Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
#71272192
törölt tag
Bizony, Samsungnál pedig ugye csak a hivatalos partnereknél vásárolva kapod meg a teljes körű garanciát, ezt én is azután tudtam meg, hogy ezt az Emagnál vettem. Ott ugye maradt volna a bolti garancia, de szerencsére nem kellett igénybe venni.
Mivel idén lejárt a hűségidőnk, így Telekomtól hoztam el az S25-öt (másképp eszembe se jutott volna megvenni, így sem terveztem), járt mellé egy Buds3 Pro, azt pedig pikk-pakk eladtam szürke boltos ár körül, hiszen ők is hivatalos partnerek, papíron elég a jótállási jegy, de mondtam a vevőnek, hogy ha szervizelni kell és bármi probléma van, akkor keressen nyugodtan.
Újabb impulzus vásárlás is volt, viszlát Win 10. Talán ezzel is elleszek 10 évig, mint a Skylake-kel, amely máig gyönyörűen működik (csak ugye nem felel meg a követelményeknek, mókolni meg nem akartam). Mivel az évek során toldozgattam, így megúsztam egy új procival és alaplappal.
[kép] -
ρσгτσ
addikt
válasz
#71272192
#63495
üzenetére
Ilyennél nekem fontos a rendes, egyszerűen intézhető garancia. Ez nem csak Kínára, hanem a kisebb boltokra is vonatkozik. Mert itthon is van egy csomó minden, többek között ez is alacsonyabb áron, de mindegyik bolti garanciás, ami kedvezőbb.
Pár ezres nekem meg nem ér ennyit. Hogy majd aztán az a bolt is menjen a levesbe mondjuk 1 év után. Garancia meg volt nincs...
Szürkeimportos cucc így nem játszik. Meg abban sem lennék biztos, hogy némelyik nem refurbished.
Köszi a választ. Lehet megrendelem, aztán meglátom. Max. elállok tőle.
-
#71272192
törölt tag
Még a bő két éves A34 is 6 GB (szeptemberi frissítés fent, azóta mintha az akkumulátor is újra összeszedte volna magát), de a szoftver miatt szerintem a 4 GB is vállalható, ha tudatosan használja az ember, márpedig neked bőven van tapasztalatod a One UI-val.
Mások biztosan azt mondanák, hogy rendeld meg Aliról/Temuról a King Kong MINI FE-t, mert abban ugyanannyiért kétszer annyi ram van, de szerintem tisztában vagyunk vele, hogy akár a Samsung, akár (főleg) az Apple tekintetében nem csak a márkanév miatt, hanem a remek szoftver miatt is fizeted a felárat, aztán lehet, hogy csak én vagyok még mindig naiv.

-
ρσгτσ
addikt
Azért van igényem újra tabletre, mert már meguntam ezt az évek óta tartó trendet, hogy nyúlnak a telefonok. A tablet általában (nekem) jobb, kényelmesebb tartalomfogyasztásra a képernyőaránya miatt.
Meg a DEX is lényeges. A tablet ezt külső eszköz, megjelenítő nélkül is tudja, ellentétben a telefonokkal. Ezért otthon jobb lenne azt használni.
Meg jó lenne egy picivel nagyobb méret, mint a telefonom. Nem sokkal, 6.8 -ról 8-9 colra.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Bogyi007
#63492
üzenetére
Igen, 4 gigás érdekel, mert alapvetően az OS és az UI is zabál. Kellene egy kisebb tablet nekem 8-9 col körül, mert a 10+ méretek túl nagyok. 11 colos van itthon, de nekem az sok.
Sajnos nincs túl nagy választék ekkora tabletből, és például a Galaxy Tab A9 -et kedvezményesen el tudnám hozni, ami ideális méret lenne, de tartok a 4 giga RAM -tól.
A hardver további része nem érdekes. Nem túl izmos, de elég. Böngészés, YouTube, M4 Sport app, DEX, esetleg egy-két streaming lenne a fő csapás. Talán még kisebb gyerekeknek szóló játékok is kerülnek rá.
Viszont az osztott képernyőt rendszeresen használom, és az sem baj, ha egy háttérbe rakott böngésző nem tölt rendszeresen újra, ha megnyitom. Attól tartok, hogy ezt már nem bírja az UI mellett.
Mert erősebb készüléken is előfordul, csak nem rendszeresen. 8 giga RAM felett tudom mi újság, van olyan Samsung itthon is friss OS -sel. 3 db.

-
ρσгτσ
addikt
Erről a hírről lemaradtam. Megint egy nagy név.
Meghalt Claudia Cardinale, az olasz film csillaga, Fellini múzsája -
ρσгτσ
addikt
2 öngól, 1 ember, 1 meccsen.
-
ρσгτσ
addikt
C. L. Clark: Ambessa [előrendelhető]
League of Legends
Arcane
Könyv -
Zsadi
őstag
DS Synologynál szinte minden
stb... -
Steve1207
veterán
Én többnyire leírom vagy "fél" rövidítek, hogy érthető legyen meg meglegyen a részlete, ez is inkább közegtől függ. Azért többnyire képben van az ember mi megy az aktuális helyen, akár fórumon, akár máshol, hogy erre mennyire kell figyelni, ha nem írja körbe. Pl a fenti kérdéssel sincs gond, hogy kifejted utána a témát, mert már a One UI verzióval tudjuk merrefelé keresgéljünk.
#63485 homerhamm: szerencsére itt kevés fórumot fenyeget, hogy arra gondoljak, de jó tudni

-
ρσгτσ
addikt
Használ valaki 4 giga RAM -os készüléket friss OS -en, UI -n? Elsősorban valamilyen Samsung készülék memóriakezelése érdekelne. Lehetőleg tablet, de jöhet tapasztalat telefonnal is. One UI 7.0 -val.
Nincs itthon 8 gigásnál kisebb eszköz, így nem vágom általános használatnál mennyire eszi meg az OS. Mennyire szűkös a RAM, újratöltések, osztott képernyő...stb érdekelne.
-
Steve1207
veterán
válasz
homerhamm
#63479
üzenetére
Ah, engem a DS készít ki, nincs más monogram. De, amikor a PS topikban elkezdenek kontrollerről beszélni (Dual Shock), közben zajlik egy Dark Souls és rövidítik, meg épp valaki beszél a Death Strandingról vagy a Demons Souls-ról, hát agyfszt kapok... Én meg kapásból a kontrollerre gondolok vagy játékokból a a Dungeon Siege jut eszembe az ősidőkből meg a Dead Space, aztán olvasom vissza, hogy ki mire válaszolt, de ott is csak a DS van...
-
homerhamm
veterán
-
#71272192
törölt tag
Wesder csak annyit reagált, hogy cserélhető akkus.
-
#71272192
törölt tag
-
homerhamm
veterán
-
homerhamm
veterán
-
ρσгτσ
addikt
Került hozzám egy Nokia 105 4G. Gondoltam kipróbálom a kígyós játékot, kicsit nosztalgiázok fizikai billentyűzeten. Hát nem tudom ezt régen hogy kezeltem, de baromira nem érzem vele az irányítást. Valószínű nagyon elszoktam az ilyen kis billentyűzettől, mert nagyon esetlen vagyok vele.
-
Steve1207
veterán
válasz
Tothgera30
#63467
üzenetére
Bármely ismertebb tölthető elem, Ladda vagy a saját márkásak akár egy Aldiban vagy Lidlben, a Tronic meg mittoménmiken keresztül. Nekem volt GP is az alzától, az is sokáig húzta és akkoriban szinte minden másnap-harmadnap a töltőn pihent annyit gameltem.
Szerintem amúgy minimálisak a különbségek, max az élettartam, ebből nekem még mindig a Ladda a top az ikeából, plusz van ott olcsó tölté is hozzá kapásból. mah-ből a nagyobbakat érdemes, a fenti többi boltban meg az ár még jobb, tényleg potom pénzért van 4-es vagy 8-as szett, akcióban akár 1500-2e-ért. -
Tothgera30
veterán
Akksiból kinek melyik vált be? Öcsém kontrollerében a Venom akku lassan cserérett.
-
ρσгτσ
addikt
-
Zsadi
őstag
Nincs készleten
-
ρσгτσ
addikt
válasz
ata007
#63457
üzenetére
Tudja kezelni, annál jóval nagyobbat is. Feljebb írtam, hogy telefonon és PC -n is próbáltam rendbetenni a kártyát. Eddig sikertelenül.
Szerk.:
Egyébként rögzíteni is tud rá, csak formázni nem. Lehet végső esetben azt fogom csinálni, hogy telerakom a kártyát, aztán megnézem újraindul -e az írás, ha már tele van.Normál esetben úgy működik, ahogy más kameránál is. Ha teljesen felhasználja a kártya kapacitását, akkor a legrégebbi felvételekre kezd el újra ráírni.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Steve1207
#63455
üzenetére
512 -es Samsung kártya. Anno digitális kamera miatt vettem, mert magas minőségű videók rögzítésére is alkalmas. Mivel másra már nem használom, az egyik megfigyelő kamerába akartam beletenni, csak problémába futott a formázás során. Mert azon keresztül is lehet.
Arra gondoltam valamilyen meghibásodás lehet a háttérben, de eddigi vizsgálat során mindent tökéletesnek találtak rajta az alkalmazások.
Sőt, eddig formázni is tudtam...
Csak fényképek és videók vannak rajta. De majd még okoskodok, hogy mivel lehet probléma. Illetve megnézem Rufus -szal is.
-
Steve1207
veterán
Ha nagy az sd 32 vagy 64GB fölötti, most passz melyik (talán 64 fölötti), akkor lehet a fájlrendszer, amibe formázod az nem jó, mert xy eszköz nem fogja rendesen kezelni se feltétlen. Így látatlanban a fene se tudja, de ilyeneknél rufus-szal is szokás formázni, annyi, hogy nem csinálsz bootolható meghajtót, de az korrekt az egyedi formázásokhoz és jól hozza létre a táblát az adott fájlrendszer szerint, ahogy akarod. Szerk.: de ez is csak bizonyos fájlrendszereknél, ha kimondottan olyanba akarod, mert amiket soroltál mindenk kellene boldogulnia vele szimplán.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
homerhamm
#63453
üzenetére
Nem...
Jó hogy írod, el is felejtettem.De ma már biztos kimarad, mert ma került fel az új rész a Star Trek: Strange New Worlds -ből. Az lesz az esti program.
-
ρσгτσ
addikt
Van egy elég jó micro SD -m, amivel most problémám van...
Próbáltam formázni, kiírja, hogy sikerült, de mégis minden adat megmarad rajta, és rendesen olvasható minden fájl.
Droidos telefon, Windows, Nubi, MiniTool. Ugyanaz az eredmény.
-
ρσгτσ
addikt
-
ρσгτσ
addikt
Most találtam egy érdekesebb könyvsorozatot, illetve egy trilógiát, aminek a második része most nyáron jött ki. Szerintem teszek vele egy próbát, mert sok jó véleményt olvastam az eddig megjelent kötetekről.
Robert MacLeod
- A végső erő (Omega 1.)
- A remény útvesztője (Omega 2.) -
homerhamm
veterán
Akkor ezen a járaton nagyon kedvesek lesznek az emberek.
-
#71272192
törölt tag
-
#71272192
törölt tag
-
ρσгτσ
addikt
Tartalomautomatával bővül a OneTV
Majd ránézek, mert úgy látom a Microsoft -tal is szerződésben vannak Game Pass -ra. Bár nem tudom az minden régióban elérhető -e.
-
homerhamm
veterán
Ez ami most a cataniai repülőtéren van, az borzalom.
Ferihegy ehhez képest maga volt a mennyország. -
Zsadi
őstag
Na ezért iszom csak hatot
-
Zsadi
őstag
-
#71272192
törölt tag
Elolvastam, tehát a 12 csoportgyőztes automatikusan kijut, a 12 csoport második és a 4 legjobb NL csoportgyőztes (akik nem végeztek az első két helyen a VB selejtező csoportjukban) pedig 4x4-es lebonyolításban játszanak a maradék 4 helyért.
-
ρσгτσ
addikt
Mondjuk itt azért a német és a holland döntetlen jó eredmény volt. Az ír meccsért kár. Szóval ilyen csapatok ellen nem rossz statisztika.
A törökök meg jók, de azért tudnak szarul is játszani. Ettől függetlenül általában tartok attól, ha velük kerülünk össze.
Maximum 4 pontunk lehet, ha sikerül elhozni a következő meccsből a 3 pontot.
Szerk.:
Jah hülye vagyok. Nem tudom miért az volt bennem, hogy mindenki csak egyet játszik mindenkivel.... -
Zsadi
őstag
Utolsó 10 tétmérkőzés:
Győzelem 1 (Bosznia idegenben)
Döntetlen 3 (Írország, Németország hazai, Hollandia hazai)
Vereség 6 (Portugália, Törökország kétszer, Hollandia idegenben, Németország idegenben)
Gólarány:
Rúgott gólok: 8
Kapott gólok: 22Elég szarul néz ki, de ha tovább is jutunk, hasonló kaliberű csapatok jönnek. Nincs mese, kell a 9 pont minimum ami kötelező és meglátjuk.
-
ρσгτσ
addikt
Egyébként azt akartam a fentiből kihozni, hogy nekünk az utolsó meccsünk szemponjából mindegy volt a másik meccs eredménye. Mindenképpen győzni kell az örmények ellen.
Akkor lett volna bonyolultabb a matek, ha az írek nyernek, és most 4 ponton állnak. A másik két eset nekünk gyakorlatilag ugyanaz. Valószínű egyik sem fog 4 ponton állni.
Portugálokat nem verik meg az írek. Nekünk meg ugye mindenképp nyerni kell. Akkor meg már ott biztos a 2. hely.
-
ρσгτσ
addikt
Néhány csapatot leszámítva azért a többségnek még mindig a matek megy. Ez van. Sajnos mi sem vagyunk olyan szinten, mint például egy portugál válogatott.
Egyébként a portugálokkal tuti valaki megdzsudzsuzott minket. Nagyon szar az átlagunk, ha a történelmet nézzük. Még anno az Aranycsapat sem tudta őket megverni.
Az ír meccs nagyon erős kezdés után jól el lett cseszve. A felesleges szabálytalanság miatt feléledtek az írek, mi meg összezuhantunk.
Az örmények ellen meg kikaptak, így nem kell számolni az ír 4 ponttal. Nem rosszak az örmények, de szerintem simán vehető csapat a magyarok számára is.
Szerk.:
Igen, de úgy emlékszem ez nem kapura tartó, hanem felpattanó lövés volt. De majd megnézem újra, ha lesz időm. Lehet tévedek...Mondjuk a lényegen nem változtat, és biztos nem ezen múlt. Mert ha az nincs, akkor simán hoznak még egy kis lendületet a 3 pontért.
-
Zsadi
őstag
Mindig ez a hülye matek...

Írek ellen menni kellett volna lendületből mint a gép, ahogy tegnap a Norvégok Moldova ellen..... 11-1
Gólkülönbség számít ( megint matek
) Neem, nekiállunk 20 perc után időt húzni, bekkelni
A hülyeségből fakadó eltitásokról nem is beszélve.
Nem lesz ez sétagalopp. Ahogy csuvicsucsa is írta, vérszemet kaphatnak, és hát az utóbbi időben a kötelező győzelmekkel is volt bajunk.szerk:
ρσгτσ: Portugálok cseppet se pörögtek, még jó hogy nem teljes sebbeséggel játszottak, és azt amit igazán tudnak.
Kezezéshez, szerintem itt már azt is nézik, hogy blokkolta a kéz a kapura tartó lövést.
-
ρσгτσ
addikt
Egyébként a második félidő második felében kifejezetten jól játszottak a magyarok. Mondanám, hogy a 11 -es nem kellett volna, mert akkor X a vége, de szerintem ez sem igaz.
Ha az nem lett volna a 11 -es, akkor jobban hajtanak a portugálok. 16 -os vonala körül, 20 méteren belül is simán kipasszoltak minket. Ráadásul 1 támadó, 2-3 magyar védővel szemben is többször kapura tudott rúgni, addig húzkodta a labdát.
Én ezt a kezezést szabályt nem értem továbbra sem. Ha nem volt szándékos, és csak felpattanó labda volt, nem kapura lövés, akkor ilyeneket miért kell befújni? Aki focizott valaha is pár percig, az tudja, hogy az egyensúly miatt nem lehet mindig testre leszorítva a kezed.
Sőt, elvileg néhány éve pont ezért változtatottak a szabályon, és a portugáloknák is fújt egy ilyet a bíró, csak nem náluk a 16 -on belül.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
#71272192
#63428
üzenetére
Viszont ha az írek nyertek volna, akkor nagy eséllyel bukta a 2. hely. És izgulni kellene az eredmények miatt is. Így most majd szimplán a pontokon múlik az eredmény.
Az örmények szerintem vehetők. Az írek meg most már mindegy mit játszanak. Ha B csapattal áll ki a portugál, és valamilyen szerencsénél fogva X lesz a vége, az akkor is csak 2 ponton fognak állni.
Portugália 9 pont
Magyarország 4 pont
Örményország 3 pont
Írország 1 pontSzerintem ez lesz a vége, de az örmények ellen mindenképp nyerni kell.
-
#71272192
törölt tag
De az örményeknek így 3 van, azok meg vérszemet kapnak. Na mindegy, megyünk tovább, nézzük tovább. Jó meccs volt, kár azért a hibáért. Azért azzal tisztában voltunk, hogy a második hely sem jelent semmit, mert összesen 4(?) plusz helyet kapott Európa.
#63427 Wesder: és nem is az utolsó, de ez így jobban fáj, mintha kaptunk volna négyet.
-
#71272192
törölt tag
Hogy lehet ilyen hülyeséget csinálni, miután kiegyenlítünk???
-
#71272192
törölt tag
Ráadásul az örmények legyőzték az íreket, úgyhogy itt rohadtul kellene egy pont.
Nagy Zsolt passza zseniális volt, azonnal tette középre, így Vitinhának esélye sem volt reagálni. Ha a földön tartjuk a labdát, akkor kontrákkal akár el is kaphatjuk őket, persze lehet, hogy előtte kapunk kettőt.
Akármi lesz, úgy néz ki, hogy a két Örményország elleni meccs lehet majd a döntő.
-
ρσгτσ
addikt
Tóth Balázs egész ügyes kapus. Szépen véd egyelőre.
1 - 0 -ra vezetünk a portugálok ellen.Szerk.:
1-1. -
Zsadi
őstag
-
homerhamm
veterán
A mai képem. Egyébként tegnap életembe először repültem, hatalmas élmény volt.
-
homerhamm
veterán
Jó a limonádé.
Eredeti helyi.
-
ρσгτσ
addikt
Vettem megint néhány szíjat, ebből 2 érdekesebb darab.
Ahogy megláttam a W8C -t egyből az jutott eszembe, hogy baromi jól állna neki a retro szíj. Ennek ugye vágni kellett a szenzoroknál, illetve kellett hozzá adapter is, de szerintem jól néz ki a végeredmény.
Viszont az egyik szíjjal jól besz*ptam.
Ultra -hoz vettem.
Kicsit extrémebb, mint a képeken...de a legnagyobb baj, hogy rohadt vastag csukló kellene hozzá...
-
ρσгτσ
addikt
Valahol szerintetek van kirakva Galaxy Tab A9? A sima, pici. Szolgáltatók közül már csak a One árulja, nem tudom náluk van -e kirakva az üzletben. Vagy máshol lehet még? Alza, Media Markt...stb.
-
ρσгτσ
addikt
Ez gyors volt. 1 góllal vezetünk.
-
ρσгτσ
addikt
Hajrá!
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- itt sincs warez!
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- ldave: New Game Blitz - 2026
- Milyen routert?
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- Xiaomi 15T - reakció nélkül nincs egyensúly
- Építő/felújító topik
- További aktív témák...
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S21/Samsung Galaxy S21+/Samsung Galaxy S21 Ultra
- Samsung Galaxy S21FE / 6/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- iKing.Hu - Apple MacBook Pro 14 M1 Pro (2021) 16GB/500GB szép állapot 90% akku 265 ciklus
- Eladó Dell Latitude 5340 i5-1345U 16 GB DDR5
- AKCIÓ! Apple Mac Mini 2020 M1 8GB 512GB számítógép garanciával, hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



stb...

Ferihegy ehhez képest maga volt a mennyország.
A hülyeségből fakadó eltitásokról nem is beszélve.



