Hirdetés

Keresés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar leszaladt a tegnap. Reggel megszereltem táltit. Egy fojtószelepállás érzékelőt cseréltem és beszereltem a vákumcsövet amit vettem. Úgy néz ki rendbe jött a drága. Bementünk Fehérvárra szandit venni Sárinak. Nehezen de kaptunk normálisat. Megnéztünk egy munkát amihez nem én kellek hanem kőműves és hazafelé beugrottunk apámhoz. Unokázott és lenyúltuk tojással.
    Beszéltem telefonon egy emberrel aki jó árban kínál Mafell gépeket. Kocsi mellett már van mire spórolnom. ZSX400
    Me nem fogunk kimozdulni. Csak pihizünk és rendezzük a lakást.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később vagyunk. Nem dolgozok a hétvégén és ezért ráérünk.
    Tegnap délre befejeztük a kilátót és készítettem pár fotót. Még meg se néztem milyen lett. Teljesen érdektelen a 3. egyforma után. Délutánom szabad volt a csajokkal. Elmentünk fagyizni amikor lement már a kuka meleg.
    Ma megyünk be Fehérvárra szandit venni Sárinak. Belépünk apámhoz is és megnézek egy tetőjavítást.
    A reggeli hűs időben lemegyek még táltit szerelni. Megjött a vákumcső amit rendeltem hozzá és azt beépítem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Behoztuk a lemaradást! Már nagyjából ott állunk ahol az előző kilátónál tartottunk. Talán picit előrébb is. Ez annak köszönhető hogy kicsit lehűlt az idő és fújt a szél. Ma délelőtt befejezzük a munkát és egy egész hétvége pihi jön! Ó de várom már!
    Holnap a reggeli hűvösben autót szerelek és utána Fehérvárra megyünk szandit venni Sárinak. Tegnap már 1x sem ment négykézláb csak rendesen kétlábon. Hogy repül az idő....
    Édes nőgyógyásznál volt tegnap. Minden rendben van odabent. Sokat mocorgott UH. alatt a picurka de nem látták még puncis e vagy kukis. Hétfőn kötelező vizsgálatra megy és szerdán is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon durva hőségben nyomtuk kint tegnap. :Y Hab volt a tortán hogy 2x elsüllyedt amíg beállt a helyére és1x majdnem felborult amikor megpróbálta az egyik elemet leemelni, majd a végén nem tudott kitalpalni mert elnyomott minden alátétet mint a szél. Negyed 12-kor emeltünk először. Nyami volt! Nagyjából behoztuk a késedelmet de a hőség megtette hatását. Teljesen kinyírt minket. Ma hasonló körülmények várnak ránk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Piszok meleg van a lakásban! A mobilklíma 3 lőtt megtelt a kondenzvízzel és leállt. Miért nem terbezték akkorára hogy kibírjon egy egész éjszakát? Persze ki kel fel üríteni? Most már újra dübörög a kis áramfaló. 1szobában úgy ahogy normális időt varázsol. Igazi vesszőfutása ez az áthevült panelok által befelé ontott hőséggel. Esténként fel kellene menni a tetőre miután lement a nap és vízzel lehűteni a szerkezetet. Akkor talán esélyes lenne hogy kibírjuk alatta. Felső emeleti lakásba ne költözzön senki!
    Tegnap összedobtuk a 3. kilátó tetőjét és megpakoltuk a kamionokat. + az utolsó kilátó vastalpait befurkáltuk. Ma hosszú napnak nézünk elébe mert az egész kilátót fel akarja állítani a góré tetővel együtt. A belünk tutira kilesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fáj a bokacsontom mert beütöttem tegnap. Elég kellemetlen érzés . Tegnap korlátokat gyártottunk és mára már a következő kilátó tetője maradt csak. Délután kamion pakolás és holnap ereszd el a hajam lesz.
    Egy újabb körfűrész gyöngyszem került fel a jófogásra. Ilyenkor nincs pénzem rá..... :(
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos dög meleg a lakásban. Nehezen bírjuk ezt a kánikulát.
    Tegnap csak itt voltunk a helyi strandon. Nem volt kedvem messzebb menni és hamar itthon akartam lenni hogy még tudjak kicsit pihizni.
    Ma Fehérvárra megyünk a céghez előkészíteni. A jelen főnökünk viszi be a központi makitába az egy hónapos leégett ütvecsavarozóját. Kíváncsi leszek mit mondanak neki rá. Elvileg szerdán kelleni fog.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Piszok meleg van a lakásban! Megpróbálok becsempészni egy kis hajnali hűs levegőt hogy élni lehessen. Lányok durmolnak én már vettem egy hideg vizes fürdőt.
    A tegnap nem úgy alakult mint ahogy számítottunk. A másik tetőjavításra megegyeztek mással ezért hamar hazaértünk. Nem is bánom mert kicsit pihiztem legalább. Délután amikor már kicsit hűvösebb volt bementünk Fehérvárra vásárolni.
    Ma elvileg elmegyünk T.bányára strandolni. Majd meglátjuk mi lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Meg kell nyomni még ezt a szombatot hogy vasárnap pihizhessek és a lányokkal legyek. Tegnap fél 5-kor indultunk a kilátó tetejét befejezni és fél12 előtt már haza is értünk. Letusoltam és ittam egy kávét majd irány tetőt javítani. Fél 6-ig azt nyomtuk és utána jöttünk haza. Ma még apróbb simításokat végzünk és lehet a szomszéd tetőjét is megjavítjuk. Ez a mai terv.
    Szívem nagyot dobbant mert megláttam a jófogáson egy makulátlan makita 5143r körfűrészt.Az ára elég húzós ezért megvárom amíg lejjebb viszik. Amúgy is autóra spórolunk. Ez nem zárja ki azt hogy valamikor nem lesz még ilyen fűrészem 1x.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma extra korán megyünk hogy ne rohadjunk szét a melegben. Ez nem azt jelenti hogy esetleg nem fogunk elmenni délután maszekolni. Lehet elugrunk még tetőt javítani Agárdra.
    Tegnap megjött az elektromos stihl. Jól leélték szegénykét, Szétszedtem és átnéztem. Valami furcsa hang jön belőle ami olyasmi mintha csapágyas lenne. Félreteszem mert most nincs időm foglalkozni vele, majd valamikor ősszel vagy télen megjavítom. Hanem adtam volna el azt a gépemet ami bedöglött akkor most a kettőből tudnék egyet csinálni. Majd alakul.
    Tegnap lefurkáltuk a kilátót és összedobtuk a tetőt. Egy oldalát ledeszkáztuk és mára már csak két oldal deszkázás van. Utána jövünk haza és lehet hogy megyünk is tovább a maszekunkat csinálni. Így lehet lesz egy szabad vasárnapunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég jól fáradok és nem tudom mikor pihenhetek legközelebb. Remélem legalább vasárnap lesz egy szabad délutánunk a lányokkal. Majd alakul.
    Tegnap mindent összekészítettünk és ma megyünk ki terepre. Lefurkáljuk a lyukakat és összedobjuk a tetőt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sári már fent van és játszik. Remélem felébreszt még egy-két lányt hogy teljes legyen a hajnali családi idill. :DDD
    Tegnap reggel jófogáson szerváltam egy elektromos stihl-t. :)) Előző este tették fel és én negyed 7-kor már el is vittem. Ki korán kel...
    Ma még amit tudunk össze szerelünk és holnap irány a kitelepülés.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fáradt vagyok és ez csak fokozódni fog mert hétvégén újra dolgozni fogunk. Ismét tetőt fogunk javítani. Pontosabban két egyforma ökörszem ablakon ment le a cserép és azt kell visszarakni.
    Tegnap nekiálltunk összeállítani a kilátót. Lett egy új segítségünk így már négyen nyomjuk az építkezést.
    A 806-os visszakerült a használtautóra új képekkel. Tetszik a verda. Már csak pénzt kell gyűjteni rá.
    Édes ma megy be a NAV-hoz és megpróbálja elsimítani a rosszul kitöltött adóbevallását.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Mozgalmas napom volt a tegnapi is. Reggel elmentünk tetőt javítani amivel egész hamar végeztünk. Utána itthon autót szereltem és délután kimentünk még a lányokkal a strandra. Nem sokat pihentem ezen a hétvégén sem de nem számít.
    Már kinéztünk pár 7 személyes autót de sorra elviszik az orrunk elől. Nem vagyunk kényszerhelyzetben de mindenesetre érdekes dolog. Először elvittek egy citroen evasiont majd egy fiat ulysse-t és most a peugeot 806-ot is. Eszem megáll! Azért remélem majd sikerül egy normális darabot venni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Korai vagyok de megébredtem és ez ellen nincs mit tenni. Ma egy kisebb tetőjavítást fogunk végezni. Gyorsba délelőtt elrendezzük mert délután pihenni szeretnék végre.
    Tegnap délelőtt Adriért voltunk Pesten, és délután maszekoltunk. Kezdek kifáradni de rendesen. Lehet jövő hét végén megint tetőt fogunk javítani. Majd meglátjuk. A vihar megtette a hatását.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Család fele fent van már. 7 körül indulunk Adriért Pestre és sietni kell haza mert nekem ma még el kell mennem dolgozni. Szellőzőcsöveket építünk be a pusztavámi sparnál a hűtőkhöz. Nem sok kedvem van hozzá de a pénz az pénz.
    Tegnap kijavítottuk a megrongálódott tetőt. Ráment az egész napunk. Lambériáztunk és lécet-fóliát cseréltünk. Némi szigetelés is ugrott. Majd cserepezés. Persze az sem volt egyszerű mert a hátoldalról ki kellett szedni 130db. régi cserepet hogy az utca felől egy színe legyen a háznak mert a bramac nem gyártja már ezt a színt.
    Holnap lehet egy másik tetőt fogunk ott azon a környéken javítani. Majd meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma viharkárt megyünk javítani.Egy tetőt amit régebben készítettünk megrongált a szomszéd sorházról leszakadt trapézlemez. Sürgős javítást eszközölünk mert mégiscsak a mi gyermekünk. A piros bramac cserepes ház a cikkben. Tegnap összedobtuk a tetőt és átmentünk felmérni a károkat. Délelőtt 3 tetőhöz hívtak minket ezen kívül és amíg itt ledobáltuk a törött cserepeket addig még a szomszéd is. Lehet holnap is javítani fogunk máshol.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Brutál viharvolt tegnap délután! Persze pont autóval voltam dolgozni. Délelőtt az ügyeimet intéztem és onnan mentem melóba. 81-esút káosz volt ezért kerülővel jöttem haza. Letört ágak mindenütt az úton. Tálti alapjárati levegő vezérlője nem az igazi. Túl alacsonyan van az alapjárat. Megpróbáltam szerezni másikat. Új aranyárban van és beszerezhetetlen, ezért jófogáson szerváltam. Elvileg holnapra itt is van. Lehet vele közlekedni de a tegnapi ítéletidőben azért volt amikor egy magasabb alapjárat jobb lett volna.
    Ma délelőtt végzünk a droid munkával és összedobjuk a tetőt. Holnap nem fogunk menni ide. Lehet bejön valami maszek. Több van kilátásban de nem tudjuk melyiket kezdhetnénk el.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Remélem ma tényleg vége lesz ennek a piszok melegnek mert elég jól megvisel minket. Még az a szerencse hogy csarnokban dolgozunk ahol ha nincs is klíma de legalább árnyékban vagyunk.
    Tegnap korlátelemeket gyártottunk ezerrel és ma talán befejezzük ezt a tömegmunkát. Mondjuk én később megyek mert be kell mennem a hivatalba. Ma én megyek holnap meg édesem. 2011-es adóbevallásánál rossz helyreírtunk egy számot és ezért megbüntették. Eszem megáll! Milliárdos áfacsalások jönnek mennek mi meg rossz helyre írtunk egy számot és ezért megbüntetik. :((( Mindezt úgy hogy az ABEV programmal töltöttük ki a bevallást ami csak akkor enged kinyomtatni ha helyesnek találja a kitöltést. Köszi NAV!!! :W
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Piszok meleg van a lakásban! Most próbálok beszellőztetni a hajnali hűsből amitől talán javul a dolog. Éjszaka fel kellett kelni kiüríteni a mobilklíma kondenzvíz tartályát mert letiltott a hűtés és arra ébredtem hogy úszok az izzadtságban. Nem sok szart ér ez a klíma. Egy szobában pár fokot képes lejjebb vinni a hőmérsékletet óriási áramfelvétel mellett miközben a panel mindenhonnan ontja azt a hőt amit napközben betárolt.
    Tegnap majdnem az összes könyökfát kiszabtuk. Ma az összes korlátkeret anyag vár ránk. Iszonyat monoton munka egyszerre két kilátó anyagát darálni. Majdcsak túljutunk rajta. Pénteken maszekolni megyünk. Egyre több maszek munka érkezik amit hülyék lennénk kihagyni. Egyelőre itt hátralékban vannak a pénzzel amit ha a héten nem rendeznek akkor pattanunk.
    Sári egyre ügyesebben megy. Rövidebb távokon már nem négykézlábazik hanem odamegy a lábán. Nagyon huncut kiscsaj lesz Ő is. Kati pedig durván akaratos (pont mint én) és ezzel az őrületbe kergeti szerelmemet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nehezen ébredtem fel. Nem sokat pihentem ezen a hétvégén és a jövő héten ráadásul maszekolni fogunk ami szintén nem segíti elő a szusszanást.
    Egész délelőtt táltost szereltem.Az egész alapjárati motort átszereltem egy másikra. Közben pár elöregedett gumi szétmálott a kezemben amit ideiglenesen pótolnom kellett. Ilyen már előfordul egy 23 éves autónál. A végén egy lecsúszott vákumcső szopatott. Mire rájöttem.... :W Nem akarom elkiabálni de mintha rendbe jött volna táltos.
    Délután kimentünk a strandra a gyerekekkel. Jól leégtünk mi felnőttek mert annyi eszünk nem volt hogy nem csak a gyerekeket kell bekenni az 50 foktoros krémmel hanem magunkat is. Nekem a szép nagy pocakom égett vörösre, édeskének pedig a háta.
    Ma megyünk be az üzembe előkészíteni. Szerencsére legalább a nap nem fog bennünket sütni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem sokat pihiztünk hétvége ide vagy oda. Egész délelőttöm ráment táltira. Először leengedtem az olajat belőle.Amíg kicsöpögött leszereltem a légszűrőházat hogy hozzáférjek az alapjárati motorhoz. Szinte ez az egyetlen elektronika táltin és nem működik megfelelően. Néha van hogy felpörög. AZt hittem azért mert a végén egy kar ami nyomja picit a gázkart az testel. Kinyomtam gumiámmal de rosszabb lett. Ma reggel újra szerelni fogom. Mivel van tartalék ezért kicserélem az egész egységet. Eddig csak azért halogattam mert macerás lesz kibányászni. :(
    Mivel a jobb első kereket le szoktam szedni olajcserénél ezért ránéztem miért szorul be néha indulásnál a kerék. Leszereltem a féknyerget és ez a kép fogadott. fékpofák. Nem volt beillesztve a helyére a betét és ahogy megnyomta a fékdugattyú elhajlott a vas. Kénytelen voltam összeszerelni és elzarándokolni az autósboltba. Óriási mákomra volt náluk raktáron betét. Mivel kifutó széria ezért megkaptam 7 rugóért. Délig szereltem mert szét kellett szednem a másik felét is hogy mindkét oldalon új legyen. Olajcsere és fék megoldva, alapjárati motor és a hátuljának a szétszedése nem. A hátulja máskorra marad mert délelőtt megyünk az itteni strandra a lányokkal.
    Tegnap délután mentünk egy Fehérvári próbakört. Pár rucit vettünk és hambiztunk a mekiben. Jó volt kicsit együtt lenni a szerelmeimmel. Ja és tegnap volt Adri kerek 10 éves! Igazi nagylány már.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit későn ébredtünk. Jól esett a pihi. Most összeszedem magamat és irány autót szerelni a nagy meleg előtt. Olajcsere és ha lesz kedvem még a hátsó rugózáson is emelek egy centit. Közben a jobb elejére is vetek egy pillantást mert a fék néha befog megállásnál és elindulásnál ugrik ki. Az alapjárati motor vezetékeit is leszigetelem gumiám pasztával mert néha felpörög a motor. Szóval lesz mit tenni venni hogy rendbe legyen a táltosunk.
    Tegnap befejeztük a kilátót. Képeket majd feltöltöm a szokásos helyre külön mappába.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Tegnap bent az üzemben könyökfákat gyártottunk egész nap. Rém unalmas volt még úgy is hogy egy szalagfűrész beiktatásával gyorsítani tudtuk a dolgon.
    Úgy volt hogy ma kimegyünk és gyorsan befejezzük a kilátót és hétvége, de a srác akinek bedolgozunk úgy gondolta hogy átmegyünk a másik kilátóhoz lefurkálni az alját. Ennyit a korai hazaérkezésről.
    Sárika egyre ügyesebben jár. Már többet megy mint négykézlábazik. Nagyon büszkék vagyunk rá! Mire Adri hazajön jövő hétvégén addigra szaladni fog.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma már fáradtabb vagyok. Sokszor kellett fel le mászkálnom a kilátóba és ez rendesen apasztja az energiát. Mivel már csak egy fél napos munka van hátra ezért ma nem is megyünk oda hanem telephelyen folytatjuk az előkészítést és azt a fél napot pénteken ejtjük meg így hosszabb lesz a hétvége. Így áll.
    Édesék tegnap Berhidán voltak anyukájánál. A ház felét a lányokra akarják íratni de nekem meg kellene csinálnom a tetőt meg lehet közben kiderülne ez-az. Bevallom én ebből nem kérek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész kipihent vagyok.
    Tegnap olyan sebességgel állítottuk a kilátót amitől leesett az állam. 6:30 éjszakai pihenő után az M1 mellett. 15:30 nagyjából áll minden. Ma bedobjuk a merevítő vasakat és rádobjuk a tetőt.
    Tegnap megjött az olaj táltosba és ma megy a légszűrő betétért édes. Hétvégén szervizelem a táltost.
    Szerelmem ma ellátogat anyukájához Berhidára a csajokkal. Remélem jól fogják magukat érezni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! Tegnap 6 előtt jöttünk el mert 4-kor jöttek meg a kamionok és segíteni kellett felpakolni a cuccot. Este odaálltak Tárnokrétire és most reggel jön a daru emelni. Jó kis napunk lesz. Biztosan megy majd a kapkodás és idegeskedés . Majd meglátjuk.
    Táltosnak elvileg ma minden cucc meglesz az olajcseréhez. Hétvégén szerelek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Leszaladt ez a hétvége is. Tegnap délelőtt aludtam egy nagyot Sárival és utána lementünk a játszóra. Kicsit noszogattam édesemet hogy menjünk valahová és sikerült rávennem hogy menjünk be Fehérvárra. Bementünk a plázába palacsintázni és utána elugrottunk apámhoz. Kicsit unokázott az öreg.
    Jövő hét végén táltoson olajcserét csinálok és átnézem a jobb elejét. A fék körül valami nyikorog elindulásnál.
    Ma bent leszünk előkészíteni a következő kilátót mert holnap lesz csak daru.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma végre nem kell korán kelni. Azt nem mondom hogy ezt ki is használtuk de mindenesetre jó volt.
    Tegnap szét szívtam magamat az ablakokkal. Be is tartott majdnem egy egész műszakot. Hazafelé beugrottam apámnak kitettem a régi tévéit amik beszartak.
    Ma elmegyünk valahová közösen. Lehet apámhoz és eszünk egy pizzát valahol. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap délre itthon voltam a munkából. Befejeztük a tető ledeszkázását és jöttünk is haza.
    Ma el kell mennem a tetőablakot kicserélni ahol csináltuk a tetőt. Régit ki, újat be, régit beépíteni az új tetőbe. Hazafelé beugrok apámhoz mert vett egy új tévét és a régi tévét ki kell vinnem a kapu alá. Lehet kiugrok vele a temetőbe Laci bátyámhoz. Temetés óta nem járt ott. Majd meglátom.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A legfontosabb hogy 8 hetesek vagyunk! Minden rendben van a kis pocaklakóval. Már izgatottan várjuk hogy kislány lesz e vagy fiú. Én mondjuk csajos vagyok de kukacos is jöhet. :DD
    Tegnap lefúrtuk a tőcsavarokat és összedobtuk a tetőt. Félig bedeszkáztuk amit ma befejezünk. Tető. Tárnokrétim a Rábca mellé épül ez a kilátó. Vadászni fognak róla. :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban kellett kelni mert valahová messze megyünk kilátót építeni és ezért már fél 6-kor el fogunk indulni.
    Tegnap már a következőt készítettük elő.
    Ma végre megtudjuk minden rendben van e odabent a pocakban. Kicsit izgulok. Nyilván édesnek a 4. gyerkőcnél már másfajta izgalom mint az elsőnél.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Csont nélkül átment táltosom a vizsgán! :C :DD Most nagyon büszkék vagyunk rá mert egy 23 éves autónál azért ez nem egyértelmű dolog. Semmi hátszél vagy ilyesmi nem játszott szerepet. Egyszerűen hozta azt a szintet amivel most 2 évig nem kell foglalkozni. Még kap egy friss olajcserét és rendben lesz a drágaságom. Ilyenkor azért áldom az eszünket hogy többet fizettünk érte és nem egy szakadt romot vettünk.
    Tegnap befejeztük csontra az első kilátó előkészítését és összeszerelését. Mindössze 9 nap kellett hozzá. Érdekes látni hogy nekünk ehhez 2 hónap kellett. :F
    Mivel holnap lesz a kiköltözés ezért ma már állunk is neki a következőnek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma nagy napra virradtunk! Ma megy táltos vizsgára. Kicsit izgulok mert így még soha nem ment hogy odagurultunk vele a vizsgaállomásra. Mindig szerelőre bíztuk a dolgot. Azért most is van némi hátszél mert a volt gazdijához visszük. Reméljük átengedi. Majd meglátjuk.
    Tegnap összeszortuk a lépcsőket és a trepnit felcsavaroztuk. Még egy korlátot is megcsináltunk. Ma fosni fogjuk a korlátokat és ha befejeztük akkor elvileg az előkészítést befejeztük.
    Csütörtökön kitelepülés.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kezdek éledezni. Fáradtan ébredtem de kezdem összeszedni magamat.
    Tegnap 10.re befejeztük a maszekot és ezért ebéd után el tudtunk menni családostól T.bányára a Roberto cukrászdába. Nagyon fincsi sütiket lehet ott enni. Hoztunk is haza egy egész tortát mert Adri biciklikiránduláson volt az osztállyal.
    Ma bizonyítvány osztás lesz náluk. kiderül szín 5-ös lesz e vagy matekból lesz egy négyese. Szerintem megadják neki a jelest de ez nem azt jelenti hogy megérdemli.
    Valamikor napközben elviszi édes lemosatni táltit hogy a holnapi műszakin szép legyen.
    Ma folytatjuk az összeszerelést.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Este korán lefeküdtem mert hulla lettem. Siettünk mert ma kicsit pihenni szeretnék. Szerintem olyan dél körül végezni fogunk.
    Be is fejezem a naplómat mert a szóköz lehalt és így nem túl élvezetes írni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A héten eddig kilátót építettünk és most maszekolni fogunk. Kell a zseton és már meg is egyeztünk. Sajnos tegnap nem tudtunk elmenni előkészíteni az anyagot mert későn értünk haza. Minden ma reggelre maradt. Nem örülök neki mert reménykedtem benne hogy vasárnap délig elkészülünk és délután kicsit együtt tudunk lenni a lányokkal. Ez van. Most ez a hónap és a következő nagyon húzós lesz. Jövő hónapban 2 kilátót fogunk egyszerre építeni mert be kell fejezni július végére. Ezt csütörtökön kezdjük el összeszerelni kint.
    Nagy erőkkel keresem álmaink 7személyes egyterűjét. Mindenképpen benzinest szeretnék de sajnos ahogy olvasom azok 10-12L között esznek százon. Idegenkedek a dízelektől mert valahogy benzinpárti vagyok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! Éjfélkor nekiállt ordítani Sári ki tudja miért és ezért átköltöztem Kati mellé akinek az ágya... Na hagyjuk milyen. Szóval utána nem sokat aludtam. Ilyenkor a kávé se nagyon segít az észhez térésre.
    Tegnap kiszabtuk az összes trepni anyagát és a következő sárkányszerkezetet félig összeállítottuk. Ma elvileg ha minden jól megy befejezzük mind a 3 rudat. Meló után megyünk maszekot gyalulni. Megint későn fogunk haza érni.
    Tegnap édesem nem járt sikerrel. Lebetegedett a doki ezért átment maszekhoz ahová 1 hét múlva tud menni. Lassan megszül de orvos még nem látta. Eszem megáll ettől a magyar egészségügytől. Szerintem is legyen inkább még egy stadion. :(((
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma időben ébredtünk. Amint megszólalt 4-kor az ébresztő már keltettem is édesemet. Ma megy dokihoz. Remélem hivatalosan is állapotosnak fogják titulálni. Ez azért feltételes mert itt Móron a rendelőintézetben a nőgyógyászaton nincs normális UH. Sárinál továbbküldték UH.-ra egy másik helyre amit nem vártunk ki mert 1 hónap múlva kaptunk időpontot. Most rövidre zártam szerelmemnél ezt az időt. Jövő szerdáig megnyugtató helyzetjelentést kérek hogy mi van a pocakjában. Terhes e (teszt szerint igen) szívhang és minden egyéb rendben van e. Ha maszekhoz kell mennie ezért akkor így lesz.
    Munkahely: Az egyik sárkányszerkezetet 80%-os készültségre dobtuk a tető befejezése után. Nem akarom fényezni magunkat de a ki kilátónk merevségben megeszi reggelire ezt a vasalásos módszert. Fotózni nem fotózok mert nem érzem magunkénak ezt a tornyot. Mi itt csak droidok vagyunk. El is neveztük magunkat D1 és D2-nek. Remélem ez egy rövid epizód lesz az életünkben, vagy kapunk egy kicsit nagyobb önállóságot. Ma folytatjuk a sárkányszerkezetek összeállítását.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később ébredtünk fel. 4 után felébredtem de visszaaludtam és 5 előtt riadtam fel.
    Tegnap majdnem teljesen összedobtuk a tetőszerkezetet. Talán 1órás munka van hátra rajta. Meló után még el kellett ugranunk egy kis bádogot felütni és későn értem haza. Nem sokat tudtam a lányokkal lenni. Édes bejelentkezett holnapra nőgyógyászatra. Jó volna tudni minden rendben van e odabent. Szívhang és egyebek is rendben van e. Azt se tudjuk hány hetes a magzat. Ma megpróbálja átíratni a TB.-kártyáját mert a régi neve van rajta és ebből ne legyen keverés.
    Elmondanám mit fogunk ma csinálni de nem mi vagyunk a főnökök. Itt félig droid üzemmódban vagyunk. Azt csináljuk amit mondanak nekünk és még jelölni se nagyon kell nekünk mert kijelölik hol kell vágnunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egy "pihentető" cserepezést tudtunk le. Érzem is a lábaimon hogy jól kikészültek. Ma mára kilátót kell készítenünk és hétvégén be kell nyomnunk egy kis maszekot. Addig kell ütni a vasat amíg meleg. Még a jövő hét szombaton vissza kell idejönnöm kicserélni egy tetőablakot és amit kiszedek leszerelni abba a tetőbe amit készítettünk. Majd alakul.
    Elkezdtem nagyobb autót keresgélni táltosunk helyett. Valami ilyesmire gondoltam. A középső-középső ülést kivenném és mindenki az ablak mellett ülhetne.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szeretném azt írni hogy kipihenten ülök le a gép elé de nem lenne igaz. Fáradtabb vagyok a két nap "nyaralás" után mintha itthon dolgoztam volna.
    Pénteken a kilátó könyökfáit és korlátelemeit szabtuk ki. Meló után fél 6-kor indultunk a Mátrába. Megvettük a Heves megyei matricát is és ezért végig pályán tudtunk menni de így is 3órás volt az út. Parádsasvár festői környezet. Csend és béke volt. Nekem nagyon bejövős az ország azon területe. Este érkeztünk és csak tisztálkodtunk és aludtunk is. Hajnali 5-kor ébredtem és egy közös kávézás után én elmentem felderíteni a falut. Tiszta levegő és kellemesen hűs amiben élmény volt sétálni. A focipályán falunapot rendeztek. Már az ökör sült a nyárson amikor odaértem. Amint nyitott a helyi bolt bementem körülnézni. Tipikus falusi kisbolt. Kevés választék drágán ezért miután felébredtek a lányok átmentünk Parádra vásárolni. Délben elment édes apukájáért Mátraházára a szanatóriumba. Közösen bográcsoztunk egy jót. Gulyáslevest főztünk ami nagyon finomra sikerült. Este ott aludtak ők is a házban velünk. Vasárnap délelőtt még kicsit elvoltunk és édes visszavitte apósomékat a szanatóriumba. Délután fél kettő körül indultunk haza. Még beugrottunk kékestetőre egy gyors nézelődésre ha már ott jövünk el mellette. Mindenről készítettünk fotókat de lusta vagyok feltölteni őket. 6 előtt értünk haza kifáradva.
    Ma cserepezni megyünk vissza arra a kis tetőre amit készítettünk múlt hét előtt. Kukimnak nincs kedve hozzá de muszáj megcsinálni mert várnak ránk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon fáradt vagyok. Tegnap kifáradtunk az új munkahelyen. Teljesen más szemlélettel készítünk egy ugyanolyan kilátót mint amit már csináltunk. Ez az egész ragasztott tartóból van és egyben van az egész szelet. A könyökfákat szabtam amiből mára maradt 16db. Többiek lépcsőt és korlátot készítettek elő.
    Ma meló után indulunk az ország másik felébe. Fini lesz még letekerni több mint 200km.-t munka után.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most hajnalban egész jó idő van de amint felkel a nap megfő az ember.
    Tegnap bezsindelyeztük az előtetőt és haza is jöttünk. Nem volt kedvem már kimenni meggyalulni a játszótér anyagát. Nem sokkal lettünk volna előrébb ha megtesszük mert ma már úgysem azzal fogunk foglalkozni.
    Ma megyünk és belekezdünk egy újabb kilátóba. Ennek valahogy kevésbé örülök mert nagyüzemi módszerekkel fogjuk csinálni és kevésbé van szükség a kreativitásunkra.
    Péntek este elutazunk a Mátrába! Szerelmem apukája Mátraházán van szanatóriumban és elmegyünk meglátogatni. Parádsasváron kibéreltünk egy apartmant ahová péntek este megérkezünk és csak vasárnap délután jövünk haza. Közben közös bográcsozás és séta a friss levegőn. Két napig a naplóm is szünetelni fog mert nem hinném hogy lesz lehetőségem írni. Már nagyon várjuk mindannyian. 6 éve élünk együtt és ez lesz az első alkalom hogy elmegyünk üdülni. Ha jól sikerül akkor gyakrabban el fogunk ide látogatni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy néz ki túljutottunk a fogzási őrületen. Végre nem arra riadtam fel hogy ordít mellettem Sári.
    Tegnap összedobtuk az előtető szerkezetét és le is lambériáztuk és rádobtuk az OSB-t. El akartam vinni táltit műszaki állomásra állapotfelmérésre de nem fértem be. Remélem ma be tudnak nyomni. GYakorlatilag végignyomok egy műszaki vizsgát és ha megbukik valamiből akkor egy sima állapotfelméréssé silányul a menet, de ha minden rendben akkor beviszik az adatokat a gépre és ez lesz maga a műszaki vizsga. Nem nagyon tökörészhetek mert elsején lejár a műszakija és nagyon úgy fest hogy holnaptól bele kell kezdeni egy kilátóba ami után nem lesz időm táltossal foglalkozni. Karosszéria rendben van, és szerintem minden oké de nyilván a fékpadon simán elhasalhat a paripám. Igazából a futóműhöz tartozó dolgoktól tartok picit. Fékék, lengéscsillapítók és kormánymű. Majd meglátjuk mi lesz.
    Igazság szerint a kilátót jövő héten kezdtük volna de muszáj holnap beleállnunk mert keresnek mást ha nem lépünk. Persze a munkáink egy része majd valamikor befejezzük. :( Nem szeretem az ilyen zsarolásos helyzeteket.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egy hét után ez volt az első olyan éjszaka amikor nem riadtam fel arra hogy Sári elkezdett bömbölni. Jól is esett ez a kis egybefüggő alvás. Persze azért meg megébredtem de nem volt vészes csak a szokásos családellenőrző pillantás hogy ki alszik velem.
    Tegnap előkészítettük a bádogosnak a terepet. Remélem hétfőre elkészíti és addigra megjön a cserép is.
    Ma előtetőt fogunk menni készíteni. Ma és holnap rá fog menni arra a munkára valszeg.
    Hét végén anyósnál fotóztam virágokat. Nagyon tetszik a dolog. 1
    2
    Érdekes, mintha telével jobbak lennének ezek a képek. :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sári lassan egy hete szenved a fogaival és ezzel mi is egy hete nem tudunk normáliséletet élni. Éjszaka nem nagyon alszunk folyamatosan és napközben édes cipeli. Már teljesen kivan tőle.
    Tegnap nem sok mindent csináltunk. 1x lementünk kicsit a játszóra de semmi több. Délután mosógépet szervizeltem mert egy ideje ugyan úgy leáll. Most egy vezeték volt elszakadva. Nem értem miért építenek be 0,000000000001mm vastag vezetéket még ha az csak egy jeladó is. Annyival drágább egy 0,5mm-esamit már nem rág el a gép centrizésnél? Eszem megáll! Alig tudtam megkötni. Sorkapocsban nem is ment csak nyeles wago-ban. Kiakadok a Samsungtól! Édes telefonjával jöttünk Berhidától Várpalotáig GPS-el szombaton anyósoméktól mert nem ismertük az utat és már majdnem beértünk amikor lefagyott majd kijelentette hogy nincs GPSjel. Hajszál híján szétvertem. Nem az első esete annak a vacak Samsungnak. Utolsó androidos mobilunk volt....
    Ma rengeteg munkánk van. Lambériázunk és lécezünk, majd beszegjük a tetőt. Rovarhálót ütünk és be kell még raknunk két bevilágító ablakot. Mindezt azért hogy jöhessen a bádogos és mi holnap mehessünk máshová.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A család még durmol mert este későn értünk haza. Reggel hívta édest az anyukája hogy mi van velünk és kitaláltuk hogy elmegyünk hozzájuk egy kis bográcsozásra. Elég későn álltunk neki ezért az egész főzés és sütögetés elhúzódott. 10 óra volt mire hazaértünk. Jól éreztük magunkat bár sári végig nyűgös volt. Remélem befejeződik már végre ez a fogzás mert nagyon kikészül szerelmem a sok tutujgatásban.
    Ma valszeg a tegnapi napot fogjuk kipihenni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy volt hogy ma játszóteret fogunk készíteni de elhalasztottuk a hét második felére. Ez a hétvége ezért felszabadult. A kacsáimmal elmegyek szandit vásárolni. Lányok is és én is kapok a nyári lábbeliből.
    Tegnap beléceztük a kétharmadát a munkánknak és el is jöttünk haza. Lambériát és lécet is kell még vennie a srácnak mert kevés lett. Majd hétfőn befejezzük.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elvitte édes Sárit dokihoz biztos ami biztos alapon. Semmit nem találtak. Fogára gyanakodik mindenki. Már napok óta lázas szegényke. Szerelmem alig alszik. Már teljesen kivan. Közben szépen gömbölyödik a pocakja. Valamikor jövő hét utáni héten elmegy dokihoz hogy minden rendben van e. Meg kell állapítani nekik is hivatalosan hogy terhes.
    Tegnap befejeztük a szerkezetet és a hátulját majdnem teljesen belambériáztuk. Ma befejezzük a lambit és lécezünk. Haladnunk kell mert nem tökörészhetünk. Hazafelé tárgyaltunk 3 kilátóról. Már jövő héten kellene kezdenünk. Egész nyarunk oda lesz ha belevágunk. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sári még mindig nem keveredett ki a nyavajából. Vagyis még nem bújt ki a foga amitől elvileg lázas.
    Tegnap majdnem teljesen be tudtuk fejezni a szerkezetet. Még a mai délelőtt rámegy de délután végre tudunk lambériázni. Nyomnunk kell hogy holnap többé kevésbé elkészüljünk.
    Piszok meleg van és lassan haladunk. Nehezen fog az agy ebben az időben.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sári bár lázas de picit jobban van. Most tudtunk éjjel aludni ami nem elhanyagolható dolog.
    Tegnap lassan haladtunk addig amíg a nap égetett minket. Amikor befelhősödött az ég akkor kicsit megiramodtunk. Ma szeretném a szerkezetet befejezni de nem sok esélyt látok rá.
    Katica nagyon rossz és szófogadatlan. Szerelmem nehezen bír vele. Már látom lelki szemeim előtt mi lesz 3 picivel vele. Szegény édeske.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Durva éjszakán vagyunk túl. Sárinak jön a foga és sokszor felsírt. Édes nem sokat aludt. Én szerencsére csak akkor ébredtem fel amikor sírt.
    Tegnap nekiálltunk a kis tetőnek. Ez egy öszvér megoldású tető. Régi tető fölött új szerkezet és ott machinálni valamit hogy jó legyen. Nem szeretem ezeket a munkákat de most nincs más.
    De mindez teljesen érdektelen ahhoz a hírhez képest hogy bővül a család! Szerelmem kicsit kiakadt de nyilván megtartjuk. A sors adta és mi elfogadjuk. Biztosan piszok nehéz lesz neki de majd kicsit többet segítünk mindannyian.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fájós háttal ébredtem. Majd a munkában helyrejön.
    Úgy volt hogy tegnap elmegyünk T.bányára egy cukrászdát kipróbálni de édes annyira berágott Kati hisztién hogy nem mentünk sehová. Néha nehéz Katival. Igazi hisztis picsa lesz. Nem tudom hogy talál majd embert magának ezzel a természettel....
    Ma megyünk egy 73 négyzetméteres kis tetőnek nekiállunk. A héten mindenképpen be kell fejeznünk mert sok kis munka összejött. Sietnünk kell mert lehet 2 hét múlva újra neki kell állnunk egy ugyanilyen kilátónak ami ragasztott tartókból lesz. Kevesebb csapolás, több vasalatot tartalmaz az a torony.
    Már csak meg kell állapodnunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sikeresen lezajlott a kilátóavatás. A rokonságon kívül csak mi voltunk jelen és a tervező. A "mi"-be beletartoznak a volt főnökeink is. Érdekes volt hallani hogy a megnyitóbeszédben úgy lett előadva hogy az Ő irányításukkal készítettük mi a kilátót. Pont ők irányítottak akiknek fingjuk sincs erről az egészről.
    átadó
    Lányok hallgatják a beszédet.
    Sárizok
    Egy utolsó kép rólunk a munkánkon.
    Kati fel le rohangált. Nem tudom hányszor járta meg a tornyot. Ettünk, ittunk és amikor elfáradtak a gyerekek akkor hazajöttünk.
    Mára nem sok mindent tervezünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jó hulla vagyok. Éjszaka összebújtunk szerelmemmel aminek az lett a vége hogy alig tudtam visszaaludni, de a reggeli belső ébresztőm mindenek ellenére kinyitotta a szememet. Ilyenkor azért kicsit utálom ezt az adottságot. Most kótyagos a fejem és alig látok.
    A tegnapi délelőttöm teljesen ráment az ügyvédre. Az ügy lezárult és már tényleg alig van valamim. Ingatlan semmi és ingóság is csak a 23 éves táltosom. Semmilyen érzés nincs bennem az üggyel kapcsolatban.
    Adriék iskolájában gyereknapoztak . Nagyon jó programok voltak amibe délután picit mi is belecsöppentünk. Persze azonnal bevonták Katit is. Arcfestés is ugrott.lányok
    Nagyon jó suli ahová jár. Sok program és mint egy nagy család olyanok amibe az olyanok is beleférnek mint Kati aki még nem is óvodás, nemhogy iskolás.
    Ma kilátóavatóra megyünk családostól. Kíváncsian várom milyen lesz. Kollégámat már megkörnyékezték újra visszafoglalkoztatással a cég. Nem tudom ez annak szólt e hogy ma ne legyen balhé vagy annak hogy rájöttek a környékben ennyiért nem kapnak ilyen szintű szakembereket. Majd meglátjuk. Egyelőre a saját utamat szeretném járni és csak ha nem sikerül akkor beszélni velük munkáról.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma nem megyünk dolgozni mert tegnap mindent előkészítettünk az előtetőnél amit csak tudtunk és megállt a mutatvány. Történt az hogy odamentünk és nincs bebetonozva az alapja. A tulajdonos arra várt hogy valaki megmondja neki hová betonozza az alapot, de nekünk senki nem szólt hogy ugorjunk már oda kimérni neki. Mindent legyalultunk és amit tudtunk azt kiszabtunk és lemartunk.
    Ma holnap kollégám megcsinálja egyedül az egyik játszóteret. Nem örülök neki de ez van. Én ma megyek ügyvédhez ezért nem érnék rá amúgy sem. Volt feleségem azon hír hallatán hogy újra megnősültem gyorsan elajándékoztatja velem a fél lakástulajdonomat a nagy gyerekeimnek. Amúgy is nekik szántam ezért különösebben nem mozgat a dolog, még úgy sem hogy nagy részét a lakásnak kp.-ban apám fizette ki. 6 éve amikor összeköltöztem a szerelmemmel új életet kezdtem teljesen nulláról. Nem jutottunk sokkal előrébb de legalább boldogok vagyunk. Ez a legfontosabb! Szült nekem két gyönyörű kislányt és ha még jön egy akkor még boldogabb leszek.
    Nem tudok betelni velük!
    Katica
    Sári
    Lányok is jönnek velem Fehérvárra és amíg elleszek az ügyvédnél addig ők apámat meglátogatják. Utána picit sétálunk ha jó idő lesz és jövünk haza.
    Majd elfelejtettem a lényeget! Adrit behívták castingra az rtl klubba, a junior konyhafőnökbe. Jelentkezett és szóltak hogy mehet. Ezért lehet nem megy hétfőn és kedden isibe. Agyam eldobom! Én mondjuk rühellem a főzős műsorokat. Nem is tudtam erről jelentkezett. Pont ő aki a konyha tájékára se megy?!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma időben kellett kelni mert munka van! :DD Egy kis előtetőt kell megütnünk itt helyben ma és holnap.
    Tegnap elment az egész napom lóti futival. Munkát is szereztem jövő hétre. A múlt heti sokkhatásból kezdünk éledezni. Az élet nem áll meg és dolgozni kell. Nem csak a pénz miatt hanem az ember azért nem árt ha úgy mozgatja át az izmait hogy közben alkot valami maradandót.
    Szemüvegemet is elhoztam. Kiakadtam amikor felvettem annyira élesen látok benne. Persze egyelőre melóba nem fogom hordani. Menni fog ünnepekre és tartaléknak. Ha lesz majd rendesen munka ebbe is tetetek másik lencsét.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyok 41éves. Ha édes nem köszönt fel el is felejtem teljesen. Nem foglalkozom a szülinapokkal és a névnapokkal.
    Tegnap elmentünk tárgyalni és vegyes érzelmekkel jöttünk el a beszélgetés után. Sajnos nem tudtunk beszélni a főnökkel csak a feleségével és ő meglehetősen óvatosan nyilatkozott. Bevallom elég kevés esélyt látok arra hogy ebből valami lesz.
    Ma sűrű napom ígérkezik. Reggel elkísérem Adrit isibe és gyors reggeli után zúzok be Fehérvárra ügyeket intézni. Hivatalos ügyek mellett szemüvegemért is elugrok ami szombat óta kész van és el kell mennem munkát is nézni. Kimegyek oda ahol már múltkor is voltam és unokatesómnál is kellene valamit készíteni.
    Majd alakulunk szépen lassan.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugisan lezajlott a tegnapi családlátogatás. Kati le sem szált a papáról ami nagyon jól esett neki.
    Még a múltkor a kilátónál fotóztam próbaképpen virágokat. Ezt pl. telével nyomtam. Eszem megáll! Egy másik. Utolsó.
    Sajnos fújta őket a szél ezért nem lettek tökéletesek de ettől is leesett az állam.
    Ma munkanézőbe megyünk. Kíváncsian várom mi lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jól aludtam. Tegnap semmi érdekes nem történt velünk. Takarítottunk hogy többé kevésbé fogadóképes állapotban legyen a lakás apósomék érkezésére. Ma jönnek fél 10 felé. Remélem jól fogjuk magunkat érezni. Érdekes hogy amikor összeköltöztünk édessel vele haragba kerültek és most jobban ragaszkodnak egymáshoz mint az anyjával akivel nem voltunk soha fasírtban.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Az alvásom kezd rendbe jönni. Túl stresszes volt a környezet ahol dolgoztam és ez kihatott az alvásomra.
    Tegnap délelőtt bementünk Fehérvárra Sárinak ajándékot venni.Egy ugráló nyulat és egy pici bicót kapott. Hazafelé beugrottunk az uv szűrőért a telére. Már az is le van védve asérülés ellen. Felvettük a tortát is és jöttünk haza.
    gyertyafújás
    Csajaim
    Ha ma végre jobb idő lesz akkor elmegyünk sétálni egy nagyot. Holnap jönnek apósomék Sárit köszönteni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész kipihent vagyok. Nyugalomban telnek napjaim. Jövő hétre van egy kis munka és azutáni hétre is akad egy kisebb tető. Közben persze keresünk fix állást hogy biztosabb legyen a megélhetés.
    Tegnap délelőtt szereltem a szalagfűrészt kicsit. Nem jutottam a végére de majd... Délután kimentem a papírjaimért a céghez . Elég ciki volt a helyzet mert a munkánkra olykor szükségük lenne, főleg olyankor amikor jó minőségben kellene dolgozni vagy épp az 1 éve átadott Galya patakon lévő hidat kellene javítani garanciába amit nem mi csináltunk. Én világossá tettem hogy a cég nincs az első helyen munka ügyben és más szarát nem fogom javítgatni. Kollégám bevállalta hogy egy féltetőt megcsinálunk nekik és jövő héten duzzogva ezt fogjuk csinálni. Lenne még 2 játszótér ahová nem vihetik oda azokat akik szar munkát végeznek de én oda már nagy valószínűséggel nem fogok menni.
    Ma bemegyünk Fehérvárra Sárinak ajándékot venni és hazafelé beugrunk a teleobjektívre uv szűrőért.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma már korán fent voltam. Végiggondoltam a múltkor megnézett maszek munkát hogyan és miből lehetne megcsinálni. Ki kell számolnom hozzá az anyagot és leadni az árat. Tovább nem húzhatom....
    Tegnap reggel elkísértem Adrit a suliba és siettem haza. 10-re vissza kellett mennünk mert fotózás volt. Szerettünk volna testvérképet de ez nem jött össze. Kati nem akart szerepelni a képen és Sári is csak tálti kulcsát majszolva nem ordított. Szép kis kép lesz.
    Összeválogattam 200+ képet a kilátóról amin végig lehet követni hogyan készült. ha valakit érdekel.
    Érdekes dolgot figyeltem meg. Feltettem ezt a képsorozatot pár helyre ahol aktívabb vagyok. Facebook és ide az asztalos topikba is. Igazából a reakciók érdekeltek. Szinte mindenhol a semmi vagy a majdnem semmi a reakció. Ha beírtam volna hogy viszket a bal herém és ettől jól érzem magamat biztosan érkezett volna 100 lájk, de erre semmi. Ennyire mélyen vagyunk?! Ez azért elég szomorú. :(
    Ennyit a munkáról. Illetve kedden megyünk tárgyalni egy asztalos céghez.
    A legfontosabb hírt a végére tartogattam! Az én kis mosolygós Sárim tegnap délután elindult! Többször megtett 3 lépést önállóan. Már hetek óta benne volt a levegőben de még nem volt elég bátor. Van egy rövid videó is róla de nincs kedvem töltögetni. Most nagyon büszke vagyok rá! Elindult az élet rögös útján.
    Mára semmi komoly tervem nincs. Lehet szerelni fogom a szalagfűrészemet. Vennem kell rá egy rövidebb ékszíjat. Ha rendbe szedtem lehet eladom bár a szívem szakad meg érte. Nehezen válok meg szerszámgépektől de 2 szalagfűrészem is van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Iszonyat nyugodtan aludtam! Ezen én is meglepődtem mert tegnapi nappal felmondtak nekünk. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Ennyi! Azt mondta a főnökünk hogy szerkezetileg rendben van a kilátó és a továbbiakban nekik nem megfelelő ez a felállás ezért kijelentenek minket. Nem nagyon volt rá példa hogy elküldjenek ezért meg kell jegyeznem ezt a szöveget. :DDD
    Ma remélem elkészülnek a papírjaim és holnap bezarándokolok a munkanélküli központba. A maszekokat is összeszedem és végre lesz kicsit több időm a csajokra.
    Ma a képeket is átválogatom ami a kilátóról készült és feltöltöm valahová.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később vagyok. De mindegy. Szó szerint így vagyunk édessel mert ma vagyunk 111 hónaposak. Azt beszéltük hogy érdemes e számolni így hogy egy hete már házasok vagyunk. :F
    Tegnap gyakorlatilag 99%-ban elkészültünk. Szemből
    Ma még kimegyünk és a kézvezetőket felcsavarozzuk és tényleg elkészültünk.
    Mivel nem nagyon látok munkát itt ezért kapóra jött hogy este felhívott egyik volt kollégám. A volt munkahelyemen van egy kocsibeálló amit meg kellene csinálni. Még lehet hogy hosszú hétvégén elmegyek megcsinálni. Majd meglátjuk...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt,

    Ma kereken egy éves az én gyönyörű kiskacsám! :)) Elolvadok ha ránézek!
    Tegnap sem dolgoztunk sokáig mert elfogyott az anyagunk. Reméljük ma már lesz elegendő anyag lesz befejezni a korlátokat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lement ez a hétvége is.Sok mindent nem csináltunk de jól éreztük magunkat.
    A délelőtt semmittevéssel telt el. Délután mentünk Adriért. Odafele úton megvettük a 40-150-es obit. Nagyon szuper! Két dolog volt amire nem számítottam. Az egyik az hogy közelre is nagyon jól lehet vele fotózni, a másik pedig az hogy ha teljesen kint van akkor bizony biztoskéz kell hozzá mert inog. A stabilizátor itt komolyan kell hogy korrigáljon. Majd ezt is tanulgatom. Azért már látom hogy van egy két pontatlansága a gépnek.az AF. alacsony fénynél bizonytalan és pontatlan. Érdekes hogy a vaku kinyitásával ez a bizonytalanság töredékére csökken. Mondjuk én az AF.-re mindig rákorrigálok manuálisan. Ilyenkor kinagyítja 7x. nagyításba a kijelzőre a fókuszterületet és ki lehet maxolni az élességet. Ráadásul itt a telén ez végtelenítve van. Tegnap a kocsiban azzal játszottam hogy 2 kerítésen keresztül fotóztam egy autót.
    kerítés
    autó mögötte Itt már 2 kerítés és 15-20 méter a távolság.
    Remélem a kilátónál jól fog jönni hogy ki tudok emelni távolabbi dolgokat is.
    Ma elvileg folytatjuk a korlátozást ha elkészítették a deszkát hozzá.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit fáj a hátam. Olyan érzés mint aki elfeküdte. Nem örülök neki mert végre nem fájt semmim egy ideje.
    Tegnap délelőtt bevásároltunk hétvégére és még vettünk ezt azt. Vettem berántózsinórt a stihl-re és vettünk egy olcsó kártyaolvasót a fényképezőhöz mert elég faszul oldották meg az adatkábel csatlakozási pontját. Na nem mintha a memóriakártyát könnyebb lenne kivenni. Lassan de biztosan tanulgatom a gépet.
    Sárim
    Adri
    Szerelmem az új szemcsiben
    Kati ébredés után
    Kati amikor már feloldódott
    tökmag
    Ha minden igaz ma veszek hozzá telét is. Igaz ez megint a nyári gumi rovására megy, de most ez nem annyira zavar.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Tegnap már fél 2-kor itthon voltam mert elfogyott a kész korlát és a cégnél szartak gyártani még deszkát hogy tudjuk folytatni és ne kelljen megállni. Kíváncsi vagyok hogy hétfőre gyártanak e. Így nehéz lesz átadni kedden...
    Öröm az ürömben hogy szerelmemékkel be tudtam menni Fehérvárra a szemüvegéért. Elkészült végre. Ha már ott voltunk elugrottunk az UV szűrőért is. Már üzletelek egy 40-150-es telét is. Ha minden igaz vasárnap meg is lesz. Nem gondoltam hogy ennyit fogok majd fényképezőre költeni de a kilátó igényli hogy legyen egy nagyobb obi. Későbbiekben is jól fog jönni és enni nem kér.
    Mára semmi tervünk nincs. Adrit elvitte az apja ezért ma pihizünk mert holnap úton leszünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most éjszaka már nem aludtunk jól. Kati átjött és ha már rá is figyelni kell akkor vége a nyugis alvásnak.Tegnap befejeztük a furkálásos toldóvasak felrakását és az egyeneskorlátokat rakosgattuk. Remélem ma nem fog esni az eső és tudunk haladni tovább. Közel a befejezés.
    Így állunk
    Édesemnek elvileg tegnap kellett volna elkészülnie a szemüvegének de mégsem lett kész. Ma mindenképpen be kell mennie Fehérvárra mert nem fogják tovább tartogatni az UV szűrőmet az aquában. Remélem elkészül a szemcsi is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Na most fog igazán elszomorodni a főnök! Szakad az eső és holnap elvileg átadás. Nekünk laza 3 napos munkánk van még. Gyakorlatilag a korlátokat kell felszerelnünk és pár vasat kell pótolnunk ami később érkezett meg. Esőben viszont esélytelen hogy bármit is tudjunk csinálni. Egyáltalán a feljutás a kilátóhoz kétséges. Majd meglátjuk mi lesz.
    Tegnap végre bekerültek a vonóvasak és a kilátószintet készre csináltuk. Fentről indultunk el a korlátozással de csak egy lépcsőkorlátot tudtunk beépíteni. Ma folytatnánk.
    Szerelmemnek ma készül el a szemüvege. Kíváncsian várom milyen lesz benne. Esőben mondjuk nem fog bemenni Fehérvárra mert retteg a volán mögött ha esik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Házas emberként ébredtem. Szerelmem nagyon örült neki hogy elvettem őt és ezért nekem is többet jelentett ez az esemény. Igazi meghitt és családias volt hogy csak a gyerekek voltak és a két tanú. Nagyon jó fej volt az anyakönyvvezető is. Az egész lezajlott negyed óra alatt. Édesemnek az anyukája és a kedvese voltak a tanúink. Igazi jó érzéssel ébredtem. Érdekes hogy egész más volt így megesküdni mint amikor először házasodtam. Akkor az egész olyan színpadias volt és tulajdonképpen nem is rólunk szólt hanem arról hogy a násznép jól érezze magát. Nehéz szavakba önteni de így igazán mi voltunk ott és senkinek nem kellett megfelelni. "ifjú" házasok :B
    Persze azért fél 2-ig dolgoztam hogy ne érje szó a ház elejét. Apró ámde fontos befejező munkálatokat végzünk. Talán a héten végzünk.
    SZép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre felemeltük a tetőt!Főnökök már ott tátották a szájukat 10 óra óta de csak 1 után emeltünk mert elő kellett készíteni a fogadószintet. Ott volt a falu apraja és nagyja. MIndenki videózott én meg majdnem lemaradtam az egész műveletről. Mérgelődtem is rendesen emiatt. Pár képet tudtam csak lőni és abból is nagyon kevés volt értékelhető. egy a kevésből. Az egész művelet negyed óra sem volt.
    Ma korábban eljövök munkából mert ma van szerelmemmel a nagy napunk! Fél 4-kor összeházasodunk. Sima 2 tanú és a gyerekek. Tegnap az utolsó pillanatban jött meg édes papírja. Vagyis iktatták a válás tényét így újra házasodhat. Anyukája és párja lesz a tanú mert az utolsó pillanatban nem tudtunk kinek szólni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész nyugisan aludtam azt leszámítva hogy Sári hajnali negyed háromkor rávetette magát a fejemre és azt sem tudtam hol vagyok.
    Tegnap délelőtt elmentünk egy kis maszekot megnézni. Ma kiszámolom ha időben érkezek haza. Ez egyáltalán nem biztos mert elvileg ma emeljük a tetőt a helyére és nem tudom hogy állnak az előkészületek.
    Munkanézés után beugrottunk apámhoz. Kiderült hogy orbáncos . Még mindig szednie kell a gyógyszert rá mert nem múlt el neki. Eléggé le van passzolva az öreg. Sokat fogyott és meggyötört ábrázata van.
    Délután egy szinte eseménytelen futamot végignéztem és szinte már este is lett.
    Ma tetőemelés és addig nem is jövünk haza. Előtte sok sok munkánk van még hátra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma később vagyunk ismét. Hétvégi szieszta zajlik. A tegnapi napunk nem úgy zajlott le ahogy leírtam reggel. Kiderült hogy a fehérvári aqua nincs nyitva hétvégén ezért nem tudjuk átvenni az UV szűrőt. Viszont édesnek támadt az az ötlete hogy a múltkor nem sikerült elintéznünk a szemüvegét. Bementünk az Ofotértbe és rendeltünk neki szemüveget. Ha már ott voltunk nekem is csináltatunk egy újat. Édesnek 30 nekem 35 lesz. Mindez 2 órán át tartott. A lányok nehezen bírták de túléltük. Sajnos az is kiderült hogy az én szememre már bifokális lencse kellene mert nem tudok majd ezzel a távollátó szemüveggel teljes biztonsággal olvasni. Mondjuk a normál betűméret még megy de a pici már összefolyik. Na ez a lencse nem a 35 rugós kategória. 30% kedvezménnyel lett volna csak a lencse 100! :Y Akkor inkább pici betűket nagyítóval olvasok el. Mondjuk a nyári gumira félretett pénzt költöttük el szemcsire de ez kellett. Édeskének is egyre vacakabb a szeme. Olyan kis intellektuel kacsám lesz. :DD Volt szemüvege de azt alig hordta. ezt majd állandóra felveszi.
    Ma délelőtt zúzunk be ismét mert meg kell néznem egy munkát. Kellenek a hétvégi maszekok hogy nyári gumira is legyen zseton. :DD Amíg én munkát nézek addig édesék papáznak. Kiengedték az öreget úgy hogy javítottak az állapotán de nem tudják mi volt a baja.
    Közben tanulgatom a fényképező használatát. szerelmeim.
    Kati
    Adri és Sári
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jól megérdemelt hétvégi pihenőt kezdem meg. Természetesen ebből volt egy összetűzésem a főnökkel mert ő kijelentette hogy jönnöm kell és én egyenesen megmondtam neki hogy NEM! Ő még egyszer elmondta és én is, majd sarkon fordultam és ott hagytam. Soha nem bírtam ha bárki megpróbált beszabályozni engem. Persze kollégám megy mert őt lelkileg tudják terrorizálni. Ilyenkor alig készít valamit de legalább ott van és ettől lenyugszik a nagyfejű. Iszonyat rühelli a főnök hogy van olyan a cégben aki nem úgy táncol ahogyan ő fütyül. A kilátót ketten építjük és Ő ne pofázzon bele! Amúgy is rühellem azt a skót fejét. Helyi fideszes képviselő.De ez nem a párt! Tisztán leképezi a párt viselkedését. Megpróbál megfélelmíteni és ha nem jár eredménnyel akkor dörgölőzik.
    Tegnap volt kint a tulajdonos és meghívott személyesen minket a kilátóátadó majálisra.Sütés főzés és élőzene. Jó lesz amikor a főnökök ott feszítenek hogy ők készítették ezt mi meg valahol a háttérben egerészünk. :DDD
    Tegnap a kilátószintet burkoltuk. gerendázat.
    mi így vasaltunk (A MI illesztéseink is látszódnak szépen...
    Mabeugrunk délelőtt Fehérvárra a fényképezőre megjött UV szűrőért. Kicsit nézelődünk is ha már ott vagyunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma csak megébredtem 2 előtt de nem ébredtem fel. Örülök neki mert már elég nyúzott voltam.
    Tegnap délelőtt darenyicáztunk és a kilátószint gerendázatát készítettük el. Úgy volt hogy időben eljövünk de ez megint fél 6-ra tolódott. Kukim kivan hogy alig vagyok itthon a kacsáimmal. Majd hétvégén bepótolom. Főnök azt akarja menjünk de nem fogok. Kollégám meg el fogja dönteni mit akar. Ő meggyőzhetőbb mint én.
    Tegnap összesen két képet készítettem azt sem a kilátóról. :DDD LKét facsoportot kaptam le mert jól néz ki.
    Majd ma fotózok tovább.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok ismét! Nem elég hogy fél 6-ig nyomtuk de még 2-kor fel is ébredtem és 4 után aludtam vissza. Tiszta kótyagos a fejem.
    Tegnap azért maradtunk olyan sokáig mert mindent be kellett emelnünk . Mától nincs darunk addig amíg a tetőt nem kell emelni. Addig elég sok mindent elő kell készítenünk. Kilátószintet be kell gerendázni és le kell burkolni, majd a tető fogadási pontjait kivagdalni és végül befejezni a darenyicázást. Vonóvasakat is be kell tenni és még akad furkálni való is. Szóval akad munka bőven. Úgy számolunk hogy jövő héten végre befejezzük.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most éledezek. 2 óta fent voltam és 4 után aludtam vissza pont amikor már keltett azén szerelmem.
    Tegnap egy elemet tudtunk csak beemelni az utolsó lépcsővel mert be kellett tennünk a vonóvasakat. Tovább már nem halogathattuk mert elértük a kilátószintet. 4-kor eljöttünk mert elfáradtunk. Már elég fárasztó fel.le járkálni a cuccért. Hazafelé beugrottunk Naszályra fotózni egyet. Most csak úgy egy gyöngyszem. Nem egyedi eset hogy barna szilóval tüntettek el illesztési pontatlanságokat. Náluk ilyen egy vasalási csomópont.
    Kicsit elszomorít hogy ezért ugyanazt a pénzt fogják kifizetni mint amit mi készítünk.
    Ma elvileg minden tagot beemelünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Természetesen a géppel tökölök. Túl bonyolult ez a fényképező az én képességeimhez. :DDD De nem adom fel!
    Tegnap két tagot és két lépcsőt tudtunk feltenni. Ma elvileg rádobjuk a maradék 3 tagot és egy lépcsőt és akkor felértünk. elölről hátulról
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Időben ébredtünk de az új gépet cseszegettem. A kompakt gép után egy ilyen MILC maga a csoda. Ha nem lenne rajta auto állás biztosan elvesznék a sok beállítási lehetőségben. Elkezdtem áttanulmányozni a127 oldalas használati útmutatót de akár kínai nyelven is leszedhettem volna mert alig értek belőle valamit. Majd alakul.
    Tegnap dél előtt elindultunk Pestre. Megálltunk és teletankoltuk táltost. Mostanában havonta telenyomjuk a drágát és az nagyjából kitart egész hónapban. Érthetetlen számomra hogy a régi táltosom ugyanezzel a motorral 5,8-6 körül evett százon ez meg konstans 7,3L benyel. A váltóját átdolgozták hogy kicsit virgoncabb legyen és ezért most 90km/h 2500rpm kell míg a régi táltoson 2200 elég volt. Az 2400rpm-en már százzal ment ennél ehhez 2750rpm kell. Valahol itt van a kutya elásva. Meg kellene tudnom hogy ki lehet e cserélni a váltót a hosszú fokozatosra és akkor helyreállna a fogyasztásom. :(
    Fényképezőt átvettem és el vagyok ájulva milyen képeket készít. Ma jön is velem melóba. Ezt vettem meg. Nagyon jó vétel volt.
    Ma folytatódik a toronyállítás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lányok alszanak édes pedig elszaladt a boltba vásárolni. Én gépezek és őrzöm a kiskacsák álmát.
    Tegnap délelőtt nem sok minden történt velünk. Katival lementünk vásárolni édesem pedig Sárival elment ruhát nézni magának. Persze nem kapott magára valót. Délután bementünk Fehérvárra és kicseréltem apám kerekét. Be is álltam a kapuja alá hogy ne böködjék már ki a kerekét idióták. Szerelmem végre talált magára való fehér nacit. Egy felsőt is vett és így már teljes az esküvői ruha. Én sima farmerban és egy fehér pólóban leszek. Semmi extra. Elvileg 9 nap múlva esküvő és még azt se tudjuk ki lesz a tanúnk. :F
    Ma dél előtt nemsokkal indulunk Pestre Adriért. Ott fogok találkozni a fényképezős emberrel is. Már kíváncsian várom milyen gép lesz. Táskát is próbálok rendezni hozzá.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Esik az eső. Oly rég esett hogy már szinte hiányzott.Tegnap délelőtt henyélés volt egy kis vásárlással egybekötve, délután meg elmentünk apámhoz. Kiszúrták a jobb hátsó kerekét. Leszereltem és feltettem helyette a virsli pótkereket. Szerencsére aki csinálta az alvázvédelmemet gumizással is foglalkozik. Kaptam tőle egy használt gumit és fel is szerelte. Jó fej volt mert nem kellett érte fizetnem. Lehet még vezekel azért mert felgyújtotta táltosomat. Apámhoz is beugrottunk a kórházba. Szerencsére jobban van az öreg. Találkoztam ott a húgával is és mondtam neki hogy legközelebb azonnal szóljon ha valami gond van az öreggel.
    Ma megpróbálunk szerelmemnek egy fehér nacit venni. Kellene az esküvőre neki. Mondjuk egyelőre még a május 12 sem biztos mert édesnek nem iktatták a válását és ezért hiába van papírja róla nem házasodhatunk össze. Eszem megáll!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hosszú hétvége! Már nagyon rám fért édessel. Persze főnök azt akarta hogy menjünk dolgozni de engem már nem érdekel. Elmúltak azok az idők amikor hajtottuk magunkat.
    Tegnap piszok lassan haladtunk mert át kellett nézni és beállítgatni az alját a kilátónak. Egy tagot tettünk rá és egy lépcsőt. A toldást merevítő vasakon 28db lyuk van amit csekély 2,5 óra alatt bírtunk átfúrni.kép
    Este felhívott apám hogy a kocsiján leeresztett a kerék. Nem értettem hogy kilyukadt vagy kivágták. Nem is ez a lényeg hanem az hogy azért hívott segítsek megjavítani mert ő kórházban van. Már kedd óta és csütörtök este szól. Ember!!! Mire várt?! Ma megyünk hozzá be és előtte kicserélem a kerekét. Majd holnap elmegyek gumishoz hogy ne maradjon tartalék kerék nélkül és vasárnap amikor megyünk Pestre bedobom a kocsijába.
    Eszem megáll apámtól! Beszélnem kell a húgával aki az istápolója hogy ha ilyen van azonnal szóljon.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap végre állítottunk. Mármint a kilátót.... ;] :P eddig jutottunk.
    felülről.
    A nagy szélben rohadt nehéz volt daruzni. Reméljük ma már nem fog fújni a szél mert nem fogjuk tudni összerakni a kötéseket.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sári nagyon rosszul aludt. Sokszor keservesen felsírt és nehezen nyugodott meg. Már tegnap elkezdődött ez a rosszullét. Édes szerint jön a foga és ezért ilyen. Mostanában sok ilyen gyerekekből fakadó rossz éjszakánk volt. Kati is épp csak meggyógyult.
    Irdatlan szél fúj odakint. Ma kezdenénk a daruzást de ebben a szélben nem tudunk emelni.
    Tegnap reggel levágtunk pár deszkát és beszart az aggregátor. Persze ez is egy kölcsönkért cucc volt. Nem is tudom miért nem vesznek egy normálisat ami mindent bír. Még visszamentünk és béreltek egy nagy áramfejlesztőt. Ez egy 6,5Kw-os Honda. Remélem ez bírni fogja. Emiatt a herce hurca miatt szinte alig haladtunk. Két napja kint vagyunk és nem tudunk egyről a kettőre lépni.
    Hazaérkezett a kirándulásból Adri is. Nagyon jól érezte magát az erdei táborban. Örülök hogy tetszett neki.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtunk valami jól. Kati átjött közénk és fejjel lefelé aludt. Neki jó volt így is de nekünk nagyon nem.
    Tegnap kijelöltük az alapra a kilátót és szintezővel felvettük a lábhosszokat és azokat szabogattuk le. Nem végeztünk teljesen, majd ma végzünk és utánaállunk is neki a darenyicázásnak. Be kell fedni a tetőt mielőtt ideér a daru. Elvileg holnaptól lesz darunk és nekiláthatunk az építkezésnek.
    Fényképezőt lebeszéltem a sráccal. Vasárnap odafelé megyünk érte. Már nagyon várom milyen lesz egy jobb géppel fotózni mint ezek a vacak kompktok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy néz ki mégis lesz egy jó fotómasinám. A srác aki megvette volna amit én szeretnék visszalépett. Vasárnap úgyis megyünk Adriért és akkor felvesszük. Majd meglátjuk.
    Tegnap egész délelőtt tűkön ült Adri a kirándulás miatt. Sokszor mérte a lázát mert nagyon el akart menni. Végül jobban lett és elmehetett. Még azért az izgalomtól felkavarodott a gyomra a buszon de rendben odaért. Majd kedden kapjuk vissza.
    Ma már kimegyünk a kilátót építeni. Előkészülünk az állításnak. Elvileg holnaptól lesz darunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Korán kivet az ágyikó bármelyik nap legyen is az. Ebbe még a KDNP-nek sincs beleszólása.
    Tegnap végül nem mentünk el sehová mert Adri kezd lebetegedni. Ez azért érdekes mert ma menne az osztállyal erdei táborba ami keddig tart. Be is van szarva hogy nem mehet el. Majd meglátjuk hogy lesz.
    Szokásos én formám hoztam fényképezővásárlás fronton is. Kinéztem egy masinát és addig tökörésztem amíg elvitték az orrom elöl. Most nézhetek másikat. Szerettem volna a toronyállítást már egy normális géppel megörökíteni de már látom hogy ez nem fog menni.
    Ma nincs tervben semmi. Ha nem lesz beteg Adri akkor 2-kor kikísérjük a buszra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szép napos szombat elé nézünk. Lehet el is megyünk valamerre édessel és a gyerekekkel.
    Tegnap megkezdődött a kiszállítás. Kolléga ebben a műveletben segédkezett én pedig felfurkáltam a maradék vasat. Hétfőn már kint fogunk a terepen ténykedni. Azt akarták hogy ma is menjünk de egyikünknek sem volt kedve hozzá. Elmúltak azok az idők ....
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma izgalmas napunk lesz. Ma van a napja hogy kiszállítják a torony minden elemét. Persze a vasalással nem végeztünk. Majd a maradékot kint megcsináljuk. Főnökünk olyan fukar hogy ilyet még föld nem hordott a hátán. Egy rönkszállító viszi ki és valami gazda veszi le egy villás géppel a mezőn. Ha összetörnek valamit majd néz egy nagyot. Idióta....
    Édesemnek meghozták a gyűrűjét. Nagyon szuper lett. Nekem is készítettek egy ugyanolyat csak ezüstből. Rajtam úgyis csak 1x lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már nagyon várom hogy szombat legyen újra!Dög unalmas, vasak felfurkálása van folyamatban. Amint végzünk viszik ki a tornyot. Ezt még a héten le akarják tudni de nem tudom végzünk e. Vagyis biztosan végzünk de nem biztos hogy ki is tudják vinni. Majd alakul. Már nem érdekel egy cseppet sem.
    Ma lesz meg elvileg szerelmem gyűrűje. Már nagyon várja.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnapnem volt mit csinálnunk a telephelyen mert a vas nem jött meg amit várunk ezért ki kellett vinnünk a tetőt és ott 3 bakra összedobtuk. Ma már avasakkal fogunk foglalkozni amik ott vannak. Mivel korán végeztünk, és mert a közelben van a másik ugyanilyen kilátó, ezért hazafelé megnéztük azt. Persze most nem volt nálam fényképező. :( Na azt a tornyot 5 évre készítették. Egész más szakmai motiváció mozgatja azt a brigádot akik a Naszályi kilátót készítették mint minket. Mi minél szebb és jobb tornyot ők pedig minél hamarabb amibe belefér "némi" pontatlanság. Majd még biztosan megyek oda egy összehasonlító képsorozatot készíteni. Amúgy érdekes volt felmászni egy olyan építményre amilyet mi is készítünk de még csak fekve látjuk. Ilyenkor az ember egy plusz impulzust kap hogy talán érdemes mégis egyre jobban és szebben dolgozni hogy fölé emelkedjen ezeknek az ácsoknak. Persze anyagilag ők jobban járnak mint mi de talán az nem minden.
    Elvileg mára készül el szerelmem jegyűrűje. Nagyon várja már. Ez amolyan csajos dolog. :D
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Dög unalmas munkanapon mentünk keresztül tegnap. Nem sok munkánk van hátra a kilátón és azt készítgettük. Már csak a vasalatokat kell felfúrni a helyére de nincs hozzá meg minden. Arra várunk de egyelőre nem jön a cucc.
    Közben a szombaton megnézett maszekmunkát rendezem. Még az árajánlathoz szedem össze mi mennyibe kerül. Jó volna ha lenne belőle valami mert itt a pályafutásunk hamarosan lejár.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk 109 hónaposak és ha minden igaz akkor a 110 hónapos fordulónkon már hátasok leszünk az én szerelmemmel. Sokáig éltünk élettársi kapcsolatban de a két kiskacsa miatt úgy gondolom hogy nem árthat egy papír is.Szerelmem pedig kifejezetten igényli hogy véglegesítsük a kapcsolatunkat. Ez ha minden jól megy május12.-én meg is történik.
    Tegnap semmi érdekes nem történt. Egy picit sétáltunk de nem volt olyan igazán jó idő. A futamon alig történt valami. A végén Rai behúzta a 2. helyet de ennyi.
    Ma jön a tervező megnézni a tornyot. Remélem hoz képeket a másik toronyról amit velünk párhuzamosan készítenek. Egyik ismerősünk is épít majd egy ugyan ilyet. Ők mondjuk ipari módszerekkel ragasztott fából úgy hogy a gép mindent kivág és kimar nekik ők pedig csak összerakják mint egy legot. Kíváncsian várom az milyen lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre egy jót durmoltunk! Látszik is hogy meddig sikerült elszunyókálnunk.
    Tegnap nyugis napunk volt, Délelőtt összepakoltam a pincében és behordtam a szerszámaimat a kocsiból. Kell a hely mert hazahozom a gépeimet a cégtől és már nem lehetett megmozdulni a rendetlenségben. Délután elmentünk megnézni a munkát és kicsit vásárolgattunk. Adri megy táborba és kapott egy melegítőt mert nem volt neki. Apámhoz is beugrottunk dumálni egy keveset és hazafelé mekiztünk. Megkóstoltuk a Grand Bigmac-et . Egész jól elszaladt a napunk ezzel. Ma pihizünk és ha jó idő lesz akkor sétálunk egy nagyot. Sietnünk kell mert délután jó kis futam elé nézünk. :DD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre mindenki a helyén aludt! Többé kevésbé nyugis éjszakánk volt amire rég nem volt példa.
    Tegnap édesék elgurultak az oviba beíratni Katit. Abba az oviba járatnánk ahol cunci volt de sajnos körzetileg nem odatartozunk. Előző nap egy másik oviban is voltak ami azért lenne jó mert cunci iskolája mellett van de nem voltak szimpatikusak szerelmemnek és ráadásul az sem a körzetes ovink. Mindkét helyen többen jelentkeznek mint ahány hely lenne. Most kicsit izgulunk. Ahová tartozunk körzetileg az tele van etnikummal. Nem tartom magamat rasszistának de megtartom a 2 lépés távolságot tőlük és nem szeretném ha olyan csoportba járna a gyermekem ahol többségben vannak a barnák.
    Mi befejeztük a lépcsőket és elmondható hogy végeztünk a famunkával. Hétfőn vasalatokat teszünk fel és elvileg csütörtökön kiszállítás.
    Ma pihizünk és megnézek egy maszek munkát.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit elszaladt az idő. Káosz van még alvás fronton. Kati velem alszik ezért édes kiszorult Sárival. Viszont emiatt később ébredünk. Ma még ráadásul mire megírtam az asztalos klubba egy hsz.-t elszaladt az idő.
    Tegnap befejeztük a maszekot. Az egész napunk ráment mert piszok lassan tudtuk csak lerakni a padlóburkolatot. Ilyet sem fogunk nagyon vállalni többet. Ezt dobtuk össze
    Ma befejezzük a lépcsőket és nekiállunk a csavarozásnak.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák

Hirdetés