- iPhone topik
- Google Pixel topik
- Nothing Phone (2) - több, mint elsőre látszik
- Magisk
- Mit tudunk a Pitaka márkáról, és milyenek a kiegészítőik?
- Milyen okostelefont vegyek?
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Redmi Note 13 Pro+ - a fejlődés íve
- MIUI / HyperOS topik
- 20 milliárd kameraszenzornál jár a Sony
Aktív témák
-
bim
veterán
Jó reggelt.
KI vagyok pihenve teljesen . Tegnap 2-kor eljöttünk haza mert kollégám rosszul érezte magát. Nekem sem volt nagyon kedvem abban a nyálkás időben kint robotolni, ráadásul ellopták az 50 méteres hosszabítónkat és a 2 méteres vízmértéket. Ez Magyarország. Nem hagyhatsz semmit ott a munkahelyen mert ellopják.
Tegnap csak lambériáztunk és semmi több. Mára maradt a darenyicázás. Ha nem végzünk akkor megyünk holnap is. Most nem sietünk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon nehezen ébredtem fel. Egyre jobban hiányzik a pihenő pedig tegnap csak döglöttem. 1x felkeltem gépezni édesem nagy bánatára mert megrendeltem az unimax-nál egy felsőmaró kést és egy csapágylehúzót. Mindezt futárral 13 rugóért. Ő spórolna de én nem hagyom.
Ma megyünk az erdőre. Lambériázzuk és darenyicázzuk az utolsó hatost.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma végre pihizhetek és a kacsáimmal lehetek. Már nagyon hiányzik egy kis meghitt együttlét. Tegnap végre befejeztem a maszekomat. Volt egy kis plusz lambériázás és küszöbsínezés a megbeszélteken felül és ezért nem pénzt kértem hanem volt a srácnak egy munkarádiója és azt hoztam el. Nem jártam rosszul ezzel a munkával de már nem nagyon akarok maszekolni. Van egy-két maszek kilátásban idénre de nem fogok sírni ha nem jönnek be. Max előbb lesz rotációs szintező lézerem.
Hazafelé bevittem az alulétrát apámhoz. Bebuszoztak szerelmemék és ott találkoztunk. Legalább kicsit unokázott az öreg. Mostanában nem nagyon találkozunk hogy nem abba az irányba dolgozok.
Mára semmi tervem nincs. Sok pihi és nőzés.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma ultrakorán kell indulnom a maszekba mert nem szeretném eltolni az egész napomat rá. Tegnap kifestettem a lépcsőházat 1x és remélem nem kell rámennem még egyszer mert akkor kiakadok. Soha többet nem vállalok festést! Nem is értem miért mentem ebbe bele. Mára még ezen kívül van egy kis lambériázásom és szegélylécezésem és még az összes küszöböt is fel kell síneznem. Sőt még két küszöböt be is kell raknom.
Tegnap megrendeltem egy esztergályosnál a hiányzó csavart. 300ft lesz darabja. Rendeltem egyet ami eredeti hossz és 4 olyat ami 5mm-el hosszabb mert egy alu vezetősablont akarok készíttetni az aljára. Hagytam ott postára is pénzt ezért ez az 5 csavar 2 rugóba fájt.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Lassan de biztosan ébredezek. Ma nem kellett volna ilyen korán kelni de ez ellen nem tudok tenni. Ma reggel elkísérem édeséket az isibe és megyek is maszekolni. Odafelé úton beszaladok a Fehérvári Fabory-ba hátha kapok csavart a felsőmarómhoz. Nem metrikus menet van a drágán és ezért nehéz beszerezni itthon. Ha nem kapnék mellette van egy esztergályos és megkérdezem azt hogy gyártana e nekem pár darabot. Szerszámot is nézek a boltban a géphez.
Tegnap egyedül dolgoztam mert kollégám egész nap munkákat megnézni volt. Egy kilátót kell újraépíteni és egy másikat teljesen felújítani. Valami favárat is javítani kell meg ki tudja még mi mindent. A Vadex-nál lenne ez Pákozdon. Akán egy magtároló színt kellene építeni még idén. Majd meglátjuk mi lesz ezekből. Elvileg nyertünk egy kilátó pályázatán amit Soponyán kell felépíteni. Valami fejlesztési pénzre is pályázott a cég amiből szerszámgépeket lehet venni. Ha megnyerik lesz 5 millió keretünk csak gépvásárlásra. Nyami! Persze hiszem ha látom... Megérezte a lehetőséget a cég az ácsmunkában. Kapásból 14 kilátóra pályáztak be a dunántúlon. Ezek nincsenek észnél!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Tegnap mégsem voltunk kint az erdőben mert Nem festettek hajópadlót pedig ez a következő munkafolyamat. Bent gyalultuk a következő 20 négyzetméteres anyagát és nekiálltunk kiszabni a szarufáit. Ma meg azért nem fogunk kimenni mert nehogy ellopják az anyagunkat az erdőben. Délelőtt megnézünk egy játszóteret amit javítanunk kell és egy kilátót aminek elrohadt az egyik lába. Most azt vagy cserélni kell vagy nem is tudom mit lehet vele csinálni. Utána szarufákat fogunk szabni és esetleg oszlopokat is.
Holnap szabizunk. Én megyek maszekolni. Már le is telefonáltam hogy megyek. Édes átvette a telefonomat. Ha észreveszi hogy hívnak akkor felveszi. Én teljesen leszoktam a mobilozásról. Érdekes hogy azt hinné az ember mennyire nélkülözhetetlen az életéből és közben semmi olyanról nem marad le ha nincs nála telefon. Hazaérek és szerelmem elmeséli mi volt velük aznap. Munka meg már lényegtelen mert úgy néz ki megragadtam itt. Jó helyem van és egész jól is keresek.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész kipihent vagyok. Szerintem ez annak köszönhető hogy tegnap 2 körül hazaértem. Felállítottuk a hatost és jöttünk is ki az erdőből. Hazafelé beugrottam a gumishoz téli gumit nézni. Valami jobb használt elég lenne de nincs. Hazaértem és felszereltem a tavalyi gumiszettet. Ha nagyon csúszkál akkor veszek újat, de ha olyan enyhe lesz a tél mint a tavalyi akkor lehet ez a garnitúra is kitart.
Ma elvileg lelambériázzuk és bedarenyicázzuk a két csúcsfalat. Jövünk is haza ezután mert nem kell rohannunk sehová. Pénteken nem akarok menni mert be kellene fejeznem a kis maszekomat amit pár hete kezdtem el.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Tegnap nem szakadtunk meg a munkában. Kiküldtek minket erdőre hogy dobjuk össze a hatost de két fát még le kellett gyártanunk hozzá és ezért be kellett jönnünk. 3-ko elléptünk haza amiért telefonon már le is toltak minket. Ma kölcsönös fejmosás várható. Ők elmondják hogy ne menjünk el munkaidő vége előtt én meg elmondom hogy mi mindig maradunk ha úgy kívánja a munka és ezért engedtessék már meg hogy ha fél órával előbb elmegyünk akkor nem legyen ebből már gond.
Tegnap megnéztünk egy maszekot. Még az idén be kell nyomnunk egy tetőcserét. Valami magtározót is fel kellene dobnunk ebben az évben ha elfogadják az árat rá. Egész jól alakulnak a dolgaink. Kell is a lé mert szemet vetettem egy Hilti rotációs lézerre ami nem filléres árban fut. Mondjuk ez már olyan árban van amitől édes haja hullik.
Ma elvileg újra erdő de nem tudom meddig leszünk kint mert kollégám viszi a fiát szemészetre. Ezt neki kell a főnökséggel megbeszélni. Ha korábban jövünk akkor megnézem táltira a téli gumikat.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész kipihent vagyok két nap lazítás után. Már ránk fért. Azért írom többesszámban mert elsősorban a családnak volt egymásra szüksége. Jó volt kicsit sétálgatni kéz a kézben édessel miközben Kati az őrületbe kerget a motorozásával. Vagy épp a veszekedést hallgatni ahogy édes megpróbálja rendrakásra bírni Adrit. Egy folyton mosolygós pont van az életünkben az pedig Sári. Persze már ő is eltanulta a hisztit a nővéreitől.
Tegnap fel kellett tennem egy új win7-et a nagygépre mert egy egyszerű vgadriver csere miatt összeomlott. Ó de boldog voltam. Elment vele egy csomó idő. Utána tényleg pihiztem és a lányokkal voltam.
Ma elvileg kimegyünk egy hatost felállítani Mátyás-kútra az összetört alapra amit azóta újra csináltak. Ez persze még nem biztos mert szerintem hiányozni fognak padok és asztalok. Ezt arra alapozom hogy hárman készítettük a padokat. Mi ketten az ácsok és egy asztalos. Egy kicsit szereti a szeszt és állandóan morog. Mi elkészítettünk 14-et ő meg bemondott 10-et mikor tudjuk hogy max 6-ot gyártott le. Ezt 2 nap eljátszotta és máris rengeteg mínuszban vagyunk. Ma átadás ezért iparkodni kell.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Már vagy fél órája gépeltem egy hsz.-t az asztalos topikban. Ott kicsit aktívabb vagyok mostanában.
Már nagyon hiányzott ez a kis pihenő a kacsáimmal. Tegnap délelőtt bementünk Fehérvárra és vettünk lányoknak csizmát és Adrinak télikabátot. Horror árban vannak ezek a cuccok.
Most nem mentünk be apámhoz mert siettünk haza. Gyors ebéd után lementem és kicseréltem táltiban az olajat. Megérdemli a friss kenőanyagot mert hű fegyverhordozóként visz minket mindenhová. Szerencsére nem volt semmi gond szerelés közben. Az olajszűrőt ugyan nehezen tudtam leszedni de végül engedett. Ilyenkor rendesen használok motoröblítőt hogy sokáig szép barna színe legyen az olajnak. most 172 000km-nél járunk. Lejegyzem hogy tudjam mikor lesz legközelebb aktuális. Utána csak pihentem. Ma még ennyi dolgom sem lesz. Megyek is és édeshez visszabújok.
tegnap délután még beugrottak hozzánk édes anyukájáék. Itt voltak Móron valami madarat venni. Csak arról áradoztak hogy milyen jó az a ház amit vettek. Persze ez ferdítés de ők tudják.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma pihenőőőőőőő!!!!!! Megyek be az én kacsáimmal Fehérvárra csizmát venni és apámat meglátogatni. Olajat akartam cserélni táltiban de esik az eső ezért az elmarad.
Tegnap lenyomtunk 11 asztallapot és ezzel befejeződött egyelőre az erdészeti projekt. Még van egy hatos és egy huszas beálló amit e hónap végéig kell átadni de ennyi. Sima ügy. Elvittem a marót és elkezdtünk összebarátkozni. Jó kis gépet sikerült vennem. Amint tudok készítek neki egy dobozkát.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Elvileg a héten ma megyek utoljára dolgozni. Azért csak elvileg mert sok rönkasztalt kell még készíteni. Én NEM akarok holnap menni de hétfőn átadás.
Rég kész lettünk volna ha olyan ütemben készítik elő az anyagot amilyen ütemben beépítjük. Majd meglátjuk.
Tegnap megjött a felsőmaró. Nem merem azonnalra rámondani hogy jó mert van két dolog ami zavar benne. Egyik az hogy a fogantyúja szerintem gyenge anyagból készült, a másik pedig az hogy van egy enyhe vibrációja amikor teljes fordulaton megy. Ma elviszem melóba és kinyomunk pár csaplyukat azután meglátom hogy megbarátkozunk e.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Már lazában vagyunk. Pad hegyeket gyártunk mert óriási a lemaradás. Nem azért kellett keddre végeznünk mert átadási határidő volt hanem azért hogy be tudjunk szállni a padgyártásba. Hétfőn lesz a nagy átadási ceremónia.
Nagyon várom már a péntek délutánt. Jó lesz két nap pihi itthon a lányokkal. Édes is hiányol és én is hiányolom őket.
Elvileg ma megjön a felsőmaró. Nagyon várom már. Nem sok gép hiányzik és azt lassanként pótolom.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Elkészültünk! Mindenhogyan. A munkával és mi is teljesen elkészültünk testileg és lelkileg...
Egyelőre az utolsó huszas. Várgesztesen a vár alatt.
Ma töménytelen mennyiségű padot kell gyártanunk. Persze majd csak nyugiban és nem kapkodva. Ez a három nap a héten egy kis levezetés lesz mert elég volt a hajtásból. Mi gyakorlatilag 4 nap csúszással átadtunk pluszban egy huszas és egy hatos beállót úgy hogy 20.-án tudtuk meg hogy kell még kettőt készítenünk októberben. Mi megtettük a magunkét.
Elvileg ma adja fel futárral a felsőmarót a srác. Fényképezőket nézegetek teljes erőből. Valami jó drágát hogy ne keljen mostanában venni másikat.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kati, Sári és szerelmem már fent vannak. Ebből szerelmem egyértelműen felkel hisz Ő ébreszt engem. Mondjuk napok óta 3-kor fent vagyok és tévét nézek.
Tegnap majdnem az egész délelőtt ráment arra hogy legyártsunk 9 palánkot. Ezek után kizúztunk és a huszas egyik oldalát ledarenyicáztuk. Mára elvileg a hátoldala van és a palánkokat becsavarozni. Már kicsit kész vagyok ettől a hajtástól. Mondjuk átbillentem már egy holtponton és egy kis zombiként élem életemet. Már nagyon váram a péntek délutánt.
Elvileg lebizniszeltem a felsőmarót. Lesz egy jobb képességű erős marógépem amivel temérdek csaplyukat ki tudunk marni. Ezt másra nem is fogjuk használni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kezdek elég hulla lenni. Tegnap csak 3.-ig dolgoztunk de már az sem elég hogy csökkentettük a munkaidőt mert így sem tudok regenerálódni másnapra. Tegnap reggelre mire oda értünk a beállóhoz valami állatcsorda eltüzelte az összes ott hagyott lambériánkat és egy 4m-es 7,5x15-ös fát. Megpróbálták eltüzelni a nagykalapácsunkat is de az végül nem égett el egészen. Ember az ilyen?!?! Ennyire gyújtották fel a 6-os beállótól. Miért nem tüzelték el rögtön a beállót? Még át sem adtuk de már szétkurják! Ezzel a félig elszenesedett buflákkal verném szét a kezét annak aki ezt csinálta. Üzenni is fogunk neki.... Ez magyarország! Mit akarunk mi európában? Irány a balkán mert ez a viselkedés inkább oda való! Ezeknek minek építeni bármit is?
Ma reggel palánkokat legyártjuk és kirohanunk darenyicázni. Holnap el kell készülnünk és ez a két nap még hajtós lesz.
SZép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma időben ébredtem. Már 3 óta csak forgolódtam és arra vártam hogy végre megszólaljon az ébresztő óra.
Tegnap felállítottuk a tetőszerkezetet és lelambériáztuk. A fényképező itthon maradt ezért nem tudtam rendesen dokumentálni a folyamatot. Ha szerencsém lesz akkor ma nem felejtem el.
Ma lelambériázzuk az elejét és a két csúcsfalat ledarenyicázzuk. EZ a terv. Ezt elvileg egy laza napon meg tudjuk csinálni. Holnap reggel az üzemben kezdünk és legyártjuk a 9 palánkot csak utána indulunk ki az erdőbe. Keddre kész leszünk.
Ma édes egyedül megy Pestre Adriért. hazafelé bemegy az apukájához kicsit a lányokkal. Mivel nála lesz táltos ezért mi a teherautóval megyünk ki. Mindenképp kellett a nagy autó mert lambériát és lécet is kell kivinnünk a beállóhoz.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kezdek komolyan elfáradni. Tegnap is napkeltétől napnyugtáig dolgoztunk a meglehetősen hűvös időben. Befejeztük a hatost és nekiláttunk a huszasnak. Még vár ránk 4 kemény nap és ha minden jól megy kedden befejezzük ezt a beállót is. Akkor lesz vége a hajtásnak. Marad egész novemberre két hatoska és semmi több. Abból az egyik ki is van szabva. Egy erős hetes munkáról van szó.
Tegnap délután beszart az aggregátorunk. Ömlik belőle az olaj. Még este cseregép után rohangáltunk hogy ma tudjunk dolgozni. Nem is értem miért nem vesznek egy új gépet e helyett a vacak helyett.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Éledezek. Korai induláshoz korábbi kelés jár. Nekem kell indulás előtt 2-2,5 órácska amikor felébredek és netezek. Kicsit édesemmel is összebújunk és átbeszéljük mi történt az éjszaka a lányokkal. Ő elkészíti a napi kajámat és teát főz. Majd utamra enged. Mi így élünk. Mindig is csodáltam azokat akik indulás előtt 5 perccel ébredtek fel és gyors öltözés után már indultak is.
Tegnap este még gyorsan leüzleteltem egy körfűrészlapot a frissen vett gépre. Elég lelakott korong van rajta. Édes apukája átvette és szerelmem vasárnap elhozza.
Tulajdonképpen mindent leírtam a munkával kapcsolatban este. Ma már a hatost fejezzük be és egy újabb huszasnak állunk neki. Nem szarakodhatunk mert elvileg ma át kellene adnunk mindent. Na persze ez ment is volna ha az a drága főnökünk nem nézi el a szerződést hogy mit is kellene ebben a hónapban átadni. Így is csak 4 napos csúszásba kerülünk pedig plusz két beállót kellett felállítanunk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó estét.
Szerelmem most este kérdezte írtam e naplót mert nem tudta elolvasni. Teljesen kiment a fejemből ezért most pótolom. Tegnap délelőtt palánkot készítettünk és délután padokat gyártottunk. Hamar itthon voltunk mert az egy utálatos munka számomra.
Ma már 6-ra mentünk mert sietnünk kell. Be is nyomtuk a huszas teljes darenyicázását. Az elkészült. Holnap is hatra megyünk és visszük ki a fedéshez a darenyica deszkát és még egy újabb huszas beállónak is nekiállunk miután a hatosat elvégeztük. Piszkosul nyomni kell hogy keddre kész legyünk erre benyögi a főnök hogy nem tudja átadni őket kedden mert óriási lemaradásban vannak a rönkbútorokkal amibe szerdától be kell szállnunk. Elképesztő! Agyam eldobom!
Közben szorgosan mindenre bepályáznak 15(!) kilátóra moccantak rá. EMBER!!!! Csak ketten vagyunk nem huszan! Mondjuk legalább egész jövő évben lesz munkánk.
Felsőmarót lassan de biztosan lebizniszelem. Szerintem jövő héten be is zsákolom. Táltosomba is megjött az olaj. Castrol Magnatec-et vettem bele. 6700ft volt a 4L futárral. Majd valamikor ki kell cserélnem de nem tudom mikor lesz rá időm. Már 12e kilométert mentem amióta megvan a verda és előtte ki tudja mikor lett cserélve benne az olaj.
Szép estét mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem is tudom mit írjak. Kezdődik a véghajrá. Tegnap kapott főnök egy telefont az erdészettől hogy nincs határidő módosítás. Elvileg a héten be kellene fejezni minden e hónap végére vállalt beállót. Ez szinte biztos hogy nem fog menni. Azt mondták keddig van haladék ami szintén nem fog menni. Számításaink szerint jövő hét péntek, ha megyünk vasárnap is akkor csütörtök. Még egy napot nyernénk ha ma megint nem az üzembe kellene rohadnunk mert kész lenne a darenyica fedéshez az anyagunk. Persze az üzemben mindenki hazaballag 15.20-kor mi meg toljuk neki mint állat. Vagyis tolnánk ha lenne anyagunk. Érthetetlen....
Tegnap ledarenyicáztuk a két félig kész beálló csúcsfalait és bedobtuk a Szép Ilonkánál lévő hatosba a palánkokat. Ide már az erdész vitt be a terepjárójával mert az esőben az út gyakorlatilag összkerékhajtás nélkül járhatatlan. Az legalább kész. Ha nyomjuk reggeltől estig akkor esélyes hogy szombaton még át tudjuk adni ezt a két félig kész beállót és vasárnap nekiállhatunk egy teljesen újnak. Talán csütörtökre teljesen kész lesz. Talán...
Felsőmarós ember úgy látszik sokkot kapott mert nem jelentkezik. Még a héten meg akartam szerezni de nem jelentkezik. Ez a magyar mentalitás. No comment...
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Teljesen kipihent vagyok. Tegnap 3-ra kiszabtuk az utolsó előtti hatost és jöttünk is haza. Szeretek ilyen korán hazaérni mert több időt lehetek együtt a kacsáimmal. Elmentünk vásárolni és nem kellett sietnünk. Ma nem is tudom mit fogunk csinálni mert nincs annyi darenyica kész hogy megérje kivinni. Majd a főnökség eldönti mi legyen. Jó hogy a határidő meg itt van a hét végén és sehol sem állunk. A tegnapi napon is olyan dolgot csináltunk kényszerűségből ami ráért volna akár 2 hét múlva is.
Úgy néz ki félig megvettem egy felsőmarót. Édes nem örül neki de ez van. Ilyen vagyok.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Piszok későn vagyok mert elkezdtem utánaolvasni komolyabb digitális fényképezőknek. Vennék egyet karira de brutális a kínálat és egyáltalán nem értek hozzá. Majd valami alakul.
Tegnap pihengettem és egy pici rendet tettem a pincében. Már alig fértünk be a 3 babakocsival és a gépeimmel. Az autóalkatrészekről nem is beszélek. Nagyjából ennyi történt tegnap.
Ma édesnél lesz táltos és mi céges kocsival megyünk dolgozni. Bent leszünk a telepen és egy hatost fogunk kiszabni jobb híján. szombati hatost ennyire készítettük el.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kivetett az ágy. Majd ha kiolvasgattam magamat akkor vissza fekszek és alszok. Szegény édesem is itt ül mellettem. Ő az áldozata a korai kelésemnek.
Tegnap hamar összeszórtuk a hatost . Már fél kettőkor robogtunk hazafelé úgy hogy a 20-ba is beszórtuk a 9 palánkot.
Ma pihizünk mert nem készült el a darenyica fedéshez a rengeteg deszka. Nem is bánom mert így legalább együtt lehetek a lányokkal kicsit.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma kkicsit késésben vagyunk mert Sári nem aludt jól. Elkapta a nátha őt is. Szegénykém nagyon szörcsög.
Tegnap sok mindent meg kellett csinálnom hogy egy nap alatt be tudjam fejezni a maradékot.
Gletteltem és festettem, takaróléceztem és tetőt javítottam. Még nagyon sok minden van hátra de ha szerencsém van jövő vasárnap elkészülök.
Ma elvileg 6-os beállót viszünk ki Várgesztesre.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma korábban keltünk fel mert 6-kor indulok is a maszek munkámra. Beugrok a gigalétrámért apámhoz ami magában fél óra lesz. Jó beszélőkéje van az öregnek és ilyenkor beszélgetünk kicsit.
Ma tetőjavítás, szegélyezés, glettelés, falazás és szalagparketta javítás vár rám. Nem fogok unatkozni...
Tegnap kiszabtunk mindent a huszasból és a kinti huszas összes palánkját leszabta kollégám. Ma ő bemegy összedobja a palánkokat és felügyeli a fiúkat akik lefestik azt a hatost amit szombaton kiviszünk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Olvasgattam. Egy jobb fajta felsőmarót szeretnék venni nem túl drágán. Egyelőre egy ilyet nézegetek. Rengeteg csaplyukat marunk és ahhoz kellene egy masszív gép ami bírja a kiképzést.
Tegnap félig kiszabtuk a huszas beállót amit ma befejezünk. Lassan az a gond hogy olyan ütemben haladunk amit nem tudnak kiszolgálni a főnökék és ezért nem fogunk tudni haladni. Holnap maszekolok és szombaton letelepítünk egy hatost amit elvileg holnap lefestenek. Viszont vasárnap darenyicáznunk kellene ami sehol nincs még. Tehát itt a nyakunkon a határidő és széttárt karokkal állni és várni fogunk. Ez lesz hétfőn is amikor kitolunk még egy hatosat amit 1 hónap múlva kellene. Eszem megáll!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma kicsit később vagyok mert bealudtunk. Hajnali fél 3.kor felébredtem és piszok nehezen aludtam vissza. Ilyenkor kész kínlódás felkelni órára. Egész éjszaka szakadt az eső és most is zuhog. Mindennek a tetejébe kaptunk egy kis viharos szelet is mellé 3-kor. Már a szél elült csak az eső maradt.
Tegnap 10-ig mi is áztunk de szerencsére utána elállt. Sikerült belambériázni az egész beállót és már csak darenyicáznunk kell. Most nézem hogy jó vacak képeket készítettem. Érik már egy jobb fényképező. Szeretném karira meglepni magunkat egy szuper géppel amivel igazán jó képeket lehet csinálni.
A képeket majd egyben az albumba teszem fel ide ha elkészül.
Ma eső ide vagy oda amúgy is bent lettünk volna a telepen mert rohammunkában ki kell szabni egy újabb huszas beállót. Ezzel végezni kell péntek estére mert szombat-vasárnap fel kell állítanunk egy újabb hatosat amit le is kell lambériáznunk. Most a tempót magasabbra kell kapcsolni mert pár elfelejtett határidő miatt ránk ég a munka. Még jó hogy fél hónapot végiglazáztuk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Extra hulla vagyok! Tegnap reggel kiderült hogy még egy 20 és egy 6-os beállót fel kellene állítanunk. He?! Most dolgozhatunk éjjel nappal hogy végezzünk. Már tegnap is majdnem 6-ig voltunk és egy huszas teljes szerkezetét összedobtuk Várgesztesen a tónál. Mindezt kb. 7 óra alatt. Képek majd egyben lesznek mert nem nagyon volt idő fotózni. Ma már lambériázunk és darenyicáznánk ha kész lenne... Ezzel a tegnapi bejelentéssel annyi volt a hosszú hétvégének. Péntekre leredukáltam a maszek munkát és a többi napon gőzerővel fogjuk előgyártani a bónusz huszast. Eszem megáll! Most úgy néz ki jövő vasárnap fogom befejezni a maszekot amikor édes Pestre megy Adriért, és majd akkor fogunk pihenni ha átadtunk minden októberi beállót. Az 3db huszas és 2db hatos. Eszem megáll! Arról nem is beszélve hogy egy hatost rossz helyre állítottunk fel mert a főnök nem gondolkozott. Vagyis nem rossz helyre hanem felállítottunk egy novemberit most októberben.
Mindennek a tetejébe holnapra nagy esőt mondanak. Még ez kell nekünk!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Eddig tartott amíg végigolvasgattam azt a két topikot itt a fórumon amit figyelemmel követek. Ma vagyunk szerelmemmel 103 hónaposak! Ki se tudom számolni ilyenkor kora reggel hány év ez. 2 csodaszép gyerkőc és a tűz még mindig ugyan úgy lobog. Valamit tudhat ez a csaj ha ennyi ideig képes lekötni a figyelmemet. Imádom őt és a kiskacsáimat!
Tegnap igazi nagy láblógatás volt. Sokat pihengettem és a munka még csak eszembe sem jutott. Vagyis ez nem igaz mert pétek-szombatra letárgyaltam a maszek munkát amit már vagy egy hónapja elvállaltam. Kis famunka és glettelés-festés. Nem sok hangulatom van hozzá de itt még sok munka lesz ami miatt nem lehet nemet mondani ezekre az apróságokra.
Cunci nagyon köhög amivel fertőz mindenkit. Remélem más nem esik bele a betegségbe.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma egy kicsit lustiztunk. Megtehetjük mert nem dolgozok. Tegnap megpróbáltam gumit szerezni táltosra de kb. 2 hét még mire megérkezik a szállítmány. Nagyjából semmit nem tudtam elintézni tegnap. Legalább pihentem.
Az én szerelmem töltögeti a nála lévő telefonszámokat a mobilomra. Tulajdonképpen mondanám hogy feleslegesen mert úgysem hordom magammal. Olyan jól hozzászoktam hogy nincs mobilom és ettől teljesen nyugis vagyok hogy a mobilom szépen itthon pihen a konyha párkányán lenémítva. Ha keres valaki azt este vagy visszahívom vagy nem. Szóval aki innen a főrumról keresne inkább írjon sms.-t. Érdekes hogy édesem vitatkozott velem hogy legyen nálam a mobil és én nem akartam, és ezt ő elfogadja. Nekem egy ILYEN csajom van! Nem erőltet rám semmit amiért cserébe nem élek vissza ezzel és mellette állok mindenben. Még azt is elnézi nekem hogy ha magam mellé nézek van itt 1m2 belül 5db. körfűrész. Úgy számolom még kb. 2 méret hiányzik. Előbb utóbb meglesznek azok is. Ha majd meghalok lesz mit kiárusítani.
Ha ma jó idő lesz akkor nagyokat sétálunk egy kezelhetetlen és irányíthatatlan Katicával. Na és persze a többiekkel. Jövő hét végén meg kell csinálnom a maszekomat mert rám ég a munka.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma hétvégézek. Ez azt jelenti hogy én ma nem dolgozok. A kollégám megy mert neki van egy kis lerendezni valója a főnökséggel de én itthon maradok a kacsáimmal. Lehet elgurulok táltival a gumishoz és veszek két jóképű téligumit a meglévők mellé és fel is rakatom. Közeleg a tél és nem akarom az utolsó pillanatra hagyni a dolgot.
Tegnap befejeztük a hatos kiszabását és elkészítettük a kinti hatos palánkjait. Már rutinból toljuk ami meglehetősen gyorsítja a dolgot. Elvileg hétfőn Várgesztesre viszünk egy húszasat felállítani. (na nem félre érteni )
Adri nagyon köhög. Lehet ebből doki lesz nem suli. Majd meglátjuk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Szerelmeim!
Kis húsos 7,25kilócska szerelmem!
Azóta van fülbevalónk is.[ Szerkesztve ]
-
bim
veterán
Jó reggelt.
Már olvasgatok egy ideje. Nem aludtam valami jól. Kati nagyon rossz és tegnap kiakadtam tőle rendesen. Merő egy hiszti ez a lány. Nem tudom miért ilyen de nehéz vele. Tegnap munka után elmentem édesékkel Adriért teniszre és hazafelé Katit úgy húztam mert végig ordított. Néztek is bennünket hogy mit csinálok de elég volt abból hogy mindenért kiveri a hisztit.
Tegnap délelőtt 4 fabakot készítettünk és délután álltunk csak neki kiszabni egy újabb hatos anyagát. Nem tudunk kimenni terepre a héten mert nincs kocsi ami kiviszi az anyagot. Most ez van. 3 napig bent leszünk a telepen. Max. kiszabunk 2 hatosat és akkor nem marad csak egy hatos és egy húszas.
Képek nincsenek mert a nagy gépen vagyok. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma nehezebben ébredtünk mert volt Katitól egy kis éjszakai sírás amire mindenki felébredt és nehezen aludtam vissza. Tegnap befejeztük a 2. húszast és a hatost is amibe még a 4 palánkot le kell gyártani. Képek később lesznek mert a nagy gépre át kellett jönnöm. A kis gépen lehalt teljesen a rendszer. Majd hétvégén kell vele valamit kezdenem.
Ha minden jól megy ma kiviszünk egy újabb előre gyártott húszast és nekiállunk felállítani. Ez azon múlik lesz e fuvarosunk aki kihozza.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nem aludtunk valami jól mert Kati állandóan felébredt és a végén az lett belőle hogy mellettem aludt. Persze jól összerugdalt. Nem tudom miért alszik ilyen nyugtalanul. Amúgy is égetően rossz gyerek. Édes már retteg vele utcára menni mert nem tudja fegyelmezni. Elképesztő!
Tegnap egész jól haladtunk a hatos beállóval. Ha minden jól megy ma többé kevésbé befejezzük. Igyekeznünk is kell mert ha elered az eső oda tutira nem fogunk tudni bemenni mert az út nagyon durva lesz. Lehet itt ott el is mossa majd a víz. Meglátjuk mi lesz.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kicsit olvasgattam a fórumon. Érdekes hogy most volt hozzá türelmem. Máskor csak átlapozom és csak bele-beleolvasok posztokba.
Tegnap egy igazi galád hétfőnk volt. Már mikor hozzákészültünk a kiszállításhoz nyögve nyelősen jött össze minden. Kiértünk az erdőbe és kiderült hogy rádöntöttek egy fát az alapra és az 5 felé tört. Még jó hogy lepakoltuk az anyagot és utána vissza kellett raknunk mindent a kocsira és át kellett vinnünk egy másik helyre ahová egy ösvényen kell lehurcolnunk az anyagot. Kukim kivolt vele. Kb. fél 2 körül tudtunk nekiállni a munkának. Ma remélem jobb napunk lesz.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Mozgalmas volt a tegnapi nap. Korán indultunk Pestre cunóért de előtte elmentem a körfűrészért. Édeséket kitettem az apjánál és húztam is tovább Ceglédre. Odaérve a gépért kicsit megdöbbentem mert nem az a gép várt amire számítottam. Erről a gépről van szó. Az a baj hogy ugyan a képen szereplő gépet vettem meg de ez nem 5103r mint ahogy a leírásban szerepel hanem 5903r. Az eszem megáll! Ez csak 86mm-t ér át gyárilag és nem 100-at. Igazából ott álltam és nem tudtam mi tévő legyek mert ilyen tudású gépünk ugyan nincs de nem is ilyet akartam venni. Mit tesz ilyenkor az ember amikor egy hamis információnak felül és elautózik a francba. Sajnálta a srác de ennyi. Elhoztam 35-ért és kész. Kisebb lapolásoknál és rovásoknál nem a nagy gépet nyúzzuk. Azért ehhez nem tudok mit hozzáfűzni.
Megismerkedtem édes bátyjával cirka 5 év után. Beszéltünk vagy 3 szót.
Hazafelé semmi érdekes nem történt. Táltiba a héten olajat kell cserélnem mert amióta megvettük azóta leszaladt 10e km.
SZép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Érthetetlen módon egész nap fűtenek mint az állat és nem lehet kibírni! Ember! 20 fok felett van odakint!Megrohadunk a panelban mert valaki bekapcsoltatta a fűtést. Eszem megáll! Persze az egész család fent van már hajnalok hajnalán.
Elfelejtettem lejegyezni hogy péntek reggel kértem az önindítótól egy Haleluját Bochitól Katicának és Sárának. Ha valaki hallotta akkor az nekünk szólt. Bearanyozta a napomat hogy köszöntötték őket a rádióban! Imádtam a Bumerángot és vérzett a szívem amikor megszűnt. Őket hallgattuk meló közben és ez újra így van.
Ma korai indulásunk lesz Pestre. Édesék kiszállnak apukájuknál és én tovább gurulok a körfűrészért. Egyszerűen belefáradtam abba hogy egyezkedjek hogyan tudjuk lebonyolítani az üzletet. Inkább elmegyek érte és kész. Édes "nagyon" örül neki hogy egy újabb körfűrésszel gazdagodok. Mondjuk szart már nem veszek.
Tegnap óta újra van telefonszámom. Vagyis visszakaptam a régit. Leszaladt másfél hónap mobil nélkül és meg kell hogy mondjam egyáltalán nem hiányzott. El is döntöttem hogy nem fogok mobilt használni ezek után sem amiből egy kisebb vita kerekedett szerelmem és köztem. Ő követeli hogy hordjam magammal és engem pedig nem érdekel. Persze azonnal kijátszotta azt az adut hogy nem is érdekel engem mi van velük amitől persze sokkot kaptam. Annyiban maradtunk hogy a kocsiban lesz a telefon és majd néha ránézek. (na persze). Sokkal nyugisabb volt az életem hogy nem voltam elérhető. Na nem mintha menekülni kellett volna bármi elöl de nem zargattak.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Már fent vagyunk. Persze olyankor nem tudok aludni amikor akár délig is durmolhatnék. Majd valamivel elütjük a szerelmemmel az időt.
Tegnap befejeztük a telephelyi munkát és elvileg hétfőn megyünk ki felállítani egy hatos beállót. Jutott még arra is időnk hogy megnézzünk egy kilátót amilyet kellene készítenünk. Szép munka lenne az biztos. Persze egyelőre még teljesen bizonytalan hogy megnyeri e a cég a pályázatot de esélyes. Majd meglátjuk.
Egész jól alakulnak a dolgaink. Kezd megszilárdulni az anyagi helyzetünk és ez elég megnyugtató. Gyorsan kell is vennem egy körfűrészt ennek örömére. Elvileg már letárgyaltam de az eladó elég fasz módon viselkedik. Lehet holnap elmegyek érte és akkor nincs kibúvó.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész jó kedvvel ébredtem. Tegnap a főnök azt mondta hogy nagyon esélyes hogy folytatódnak az ácsmunkák télen is. Ma elvileg elugrunk megnézni egy kilátót mert nagy eséllyel télen készítenünk kell egy 15 méter magasat. Az szuper lenne! Esőbeállók is folytatódnak és lehet egy kocsibeálló is bejátszik. Mindez télen. Jók a kilátások.
A körfűrészes megírta hogy megvan a gép de azt nem hogy feladja e. Kész vagyok ezektől az eladóktól. Én pitizzek hogy megvehessem a gépet. Eszem megáll!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Épp bosszankodok mert át kellett jönnöm a nagy gépemre mert a kicsi rendszere állandóan lefagy. Újra kellene húzni de az idő ami pedig nincs. Majd talán hétvégén ha nem dolgozok.
Tegnap palánkokat gyártottunk és nekiláttunk egy húsz négyzetméteres beálló kiszabásának. Az a cél hogy pénteken végezzünk a benti munkával és akkor már elvagyunk kint az erdőben.
Rápályáztam újra egy körfűrészre amit már 1x majdnem megvettem. Remélem lesz belőle valami. Ehhez csupán az kell hogy feladja postán vagy futárral. Majd ez is alakul.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Lassan de biztosan ébredezek. A sarkaim fájnak ilyenkor reggel mert vacak a munkavédelmi bakancsom. Vettem bele talpbetétet de ez sem segített sokat. Tegnap kiszabtunk mindenestől egy hat négyzetméteres beállónak a szerkezetét. Ma palánkot gyártunk a huszasba és nekiállunk egy újabb hatosnak. Szerintem a héten még egy huszast kiszabunk és utána mehetünk megint erdőre. Ilyen egyszerű az egész. Úgy nyilatkozott a főnökünk hogy valszeg folytatódik ez az esőbeálló projekt télen is egy másik helyen. Valahol örülök neki de rém unalmas már ez az egész. Becsúszhatna valami jó kis tető közbe. El kellene mennem a kis maszekomat is megcsinálni valamikor hogy abból is legyen pénzecske de nem tudom mikor lesz rá időm.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Még félig meddig alszok. Lassan de biztosan ébredezek. Szerettem volna megszerezni egy pc.-t de lecsúsztam róla. A sors akarta így mert felesleges lett volna egy 3. gép a háznál. Így is csak egyet ütünk vágunk állandóan.
Tegnap nyögve nyelősen befejeztük végre a 2. esőbeállót. Még nincs 100%-ban kész mert hiányoznak a palánkok amiket ma fogunk legyártani hozzá. Most nincs kedvem képeket feltenni róla majd talán holnap. Azt is albumostól fel kellene töltenem és akkor jobban át lehetne nézni.
Itthon minden rendben van. Szerelmem nehezen bír Katival. Nagyon önfejű a kis rosszaság. Pont olyan mint én vagyok. Ha itthon vagyok hozzám szalad panaszkodni aki persze nem tud neki nemet mondani. A "nem"-re ott van az anyja.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Elég komoly dilemmában vagyok és emiatt nehezen is aludtam. Feldobott egy srác egy X58-as gépet rohadt jó árban. Gyakorlatilag vinya nélkül egy komplett gép. Persze nincs rá szükségem de nem tudom mitévő legyek. Estig eldöntöm.
Hála az égnek lement a móri bornapok. Most elég lapos volt. Az árusok mennyisége lefeleződött és ezzel az emberek aránya is szépen csökkent. Karcsi 3 madara nyert díjat. Nagyon nem érdekelt bennünket. Gyerkőcök csak a vurstlit élvezték igazán, ott is az ugribugrizást. Kép majd talán holnap ha édes átteszi a mobiljáról a gépre.
Ma elvileg befejezzük a második beállót a palánkot leszámítva.
Egy régebbi félköríves lépcsőzsaluzásom.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Jól aludtunk mert utolsó pillanatban úgy döntöttek Ildimamáék hogy mégsem alszanak nálunk hanem inkább jönnek ma reggel is. Az egész abból alakult ki hogy Karcsinak vannak papagájai amiket hozta a szokásos bornapi díszmadár kiállításra. Nagyon örültem neki hogy a helyemen alhattam és felhőtlenül meztelenkedhettünk mindannyian. Lehet rigolyás vagyok én már ahhoz hogy vendégeknek jópofizzak.
Tegnap délelőtt beszaladtunk Fehérvárra táltit kitakarítani. Ha már ott voltunk megnézettem a szélvédőn lévő kavicsfelverődéseket de megnyugtattak hogy minden rendben van velük mert azok már javítottak. Beugrottunk a karosszériáshoz is és azt mondta 35-be megállhat az alvázvédelem a pár rozsdafolt kijavítással. Ennek igazán örülök, már csak ki kell majd valahogy vennem a munkából. Erre addig esélyem sincs amíg nem javítják meg kollégám autóját, ahhoz pedig sok pénz kell.
Apámnál is voltunk egy villámlátogatáson nehogy azt gondolja hogy elfelejtkeztem róla. Unokáznia kell pár hetenként egy kicsit.
Már régen gondolkodtam azon hogy nézek egy tárhelyet ahová a munkáimról készült képeket egyben feltehetem. Így apám is meg tudja nézni mit dolgozik a fia. Ő is építőiparos volt csak ő villanyszerelő. Már nyugdíjas az öreg. Szóval majd apránként dobok fel albumokat ide is ősrégi munkáimról.Sóskúti tető
Ma folytatjuk a bornapozást. Délelőtt kimegyünk az árusokhoz. Tegnap is voltunk egy részen de inkább a vurstliba mentünk ki. Ma is megyünk oda is.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Meg lehet dögleni a lakásban mert elkezdtek fűteni. Nem gyengén izzadok! Ma extrakésőn vagyunk mert nem kell menni dolgozni. Ennek az az oka hogy nincs semmi anyagunk előkészítve. Hétfőre lesz lambériánk és darenyicára deszkánk. Nem is bánom a dolgot mert kell ez a két nap pihenő. Úgyis bornapok van a hétvégén.
Ennyire vagyunk a késztől. Persze még le kell szegni a végeket és majd ha elkészül körben a palánk akkor azt be kell építeni de az majd egy későbbi munka lesz mert a műhelyben egy német munkát csinál mindenki gőzerővel.
Táltos iszonyat koszos ezért lehet elviszem valahová kitakarítani. Majd meglátom mi lesz. Most beszéljük szerelmemmel hogy begurulunk apámhoz és utána hazafelé megmossuk táltost. Édes anyukájáék úgyis csak délután jönnek .
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Vidám éjszakánk volt. Kati átjött fél 3 körül és behányt az ágyunkra. Amíg édes takarított az ölembe vettem és nyugtattam amikor újabb hányás érkezett. Egy földre tett szivacson próbáltam elaludni vele és még egy utolsó adagot kidobott. Remélem ennyi volt mert nincs rosszabb annál mint amikor egy gyerek beteg. Pont most esik bele amikor végre túljutottunk rajta.
Utána már nem nagyon kellett aludnunk mert figyelni kellett Katira hogy minden rendben legyen vele.
Tegnap szinte egész nap áztunk. Ennek ellenére az egyik oldalt lelambériáztuk és be is darenyicáztuk. Elvileg ma benyomnánk a másik felét de nincs elég anyagunk rá. Elfogyasztunk minden anyagot és majd hétfőn folytatjuk. Amúgy is bornapok van most Móron. Kicsit bulizgatunk és nézelődünk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Jó közérzettel ébredtem ha nem számítom hogy picit köhögök. Tegnap eljöttünk 4 órakor mert kezd elegünk lenni az erdőből. Vagyis nem elegünk hanem kezdünk besokalni. Lehet szombaton nem is melózunk.
Amúgy egész jól haladunk. Ennyire jutottunk.
Ma már lambériázunk és lehet elkezdjük a darenyica fedést is. Majd alakul.
Szombatra bejelentkeztek édes anyukájáék és itt is alszanak. Vidám lesz..
Ma már Adri is megy suliba mert teljesen meggyógyult.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Úgy néz ki kezdek rendbe jönni. A lányok már rendben vannak és én se nyavajoghatok. Tegnap elkezdtük felállítani a következő esőbeállót a másiktól 2km-re. Az előzőt átvették és van pár apróság amit még pótolni kell de alapvetően minden rendben talált rajtuk a műszaki átvevő bizottság és az erdészet.
Egy oszlopkapcsolat. csap-illesztés.fecskafarkú lapolás. Az összes ilyen.
Egy nap alatt ennyire jutottunk.
Ha minden jól megy akkor délig felszórjuk a maradék 6 pár szarufát és délután belambériázzuk a két csúcsfalat kívül belül.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kezdjük magunkat összeszedni. Állítólag kalici vírust szedtünk össze amire nincs ellenszer. Én este még fostam de szerintem a nagyján már én is túl vagyok. Tegnap csak lődörögtem a munkában. Épp csak be tudtuk fejezni ezt az esőbeállót de a másiknak neki sem álltunk mert egyszerűen elment az egész napunk és erőm sem volt hozzá.
Dobok fel pár utolsó képet.
fent belülről.
egyik oldalról
másik oldalról
az alsó részMa állunk neki a következőnek. Remélem a héten kész közeli állapotba kerülünk azzal is.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon gyenge vagyok! Tegnap délutántól én is rosszul lettem és éjszakára elkapott a gyengeség engem is ami édeséket bántotta egész nap. Valami gyomorrontás vagy vírusos fertőzés lehet mert Adri egész nap hányt és hasmenése volt. Édesem szintén ugyanez, és este már nekem is ment kicsit a hasam. Most úgy érzem rendben vagyok de nagyon erőtlenül ülök most itt. Délután óta nem is ettem semmit. Nehezen vette be a gyomrom a kávét is de azért lecsúszott. Még az a szerencsém hogy ma már befejező munkánk lesz ami nem tart be egész nap és akkora erőt nem is kíván. A priccsre kell fent felfurkálni a kőrist és 3 szál deszkával lefelé kipótolni a darenyicát. Benyelt a gép is valami vírust mert szarakodik rendesen a FF. Remélem azért nem omlik össze mielőtt elküldöm ezt a hsz.t.
Tegnap többnyire mindenki aludt és szenvedett. Nem ilyennek álmodtam meg az egyetlen napot amikor édesékkel együtt tudok lenni.
Érdekes hogy Katin és Sárin nem ment át. Szerencséjük volt aminek külön örülök. Utálnám a a gyerekek lebetegednének.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jobb reggelt.
Lebetegedett szinte az egész család! éjszaka óránként hányt cunci és hasmenése volt. Most édes rohangál a wc-re . Katinak is volt a héten egy nap amikor hányt de ő átvészelte. Reggel elszaladok tankolni és irány az ügyelet. Nem pont így terveztem azt az egy napot a héten amikor pihenhetek de nincs mit tenni.
Tegnap nem végeztünk teljesen. Én megcsináltam az ajtót és az ablakot, kolléga pedig beszegte és az egyik oldalon befejezte az alját a darenyicának.
Nem működik a képfeltöltő hely és most hirtelen csak ezt találtam:
kész oldala
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nehezen ébredezek. Szerencsére szombat van és ha minden jól megy ma nem maradunk sokáig. Tegnap befejeztük a tetőtér lambériázását és nagyvonalakban felütöttük a darenyica fedést. Elvileg mára csak a priccs leburkolása maradt és az ajtó/ablak lelambériázása. Ha szerencsénk van akkor még talán be is tudjuk fejezni. Mondjuk az sem baj ha hétfőre csúszik a végső simítások. Majd meglátjuk. Fárasztó hét áll mögöttünk és már nem nagyon tudunk koncentrálni.
Ma nem teszek fel képet mert felesleges. Majd holnap dobok fel a kész állapotról.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma kicsit korábban vagyok mert korábban kell indulnunk. Az anyagunkat nem küldték ki tegnap délután hanem inkább ma reggel fél 7-re ott lesz az erdőben. Hurrá! Úgy számoltunk hogy este lehordjuk a cuccot és hazajövünk, majd ma kipihenten beépítjük. Ehelyett reggel lecincáljuk az anyagot és jól elfáradunk. Majd utána valahogy összeszedjük magunkat és bedolgozzuk az anyagot. Már nem sok van hátra. Ma a darenyica fedést kell benyomnunk és ha marad idő belül kell lambériáznunk. Jó volna holnap teljesen befejezni de erre ma nem sok esélyt látok. Így állunk:
hátulról
elölről.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egyre nehezebben ébredek fel. Ez az erdei túra rendesen égeti az energiát. Korai lenne még panaszkodni mert a 8(!) esőbeállóból ez csak az első. Mondjuk ez a legbonyolultabb is. Ma nincs fotó mert itthon felejtettem a gépet. Tegnap felállítottuk a tetőszerkezetet és a két csúcsfalat kívül belül lelambériáztuk. Ma lambériázunk és deszkázunk. Úgy látjuk hogy vagy 20 szál deszkával többet küldtek. Ez csak azért gáz mert fel kell cipelni majd a dombra.
Tegnap Sárikám 2 szurit is kapott. Egy nyikkanása nem volt neki. Ó a kis drága. Szép kis súlya van már neki. Kereken 7 kilócska a szerelmem. Nem is kell jövő hónapban menni a védőbe mert elégedettek a fejlődésével.
Édes megfázott teljesen. Ez nem jó hír mert nem tud aludni ha nem az orrán vesz levegőt. Egész éjjel fújta az orrát. Sajnos amíg szoptat semmit nem szedhet rá agy fújhat be a nózijába ezért kénytelen szenvedni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egyre fáradtabban ébredek. Ez az erdőben való hurcolkodás teljesen kinyír. Tegnap jött megint egy teherautó anyag amit le kellett cincálni. Szerencsére már csak a darenyica fedés anyagát kell levinni és némi kis kiegészítőt. Szépen fáradok...
Tegnap volt kint egy bizottság is ami állt a tervezőből, a project managerből és egy főerdészből. Természetesen mindent rendben találtak. Tulajdonképpen a legfőbb gondjuk az volt hogy az uniós táblát hová csavarozzák fel. Már azt is tudjuk hogy ez a projekt 299 milliós uniós támogatással készül.
tegnap ennyire haladtunk.
Ma már teljesen szerkezetkész lesz. Az alsó szint már teljesen kész. Elvileg a héten befejezzük de ne kiabáljuk el.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kicsit totálkáros vagyok. Ez a tegnapi nap megtette a hatását. Reggel felpakoltunk a teherautóra és kivittük Szarvas-kútra a szétszedett beállót. Mentünk az erdőben vagy 5km-t. Sajnos csak fent az úton tudott az autó megállni és kézben kellett lehordani az anyagot. Ennyire voltunk az úttól. Az első forduló még csak elment volna de a másodikra kaptunk egy fullos teher anyagot amit másfél óra alatt tudtunk csak öten lehordani. Mondanom sem kell hogy teljesen kinyiffantunk. Este nem is kellett altatódalt énekelni nekem. Kb. fél 5.-ig tudtunk dolgozni mert az a mocsok aggregátor bemondta az unalmast. Hihetetlen vacakot kaptunk! Nem elég hogy a nagy gépeinket nem bírja még 5 percenként le is állt. Majd a motor ment de nem adott áramot. Elvileg ma kölcsönöznek egyet nekünk hogy menni tudjunk. Eddig jutottunk el. Gyönyörű helyen lesz ez a kis beálló de azt mondták az erdészek teljesen felesleges ide ilyet építeni mert hamar eltüzeli a nép. Ennyi!
Ma ha meglesz az aggregátor folyt köv.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nehezen ébredezek. Hamar elszaladt ez a hétvége és jó volna még pár nap pihi. Kicsit be vagyok rezelve attól hogy a mai kitelepülésnél hogy fogjuk lecincálni az anyagot azon a meredélyen. Valahogy biztos lesz de remélem nem ér senkit baleset. Ráadásul esős időt jósolnak. Majd meglátjuk mi lesz.
Tegnap délelőtt elszaladtunk apámhoz látogatóba. A szőlője nagyon vacak lett. Én meg sem kóstoltam csak édes elmondásából írom. Gyorsan jöttünk is el mert Kati nem bírt magával. Nyűgös volt mert nem aludt az odafele úton. Délután megnéztem a futamot és egy kisebb kört sétáltunk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész kipihent vagyok. Tegnap rendben lezajlott a családlátogatás. Érdekes hogy amikor összeköltöztünk édessel sokáig nem is beszélt az apjával és én is haragudtam rá. Ez mostanra teljesen megváltozott és az utóbbi időben szinte gyakrabban találkozunk velük mint az anyukájával.
Ma délelőtt pihi lesz és amikor úgy gondoljuk begurulunk apámhoz egy gyors látogatásra. Érik nála a szőlő és mint éhes sáskák meglepjük a tőkéket.
Tegnap napközben felszereltem a csodaszalagot a gépre. Nagyon szép tisztán vág de a vastagabb fáknál kicsit behajlik a lap vágás közben. Úgy látom ezt a fűrészt kb. 7,5-8cm vastagságig lehet pontosan használni. Én persze azonnal 15-ös fát vágtam vele amit elvágott ugyan de nem tökéletesen. Lehet még feszítenem kellene a lapon. Most egyelőre nem foglalkozom többet a géppel majd talán akkor ha komolyan használni fogom.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma vagyunk 102 hónaposak! Én csak a 20.-i fordulót tartom de édesem tudja csak hogy épp hányadik hónapban vagyunk. Sajnos mostanában nincs annyi időnk egymásra de ez mindig is így volt mert szezonban első a munka.Persze amennyi időt csak tudunk egymással töltünk. Mondjuk már a gyerekek miatt nehézkesen jön ez össze.
Ma jönnek az apukájáék hozzánk látogatóba. Én sem dolgozok ezen a hétvégén mert mindennel elkészültünk a 2. beállónál. Már azt is csak festeni kell és a szerkezete kész van. Hétfőn megyünk erdőre telepíteni a nagyobbikat. Állítólag jó 80 métert kell hurcolni az anyagot valami meredek lejtőn lefelé a cuccot. Finom lesz lesétálni a 20x20-as 5 méteres gerendákkal, a keményfáról nem is beszélve. Majd meglátjuk mi lesz. Kaptunk egy vacak aggregátort ami nem bírja el a nagyobb gépeinket. Hurrá!
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nehezen szakadtam el a jó meleg ágyikómtól. Itt vannak azok a reggelek amikor már nagyon lehűl az idő. Itt a Vértes lábánál hatványozottan igaz ez.
Tegnap Győrben voltunk gazdagéknál kukatárolót és egy álpadlást készíteni. Szerencsére belefért egy napba mind a két munka mert nem lett volna kedvem ma is oda menni. Elvileg ma elvégzünk mindent a 2. esőbeálló szerkezetén és ha ez így lesz akkor holnap nem megyünk dolgozni. Ha minden igaz jönnek hozzánk édes apukájáék unokanézőbe. Az utóbbi időben egész gyakran járnak ide. Nem bánom mert mindig hoznak magukkal egy csomó cuccot.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Még ébredezek. Egész érdekesen alakulnak az események a munkahelyemen. Kiderült hogy zavarja a főnökséget hogy jól keresünk. Az nem érdekli őket hogy a saját maguk által meghatározott profit a zsebükben van hanem még többet akarnak. Nem értem őket. Adott egy munka amiért adnak egy árat hogy ennyiért lehet elkészíteni. Ha túl gyorsan végzünk és tudjuk tartani a határidőket akkor jól keresünk, ha lassan dolgozunk akkor csúszik az átadás és akkor nem. Most akkor fékezzünk? Érthetetlen! Mindenre ők adtak árat és nem mi.
Ma Győrbe megyünk egy kukatárolót készíteni. ez már maga a lassítás amit ők idéztek elő. Erről ennyit. Már két napja eljövünk 15,20-kor amikor lejár a 8 óra hogy ne végezzünk olyan gyorsan.
szerkezet
fecskafarkú lapolás az összekötőknél hogy húzásra is tartson a fakötés
Már a tíz pár szarufából három párat ki is szabtunk rá. Mivel ez egy egyszerűbb beálló lesz mint az előző ezért még egy 2 napos munkánk van és szerkezetkész állapotba kerül ez is. A többit majd terepen kell felütni rá. Lehet nem is dolgozunk szombaton mert akkor hamar végeznénk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Szépen belecsúsztam a megfázásba. Reszelős a hangom és az orrom is folyik szépen. A tüdőm is fájdogál de azért túlélem. Némi köhögés is játszik de nem vészes. Megpróbálom magamat kikúrálni amíg nem kerülök mélyebben bele. Most nem betegedhetek le mert ezer a munka.
Tegnap elég lassan haladtunk. Lehet a betegség miatt de lehet hogy inkább az ennek az oka hogy kollégámat megkörnyékezték egy külföldi munkával. Most megy a vívódás hogy menjen vagy maradjon. Megjegyzem ha elmegy akkor jól megszívat engem mert hiába tudok egyedül dolgozni és minden gépem megvan a munkához de egy ácsra fele ennyi munkát sem fognak vállalni. Mivel relatív nagy a cég ezért nem kell attól félnem hogy megszűnik az állásom csak ha nem szakmunkát végzek akkor a bérezésem a béka segge alá kerül amitől felkopik az állam. Majd meglátjuk hogy dönt.
Ma elkezdjük összeállítani a második esőbeállót. Elvileg ma vagy holnap nagyjából végzünk is a szerkezettel. Sietnünk kell mert mind a kettőt fel kell állítanunk a hónap végéig kint a terepen. Sőt! Van még egy 6m2-es is amivel el kell készülnünk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
A fejem kicsit fájdogál. Olyan megfázós tompa fájdalom. Kibírom de azért nem esik jól. Sejtettem hogy meg fogok fázni ebben a takony időben.
Tegnap nekiálltunk egy újabb beállónak. Ezt már nem rakjuk itt bent össze csak kint a terepen. elvileg holnap estére olyan állapotban lesz hogy szerkezeten nem lesz munka. Ha minden jól megy és a festés jól halad akkor a másikat csütörtökön elkezdjük állítani. Kíváncsi vagyok milyen körülmények fogadnak kint az erdőn minket.
Hamarosan megkapom az új fűrészszalagot amit rendeltem itt egy PH-s arctól. Valami űberfasza lap lesz. Remélem beváltja a hozzá fűzött reményeimet mert nem olcsó mulatság.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hajnali 2 óta csak perceket aludtam mert valahogy nem jött álom a szememre. Persze megint esik az a szemét eső. Kicsit meg vagyok fázva ezért ennek nagyon nem örülök.ú
Tegnap délig szinte semmi nem történt velünk. Lementünk a boltba és én pihengettem. Egyszercsak kopognak. Az egyik maszek munkám ahol lábazatot kentem tulajdonosa eljött Velencéről mert nem ért el telefonon és személyesen felkeresett hogy folytassuk a munkát. Agyam eldobom. Most festeni és szegélylécezni kell nála. Két cserepet meg kell igazítanom a tetőn és a szalagparketta felpúposodását kell megreparálnom. Tele vagyunk munkával de nem merem visszamondani mert ilyenkor szokott beütni a szerencsétlenség. 2 hét múlva viszem táltost karosszériáshoz aki megnézi mennyibe fog fájni a kilakatolás és alvázvédelem. szerintem amit ezzel a kis maszekkal keresek el is megy rá simán.
Délután felmentünk Adriért Pestre. Rendben tért vissza hozzánk.
Ma neki állunk egy újabb esőbeállónak. Remélem nem fogunk nagyon elázni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kicsit bealudtunk. Most kell pihenni mert ebéd után megyünk Adriért Pestre.
Tegnap az egész esőbeállót szétszedtük atomjaira hogy le lehessen festeni és fel lehessen állítani kint az erdőben. Holnap egy újnak fogunk nekiállni. Az nem lesz ilyen bonyolult mint ez. Sietnünk kell mert hónap végéig el kell készülnünk vele telepítéssel.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Még mindig esik az eső. Már kezd elegem lenni belőle... Ilyenkor olyan dolgokat csinálunk amit épp fedett helyen tudunk de nem azt ami éppen következne. Nyilván azokat a dolgokat is el kell végezni csak éppen nem akkor. Tegnap szarufákat szabtunk és gerendákat gyalultunk. A kötéseket is kiszabtuk rá. Tulajdonképpen ez az esőbeálló szerkezetileg elkészült és szedhetjük szét hogy le tudják festeni. Ma már állunk neki a következőnek ami nem lesz ilyen bonyolult. Ebben a hónapban mind a kettőt fel kell állítanunk kint az erdőben. Nem lesz gyenge futam. Majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgok.
Cuncit tegnap este elvitte az apja. Holnap mehetünk érte Pestre szóval nem sokat fogok pihenni. Ez van.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Az eső rendíthetetlenül esik. Nagyjából védett helyen vagyunk de azért ha esik akkor teljesen más a munka.
Tegnap nagyjából végeztünk az alsó szinttel. Még van pár simítás amit el kell végeznünk de ez már csak szépészeti beavatkozás. A padló vörösfenyő az ülőke és a palánk pedig kőris.
belülről
kívülről
Úgy néz ki hogy ezen a héten annyira elő tudjuk készíteni hogy szétszedhető és festhető lesz, majd utána telepíthető. Ez elvileg T.bánya környékén szarvas-kúton lesz használatba vehető.
Azt ígérték hogy ma megérkezik a 20/15-ös födémgerendája amihez szabunk 5 pár szarufát és kész is vagyunk többé kevésbé.
este megint mosógép szerelésben voltam. egy csatlakozó megmozgatása után újra megy a gép. Az biztos hogy samsungot többet nem veszünk semmiben.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész jól aludtam. Remélem nem jön be az özönvíz szerű esőzés az időjósoknak. Még csak az kellene hogy essen az eső.
Tegnap a padrendszert készítettük körbe és ma fejezzük be. Már a padlónak a vörösfenyő anyaga is kész van ezért azt is gyorsan be tudjuk építeni. Nem sok időnk van már mert még ebben a hónapban egy ugyanilyen 20m2-es beállót el kell készíteni. Vagyis az nem ilyen bonyesz mint ez. Majd meglátjuk. Képeket ma fogok készíteni mert tegnap felesleges lett volna a félig kész cuccot fotózni. Szépen fog kinézni. Kőrisből lesz az ülőke és a palánk is.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma kicsit késésben vagyunk mert bealudtunk. Mikor felriadtam a legkisebb csajom enni kért ezért csúszott a reggeli kávé elkészítése mert édes szoptatott. Igazi kis gombóc az én kis Sárikám.
Tegnap a beálló alsó szintjén a padokat és a palánkot készítettük. Ma befejezzük a padozást és elvileg elkészül a vörösfenyő padló is. Ez csak abban az esetben ha előkészíti a cég az anyagot hozzá. Este volt a tervező is kint. Pár vitás kérdést tisztáztunk. Most kicsit visszafogottabb volt mint először amikor kint járt. Ez annak tudható be hogy itt ott más anyagot kaptunk beépítésre mint ami ki volt írva.
Fotó ma nincs mert itthon maradt a fényképező.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Éledezek. Lassan de biztosan hat a kávé.
Kicsit le vagyok lombozva mert csiga módon haladunk. Úgy vagyunk megegyezve hogy az összes anyagot a kezünk alá adják és nekünk csak be kell dolgozni. Csak az a baj hogy 3x több anyagot tudnánk elhasználni mint amennyit kapunk. Nem az egyszerű lucfenyővel van a gond hanem a kőrissel. Azok szélezetlen állapotban vannak a telepen és rohadt sok időbe van mire felszabják szélességre, körbegyalulják és mondjuk nútféderes anyagot készítenek belőle. Nekünk is be kell szállnunk az előkészítésbe mert csak lógatnánk a lábunkat, viszont így egyáltalán nem haladunk semmire. Tegnap pl. csak a lépcsőt fejeztük be és kínunkban nekiálltunk a padoknak amit még nem tudunk beépíteni mert hiányzik alóla a kőris padló és a kőris korlát.
létra
létra a helyén
a csipet csapat. Ha már itt voltak a gyerekek akkor készült közös fotó. Valamiféle fb.-borítóképnek akartam de nem lehet úgy elhelyezni hogy jó legyen.
Ma nem is tudom mit fogunk csinálni. Majd találunk valamit.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Új hét kezdődik. Kíváncsian várom hogy olyan gyorsan lemegy e mint az előző. Remélem lesz folyamatosan a kezünk alatt anyag és nem kell várnunk hogy előkészítsék.
Tegnap délelőtt szinte semmi nem történt. Zsani sokáig aludt Imrus pedig gépezett. Ebéd után hazabuszoztak mi pedig elmentünk T.bányára a Tescoba vásárolni. Hazafelé a Vértes centerben megkóstoltuk a mekiben a reklámozott Grand Big mac-et.Egész jó volt. Kati kivert pár durva hisztit. Édest is megharapta amiért kapott. Lassan meg kell verni minden hisztinél hogy térjen észhez mert a fejünkre nő. Nem akar babakocsiba ülni de a kezemet sem hajlandó megfogni és arra megy amerre ő akar. Egyszerűen kezelhetetlen kezd lenni. Már egy egyszerű boltba menetel is kész kihívás vele.
Édes letiltott mindenféle gépvásárlást idénre. Megértem őt de azért még ezt azt vennem kellene. Majd meglátjuk enyhül e. Azért fűrészlapot veszek a gépekre csak nagyobb kiadást nem tervezhetek.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
A hátam szépen kiakadt attól hogy a földön aludtam. Vagyis a földre tett szivaccsal mert itt vannak a nagy gyerkőcök.
Tegnap délelőtt felszereltem a szalagfűrészre a kerekeket és azt a kapcsolót amit apámtól szerváltam. Már megrendeltem az überfasza lapot is rá ami a héten megjön és akkor totál használható lesz. Azért ezt a szót használtam mert bizony télen 8 csapágy kicserélése és a 3 kerék kicentirozása+ újragumizása be kell hogy játszon.nekem ez a gép sokáig kell hogy jó legyen. Mivel tele vagyok fűrészekkel és nem tudok a seggemen megülni ezért el kezdtem nézelődni olyan gépek után mi nincs még. Egy felsőmarót szúrtam ki magamnak de ez még nem biztos. Gondolkodási fázisban vagyok.
Végül megoldódott a fényképező dolog. Más képeket mutatott mint ami a kártyán volt. Most-
Itt
állunk. Mára nem terveztem szinte semmit. Gyerekekkel beszélgetek mi van velük mert tegnap nehezen oldódtak. Elég zárkózottak. Nem tudom mi lesz velük így az életben.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Épp azon szenvedek hogy lementsem az új képeket a fényképezőről de valahogy nem akarja az igazságot. A memóriakártyán olyan képeket lát amik elvileg tegnap törölve lettek és a gépen látom is az új képeket. Érthetetlen...
Tegnap felállítottuk azt a két szaruállást amit már leszabtunk és nekiálltunk a lépcsőnek ami felvezet a felső szintre. Nagyjából ennyi történt.Ma nem dolgozunk mert nincs előkészítve anyag nekünk és úgy vagyunk megegyezve hogy a kezünk alá adnak minden anyagot.
Mivel ma jönnek elvileg a nagy gyerekeim ezért nem is nagyon érdekel hogy itthon maradtunk. Délelőtt szerelem a szalagfűrészt. Vettem rá kerekeket és azokat ráteszem és egy normális kapcsolót is hoztam apámtól amit ha tudok ráteszem. Ha ezzel megvagyok kész is a gép munkára.
SZép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész kipihent vagyok annak ellenére hogy Kati mellettem aludt és félig rám feküdt. Kezdenek körülöttünk elcsendesedni a hullámok. Tegnap volt az esőbeállók tervezője mert volt pár vitás kérdés amit át kellett beszélni. Teljesen el volt ragadtatva hogy milyen munkát végzünk és szeretné ha a cég indulna a Tatai tóra készül valami monumentális faszerkezetű építmény és annak a pályázatán. Ott ilyen szintű munkavégzésre van szükség. Persze ilyenkor nincs itt egy főnök sem hogy ezeket hallja. Főleg a nagyfejű akivel picit összevitatkoztam. Na mindegy. Képekben dokumentáljuk az építést.
Dobok fel képeket hátha valakit érdekel.
az anyag amit 3 napig faragtunk
Ez is benne volt még ebben az időben
összeállítás közben
megpróbáltuk egyben feltenni a szaruállást de a magassága miatt nem ment
A fakötések csak Thor kalapácsával mennek össze
Ma folytatjuk az összeszerelést és az előregyártást. Elvileg ma lépcsőt és oldalpalánkot vagy az alját fogjuk készíteni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ébredezek lassan de biztosan. Tegnap volt némi nézeteltérésem az egyik főnökkel. Szimplán hülyének nézett amikor elszámolásról volt szó. Minden kézzelfogható bizonyíték nélkül állította hogy veszteséget termelünk én pedig megmondtam hogy az én számításaim szerint ez nem így van. Ilyenkor 200+ a vérnyomásom és a hangom is a nyugalmi állapot 3x lesz. Mondjuk kiabáltam. Utána visszakozott és elkerült. Lehet csak 2 hónapja vagyok it de hülyének azért ne nézzen. 40 évesen nehezen viselem az ilyet.
Elkezdtünk az összeállításon dolgozni de még nem fotóztam. Ma lesz látványosabb eredménye annak hogy 3 napig faragtunk. Reményeim szerint mindenféle fém kötőelem nélkül fel tudjuk állítani az esőbeálló favázát. Na azt már biztosan fotózni fogom. Elvileg ma jön ki ennek a beállónak a tervezője mert van egy két dolog amin erősíteni kellene. Pár könyökfa stb. Valszeg én távolabb leszek mielőtt újra 200+ lenne a vérnyomásom és elküldeném a f@szba.
Itthon minden rendben van velünk. Jó hogy édes talán már nem depis és nyugodt háttérországba jövök haza. Kati mint az égető tűz olyan. Önfejű és hisztis. Persze én vagyok a mindent megengedő apa és édes meg szív.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Még majdnem alszok. Ez az esős idő teljesen lemerít. Persze nem az esőn dolgozunk de mégsem örülök neki. Már két napja az esőbeálló vázszerkezetét alakítgatjuk és még semmit nem állítottunk fel. Ha nem esik akkor ma lesz a napja hogy állítani fogunk amit két napig vakaróztunk. Egyelőre pénzbeli megegyezés nem is született ezért csak úgy csinálgatjuk de nem tudjuk mennyiért.
Itthon édes kicsit depis. Talán az iskolakezdés miatt, vagy nem is tudom.
Szalagot próbálok szerezni a fűrészre de még nem sikerült. Van 3 db de akarok egy igazán jót is.
Volt feleségem kitérő választ adott a telefonszámom azonnali visszaszerzésére. No comment... Lehet egy hónapig nem lesz telefonom.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ismét szakad az eső. Nyami! Tegnap behúzódhattunk a gatter féltetője alá de ma elvileg rönköt fognak vágni az asztalokhoz ezért nagyjából ki is szorulunk onnan. Ha nem lesz máshol helyünk akkor max hazajövünk. Egész jól előkészítettük az esőbeálló szerkezetét. Rengeteg hagyományos fakötést kérnek rá. Ha minden jól megy szinte szeg nélkül fel tudjuk majd állítani. Ez az igazi szakma szépsége. Dolgozunk is eleget vele. Megint rengeteg ollós csap/kettős rovás/sima csap/ keresztlapolás játszik.Reméljük amikor állítjuk össze stimmelni fog minden mert nézünk egy nagyot ha mégsem.
Így hogy elhagytam a telefonomat elő kellett vakarnom a jó régi felhúzós orosz órámat. Most abban feszítek. Nem tudom mikor oldódik meg ez a telefon kérdés de szerintem pár nap és hozzászokom ahhoz hogy nincs nálam.
Munkahelyen megpróbálnak minket átrakni teljesítménybérbe hogy a profitjukat jobban tudják számolni. Egyelőre az asztalokra kaptunk egy elég alacsony árat és kíváncsian várjuk az esőbeállókra mit mondanak. Meglátjuk...
Az isi is megkezdődött. Cunci nagyon várta de sajnos nem tudott a legjobb barátnője mellé ülni. Remélem ez alakul még. Kati rossz mint az ördög és még hisztis is. Nem is tudom kitől örökölte.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Természetesen esik az eső! Ez persze várható volt hiszen tegnap lemostam táltos paripámat. Már ráfért egy kis gondoskodás mert nagyon kezdett melós autónak hatni. Remélem mielőbb lesz másik autó mert teljesen lepusztítjuk szegény táltost.
Tegnap délelőtt szereltem a szalagfűrészt és megpróbáltam táltos hátsó világítását is megszerelni. Nem jutottam semmire mert a biztosítéktáblán volt áram csak éppen nem ért oda. Behúztam hátra egy másik szálat amit még nem kötöttem be de legalább ott van. Addig amíg nem kötöm be addig marad a ködfényszóróról átkötött megoldás. Fűrészre szereltem fa összekötőket amire majd a kerekeket csavarozom és ami majd beleül a falábakba amit bent a műhelyben készítek neki.
A lényeget majd el felejtettem! Szombaton elhagytam a telefonomat. Tegnap bent jártunk Fehérváron és bementem a T-mobilhoz megkérdezni ilyenkor mi van. Azonnal visszakaptam volna a számomat ha az én nevemen van, de mivel volt feleségem nevén van a szám ezért 2 lehetőség közül választhatok. 1: 30 nap múlva kapom vissza, 2: viszek egy papírt 2 tanú aláírásával hogy a volt feleségem nekem ajándékozta azt a számot. Mindezt szerény 4850 forintocska fejében. Felháborító! Na mindegy, ez van. Most lehet egy hónapig mobil nélkül fogok járkálni mert valamiért a tartalék számmal nem lehet hívni senkit.
Ma elvileg az esőbeállót folytatjuk de ezt nem tudom hol fogjuk végezni mert esik az eső.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kezdem összeszedni magamat a tegnapi kirándulás után. Kicsit lefáradtunk. Elautóztunk Vinyére és ott a Cuha patak mentén bementünk az erdőbe 6km-re és ott sütögettünk szalonnát. Ezzel nem is lett volna baj ha nem kell 8x(!) oda és ugyanennyiszer vissza átkelni a patakon vadregényes vizes/csúszós kőről kőre lépkedéssel úgy hogy Sári az ölembe kötve kenguruban. Odafelé még lelkesen beálltak a patakba a férfiak átsegíteni a gyerekeket és ilyeneket mint én, de visszafelé már lankadt a lendület. Ez volt az utolsó hogy ilyen helyre megyek. Legközelebb vagy viszek gumicsizmát vagy maradunk a seggünkön. Készítettünk pár fotót édes régi telefonjával mert az új beszart neki és elfelejtettünk fényképezőt vinni.
Mi
Angyalka néni a lányokkal.
Kati nagyon jól bírta. Ő rohangált volna a patakban a jéghideg vízben de azért mindent nem lehet. Édesnek jó kis izomláza lett ettől a kis túrától. Én is kipurcantam teljesen. Úgy volt hogy még szerelek este picit de ez elmaradt.
Édesnek 1 évet se bírta a samsung s2 advence. Kezdem azt hinni hogy ez a márka is egy sz@r lett. A mosógéppel is mit szívunk...
Ma szerelés és délután cipővásárlás cuncinak. Apámhoz is beugrunk és táltit le akarom mosni mert nagyon retkes.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma szuper napunk lesz! Az elmúlt hetekben kicsit kevesebb idő jutott az én kis kacsáimnak és ma nem megyek dolgozni inkább elmegyek velük kirándulni. ez nem egy hirtelen ötlet eredménye hanem Adrinak az osztálya iskola előtt szokott egy közös szalonnasütögetést tartani a tanítónénik vezényletével és idén mi is ott leszünk. Szuper kis programnak ígérkezik. Persze reggel még elszaladok nyitásra a csavarboltba pár csavart veszek a szalagfűrészhez. Tegnap tovább haladtam a szerelésével. Nem sikerült a melegítéses akció de nem is volt rá szükség mert ésszel készült ez a remek kis gép. Minden nap meglep valamivel. Tegnap pl. azzal hogy az asztala 3 felfogatási csavarja mellett van az öntvényben egy menetes furat amiba 10-es csavart tekerve lehet állítani a dőlést ezzel finoman behangolva azt hogy a lapra teljesen merőlegesen álljon az asztal lapja. Beszarás! Persze egyik lyukban sem volt csavar. Ahogy behangoltam a szintkülönbség el is tűnt.
Persze nem elégedtem meg ennyi szereléssel hanem tovább hatoltam. Leszereltem az ékszíj burkolatát és kiszereltem az alsó kereket. 2 dolog azonnal feltűnt. Az ékszíjtárcsa csavarja nem volt meghúzva ezért kotyogott és az egyik összefogató peremes tárcsát fordítva tették fel/vagy a csapágyat jobban rányomták a tengelyre és ezért szorult a tengely és nem forgott. Ez persze szépen lenyírta a csapágyat. A hibát kijavítottam és összeszereltem a gépet. Egy pillantást vetettem a motorra is. Motorfeszítő berendezésről hiányzik egy 16-os anya és kis tengely körüli béjlagolás is kell. Motor csapágyas... Télen nagy szervíz lesz már látom. 3x2 csapágy a kerekeknél és 2 csapágy a motoron. Lehet elküldöm majd bandázsolásra a kerekeket is. Ha ráncba szedem príma kis masina lesz. Minden pofon egyszerűen szerelhető rajta és át van gondolva a gép felépítése is. Jól jártam vele. Nem véletlenül vettem ilyen matuzsálemet.
Tegnap rönkasztalokat készítettünk és nekiálltunk egy 20m2-es esőbeállónak. 20/20-as gerenda váza van. Bent mindent felépítünk és majd szétszedjük. Szép lesz az erdőn becincálni.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész jól ébredtem. Ébredés nélkül végigdurmoltam az éjszakát és ez nagyon jó volt.
Tegnap rönkasztalokat gyártottunk. cirka 50 db. kell már csak. Egyet levittünk targoncával a mázsára lemérni. 295kilócska a drága. Azt nem tudom hogy az erdőben ahová nem tud majd a kocsi oda állni ki a f@sz fogja becincálni. Van ahol több száz métert kell vinni kézben. Ma már csak reggel foglalkozunk ezzel mert megjön az esőbeállók anyaga. Állunk is neki a 6m2-es bódéknak. Ezekből lesz asszem 4db.
Hazafelé picit foglalkoztam a szalagfűrésszel is. az asztal 1mm-es szintkülönbségét próbálom meg kihozni melegítéssel. Meg lett melegítve és egy pillanatszorítóval túlhúztam. Ma reggel kiderül sikerült e a művelet. Ma hazaérve leszedem az asztalt mert állítanom kell rajta . 3 felfogatócsavarral van rögzítve és az egyik alá alátétet kell raknom mert nem merőlegesen fut a szalag az asztalra. Ha már lent van az asztal ránézek újra erre a kerékpárhuzamosításra. Lassan de biztosan haladok a tökéletesen használható felé.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kész vagyunk Akán. Nem jó szájízzel váltunk el de ez van.
Utca felől
Kert felől
Kati ujjlenyomata az obin szépen maszatolja a kép közepét. Ezt nem figyeltem mielőtt fotóztam. Most pucoltam le miután észrevettem .
Hazaérve még picit szereltem a szalagfűrészt. Már a lapvezető és a tönk is rendben van. Újakat készítettem rá. Külön készítettem a 15/20/25.ös laphoz vezetőt rétegelt lemezből. Azért vannak előnyei hogy asztalosok is vannak a cégnél. Sajnos az asztalon van egy kis szintkülönbség amivel még foglalkozni kell. Kitaláltam hogy pillanatszorítóval helyrehúzom és megmelegítem a fintult részt hátha kihűlés után úgy marad. 1mm-ről van szó de nekem ne legyen a gépben még annyi sem. Szerencsére levehető az asztal és így ha minden igaz tudok még egy kört futni a kerekek párhuzamba hozásával. Még a kapcsolót akarom kicserélni és el is készültem. Hamarosan kelleni is fog mert egy íves hidat készítünk és ott nem lesz baj ha lesz egy ilyen képünk.
Ma folytatjuk a rönkasztalokat. Még rengeteg van belőle.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ébredezek. Úgy aludtam mint a tej. Tegnap bejárás volt és apróbb hibákat korrigálni kell de ezek szinte mint elenyésző. Oszlopokat csak körbe kell vágni és semmi több. Egy agyrém kezd lenni itt a helyzet.
Ma elvileg mindent befejezünk és levonulunk. Már ideje volt mert kezdett elmérgesedni a viszony. Mint mindenhol itt is a pénz a fő probléma. Volt némi elszámolási probléma és azóta megy a szarozás.
Szalagfűrészt este összeraktam. Úgy tűnik sikerült helyrepofoznom és már nem vezeti le a szélesebb lapot sem. Sajnos nem fut egy nyomon egyik kerék sem ezért különböző helyeken fut a szalag mind a 3 keréken. Ezen egyelőre nem tudok változtatni és bevallom nem is annyira zavar most hogy végre rendesen fut a szélesebb lap is. Este még leszereltem a lapvezetőt róla és ma kap két új papucsot. Lehet kivágok egy tönköt is. Majd még meglátom mire lesz időm munka közben.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Nagyon belefolytam a fórumozásba. Az itteni asztalos klub segítségével próbálom ráncba szedni az újdonsült szalagfűrészemet. Tegnap meló után szét is szedtem és a kerék feszítő/döntő tengelyén egy beletört fúrószárral szembesültem. Már helyrehoztam a hibát és este ha minden jól megy visszaszerelem. Remélem jobb lesz a kicsike.
Tegnap délelőtt befejeztük a cserepezést Akán és ma deszkázni fogunk. Lesz egy finom kis csörte a tulajokkal mert azt szeretnék ha sz összes oszlopból levágnánk cirka 10 centit. ez miért most jut eszükbe amikor rajta van már 1 tonna cserép a tetőn? Kicsit kibaszás szaga van a dolognak. Majd a főnök elrendezi. Ahogy őt ismerem ebből vágás lesz. Majd kialakul.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Kicsit elfórumoztam az időt. Belecsöppentem a PH! asztalos klubjának vérkeringésébe az újdonsült szalagfűrészemmel. Van egy két dolog amit nem értek a gépen és ezt szeretném javítani. Tegnap reggel kivettük táltosból és bevittük a pincénkbe. Ott kicsit átnéztem és fel akartam tenni rá egy szélesebb lapot de levezette és nem tudtam beállítani hogy normálisan rajta maradjon. Kaptam pár tanácsot amit este megnézek.
Még délelőtt bementünk Fehérvárra cipőt venni ennek a rosszaságnak. Kapott egy rózsaszín csajszis Adidast. Jobb cipőket veszünk neki addig amíg rendesen ki nem alakul a lába nehogy tönkre menjen neki. Ezzel kihúzzuk az őszt és télre úgyis csizma kell majd neki.
Délután pihiztem és el is szaladt a vasárnap.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Picit hulla vagyok. Tegnap este 9-kor értem haza mert délben végeztünk a melóval és még elmentünk a szalagfűrészért a világ végére. Tőlünk 240km-re volt Szegváron. 3 és fél óra volt az út oda. Nem semmi túra volt de megérte. Igazából volt egy két kitételem a fűrésszel szemben. Akkora legyen ami befér a kocsimba és ne legyen gagyi. Tehát öntvényváz és 3 kerekes amire leszűkült a kör. Ebből összesen az országban 3db. van. Egyiket megvettem, a másikkal lebeszéltem de nem vette fel többet a telefont, a harmadik pedig irreálisan drága lett volna. Végül Ezt vettem meg. 45-ért elhozhattam mert a benzinem iszonyat sokban volt. Kell neki a törődés mert csak használva volt és semmi karbantartás. Új tönköt kell bele faragni és a szalagvezetőre is új papucsokat vágni. Egy erősebb moci is ráfér mert ez egy kis 550w-os csoti van jelenleg rajta. 3 raktuk be a kocsiba mert iszonyat nehéz. Így képről nem látszik de 100+ kiló. Kaptam hozzá 2 tartalék lapot is de vennem kell szélesebbet is rá mert ezek túl keskenyek lesznek. Szóval még költenem kell rá de ha ráncba szedem akkor ez nekem életem végéig jó lesz.
Sajnos elment teljesen a hátsó világításom ezért ma szereléssel indítok. Édesékkel bemegyünk a Deichman-ba cipőt venni Katinak mert csak szandija van és ebben az időben nem járhat így.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Remélem nem fog esni az eső. Már lassan így kelek mert mostanában elég sok volt az égi áldásból. Bár lenne benti munkánk is de a kinti munkákkal is el vagyunk maradva. Tegnap lemezfedést bontottunk és utána szétkorhardt talpszelement cseréltünk. Ma ezt folytatjuk egy következő szakaszon csak ott már szarufát is kell cserélnünk 3db-ot. Mára ez a feladat és még némi deszkabontás. Remélem hamar végzünk mert sietnék haza. Édesnek kell az autó mert menne be Fehérvárra cipőt venni Katinak. Nincs cipője csak szandija és nyakunkon a szar idő.
elvileg holnap megyek világvégére a szalagfűrészért. Remélem nem adta még el a gépet.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész jól aludtam. Tegnap időben hazaértem és tudtam egy nagyot sétálni az én szerelmeimmel. Természetesen Kati már nem hajlandó beülni a babakocsiba és a kezemet fogva sétáltunk. Ilyenkor egyfolytában magyaráz és be nem áll a szája.
Rönkasztalokat készítettünk. 5 teljesen kész és 7 elő van készítve lábazásra. Már csak 49 db. van hátra. Ma Akliba megyünk lemezfedést bontani. Ha marad idő akkor a deszkázat egy részét is felszedjük. Meglátjuk hogy alakul.
Már nagyon mennék a szalagfűrészért. Remélem nem adja el vasárnapig az ember. Egy rakás munka befutott amihez tökéletesen tudnánk használni. nem örülnék neki ha mire odaérnék eladná.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész jól aludtam. Tegnap egy igen rövid munkanapunk volt. Az ünnepre való tekintettel hazazavart minket az eső. 11-ig voltunk ott és mindössze egy szarufát cseréltünk ki és azt a részt visszadeszkáztuk.
A bánatos időben aludtam is egyet. 2-kor felhívtam a szalagfűrészest és úgy néz ki megegyeztünk vele. Vasárnap megyek érte a világ végére. Tőlünk 240km-re van a gép csongrád megyében de elmegyek érte mert jó árban van és gyári öntvényvázas mobil gépecske. Minden igényemnek megfelel. Már tegnap elmentem volna érte ha nem 7 órát írna oda-vissza a GPS. Remélem nem adja el vasárnapig az ember. Egyébként egy érdekes infót kaptam tőle telefonon. AZt mondta hogy pénteken megnézné valaki de én szimpatikusabb vagyok neki ezért inkább azt a másikat valahogy elküldi. Lehet hogy az eddigi sikertelen üzleteim eredendő oka az hogy telefonban nem voltam szimpatikus? elképesztő mik vannak.
Ma elvileg folytatnánk egy kis bontással Akliban de szakad az eső. Lehet újra rönkasztalokat fogunk készíteni...
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma vagyunk édes drága szerelmemmel 101 hónaposak! Ezt jól megünnepeljük azzal hogy ma is elmegyek dolgozni. Persze ma csak egy ilyen kis rövid napocskát tartunk de akkor sem tudok megmaradni a seggemen.
Tegnap rönkasztalokat készítettem egyedül. Nem tudtam készre befejezni őket mert nem volt akác rönk a lábainak. Simán csak az asztal lapjaiból összeállítottam hármat.
Még mindig fűrészgépet akarok venni. Komoly elvárásaim vannak a géppel szemben. Ha körfűrész akkor csak bizonyos típusok jöhetnek szóba, ha szalagfűrész akkor pedig fontos hogy szállítható méretű legyen de ne barkács hanem öntvényvázas és lehetőleg 3 kerekes. eddig úgy állok hogy 3 körfűrész eladóval sem jutottam dűlőre. Hirdeti és nem válaszol az e-mailre vagy éppen megbeszélünk telefonon valamit és utána mikor újra hívom kinyomja. A szalagfűrész dettó ugyanez. Szombaton beszélek vele és szinte lefixáljuk a dolgot és azóta nem veszi fel a telefont és e-mailre nem válaszol, de a hirdetést tegnap reggel előre hozta. Minek árulja az ilyen?! Most találtam egy másik szalagfűrészt ami még messzebb van tőlünk mint az előző és azzal ma fogok telefonon beszélni mert a mailre azt írta vissza a feladó hogy ő csak feltette de a tel.számon tudnak érdemi infót adni. Kíváncsi vagyok rá lesz e belőle valami. Majd alakul.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Elég hulla vagyok. A lábaim fáradtak és ez elég nagy baj mert egész nap használatban vannak és ha éjszaka nem pihenik ki magukat akkor másnap még jobban elfáradnak. Mondanám hogy majd holnap pihennek de dolgozunk holnap is. Kell az óraszám hogy tudjak költeni. Költenék én most is ha bárki akinek írtam már vagy megbeszéltem vele telefonon válaszolna. Érthetetlen. Ha nem akarja eladni akkor miért árulja?
Tegnap deszkáztunk és pótoltunk egy szarufát. Tálti mintha jobban bírná az emelkedőket a 100-as benzinnel de lehet csak beleképzelem. 71 paci nem sok azokra az emelkedőkre amik Akli felé vannak. Nem lenne vészes ha nem kanyarogna annyira az út hogy neki tudnék futni és a lendületet megtartani talán lenne ereje. De kanyarban le kell lassítani és onnan ez a paripaszám kevés az újbóli elrugaszkodásra. Ezen próbáltam meg segíteni a kicsivel magasabb oktánszámmal.
Ma műhelymunkán leszek mert kolléga az ügyeit intézi. Valszeg rönkasztal készítésbe szaladok bele. Már "csak" 57db. van hátra.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Hamar elrepült ez a vasárnap. Még csak ki sem pihentem magamat pedig nagyon igyekeztem. Sokat néztem a tévét hátha jobban regenerálódok de szükségem volt a sétákra is édesékkel. Ezzel nagyjából el is mondtam mi mindent csináltam vasárnap. Sokszor benéztem a netre mert a szalagfűrészről kértem plusz képeket és egy videót működés közben. Telefonon megígérte a tag de természetesen nem kaptam semmit. Nem értem hogy miért így állnak az eladók egy potenciális vevőhöz. Ha minden rendben van már lehet szerdán elmennék érte és a zsebébe is figyelne a pénz. Érthetetlen... Mivel olyan nagy szükségem nincs erre a gépre ezért tudok várni. Esetleg este rácsörgök újra hogy mi van vele.
Tegnap tankoltam 100-as benzint táltiba. Ma megkapom az egész heti tankolási pénzt és telenyomom százas EVO-ból. Meglátom hogy bírja majd az emelkedőket ezzel a benyával mert a sima 95-től sokat vissza kell kapcsolgatnom az emelkedőkön. Akli felé pedig sok dombon kell átverekednünk magunkat. Majd leírom mik a tapasztalataim.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Ma túlaludtuk magunkat. Igaz 3 után fent voltam de kellett még egy kis alvás. Elég zsúfolt volt a tegnapi napom. 2-ig dolgoztam és utána még el kellett vinni Adrit Pestre. Útközben megálltunk az outlet centerben cipőt venni édesnek mert teljesen szétment a régi lábbelije. Egy adidast választott magának ami még úgy ahogy tetszett neki. Hazafelé úton rohantunk felvenni volt kollégámnál apám tyúkjainak egy zsák tápot és utána még azt ki is kellett tenni. Este 8 volt hogy hazaértünk.
Sajnos a körfűrész projektből semmi nem lett viszont ezzel párhuzamosan keresgéltem egy mobil szalagfűrészt az enyém pótlására amit a volt feleségem einstandolt. Sikerült is találnom egy gyári öntvényvázast megfelelő árban csak piszok messze van tőlünk. Ma még ha minden igaz küld plusz képeket és videót is a tulajdonos és megpróbálok fuvart szervezni jövő hétre érte. Majd meglátjuk mi lesz.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Még félig alszok. Lehet a hidegfront miatt vagyok ennyire nyomi . Tegnap deszkáztunk Akliban és ma Akára Megyünk deszkázni.Az egyik helyen lemezfedés alá a másik helyen csúcsfalat készítünk félnútolt gyalult deszkából. Sietnünk kell haza mert ma még el kell vinnünk Pestre Adrit az apjához. Odafelé úton édesnek veszünk cipőt is mert a régi tönkre ment. A hazaúton pedig felvesszünk egy zsák tápot apám tyúkjainak amit nála ki is rakunk. Nem fogunk túl korán hazaérni de le kell tudni ma hogy holnap pihizhessünk.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Még félig alszok de azért lassan de biztosan ébredek. Tegnap egész nap esett az eső ami nem zavart minket mert tető alatt készítettük a rönkasztalokat. Már "csak" 57db.-ot kell legyártanunk. Azt nem tudom mikor mert ma már megyünk Akliba deszkázni és bizony ott elleszünk pár napocskát. Majd meglátjuk.
Úgy néz ki a körfűrész projectem kútba esett. Tegnap felhívtam 2x a csávót és mindkétszer kinyomta. Ennyit erről. Megmarad a pénzem és majd ha lesz olyan gép a neten akkor lecsapok rá.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Még alszok félig. Egy órás késésben vagyunk mert kicsit bealudtunk. Tegnap reggel 8 és este 8 között nem volt áram. Hetek óta ki volt írva mert valami trafóházat szereltek. Nem semmi hogy semmit nem lehet áram nélkül csinálni. Én csak pár óráig voltam ebben a helyzetben de majd megőrültem hogy végre újra tudjak pl. netezni.
Tegnap rönkasztalokat készítettünk. Majdnem kettővel elkészültünk és úgy látom ma is ez lesz a munkánk mert esik az eső. AMúgy mennénk ki deszkázni és szarufázni Akliba de úgy látom ez most elmarad.
A szélvédőmet sürgősen meg kell javíttatnom mert az a kavicsfelverődés amivel vettem az elkezdett elszaladni. Még nem vészes a dolog de nem szeretném ha átlóban elrepedne.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
elég hulla vagyok pedig tegnap időben végeztünk. Végre túl vagyunk a cserepezésen és még deszkáztunk is kicsit. Lehet ma nem is megyünk oda dolgozni. Majd meglátjuk. Jó volna picit máshol is dolgozni mert nagyon unalmas már ide járni. Pár napos munkánk van hátra de ezek nem sürgősek.
A körfűrészes nem nagyon jelentkezik. Ha üzletelni akar szombaton akkor mozgatnia kellene magát kicsit.
Tegnap meló után édesék táltossal bementek Fehérvárra elintézni Katira a GYES.-t. Remélem sikerült és gond nélküli lesz az átmenet.
Szép napot mindenkinek. -
bim
veterán
Jó reggelt.
Egész jól aludtam. Már csak ma cserepezünk és elkészülünk. Már az agyamra megy ez a hódfarkú cserép. Örömtáncot fogok lejteni ha végre elkészülünk. Még ezzel nem leszünk készen mert lesz pár nap deszkázás de az már nem vészes.
Tegnap fizetés nap volt. Egész jól kerestem ezért jutni fog pénz körfűrészre. Azért hiányzik a másik munkahelyről elmaradt 70 rugóm. Ha az is meglenne akár még új vga.-m is lehetne.Jövő hónapban mindenképpen a kocsit akarom megcsináltatni hogy rendbe legyen. Nem szeretném ha leamortizálódna teljesen táltos.
Szép napot mindenkinek.
Aktív témák
Hirdetés
- HP Pavilion 15,FHD 15.6",AMD Ryzen 5 3500U,16GB DDR4,512GB SSD,2GB VGA,WIN11
- Indiana Jones and the Great Circle - Digital Premium Edition - beváltás: 2025.1.30 - RTX 40XX
- Noblechairs Icon black (Karácsony előtt olcsóbban!) A gamer székek királya!
- iPad Pro 2018 12,9 256GB wifi+cellular 1 éves cégtől 12 hónap szavatosság
- ASUS MAXIMUS VIII GENE Z170 Alaplap!
- Hp 840 g3 laptop 6300U i5 processzor Új 8 gb ddr4 memória 256 gb ssd full hd kamera akku(gyári) tölt
- HyperX Alloy FPS Pro Billentyűzet (Ingyenes szállítás)
- HP Pavilion 15-eg2002nh Fog Blue Garis
- Eladó Asus RTX 3070 DUAL V2 8GB LHR
- Hp 640 g4 laptop 8250u i5 8gb ddr 4 256 gb ssd akku(gyári) töltő(gyári) kamera új magyar billentyűze
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest