Aktív témák
-
bim
veterán
Jó reggelt.
Előbb ébredtem mint az óracsörgés és édest is én ébresztettem igaz közel voltunk már ahhoz hogy jelezzen az óra.
Cunci beteg bár mintha megfordult volna rajta ez a kórság. Tegnap belázasodott és itthon kellett maradnia. Így nem mehet oviba. Most itt durmol nyugisan. A sötétben mehezen is látom a billentyűt.
Tegnap cserepeztem. Elhasználtuk szinte az összes cserepet ami volt nekik de még venniük kell hozzá 750db.-ot. Jó szar idő volt. Fújt a szél és néha ráeredt az eső is.
A vga. megérkezett. Jó nagy darab. Még ismerkedünk. Nem nagyon volt még időm komolyabban foglalkozni vele csak beszereltem és futtattam egy tesztet. 3dmark06
Ma végre mehetek az előtetőt csinálni. Meggyalulok és felfúrok a falra egy fát. Nagyjából ennyit terveztem mára.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egy szuper nap utáni picit betegecske ébredés. Cunci lebetegedett sajnos most reggelre. Szerencsére édes a héten szabin van ezért nem olyan vészes a helyzet.
Tegnap nagyon jól éreztük magunkat! Reggel megnéztük az X faktort és elmentünk a boltba. Reggeliztünk és picit összebújtunk még. Nem akartunk túl korán indulni a koncertre nehogy elunja magát cuncika. Persze elegendő időt szerettünk volna hagyni előtte hogy körbe tudjunk nézni rendesen az árusoknál. Nyilván ha már bornapok akkor jár neki is valami vásárfia. Imádjuk az arcfestést és a mostani nagyon jól is sikerült!kettesben édessel
Az almakoncert nagyon jó volt bár az elején csak üldögélt a padon. Sajnos mire elkezdte volna élvezni a dolgot véget ért a koncert.így bulizott.
Miután kijöttünk a sátorból picit körhintáztunk és dodgemeztünk. Hazafelé menet még megnéztük a gyermekrajz kiállítást a szemközti suliban. 2 művét is kiállították cuncikának! Nagyon büszkék vagyunk rá!Anyácskával
Késő délután még vissza mentünk megnézni az Alba regia táncegyüttes előadását ahol cuncika felszabadultan ropta a talpalávalóra.
Nagyon jól éreztük magunkat de ennyi elég volt!
Ma már vissza zökkenünk a hétköznapi kerékvágásba. Reggel még egy kis bádogozással indítok utána pedig cserepezés lesz. Ma fel kell szórnom azt a cserepet ami otthon van a tulajéknak hogy tudják mennyit kell még hozzá venni.
Este édes azt mondta hogy néha azt érzi a vga. fontosabb mint ők. Hihetetlen! Hogy honnan veszi ezt?! Kiakadok tőle....
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Picit bealudtunk. Nagyon jól aludtunk az éjjel. Későn is aludtunk el mert megnéztük a megasztárt. Illetve édes a végére érkezett haza mert dolgozott .Tulajdonképpen én egyik tehetségkutatót se láttam igazán mert kapcsolgattam össze vissza. Most reggel fogjuk megnézni az X faktort. Jó lesz ébredezéshez.
Ma kimegyünk a bornapokra. Már csütörtök óta tart de még ki se szagoltam. Kb. ennyire hoz lázba ez az egész hajcihő. Érdekes látni hogy vannak olyan lokálpatrióták akiknek ez az év fénypontja. Talán még a karácsonynál is fontosabb. Minket csak az Alma együttes koncertje érdekel semmi más. Persze körbe is nézünk picit de csak olyan lájtosan.
Tegnap egész nap bádogoztam. Kész se lettem vele egészen. Majd hétfőn befejezem és még cserepezek is egy kicsit. Már nem merek jóslatokba bocsátkozni de talán még a vga. is megérkezik. TALÁN!
Az idő elég vacak odakint. Hamar beállt idén a tél. Kukim kivan vele!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Mostanában igencsak jól alszunk. Ennek nagyon örülök! Este korán lefekszünk és már durmolunk is. 4 előtt felébredek és bevárom az óracsörgést. Ma is így történt.
Tegnap reggeli menetrend ugyan az volt mint napok óta. Közösen visszük cuncikát oviba majd kirakom édest a pennynél és zúzok dolgozni. Reggel még beugrottam a bádogoshoz és megrendeltem tőle azt a kevés bádogot amit ma fel kell ütnöm. Úgy számolom hogy a nagyon hajtós napok után ma egy lazább következik. Na persze ha laza napra számítok azok szoktak a legerősebbek lenni.
A tegnapi nap extra eseménye az hogy megcsináltatta a srác akinél dolgozok azt a kalapácsomat amivel 17 éven keresztül dolgoztam de kitört a nyele. Nagyon szuper lett!! Nemcsak meghegesztette hanem egy köracél darabot is esztergáltatott a nyelébe erősítésnek. Remélem most újabb 20 évet kihúz. Nagyon imádtam azt a kalapácsot és amikor tönkre ment nagyon szomorú lettem. De ez már a múlté mert újra itt van velem!
Édes ma délutánra megy. Haza kell érnem legkésőbb fél4-re. Szerintem sima ügy lesz.
VGA. tegnap lett feladva ezért legkorábban hétfőn lesz belőle akármi is...
Hihetetlen hogy már több mint 1 éve együtt élünk édessel és még egyáltalán nem csökkent a szerelem bennünk. Sőt! Sajnos cicus most sem jött össze. Próbálkozunk tovább...
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ultrapihent vagyok! Szerintem mostanra szoktam vissza a komolyabb fizikai igénybevételre. Remélem hogy nem lesz kényszerpihenő mostanában. Jó volna folyamatosan dolgozni.
A tegnapi nap szenzációja hogy elindították végre a fűtést! Már ideje volt mert rohadt hideg volt idebent a lakásban. Fürdés után nem leszáradt a víz rólunk hanem ránk fagyott... Kukim kivolt teljesen ettől! Bár lehet a bornapok miatt indították csak el a fűtést. Jut eszembe mától Móri bornapok van. Vasárnap almakoncert cuncikával!
Tegnap reggel közösen vittük cuncit oviba. Szerencsénkre ott volt már az egyik kedvenc csoporttársa ezért vidáman ment be az összevont csopiba. Remélem ma is ott lesz valaki akivel jól elvan. Ovi után mindenki ment dolgozni. Én közepesen jól haladtam. Ma már csak lécezek egy részen és szegést csinálok körbe karikára. Holnap bádogozni fogok és ha minden igaz hétfőn cserepezek. Ez még a jövő titka.
Sajnos nem jött meg az új VGA.-m pedig nagyon vártam. Talán ma de már cseppet sem vagyok biztos ebben .
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Teljesen kipihent vagyok . Végre normálisan tudtam aludni az éjjel. Igaz fél2-kor felébredtem de szinte azonnal vissza is aludtam.
A tegnapi nap egész jól alakult. Szinte az egész tetőt be tudtam lécezni. Illetve azt a részt beléceztem ahol már kész a szerkezet de még a feljáró lépcső fölé egy tetőrészt csinálnom kell amit ezzel a terasztetővel össze kell dolgozni. Ezt a részt ma fogom csinálni. Reggel még gyorsba el kell mennem fáért és utána állhatunk neki.
Szerencsére édes délelőttös és úgy jár dolgozni hogy közösen el tudjuk vinni cuncikát oviba. Ennek nagyon örülök de ha egyedül kellene vinnem akkor se lenne gond mert már teljesen sírásmentes az oviba járás.
Izgulok hogy ma megjön e végre az AMP! Már nyomnék egy kis BC2.-t normális sebességen.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem alszom jól! Ma is felébredtem már fél3-kor és nem tudtam vissza aludni. Megfigyeltem ha sokáig dolgozok mint pl. tegnap is akkor nem tud kikapcsolni az agyam és szinte álmomban is dolgozok ami korai ébredést eredményez. Nagyon kivan a kukim ettől! Holnap lehet tartok egy rövidebb napot. Még meglátom mert a pénz nagy úr.
Tegnap reggel én vittem cuncit oviba. Nem volt semmi gond vele pedig összevont csopiban voltak még a korai érkezés miatt. Szeret oviba járni aminek nagyon örülök! Sajnos az egyik barátnője beteg ami nem jó de van szerencsére másik barátnője is akivel jól elvan.
Én szépen haladtam a munkámban. Ma lesz egy szívósabb rész ahová állványt kell építeni de ha minden jól megy meg tudjuk oldani. Még meglátjuk. Majd alakul.
Elvileg holnap érkezik meg az új vga.-m. Már nagyon várom de ha ennyit dolgozok nem sokat fogom élvezni egyelőre.
Ma elviszem annak a srácnak akinél dolgozok azt a kalapácsomat aminek kitörött a nyele mert szerinte ő meg tudja csináltatni bent a cégnél az esztergályosokkal. Nagyon örülnék neki mert imádtam azt a kalapácsot!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon hulla vagyok! Szinte végig dolgoztam álmomban amit tetézett egy 3 előtti ébredés fél4 utáni visszaalvással és negyed 5-kori keléssel. Szóval nem éppen fitten ülök itt a gép előtt. Még ébredezek.
Tegnap semmi érdekes nem történt. Kifejezetten jól haladtam aminek nagyon örülök. A héten legalább be kell fóliáznom a tetőt hogy ne ázzon többet a terasz. Szerintem ha ilyen tempóban haladunk sima ügy lesz. Pénteken el kell ugranom felfúrni egy fát oda ahová mennem kell elötetőt készíteni. Remélem ez nem kavar bele ebbe a munkába. 2 hónapja várok legalább erre hogy végre elkezdhessem ezt a nyomorult elötetőt erre tegnap felhívnak hogy azonnal menjek. Hát nem! Nem ugorhatok azonnal amikor nyakig vagyok egy másik munkába.
Itthon minden rendben van. Édes szabadnapos volt. Ez most pont jól jött ki mert szülői értekezlet volt az oviban. Cuncikáról csak jót mondtak! Nem kell logopédiára járnia mert minden rendben van vele. Felmérőt készítettek vele ami nagyon jól sikerült. Közel maximum pontszámot ért el amitől dagadt rendesen édes mellkasa.
Ma reggeles lesz. 6-ra megy én pedig viszem cuncit oviba. Kicsit később kezdek amit majd ledolgozok. Annyival tovább maradok amennyivel később érkezek. Sietnem kell és a pénz is kell. Remélem mihamarabb megjön a vga-m. Jó volna ha ma feladnák...
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Teljesen kialudtam magamat. Éjszaka egyszer sem ébredtem fel. Kicsit tompa vagyok még. Nem is tudom mit írjak.
Tegnap reggel megnéztük az X faktort és én megnéztem a House.-t is majd beültünk táltiba és berobogtunk Fehérvárra. Gyakorlatilag bementünk a 2 nagy hípermarketbe és egy praktikerbe. Elmentünk még oda ahol dolgozok mert ott felejtettem az irataimat és jogsi nélkül nem nagyon vezetnék ha nem muszáj. Fél1 felé már itthon is voltunk. Gyorsan ebédeltünk és durmoltunk egy keveset. Pont úgy ébredtünk fel hogy a forma 1 végét láttam. Mivel nem vagyok már egy fanatikus rajongó ezért annyira nem izgatott a dolog. Utána elballagtunk édessel még a boltba és vártuk haza cuncikát. Meg is érkezett nemsokára. Rendben volt minden vele. Nem nagyon volt sírdogálás. Örült annak hogy hazatért. Az ovi és a barátnői nagyon ide kötik ami jó.
Ha minden jól megy ma már nem fog esni az eső és tudok rendesen dolgozni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Korán ébredtem ma is. A megszokás nagy úr! Tulajdonképpen nem is érzem magamat fáradtnak. Persze megint esik odakint az eső. Ma amúgy sem dolgoztam volna de attól még nagyon rühellem hogy esik. Édessel azt terveztük hogy bemegyünk Fehérvárra picit vásárolgatni ami meg is fog történni csak nem mindegy hogy esőben megyünk vagy simogató napsütésben.
Már szinte biztos hogy jövő héten érkezik az új kártyám. Egy Zotac GTX280SMP! lesz. Már nagyon várom! Rengeteg engedményt kaptam az eladótól mert régóta ismer. Beszámította a kártyámat de majd csak akkor adom fel ha már én megkaptam az övét. Mivel egy estém tutira lesz úgy hogy itt lesz mindkét kártya ki fogom próbálni azt hogy PhisX-re beteszem a 9800GT-t a GTX mellé. Kíváncsi vagyok Maffia2-ben hogy fog menni.
Munkában haladgatok. Volt egy elég jelentős szintezési eltolás ami az amatőrségből fakadt és azt valahogy ki kell javítanom majd hétfőn. Rosszul jelölték a slagvízmértékkel a szintet és ebből jött össze a hiba. Bosszús voltam de javítható.
Este összebújva néztük a Megasztárt édessel. Át átkapcsoltunk az X faktorra de szerintem az egy szar. Az hogy a Bodnár Attila fiát azért juttatják tovább mert a fókuszban milyen király riportok lesznek belőle (gondolom mert nem a tehetsége viszi előre) az kicsit kiakaszt. Persze már leszedtem a teljes adást és délelőtt megnézzük a kiruccanás előtt nehogy úgy alkossak véleményt hogy nem is láttam.
Mondjuk végig a megasztárt se bírtam mert elaludtam. Felvettük a pózt és durmi. A nagykacsa hatása..
Este jön haza cunci! Már nagyon várom! Remélem nem síros hazaérkezés lesz. Amikor átadta édes az apjának ugyan olyan sírás volt mint nálunk szokott lenni. Legalább ő is szokja....
Szép napot mindenkinek! -
bim
veterán
Jó reggelt.
Fáradt vagyok! Éjszaka felébredtem 3/4 11 körül és fél2-ig nem tudtam elaludni. Meg is látszódik rajtam. Egyszerűen nem értem mi lehet az oka. Pedig végigdolgoztam a napot és úgy érzem minden rendben is van velem és mégis felébredtem. Hmmm... Lehet az időjárás változás vagy az hogy édesnek 1 hete késik vagy az hogy talán kedden már lesz egy új vga.-m? Nem is tudom.
A tegnapi napom jól telt. Szép idő volt és egy új munkába kezdhettem. Segítségem is volt aminek nagyon örültem. Sajnos korán elindultam és nem tudtam cuncitól elbúcsúzni rendesen. Sőt! Semennyire. Mostani hétvégét az apjánál tölti. Hozzánk lehet jönnek a gyerkőceim. Már rég jártak nálunk és nagyon örülök amikor itt vannak. Jobban örülnék neki ha cunci is itthon lenne de valahogy nem tudnak Adrival mit kezdeni. Ő persze megy velük játszani de Imrusék nem tudnak vele játszani. Ők már kamaszodnak.
Ma megyek dolgozni és ameddig tudok csinálom. Nagyon ígérték az esőt amiből remélem nem lesz semmi. Nem örülnék neki!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hamarabb keltünk mert előbb indulok dolgozni. Már 6-kor útra kelek mert 7-re mindenképpen oda akarok érni a melóhelyre. Új munkába kezdek mert sikerült végre befejeznem unokatesómnál a javítást.
Tegnap semmi különös nem történt. A nap fénypontját cuncika jelentette azzal hogy hiába mentem érte az oviba munkából hazafelé nem akart velem hazajönni. Kint játszottak az udvaron és nagy átéléssel homokozott a barátnőjével. Ott guggoltam a homokozó mellett és nem tudtam rábírni cuncit hogy jöjjön velem. Nagyon nem is erölkődtem inkább hazajöttem fürödni és ruhát váltottam utána pedig visszagyalogoltam érte. Pont időben érkeztem mert akkor vitték el a barátnőjét is. Nagyon hálás volt ezért hogy hagytam még játszani. Egész este ment az ölelgetés és a dorombolás. Igazi kiscicus.
Munkában semmi érdekes nem volt. Tököm kivolt már ezzel a javítással. A hátam közepére nem kívánom ezeket a munkákat de meg kell valakinek ezeket is csinálni. Nem vagyok abban a helyzetben hogy válogathatnék a munkák között. Szerencsére ma új tetőbe foghatok. Igaz csak pár négyzetméteres de legalább új!
Megyek mert édes vár rám.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nyugodt éjszaka után vagyok. Sajnos csak én mert édes megfázott és nem tudott aludni. Amúgy is későn ért haza mert megbolondultak a pennyben a főnökök és orrba szájba túlóráztatnak. Persze ettől édes teljesen kipurcan. Én remekül haladok. Ma ha minden jól megy befejezem annyira a javítást hogy már csak cserepezni kell vissza jönnöm. Illetve még 2 tetőablakot be kell építenem de azt nem most. Szerencsére ez a napos idő sokat segít abban hogy gyorsan haladjak.
Nem is tudom mit írjak még. Talán annyit hogy kezdeni érezni cuncikán hogy hiányzik édes neki. Az hogy esténként én vagyok vele közel sem egyenértékű azzal amikor édes is itthon van. Még ma kell kibírnia mert holnap nem megy oviba. Édes szabadnapos és viszi az apjához. Picit legalább együtt lesznek.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma picit előgépeztem magamat hogy több időt lehessünk együtt édessel. Ez a délutános szak egyszerűen katasztrófa! Alig tudunk egymással lenni. Sajnos ki kell bírni mert nincs más lehetőségünk. Szóval 4-től gépeztem fél5-ig mert akkor csörgött az óra. Édes finoman letolt hogy nem tettem még oda a kávét tehát az volt az első. Beszélgettünk egy picit mi történt tegnap vele és most ide ültem naplót írni.
Nekem a tegnapom egész jó volt. Tapinthatóan gyorsabban haladok a napos meleg időben. Ha szerencsém van holnap végzek. Ez már egy jó hír! Már nagyon várnak a következő helyen.
Én meg nagyon várom már a GTX260-am! Elvileg szombaton megkaparinthatom.
Cuncikával minden a legnagyobb rendben van. Már nem kell félni a délutános szaktól mert tökéletesen elvagyunk. Beállt a napirend amit mindenki betart. Kell is az állandóság.
Megyek is édeshez.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla vagyok! Édes 2-kor ért haza éjjel mert leltár volt. Egész nap szinte nem is találkoztunk. Persze ez a nemszeretem hét a délutános.Ráadásul péntekig folyamatosan megy pénteken pedig cuncikát viszi az apjához. Talán hétvégére jönnek a gyerekeim hozzánk. Ez még nem biztos.
A tegnapi nap sok minden nem történt. Reggel közösen vittük oviba cuncikát én utána pedig tekertem is dolgozni. Rövid napom volt mert jönnöm kellett cunciért haza. Előtte még le kellett tudnom egy faválogatást mert a héten bele kell kezdenem egy terasztetőbe. Legalább van munka.
Kicsit vontatottan tudok csak írni mert párhuzamosan édessel beszélgetünk. Asszem be is fejezem a naplóírást.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Először is ma vagyunk 54 hónaposak édessel! Még fél év és elérjük az 5 évet! Na az aztán már szép szám! Igaz ebből az időből sokat éltünk külön egymástól de akkor is így számoljuk.
A tegnapi napunk szép csendben lecsorgott. Semmi komolyabb dolog nem történt. Talán annyi hogy átültettük az egyetlen növényünket nagyobb edénybe.
Az előkészületek
Ültetünk mint állat...
Mi az ültetés után. (Igaz a növény lemaradt)
Édessel megnéztük a tehetségkutatókat igaz a megába belealudtunk. Nagyjából ennyi történt tegnap. Cunci jól érzi magát velünk és ez így van rendjén. Szombat este úgy néztük a tévét hogy a hasamra hajtotta a fejét és simogatnom kellett. Mindig forgott attól függően hol szeretné a kényeztetést. Hasa, háta, keze, lába is sorra került. Majd elaludt.
Ma közösen visszük oviba és sietek dolgozni. Most 2 nap kimaradt ami elég bosszantó. Szerencsére ma nem fog már esni az eső ami nagyon jó hír. Kelleni fog az a pár nap száraz idő hogy be tudjam fejezni a javítást és el tudjak menni máshová is picit dolgozni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Késve ébredtünk mert későn ért haza édes és mindenképpen meg akartam várni. Ha nem vagyok hulla fáradt akkor inkább vele együtt alszok el és nem külön.
Sajnos csak reggel esett tegnap az eső és utána kisütött a napocska. Én pedig arra számítva hogy egész napos lesz az esőzés nem mentem dolgozni. Most sajnos nem döntöttem jól. Vagyis munka szempontjából nem döntöttem csak jól mert nagyon jó volt édessel és cuncival egy meghitt délelőttöt eltölteni. Ma nem dolgozik édes és folytathatjuk a tegnap megkezdett közös hétvégézést. A mai program virágátültetés lesz. Még tegnap vettünk egy nagy virágtartót amibe átültetjük az aloe veránkat ami a jelenlegi cserepéből igencsak kinőtte magát. Szerintem jó buli lesz.
Úgy néz ki jövő hét végén el tudom cserélni a vga-mat egy GTX260-ra. Édes nagyon nem örül neki! Persze megértem őt is és magamat is. A muszáj nagy úr!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nyugis éjszakával zártuk le a tegnapi pocsék napot. Reggel elvittük édessel cuncit oviba és eljött velem dolgozni. Egészen délig kibírtuk mert szarrá áztam és nem nagyon tudtunk mit csinálni már. Amit lehetett elkészítettünk. Most megint esik. Ha nem áll el mondjuk 9-ig akkor nem megyek dolgozni mert teljesen felesleges. Azért bízom abban hogy javul az idő mert már közel állok ahhoz hogy kész legyen a javítás és cserepezés előtt még el kell mennem máshová is dolgozni amit egy ideje már halogatok.
Cuncika rendben van. Nagyon boldog és ettől mi is boldogok vagyunk. Mi meg alapból nagyon boldogok vagyunk! Szóval teljes a családi idill.
Szép esőmentes napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Picit késésben vagyok mert játszottam. Telepítettem a Battlefield bad campanyt és egészen elragadott. Már ki kellett lépnem mert nem akartam nagyon ideragadni. Érdekes hogy a battlefield sorozatot nem igazán szerettem mert ez a 200 a 200 ellen nekem unalmas volt és azt hittem ez a rész is ilyen. A GTX460-as topikban keltették fel az érdeklődésemet és gondoltam mit veszthetek. Hát elég fini játék és azt kell mondjam egész játszható is a kártyámon. 1x aa és minden high beállításon folyamatosan 30fps minimum felett vagyok ami bőven jó. Igaz vissza kellett vennem a felbontást 1360-ra de játékok alatt nem zavaró ha nem tű éles a kép.
Tegnap nagyon jó napunk volt! Reggel elvittük cuncit közösen oviba és utána mentünk be Fehérvárra. Édes kitakarította az autót és ott maradt nekem segíteni. Még a tetőre is feljött velem. Rendet rakott a ház körül és amiben tudott segédkezett. Nyami! Ma is szabados és jön velem megint. Mondjuk most nem végig lesz velem mert a mobiljába akksit néz.
Korai ébredéssel indítottuk a napot. Cuncika rosszat álmodott és 1 órával óracsörgés előtt átjött hozzánk. Na annyi is volt a mi alvásunknak is. Ekkor még csak fél4 volt. Azóta vissza se aludt. Most épp a kisgépen játszik a Traff-fal. Szépen átszokott a korai kelésre. Olyan lesz mint mi vagyunk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Úgy érzem kipihentem végre valahára magamat valamennyire. Bár már 7 napot folyamatosan mentem és kezdek picit fáradni. Elsősorban fejben kezdek kicsit kitikkadni. Ezt azon érezni hogy több ideig kell gondolkodnom bizonyos dolgok megoldásán mint általában. Még ezt a 3 napot ki kell bírnom és utána a vasárnap csak a miénk. NYAMI!
Nem is tudom mit írjak a tegnapi napomról. Reggel én vittem cuncikát az oviba. Minden rendben volt vele. Sőt! Nagyon rendben volt. Szerencsére szeret oviba járni és nincs nyafi ha én viszem akkor sem. A reggeli kelésnél is kidolgoztam egy taktikát ami úgy néz ki működik. Elég későn keltem de nem annyira hogy azért még egy reggeli ne férjen bele ha netán éhen akarna halni. Ébresztgetem finoman és amikor felébred és pont elkezdené magát sajnálni/sajnáltatni hogy neki milyen szar az élete mert fel kell kelnie, otthagyom és kijövök. Ha valamit akar akkor ki kell jönnie utánam. Ilyenkor már túlteszi magát ezen az önsajnálatos dolgon. Ebben az apjára ütött.
A munka dögunalmas bontás és szigetelés volt. Természetesen egyedül voltam megint. Ezt már le sem írom mert ez a természetes. Ha nem lenne a rádió biztosan begolyóznék. Mondjuk van hogy magamban beszélek de ez még nem vészes.
Itthon amikor hazaértem nagy játék folyt. Édes kitalálta hogy hajtogat tátikát és a gyermekkori játékunkat játsza cuncival. Mindenki emlékszik rá. Kívül számok, belül színes pontok és a pontok alatt feladatok. Ilyesmi dolgokat írt bele édes. Guggolj 5x le vagy épp adj 1 puszit. Na persze nekem is beindult az agyam és megcsinálom az én magam kis tátikáját egy 18+ os feladatokkal. Szerintem jövő hétvégén ha kettesben leszünk nagyot fogunk játszani vele. 8 feladatot lehet beírni és én úgy gondoltam 1 édesnek fog kedvezni, 2 közös élvezet és 5 az én kényeztetésemet fogja szolgálni. Szerintem ez így igazságos.
Ma ha nem lesz túl rossz idő édes bejön velem Fehérvárra és kiporszívózza táltit. Ráfér egy kis fényezés.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla vagyok! Nehezen heverem ki a tegnap előtti napot pedig tegnap időben eljöttem haza. Szerintem ma sem maradok sokáig. Messze még a szombat délután amikor végre pihizni tudok picit. Vasárnap lehet elmegyünk valamerre ha jó idő lesz. Remélem nem lesz eső ahogy jósolják.
Tegnap semmi érdekes nem történt. Oldalfal lambériázást csinálgattam. Még a héten ez be fog tartani szerintem. Majd meglátjuk. Utána még van egy kis lécezni való és szigetelni is kell a plafont plusz még 2 velux ablakot is be kell építeni. Szóval van még mit csinálgatni.
Ma én viszem cuncikát az oviba mert édes reggeles lesz. Nem szeretem amikor ilyen korán megy de neki ez így jobb mert akkor korábban végez. Holnap szabadnapos lesz és valszeg jönni fog velem be Fehérvárra. Ki kell takarítani táltit mert nagyon piszkos szegényke.
Tegnap volt fodrásznál édes. Nagyon csini lett a frizurája. Már nagyon ráfért egy vágás.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla vagyok. Tegnap későn értem haza és ilyenkor amikor felborul az esti menetrend akkor nem tudok jól aludni. Fáradt is vagyok és ki kell kapcsolnia az agyamnak hogy rendesen tudjak pihenni. Ehhez jön még hozzá hogy éjjel sokat köhögött cunci ami nem segítette az alvást.
Tulajdonképpen eseménytelen volt a tegnapom. Reggel én keltettem cuncit mert én vittem oviba. Édes 6-ra ment dolgozni. Persze beugrottunk hozzá a boltba ovi előtt. Vett egy csokit a saját pénzén. Nagyon büszke volt rá.
Munkahelyen semmi érdemleges nem történt. Befejeztem az elejét a háznak és ma már a hátuljával fogok foglalkozni. Este még elugrottam az egyik PH.-s archoz megnézni egy beázást. Szerencsére csak egy cserép volt lecsúszva amit megigazítottam és szerintem ezzel el is hárítottuk a hibát.
Ma édes szabadnapos. Megy fodrászhoz. Már ráfér mert hosszú a haja és én a rövid hajú csirkéket szeretem. Vagyis kacsákat.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nyugis durmi utáni kényszerébredés. Édes 6-ra megy dolgozni és úgy vagyunk belőve hogy ne keljen kapkodni indulás előtt másfél/két órával előbb kelünk. Ebbe minden belefér. Pici netezés naplóírással, kávézás, az én szendvicseim elkészítése, egy kevéske beszélgetés és ha úgy alakul a szex is.
Tegnap egyszerre indultunk dolgozni. Kitettem a pennynél én pedig mentem tovább Fehérvárra. Egész szépen haladok a tetőjavítással. Végre van egy oldal ahová nem kell az állványt többet felépítenem. Ha minden igaz ma egy újabb oldalt tudok így befejezni. Ez nem azt jelenti hogy a tetőn ne lenne még munka de az oldalfal lambériázással elkészültem és a ragalját is kijavítottam. Fél4 után eljöttem mert elég volt ennyi. Persze pont a tegnapi futam volt jó. Biztosan azért mert nem láttam.
Tegnap visszatért cuncika is. Végre hosszú idő után nem hisztivel nyitott . Volt pár csepp könny de azt az apja csalta ki a szokásos "ne sírj" szöveggel amitől persze egy dacoló gyerek azonnal sírni kezd. De idefent már minden rendben volt. Mint megtudtuk a lakáshitel be fog dőlni és már csak idő kérdése mikor kezdik vonni édes fizetésének 33%-át. Nyami! Ez van. Beszélgettük édessel hogy a nagyon hisztis hazaérkezésekkor benne lehetett az hogy az apja a bedőlni látszó hitel miatt ellenünk hergelte a gyereket és mostanra higgadt le annyira hogy beletörődött . Nem tehetünk mi sem mást, beletörődünk és kész. Volt férje könnyen ugrál mert családi vállalkozásban 4 órás létminimumra van bejelentve amiből nevetséges összeg amit lefognak.
Ma én viszem cuncit oviba. Szerintem nem lesz gond.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Remélem végre nem eső áztatta napra ébredünk. Már nagyon elegem van a rengeteg vízből! Az ember dolgozna de hátráltatja az égi áldás rendesen. Kukim kivan már!
Tegnap eseménytelenül telt a napom. Szigeteltem és picit lambériáztam. Ripsz ropsz el is ment a nap. Édes is dolgozott.
Mivel a héten 1 napot voltam már itthon és ma édes is egésznapozik ezért én is megyek dolgozni. Majd akkor ráérek haza jönni mikor édes jön haza a munkából. Persze pont ilyenkor kerül polpozícióba Alonso. Na mindegy. Majd meghallgatom az eredményt rádióból. Az előző futamot sem láttam pedig akkor itthon is voltam.
Gőzerővel próbálom elcserélni a vga-mat de nem nagyon megy. Még pár napot adok a hirdetésemnek és vissza vonom. Megmarad az a kis pénzecske és elköltjük másra.
Szép esőmentes napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtunk jól. Édes zöldségeket álmodott én pedig emiatt nem aludtam jól.
A tegnapi napom egyszerűen szar volt! Áztunk és fáztunk. Vagyis délután már egyedül áztam és fáztam. Valamennyire védve voltam a rag alatt ahogy lambériáztam és szigeteltem az oldalfalat de azért kaptam én is az esőből ami egész nap esett. Úgy nézem ma is kapok a nyakamba egy kis vizet. Már nem érdekel! Dolgozni kell mert kell a pénz és nincs nyavajgás. Azért egy napos idő becsúszhatna. Mondjuk olyan mint tegnap előtt.
Cuncikát elvitte édes az apjához. Most hétvégén ott lesz. Állítólag minden rendben volt vele. Reméljük a hazaérkezésnél nem lesz sírás hanem boldogan jön ide is haza.
Már nagyobb Nv. kártyát is keresek ennek a kártyának a beszámításával. Ha jön egy jó ajánlat akkor cserélek. Ha nem akkor marad minden a régiben.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
A tegnapi reggel nem épp úgy indult mint szerettem volna. Elég búbánatos idő volt és épp azon tanakodtam hogy akkor most inkább haza megyek amikor egycsapásra elállt az eső. És 1 röpke órácska múlva már sütött is a napocska. Nagyon jó kedvem lett ettől és annak ellenére hogy bontanom kellett egész boldogan dolgoztam. Volt némi tanakodás az oldalfal lambériázás meddig érjen le és persze visszább kellett vágnom a vázszerkezetet aminek nagyon "örültem" de kit érdekel ilyenkor ez amikor süt a napocska. Ma ezt a részt fogom lelambériázni. Az egyedüli bosszantó dolog hogy ki-be kell hurcolnom az állványt mert kölcsönben van és éjszaka nehogy ellopják be kell tenni a házba.
Itthon minden rendben volt. Cuncika köhögése miatt nem ment oviba. Ez nem is volt baj mert édessel alig voltak együtt a délutános szak miatt. Hiányzik nekik az együttlét. Pont mint én. Úgy szenved mindenki ettől a délutános szaktól hogy csak na. Ráadásul ma szabadnapos és ma viszi cuncit az apjához. Ez a hét annak ellenére elég gyengusz volt hogy nagyon jól kijöttünk cuncikával. Majd a következő 2 hétben jobb lesz a helyzet.
Egy halvány esély van arra hogy elcseréljem a vga-mat egy nagyobbra. Persze édes "nagyon" örül ennek. Tulajdonképpen nem is tudom miért cserélem el mert egyáltalán nem játszok. Ez valami belső kényszer nálam.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Lement a tegnapi nap is. Semmi érdemleges dolog nem történt. Bementünk Fehérvárra és vettünk ezt azt. Nekem kellett egy olcsó erősebb fúrógép amivel be tudok hajtani 100 hosszú csavart és cuncikának a névnapjára vettünk egy szép kardigánt. Ja! És vettem a kisgépbe 512 mega ramot amitől megtáltosodott.
Délután én mentem cunciért az oviba. Nagyon aranyos volt. Amikor odaértem odaszaladt és felkéretszkedett az ölembe és oda bújt hozzám. Sajnos ezen a héten keveset van édes vele a beosztása miatt. Ez nem jó mert pénteken viszi az apjához és megint vele lesz egész hétvégén.
Ma szerencsére már tudok menni dolgozni. Van mit csinálgatni ott. Azt sem tudom minek álljak neki.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma picit bealudtunk.Ez annak köszönhető hogy este megvártuk édest cuncival. Mielőtt hazaért már 1 órával előtte elkezdtem melegíteni a tűzhelyen vizet mert nem volt meleg víz. Kukim kivolt hogy mennyit fizetünk a meleg vízért és még nincs is?!
Tegnap oldalfalra ragasztgattuk a cárt cellás szigetelőt hogy tudjuk készíteni a lambériának a vázszerkezetét.Sajnos elfogyott minden anyagunk és ezért ma nem kell mennem. Ennek nem nagyon örülök. Megyünk be Fehérvárra édessel mert venni kell egy olcsó fúrógépet amivel 100-as csavarokat tudok behajtani mivel ami van erre a célra azt szinte teljesen kinyúvasztottam. Ha már bent vagyunk veszünk ramot is a kisgépbe. Nagyjából megjavítottam de kevéske a ram benne és így elég lomha. A piacra is benézünk ha már ott vagyunk.
Ma van cuncika névnapja. Viszünk az oviba kekszet hogy meg tudja kínálni a barátait. Szerencsére van neki elég sok barátnője. Már a kiscsoportosok közül is akik most kezdték az ovit. Szerintem nagyon örülnek az óvónénik hogy akiket felkarolnak a nagyobbak azokkal kevesebb a beilleszkedési gond.
Ha nem tudok párt venni a 9800GT mellé akkor lehet cserélem nagyobbra. GTX260/280-ra. Most épp ezt találtam ki.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nyugis éjszakán vagyunk túl. Teljesen kipihentem magamat bár az ébredés picit nehéz volt.
Tegnap reggel közösen vittük cuncikát oviba. Picit izgultunk hogy talán a megfázásból gond lesz de semmi nem volt. Az egész csoport tüsszög így nem lóg ki a sorból. Én elmentem dolgozni édest pedig kitettem a péknél. Ő délutánra ment.
Egész délelőtt egyedül dolgoztam. Már megszoktam hogy egyedül szenvedek. Délre megjött Szabi és a műszaki vezető. Megbeszéltünk pár dolgot ami mára már fontos lesz. El is mentek anyagot vásárolni amit elvileg még tegnap oda szállítottak. Én korábban jöttem mert cunciért siettem az oviba. Nagyon örült nekem. Szeret oviba járni de azért a jóból is megárt a sok.
Hazafelé és este is lementünk édest meglátogatni a boltba. Itthon minden rendben volt. Cunci 2x megnézte a csipkerózsikát és belekezdett a hamupipőkébe is. Hiába! Nő...
Ma ugyanez lesz mint tegnap. Vagyis tegnap még isiből hazafelé oda ugrottak a gyermekeim és oda adtam nekik a megírt filmeket amit kértek. Elhozták tálti súlyadós csekkjét is amit fel kell adni a héten.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Elég szarul aludtunk. Ez többrétű. Egyfelől édessel volt egy kis szerelmi civódásunk másfelől cuncika hazatért és kicsit betegen jött vissza. Elképesztő hogy elvisszük makk egészségesen és visszakapjuk betegen. A tököm kivan! Most ez kicsit lehangolt. Arról nem is beszélve hogy így néz ki szűk 1 ott töltött nap után a zoknija. Az emberben felmerül milyenek lehetnek ott a higiéniás feltételek. Lehet túl magasak az elvárásaim de óhatatlanul az jut eszembe ilyenkor hogy ez és a lebetegedés között szoros kapcsolat van. Vagy lehet csak túl sok House-t néztem?
Amúgy nagyon jól telt a tegnapi napunk. Reggel bevásároltunk és reggelizés után megnéztük az X faktort. Nehogy azt mondja bárki is hogy részre hajlóak vagyunk. Utána bementünk Fehérvárra nézelődni. Vettünk édesnek egy szuper nacit. Már nagyon kellett neki. Tulajdonképpen sokat nem időztünk el mert elég zavaró volt a nagy szél.
Jöttünk haza és pihiztünk. Mármint szex után..
Megpróbáltam rendbe hozni a kisgépet de nem tudtam. A vinyó rosszalkodik. Majd ma délután kiszerelem mert vannak rajta képek amik sehol máshol és azt meg kell menteni.
Reggel közösen visszük cuncikát oviba. Édes délutános így én megyek cunciért az oviba.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Szépen bealudtunk! Ez nem baj de ha túl sokat alszok akkor megfájdul a hátam. Persze a bealvás oka az esti tévézés volt. Beleszaladtunk a megasztár őrületbe és végig néztük édessel az egész adást. Nem vagyok egy nagy tévénéző de édessel valahogy ez is jó.
Tegnap teljesen egyedül dolgoztam egész nap. 3 után úgy telefonáltam rá az unokatesómra hogy kijönnek e. Nem a munka hőse... Leszedtem a felső tetőről majdnem az összes lécet és le is kezeltem tetollal. Még az alsó tetőn volt egy kis befejezni valóm azt is megcsináltam. Eddig tudtam elhúzni mert állványt kellett hozzá építenem és ehhez nagyon nem fűlt a fogam. Főleg egyedül. Azért meg tudtam oldani.
Elkezdtem keresni a 9800GT-m párját. Szeretnék egy SLI-t össze dobni olcsón.Ez az alapja is lehet egy 3D visionnak. Állítólag ez a "rendszer" imádja az SLI-t. Majd apránként alakul.
Ma megyünk be Fehérvárra édessel. Szerencsére jó idő ígérkezik. Elsétálgatunk kéz a kézben. Néha szoros ölelés fenékmarkolással. Csakhogy a nagykacsa nehogy elkanászodjon...
Estefelé érkezik haza cuncika. Remélem nem esett vissza nagyon. Szerintem rendben lesz minden mert az ovit nagyon imádja. Van miért vissza jönnie. Persze azért itt vagyunk mi is akik imádattal várjuk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Jól aludtunk. Lassan kezdek visszaszokni a munkába. Kell is a kis regenerálódás. Minden izmom eltunyult. Ma is megyek. Kell a pénz.
Tegnap körbeértem az alsó tető javításával 95%-ban. Ma befejezem és nekiállok a felső tetőnek. Az a baj hogy a felső résznél oldalfal lambériázás is lesz tehát ott párhuzamosan azt is kellene csinálni de semmi anyag nincs még hozzá. Ma lebontok szinte minden lécet arról a részről és hétfő reggelre előkészülök. Akkor mindenképpen el kell menni anyagért mert megáll az élet.
Reggel én vittem cuncikát oviba. Nagyon ügyi volt! Nem sírt. Már nagyon hiányzott neki hogy a kis barátnőivel legyen. Mivel vannak új kiscsoportosok vannak új barátnők is. Ő olyan kis anyáskodó típus. Felkarolja és rendezgeti a gyámoltalan kisebbeket. Ebéd után édes ment érte. Vitte az apjához. A mostani hétvége az övé.
Édes szabados hétvégén van. Holnap együtt leszünk csak mi ketten.
Tegnap isiből hazafelé meglátogattak a gyermekeim is. Mamival jól elbeszélgettünk. Elpanaszolta az életét. Már nem annyira boldog a párjával. Vannak súrlódások bőven. Javasoltam neki hogy zavarja el a francba és keressen mást. Egy csepp káröröm sincs bennem. Inkább aggódok hogy megtalálja az igazit mert kihathat a gyerekekre is ha nincs rendben a pasijával. Majd alakulnak.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kicsit hulla vagyok. Tegnapi munka jól lefárasztott. Eléggé kimerítő hogy fél napokat tök egyedül dolgozok. Fel a tetőre, le a tetőről. Ez a lótifuti pedig szépen felemészti az erőmet. Na nem panaszkodom mert legalább van munkám.
Lassan körbe érek az alsó tetőn a javítással. Van még egy felső rész is és egy kis előtető amit szintúgy javítani kell. Utána van egy kis oldalfal lambériázás és az egész tető becserepezése. Nagyjából jövő héten meglesz a javítás és szerintem még pár nap lesz az oldalfal lambériázása is. A cserepezés is egy hetet tutira elvisz. Remélem lesz ezek után is munkám. Még van 2 kisebb meló amit meg kell csinálni de utána hogy mi lesz azt nem tudom.
Itthon minden rendben. Sajnos mivel este hulla voltam nem tudtam úgy foglalkozni édesékkel mint szerették volna. Persze ilyenkor rögtön azt hiszik hogy már nem szeretem őket. Ezek a nők!....Agyam eldobom tőlük!
A kisgép is kékhalálozik. Ki kell derítenem mi a baj vele. Majd hétvégén.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Tegnap elfelejtkeztem egy nagyon fontos dátumról! Tegnap volt a napja hogy kereken 1 éve össze költöztünk édessel! Hogy repül az idő?! Szerencsére ő is elfelejtette. Este néztük a tévét és valamiért egyszerre jutott eszünkbe. Nem vagyok egy nagy megemlékező de azért ezek az apró kis megemlékezések nagyon melengetik a szívemet. Eltelt egy év és semmi nem változott. Ugyan úgy IMÁDOM őket mint előtte és ugyan olyan csóró vagyok mint voltam.
Tegnap iszonyatos szélvihar volt. Majdnem levitt a tetőről. Szerencsére mire fóliázni kellett megjött a rokon. Egyedül nem tudtam volna befedni azt a részt amit javítottam mert elvitt volna a viharos szél.
Hazafelé beugrottam a gyermekeimhez mert Imrus nem tudta elindítani a GTA sa.-t. Persze mégis sikerült neki mire oda értem. Azért beszélgettünk pár szót mamival is. Jó hangulatban voltak. Biztosan azért mert most van pénzük.
Ma elvileg kapok egy segítséget és ott lesz Szabolcs is. Tehát ma ketten fogják nézni mit csinálok.
Korán reggelre megy édes dolgozni és én viszem cuncikát oviba. Nagyon jól sikerült az első napja. Igazán boldog volt. Ennek nagyon örülök. Így talán nem lesz gond nálam sem. Picit izgulok emiatt....
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Pocsék időre ébredtünk. Szépen esik az eső odakint és hozzá fúj a szél. Nyami! Itt a lehetőség hogy dolgozzak erre esőben kell nyomnom. Igazán örülök neki.
Tegnap reggel vettem egy szuper körfűrészt. Szerintem veszek rá egy nagyobb korongot mert most 66mm. ér át és én el szeretnék vágni vele 75mm-t. Sok vékony lécet kellett vágnom a lambériázásra amivel a fóliát fogattam le. Nagyjából délig tudtam dolgozni mert eleredt az eső. Azért még belül tudtam 2-ig dolgozgatni de olyan messzire nem jutottam. Remélem hamar eláll az eső és végre tudok rendesen haladni. Sok még a munka.
Itthon minden rendben van. Ma már kezdődik az ovi. Az első nap hogy nem összevont csoportban lesz cunci hanem a sajátjukban. Kíváncsi vagyok hogy a régi barátnők egymásra találnak e újra. Közösen visszük oviba édessel és ovi után kiteszem édest a pennynél. Megy dolgozni délelőttre.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Jól aludtunk. Végre hűlt a levegő és egy paplan alatt durmoltuk végig az egész éjszakát.
Tegnap nem volt valami nagy hőség de tudtam dolgozni. Egyedül voltam egész nap. Néha picit szenvedtem de végülis kibírható a dolog. Ma már ott lesz az unoka tesóm. Később megyek kicsit mert vennem kell egy körfűrészt. Sajnos a régi elromlott és azt pótolnom kell. Ezzel ugrott is az SLI lehetősége egy időre. Ez van. A munka fontosabb!
Itthon minden rendben volt. Édes két nap szabados ezért cunci sem megy oviba. Holnaptól végre nem összevont csoportban lesznek hanem a sajátjukban. Már nagyon várja a barátnőit akik nem voltak a nyáron oviban. Cunci és köztem minden a legnagyobb rendben van. Teljes a nyugalom. Édessel is dúl a szerelem. Most igazi nyugodt család életét éljük. Tegnap kifizettük a lakbért bár még majd 10-én kellett volna csak oda adni. A transit eladásából megvolt rá a lé és nem akartam hogy elköltődjön. Nagyon hosszú idő óta ez az első eset hogy nyugodtan tudunk spórolgatni a jövő havi lakbérre. Sokszor az utolsó pillanatban tudtuk csak össze kaparni a pénzt de most rendben vagyunk anyagilag. Nem dúskálunk a pénzben de pici lélegzetvétel van. Most hogy dolgozok újra talán sikerül picit félre tennünk a télre. Persze ehhez az kell hogy ne kelljen állandóan valamit vásárolni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtam jól. Először nem értettem mi a probléma majd édes elmesélte hogy rosszat álmodott és rögtön rájöttem hogy emiatt aludtam én is szarul. Azt álmodta hogy mamim visszacsábított tőle. Ezt a baromságot! Ezek a nők?!
A tegnapi nap szépen lecsordogált. Délelőtt szépen elvoltunk cuncikával amíg anyácska dolgozott. Egy durmi is volt ebéd után és mire felébredt már itthon volt édes is. Majd megnéztük a megasztárt közösen. Elballagtunk a boltba bevásárolni és szinte már este is volt. Elrepült ez a vasárnap.
Ma már szerencsére dolgozhatok! Az unokatesóm megkapta az engedélyt a javításra így most hetekre előre van melóm. Nagyon örülök neki! A vga. meglepően jól teljesít. Már azon gondolkodom hogy veszek mellé egy ugyanilyet mert ez nem olyan drága mint a 460-as GTX. Esetleg beruháznék egy 3D vision szemcsibe meg körbe nézünk 120Hz monitor ügyben. Ahogy néztem már van 78-ért sansung. Na jó! Most beleért a bilibe a kezem és felébredtem. Ebből valszeg csak a 2. vga fog megvalósulni. Majd 1x....
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem volt valami nyugis éjszakánk. Fel kellett kelnünk cuncikához mert felébredt és nem tudott vissza aludni mert félt. Persze ezek után én is alig bírtam újra elaludni. Kicsit hulla vagyok de már éledezek.
Tegnap délelőtt gyors vásárlás után itthon ténykedtünk. Ráncba szedtük a lakást és a kisgépre tettem egy sima XP-t. Sajnos a win7 nem nagyon futott el rajta.
Délután édes dolgozott és kettesben voltunk cuncival. Minden rendben volt vele. Ma is kettesben leszünk 2-ig mert édes dolgozik. Majd valahogy kihúzzuk. Elmegyünk a pékhez és viszünk édesnek valami ennivalót. Ezzel elég sok idő elmegy. Délután majd valami közös kis programot kitalálunk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon bealudtam és nagyon elkanászodtam. Kellett volna tegnap is naplót írnom de lusta voltam ezért ma kell pótolnom.
Szóval tegnap előtt reggel elvittük közösen cuncit oviba és bementünk édessel Fehérvárra. Én dolgoztam délelőtt ő pedig nézelődött. Nacit keresett magának. Délután dolgozott én pedig mentem cunciért az oviba. Az este teljes nyugalomban telt. Kislányunk egészen visszatért hozzánk! Azt beszéltük édessel hogy ilyen talán 2 hónapja volt utoljára hogy ennyire mélyen velünk volt. Sajnos ez a nyári szünetes 2hét itt 2 hét ott nagyon belezavart a szépen kialakult rendszerünkbe. Nem is lett volna semmi baj vele ha nem fűtik a túloldalon. Szerencsére túléltük ezt is.
Tegnap szabadnapos volt édes és nem vittük cuncit oviba. Egy nagyot kirándultunk T.bányán. Amikor a transitba mentünk akksiért oda eldöntöttük hogy közösen is vissza jövünk ide mert érdekes város. Nagyon jól éreztük magunkat! Reggel felkeltünk és miután vásároltunk egyből el is indultunk. Voltunk a két plázában (az omega halott) és játszottunk is egy nagyot egy szuper játszó téren. Persze megnéztük a Turult is és a kilátóba is felszenvedtük magunkat. Benéztünk az expora is és az ősrégi ikarusokra felszálltunk. Lépekben mindez:
Épp a buszra szállunk.
Buszon a kiskacsák
A szupi játszón
Játszanak a gyerekek
A kiskacsa lefotózta a nagykacsát.
A kilátón
A visszaúton kicsit muszáj volt neki vetkőzni.
Kicsit életlen de mi vagyunk...
Persze a kötelező shopingolás is megvolt.
Hihetetlen jól éreztük magunkat! Ez a képeknek csak töredéke.
Tegnap derült ki hogy hétfőtől újra dolgozhatok végre! A sors megkegyelmezett nekem.
Ma csak pihizünk. Édes délután dolgozik.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Írnom kell naplót mert teljesen leszokok róla. Nagyon kevés dolog történik velem és ezért nehezen szánom rá magamat az írásra. Tegnap előtt dolgoztam fél 3-ig és rohantam haza cuncikáért az oviba. Annyira boldogan fogadott! A nyakamba vetette magát és ott ölelgettük egymást hosszú pillanatokon keresztül. Nagyon megható volt. Este sem volt vele semmi probléma. Édes dolgozott mi pedig szépen elvoltunk.
Tegnap már nem volt munkám és mivel szabadnapos volt édes is ezért cunci nem ment oviba. Bementünk Fehérvárra közösen. Apámnak vissza vittem a gépét amit rendbe hoztam és addig a lányok vásároltak pár rucit . Kapott cunci 2 nacit és 2 pár cipőt. Kedden egy hosszú ujjú pólót is vett neki édes mert mindenét kinőtte.
Én végre valahára szereztem egy vga-t. Egy 9800GT-t vettem 1 gigás verziót.alap 3dmark06 Kellemesen csalódtam benne mert sokkal gyengébbre számítottam. Egy darabig biztosan meglesz ha más nem fizikát számolni egy jövőbeli GTX460 mellé.
Ma cuncit elvisszük oviba és bemegyünk Fehérvárra. Én picit dolgozok addig édes körbenéz magának naci ügyben. Délután sietek haza cuncihoz mert én hozom haza az oviból. Édes dolgozni fog viszont holnap egy újabb közös napot töltünk el édes hármasban.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon hulla vagyok! Este nem tudtam elaludni addig amíg nem ért haza édes a munkából. Tegnap leltározott és fél1 után ért haza. Nem sokat aludtunk.
Elég lehangolóan indult a tegnapi napom. Cuncika ugyan nem vészesen sírt az oviban de a munka nem úgy jött össze ahogy szerettem volna. Már reggel tudtam hogy csak 2 napig kellek ami inkább másfél nap de még délelőtt megtudtam hogy a másik két munkalehetőség is csúszik ami számomra egyenlő lett volna azzal hogy el kell adnom a gépemet mert felkopik az állunk. Akkor ott úgy éreztem a sors nagyon keményen büntet valamiért. Azután délután rám mosolygott a szerencse. Felhívtak a transit ügyében és este meg is nézték .Nyélbe is ütöttük az üzlete és vitték is. Engedtem az árból talán többet is mint szerettem volna de legalább hamar elkelt. Most van egy kis lélegzetnyi pénzünk amíg elindulnak végre a munkáim. Cuncika este teljesen rendben volt. Szinte azonnal elaludt amint ágyba bújtunk.
Ma még megyek segíteni a bádogosnak és rohanok haza cunciért az oviba.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ismét gyenge alvás volt. Álmomban árkot ástam. Még ilyet?!
A tegnapi napunk egész jól sikerült. Kimentünk az itteni strandra és csak késő délután jöttünk haza. mondjuk dél körül értünk haza mert még előtte elvoltunk bevásárolni és későn is ébredtünk. Nagyon élveztük a pancsizást. Jól meg is pirultunk. Édes egyszerűen lemalackázott engem. Vajon mire gondolhatott amikor ezt mondta? Piros vagy mint egy kismalac? Vagy olyan kövér vagy mint egy malac? Vagy egy állat vagy?
Cuncika visszatért hozzánk. Már csak minimális hiszti volt apa után. Ha lenne pénzem rá vagy lenne olyan ismerősöm aki gyerekpchiológus elvinném hozzá és megkérném mondja el mi állhat ennek a hátterében. Mert nem tudom elhinni hogy ami kialakult benne eddig az hogyan tűnhetett el belőle. Itt arra gondolok hogy mi annak vagyunk a hívei hogy itt is jól érezze magát és ott is. Nemhogy rosszat nem mondtunk az apjára de még szóba se hoztuk. Érdekes hogy sokáig működött ez de valahogy a nyári szünetben felborult benne ez a dolog. Nekünk nem fogja elmondani hogy mivel tömték ott a fejét. Nem is faggatjuk róla de egy szakembertől szívesen megtudnám mi áll ennek a pálfordulásnak a hátterében.
Ma én viszem egyedül őt oviba. Biztosan lesz sírás de mennie kell. Én is megyek szerencsére dolgozni. Most egy szűk 2 hetes munkám van és remélem azért a továbbiakban is lesz valamennyi. Meglátjuk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtunk valami fényesen. A tegnapi nap nem teljesen úgy alakult ahogy szerettük volna.
Még délelőtt visszatért hozzánk cuncika. Persze folyamatos sírás közepette hogy ő inkább az apjánál akar lakni. Ez szerencsére csak másfél óráig tartott azután lehiggadt. Mondjuk este volt még egy menet ami egy bő fél óráig tartott. A kettő között minden rendben volt vele. Bementünk Fehérvárra egy cukrászdába sütizni és sétálgattunk picit. Most édesen szuszognak a csajok. Amint kicsit melegszik az idő megyünk a strandra. Mivel imádnak pancsolni a lányok ezért reménykedem hogy ez ismét vissza téríti hozzánk cuncikát.
Volt még egy kellemetlen hír is a tegnapi napon. Úgy néz ki be fog dőlni a lakáshitelük édeséknek. Mivel volt párja családi vállalkozásban dolgozik ott el tudják sikálni ha majd fizetésletiltásról lesz szó de minket elég keményen érinteni fog. Én nem izgulok ezen. Ez van... Sajnos édes viszont nagyon lelkizik rajta ami nem tesz jót neki. Ráadásul mint hab a tortára megjött a mensese is ami tudatta hogy ismét sikertelen hónap telt el. Azért reménykedem hogy így egy év aktív próbálkozás után egyszer csak sikerül megfogannia annak a közös cicusnak.
Megyek kávét főzni és felébresztem édest.
Holnap már dolgozok én is és egyedül viszem cuncikát oviba. Fini lesz! Sajnos unokatesómnál nem tudok kezdeni mert valami hivatalos személy nem jött meg csütörtökön. Még szerencse hogy van egy másik apróbb munka amit végre a hét közepétől el tudok majd kezdeni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon nagy késésben vagyok. Ma ennyire el bírtunk aludni. Ehhez hozzá járult hogy este nagyon későn feküdtünk le. Még megnéztük majdnem végig a Csak szex és más semmi című filmet. Nekem tetszett. A főszereplő csaj is bejövős volt.
A tegnapi napunk összegzése: Sok alvás és bújások egy kevés szexel megfűszerezve. Mindenből megfelelő volt az arány. Mondjuk délelőtt apám gépét is szereltem. Nagyjából rendbe is szedtem. Kedd reggel viszem magammal a melóba és még munka előtt beviszem hozzá.
Még pár óra és érkezik haza cuncika!!!! Nagyon várjuk már! Remélem nem lesz nagy sírás. A mostani 2 hétben folyamatosan fogtuk a kezét innen a távolból hogy érezze ha nem is vagyunk vele de létezünk és szeretjük. Remélem eleget tudtunk tenni hogy ne tudják elszakítani tőlünk a lelkét. Picit izgulok.
Kezdünk elég szarul állni anyagilag. Szerencsére hétfőn-kedden dolgozok amiből lesz egy pici pénzünk. Szerintem szerdán ha más nem el tudom kezdeni azt az elő tetőt amit már rég meg kellett volna csinálnom. Vagy épp el tudok kezdeni dolgozni az unoka tesómnál. Valami legyen velem mert eladtam már 2 vga-t a gépből és feléltük mindkettő árát. Pedig a 2 árából már kijött volna egy GTX460-as. Nem sajnálom egy cseppet sem csak jó volna ha kicsit dolgozhatnék már! Mindenem fáj és pénz sincs.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
A tegnapi nap kimaradt mert itt voltak a gyermekeim. Nagyon jól érezték magukat és született egy-két videó újra. Hát mit ne mondjak. Egy hármas közeli.
Mi.
A tegnapi napunk elég zsúfolt volt. Édes dolgozott majd rohantunk be Fehérvárra vissza vinni a gyerekeket és tárgyalni mentem. Szerencsére egy biztos munka van kilátásba szeptember végétől.Vagyis azon múlik hogy mikor végzek az unoka tesómnál és egy másik munkával. Ez jó jel hogy van őszig munkám. Nyami!
A mai nap újra jeles nap! Már 53 hónapja tart ez a csodálatos szerelem amiben élek édessel. Teljesen oda vagyok érte és cuncikáért! Csodálatos csajok ők! Elérzékenyülök akárhányszor rájuk nézek. Imádom őket!
A tegnapi telefonbeszélgetés jól sikerült cuncikával bár elég tapló módon viselkedtek körülötte a felnőttek. Direkt hangoskodtak és nem hagyták normálisan beszélni. De legalább már jó volt a hangulata és nem elutasító. Egy kis meglepivel várjuk haza. Egy vastag kifestőkönyvet vettünk neki és hozzá sok filctollat hogy színezhessek kedvére. Remélem örül neki.
Apámnál is jártunk. Elhoztam a számítógépét mert szarakodik a rendszer rajta. Kipucolom és rendbe vágom. Gyorsan neki is ugrok amíg édes durmol.
Gyorsba lejegyzem még ami eszembe jutott. Tegnapelőtt rávett édes nézem meg vele a szex és New York 2.-t. Már az elsőn is sírtam kínomban de ez!!!!!! A felénél le kellett állítani a filmet mert már majdnem kitéptem a hajamat. Szegény édes. Neki tetszett volna de nem akarta húzni az idegeimet. Ezúton is köszönöm édes.... Férfi társaim ne engedjünk teret az ilyen szaroknak!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtam valami jól. Már kezdenek elvonási tüneteim amit nem lehet csak úgy elfedni. A munka az ami nagyon hiányzik! Próbálom itthoni dolgokkal elvonni a figyelmemet de a kezem után már a hátam is elkezdett fájni. Az izmok egyszerűen leragadnak és fájni kezdenek.
Tegnap reggel kiszereltem a 8600GT-t és eladtam. Rövid idő alatt eladtam mind a 3 pci-e vga-mat és itt maradtam nagy gép nélkül. Ha nem lenne itt cunci kis gépe nem tudom mi lenne velem. Annyit azért szexelni sem lehet. Az a baj az egészben hogy várnom kell az újabb vga-ra mert nem tudom hogy most amit meg akarok venni 8800GTS-t azt végül én kapom meg vagy más? Remélem a héten megoldódik ez a kérdés.
Ma jönnek a gyermekeim. Örülök hogy szeretnének velünk lenni egy rövid időt. Majd megy a sok ölelgetés. most még lehet mert nem olyan nagyok. Sajnos cuncika nem lesz itthon. Szombaton érkezik haza. A tegnap délutáni telefonbeszélgetésnél érezhető volt rajta hogy újra kapja az okosságokat az apjától. A tegnapi példa erre hogy szombaton vittük el hozzá cuncit és akkor szombaton kell érkeznie mert az a 2 hét. Persze ő az egész hétvégét meg akarta kapni de mi nem engedtünk mert nagyon hiányzik nekünk is. Persze ez nem így lett előadva hanem úgy hogy már csak nagyon picit maradhat ott. Cunci még csak úgy számol hányat kell aludni hogy ez vagy az történjen. Nem azt mondták neki hogy jujj de jó mert még itt alhatsz 5-öt hanem azt hogy szinte azonnal vissza kell jönnie anyához. Az egész azért érintette rosszul cuncit mert most keveredtek ki Őrbottyánba az unokatesókhoz akikkel jól tud játszani. Pénteki telefonbeszélgetésnél még azt kérdezte hányat kell aludnia hogy újra itthon legyen most pedig azt kérdezte maradhat e még egy picit az apánál ami az ő időrendjében a másnapot jelenti. Eltelt 1 év és még mindig nem tud mit kezdeni a helyzettel az apja. Szeretné ha jól érezné magát nála a lánya és ezért mindent megtesz de ő egyedül kevés. Ehhez ki kell költözni az unokatesókhoz. Csak akkor már nem vele van hanem a gyerekekkel. Ha már ott van akkor teljesen mindegy számára hogy az apja ott van e vagy sem. Így állunk most. Persze ezekre az alattomos sunyi dolgokra nekünk is kell válaszolnunk. A mai telefonálás időpontját is későbbre tettük hogy lehetőleg ne szaladjunk bele a nagy játékba amikor egyáltalán nem érdekli cuncit mit és ki mond neki a telefonba és készülünk mi is olyan dologgal ami esetleg eszébe juttatja hogy van neki egy anyukája aki nagyon várja haza és készül rá : És persze itt vagyok én is aki nagyon várja. Esetleg a gyermekeim is beszélnek hozzá akiket imád. Majd meglátjuk. Nem engedhetjük el a kezét innen a távolból mert az apja egy pillanat alatt kirántja a biztos talajt a lábunk alól. Még hármat kell aludnunk...
Tegnap feltettem a transitot eladásra. Egyetlen egy telefon nem érkezett eddig hogy bárkit is érdekelné. Azért remélem valaki elviszi még ha alkudni is fog az árából.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Elég szarul aludtunk. Kezdenek előjönni a munkanélküliség jelei. Már fáj a vállam és egyre rosszabbul alszok. Persze ettől édes sem alszik jól. Nem jó ha itthon vagyok! Sokba kerül ez nekünk. Eladtam a vga-mat és veszek egy jobbat.
Tegnap délelőtt dög unalom volt a napom. Édes dolgozott én pedig itthon ténykedtem. Mostam és takarítottam. Majd délután elmentünk T.bányára az akksiért. Szinte újnak néz ki kívülről. Baromi nagy. Alig bírtam bepréselni a helyére.
Amikor oda értünk egy jó nagy felhőszakadás ért el minket. Érdekes mert el sem tévedtünk. Azonnal megtaláltuk a boltot. Miután megvettük a cuccot bementünk a Vértes centerbe nézelődni. Még soha nem jártunk ott. Édes az egyik boltban vett olcsó pénzért egy szexi rövid nacit magának. Nyami! Jó helynek látszik ez a T.bánya. Majd szerintem ellátogatunk ide.
Ma mindenképpen összerakom a transitot és körbefotózom hogy fel tudjam adni a hirdetést. Szerencsére motorikusan rendben van. Tegnap miután beszereltem az akut mentünk egy átmozgató kört vele. Tankoltunk gázt és felpumpáltuk a kerekeket. Ma még az osztó rácsot vissza kell csavaroznom a középső üléssor mögé és nagyjából kész is van. Remélem hamar elviszik és akkor kicsit fellélegeznénk anyagilag.
Egy 8800GTS-t akarok venni a gépembe. Legalább 128sp. lesz a 32-ből. Azzal akár már játszani is tudok. Persze az álmom egy GTX460 de az egyelőre csak álom kategória.
Édest egyre jobban szeretem!
Az egyik naplóban olvastam egy jó szösszenetet az ölelésről.
Napi 4 ölelés a túléléshez
8 ölelés a szinten tartáshoz
12 ölelés a gyarapodáshoz.
Ezt az elvet én is vallom. Azért a 8 ölelés minimum jár a szerelmünknek. Már nagyon hiányzik cuncika is!
7 körül szerelem ki a vga-t a gépből. Az utóbbi időben eladtam az összeset és rászorulok cunci gépére. Na attól fogok kiakadni teljesen. Az a "gyorsaság"!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kicsit hulla vagyok. Elég jól elfáradtam tegnap de nem tudom mitől. Reggel elmentünk vásárolni és miután édes elkészítette az elemózsiát elindultunk a volt randihelyünkre. Ez egy rét Baracska után. Nem volt valami barátságos idő . Fülledt volt a levegő az éjszakai eső miatt. Azért kifeküdtünk egy plédre. Visszaemlékeztünk dolgokra amik ott történtek meg velünk. Elég megható volt. Ettünk is és persze össze is bújtunk. Úgy érzem jól sikerült ez a kis kirándulás.
Hazafelé beugrottunk apámhoz a transit törzskönyvéért. Ma édes 6-ra megy dolgozni így hamar végez. 8 körül felhívom az akksis emberkét hogy el ne adja az akkut mert megyünk érte délután. Délelőtt mosok és rendezem a lakást. Sajnos nem sikerült munkát szereznem a hétre. Volt még egy hely ahol elmaradt egy kis munka de sajnos csak jövő tavasszal lesz esedékes. Kedden még egy helyre elmegyek tárgyalni ahol kell egy előtetőt készíteni a terasz fölé de az sem most azonnal lesz. Ráadásul szerda-csütörtök jönnek a gyerkőceim hozzánk. Szóval ez a hét nyaralás lesz számomra.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma kicsit korábban ébredtem. Szegény édes ennek nem igazán örült. Lefőztem a kávét amit megittunk de ő visszazuhant az ágyikóba és durmol tovább. Nem baj mert akkor picit játszok.
Tegnap semmi komolyabb dolgot nem csináltam. Egy pár edényes mosogatás és egy porszívózás ami feljegyezhető a tetteimhez. Bevallom picit pironkodva hogy sokat gépeztem. Gondoltam ha már itthon leszek jövő héten (ami még nem 100%) akkor elütöm az időmet egy kis játékkal. Persze a vga-m erősen behatárolja mit tehetek fel. Eszembe jutott hogy nagy doom3 rajongó voltam. Feldobtam és nagyon szépen fut ultra high-ban. Ráadásul készítettek hozzá magyar szinkront amiken jót mulatok néha. Tiszta amatőrök a szinkrontolmácsok ezért néha mindenféle hangsúlyt nélkülöz a dumájuk. Szerintem nyomok egy keveset most belőle.
Mára azt terveztük hogy végigjárjuk a randihelyeinket. Ezer éve nem voltunk a réten ahol elég sokat találkoztunk. Viszünk plédet és elemózsiát. Piknikezünk egyet és nagyokat emlékezünk. Igazi szerelemtúra lesz.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Eddig tanakodtam írjak e naplót és ha írok akkor mit is tudok rögzíteni benne. Nagyjából semmi nem történt tegnap velem. Édes délelőtt dolgozott én pedig mostam 2 adagot. Voltam a pékségben és meglátogattam a szerelmemet a boltban. Szereztem használt akksit 7 rugóért amiért hétfőn elmegyünk Tatabányára. Még mondjuk lehet hogy az egyik PH.-s srác el tudja hozni Fehérvárig. Még egyeztetünk...
Délután édessel elmentünk fagyizni és felhívtuk cuncikát. Nagyon vidám volt. Érezni lehetett rajta hogy örül a hívásnak.Engem is kért de csak suttogva nehogy meghallja az apja. Nagyon örültünk neki. Megkérdezte hányat kell még aludnia hogy újra itthon legyen. Mondjuk ez volt a gyengébb hete az ottlétben mert az apja dolgozott. Mostantól indul az igazi kényeztetése mert szabin lesz az apukája. (ezt csak mi sejtjük)
Este nagyon hamar elaludtunk. Éjszaka egy iszonyatos nagy vihar volt. Édesnek be kellett csuknia az összes ablakot. Én aludtam mint a bunda miután bezárkózott és visszatolta a nagykacsát az ölembe.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla vagyok. Magamhoz képest későn ébredtem fel. Mivel nem dolgozom ezért nincs jelentősége neki.
Tegnapi napom első fele nem sült el túl jól munka ügyben. Reggel kiszereltem a transitból a döglött aksit és bevittem magammal Fehérvárra. Anyósomnál volt még pár rossz aku és gondoltam elviszem a méh-be leadni őket. Elvittem 45 kilónyit és kaptam érte 3600Ft-ot. Sajna csak 80ft-ot adtak kilójáért pedig Agárdon 100ft-ot pengetnek érte. Majdnem egy ezrest buktam rajta. Sebaj! Elmentem hogy leszerelem a parabola antennát erre már leszereltették mással. Vissza mentem anyósomhoz és megjavítottam Zsani istállójának a tetejét. Kicsit dumcsiztam a gyerekekkel és megölelgettem őket. Ha már ott voltam kiporszívóztam táltit. Nem volt annyira vészes de most ragyog!
Körbejártam Fehérvár összes bontóját és égre földre nem kaptam a transitba való használt akksit. Az arcom leszakad! Újonan egy ilyen 70Ah körüli szerkezet 17 rugó körül van. Annyit azért nem adnék érte...Majd még nézelődök hátha tudok venni olcsóbban valahol.
Hazafelé úton eszembe jutott hogy haverom barátnőjénél lenne egy pár napos tetőjavítás amit esetleg meg tudnék csinálni. Gyorsan fel is hívtam erre mit tesz isten már nem a barátnője. Össze vesztek tehát a munka is ugrott. Fasza! Kibírhatták volna még pár hétig....
Minden igyekezetem ellenére úgy néz ki jövő héten láblógatás lesz.
Este dacolva a spórolással elmentünk moziba édessel. Megnéztük a nagyfiúkat. Elég gyengécske film... Azért jól éreztük magunkat. Ez volt az első közös mozink édessel.
Mivel tegnap kitakarítottam unalmamban és mostam is egyet mára nem sok dolgom maradt. Még 1 adagot mosok és majd még keresek valami elfoglaltságot.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma picit később vagyok. Ennek az az oka hogy ráértünk később felkelni. A bádogosnak nem kellek már és sajnos az unokatesómnál nem tudok még kezdeni így most van másfél hét láblógatásom. Na azért ezt nem hagyom annyiban mert dologidőben azért ne henyéljünk!
Ma pl. bemegyek Fehérvárra és leszerelek egy parabola antennát. Már régóta ígérgetem és most végre elvégzem ezt az apró munkát. Beugrok a gyermekeimhez picit és mire édes végez a munkával hazajövök.
Közben majd csak alakulnak a dolgaim. A transitba is nézek aksit bontóban hátha találok. Nagyjából ennyi a tervem mára.
A tegnapi nap csatornarendszert bontottunk le egy házról. Ennyi volt az egész napi munkánk. Édes lejött pancsizni egyet a Velencei tóra én pedig munka után csatlakoztam hozzá. Mivel a munkanélküliség miatt elég gondterhelt voltam ezért rányomta a bélyegét az egész lazulásra a hangulatom. A víz sem volt valami meleg. Csak begyalogoltunk majd ki. Jöttünk is haza.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Mivel nem nagyon tudok mit írni a naplómba ezért teszek fel képeket amiket már rég fel kellett volna tennem és amiket tegnap készítettem.
Mérleghintázunk
Mandula műtét után.
AZ én "nagykacsám"És a végére 2 kép a bádogos munkáról ahol segítettem.
Az utca felől egy rész
A hátoldal Béczával aki épp a növénnyel küzd.Életünk szépen csordogál a saját medrében. Boldogok vagyunk és ennyi elég.
Ma már máshová megyünk bádogozni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nehezen aludtam el az este. Lehet azért mert nagyon telezabáltam magamat vagy azért mert a szúnyogriasztó mellettem volt bedugva és a méreg zavart. Nem tudom de picit nyúzott vagyok.
Tegnap már nem volt túl erős napunk. Befejezéséhez közeleg ez a munka. Talán még a héten elleszek itt de utána máshol kell dolgoznom. Szerencsére tegnap tudtam találkozni az unokatesómmal akinek félig kész a tetője azt fogom befejezni. Az be fog tartani egy darabig mert sokat kell bontani és javítani. Addig se kell aggódnom a munka végett.
Itthon minden rendben van. Édes holnap szabadnapos lesz. Már nagyon várja mert ez lesz a 7. napja egyhuzamban. Nyami. Jó leharcolt állapotban van ő is.
Cuncika már most hiányzik. Édes tegnap este beszélt vele telefonon. Nagyon örülünk neki hogy teljesen magától kérdezett engem is. Nagyon meghatódtunk. Nagyon várom már haza!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Jót durmiztunk. Valahogy most minden a helyén volt az éjszaka és semmi nem zavarta meg az alvásunkat.
Tegnapi napom nyugis volt. Édes egésznapozott én pedig itthon tettem vettem. Befejeztem a takarítást és a transitot is kicsit ráncba szedtem. El fogom adni. A hétvégére szerzek még valahonnan bele egy aksit és megjáratom. Készítek pár fotót róla és már mehet is fel a netre.
Miután végzett édes a munkával bementünk Fehérvárra picit csavarogni. Szükségünk is volt rá. Olyan kis nyomik voltunk. Valahogy a munkám sem alakult még ki. Majd ma megpróbálok szervezkedni ez ügyben. A hétre még van fix munkám de jövő hét már bizonytalan. Remélem sikerül valamit össze vakarni. Van kilátásban munka csak nem tudom el lehet e kezdeni. Most épp ezen is őrlődök.
Már elkezdett hiányozni cuncika is. Ma mindenképpen hívja édes.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ismét a régi kerék vágásban. Sajnos ez azt jelenti hogy már nincs velünk cuncika. Megkezdődött a 2 hetes nyaralása az apjánál. Megbeszéltük édessel hogy most sok mindent máshogy fogunk csinálni mint az előző 2 hetes turnusban. A legfontosabb dolog hogy minden hétköznap este fel lesz hívva ő. Muszáj tartani vele a kapcsolatot nehogy még 1x úgy jöjjön haza hogy utál minket. Azt lehet mondani hogy mostanra kezdett újra visszatérni hozzánk. Nagyon sok időbe telt mire újra a régi önmaga lett.
Mi vittük fel pestre mert sikerült eladni a vga-mat és fel kellett vinni a vevőnek. Sikerült is lebonyolítani az üzletet. Erre ráment az egész délelőtt. Kora délután értünk haza és édes már ment is dolgozni. Én itthon ténykedtem. Elkezdtem kitakarítani a transitot és felhoztam az aksiját feltölteni. Még viszek le vödörbe vizet és lemosom a műanyag részeket. Valszeg eladjuk. Lehet megyek pár kört vele itt a tömb körül hogy kicsit megmozgassam a váltóját. Az automata váltó szépen be tud ragadni az állástól. Még azért a lakásban is ténykedtem picit. Elrakodtam cunci szobájában, megragasztottam a széttört kisszékét, mostam, mosogattam. Mára meghagytam még egy kis pakolászást és a porszívózást. Na és persze a transit takarításának a nagyobb részét. Nem fogok unatkozni ma sem.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Késésben vagyok mint mostanában mindig. Teljesen felborult a reggeli naplóírásom mióta ebben a szobában durmol cuncika is. Amikor leülök a gép elé még annyira sötét van hogy nem tudok írni. Normál esetben villanyt gyújtok de így nem tudok. Később pedig mikor cunci már fent van vagy elfelejtem vagy egyszerűen nem jut rá időm. Tegnap is elrohant az idő és már indulnom kellett.
Nem sok minden történt ezen a 2 napon. Dolgozgatok és édes is dolgozik. Kialakult hogy cuncit reggel mi visszük munka előtt oviba. Teljesen megszokta már. Az elsők között ér oda de pici sírás után nincs semmi gond vele.
Ma mi visszük az apjához. Velem lesz a vga is mert ha minden igaz sikerült eladnom. Elég sok HD4xxx vga járt nálam és nekem bejövős volt ez a széria. Úgy nézem hogy ha lesz áresés és lesz pénzem akkor megcélzok egy GTX460-at a gigás változatból. Addig is pihi mert másra kell a pénz. Tulajdonképpen nincs is olyan játék amivel játszanék tehát felesleges az erős vga.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Totál hulla vagyok! Tegnap este 9-kor értem haza a munkából. Még el kellett ugranom egy kis maszek munkára este és jól el is ment az idő vele. Szegény lányok már aggódtak hogy mikor érek már haza. Sok pénzt nem kerestem vele és szinte az egészet bele tankoltam táltiba. Attól hogy nagyon fáradt voltam nem is aludtam jól. Majd talán ma.
Szerintem már nem sokáig kellek a bádogosnak . Szerencsére úgy néz ki van hová mennem utána. Mivel nem keresem magamat halálra ezért nem ülhetek a seggemen egy pillanatra sem. Főleg szezonban nem henyélhetek. Arra itt lesz a tél.
Nem is tudom mit írjak még. A vga úgy néz ki el fog menni. Jó is mert albit kell majd fizetni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Villanyt lehetett oltani mert mindenki fent van már.Cuncika kint van a konyhában édessel és reggelizik.(szerintem) Én gyorsan írok pár sort és csatlakozok hozzájuk. Van még 1 csokim azt közösen megesszük.
4 nap után ma megy újra oviba cuncika. Már előre sír. Ez természetes hisz sokkal jobban érzi magát itthon mint az oviban. Nem tehetünk mást. Mennie kell mert nincs ki vigyázzon rá.
Tegnap az eső miatt csak rövid munkaidőm volt. Nem örülök neki mert ezeket már le fogják vonni. Este hazafelé megyek ugyan egy kis maszek munkát elvégezni de arra számítottam hogy az plusz pénz lesz amit másra költhetünk. Remélem azért jól alakulnak a dolgaink. Sajnos egy másik munkám csúszik pár hetet. Ennek nagyon nem örülök!
Vga úgy néz ki el lesz adva. Az árának egy része megy az albiba a másik része beiskolázási támogatás a gyermekeimnek. Erről ennyit. Majd ha ránk szakad a bank lesz másik ....
Teljes erővel dolgozunk a gyermek kérdésen édessel. Most van érés és ezt ki kell használni. Jó volna ha végre sikerülne.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Többé kevésbé kivilágosodott így már látom a betűket és tudok írni naplót. Nyugis éjszaka volt az elmúlt. Végre ki tudtuk irtani a szúnyogokat aminek már ideje volt. Szegény lányokat teljesen megették. Most cunci is itt alszik a mi szobánkban hogy hamarabb visszatérjen hozzánk. Tegnap végre teljesen megtört a jég. Szomorú hogy 1 hét kellett hozzá. Ráadásul szombaton délelőtt viszi el az apja újra 2 hétre. Nyami...
Elfelejtettem lejegyezni hogy cuncit még olaszban megtanította bicózni az apja. Amikor hazajött mesélte is de nem annyira lelkesen és amolyan gyerekszájnak gondoltuk. Nem hittünk neki. De vasárnap leszereltem a támasztókerekeket és teljes megdöbbenésemre hibátlanul kerekezik. El is ájultam tőle! Olyan természetes módon kezelte a dolgot hogy nem hittük el neki. Az én gyermekeimet amikor megtanítottam olyan büszkék voltak hogy mindenkinek elbüszkélkedtek vele. Ezzel szemben cunci talán 2x említette akkor is csak olyan mellékesen.
Tegnap felhívott unokatesóm akinek a tetőjét segítenem kell becserepezni. Ez is közel 1 hónapos meló lesz mire mindent befejezek. Addig se unatkozok. Na nem mintha egy lusta ember lennék.
Vga-t cserélném vagy eladnám de nem nagyon kapkodnak érte. Ha nem megy el akkor megtartom. Nem kell minden áron megválnom tőle.
Édes ma lesz szabadnapos és nem szerdán ezért cunci ma sem megy oviba. Majd holnaptól.
Tegnap óta van rádió táltiban. A transitból kiszereltem és átettem. Végre hallgathatok valamit menet közben.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kicsit késve írok mert nem láttam 1 órával ezelőtt a bill.-t. Menthetetlenül elindultunk a nyárból kifelé. Ez nem jó hír. Közeledik a tél amit kimondhatatlanul UTÁLOK!
Tegnap reggel felébredtek a gyerekek és mi elmentünk cuncival a pékhez. Gyors reggeli után a nagyoknak rátöltöttük a mobiljukra azokat a zenéket amiket leszedtek a netről. Szinte azonnal indulni is akartak haza ezért készülődtünk is. Nem szeretem ha muszájból vannak itt. Addig maradjanak amíg jól érzik magukat egy perccel se tovább. Bevittük őket a mamához és ott még picit macskáztak. Ott voltak mamiék is. Érdekes módon nagyon normálisan viselkedik mami édessel. Nem jöttek volna be cuncival de beinvitálta őket mami. Legalább itt is alakul valami normális viszonyféleség...
Cunci kezd visszatérni hozzánk. Nagyon örülök neki. Nyugodtan is aludtam.
Újabb dolgos hét kezdődik. Édes ma és szerdán szabadnapos ezért cunci nem megy oviba. Már itt rosszalkodik. Korán kelő lesz mint mi.
Vga csere project beindult. El akarom cserélni egy GTX260-ra. Van már jelentkező a cserére csak még hezitál. Majd meglátjuk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
A tegnapi nap újra kimaradt. Nem is nagyon volt mit lejegyezni. Az élet csordogál a maga kis nyugodt medrében. Persze vannak dolgok amik idegesítenek de minden erőnkkel azon vagyunk hogy végre kipuhatoljuk meddig ér a takarónk és az mire elég. Ha csak ez lenne magában akkor nem is lenne bajunk de mindig szarik valamit a kutya. Tegnap apám transitját indítottuk el nagy nehezen. Visszakerült hozzám 1 év kényszerpihenő után. Szerintem el lesz adva alkatrésznek csak apámmal megbeszélem előbb a dolgot. Mami is bejelentette hogy a gyerekek beiskolázására adjak pénzt neki. Vagyis szálljak be. Még nem tudom miből oldom meg de valamennyit kipréselek. Ha másképpen nem megy eladok valamit a gépből.
Most amúgy itt durmolnak a gyerkőcök. Együtt van a 3. Szombat délelőtt hívott fel Imrus hogy jönnének. Persze hogy jöhetnek. Édes számításait kicsit áthúztam mert arra készült hogy talán ezen a hétvégén cunci újra vissza talál hozzánk. Ez nem így lett. Közeledünk talán picit de még nem az igazi. A végén itt fogunk állni úgy hogy letelik a következő hét és újra az apjánál lesz és még igazán vissza se tért hozzánk. Mi lesz akkor ha letelik az újabb 2 hét? Remélem azért ennél rosszabb nem lesz mint ami most van.
A vga-t megpróbálom elcserélni egy másikra. Nem tudok megülni a seggemen.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Már régóta fent vagyok de valahogy nem akarózott naplót írni. Igazából nincs mit lejegyeznem. Mint alkalmazott dolgozgatok és megpróbáljuk magunkat picit összevakarni anyagilag. Szeretném ha minden újra szürke zónás lenne. Ez azt jelentené hogy megoldódtak az anyagi problémáink.
Velünk minden rendben van. Cuncika most kezd vissza találni hozzánk ami elég hosszú idő volt. Ez is aggasztott. bizakodva nézek a hétvége elé amikor talán újra egészen a miénk lesz ő.
Többet most nem írok. Munka eléggé monoton. Szót sem érdemel.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla vagyok! Ez az időjárás teljesen padlóra küld. Nem létezik hogy ekkora hőingadozásnak kell lennie pár napon belül.
Már csütörtök és cunci tegnap este még olyan picit távolságtartó volt. Sok ez a 2 hét távollét. Főleg úgy hogy ott minden meg van engedve neki itt meg nem. Nyilván neki az jobban tetszik. Még lesz egy ugyanilyen 2 hetes turnus.
Munkáról nem tudok sokat írni. Műhelyben hajtogattunk lemezeket. Ma is és holnap is ez lesz a program. Várom már a hétvégét!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtam valami jól. Mindenféle zöldséget álmodtam ezért a pihenési értéke elég alacsony volt a szunyókálásnak.
Cuncika kezd rendbe jönni. Kicsit tovább tartott a vissza szokás és velem még picit tartózkodóbb de alakulgatunk szépen. Az oviban a közös csoportot is kezdi megszokni. Ma édes szabadnapos ezért nem viszi oviba. Kicsit legyenek együtt a két hét után.
Szerencsére én még kellek mint segítség a bádogosoknak. Ha nem kellenék nem is tudom nagyhirtelen hová is mennék dolgozni. Nem nagyon van más munkánk. Nem fizetnek agyon de a semminél ez is több.
Ideiglenesen kiszereltem az X2-t hogy ne zajongjon itt nekem és csak a 8600GT van a gépemben. Netezésre ez is elég. Ha valami játék lesz akkor vissza építem. SZerencsére a win7 miatt semmit nem kellett változtatnom csak letiltottam a CCC-t és az ATT-t hogy ne induljon a rendszerrel és kész.
Lehet hétvégére jönnek Imrusék hozzánk. Rajtuk áll a dolog.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla vagyok! Ez a 20°-os hőmérséklet esés kinyúvaszt egészen. Ha most 60 éves lennék akkor lehet már az intenzíven feküdnék. Még egy ilyen menet lesz a héten mert hétvégére újra meleget mondanak. Csak győzze az ember túlélni.
Tegnap korán indultunk az oviba. Mi voltunk az elsők. Persze ettől cunci azonnal sírni kezdett. Szívszaggató volt így ott hagyni őt. Ma kicsit később indulunk mert oda érek akkor is a munka kezdetére. Muszáj beállni erre mert nekünk kell elrendezni cuncit. Már nem akarok semmiben másra utalva lenni. Sokkal könnyebb lenne a helyzetünk ha édes teherbe esne de még nem adta meg a sors nekünk ezt. Azért reménykedem hogy hamarosan ellátogat hozzánk a gólya. Na nem ezért hanem mert már nagyon vágyunk egy közös kiscicára.
Tegnap egész jól kibírta az eső. Miután 2 felé eleredt bementünk a műhelybe anyagot előkészíteni. Nem sok mindent tudok erről írni. Csak segédkezem itt. Próbálok némi mellékes munkát rendezni a hétvégére de nem nagyon van. Azért remélem lesz majd valami.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Később vagyok újra mert most jött vissza a net. Biztos valami karbantartás volt az UPC-nél.Tegnap volt net de hajnalban nem volt erőm naplót írni utána pedig későn ébredtem és már azért nem volt kedvem.
A hajnali kelés nem volt ok nélküli. Egy autóvontatás miatt keltem 3-kor. Miután hazaértünk még visszabújtunk durmolni és szépen bealudtunk édessel. Miután felébredtünk gyors ebéd és a forma 1 közben vissza is tért cuncika hozzánk. Nem is tudom mit írjak az első pár óráról. Borzalmas volt. Kijelentette hogy ő az apjával akar élni és hívjuk fel hogy vigye el őt innen mert utál itt lenni. Persze mindezt nagy sírás közepette. Mindez eltartott jó pár órán keresztül míg fürcsi után aludt egy rövidet ami kicsit helyre hozta. Most ébreszti édes mert közösen visszük oviba. Édest nagyon bántotta a dolog. Még sírt is miatta. Csak annyit mondok hogy ilyen rossz érkezés még soha nem volt a helyzet. Lesz még egy ilyen 2 hét. Úgy gondolom ennél rosszabb már nem lehet. Bár a sors tartogathat még némi meglepit számunkra.
Most úgy látom jól ébredt. Itt aludhatott a mi szobánkban ami nagy szó.
Szombaton nem is tudom mi történt. Nagyon fini volt a hangulat a reggeli vitánk után Zolival. Még 1x kényszerből találkoznunk kellett de nem is szóltunk nagyon egymáshoz. Ez van...
Ma folytatjuk a bádogfedést. A héten befejezzük a nagyját ha minden igaz .
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma picit később vagyok mert hajnalban fent voltam. Ennek az az oka hogy nem aludtam valami fényesen. Szerintem készültem a mai reggelre. Mármint ma volt a "nagy" tárgyalás a Zolival az elválás után. Az autót beszéltük meg mert nem volt éppen tisztázott a helyzet. Van egy munka amit nem teljesen fejeztünk be és mivel az én nevemen van az autó de a felét ő fizette ki én úgy gondoltam hogy ami abból a félbemaradt munkából rám esne rész azt majd ő felveszi és egalizáljuk a dolgot. De mint tudjuk magyar ember nem képes rendesen külön menni. Ő azt állítja hogy a fennmaradó munka több mint ami rám esne ezért fizessem ki a felét a kocsinak. Nyilván mindketten tudjuk hogy nem fedi az igazságot ez az elmélet de persze bepróbálkozhatott. Én persze nem hagytam magamat és isten igazából nem született megállapodás. Vagyis jót veszekedtünk amiben mindkettőnk kiadta a saját kis tüskéit amit a másik szúrt bele. Van egy nagy értékű gép amit közösen vettünk és most rajta áll mit tesz. Vagy eladjuk és abból kifizetem a felét vagy övé lehet a gép és letudva a kocsi.
Nagyon mérges vagyok ezért most nem is írok részleteket mi minden került szóba de a végén rám hagyta mert tudta hogy neki több vaj van a füle mögött mint nekem.
Ilyen a magyar mentalitás. Ennyi...
Tegnap még nagyon meleg volt ezért az utolsó nekifutásra még lejött édes munka után fürcsizni és magával hozta Imrust és Zsanit is. Jól éreztük magunkat nagyon. Persze Zsani ki sem akart jönni a tóból. Én persze csak munka után csatlakoztam hozzájuk.
Ma már enyhébb idő van. Kellett is ez a kis enyhület a nagy meleg után.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Piszok meleg van! Képtelenség normálisan pihenni ha ekkora a hőség a lakásban. A tegnapi napról nem is beszélve! Délig tudtunk kint dolgozni mert rohadt meleg volt. Azután a műhelyben végeztünk előkészítői munkát. Mára még melegebbet ígérnek. Persze hétvégére amikor esetleg lehetne menni valamerre újabb hidegfront jön. Nyami!
Már csak kettőt kell aludni és cuncika újra itthon lesz! Meg őrülök annyira hiányzik.
Fogcsikorgatva próbálunk spórolgatni a télre. Remélem azért némi tartalékot sikerül összelapátolnunk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla fáradt vagyok. Ez a dög meleg kikészít teljesen. Mára melegebbet mondanak ami nem tesz hozzá a boldogságomhoz. Valahogy túl kell élni és hétvégére lehülés fog jönni.
Tegnap munka után fürcsiztünk egyet édessel a velencei tóban. Lejött elém busszal és közösen jöttünk haza. Jól esett a felhevült testemet belemártani a kellemesen langyos tóba.
Ma már ő is dolgozik. Még tegnap beszélt cuncikával. Szomorú volt a hangja. Érezni lehetett rajta hogy már vágyódik haza. Mi is nagyon várjuk már! Vasárnap délután érkezik vissza. Már számlálom a napokat.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Visszatért a hőség. Igaz csak mától mondták a hőségriadót de mi már tegnap odarohadtunk a tetőre. Kukim ki is volt estére rendesen. Mára pedig még melegebbet mondanak. Már most "boldog" vagyok!
Az egyedüli öröm számomra hogy szabados édes és lebuszozik Velencére hozzám pancsizni. Amint végeztem a melóval megyek is hozzá és vetem bele magamat én is a tóba. Nagyon nyami lesz! Hűsítő víz és jó nők. Mi kell még?
Sok minden nem történik velem a munkahelyen. Kicsit összébb kell venni a költségvetésünket hogy spórolni tudjunk a télre. Ez elsősorban RÁM vonatkozik. Szóval most új vga nem lesz...
Már nagyon várjuk haza cuncikát. Még pár nap és itthon lesz.
Szép napot mindenkinek! -
bim
veterán
Jó reggelt.
Végre picit lehűlt az idő és szinte már fáztunk az éjszaka. Jól is aludtunk mindketten édessel.
Ma jeles napra ébredtünk. Ma vagyunk 52 hónaposak! Nyami! Ki gondolta volna hogy ennyi időt megérünk együtt. Én kutatásokra alapozva 3 évet adtam magamnak és erre tessék.
Még mindig nagyon csodálatos édessel az életem! Remélem így marad ez még nagyon sokáig! Imádom őt és cuncikát!!!
Tegnap az "enyhe" időben egész jól haladtunk. Ma is remélem jól haladunk majd. Be kell dolgoznom ide magamat mert kell egy olyan hely ahová esetleg vissza tudok jönni ha nincs más lehetőség. Persze inkább a saját utamat akarom járni. Több irányba is mozdulok csak elég hirtelen volt a váltás és nem voltam munka ügyileg felkészülve rá.
Az X2 hangjával kezdek megbékülni. Amint lesz pénzem lecserélem egy jobbra ami nem ilyen zajos....
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Szinte fáztam az éjszaka olyan hűvös volt. Elképesztő hogy egyik pillanatról a másikra esik 10-15 fokot a hőmérséklet és az ember pedig csak kapkodja a fejét.
Tegnap egész délelőtt a vga-t szereltem. Szinte már szétesik magától annyiszor szétszedtem. Érdekes mert ennyi szereléstől általában tönkre szoktak menni nálam de ez még bírja. Szerintem most már nem kísértem a sorsot és beletörődök a hangjába és abba hogy ilyen meleg.
Délután kimozdultunk édessel. Jó volt picit sétálgatni kéz a kézben vele. Utóbbi időban sajnos újra nagyon visszaszoktam a gépezésre amitől már egy kapcsolatom tönkre ment. Most nem szeretném ugyanezt a hibát elkövetni megint. Oda fogok magamra figyelni. Egyébként édes hívta fel erre a tényre a figyelmemet. Nem szidott le érte csak megjegyezte. Bevallom éreztem én is hogy mostanában sokat ülök a gép elé. Ez nem jó....
Ma korábban indulok mert tankolnom kell. Kiszámoltam mennyi üzemanyag kell a hétre és egyben beletankolom. Vegyesen tankolok benzint és etanolt és akkor olcsóbban kijövök.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Végre egy kis felfrissülés! Fél5-kor olyan vihar kerekedett hogy csuda! Dörgött és villámlott. Nyami! Végre emberi hőfok van a lakásban...Persze édes be is takarózott hisz olyan hideg van...
Tegnap délelőtt bementünk Fehérvárra és az egyik benzinkúton kitakarítottuk az autót. Már nagyon ráfért. Eddig azért nem tettük meg mivel közös használatban volt Zoliékkal és ők szartak rá. Mi viszont vigyázni fogunk a rendre és amennyire lehet a tisztaságra is. Nyilván melós autó de azért ne legyen annyira gázos belülről. Délután elment dolgozni én pedig gépet szereltem. Vagyis a vga hűtésén próbáltam javítani teljesen eredménytelenül. A gyárinál eddig jobb megoldást nem tudtam össze hozni. Igaz ez a hűtés rohadt hangos és az én elvárásomhoz képest hatástalan de nincs mit tenni egyelőre. Tegnap este játék alatt 90° 90%-os ventifordulat mellett. Észbontó..
Ma délelőttre megy édes dolgozni én pedig a gépet csesztetem. Most hogy lehült picit a levegő tuningolni kezdek.
2-ig lesz édes és lehet utána elmegyünk valamerre.
Egy hete nincs itthon cuncika és már nagyon hiányzik. Vajon hogy tér vissza hozzánk? Pénteken beszélt vele édes és akkor nagyon jól érezte magát. Érezni lehetett a hangján hogy izgatottan meséli miket kapott. Örülök neki hogy jól elvan. Persze ettől mi még szenvedhetünk a hiányától..
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Szarul aludtam. Dög meleg van a lakásban és nem lehet mit tenni ellene. Olyan mintha magunkra csuktuk volna a sütő ajtaját. 2-kor arra ébredtem hogy szakad rólam a víz annak ellenére hogy a szobai ventilátor 2-es fokozaton pásztáz minket. Fel is keltem és babráltam a gépet. Végre le tudtam szedni egy ATT-t ami kezeli mind a 2 gpu-t. Tuningban 740/1050-nél járok. Így már egész türhető a teljesítménye a kártyának. Amikor kicsit visszahűltem odafeküdtem édes mellé és durmoltam még egy picit.
Tegnap nagyon meleg volt. Egész nap szenvedtünk a tetőn és ütögettük a tűz forró bádoglapokat. Nyami volt nagyon. Most ezért kapok pénzt ezt kell csinálni.
Délben édes lejött Velencére és hazafelé közösen pancsiztunk egy nagyot a velencei tóban. Nagyon király volt a víz! Sokan azt mondják hogy ez már túl meleg de szerintem hőelvonásra ez is tökéletes. Aki hűvösebbre vágyik menjen beljebb.
Ma délután dolgozik édes. Délelőtt lehet bemegyünk Fehérvárra rezet turkálni de ez nem biztos. Ami biztos az az hogy együtt leszünk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Dög meleg van még mindig. AZ X2 is fődögél. Játékok alatt közel 100°-os a gpu. Nyami...
Tegnap korábban befejeztük a melót és hazafelé még bementem berakni egy tetőkibúvót. Kis mellékes jövedelem. Jó volna minden héten legalább 2 ilyen lenne. Ma is le fogunk rohadni a tetőről. Már előre imádom.
Cuncika egyre jobban hiányzik.
Ma édes lejön délben Velencére és majd együtt jövünk haza miután én is megmártóztam a tóban. Nagyon várom már a közös pancsit.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Dög melegre ébredtünk ma is. Szerencsére tegnap műhelymunkán voltunk így nem nagyon kínzott a hőség. A műhelyben egész normális idő volt. Ma már sajnos akár milyen meleg lesz nyomnunk kell.
Nem is tudom mit írjak még. Édes ide kuporodott mellém.
Az X2 vizesítési projekt egyelőre nem jön össze. Rohadtul melegszik ezért valami más megoldást kell találnom rá.
Ma hazafelé még egy picit maszekolok mert kell a lové.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Picit fáradtan és fájós háttal ülök itt. Nem aludtam jól mert nem volt olyan póz amiben ne fájt volna.
A tegnapi nap csodálatos volt! Úgy volt hogy édessel kettesben lemegyünk Agárdra pancsizni de végül elvittük a két gyermekemet is. Nagyon jól éreztük magunkat! A víz kitűnő volt és volt pár jó csaj is. Így hogy ott voltak Imrusék nem tudtunk annyira közel kerülni egymáshoz édessel de azért nem éreztük magunkat rosszul. A két gyerek szinte azt leste a vízben mikor érünk össze és máris ott voltak hogy szétszedjenek minket. Pénteken lesz újra szabadnapos édes és akkor le viszem magammal. Amíg én dolgozok elnyaralgat és én munka után csatlakozom hozzá. Akkor lesz egy igazán meghitt pár órácskánk.
Ma megyek már dolgozni. Egy bádogos srácnak segítek most 2 hetet. Közben alakítgatom a saját dolgaimat is.
Az X2-re kész a vizesblokk. Amint tudom fel fogom szerelni mert eszméletlen hangzavart csinál ez a kártya.
Szép napot mindenkinek! -
bim
veterán
Jó reggelt!
Új napra ébredtünk amiben sok minden más mint a tegnapi reggelen. A legfontosabb az az hogy egyedül vagyok mától.Na nem az életben hanem a munkában. A másik fontos dolog hogy már egy 4850X2 2G van a gépemben! És még fodrásznál is voltam. Ez a vénlány mennyit beszélt?!
A szétválásról nincs mit mondanom. Szép csendben lezajlott és holnaptól már máshol dolgozok. Ennyi. Megpróbálunk jó képet vágni a dolgokhoz és csak a szépre emlékezni de aki olvassa a naplómat az tudja hogy mennyit bosszankodtam Zoli miatt.
Viszont van egy fix érték az életemben ami a legfontosabb az pedig a kedvesem. Édesen durmol. Szegényke tegnap leltározott és éjfél körül ért haza. Ma a nagy lazulás napja lesz. Bevágjuk magunkat a kocsiba és leballagunk Agárdra. Egész nap csak ketten leszünk a vízparton nem törődve semmivel és senkivel. NYAMI!
Cuncit tegnap vitte fel az apjához. Most 2 hétig nála lesz. Nagyon fog hiányozni de ennek így kell lennie.
Most asszem játszok picit.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtam túlzottan jól. Sok volt a szúnyog ami édest csipkedte ami miatt ő nem aludt jól és ez kihatott rám is. A döntőt nem néztem végig mert egy szar meccs volt. Elég volt belőle a rendes játékidő a hosszabbítás már nem érdekelt.
A tegnapi nap nagyon jól telt. Délelőtt kimentünk a strandra és pancsiztunk egyet. Ebédre haza jöttünk és utána mentünk is be Fehérvárra. Vittük haza Imrust. Remélem jól érezte magát itt. Elfelejtettem lejegyezni hogy még szombat este megtartottam neki a szexuális felvilágosítást. Elmondtam neki mindent ami a szexel kapcsolatos. Már 14 éves és éledezik benne a nemiség. Lehet picit korán voltam még vele de nem szerettem volna úgy járni mint ahogy én jártam. Engem nem világosítottak fel és elég hülyének éreztem magamat amikor tanultuk. Persze én nem a méhecskés sztorival jöttem és nem a körülírással. Vasárnap reggel kiegészítettem egy pár perces pornófilm nézéssel amíg édesék lementek a boltba. Azt hittem nehezebb lesz erről beszélni vele de szerencsére nem vagyok az a prűd gátlásos ember akinek nehezére esne erről beszélni.
Ma befejezzük Velencén a deszkázást és lehet az elő tetőt is . Én úgy gondolom hogy ezzel le is zárhatjuk ezt a pár évet. Elvileg szerdától már lesz más munkám. Majd alakul.
Ma édes viszi fel cuncikát az apjához és viszi magával a vga.m is. Ha minden igaz estére már egy X2 fog hasítani a gépemben.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtunk jól mert matracon kellett durmolnunk az pedig kicsi.
A tegnapi napunk elég érdekesen alakult. Reggel Zoli elment a sógorával. Én azt hittem vele fog dolgozni ezért én elmentem édessel a postára befizetni tálti felelőség biztosítását. Közben azért írtam egy üzit hogy a gépeimet hozza vissza. Felhívott hogy megyek e zsindelyezni az előtetőhöz. Mondtam persze csak nem szólt hogy ő bemegy a zsindelyért. Megjegyzem nem tudom a sógora hogy került képbe. Na mindegy. Délelőtt megcsináltuk és délután szabad is lettem. Édes ment dolgozni én pedig cuncikával bementem Imrusért Fehérvárra. Ott volt asszonyom is akivel egy jót dumcsiztunk. Egyáltalán nem volt undok cuncival. Elmeséltem neki a mostani állapotokat ami van nálunk és ő is elmesélte mi van velük. Jó volt dumcsizni egyet fesztelenül. Igazából nincs kinek mesélnem ezekről a dolgokról mert annyira egyedül vagyunk édessel. Leírom ide a naplómba de ide is csak egy részét mert egyszerűen lusta vagyok 500 sort írni hogy minden lejegyezzek részletesen. Pl. ami most eszembe jutott az az hogy tegnap reggel csatlakozott Vera az iwiw-en a "Mi leszarjuk hogy ki ,mit gondol rólunk" klubhoz. Egyértelműen nekünk szánta ezt a finom célzást. A dolog pikantériája hogy azzal a nettel teszi mindezt amit tőlünk kap ingyen....Persze köszönni nem köszön már pedig tegnap reggel 2x is találkoztunk. Keresem a jelzőt ami bennem van. Nem tud megbántani mert inkább sírva nevetek rajta. Kicsit szánalmas. Szóval az ilyeneket nem jegyzem le ide mert nem érdekel. Zoli megkért hogy segítsek neki egy medence fölé felállítani egy tetőt de még gondolkodok rajta hogy lesz e kedvem hozzá. Már nem akarom sokáig húzni ezt az elválásos dolgot. Szeretném hétfőn lezárni.
Ma lehet lemegyünk fürcsizni. De lehet hogy csak ide ugrunk ki a strandra.
Egy biztos! kedden lazulunk édessel.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Mondhatnám hogy nyugisan aludtam de ez nem teljesen lenne igaz. Édes 2x is kint volt és amúgy sem volt nyugi a fejemben. Elvileg hétfőn fogunk utoljára együtt dolgozni a Zolival. Én már szereztem is magamnak új munkát. Zoli meglepődött mert ő úgy gondolta hogy még együtt fogjuk nyomni egy darabig csak erről engem felejtett el értesíteni. Bevallom ha nem a Zoli miatt de a felesége miatt véget akarok vetni ennek a közösködésnek. Eddig úgy volt hogy felváltva vigyáztak a gyerekeinkre mert váltott műszakban dolgoznak a lányok. Csak van egy kis különbség hogy neki van 3 rossz fia nekünk meg egy jó kislányunk. Arról nem is beszélve hogy ha valami épp nem tetszett a Verának akkor tiszta lehányós volt velünk. Most is egyre lehányósabb mivel kiadtak neki szeptember közepéig minden szabiját és így az ő fiaira nem kell vigyázni csak neki kellene cuncikára. Persze cuncival is éreztette ezt aki már szabályosan utált vele lenni. Ennek vége! A mai műszakját elcserélte édes és hétfőn viszi az apjához 2 hétre. Utána pedig már lesz ovi. Ha délelőttös édes én viszem cuncikát oviba ha délutános akkor pedig én fogok érte menni. Ez van. Nekem senki ne tegyen szívességet és senki ne akarjon az én vállamon felmászni a szakmában.
Kedden szabadnapos lesz életem nagy szerelme és eldöntöttem hogy egész napra lemegyünk lazulni egyet Velencére. Csak fekszünk és fürcsizünk. Szerdától pedig ha minden jól megy már tolom is tovább a munkát. Na jó! Ha hétfőn meglesz az új vga akkor azért kedden picit játszogatni is fogok.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon jól telt az éjszaka. Semmi nyugtalanító dolog nem történt. Egyre jobban alszunk. Nyami! Szerintem már csak napok kérdése és külön válunk Zolival. Már nagyon szervezkedik a külön munkájáról. Én jókat mulatok magamban a félig titkos telefon beszélgetésein. Nem tudom minek kell titkolni azt ami egyértelmű. Azt hiszi lecsapom a kezéről a munkát? Nevetséges.
Itthon minden rendben van. Boldogság és szeretet uralkodik.
Tegnap két helyen is dolgoztunk és ma is így lesz. Nagyon erőltetve van hogy még a héten befejezzünk mindent és ne maradjon semmi a jövő hétre. Érdekes hogy ha így tud dolgozni Zoli akkor eddig miért nem tette ugyanezt.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész jól aludtunk. Az esti meccsen sokat bosszankodtam mert német drukker vagyok. Ennyire szarul talán csak a szerbek ellen játszott a csapat. Megérdemelten estek ki! Nem értem hogy egy jó taktikát ami eddig bevált miért cserélt le az edző egy olyanra ami kiejtette mondjuk az olaszokat is.
A tegnapi nap fontos nap volt az életünkben. Zoli színt vallott és elmondta miben töri a fejét. Egy Bt.-t alapít feleségével amiben én nem szeretnék részt venni. Itt a remek lehetőség hogy szétváljunk. Nagyjából meg is beszéltünk mindent ez ügyben. Az utóbbi időben rengeteget bosszankodtam miattuk. Mármint Zolin és feleségén. Sok volt a porhintés és az igazságot nélkülöző kijelentésük ami általában hamar ki is derült. Nem akarom bántani őket mert többnyire a pénztelenség kényszerítette őket kisebb nagyobb füllentésekre. Kívánom neki hogy bejöjjön neki a munka és sok sok pénzt keressen! Nem zárom ki a lehetőséget hogy neki fogok dolgozni de csak szigorúan előre kialkudott árakért és akkor ha tudom hogy valóban van pénze.
Mindezt "sajnos" meg kell ünnepelnem egy hétfői vga.-cserével. 4870-4850X2 2G. Nyami! Már félig meddig készen vagyok a vizesblokkal ami a GPU-kat fogja hűteni a vrm.-re és plx csipre pedig irányítok egy ventit. Majd meglátjuk.
Ma délelőtt deszkázni megyünk és délután előtetőzünk. Vagy csak deszkázni fogunk. Ezt a 2 munkát amiben benne vagyunk még befejezzük közösen.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Édes nincs túl jól és ezért nem aludtunk valami nyugisan. Meg van fázva. Elkapta a szomszéd kisgyerektől.
Tegnap semmi érdekes nem történt. Deszkáztunk és egész szépen haladtunk. Ha minden jól megy a héten talán be is fejezzük. Már ideje lesz mert túl sok időt töltöttünk itt. Ma később indulunk mert Zoli valamit forral a háttérben. Valami KFT.-t hoznak létre ha jól sejtem az elejtett fél mondatokból. Kíváncsian várom a fejleményeket. Lehet hogy ezek az utolsó közös munkáink. Egyáltalán nem zavarna ha külön mennénk. Mostanában elég nyögve nyelősen tudunk csak együtt dolgozni. Szerintem holnapra letisztul a kép. Feltéve ha szóba hozza. Engem nem érdekel.
Én elkezdtem vga ügyben mozgolódni. Cserélem ami van egy 4850X2-re. Már a vizesblokkot is készítem rá hogy ne zajongjon. Egyelőre nem tudunk megegyezni hol történjen az átadás/átvétel a többiben megegyeztünk már.
Hihetetlen hogy repül az idő! Itt lakunk már több mint 10 hónapja és csak nem akar szűnni a szerelem. Még lanyhulni sem! Nem gondoltam volna. Cunci is egyre közelebb kerül hozzám. Már második apukájaként kezel ami nagyon jó érzés számomra. Muszáj volt ezt is lejegyeznem mert néha úgy tűnhet a naplómból hogy tiszta depi az életem.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtunk valami jól. Édes mától újra dolgozik a hőn "szeretett" munkahelyén. Gondolom emiatt nem aludt jól és ha ő nem alszik jól az kihat rám is. Tegnap felhívta az anyukája és felköszöntötte cuncikát. Jól beszólt neki cunci amitől elsírta magát és rögtön édesnek esett hogy azért ilyen a gyerek mert ellenük hangoljuk. Nem tudom ki hangolja ellenük mert itthon szóba sem kerülnek ők. Engem egyáltalán nem érdekelnek ők hogy a világon vannak e. Elvileg egy második telefonbeszélgetés után lehiggadtak de ki tudja. nem is érdekel.
Mi folytattuk a deszkázást. Ha szerencsénk van akkor a héten be tudjuk fejezni.
Hétvégére jön Imrus hozzánk. Zsani valami pizsama partyra lesz hivatalos az osztálytársához és Imrus úgy döntött hogy ő sem marad otthon inkább kijön hozzánk. Nagyon örülök neki mert cunci is itthon lesz. Végre csiszolódnak.
Tegnap délután voltak kint a csajok a sok gyerekkel a strandon. (cunci srandnak ejti )
Persze a szokásos női kérdések elhangzottak amik vasárnap is. Én olyan kövér vagyok mint az a nő ott? Ilyenkor mi a helyes válasz???? Vagy őszinte vagy mint én vagy nem is tudom. Ki a f@szt érdekli hogy kövérebb e vagy sem amikor én így szeretem őt ahogy van?! Ezek a nők........
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Elképesztően jó volt az ébredésem! Épp most próbálom ecsetelni édesnek de szerintem nem teljesen érti mit szeretnék mondani neki.Á! Már vissza is durmizott..... Úgy ébredtem hogy semmi gond nem volt a fejemben. Se munka, se pénz, se bosszankodás. Csak sima lebegés. Úsztam picit a boldogságban. Nagyon nyami érzés!
A tegnapi napunkra nincsenek szavak. Reggel felébredtünk és nem volt valami strandidő. Eszembe jutott hogy van Fehérváron a Bory vár ahová elmehetnénk. Fel is kerekedtünk és megnéztük. Királylányaim.
Nagyon jól éreztük magunkat. A belépő jegy is egész olcsó volt.
Mivel kisütött a napocska innen egyenest kimentünk Agárdra pancsizni. Teljesen be volt zsongva cuncika. Lételemük a víz!
Azért én is bemerészkedtem picit.
Természetesen jól le is pirultam. Nagyon nyugis hangulatban voltunk. Szívem szerint ott maradtam volna akár még egy hétig is. Sajnos egyre alacsonyabb a jó nők aránya a strandon. Rengeteg a túlsúlyos így nem nagyon volt min legeltetni a szemeimet. Persze a két csodaszép kiskacsám kivételével.Hát nem gyönyörű?!
Szinte nem is voltak szerelmes párok a parton. Minden pár között megvolt a távolságtartás. Csak mi voltunk szorosan egymás mellett.
Dobok fel még 2 képet ami tegnap készült.
Ketten.
Munkabiztonság technikailag perfekt..
Jó volna ha ma folytatódna a tegnapi álomszép nap de dolgozni is kell. Valahogy be kellene hozni azt a pénzt amit nem fizettek ki és várhatóan nem is fognak. Ilyen ez az építőipar.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Már egy ideje ébren vagyunk. Vagyis én ébren, édes vissza aludt a kávézás után cuncika pedig most ébredt fel. A reggeli bujálkodás úgy látom ma elmarad vagy estére tolódik.
Tegnap délelőtt dolgoztam és délután bementünk Fehérvárra a tortáért amit a volt sógornőm készített cuncinak. Ma 5 éves!
A nagy pillanat.
A legfontosabb ajándék amit körültekintően választott ki. Ezt szeretem a nőkben! Hajmeresztő döntéseket tudnak hozni már gyermekkorukban is...
Ma ha minden igaz leruccanunk a Velencei tóra pancsizni egyet. Mondjuk mindkét kiskacsa picit meg van fázva de lehet őket visszatartani?!
Cuncika új fürdőrucit kapott erre az alkalomra.Gyönyörűségem!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nyugis alvás. Még szerencse hogy nem néztem végig az esti meccset mert biztosan úgy felnyomott volna agyilag az hogy elhibázták a büntetőt amit az utolsó pillanatban lőhettek hogy nem tudtam volna elaludni egy órán keresztül és most olyan lennék mint a mosott szar.
Jobb ez így hogy nyugodtan alszok és reggel az origon megnézem mi lett a vége videokkal.
Tegnap semmi különös nem történt . Csinálgattuk az előtetőt. Szokásos hőségbeni lassú haladás. Ráadásul előbb is befejeztük mert Zoli ment tárgyalni. Sajnos elúszott a hétvégi kis maszekom. Sajnálom mert jól jött volna az a kis plusz pénz. Egy másikra viszont a héten elmegyek tárgyalni. Meglátjuk mi lesz.
Letöltöttem egy új játékot (singularity) ami egész jól fut fullHD-ban. Anyagilag sem vagyunk valami acélosak és így picit jegelem a vga vásárlást. Még az is eszembe jutott hogy inkább egy párt kellene vennem ennek a 4870-nek. A CF. nekem bejövős volt nagyon. Majd ez is alakul.
Ma délig dolgozunk vagy picit tovább mert megyünk be Fehérvárra cunci tortájáért és ajit venni neki. Holnap lesz 5 éves! Nyami! Ma ünnepelünk holnap pedig lemegyünk pancsizni a Velencei tóra. Hiába! A két kiskacsának víz kell.. Én meg majd elleszek valahogy a parton a víziszonyommal. Szerencsére söriszonyom nincs.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Jól aludtam ennek ellenére hulla fáradt vagyok. Gondolom a meleg lehet az oka ennek. Elég szépen kínoz minket az időjárás. Na nem panaszkodom mert még a végén újra elkezd esni az eső amit a hátam közepére nem kívánok.
Tegnap délig deszkáztunk Velencén majd átjöttünk ide a közelünkbe nekiállni egy előtetőnek. Már nagyon mérges volt a tulajdonos hogy túl sokat várt ránk. Erről nem nagyon tehetünk mert mi is sokat vártunk a kőművesre. Amikor tudtunk volna jönni még nem volt kész utána pedig kezdenünk kellett mást.
Mielőtt belekezdtünk volna a második munkánkba hazaugrottunk. Édesékkel elugrottam fagyizni egyet. Volt egy mulatságos szituáció. Megkaptam a fagyimat és leguggoltam cuncikához hogy amíg megkapja a saját adagját ehet az enyémből. De csak tömören kérdeztem tőle. Egy nyalást? Erre ő odafordult és jól megnyalta az arcomat. Jót nevettünk hogy erre gondolt nem arra hogy a fagyimból nyalhat.
Ma csak ide megyünk hogy nagyjából össze állítsuk a szerkezetet és talán lambériázunk is picit. Majd meglátjuk hogy haladunk. Még festegetnünk is kellene.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon jól aludtunk! Végre itthon van mindenki. Csak 1 napra voltak távol tőlem de még ez is sok volt. Cunci rendben van. Kutya baja sincs már. Ma még édes beviszi ide a rendelő intézetbe és csináltat neki egy füldugót hogy ne menjen víz a fülecskéjébe és le is zártuk ezt a kényelmetlen epizódot. Tegnap este az apja sem maradt ott éjszakára. 10 után eljött mert belátta hogy felesleges ott üldögélnie. Ilyenkor a gyermeknek az anyukájára van csak szüksége. Ha valaki fontosabb számára mint az anyja akkor ott probléma van szerintem.
Mi dolgozgattunk. Lassan de biztosan haladunk a deszkázással. Ma elvileg délig leszünk ott és dél után át fogunk ide jönni bele kezdeni egy másik munkába. Na ez lesz a szép mutatvány... Tegnap kiderült hogy Zoli elfelejtett bevallani egy 10 rugóst amit tankolni kapott még a deszkázás első napján. Nem akartam ott mindenki előtt szóba hozni de ha most átvágott akkor régebben is lazán megtette szóval nagyon kezd elegem lenni belőle. Este 2 kisebb munka is jött ezeket be fogom egyedül ütni. Ha tetszik neki akkor tetszik ha nem akkor viszlát... Nagyon berágtam rá. Nem utálok semmit jobban mint ha átvernek.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Pocsékul aludtam és hulla vagyok. Nagyon hiányoznak a kiskacsáim! Megpróbáltam egy kávéval felébreszteni magamat de érthetetlen módon ugyan azokból az összetevőkből teljesen más jött össze nekem mint ami édesnek szokott kisülni. Vagyis lefőni. Persze sokkal szarabb lett mint amit ő szokott készíteni.
Szerencsésen túl vagyunk a műtéten. Reggel velünk jöttek a lányok és bekísértem őket a kórteremig. Persze cuncika sírt mert nem tudta mi vár rá. Vagyis tudta de félt. minden rendben zajlott és ma reggel már jöhetnek is haza. Én hazafelé ott szálltam ki és meglátogattam őket. Kicsit bágyadtka volt cunci de semmije nem fájt. Amikor beért az apja mi eljöttünk édessel. Estére vásárolt neki enni valót én pedig jöttem haza a busszal. Nagyon szar érzés volt egyedül lefeküdni. Én aki éveken keresztül egyedül aludt teljesen hozzá szoktam a nagykacsához és már nem tudok nélküle létezni.
Munkában semmi extra nem történt ha azt nem számítjuk hogy az egész délelőtt ráment arra hogy lebontsuk a régi bádogot így a mi munkánk nagyon keveset haladt előre. Megint elszámoltuk magunkat ezzel a munkával. Azt hittem a héten befejezzük de már látom hogy ez inkább jövő hét közepe lesz.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagy napra ébredtünk. Ma lesz cunci orrmandula műtéte. Fél8-ra kell bevinnünk a kórházba. Velünk jönnek majd. Én bekísérem őket és elmegyek dolgozni. Hazafelé pedig ott szállok ki és a látogatási időben náluk leszek. Majd ha megjött az apja akkor hazabuszozok. 10 hónap után először fogok egyedül aludni az ágyunkban. Érdekes lesz. Picit izgulok hogy minden rendben legyen. Érdekes szitu lesz hogy édes és a volt párja együtt fogják tölteni az éjszakát cunci mellett. Mondtam is neki hogy esetleg felmelegítik a kapcsolatukat. Értékelte a humoromat.
Tegnap folytattuk a deszkázás. Vérverítékes melót fogtunk ki. Egyszerűbbnek tünt mint amilyen kerekedett belőle. Mindegy. Ez már így alakult. Max. pár nappal tovább fog tartani. Sajna a kerítészsaluzást még mindig nem fizették ki. Már fel sem veszi a vállalkozó a telefont. Ott állunk hogy 2 hétig dolgoztunk a semmiért. De még örülhetünk neki hogy legalább a benzinpénzt megkaptuk... Kutya egy világ van itt az építőiparban.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Rögtön a legfontosabb. Cuncika hazatért! Tele van szebbnél szebb élményekkel aminek nagyon örülünk. Vagyis vele együtt örülünk hogy ilyen világot látott kislány lett belőle. A hazaérkezéskor kellett neki egy kis idő amíg feloldódott és sajnos eszébe jutott hogy holnap műtét amitől volt egy kis pityergés de mindez nem számít mert itt van végre velünk! Még elég sok minden kavarog bennem hogyan is éltük meg a 10 nap utáni találkozást. Volt benne olyan is hogy örült nekünk de volt benne olyan is hogy vissza akar menni olaszba mert ott annyira jó volt. Azért pár percnek el kellett telnie hogy a pici fejében be tudja zárni az apás dobozkát és megnyitni az anyásat. Volt amikor még nyitva volt az apás de már nyitva volt az anyás is. Valahogy úgy képzelem hogy külön kis dobozkákban tárolja a két felet. Ez azért jó mert mindkét félnél tudja magát jól érezni és külön tudja kezelni a dolgokat. Persze van hogy összegabalyodnak az érzelmek mint pl. tegnap is és azt hitte hogy a műtétet megúszhatja ha elmenekül az apjához. És ő tulajdonképpen őt szereti jobban. Ez amolyan lári fári volt. Lényegtelen... Itthon van a szürke zónában ahol nincsenek értékes külföldi utak. Ölelgetés és szeretet annál több. Persze megkap minden tőlünk telhetőt. Nekünk nincsenek gazdag vállalkozó barátaink akik elvisznek magukkal nyaralni mert megtehetik. Mi max a környéken megyünk el. A mi tengerünk a Balaton és a Velencei tó. Az se hetekre csak egy egy napra hűtő táskával.
Ennyit így az első este után. Ma mennek be a kórházba megbeszélni a holnapi műtétet.
Mi megyünk folytatni a deszkázást. Remélem azért haladni fogunk valamennyit.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon pocsékul aludtam! Éjszaka felébredtem mert egy köhögési roham jött rám és alig bírtam vissza aludni. Teljesen kész voltam ettől! Na azért nagy nehezen reggel lett. Ma nagyon fontos nap lesz! Ma ér haza szemünk fénye!!!! Nagyon izgulok! Izgulok és félek is egyben. Remélem lelkileg minden rendben lesz vele és nem osztották neki az észt amíg távol volt tőlünk. Igazi világlátott csajszi lett belőle egycsapásra. Tőlünk csak ilyen egy napos kirándulásokra futja. Azért nem üres kézzel várjuk haza őt. Kapott egy saját különálló számítógépes sarkot a nagyszobában géppel és internettel ami csak az övé. Kapott egy Hannah Montana-s pizsamát és kapott két teljesen rá kiéhezett szülőt. Nekünk csak erre futotta most.
Sajnos ma is dolgozik édes. Ráadásul hosszú vasárnapos lesz ami annyit tesz hogy délután 5-ig nem is látom majd. Persze azért lemegyek hozzá. Elugrok a pékhez kenyérért és zsemiért és még édesnek is viszek valami harapni valót. Utána itthon ténykedek. Takarítás, mosogatás, forma1 és meccsnézés stb. És persze várom haza a két csajomat.
Tegnap teljesen kétségbe esve hívott fel Zsani lányom hogy azonnal vegyem le a youtube-ról azokat a videókat amit feltettem. Jól kinevettem de azért levettem őket. Szerintem Imrus keze van a dologban. Gondolom húzta az agyát hogy majd jól elmondja az osztálytársaiknak miket lehet látni róla a neten. Persze mint igazi csaj jól bepánikolt. Na nehogy már rajta röhögjön az egész osztály.
Én meg itt közben üzletelgetek a háttérben. Érdeklődök egy vga cserén. Persze csak akkor ha nem kell rá sokat fizetnem. Egy 4850X2 lenne az áldozat. Édes most tudja csak meg mert itt ül mellettem.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kicsit később keltünk ma. Nem mehetünk dolgozni mert csend rendelet él Velencén és így pihi van ma. Úgy döntöttem beugrunk Fehérvárra cuncikának szülinapi ajándékot venni. Vagyis én találtam ki a Fehérvárt édes pedig az ajit.
Tegnap időnk nagy részét lefoglalta az állvány építés a ház körül a maradékon pedig némi ellenlécet ütöttünk fel. Nem maradtunk sokáig mert csak láb alatt voltunk a bádogosnak. Nem akarom nagyon reklámozni a srácot de ő az aki a szakmáját tényleg érti. Fiatal srác és már a csúcson van. Sok ilyen szakember kellene ebbe az országba.A honlapja.
Már csak egyet kell aludnunk és cuncika hazatér! Úr isten de várom már! Biztosan olyan kis szégyenlős lesz tehát nem ronthatok rá csak úgy felelőtlenül. Majd neki kell kezdeményezni. Ki tudja mivel tömték a fejét amíg távol volt tőlünk.
Indulunk is a városba.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla vagyok! Hihetetlen hogy kénytelenek vagyunk lenyomni egy erősebb napot és utána napokig csak ténfergünk. A tegnapi napunkon látszódott is a fáradtság. Pár négyzetméter deszkázásra futotta csak az erőnkből. 3 után el is jöttünk mert feleslegesnek éreztem hogy ott legyünk. Beugrottunk még a pénzért a másik helyre és jöttünk is. Előbb nem értünk haza de legalább később se. Édes szabadnapos volt. Ráfér a pihenés. Ma sem megy dolgozni viszont a hétvégéje munkával fog telni.
Ma reggel korábban indulunk mert meg kell néznünk meló előtt egy munkát. Úgy néz ki hogy lassanként beindulgat a munka. Már ideje volt mert mindjárt itt a tél és nem sokat tudtunk eddig spórolni. Persze ebben vastagon benne van az én kezem is. Gépvásárlás stb. Azért alakulgatunk. Nem szeretnék még egy olyan telet mint ami mögöttünk van.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hulla fáradt vagyok. Tegnap sokáig melóztunk. Délután 4-ig deszkáztunk Velencén utána pedig usgyi vissza a megkezdett tetőt lekúpozni. Este 7-re végeztünk is. Este még a német meccset is majdnem végig megnéztem mert nekik drukkolok a vb.-n. Csak amikor biztos volt hogy tovább jutottak akkor aludtam el. Az hogy ilyen fáradt vagyok azt jelenti hogy a mai napunk kukás lesz. Nem hinném hogy hú de nagy teljesítményt fogunk kicsikarni magunkból.
Mivel nagyon későn értem haza nem sokat tudtunk egymással foglalkozni édessel. Pedig nagy szükség van arra hogy beszélgessünk és kicsit bújjunk. Majd ma bepótoljuk.
Remélem azt amit tegnap befejeztük azt ma ki is fogják fizetni. Erre elég nagy az esély.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Tegnap reggel nem ment a PH. így nem tudtam naplót írni. Tulajdonképpen nem is tudtam volna sok mindent bejegyezni. 1-ig dolgoztunk két helyen és a délutánunkat elmosta az eső. Zolinak bele kellett kezdenie a következő munkába nehogy elbukjuk én meg itt maradtam cserepet vágni. A délutánomat azzal töltöttem hogy cuncika gépére felerőszakoljak egy win7-et. Sikerült is, igaz az integrált GPU-val meggyűlt a bajom mert nem akarta megenni a win7 driverét és egy XP driverrel tudtam működésre bírni. Még altatásos problémákkal küzdök de azt is majd valahogy megoldom. Ez volt a hétfő.
Tegnap muszáj volt már dolgoznunk ha esik ha nem és délelőtt szarrá áztunk. Illetve egész nap áztunk de délelőt végig esett és délután volt pár percnyi esőszünet is. 11-ig Zoli a másik helyen volt és utána jött vissza hozzám segíteni. Én befejeztem a vágásokat ő pedig berakta a bevilágító ablakot és elkezdett kúpozni. Ma mindketten a másik helyen kezdünk és kb. 3 óra felé vissza jövünk ide befejezni a kúpozást hogy végre kapjunk egy kis pénzt.
Ennyit a munkáról.
Itthon minden rendben leszámítva 2 dolgot. Ebben a hónapban sem sikerült a cicus és nagyon hiányzik már cuncika! Remélem jól érzi magát olaszban. Vasárnap ér haza. Már nagyon várjuk őt! Vasárnap hazaér és hétfőn vizsgálat, kedden műtét. Nyami!
Remélem ma már nem fog esni az eső. A szél elég erősen fúj ami nagyon rontani fogja a közérzetünket de ez van. Nem éppen kegyes az időjárás velünk mostanában.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nyugis éjszaka utáni esős ébredés. Bár mintha most elállt volna a csapadék. A madarak is rázendítettek. Remélem nem fog esni mert dolgoznunk kell! Már nem tologathatjuk a munkát tovább. Ahol most vagyunk be kell fejezni és bele kell ma kezdenünk egy másikba is hogy nehogy másnak adják.
A tegnapi nap is nagyon jól sikerült. Gyerekekkel még délelőtt elhülyéskedtünk és 1 óra körül haza vittük őket. Mi még elmentünk süteményt enni és fagyizni. Egy picit sétálgattunk is Fehérváron és leüzleteltem a kis gépembe a ramot. Amikor haza értünk feltelepítettem egy XP.-t rá. Sajnos annyira öreg alkatrészekből áll hogy a win7 nem települ rá. Azért még kutatok driver után hátha sikerül.
Nagyjából ennyi történt tegnap. Este össze bújva aludtunk el édessel. Szokásos póz=azonnali elalvás.
Szép napot mindenkinek.
Aktív témák
Hirdetés
- Ingyenes vagy akciós szoftverek
- PlayStation 5
- ASUS blog: mesh hálózattal a karácsony is könnyebb
- BestBuy ruhás topik
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Robotporszívók
- Formula-1
- TCL LCD és LED TV-k
- Anime filmek és sorozatok
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...
- Noblechairs Icon black (Karácsony előtt olcsóbban!) A gamer székek királya!
- ASUS MAXIMUS VIII GENE Z170 Alaplap!
- Intel Core i7-6700K 4-Core 4GHz LGA1151 (8M Cache, up to 4.20 GHz) Processzor
- Intel Core i7-8700K 6-Core 3.7GHz LGA1151 (12M Cache, up to 4.70 GHz) Processzor!
- iphone 14 Pro 256 GB - használt, független, 240 000 HUF
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest