Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Kis családunk megint a náthában úszik. Kedvesemet nagyon elkapta, Rékus is eléggé benne van. Borka ''csak'' köhög, de felszakad neki. Én pedig szerencsére alig kaptam el. Úgyhogy szokásomhoz híven tartom a frontot. Mert ugye ilyenkor mindenkinek rossz. Minden fáj, és persze olyan esetlenek, hogy csak fogom a fejem időnként.
    Anya, kérek teát. Kérek zsepit. Kérek vmiiiiit. Vmivel mindig magukra akarják vonni a figyelmet. De hát mit meg nem tesz az embert azért, hogy a másikat a gyógyulásba segítse.

    Délelőtt Hévízen voltunk Rékával. Az adóspapírokért kellett bemennem az oviba. Innen nem lehet pikk-pakk elsietni. Mindenki kíváncsi rá, hogy Réka mennyit fejlődött, úgyhogy körbevittem, és megmutattuk magunkat mindenkinek. 1 óra múlva elegem is lett aból, hogy sokadszorra mondjam el mindenkinek ugyanazt. Hazajöttünk inkább. Rékus elaludt útközben, itthon pedig benthagytam a kocsiban. Az ablak alá parkoltam, hogy meghalljam, ha Rékus felébred. Szerencsére 1,5 órát tudott pihenni. Ez jó - gondoltam, legalább a délutánt kibírja alvás nélkül.

    Kibírta ugyan, de nagyon nyűgös és sírós volt. Pillanatokra lehetett csak lekötni a figyelmét, de aztán mindig mindenért sírásban tört ki.

    És Borka is hasonló hangulatban volt. Szégyen ide vagy oda, nagyon vártam már, hogy este legyen, mert ezt a hisztis hangulatot nehezen viselem hosszabb időn át. Pedig hallgattam ma is 5-6 órán keresztül. De 8 óta csend van már, végre...

    Panka nyulunk barátkozik velünk. Mi is vele. Kíváncsi, érdeklődő, és nagyon jól viseli Réka sírását.

    Réka továbbra is retteg tőle. Ha a ketrecben van, néha odamegy hozzá, megnézi, de ha megmozdul Panka, akkor már ordít is, hogy vigyem el onnan. Mivel a folyosón helyeztük el a ketrecet, a konyhába is úgy jön ki Rékus, hogy szinte a falhoz tapad. Ha pedig még ehhez sincs bátorsága, akkor addig kiabál, amíg a ketrec hatókörén átviszem.

Aktív témák