Hirdetés

Keresés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyjából úgy telt a tegnapom mint ahogy lejegyeztem. Reggel elmentem évzáróra Adrival ami természetesen dögunalom volt. Egész jó lett a bizije ahhoz képest hogy félévkor sok hármas becsúszott mostanra összeszedte magát a kisasszony. Négyesnél rosszabb jegye nem lett ami elviselhető. Persze messze kerültünk a tavalyi kitűnőhöz de ez a tudásszintje. Még lehet ez alatt egy picivel.
    Ebédünk a mekiben volt elfogyasztva. Lányok szinte abba sem hagyták a csúszdázást egész idő alatt. Délután már nem történt semmi különös.
    Ma reggeli mise után azonnal jövök haza és azután semmi komoly terv nincs. Ha megszelídül a szél akkor lemegyünk sétálni a gyerekekkel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma amikor alhatnék tovább természetesen felébredek. Tegnap elkészültünk a lécezéssel és félig megcsináltuk a szegést. Ma délelőtt évzáróra megyek és utána pihi. Vagy ma vagy holnap el kellene mennünk valahová a családdal de még nem tudjuk merre induljunk .Persze valami kisebb program lesz és nem fárasztó. Valszeg vagy meki vagy ciuki. Egy napja van még csak szünet de szerelmemet máris kiidegelik a lányok. És még mennyi van hátra?! ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla fáradt vagyok! Ennek nem tudom mi lehet az oka de ez van. Tegnap leszedtünk másfél oldal cserepet és lefóliáztunk. Ma leszedjük a maradékot és becsomagoljuk azt a részt is, majd következik a lécezés. Remélem minden lécet rá tudunk ütni, és ha belefér még az oldalszegésnek is nekiállunk. Ha nem fér bele akkor az hétfőre marad.
    Hétvégén a kis családommal szeretném múlatni az időt. Mindenképpen elmegyünk valamerre velük. Mondjuk szombat délelőtt évzáróra megyek Adri iskolájába.
    Tegnap Ismét megdicsérte Kriszta néni Boldit a tornán. Pár lépést előrefelé megtett úgy hogy a csípőjénél fogta őt. Nagyon büszkén nézett a mi kis Boldizsárunk. Még nem használhatjuk a járássegítőt hanem az ágy mellé olyan dolgokat kell tenni hogy amikor oldalazva megy át keljen lépnie, ezzel is erősítve a lábacskáját. Alakulgatunk. Sajnos az izomzat lassú fejlődésében az is szerepet játszik hogy egyáltalán nem hajlandó fehérjét enni hiába erőltetjük.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugodtan aludtam mert tegnap pénz állt a házhoz. Szeretem amikor elvégezzük egy részét a munkának és pénzt kapunk. Kicsit most fellélegezhetünk. Volt egy nagyon keserves hónap amikor csak toltuk a szekeret és nem nagyon jöttek be a pénzek. Elkészültünk a kisebb tetővel és ma állunk neki a nagyobbnak. Egyre jobban fáradunk mert messze van nekünk ez a meló.
    Ma már nincs iskola ezért édesemékkel megy rehabra Adri is. Legalább lesz aki vigyáz Sárira.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma időben ébredtünk mert használtunk ébresztőt. Talán hónapok óta arra hagyatkoztunk hogy úgyis időben felébred valamelyikünk. Ez idáig nagyjából rendben is üzemelt mert max. kevesebb időm jutott netezni.
    Tegnap cserepeztünk és bontottunk és léceztünk is . Ma befejezzük a kisebb tetőt és valamelyest nekiállunk a nagyobbiknak is. Elvileg ma pénz áll a házhoz. Másfél hónapja nem kaptunk pénzt rendesen 2 munkából. Már a kukim kivan ezzel az építőiparos nemfizetéssel.
    Tegnap értékelték Katica félévét az oviban. Minden rendben van vele. Csupa jót hallott csak édesem róla az óvónőktől.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma egy kicsit bealudtunk. Mindjárt indulok Pestre melózni. Tegnap nekiálltunk a tetőfelújításnak és egész jól haladtunk. Az egyik kisebb oldalát elkészítettük cserepezésre. Ma a másik oldal következik.
    Tegnap megjött a kis fakeretes fűrész amit vettem a vaterán jelképes 1000ft-ért. Kettőt vettem mert kollégám fia ácsnak tanul és nincs egy normális fűrésze. Amiket manapság lehet kapni azok egy kalap sz@rt nem érnek. Nem lehet velük pontosan vágni. Majd ezzel szépen megtanul. Én is ilyennel tanultam és az én mesterem is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyjából úgy telt el a tegnapi nap ahogy reggel lejegyeztem. Mise-apám-tetőjavítás és délután itthon takarítottam. Szerelmem addig elment Adriért Pestre és elmentek ők is papázni egyet. Sajnos az odaúton Boldi 2x hányt. Nem jött be neki a dönthető gyerekülés így visszakapta a bébihordóját amit már picit kinőtt de legalább szeret.
    Ma nekifogunk a tetőfelújításnak. Jó retkes egy munka de nincs mit tenni. Lehet innen lesz először pénz mert a másik munkát nagyon úgy néz ki nem mostanában fogják kifizetni. Ilyenkor ha tudunk eladunk felesleges dolgokat. Télen pár nem használt gép, most eladtuk a testvérbabakocsinkat ami csak a helyet foglalta a pincében de valójában nem használtuk már. Viszem magammal melóba mert pestről van rá vevő. Remélem el is viszi és akkor egy kis pénzhez jutunk majd.
    szép napot mindenkinek.
    Egy kép a kis ördögfiókámról. ;]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma sem megyünk dolgozni Pestre ami azért jó hír mert a templomi menetem nem borul fel. Reggel elmegyek a misére és utána beugrok apámhoz beszélgetni kicsit majd elmegyek megjavítani a zsindelyt és jövök haza. Nem kell sietnem mert szerelmemék Pestre mennek Adriért és majd csak délután érnek haza. Addig pakolni és takarítani fogok. Nagyjából ez a terv.
    Tegnap elmentünk vásárolni az ósenbe és Sári ismét levert egy kövér hisztit. Már amikor kiszálltunk az autóból azzal indult hogy eltűnt és ott álldogált az útnál hogy ő átmegy kocsit hozni. Hajam hullik ilyenkor! Már pénteken volt egy ilyen húzása hogy motorral előre ment és átzúzott a zebrán egyedül és a túloldalon egy pár fogta meg. Amikor kijöttünk a vásárlásból és még mindig tolta ezerrel a hisztit megruháztam kicsit. Semmi változás. Annyit verte márt magát össze vissza hogy fel se vesz pár taslit. Sajnos gyereknek én voltam ilyen kezelhetetlen. :( Persze nekem jobban fájt az a pár tenyeres. Megfogadtam hogy , mivel semmi haszna nem volt többet nem ütöm meg. Majd csak kinövi valahogy. Már most látom hogy az oviban ki fogja idegelni az óvónőket. Este még azért levert édesemnek egy hisztit lefekvés előtt egy kis kakaón. Kimentem és adtam neki. Büszkén vonult be lefeküdni. No comment....
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma mégsem mentünk dolgozni mert a segítség emberek nem értek rá. Valszeg holnap sem fognak ráérni, tehát marad a hétfői kezdés.
    Tegnap minden rendben volt a szívkontrollon. A nyomásértékek stagnáltak. Az ő betegségéhez képest teljesen tolerálható ez az érték. Ezek a Nelli doktornéni szavai. Nyilván ezek a nyomásértékek egy egészséges embernél borzalmasak lennének de mi most ennek is kell hogy örüljünk. Azért ilyenkor szembesülök vele hogy akármilyen jó állapotúnak tűnik Boldi a felszín alatt nem éppen normális értékeken üzemel a motor. :( Ezek ilyen félig jó hírek számunkra. Persze nekünk azt kell kiemelni hogy nem változott a nyomásérték rossz irányba. Már tudjuk hogy a 2,8 jó érték, az 5,8 az azonnali műtéti szint....(normál érték 1-2 közötti) Persze Boldizsár végigordította az egész vizsgálatot és utána a kedvenc nővéreinket is végigordította. Örültek a tortának és annak milyen nagyot nőtt a fiúcskánk. Sárit néha kergetnem kellett mert otthagyott minket.
    Ma bemegyünk vásárolni Fehérvárra az ósenbe. Mosópor. öblítő, víz, wc golyó stb. Kicsit együtt leszünk a családdal. Adrit tegnap elvitte az apja. Holnap édesék mennek érte mert én templom után elszaladok egy levél zsindelyt megjavítani amit még 2003-ban készítettem és leszedett a szél. Én még 14 év után is visszajárok garanciába javítani, pedig ez már bizonyosan nem miattam van. 200m2-ből egy levél jött ki ennyi idő alatt. Ezek emberi dolgok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap hosszúra nyúlt a napom és jól esett kicsit tovább aludni. Befejeztük a tetőtér szigetelést és le is fóliáztuk majdnem az egészet. Most itt kicsit megállunk mert nem jött meg a ragasztott tartó amiből egy kis lapostetőt kell készítenünk. Mivel úgy néz ki szombat -vasárnap kezdünk egy tetőfelújítást ezért ma itthon maradunk pihenni. Ez azért jó mert ma van Boldi szívkontrollja a fehérvári kórházban és el tudok menni édesemékkel vigyázni Sárira. Persze rendeltünk egy kisebb tortát is és viszünk be Nelli néninek és annak a nővérpárosnak akik az intenzíven vannak. Ők azok akik a születése napján amikor kiderült Boldizsár betegsége szolgálatban voltak, és amikor beszürkült és be kellett vinnünk akkor is ők voltak ott. Valahogy a sors alakította ezt is. Ahogy szerelmem mondja, ők a kedvenc nővérpárosunk. Kicsit beugrunk hozzájuk is beszélgetni. Már az időpontot is úgy kaptuk hogy a Nelli néni megbeszélte mikor vannak ők szolgálatban hogy egyszerre legyenek.
    Én tegnap hazafelé még elugrottam táltosnak a váznyúlványát meghegesztetni. Nem kis lyuk kerekedett ahogy elkezdte kalapáccsal verni a mester. Most kapott egy olyan vastag lemez foltot hogy azt nem fogja egyhamar a rozsda átrágni. Le is fújtam szinte az egész alját alvázvédővel amíg a hegesztő dolgozott. Teljesen rendben van a paripám alja. Két kezdődő rohadást vettem észre mindkettőt a csomagtartó alatti váz részen de semmi komoly. Azzal majd két év múlva kell foglalkozni. Küszöbök és kerékdobok teljesen épek. Ma beszélek az emberrel aki vizsgára viszi nézzen rá hogy szerinte mit kell még megcsinálnom.
    Boldizsárunk gyógytornán volt és nagyon megdicsérte Kriszta néni milyen nagyot fejlődött a mi kis kukacosunk. Először úgy vélte elkezdhetünk járássegítővel pár lépést menni, de azután miután látta hogy Boldi még kicsit gyenge inkább elnapolta. Ott is szépen haladunk. Most volt először hogy a teljes tornaidőt kibírta a legényke, és még 2x egyedül is maradt Kriszta nénivel amikor Sári után kellett mennie szerelmemnek. Felépült egyfajta bizalom Boldi és a gyógytornász között.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap lábra állítottuk a pavilont. Jó nagy lesz. Sajnos nem festettek le mindent ezért jól beszívtak mert a helyén kell majd lepingálniuk. Jól elment az egész napunk rá. Sokat kellett várni a papucsokra amikbe az oszlopokat állítottuk bele.
    Ma megyünk Pestre a szigetelést befejezni és ha jut rá idő akkor nekiállunk egy kis lapostetőnek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem jött meg a várva várt ragasztott tartó ami miatt nem tudjuk befejezni a lapostető részt. Ha már ott voltunk ráállítottak minket a tetőtér szigetelésére. Az egy igazán szemét munka. Ma elvileg nem megyünk oda csak holnap. Ma ha lesz hozzá anyagunk kimegyünk és lábra állítjuk a pavilont amit készítünk a fogyatékos gyerekeknek. Ez még nem biztos. Ha nem így lenne akkor elviszem Katit az oviba és együtt leszek a családdal. Esetleg táltoson megoldatom a hegesztést.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar elszaladt ez a pár nap. Jó volt kicsit együtt lenni a családommal. Tegnap délelőtt elmentünk az itteni kreszparkba rollerezni és Kati bicózott. Hazafelé hisztizett egy sort ezért délután nem mentünk cukiba mert szerelmem teljesen kiakadt.
    Ma megyünk vissza Pestre egy lapostetőt csinálni és ha szerencsénk van kapunk lóvét is. Majd alakul. Most már azért ideje lenne ha hoznánk haza pénzt is mert a héten albit is kell fizetnünk és táltost is a műszakira fel kell készíteni.
    Tegnap lemostam kívülről és pár festék lepattogzást kijavítottam. Ma ha hazaértünk elszaladok még kihegesztetem a váznyúlványt. Beszéltem a hegesztővel is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy aludtam mint akit agyonvágtak. Ez a tegnapi nap teljesen lemerítette az egész családot. Reggel mise után elszaladtam beépíteni egy tetőkibúvót és apámnál taliztunk a kis családommal. Onnan elvonultunk anyósomhoz. A lányok teljesen meg voltak őrülve. Cseresznyét, epret, borsót hagymát szedtek. Tyúkokat és kacsákat kergettek, mi pedig autókat porszívóztunk és bográcsoztunk. Kis grillezés is volt. Jól elment a nap. Este volt mire hazaértünk. Boldi is jól érezte magát a mamánál. Cseresznyét tolta be ezerrel a kis pocakjába.
    Ma pihi. Elmegyünk valamikor délután cukrászdába és ennyi. Beszélek a hegesztő emberrel nincs e kedve megjavítani táltosomon a váznyúlványt hátha rá tudom venni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon jó volt végre tegnap együtt lenni a családdal kicsit. Reggel elmentünk szétszedtük a pavilon tetőszerkezetét és egy beázást megjavítottunk. Ott már egy kis terasztetőt is lebeszéltünk.
    Fél 11 után itthon is voltam és együtt tudtam lenni a családdal. Délután amikor már nem tűzött annyira a nap elmentünk Fehérvárra cipőt venni édesnek és mekiztünk egyet. Jó volt. Hamar elszaladt a délután is. Este beüzemeltem a klímát mert kibírhatatlan a forróság a lakásban.
    Ma reggel mise és utána elugrok egy kibúvót beépíteni. Az egy órás meló lesz talán. Utána apámnál találkozunk a csipet csapattal és megyünk közösen bográcsozni a mamához. Gyerekek ellesznek a kertben a mamával.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elkészültünk! Végre! Hátulról.
    Még mennünk kell egy kis lapostetőt összeütni előre és egy tiszta fa nyári konyha is lesz, de most megállunk és szusszanunk kicsit. Ez nekünk nagyon messze van. Mondjuk a szomszéd utcában lehet egy tetőátrakás összejön de az még nem biztos.
    Tegnap a vápát vágtam és gyakorlatilag rásültem a 100 fokos cserépre. Inkább égjek meg mint fagyjak rá...
    Ma reggel elszaladunk szétszedni a kis pavilon tetejét hogy az önkéntesek le tudják festeni és kiugrunk egy beázást elhárítani. Remélem még délelőtt hazaérünk. Délután elugrunk mekizni egyet és szerelmemnek cipőt venni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre tegnap normális tempóban haladtunk és amit elterveztünk azt be is fejeztük. Kész van a ragalja lambériázás és mára már csak egy vápabevágás maradt egy kis kúpozással. Még lehet egy tetőablak berakás is lesz de az nem biztos. Összepakolunk és egyelőre itt befejeződött a munkánk. Lesz még egy lapostető és egy tiszta fa nyárikonyha de most elmegyünk máshová dolgozni.
    Holnap reggel elugrunk kicsit társadalmi munkázni és egy beázást megnézni. Délutántól már szabad leszek és együtt lehetek a családdal. Már nagyon várom!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon nyögve nyelősen haladunk a tetővel. Tegnap lekúpoztuk amit lehetett és nekiálltunk a lambériázásnak. Ma szerintem még lambériázunk hogy holnap be tudjuk fejezni. Még van egy vápavágás a cserépnél de amíg a kéményt nem színezik le addig nem lehet betenni a lemezt és nem tudunk cserepet tenni oda mert ott járnak fel a kőművesek. Elvileg ma készre vágják és holnap lehet vele foglalkozni.
    Délben megyünk át a szomszéd utcába tárgyalni. Egy tetőt kell átrakni. Cserép le- fólia és léc szerkezeterősítés 6db tetőablak és cserép vissza. Ha megegyezünk lehet jövő héten azt fogjuk csinálni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hasogat a talpam mert tegnap este a lányok szobájában bele bírtam lépni egy ceruzába. kukim kivan! Jó lesz így szaladgálni a tetőn.
    Tegnap nagynehezen befejeztük az élek vágását. Ma lekúpozzuk amit tudunk és lambériázunk. A vápa bevágása hátramarad mert a kéményt nem színezték le és ott mászkálnak fel a kőművesek. Remélem a héten elfelejthetjük ezt a hernyó munkát. Sajnos van lent egy nagy fából készült nyári konyha ami ellen minden szervem tiltakozik de lehet nem lesz más és el kell vállalnunk. Sajnos a pénzeket nem úgy osztja a vállalkozó ahogy elvégezzük a munkát hanem csak csepegteti. Ez nem jó de tehetetlenek vagyunk.
    Tegnap megkaptuk a hivatalos értesítőt hogy Sárit felvették az oviba. Olyan hamar nagylány lett a kis rosszaság. Csak annyit mondanék hogy beszívtak az óvónők! ;] :P
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem is tudom mit írjak. Tegnap teljesen elképedtünk amikor odaértünk a munkába. Amíg mi elvoltunk hétvégén másfelé addig akitől elvállaltuk a munkát odament és nagy részét lecserepezte a tetőnek. Ennyit az egyösszegű vállalásról. Elég gerinctelen egy húzás volt tőle. Mondjuk én már szabadulnék onnan. Meg is alapozta a hangulatunkat és elég szerény teljesítmény kerekedett belőle. Ma ha reggel nem veszi el a kedvünket akkor esetleg esélyes hogy befejezzük nagyjából a cserepezést és akkor már csak lambériázni kell alul a ragalját meg egy lapos tetőre kell lefúrni fákat. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem voltunk egész nap mert pihenni is kell valamennyit. Reggel mise után siettem a munkába hogy haladjunk. Kollégámék már ott nyomultak a fiával. Szerencsére jól haladtunk és 2 után haza is értrem. Készítettem pár fotót meddig jutottunk.
    1
    2
    3
    Nyilván azért mert ingyen van nem csaphatjuk össze.
    Ma nekiállunk cserepezni Pesten. Jó kis nap lesz...
    Édesemék bent voltak Fehérváron cipőt venni Sárinak és Katicának. Adri fehérneműt kapott és hazafelé beugrottak megnézni mit csinálunk. Hoztak nekem mekis kaját hogy ne éhezzek.
    Szép napot mindenkinek .

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi nap nem úgy alakult ahogy elterveztem. Reggel lementünk Kenesére ahol alig lehetett közlekedni mert triatlon volt és minden le volt zárva. Ezzel megnyújtották azt a pár órára tervezett munkánkat és csak délután 1-re értünk vissza a karitatív munkára. Azért egész jól haladtunk így is. Nagyjából fél 6-ig toltuk és eljöttünk. Ma szintén megyünk de csak egy rövidebb napot tervezünk. Remélem így is elkészül a szerkezet.
    Természetesen én a mise után megyek csak oda mert nem maradhat ki az a fontos heti programom.
    Lehet szerelmemék is meglátogatnak minket. Bevásárlásból hazafelé beugranak a gyerekekkel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyok 43 éves. Eszembe sem jutott volna ha szerelmem nem köszönt fel. Semmivel nem különb ez a nap a többitől. Szerencsére van munka és ma végre picit tehetek a munkámmal olyan emberekért valamit amitől az ő életük talán picivel elviselhetőbb lesz. Reggel leszaladunk a balcsira cserepezni és hazafelé már a régen beígért kiülőnek nekiállunk. Egy fogyatékos gyermekeket segítő alapítványnak készítjük Söréden ahol táboroztatják őket. Tavaly amikor ott dolgoztunk a szomszédban megfogott hogy mennyi önzetlen segítő van és valahogy mi is csatlakozni szerettünk volna. Mit adhatnánk mást mint a munkánkat. Nem vagyunk szent emberek de este talán jobb érzéssel fekszünk le. Ennyi.... Boldizsár születése máshogy látom a világot. Egy vagyok azok közül akiknek más emberek segítségére szorulnak hogy az egyik legfontosabb kincs az életében élni tudjon. Ezért ezt azt viszonzásul tenni kell.
    Tegnap az oviban évadzáró ünnepség volt. Nagyon cuki volt Katica de sajnos nem tudtam ott lenni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Zombulok... Tegnap iszonyat nyögve nyelősen befejeztük a lécezést és ma körbe kell szórnunk a csatornát. Az se lesz egyszerű de bele kell húznunk. 2 hete járunk oda a f@szba és halvány esély van rá hogy hétfőn csepegtetnek egy kis lóvét. Holnap reggel megyünk Kenesére befejezni a tetőkét és azt azonnal fizetik, utána hazafelé beugrunk kicsit társadalmi munkázni fogyatékos gyermekeknek 6x6 méteres fedett kiülőt készíteni. Lehet vasárnap csak egyedül megyek oda mise után. Majd alakul.
    Arany pici Boldizsárunk szépen halad rehabon. Már örömmel jár oda és elvan Kriszta nénivel egy hang nélkül. Szépen haladunk. Sajnos ezek a frontok nullára állították a szilárd étel elfogadását és szépen fogyatkozik is. 3 napja csak az anyatejen él. :( Teljesen tehetetlenek vagyunk mert semmit nem hajlandó elfogadni. Sári az új rollerével. Még a szülinapján készült a kép de csak most jutottam el odáig hogy feltegyem.
    Oviban gyermek hét van. Ennek keretében minden nap történik valami érdekes. Tegnap tűzoltóautó és rendőrautó ment hozzájuk. Nagyon élvezik a gyerekek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már zombi üzemmódban vagyok. Ma befejezzük a lécezést de a tulajdonos újabb és újabb hajmeresztő ötletekkel áll elő. Most pl. azzal hogy a ragalja lambériázásnál a lambéria alá húzzunk ki szúnyoghálót és arra üssük fel a lambériát. Eszem megáll! Még legalább másfél hét mire végzünk itt és még az is előfordulhat hogy 1 utcával lejjebb is dolgoznunk kell.
    Édesemék ma mennek rehabra Boldival. Napok óta szinte semmi szilárd kaját nem eszik ami meg is látszik a súlyán. Dekánként fogyogat az amúgy is gyászos súlyából. Az időjárás változásokra nagyon érzékeny és ha jön a front egyáltalán nem hajlandó mást csak cicizni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész jól haladtunk ahhoz képest hogy a legszopósabb oldalakat nyomtuk a lécezéssel. Készítettünk egy olyan repülőállványt közel két emelet magasan hogy a munkavédelmis nem győzné a nullákat rajzolni a csekkre. Persze ez a leghosszabb oldala a tetőnek. Mire felépítettük a 14 méter hosszú állványt egész jól elszaladt az idő. Ma remélem már nagyot lépünk előre a lécezés befejezéséhez és holnap körbe érünk. Igencsak szívatós egy munka ez.
    Szerelmem küzd a lányokkal. Tiszta ördögfióka az összes.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég nyomi volt a tegnapi napunk. Szinte alig haladtunk. Ilyenkor az bosszant hogy elmegyünk a világ végére de a termelés az nulla. Ma remélem többre jutunk mert ez nem járja.Pár fát beépítettünk a szerkezetbe és leléceztünk egy kisebb oldalt és nagyjából ennyi volt amit ki bírtunk préselni magunkból. Ma erőltetnünk kell tovább a lécezést és remélem legalább 2 nagyobb oldallal végzünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar leszaladt ez az egy nap pihenő. Tegnap reggel mise után mégsem mentem be apámhoz hanem siettem haza. Itthon reggeli után ledőltem aludni picit és utána elmentünk megnézni a frissen nyílt Aldit itt Móron. Semmi extra nem volt csak egy átlagos bolt pont szembe a Lidl.-vel. Délután tortáztunk Sári szülinapi minizsúrján. Gyönyörűm.
    A torta
    Kati és Sári
    Adri és a lányok.
    Boldi és szerelmem.
    Sajnos keletkezett a fényképező kijelzőjének 1/3.-nál egy fentről lefelé csík. Szerencsére nem az érzékelőn van de azért bosszantó. :(
    Tortázás után lementünk rollerezni kicsit és el is ment a nap.
    Ma folytatjuk a pesti melót. A héten lesz egy gigahosszú napunk amikor pestről előbb ellépünk és a pályán lezúzunk Kenesére egyenest felszórni a cserepet és egy megerősítést megcsinálni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy alakult hogy ma mégsem kell mennünk dolgozni és pihenni tudunk. Ehhez az kellett hogy ne hozzák meg a cserepet és az hogy tegnap cserepezésre előkészítsük a nulláról a féltetőt. Jó sokáig voltunk de végeztünk. A sors akarta így.
    Ma reggel elszaladok misére és lehet hogy beugrok apámhoz kicsit beszélgetni és utána jövök csak haza. Délben megy szerelmem Sári tortájáért és délután egy kis tortaevéses köszöntést tartunk. Majd készítek pár fotót.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később indulunk mert még nincs ott a fa Kenesén és a fatelepen kezdünk. Két napunk lesz erre a féltetőre és nem több. Gondolom milyen rövid nap lesz ez a két nap. Ráadásul holnap lesz Sári szülinapi köszöntése amiről jó eséllyel lemaradok. :(
    Tegnap többé kevésbé befejeztük a tetőszerkezetet de azért még hétfőn lesz mit egerészni rajta hogy teljesen kész legyünk. Sietnünk kell mert bankos munka és készültségi szint alapján adják a pénzt.
    Ma vagyunk édesemmel 134 hónaposak. Már nagyon hiányol mert egyedül van a gyerekekkel egész nap és teljesen kiidegelik. Sajnos a nyár ilyen az építőiparban. Ha van munka akkor mindent egyszerre kell csinálni.
    Tegnap elmentek Adriért Bakonybélbe az erdei táborba. Közös sütögetés volt a program. Édesem leült az árnyékba Boldival a fűbe a lányok pedig rohangáltak. A mi kis kukacosunk szerencsére nagyon élvezte pedig szerelmem nagyon félt hogy sírni fog. Sári bujocskázott és úgy sikerült elbújnia hogy alig találták meg. Jó kör volt... Ma bevonulnak nagybevásárlásra az Auchanba Fehérvárra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egyre hullább vagyok. Ma befejezzük a szerkezetet közös erővel a másik brigáddal és holnap elmehetünk Kenesére. Amúgy már sajnos jövő hétvégére el vagyunk ígérkezve amitől édesem már ki is akadt. Érthető...
    A Stihlemet ma visszakapom egy dobozban mert azt mondták javíthatatlan. No comment.
    Szerelmemék tegnap voltak rehabon és nagyon megdicsérték Boldinkat. A tükör mellett felállt kapaszkodás nélkül. Nagyon szépen alakulgatunk. Már az asztal mellett pár lépést tesz oldalazva. Lányok meg voltak őrülve tegnap és édesem alig bírt velük. Tiszta hiszti volt mindkét lány!
    Ma mennek Bakonybélbe erdei suliba Adriért de ott lesz egy kis közös főzőcskézés és evészet a szülőkkel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Zajlik körülöttünk az élet a munkahelyen. Tegnap lent volt a fővállalkozó a csapatával akik a zsaluzást csinálták és kibontották a födémzsalujukat. A tulaj nem értette hogy miért nem szálnak be a tetőkészítésbe is. Persze mi úgy vagyunk ott eladva mint az ő emberei, és ez elég gyanús kezd lenni a megrendelőnek. Nem akarom futtatni magunkat de mi sokkal precízebben építünk tetőt mint ők. Ehhez lehet hozzájárul az is hogy a 6 fős brigádjukból csak 1 ács van és 1 bádogos. Van még egy kőműves és a többi segédmunkás. Ott a hamar munka az ami menő. Sajnos valamilyen ráhatásra ma velünk fognak ők is nyomulni. Fingom sincs hogy veszünk rá embereket hogy ne úgy dolgozzanak mint eddig hanem kicsit jobban koncentráljanak a munkájukra. Arról nem is beszélek mennyi levonás néz ki a végén emiatt nekünk. :F :(
    Tegnap megkezdődött Adrinak az erdei tábor. 3 napig ott lesz az osztályával. Holnap lemennek édesemék és ők hozzák haza. Nagy közös főzöcskézés lesz a szülőkkel és gyerekekkel. Ma viszont rehabra mennek a tópartra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ez a messzire járás teljesen kikészít. Elindulunk fél 6-kor hajnalban amikor még a család alszik és este érek haza amikor már közel a lefekvés. Nem örülök neki és még legalább 2 hétig ide fogunk járni. Tegnap szinteztük a talpszelement és nekiálltunk a szerkezetet felállítani. Éleket és a vápát építettük be. Nem egyszerű eset ez a 2 féle hajlásszögű tető. Ma délelőtt végzünk az élekkel és nekiláthatunk a csonkaszarufáknak. Ha holnap körbeérünk azzal is akkor pénteken irány Kenese és ott összedobunk egy kis féltetőt lazítás képpen.
    Tegnap bekerült a Stihl szervizbe a gépem. Muszáj volt leadnom mert kollégám gépe is haldoklik és már csak az elektromos Stihlem tartja magát. Komolyan mondom a régi fajta elektromos stihlnél nincs jobb konstrukció. Ez történetesen már 10 éves és annak ellenére hogy a szénkefét úgy tákoltam bele tökéletesen üzemel. Idén tutira veszek még egy elektromosat is mindamellett hogy már látom lelki szemeim előtt hogy a benzinest egy vagyonért fogják megjavítani.
    Tegnap megjött Sári szülinapi ajija. Egy rollert kapott amitől teljesen elájult. édesem megpróbálta összeszerelni de nem sikerült neki ezért türelmetlenül várta hogy hazaérjek. Gyorsan összeszereltem neki hogy tudja használni. Nagy a boldogság hogy mindhárom csajnak van már rollere. :D Szerelmem azt mondja mintha változna Sári viselkedése. Talán nem hisztizik annyit és meg lehet győzni dolgokról. Reméljük jó irányba alakulunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok! Pest másik végén dolgozunk ami tőlünk oda vissza 3 óra autózást jelent. Nyami! Ráadásul magasan van a tető szóval oda mindent kötéllel kell felhúzni és még egy szopós 2 féle hajlásszögű tetőt kell készíteni. Az öröm járja át a szívemet. Kell majd egy két nap mire megemésztem. Tegnap lefurkáltuk a talpszelement és ma fogjuk kiszintezni. Kukim kivolt mire a 6 méteres 15x15-ös gerendákat felszenvedtük a 2. emeletre. Még vár ránk 6db 8 méteres fa amitől be fog csúszni a kaki de utána már lazulni fog a nehézségi szint. Ilyenkor azért felteszem magamban a kérdést hogy miért nem valami gyárban dolgozok...
    A Stihlem javítgatását feladtam. El kell vinnem szakszervizbe mert valami alattomos hiba miatt még nem üzemel rendesen.
    A héten még a Kenesei munkát is meg kell oldani valahogy ha más nem hétvégén. Még jó hogy vasárnap Sári szülinapját ünnepeljük. Lehet kimaradok a buliból. Azt erőltetem hogy inkább csüt-pént-szom. Tudjuk le mint szombat vasárnap. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. A tegnapi nap húzós volt. Reggel mise után rohantam dolgozni. 3 tetőablakot kellett egy régi szerkezetbe beépítenem. Az volt a szerencsém hogy jó minőségű ablakokat vásároltak és azzal legalább nem szívtam. Az idő is kegyes volt hozzánk mert szuper meleg volt.
    Ma azért vagyok ilyen korán mert negyed 6 körül indulunk dolgozni. Pestre megyünk valami új tetőt csinálni több részletet még nem tudok mert kollégám intézi. Remélem nem szívunk be vele mert mostanában sokan csak nehezen fizetnek és nem akkor amikor végzünk. Ez pont egy olyan ember akinél ugyan megkapjuk mindig a pénzt de várni kell rá. Majd alakul.
    Néznem kellett egy pár videót a walbro karburátor beállításáról mert nem jutottam még mindig dűlőre a gépemmel. Majd ma újfent nekiugrok mert tegnap csak szenvedtem vele.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész nyugisan aludtam bár fáj kicsit a bal könyököm és vállam. Tegnap szét rángattam a láncfűrészemet mire be tudtam indítani és ez megviselte. Be kellett vetnem a titkos inítóspayt is (féktisztító) amire viszont azonnal bepöffent. Utána nem volt gond már mert sikerült többé kevésbé behangolnom a karburátort. Azért még hullámzó az alapjárat amit ha tudok finomhangolok de már lehet használni.
    Tegnap reggel bementünk vásárolni és a "nagy" Stihlbe nyitottunk ahol persze kaptam ezt a kemény 630 forintos impulzus csövet. Jó hogy ez a filléres alkatrész bénította meg a 200 rugós gép működését. :( Nem akarom elkiabálni hogy megjavult teljesen mert még nem az igazi, de az új dugónak be kell kicsit kopnia és pár tank benzinnek el kell égnie hogy tudjak róla véleményt írni.
    Stihl után szokásos Aucanos bevásárlás következett. Hazaérve megnéztem az időmérőt és lementünk kicsit rollerezni a gyerekekkel.
    Ma mise után megyek tetőablakokat beépíteni. 3db. normál méretűt és egy tetőkibúvót a kéménynek kell beszórni és körbevágni. Húzós lesz de megoldható.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma extrakésőn vagyunk. Fent voltam 3-kor de nem akartam felkelni és visszaaludtam. Édesem pedig had pihenjen.
