Új hozzászólás Aktív témák

• #16219 Dhampir félisten

  Új Válasz 2013-06-29 02:29:08 #16219

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Dhampir

  félisten

  A yantari késes

  Dhampir, a kezdő stalker nehezen vonszolta magát. Sokféle hasznos holmit szedett össze az adakozó kedvükben járó jóságos zombiknak köszönhetően. Yantar elhagyatottnak tűnő területén megmászta a lámpavasat és a mélységet egyaránt. Vérszopókat csalt saját zugaik kelepcéjébe, és kíméletlen sörétesével átadta őket a Zóna enyészetének.

  A mélységbe való leereszkedése előtt az üzem szélének közelében még sután felkapaszkodott a betongerendázat magasába és azon által egyensúlyozva óvatosan elbicegett egy tartalmatlan hátizsákig, amikor kotorászása közben hirtelenjében fura, morgó hangokra lett figyelmes.
  Hegyezni kezdte a fülét, amelybe vészjóslóan belehuhogott a hevesen támadó alkonyati szél. A szíve vad kalimpálásba kezdett, vérnyomása feljebb kúszott.

  Odalent a tűnő árnyak horpadásaiban egy izmos élőlény idomtalan teste szökkent keresztül az udvaron. A stalker elméje mérlegelni kezdte a megfelelő fegyver kiválasztását. A magaslessé változott ipari szerkezet biztonságosnak tűnt a lent kószáló fenevad ellen, de egy rossz mozdulat és máris a mélyben találhatja magát, mint végzetesen megsebesült, könnyű prédájaként az őt felfedező vérszomjas bestiának.

  Elmosolyodott arra a gondolatra, hogy Jim Corbett hasonlóképpen érezhette magát India sötét vadonjában az emberevő tigrisek és leopárdok nyomait cserkészvén.
  A lassan beálló éjszaka hideg légtömege váratlanul a nyakába zúdult a távoli hegygerinc felől és ez kijózanította, felrázta elmerengéséből.
  A benti erőteljes telepatikus és radioaktív sugárzás kellőképpen meggyötörte és minden bajlódással felhagyó pihenésre ösztönözte igénybevett fizikumát, de a lent makacsul köröző lény kitartása elhesegette a szeme sarkait összehúzogató álompamacsokat.
  Célba vette a sompolygó izomkolosszust, de a vérszomjas vadász folytonosan változtatta helyét, gyorsan arrébb ugrott.

  A stalker felegyenesedett, hogy jobban körülkémlelhessen a nehéz drapériaként aláhulló éjszaka baljós színjátékának kezdete előtt.
  Távolabb jókora, öblös torkú betoncsövek hevertek kidőlt fatörzsekhez hasonlóan, amelyek hosszanti irányba egymásra feküdtek. Ha odáig eljutna és sikerülne belebújnia valamelyikbe, akkor közelebb csalogathatná magához az egyértelműen őrá vadászó rettenetes Kimérát.

  Észnél kell lennie, ha nem akar a nyomában kitartóan kajtató lény vacsorájává válni.
  Ellopakodott a legalacsonyabb pontig, leugrott, majd gyorsan lehajolva éppen csak besurrant a háta mögött felordító vérivó elől.
  Obokanját gyorsan előrántotta és azonmód beleeresztett egy tárat a csöveket kaparó vadállatba.

  Úgy tűnt, hogy a lövedékek semmi kárt nem tettek benne. Kicsit előrébb mászott, a cső szájáig. Ekkor a váratlanul előugró bestia a karmaival végigsuhintott a stalker Berill-páncélzatán. Hátrahőkölt és visszahúzódva kötszercsmagját előkeserveskedvén sikeresen elállította felbuggyanó vérét, aminek ruházata alól kipárolgó szagát vészjósló üvöltés nyugtázta.

  Megcsappant munícióját számbavéve hirtelen kétségbeesett, őrült ötletre szánta el magát. Rejtekhelyéről előugorva kirohant a közeli üzemcsarnok és a mellette húzódó kerítés udvarára és félreugorva a kiszámíthatatlan, hatalmas ugrásokkal rávetődő ragadozó elől még egy sorozatot beléeresztett.

  A Kiméra rettenetes dühbe gurult. Felajzotta a közeli vérszag, a könnyű préda elejtésének mindennél erősebb vágya.

  A stakert öngyógyító páncélzata segítette abban, hogy immáron puszta kézzel, a düh, a kétségbeesés és halálraszántság indulatának ostorcsapásától hajtván nézzen farkasszemet vele.

  A morgó fenevad egy nagy ugrással előtte termett. Ekkor előrántván taktikai kését a Kiméra dupla fejébe vágott és szabdalta, vágta, ahol csak érte. A pusztító karmok hasításai nyomán súlyos sebek fakadtak fel testén, a halál csúfos kelései kivirágzottak páncélján. Megtántorodott, és a hirtelen beállott csendben kettejük összefonódott árnyéka közül az egyik súlyos oszlopként zuhant végig a rideg betonon.

  Az ember felsóhajtott. A teljes sötétség leple mögül a távolban különös vonyítás hasította fel a Zóna megfagyott csendjét. Egy másik Kiméra! Talán elveszett párját siratta a tudósok bunkere mellett, és aki csak hallotta ezt az iszonyatos zokszót, abba belédermedt a lélek.

  Akárhogyan is történt, de most már végleg elcsendesedve, lába előtt feküdt az éj koronázatlan királya.

Új hozzászólás Aktív témák