    Tegnap elmentünk rehabra és megállapította az orthopédus hogy egy 5mm magasítású talpbetét kellene Boldinak a sarka alá +kis lúdtalpacskája is van. Mivel extrakicsi a lába (16-nál kisebb ami a legkisebb kapható lábbeli) ezért készíttetni kell. Ment a telefonálgatás és majd hétfőn visszaszólnak hogy a cipészmester aki ilyen betéteket készít hajlandó e ilyen kicsit is gyártani. Kaptunk pesti címet ahol tutira készítenek (lehel piacon a posta melletti cipész) de azért nem rohannánk azonnal Pestre ha Fehérváron is el tudjuk készíttetni. Egész gyorsan végeztünk épp csak meg tudtuk etetni a hattyút és pici játszóterezés.
    Megjött a dugó is a gépembe és összeraktam. Sajnos még nem működik rendesen. Közben találtam egy újabb hibás alkatrészt. Egy bordás gumicsövön keresztül a forgattyúsházba plusz üzemanyagot szív a karburátorból és az lyukas volt. Mivel vákum van a csőben ezért valszeg komolyan befolyásolja a működését a masinának. Ma megyünk be vásárolni délelőtt és a nagy Stihl-be Fehérváron bemegyek hátha ott azonnalra lesz alkatrész. Már kezd egy szappanoperává alakulni a láncfűrészem kálváriája is. Nem egyszerű az élet...
    Holnap templom után 3 tetőablak beépítése vár rám. Erre vártam hogy megérkezzen.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Ma van a 2 éves házassági évfordulónk szerelmemmel. Ebből semmi extra nem következik mert nem vagyunk az az ünneplős fajták. Reggel átölelt és mondta hogy boldog évfordulót amit persze én elfelejtettem. Kérdeztem teszünk e valami ünnepit de nemleges válasz volt. Mivel lassan 8 éve együtt élünk ezért 2 éve ez csak egy papír volt nem a közös életünk kezdete. Ettől függetlenül imádom őt minden nap!
    A tegnapi napunk nagyjából úgy zajlott le mint terveztem. Elsétáltam Katicával az oviba és utána elmentünk a tópartra. Amíg Boldival tornázott Kriszta néni addig Adri és én vigyáztunk Sárira kint a parton. Hattyút etettünk és a játszótéren játszottak. Mivel torna után azonnal a táplálkozási terapeutához volt hivatalos a kis kukacos 2 órán keresztül kellett felügyelnem a kis elszabadult hajóágyunkat. Nagy nehezen de sikerült, bár a végén már nehezen lehetett bírni vele. Tornán megdicsérték milyen ügyes, a táplálkozási tanácsadáson pedig felmérték mi a helyzet vele. Fizikálisan rendben van a "rendszer", tehát tud nyelni-rágni-nyelve jól üzemel. Arra a megállapításra jutottak hogy egyszerűen nem tartja fontosnak az evést. Lelki traumákat is vizsgálni fognak hátha ez áll a háttérben neki. Most összeül egy kupaktanács ami áll a gyógytornászból a Neurológusból a táplálkozási terapeutából és egy pszichológusból. Ők átnézik minden betegségét Boldinak és kitalálnak rá valamit amivel be tudják indítani az evési mechanizmusát.
    Hazafelé Cromaxból felvettük a fékbetéteket és délután táltosom fékszervizelése következett. Kedvenc esztergályosom azonnalra fogadott és egy óra múlva mehettem is a felszabályozott fékdobokért. A fékpofák cseréjénél a ford mérnökeinek istenéhez kellett egy fohászt elmondanom mert az a 3 rugó csak nem akart egyszerre beakadni. Azért sikerült megoldanom és most jobb mint valaha a fékhatás. A bal oldali pofán nyomokban volt már csak jelen a ferrodo és ahol megvolt még ott is tized miniméter vastagságúra kopott. Már csak a váznyúlvány kihegesztése vár rá műszakizás előtt.
    Ma délelőtt ugyanoda a tópartra megyünk orthopedushoz Boldizsár lábacskájával. Délután megjön a Stihlembe a dugattyú és azt fogom szerelni. Esetleg hegesztetem a váznyúlványt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap volt egy kis befejező bádogozásunk de semmi komoly. Pár óra alatt végeztünk És jöttünk is haza. Itthon megemeltem Masnit és megrángattam az első kerekeket mert szerelmem valami kattogó hangot hallott. Szerencsére semmi különöset nem találtam. Azután hármasban elmentünk a postára feladni a csekkeket és hazafelé beugrottam a helyi Stihl.-be megérdeklődni mennyibe kerül a gyári alkatrész a gépemhez. Először a dugattyúgyűrűket kérdeztem meg és a komplett hengerszettet is. Azt mondták vigyem be a hengert és ránéznek. Bevittem és kipolírozták belőle a karcolásokat . Azt mondták ez még jó lesz de a dugó cserés. 23 rugóba lesz egy eredeti Stihl dugattyú gyűrűvel és csapszeggel. Péntek délután mehetek is érte. Szerelmem elszomorodott hogy ennyi pénzt eltapsoltam. Ha ettől se gyógyul meg a masinám akkor most tényleg be kell fékeznem.
    Ma közösen megyünk tópartra a rehabra. Velünk lesz Adri is mert beteg. Addig amíg Boldi tornázik mi etetjük majd a hattyúkat. Utána táplálkozási tanácsadóval találkozunk Boldizsár nem evésének a fejlesztését evéssé.
    Hazafelé Cromaxba beugrunk mert mára ígérték a fékpofákat táltosomba hátra és valszeg szét is szedem. Elszaladok a kedvenc esztergályosomhoz felszabályoztatni a dobokat amit remélem azonnalra meg is csinál és azután még össze is szerelném. Ha sikerül akkor holnap is édesékkel megyek tópartra mert holnap orthopédushoz visszük a kis fiúcskánkat hogy megnézze milyen állapotban van a bokácskája. Ha kell akkor gyógycipellőt készítenek a lábára.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma egy kicsit később ébredtünk. Tegnap befejeztük a cserepezést és ezért ma már nem kell Martonba menni. Egy kis bádogos munka vár ránk Fehérváron és ennyi. Jövök haza autót szerelni. Lehet elugrok meghegesztetni táltosom váznyúlványát is és akkor az is rendbe lesz.
    Sajnos a 26-os gépemet nem sikerült megjavítani. Egy kicsit jobban szétszedtük és kiderült hogy a dugattyú oldala és a gyűrűk meg vannak sérülve. Valami kemény anyag bejutott a hengerbe és meghúzta elég szépen. Komplett henger-dugó-gyűrű-csapszeg 27 rugó utángyártottban. Mindenképpen meg fogom javítani mert érzelmi értéke van a gépnek. Ez az első saját fűrészem amit én vettem 22 évvel ezelőtt. Lehet drágábbra jön ki mintha vennék egy másikat de nem hagyom veszni. Most ugyan visszakerül a szekrénybe mert nem állunk olyan jól anyagilag, de evidenciába van véve a felújítás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap cserepeztünk és ettől egy picit fáradtabban ébredtem de amúgy a könyököm nem fáj. Kezd hatni a porcerő forte. Sajnos kell már szednem ilyet is mert ez a szakma a bokákat, térdeket és könyököket felzabálja.
    Ma ugyanez lesz a program. Remélem nagyját becserepezzük és ha szerencsénk van esetleg be is fejezhetjük. Szétszedtük a 26-os stihlemet is. Vett édesem hozzá karburátorjavító készletet a helyi stihl boltban 2800ft volt itt. Ez a vidék varázsa. este kicseréltem benne mindent és ma összeszereljük. Remélem megjavul tőle mert kellene az a gép is. Majd meglátjuk. Ha befejezzük ezt a melót jövő hétfőig nem kezdünk bele másba ezért végre jut időm picit a családdal is foglalkozni. Nyilván egy kis maszekot azért benyomok és a paripámat is szerelgetni fogom de együtt leszünk szerelmemmel és a gyerekekkel.
    Tegnap volt az anyák napi köszöntés az oviban. Nem volt műsor csak kérték hogy az anyukák menjenek a gyerkőcökért a meglepi miatt. Készítettek két gyönyörű ajándékot és versikével is készültek. Adrival felvetettem a verset. Katica Megzabálom! Biztosan elfogult vagyok de csodaszép lányom van. És van egy lányom aki voltaképpen fiú... ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A hétvége hamar leszaladt. Tegnap befejeztem a kartonozást és szerelmem elment Adriért Pestre. Nagyjából ennyi történt. Jövő hétvégére beszerveztem már 3 tetőablak beépítését.
    Ma elvileg cserepezni fogunk ha jó idő lesz. Elviszem magammal a 26-os stihlemet és megnézem nem e szív valahol fals levegőt. Ha nem akkor veszek hozzá karburátorjavító készletet. Megnéztem hogy csak 1850ft egy készlet a gyári karbi meg kompletten 14 rugó. Igazából még szívhat falsot a henger és karbi közötti gumicsövön is. Ha az lenne a ludas akkor azt is megúszom 3500ft-ból. Muszáj megcsinálnom vagy megcsináltatnom mert csak áll a szekrényben.
    A héten lassan el kellene kezdenem foglalkozni táltosommal is. júli.-1-én lejár a műszaki. Váznyúlvány meghegesztése és hátsó fékbetétek cseréje fékdob felszabályozással egybekötve. Én úgy érzem hogy ezen kívül rendben van a paripám de elviszem egy 3 rugóba kerülő komplett átvizsgálásra ahol megmondják mit kell még megjavíttatnom, és ha rendben van akkor azonnal megkapja a műszakit.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásosnak mondható fáradt ébredésen vagyok túl. Kávé lassan de biztosan hat. Tegnap reggel elmentem tárgyalni Kenesére szinte feleslegesen mert kész tények elé lettem állítva. Ez nem azt jelenti hogy nem a miénk a munka hanem azt hogy túl lett beszélve egy egyszerű féltető. Utána hazafelé beugrottam kartonozni egy kicsit. Fél 6 körül értem haza és ma templom után folytatom. már csak egy helység plafonja van hátra és elkészültem. Ha időben végeznék akkor én mennék Adriért de csak 10 körül kezdhetek neki mert a szomszédok nem bírják a zajt. Jövő hétvégén tutira nem fogok dolgozni! Sajnos most muszáj mennem mert vannak kintlévőségeim amit nem nagyon akarnak kifizetni és valamiből át kell hidalni ezt az űrt. Persze szerelmem nem nagyon örül ennek de nincs mit tenni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludt valami jól Boldi ezért édesem egyáltalán nem aludt és én sem tudtam normálisan pihenni.
    Tegnap csak a szokásos forgatókönyv szerint zajlott a munka. Esik az eső, elázunk, majd amikor úgy döntünk hogy elég volt az ázásból eláll az eső és vizes ruhában kénytelenek vagyunk folytatni a melót. Hurrá! Azért mondjuk befejeztük a lécezést és a csatornavasak is felkerültek. Hétfőn cserepezünk.
    Ma reggel lezúzok Kenesére megnézni egy féltetőt és utána hazafelé beugrok kicsit kartonozni.
    Tegnap elvitte Adrit az apja és szegény szerelmem egyedül lesz a rosszaságokkal.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Tegnap délelőtt nem sok mindent csináltunk mert a fóliára vártunk. Először kiküldtek egy méregdrága fóliát a cseréppel majd cserére hoztak párazárót és 3x-ra hoztak jót. Elképesztő! Délután beléceztük az egyik oldalt és ma beszórjuk a hátulját is. Még remélem a csatornavasak is felkerülnek és a tetőablakot is be tudjuk építeni.
    Még a nagy délelőtti unalmamban felhívtam egy hegesztő embert mert táltos kipufogó felrögzítője beszakadt a csőbe. Nem kirohadt hanem egyszerűen a rezonancia miatt elengedte,. A hátsó dob már komolyabb eset volt. Egy apró lyuk bepöttyintésével indult és egy jó nagy foltozásba szaladtunk bele. Most mindenhol szuper lett a kipuffancs. Készülök a műszakira és minden vackot meg kell csináltatnom rajta. Még a jobb hátsó váznyúlvány hervadt egy kicsit azt jövőhéten meghegesztetem a sráccal. 2 rugót kért csak a majd másfél órás melóért. Ez még meló után volt és fél 8-ra bírtam hazaérni.
    Szerelmemék tegnap rehabon voltak. Ismét nagyon megdicsérték bogyókánkat. Édes írt is a "vendégkönyvbe" véleményt. Agyon magasztalta Kriszta nénit és magát a helyet. Persze nagyon meghatódott ettől Kriszta néni. Szerzett nekünk táplálkozási tanácsadót hogy Boldival hátha tudunk valamit kezdeni. Jövő héten torna után beszélnek majd. Ő is ott dolgozik a rehabon. Szépen alakulunk és ezt örömmel látjuk. Ami a lányoknál egy természetes folyamat volt az Boldizsárnál egy nagyon aprólékos folyamatos szakemberi támogatással megy csiga tempóban. De legalább haladunk! Gyakorlatilag január óta eljutottunk a hasra fordulástól a mászik mint a golyó és mindenhol feláll amibe csak meg tud kapaszkodni, sőt már vagánykodik és elengedi amibe kapaszkodik és vigyorog.
    Egy montázs Boldiról.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem mentünk el dolgozni mert nem tudták reggelre odavinni az anyagot hogy tudjuk folytatni a melót. elvileg valamikor nap közben odaszállították és ma tudunk már menni. Ezzel is elveszett egy nap. El szerettem volna menni beíratni Sárit az oviba édessel de Boldi aludt és itthon maradtam vele. Tulajdonképpen eseménytelenül telt a nap hátralévő része. Elmentünk vásárolni a Lidl-be és délután közösen mentünk el Katicáért az oviba.
    Ma édesék mennek rehabra mi pedig megkezdjük a lécezést.
    szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem sok mindent tudtunk csinálni mert sok mindenhez nem volt anyag. A ragalja dobozolást elkészítettük és jöttünk is haza. 4 körül már itthon is voltunk. Ma csak akkor megyünk dolgozni ha legalább 5x5-ös lécet visznek ellenlécnek.
    Ma nagy nap van Sári életében mert ma lesz az oviba beíratása. Gondolom hogy örülnek az óvónők. ;] Szobatisztasággal nagyon jó úton járunk. Már éjszakára sincs pelusa. Tulajdonképpen már korábban is szobatiszta lett volna csak Boldi miatt a könnyebbik utat választotta édes és én is. Nagyon várja már szerelmem a szeptembert hogy Sári is megkezdje a "tanulmányait" és gy kis nyugija legyen itthon.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most azért elég fáradt vagyok és a létrára fel-le ugrálástól fáj a sarkam is. Tegnap benyomtuk a gipszkartonozást. Sajnos este fél 7-ig betartott mert a vázszerkezettel eltökörésztünk. Ma Martonba megyünk lécezni . Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk és nem fog esni az eső. Elég csapadékos időt jósoltak a hét hátralévő részében.
    Édesem elment a gyerekekkel cukrászdába hogy lekösse őket. Hoztak nekem is Belga csokitortát. Az a kedvencem. Hamar elszaladt ez a pár nap.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma egész jól ébredtem. A sarkaim és a könyököm sem fáj. Kis nyikorgás van de nem vészes. Tegnap úgy alakult hogy templom után apámnál bevártam a kis családomat. Rég látta a gyerekeket és szerelmemnek nadrágot kellett venni amit már régóta halogat. Apám után beültünk a mekibe enni egyet és én hazajöttem a két kisebb lánnyal hogy nyugisan tudjon vásárolni az én Mónikám.Minden alkalmat megragadunk hogy hizlaljuk a mi kis Boldizsárunkat.
    Addig amíg hazaértek a vásárlásból lent maradtunk rollerezni mert egész jó volt az idő.
    Ma megyek kartonozni és addig maradok amíg nem végzek. Remélem azért annyira nem nyúlik meg a napom.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban vagyunk. Nem dolgozok mert ma misenap van. Vagyis inkább ahová holnap megyek kartonozni ott ma előkészülnek. Ahol a kiváltást készítettem bevállaltam még 30m2 kartont is. Ez a holnapi feladat. Ma templom után sietek haza hogy kicsit együtt tudjak lenni a családdal is. Kiakadt szerelmem hogy a hosszú hétvégéből csak 1 nap maradt nekünk. Tegnap fél 1 körül végeztem és délután még visszamentünk Fehérvárra vásárolni. Addig is kicsit együtt volt a család. A pénztárnál egy kisebb hisztit levágott Sári mert ő akarta a nyalókáját feltenni a szalagra. Persze nem nézett mindenki minket. Szerencsére hamar lehiggadt mert beülhettek Katival a pénzbedobós buszba. Újabb hiszti az autónál mert ő nem akarja hogy bekössem az ülésébe. Mondjuk az már sima ügy volt mert kicsit hangosabban hallgattam a zenét és egy fokon túl már nem tudta tartani a hangerővel a lépést. Ilyenkor általában abba hagyja. Lesz majd mit mesélnem felnőtt korában róla..... Majd sírhat a vállamon az udvarlója és én meg fogom őt érteni. ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok a tegnapi naptól. Igyekeztem hogy be tudjam fejezni a melót de sajnos maradt annyi mára hogy délig betart. Ez a piszok régi födémek mindig tartogatnak valami meglepetést vagy bejátszik valami ami lassítja a munkafolyamatot. Az egész délelőttöm ráment a gerenda kiváltására és hiába igyekeztem a kis székállás elkészítésével csak az egyik oldalon sikerült beépítenem. Ma megcsinálom a másik oldalát és jövök is haza.
    Ma Boldiról teszek fel képet. Édesem mondta hogy mostanában alig teszek fel képet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban vagyunk. Tegnap sikerült benyomni a kartonozást ezért ma mehetek is fafödém kiváltást készíteni egy kis székállással. Ha szerencsém van ma végzek vele, ha nincs akkor holnap. Majd meglátjuk hogy haladok.
    Ezt egyedül csinálom egy kis tulajdonosi segítséggel. Kollégám kartonozik és burkol.
    Tegnap voltak szerelmemék rehabon. Nagyon meg lett dicsérve a mi kis gyönyörűségünk. Örülünk hogy ilyen szépen halad a felzárkózásban. Szépen áll fel és magabiztosan tartja magát álló helyzetben. A tartása is jó bár a bokája picit gyenge. Majd szerintem kell neki készíttetni cipőt ami tartja a lábát.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap befejeztük a kis faházikót (képek nem készültek) és ma egy 32m2-es garázs plafonját fogjuk lekartonozni. Hétvégén pedig egy fafödém kiváltását készítem el a bakduc megszüntetésével és egy kis székállás készítésével.
    Szerelmemék rehabra mennek a mi kis cicaborsónkkal. :D Nagyon ügyesen mászik már és ahol csak lehet felpattan és áll mint a cövek.
    Készítettem képet a kiskacsánkról a közegében.. Sári
    Katica.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később vagyunk mert ráérünk 8 körül Fehérváron leni. Akkor nyit a bádogos bolt és vennünk kell egy csatorna darabot mert kevés lett. Igazából ma befejezzük így is úgy is. Tegnap én zsindelyeztem kollégám pedig festett és bádogozott. Most mondanám hogy ma egy lazább napunk lesz de ilyenkor szokott valami bevágni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! Tegnap körbelambériáztuk a faházikót de kolléga elég enervált volt. Ezek többnyire családi gondok amivel nem tudok én mit kezdeni. Neki sajnos nincs olyan nyugodt hátországa mint nekem. Ma kétfelé fogunk dolgozni. Én valszeg a zsindelyt fogom ütni ő pedig festeni fog. Gépemen random kikapcsol a monitor. Érthetetlenül álok az esettel szemben. Ez már sajnos olyan dolog amire nem szívesen költenék, nem úgy mint régen... ;] Inkább veszek egy Hiltit mint a gépre költsek. :P Nyilván gép nélkül nem fogok maradni. Ha bedöglik meg fogom csinálni mert ha nem tudok reggel netezni olyan mintha levágták volna tőben a kezemet.
    Feldobok egy képet amin Sári és Adri van, bár utóbbi időben meghülyült ez a Képhost is. Kép Ezek az új felsők amiket vasárnap kaptak. Sárinak mi más mint Masha... :DDD Ő az a kislány...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar elszaladt a vasárnap de legalább hasznosan telt el. Reggeli mise után siettem haza és délelőtt nem sok mindent csináltam. Nagyjából aludtam és ennyi. Délután bementünk a családdal pár ruhát venni mindenkinek. Felsők és nacik. Ripsz ropsz este is lett.
    Gyorsan befejezem mert újfent vacakol a gépem és nem akarom hogy elvesszen az írásom.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Tegnap fél 6-ig nyomtam hogy befejezzem a tetőtoldást, utána elhurcoltam a létrákat apámhoz és ott ragadtam egy 3/4 órácskát beszélgetni, majd elugrottam egy javításos munkát megnézni és haza bírtam érni este fél 9-re.
    Ma viszont PIHI! Elugrok templomba és onnan rohanok is haza.
    Nem is tudok mit írni mert teljesen üres a fejem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap befejeztük a tetőjét a faházikónak és lábra állítottuk. Rádobtuk az OSB.-t és jöttünk is haza. Mondjuk el is telt a napunk rendesen. Ma megyek és remélem be tudom fejezni azt a tetőtoldást amit elkezdtem múlt héten. Épp a tetőn vacakolok. Azóta már nagyrészt becserepeztem. Ma felütöm a csatornát és a jobb oldalára egy szélfogóféleséget készítek. Még én sem tudom hogy fog kinézni mert nem értettem a tulajdonost mit magyarázott. :F
    Tegnap készített egy egész jó képet Boldiról édesem. Bogyókánk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar elszaladt a tegnapi nap. KImentem lecserepezni ebben a remek időben a tető hozzáépítést amit készítettem. Még kell hozzá 50db cserép és 4-4 szegély. Remélem ma beszerzi a tulaj és holnap be tudom fejezni. Majd lefújt a szél a tetőről és szépen vert hol az eső hol a hó. Eszem megáll!
    Ma már muszáj folytatnunk a faházikót mert megőrül a tulaj.
    Édesem talált egy videót ami a napjainkat mutatja amikor Boldi a kórházban volt. érdemes megnézni. Az utóbbi időben nagyon szépen nekilendültünk és sok dicséretet kaptunk. A tornán is agyondicsérte Kriszta néni. A neurológus is megdicsérte őt hogy milyen jó munkát végez Boldival. Nagyon boldog volt hogy egy kis szakmai elismerésben részesült. A tortától amit vitt neki szerelmem pedig meghatódott. Apró kis figyelmesség tőlünk hogy mi is nagyon nagyra értékeljük a munkáját. Amikor ilyen jól alakulnak a dolgok kicsit feledésbe merülnek azok a szörnyű napok amit a kórházban átéltünk. Azért van hogy felijedek éjszaka és rá kell néznem hogy ott alszik e velünk. 2x se mondom hogy a rossz alvás egyik tudat alatti forrása ezek a borzalmas események. És ha nincs szerencsénk ez 2-3 évente megismétlődik. Szerencsésebb esetben 4-5 év. Attól függ mikor növi ki a billentyűs csövet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk szerelmemmel 133 hónaposak. Elég régóta kibír engem ami meglepő. ;] Imádom ŐT és kis gyereksereget. :B
    Tegnap elmentünk melózni de hazajöttünk mert szakadt az eső. Egész nap hol eső, hol hó esett megállás nélkül. Most éppen eső esik ami nem igazán jó hír. Nyomnunk kellene mert nagyon elcsúszunk időben. Majd alakul. Meglátjuk hogy alakul az időjárás.
    Ma édesem megy Boldival rehabra. Mivel folyamatosan négykézláb mászik már a kis kukacosunk ezért kap Kriszta néni egy kis 8 szeletes tortát. Semmi extra csak egy kis figyelmesség hogy ilyen sokat segít Boldizsár felzárkózásában. Holnap ugyanitt orthopédiai vizsgálatra megy valszeg édesem hogy megnézzék bogyókánk talpacskáját kell e neki cipellőt csináltatni hogy rendben legyen a bokája. Tegnap kiváltottam a tömegnövelő italát amiből 3x fél decit kellene naponta meginnia. Eredmény-4 kis korty. Sejtettük.... :U
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyjából ki tudtam magamat aludni. 1x 2x fent voltam de sikerült hamar visszaaludni. Rázendített ez a piszok szél! Cefet idő van odakint de nincs mit tenni dolgozni kell. Egész jól haladtunk tegnap annak ellenére hogy későn ért oda a fa. Ha minden jól megy ma már lábakon fog állni a kis fa házikó. Reméljük hétvégére nagyjából körbe tudjuk zárni mert hozná a motorját és a biciklijét a tulajdonos.
    Sári valami vírust kapott el de jól van és Boldi meggyógyult. Ma már isi és ovi.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éjfél óta fent vagyok. Nem aludtam egy hunyásnyit sem. Sári lebetegedett és néha fel felsírt. Jó hogy ma mennek vissza Boldival a dokihoz és idejében el lesz kapva ez a kórság. Reméljük nem fertőzi vissza a kis kukacosunkat.
    Tegnap délelőtt elmentünk cukrászdába és délután végre hazatért Adri is. Kapott egy rollert amit még délután kipróbáltunk itt a ház mögötti részen. A lányok is rollereztek és motoroztak.
    Ma már szerencsére munka van! Sok a 2 nap állás már nekem. Valamit motoszkálnom kell mert ledermedek teljesen. Ha kertes házban laknánk más lenne a helyzet de itt nem sok mindent lehet tenni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma van a húsvéti locsolkodás napja és évek óta egy 100ft-os kölnivel locsolom meg a lányokat erre kifogyott. Megúszták pedig a legbüdösebb kölnivel nyomultam. :DDD
    Tegnap reggel templom után bementem apámhoz tojásért és jöttem is haza. Ahogy elterveztem reggeli után aludtam egy nagyot. Délután elmentünk a mekibe zabálni egyet és kitakarítottuk/lemostuk Masnit. Most szép csilli villi a járgány. Siettünk haza hogy a futamot lássam. Seb! :C
    Ma délelőtt cukrászdába megyünk és délután várjuk Adri hazatérését. Még táltosomban rendet kell rakni hogy elférjünk benne. Sok mindent hurcolunk teljesen feleslegesen.
    Szép húsvétot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok! Ez a két nap nagyon hajtós volt de hála istennek most két nap pihi jön. Tegnap lelambériáztam és beléceztem a toldást. Sok mindenre nem jutott időm és így is fél hatra végeztem ezekkel. Jövő hétre maradt a bádogozás, cserepezés, és egy szélfogó oldal készítése. Mindezt szombat vasárnap. Jó húzós hétvége lesz az is. Tegnap miután hazaértem melóból visszavittem Fehérvárra apósoméket és elmentünk vásárolni az ósenbe. Majdnem 9 volt mire hazakászálódtunk. Most szép tisztaság van mindenhol mert az Éva takarításból él és gyorsabban megcsinál mindent mint mi.
    Ma beszaladok misére és apámhoz. Azután jövök haza a kis családhoz és lazulunk. Ha olyan idő lesz lemegyünk rollerezni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit szét vagyunk szóródva. Itt vannak apósomék és ilyenkor az alvás nem a megszokott helyen van. Mondjuk én tegnap este 8-kor értem haza melóból és csak fürödtem, ettem és már aludtam is. Jól kifeküdtem ebben a szerkezetépítésben. Ma is megyek és lelambériázom meg ráütöm a lécet. Esetleg bádogozok is egy keveset. Majd alakul.
    Tegnap elvitte Adrit Pestre édesem és hazafelé felvette apósomat. Mivel nem férnek be egy autóba ezért hazafelé az élettársa és Katica busszal jöttek. Kati nagyon élvezte a buszozást. Éva segít takarítani ilyenkor szerelmemnek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban vagyunk. Már 2 óta fent vagyok és dolgozok fejben. Az egész munkafolyamatra felkészülök amit hétvégén csinálni fogok. Egy tetőtoldást csinálok és azt futottam át fejben hogy minden gép és kötőelem ott legyen nálam. Én dolgozok, édesem pedig viszi Pestre Adrit az apjához.
    Tegnap lebetonoztunk egy faházikó alapját. Ez a keddtől induló munkánk amit a héten be is nyomunk.
    Szerelmemék rehabon voltak de egybe volt kötve egy neurológiai szintfelméréssel is. Ezt is ott csinálják. Ugyan az a doki aki a kórházban mérte fel, sőt az ő ajánlására kerültünk ide a tóparti rehabra. Csak jót hallottunk. Nagyon meg volt elégedve a mi kis "mazsolabokrunkkal"(by édes) Túlszárnyalta minden várakozását a dokinak. December közepén volt ilyen felmérés utoljára és ahhoz képest egy óriás lépést tett előre. Sokkal gyorsabban zárkózunk fel a korosztályához mint várta. Most nagyon boldogok vagyunk! Azért az ember mindig retteg egy ilyen vizsgálattól hogy bármi olyan dolgot találnak ami abnormális. Írt fel neki olyan tömegnövelőt amiben 3x annyi kalória van mint az anyatejben. Napi 3x fél decit kellene innia belőle. Na persze..... Pont Boldizsár aki a cicin kívül szinte semmit nem hajlandó bevenni a szájába. Nyilván megpróbáljuk valahogy megitatni vele de nehéz menet lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A gyógyszer megfordította Boldin ezt a nyavalyát és már kifelé halad belőle. Tegnap már jó hangulata volt neki és mászkált amennyit az ereje engedett. Sajnos leestünk 90-re súlyban. Ma mennek rehabra édesék. Mivel szünet van az egész gyereksereg ott lesz szerelmemmel. Gondolom hullani fog a haja rendesen tőlük.
    Tegnap bezsaluztunk 2 tűzfalnak a tetejét és jöttünk is. Hazafelé beugrottunk és a faházikó lemezalapját kiszedtük. Mai feladatunk az hogy bebetonozzuk. Vitetünk ki kavicsot és bérelünk lapvibrátort. Bedöngöljük és körbezsaluzzuk szintre, majd utána bevasaljuk és jöhet a beton. Még lerendeljük a fát és odavitetjük és kedden jövünk készíteni.
    Én ha minden igaz holnaptól egy tetőtoldást fogok készíteni a 4 napos hétvégén.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Túlaludtuk magunkat. Tegnap későn értem haza mert meló után elmentünk tárgyalni még egy 4x4 méteres faházikó elkészítésére amit úgy néz ki holnap kezdhetünk is. Majd alakul.
    Tegnap elvitte Boldit édesem dokihoz azonnal kapott antibiotikumot mert csúnya a torka. Ennyit jelent hogy az RSV. oltás már nem védi. :( Talán már jobb a helyzet és megfordul ez a a nyavalya rajta.
    Ma Martonba megyünk zsaluzni és talán T.bálintra is átmegyünk valami tetőkibúvót berakni. Meglátjuk.
    Katiék tegnap tojást festettek az oviban. 10 pirosat festett a kis drága. Reggel ultragiga hisztit vert le Sári az oviban. Mindenki Édesemet nézte hogy mi van. Talán csak nem öli a gyereket? Jó volna már ha eltűnne az életünkből ez a hiszti....
    Pár napos kép az új sapikkal. gyerkőcök
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi napunk elég durva volt. Boldi reggel is hányt és nagyon nyügi volt. Így indultunk el anyósomék esküvőjére. A szertartáson Boldi ordított, Sárival meg nem lehetett bírni. Gyakorlatilag széttrollkodták ezt a meghitt pillanatot. Utána átmentünk anyósomékhoz picit. Ebédeltünk és körbenéztünk a tercián. Minden maradt olyan mint volt. Sári jól érezte magát a tyúkok között. 2x megcsípte a kakas. 1x amikor láttam fejbe is rúgtam érte a miheztartás végett.
    Hazafelé bementünk a Cromaxba és elhoztuk a km. meghajtó fogaskereket. Be is szereltem és működik bár ilyen kis remegősen megy a mutató.
    Ma végre meló. Sok volt ez a 3 nap itthon. Dolgoznom kell mert nem sok pénzünk maradt. Jó volna ha ezért a segítségért valamit kipengetnének.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég rossz éjszaka második fele volt mert Boldi nagyon nyűgös volt. Azt mondta édesem hogy a pocakját fájlalta. A sok lecsorgó takony miatt lehet. Sajnos az utolsó RSV óta eltelt 1 hónap és persze le is betegedett.
    Tegnap reggeli mise után gyógyszertárba kellett mennem Panadolért és csak úgy jöttem haza. Siettem a futam miatt. Egész jó volt és végre közelebb került a Ferrari a Mercihez.
    Délután semmi nem történt velünk.
    Ma sem dolgozok mert megyünk tanúnak anyósom esküvőjére. 62 évesen megkergült és férjhez megy. Ki érti ezt? Gyakorlatilag a délelőttünk rámegy és olyan messze dolgozunk hogy már nincs értelme elmennem dolgozni. Kollégám már elindult és legalább ő segít a másik brigádnak.
    szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem dolgoztunk mégsem. Nem is hiányzott az a gány munka. Ma reggel sietek misére, onnan gyógyszertárba majd haza. Most nem hiszem hogy bemegyek apámhoz. Majd meglátom hogy alakul.
    A héten el is felejtettem lejegyezni hogy a mi kis Boldizsárunk elérte a kereken 7 kilót! Ez csak pillanatnyi állapot volt mert megfázott és 98 majd 92-re zuhant a súlya. :(
    Tegnap szembesültünk azzal hogy ismét elszaladt a költségvetés. Nagyon fogy a pénz állandóan. Jöhetnek az alacsony infláció szöveggel ha a boltban 5 rugó alatt nem is vásárolunk. Ez van. Nem is tudjuk mennyit fogunk kapni ezért a segítségért ezért saját munkáinkat erőltetjük inkább.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma későn vagyunk. Igazából nem tudom megyünk e ma segíteni de nem hiszem. Tegnap picit eláztunk de egy oldalt leszedtünk és újrafóliáztunk. Meglátjuk mi lesz.
    Már nekünk is gyülekeznek a saját munkáink amik ennél sokkal jobbak de nincs mit tennünk segíteni kell ennek a brigádnak.
    Ha nem megyek ma dolgozni felmegyek a postára befizetni a csekkeket. Foglalkoznom kell 3 árajánlattal is mert nagyon várják már mi mennyi lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nehezen ébredtem fel. Piszok egy munkában segítünk be amit mi biztosan nem vállaltunk volna be. Remélem hamar végzünk mert ez nem fekszik nekünk. Na mindegy. Akinek besegítünk több munkát hoz nekünk és nem cseszhetünk ki velük. Ráadásul a világ végén melózunk tőlünk másfél óra útra.
    A mai napot kihúzzuk és hétvégén nem megyünk. Én még hétfőn sem mert délelőtt anyósomék házasodnak és mi vagyunk a tanúik szerelmemmel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi napunk teljesen ráment a GOKI.-ra. Felfogni nem tudom hogy senki nincs előttünk a gyógyszerprogramos rendelésen és ennek ellenére várunk 2,5 órát. Persze mindkét gyerek nyűgös a végére. Azután fél óra alatt minden lezajlik, köztük a teljes kontroll vizsgálat. Komolyan azt beszéltük édessel hogy ha ezt magán úton le lehetne zavarni inkább fizetnék érte és kihagynám azt a 2,5-3 óra várakozást és időpontra mennénk amit be is tartanak. Szerencsére minden rendben volt bogyókánkkal. A billentyű szépen teszi a dolgát és a jobb kamrában is normális a nyomásérték. Tüdő felé nincs szűkület az artériában. Két pitvar között van egy minimális átáramlás de nem kell vele foglalkozni. Picit nyugodtabbak lettünk hogy amit kívülről látunk hogy rendben van minden a mi kis Boldizsárunkkal az nem megtévesztő és valóban rendben vannak a dolgok UH. szerint is. A vizsgálatok a 3. emeleten zajlanak ahol az intenzív osztály van és bizony voltak szavak amik megütik az ember fülét ahogy egymást közt beszélgetnek azok a szülők akiknek épp bent van a gyermekük. Ilyen szó az újraélesztés és válságos állapotban van. Több zokogó szülővel is találkoztunk ahogy járkáltunk Sárival. AZ embernek akaratlanul is felrémlik hogy mit élt át és hogy bizony a kaszásnak egy törzshelye ez az épület. Elég lelombozó. :(
    Hazafelé beugrottunk a Cromaxba ami természetesen nem volt nyitva így nem tudtam átvenni a műanyag fogaskereket.
    Ma besegítünk egy brigádnak mert nem tudunk még nekiállni egy tetőnek a martonit meg nem tudjuk addig folytatni amíg nem rakják fel a csúcsfalat. Valami héjazatcserébe szállunk be.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnapi napom teljesen eseménytelen volt. Reggel elmentünk közösen az oviba és utána vásárolni. Sári mindkét helyen levert egy kisebb hisztit. Szerencsére nem feszült be. Még délután elmentünk ruhaboltba édesemnek egy felsőt venni de kiakadt milyen "tehén" és ezért a vásárlást felfüggesztettük. NŐK!
    Ma reggel közösen indulunk mert egyenesen megyünk a GOKI.-ba. Nagy kontroll lesz Boldinál, gyógyszer és szívkontroll is lesz. Az biztos hogy rá fog menni az egész nap és az idegeink is mert Sári velünk lesz. ;] Én ilyenkor amikor kiakad magamhoz ölelem és szétpuszilgatom. Persze ő nevet és ha szerencsém van kikerül a gödörből.
    GOKI.-ba menet felveszem a Cromaxnál a km meghajtó fogaskereket.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap befejeztük a polikarbonátozást, a csatornázást és meghosszabítottuk szélességében 1 sor cseréppel a tetőt. 2-re végeztünk és haza is jöttünk, bár nekem vissza kellett mennem tárgyalni Siófokra. Egy tetőcsere lesz. Csütörtökre kell árajánlatot adnunk rá. Majd ma összeülünk kiszámolni. Ma nem tudunk kezdeni csak csütörtökön mert nekem holnap GOKI.-ba kell mennem édesemmel és a kis kukacossal.
    Itthon maradok és elmegyek az oviba Katival.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész hamar elszaladt ez a hétvége különösebb esemény nélkül. Tegnap a szokásos vasárnapi menetrenddel kezdődött a nap. Mise és utána apám meglátogatása. Hazaértem és sunytam egyet majd lementünk rollerezni. Közben édesem elszaladt a pennybe vásárolni. Délután palacsintát sütött nekünk hogy nehogy lefogyjunk. Nagyjából ennyi.
    Ma megyünk befejezni egy előtetőt. Gyakorlatilag a polikarbonátot kell csak rácsavarozni. Van ott még némi tetőtoldásunk és egy pici bádogozás. Ennyi.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    EGész jól aludtam bár a térdeim fájnak. Tegnap elvittem és kiporszívóztam táltost. Már nagyon koszos volt belül és nem akarom teljesen felélni. Hazaérve még kiszedtem a km/óra váltóban lévő spirálmeghajtó műanyag fogaskereket. Szépen lekoptak a fogai ami azt jelenti nem a 19 hanem a 20 fogas való bele. Potom 5 rugóért meg is rendeltem a Cromaxból és szerdán amikor megyünk a GOKI.-ba felvesszük.
    Tegnap napközben lementünk rollerezni. Annyira örültek a lányok hogy végre jó idő van, Boldi pedig egy nagyot aludt a babakocsiban. ÉS a legfontosabb hír! Végre kibújt az első fogacskája !!!! 14 hónaposan végre megkezdődött a fogzás. Ebben is irtó nagy késésben vagyunk. Azért kezdünk lassan de biztosan felzárkózni a kortársaihoz.
    Ma reggel megyek misére, a szegényeknek gyűjtenek tartós élelmiszert. Viszek egy doboz ezt azt. Cukor, liszt, konzervek, májkrém. Azon az elven vagyok hogy :ha kérnek, adj. Addig amíg van miből addig nem sajnálom.
    Templom után beugrok apámhoz kicsit beszélgetni és jövök haza. Ma is rollerezünk egyet és talán ha jó idő lesz akkor fagyizunk is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Édesem van most dögrováson. Őt nagyon elkapta és nem vehet be rá semmilyen komolyabb gyógyszert mert szoptat.
    Közben kiderült hogy csak félig volt összedugva az USB kábel azért nem ment a fényképező. Ezt csinálgattuk. Egy részletkép.
    Tegnap délelőtt befejeztük a cserépvágást és berohantunk Fehérvárra mert kaptunk egy kis pénzt. Még jó hogy hamar hazaértünk mert szerelmem nagyon rosszul volt. Ugyan az az erőtlenség lett rajta úrrá mint két nappal azelőtt rajtam. El mentem Katiért az oviba és ő picit tudott pihenni. Tegnap még bennem is bennem volt a betegség utáni fáradtság ezért aludtam egy órácskát én is.
    Ma nagy rendrakási nap lesz egy kis szép időben rollerezéssel. Amint felkel a nap elszaladok kiporszívózni táltit és utána itthon segédkezek a takarításban.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy néz ki túljutottam ezen a nyavalyán. Most édes és Adri esett bele. Sajnos édesem nem vehet be rá Semicillint ami segítene neki is hamar túljutni rajta.
    Tegnap délelőtt befejeztük a garázstetőt és készítettem is képeket de a fényképeőt a gépre dugva azt írta ismeretlen eszköz. Ilyet még nem tapasztaltam. Utána átjöttünk egy kis cserépvágásra amit ma be fogunk fejezni és nagyjából ennyi lesz a mai munkánk. Még beugrunk Fehérvárra pénzért és jövünk is haza.
    Tegnap megint nagyon megdicsérték bogyókánkat a rehabon. Sokkal hamarabb fog járni mint számított rá a tornász néni. Most arra kell törekednünk hogy még ne engedjük járni mert a térdízületei még nincsenek felkészülve rá. Egy 3 hónapot még vissza kell tartanunk. Ez nagyon jó hír.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap este rosszul lettem. Teljesen kihajtottam magamat és le is betegedtem. Alig aludtam valamit az éjszaka mert izzadtam mint egy ló. Lehet lázas voltam, de a torkom az nagyon fájt. Bevettem este és éjszaka Semicillint és az segített valamelyest de elég erőtlen vagyok. Ma még valahogy ki kell húznom mert befejezés közelben van a garázstető szerkezete és azt úgyis itt kell majd hagynunk addig amíg kirakják a csúcsfalakat.
    Tegnap édesemék bent voltak az önkormányzatnál mert Boldi miatt nagylelkűen elengedték Masni súlyadójának felét. Kemény 3 ezer forinttal kevesebbet kell majd évente fizetnünk. Ma rehabra mennek a kis kukacossal. Remélem ügyeskedik a kis drágaságom. Tegnap elég sokat mászott négykézláb ami jó jel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban megyünk. Tulajdonképpen már tegnap is előbb indultunk volna csak nem hallottam a kopogását és hogy sms.-t küldött.
    Megkezdtük Martont és nagy elánnal vetettük be magunkat. Nem nagy a tető és most csak a szerkezetet állítjuk össze hogy a csúcsfalat fel lehessen rakni és a tetejére betont önteni. Ez nem mostanában lesz kész. Ma és holnap itt leszünk majd visszamegyünk felszórni a polikarbonátot az előző munkánál. Kezd megindulni az élet az építőiparban. Tegnap ki tudtam próbálni élesben a téli szerzeményeimet. A szintező is és az új ütvefúró is nagyon jól vizsgázott. Nagyban könnyíti meg a dolgunkat mindkét szerzemény. Idénre pár új akumlátor és egy jó állvány a Hilti műszernek amit még feltétlenül vennem kell. Persze ha valami még beesik ami jó vétel nem fogok ellenállni.
    Sári már fent van és édesemnek csacsog a konyhában. Jól ébredt és nem hisztivel. Reméljük hamar elnövi ezt a gigahiszti korszakot.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi nap érdekesre sikerült. Reggel nem tudtunk elmenni cserepet vágni ezért kollégám elment kartonozni én meg segítettem neki. Ma viszont Martonba megyünk garázstetőt építeni amit régóta halogatunk.
    Már régóta ágyat kellene vennünk de eddig húztuk halasztottuk. Bármennyire drága kénytelenek vagyunk áldozni rá mert már édesemnek fáj a háta és reggelente én is úgy kelek ki mint egy reumás csiga. Úgy döntöttünk hogy veszünk egy drágább matracot és majd valami keretet ütök hozzá én össze gerendából. Mivel húsvétra jönnek hozzánk apósomék és nem nagyon van hová fektetni őket, ezért ez egy plusz ösztönző erő.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit hulla vagyok. Lehet az óraállítás az oka, de lehet az hogy tegnap egész nap úton voltunk. Reggel mise, utána apámnál találkoztunk és onnan irány Pestre.Hamar elszalad a nap ha ilyen mozgalmas.
    Ma elvileg itt helyben cserepet fogunk vágni és kúpozunk. Ez amolyan besegítés egy másik brigádnak.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Roppant álmos vagyok. A kávé azért lassan hat de nehéz dolga van. Tegnap befejeztem 2-re a kis fa házikót. Ilyen lett. Siettem haza és édesemékkel még visszamentünk vásárolni az Auchanba. Egy egy ilyen bevásárlás vagyonokba kerül de néha el kell menni.
    Ma reggel templom és utána megyek apámhoz. Ott bevárom édeseméket és megyünk közösen Pestre Adriért. Ez a nap is hamar el fog szaladni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap hamar hazaértem mert nem sok melót hagytunk. Tulajdonképpen csak a pergola szerkezetét kellett összeállítanunk amit már tegnapelőtt este meggyalultunk. Siettem haza és beugrottam egy babacipőboltba Boldinak szandit nézni. Találtam is amit visszaszaladt édesem megvenni. A legkisebb 16-os szandika is nagy a drága pici lábára de legalább a 3 pántot be lehet úgy állítani hogy fogja rendesen. Még beugrott a Pepcoba is hogy vegyen a lányoknak rucikat. Addig amíg ő elvolt Boldizsárral én itthon vigyáztam a kis hisztizsákunkra. Egyszerűen retteg kimozdulni bárhová Sárival szerelmem mert mindenhol kiveri valamiért a sikítós hisztit. :( Tisztára feléli az idegeit szerelmemnek.
    Ma sietek melóba mert korán akarok végezni a kis faházikó befejezése vár ma rám aminél remélem semmi bonyodalom nem fog közbe jönni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit késésben vagyunk ahhoz képest hogy 6 előtt indulunk el dolgozni, viszont korábban jövünk el haza.
    Tegnap egy előtetőt készítettünk és nekiálltunk a pergolának. Az "új" fúrógéppel is fúrtam pár lyukat. Vitte a 24-es szár a betont mint a vajat. 3,3J az üt rendesen. :))
    Ma gyakorlatilag feldobjuk a szerkezetet és egyelőre itt megáll a mutatvány mert csak színezés után lesz felrakva a polikarbonát.
    Tegnap voltak tornán édesemék. Boldizsárt nagyon megdicsérték milyen ügyes. A pici lábacskájára hajtunk szandit. Persze a környékünkön sehol nincs 16-os méretben, ráadásul szupinált talpú kell.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap kellemesen elfáradtam. Bedolgoztam minden lefestett lambériát és beépítettem az ajtót. SZépen be is esteledett mire végeztem. Eddig jutottam. Még a hátsó rövidebb oldal több mint a felére jutott a lambériából.
    Ma nem ide megyek hanem kollégával közösen megkezdünk egyelőtetőt és egy pergolát amin polikarbonát lesz. Majd meglátjuk hogy haladunk vele. Jó volna szombaton befejezni ezt a házikót mert vasárnapra szar időt mondanak és nincs kedvem elázni.
    Szerelmemék ma is mennek rehabra. Lassan el kell engednünk ezt a mászós témát mert nem igazán akarja Boldi . MIndenhol ahol meg tud kapaszkodni azonnal felpattan és áll mint a cövek. Ha helyet kell változtatni akkor meg folyamatosan kommandózik és keveset mászik négykézláb. Lehet húzódik neki valami odabent.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kollégám jól keresztül húzta a számításaimat. Úgy volt hogy ma már megyünk előtetőt készíteni de nem fejezte be a kartonozást és csak holnap megyünk oda. Én visszamegyek a faházikóhoz és elkezdem beburkolni az oldalát. Ha ezt tudom akkor tegnap is elmegyek és ma be tudtam volna fejezni. Ez van. Mi lett volna ha mondatoknak nem sok jelentőségük van így utólag.
    Tegnap délelőtt kipakoltam táltosból ami nem kell már és lemostam. Szép tiszta lett a paripám ami ráfért. Sajnos kiporszívózni nem tudtam mert sokan voltak és nem volt kedvem sorba állni.Közösen vittük oviba Katit és délután a jó időben én sétáltam el érte. Kicsit együtt voltunk ami mindenkinek jól jött.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma tartok egy pihenő napot. Mehetnék az oldalfalakat burkolni de inkább itthon maradok a családdal picit. Lehet kitakarítom és lemosom táltost. Holnap elvileg elkezdünk egy előtetőt és egy polikarbonátos pergolát. Majd meglátjuk mi lesz.
    Tegnap délre befejeztem a zsindelyezést és már nem kezdtem bele másba hanem jöttem haza. Közösen mentünk el Katiért az oviba a jó időben. Elvileg ma is jó idő lesz. Még csak 5 óra de a madarak már fütyörésznek odakint.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk kereken 11 évesek életem nagy szerelmével! Ó de sok gyönyörű pillanatot éltünk már meg közösen és voltak szívszorító élményeink is az utóbbi időben amit a mi kis hős Boldink okozott nekünk. Köszönöm hogy velem van és köszönöm hogy ilyen csodálatos gyerkőcöket szült nekem. Nem mondom hogy még sokszor ennyi évfordulónk legyen mert ezt csak a halálunk fogja meghatározni.
    Tegnap lezsindelyeztem 3 oldalát a kis házikónak és ma befejezem. Sietek mert nem tudom hogy viselkedik melegben ez a zsindely. Lehet agyontaposom. Persze eláztam tegnap is. Ez már szinte megszokott eset.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész nap szakadt az eső . Arcom leszakad mennyire eláztam. :W Azért lábra állítottam a kis házikót. Muszáj nyomnom mert ma és holnap le kell zsindelyeznem hogy kedden el tudjak ugrani szegést szélesíteni. Egy részletkép.
    Persze ma reggel a templomban kezdek és mise után megyek apámhoz az alu létráért hogy fel tudjak mászni a tetőre. Talán most nem vagyok annyira fáradt mint szoktam lenni. Lehet jobban beosztom az erőmet vagy átgondoltabban dolgozok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész pihent vagyok. Tegnap sikerült összedobnom a tetőszerkezetet és rádobni az OSB-t is. Egész hamar végeztem vele (cirka du. 5 óra) mire a tulaj srác megjegyezte hogy maradjak még egy órácskát amíg világos van és használjam ki a jó időt mert ma esni fog. MIIII?!?! Anyád fejre ejtett? Jó hogy ő osztja be az időmet....
    Ahhoz képest hogy egyedül nyomom egész jól haladok. Ma szétkapom és oszlopokra állítom, majd holnap jöhet a zsindelyezés. Mivel nem fogja lefesteni az oldalelemeket ezért kedden még gyorsan el tudok ugrani egy oldalszegés szélesítésére.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól ki tudtam magamat pihenni az éjszaka annak ellenére hogy 2-töl óránként felébredtem. Ma korábban indulok mert rengeteg a munka. Nagyon alábecsültem a nagyságát ennek a "kis" faháznak. Tegnap is 6-ig nyomtam hogy haladjak valamelyest. Elvileg jövő hét keddig be kell fejeznem de nagy eséllyel nem fogom tudni tartani. Majd alakul. Persze most hogy nyakig benne vagyok a melóban hívtak hogy menni kellene már ma egy pergolát és előtetőt összeütni. No comment.... Miért nem akkor hívnak amikor itthon üldögélek? :F
    Édesemék tegnap voltak gyógytornán. Boldi azonnal talpra áll amint valahol meg tud kapaszkodni. Ez nem jó mert ki akarja hagyni a mászási részt. Kell neki valami gyógycipellőt venni vagy csináltatni mert gyengék az izületei és nagyon befelé áll a lábfeje.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi nap nagyon hamar leszaladt. Elmentünk lemosni masnin és mekiztünk egyet. Este Adri szerepelt egy Móri művészeti fesztiválon ahol az itteni 4 általános iskola diákjai szerepeltek .Volt vers,tánc és még sokféle művészeti ág. Adri a vadrózsa néptánc együttesben ropja. Nagyon ügyes volt csak sokáig tartott. Édesemék Sárival és Boldival hamar eljöttek mert nem bírták. Csak én maradtam Katicával a végéig.
    Ma megyek megkezdem azt a garázst amit letárgyaltam. Sajnos embert nem tudtam magam mellé szerezni mert mindenki a kertben metsz vagy le van betegedve. Amióta sok szakmával nem rendelkező elhagyta az országot nehéz embert találni aki eljönne besegíteni pár napra. Ezt most egyedül fogom megcsinálni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap megjött a fúrógépem. Igazi ronda és finom. Egy Hilti TE30-AVR-t vettem használtan. 3,3J ütőenergia. Fúrtam pár 14-es lyukat a falba hogy kipróbáljam. Vitte a panelt mint a vajat. Úgy néz ki holnap fel is avathatom mert megyek egy 4x5 méteres faházat összeütni. Még nincs segítségem hozzá de ez annyira nem izgat fel mert ha kell egyedül is összedobom. Viszek fényképezőt és dokumentálom. (ha el nem felejtem) Ez most nagyon jókor jött mert ültem volna itthon még jövő hét közepéig mert kollégám szépen elkartonozgat nélkülem. :F
    Ma ha minden jól megy elmegyünk és lecsutakoljuk masnit és táltit is. Ki is porszívózzuk mind a kettőt. Adri művészeti fesztiválra megy ahol néptáncolni fog. Megnézzük bár sok jóra nem számítok Sáritól.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egy regenerálódó napot töltöttem el. Reggel elvittem Katit az oviba és elmentünk kollégával egy melót megnézni ami a délelőtt jelentős részét felemésztette. Délben lecseréltem Masniban az olajat hogy az is rendben legyen. Nem sok olaj jött le pedig szoktam nézni a nívót és rendben volt az olajszint. Lehet már csütörtökön tudok menni dolgozni. Egy 5x4 méteres kis fatárolót kell készíteni aminek elvileg délelőtt megkapom a rajzát. Gyorsan kiszámolom és ha minden oké akkor akár csütörtökön már kezdhetem is. Majd alakul. Lehet besegítek kartonozni a kollégámnak mert nagyon nem bír vele egyedül.
    Talán ma megjön a fúrógépem is. Reménykedem hogy megjön és minden rendben lesz vele.
    Tegnap hogy itthon voltam készítettem pár fotót a családról. A legdurvább és a legszelídebb csopperem. :))
    Többi csaj..
    Boldizsár az ő őrangyalával.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! Tegnap ez a litván zsindely teljesen leamortizálta az idegeimet. A mezőbe ütni még csak elmegy, de a kúpozásnál! :W Nem akart hajolni, megtört és miután leszegeltem felállt. No comment...
    Reggel templomba azért elmentem. Ez kötelezőnek érzem és nem teher. Csak utána mentem el dolgozni. Ezen a héten ugyanígy megyek majd csak akkor egy tetőablakot cserélek jobbra és a régit beépítem egy másik helyre. Azzal is el fog menni a vasárnapom szépen. Az a baj hogy addig nem tudom dolgozni fogok e valahol. Teljesen ködös még a hét. Ma biztosan pihenni fogok és itthon segédkezek szerelmemnek. Majd alakul...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi melótól totál hulla lettem. Az volt amire számítottam: egy szarkupacból kell olyan elfogadható terméket készítenem amire azt mondják hogy meseszép. Ilyenkor az idegeim teljesen leoldanak. Befejeztem az OSB lapok felcsavarozását és 2 oldalt le is zsindelyeztem. Mára maradt másik 2 oldal zsindelyezése és a kúpozás. Ezt a munkát hamar törölni fogom az emlékeimből.
    Reggel templom után megyek majd apámhoz létráért és onnan megyek tovább befejezni a munkát.
    Mondjuk napközben kerítettem arra időt hogy lecseréljem táltiban az olajat. Sajnos mikor megemeltem és egy ideje már fel volt emelve valamiért megcsúszott és rádőlt az emelőjére ami csúnyán behorpasztotta a küszöböt. :W Mindig krokodillal szoktam emelni de most nem vittem hanem a saját emelőjével emeltem meg. Hát ez lett belőle! :( Majd műszaki előtt megpróbálom megcsináltatni ezt is rajta.
    Édesemék elmentek cukrászdába amíg elvoltam. Sári természetesen kivert egy hisztit ott is.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák