Aktív témák
-
thesound
addikt
Biztos mindenkinek vannak sebek a szívén. Jókor, jót döntött-e? Ha másképpen, más emberekkel kapcsolatban másként történik, akkor más ember lenne-e most? Biztosan. Nem jobb vagy nem rosszabb. Más. Vajon hol tartana? De csak egy életünk van, ott vagyunk ahol lennünk kell!?
Miért gondolunk erre? Ha minden klappolna akkor is eszünkbe jutna ez? De van ilyen, hogy minden klappol? Döntések sorozata az életünk, mégha nem is tudatos egy része. Ezek miatt vagyunk ott, ahol.Említettem már párszor, hogy létezik egy valós középiskolás lány aki egyértelmű jeleket adott felém annó, de én nem léptem, sőt. Önbizalomhiány miatt vagy tapasztalatlanság vagy ki tudja miért...
Szoktam vele néha álmodni. A mostani álomban egy iskolaszerű -inkább előadó- teremben voltam. Egyedül voltam, szilveszter délutánja volt. Arra készültem, hogy a Gyűrűk Urát ott újranézzem a nagyvásznon az előadóban. A külső vinyóm rá volt kötve egy gépre és a képe kiküldve a nagy vászonra. A távirányítóval pögyögtem be a betűket és kerestem a file-t.
Bejött az a bizonyos lány. Sima egyszerű mintás, fehér póló volt rajta és egy rövidnadrág, amiből kilátszott a napbarnított combja. Kérdezte, hogy mit csinálok szilveszterkor, mi a tervem? A válaszom az volt, hogy nem tudom. Lehet, hogy semmit, megnézem a filmet és hazamegyek. Amolyan beletörődötten mondtam ezt.
Erre elkezdtek hangtalanul folyni a könnyei. Átöleltem és megsímogattam a hátát és megkérdeztem, hogy mi a baj. Mondja el, hogy mi a baj. Közben végig átöleltem és nyugtattam, hogy semmi baj, mondja el ha lehet. Azt mondta azért indultak meg a könnyei, mert talán megint nemet mondok és azt mondtam hogy lehet hazamegyek.
Itt még mindig nem értettem, hogy hogy lehet, hogy velem akar lenni. Miközben szétbontottuk az ölelést a lány eldünnyögött maga elé egy mondatot: Tudtam, hogy ő az. (arra gondolt, hogy én vagyok az, aki megérti, mellette állok és szeretem).
Többen jöttek be az előadóba és elkezdtünk egy művészi anime-t nézni. A többi embernek nem jött be a movie és lassan elszivárogtak. Ketten maradtunk. Ekkor odahasalt elém az ágyra. A barna szeme tisztán nézett rám. Csak annyit mondtam, hogy az eredeti képregény, amiből az anime készült az nagyon jó, csak eléggé elvont. A nehézségekről és a felnőttéválásról szól, csak nagyon absztrakt módon.
Felült az ágyon és arra gondoltam, hogy meg kellene kérdezzem, hogy ismét megölelhetem-e. Másra se vágytam, de még mindig bizonytalan voltam. Mindketten arra vágytunk, hogy megérintsük egymást, hogy egymás közelében legyünk és most talán...
Ekkor érbredtem fel. Nagyon jó lett volna folytatni még az álmot érzéssel ébredtem fel.Meg is néztem utána a Past Lives című filmet, ami pont erről szól. Szép, komplex. Nem adott nagyon nagy katarzist, de nem is egyszerű a téma, pont olyan kérdéseket feszeget, amit a bejegyzés elején leírtam. Az álom hatására néztem meg a filmet.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Hogy meddig is tartott a viszonylagos csend? Nagyjából két hétig. 24-én -szinte előre "vártam", persze repült is a szar a ventillátorba. 24-én a beteg gyerekkel ordítozott, büntette, 25-én nekem szólt be folyamatosan, elég alattomosan...stb. Meglett az eredménye.
Picurkám beteg egy hete, háziorvos azt mondta, hogy ilyen aktuális vírus 1 hét kb. magas láz...stb. A szüleimhez sem tudtunk így még elmenni, mert ma hajnalban felment a láza 39,6-re a picúrkának. Azonnal hűtőfürő és már lehetett adni a következő adag lázlehúzót. Reggel 10-re ismét 39 felett volt, így ismét hűtőfürdő a következő típusú lázcsillapító és irány az ügyelet. Kapott a kézfejébe branült, vettek vért, orrnyálkahártyából mintát, tüdőt megvizsgálták...stb. Egy szavam nincs nagyon profin kezelték a gyereket és alaposak voltak. Nincs gond, tüdő tiszta, gyulladás nincs, vérből semmi egzotikum nem mutatható ki. A konlúzió, hogy az aktuális vírus ami magas lázzal jár (az ovis társai közül is sokan ebben vannak), annyit lehet tenni, hogy lent tartjuk a lázát és várunk.
Apróság, de nagyon fontosnak tartom, hogy igen profin kezelték a gyerekeket. Nálunk is orrcsiklandozás volt az orrnyálkahártya mintavétel, a branülből is másképp vették a vért, mint a felnőtteknél. A végén kapott egy szép, mintás, állatos / szivecskés papírt amire rá volt írva, hogy a viszgálaton tanúsított bátorságáért. Név, rendes orvosi aláírás, igazi orvosi pecsét...stb. Apróság, de ahogy ránéztem a papírra párás lett a szemem (még most is ha rágondolok). Nem tudtam először, hogy mi ez, de hamar rájöttem: Büszkeség!
Anyuka is kezdi elkapni, így ma nem volt parádé. Eléggé fáradt vagyok, a hárpia áldásos tevékenysége miatt megint és attól, hogy -aminek nagyon örülök-, hogy betegen szinte engem igényelt a huncut folyamatosan. Volt, hogy rajtam aludt / pihent összekuporoda a mesenézés közben.Megnéztem idén is, hogy mit és mennyit olvastam. Sokat. Valamivel több, mint 20e oldal pörgött le. Ez 57 oldal / nap. Vásároltam is elég sok könyvet. Volt, hogy komplett sorozatokat vettem meg, így a szám 69. Több, mint heti 1 könyvet vettem. Az olvasott 20e oldal 43 könyvből jött össze. Romlott a statisztikám, de sok olyat is beszereztem, amik régóta a bakacslistán voltak és ha már kiadták újra, akkor beszereztem őket. Nem romlik meg, csak nem tudom hova tenni őket.
Sok nagyon jót kötetet olvastam. Alan Moore - Megvilágosodások, ami utólag még ért, így azt mondom, hogy kegyetlen jó lett. A Berserk ami nálam is hivatkozási pont lesz. Cixin Liu - Gömbvillám-ja is olyan, hogy amikor olvastam tetszett eléggé, de el nem voltam ájulva tőle, de a mai napig emlékszem rá. Olyan ötletek vannak benne, hogy beszarás. Pl. a katonai gömbvillám kísérletnél azért találja el a gömbvillám a célpontot, mert van megfigyelő és a kívánt kvantumállapotra omlik össze. Zseni.
Olvastam klasszikust is, pl. a Drakulát. Picit túlírt, de igen jó. Piecre Brown - Red Rising sorozata is egész jó, de abban vannak leülős részek, de megérte elolvasni, mert ahol jó, ott kegyetlen jó.
Képregény és manga fronton a Berserk vitte a pálmát, de pl. a Death Vigil zseniális vagy a Skottie Young által illusztrált Óz is maradandó.
Jah, illetve a KJK (Kaland Játék Kockázat) könyvek. 4 régi klasszikus újrakiadását is beszereztem, amiből egyik a Hóboszorkány barlangja. Életem első saját KJK-ja kb. 5. osztályos koromból. Meghatározó pont. Talán a Káosz fellegvára volt az első KJK könyv, amit 3-4. osztályos koromban mutatott meg a haverom és azonnal berántott. Mennyit toltuk te jó ég, volt, hogy saját könyvet kezdtünk írni két haverommal az általános iskolában, ami a végén mindig óriási számítógépezésbe és kókuszgolyó evésbe torkollott.
Vagy ott a Titán (lesz újrakiadás, instant get lesz), amiből nem volt saját példányom, de emlékszem, hogy mennyire imádtam olvasni a kölcsönpéldányt vasárnap délelőtt. Anyukám főzött és én délelőtt csendben, az ágyba bekuckózva olvastam. Maradandó élmények és ha visszagondolok mennyire meghatározó!Egyébként engem is kezd a nyavalya kerülgetni, így lehet előveszek egy fertőtlenítőszert. Brrrr, nem szeretem, de a jó házi pálinka hatását elismerem.
Sing Sing - Halál a májra (Álljon meg a forgásmenet! Jóska ájjmámeg!
)[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Középiskolás volam, amikor a PS1 láz dúlt. Soha nem volt saját konzolom, de egyszer megengedték a szüleim, hogy az 576-ból kikölcsönözzek egyet. Úgy emlékszem, hogy 24 órára lehetett kikölcsönözni. Hazavittem a buszon és egész éjszaka játszottam, pár óra alvással.
Este megnézték a szülők is, hogy mi is ez ami ennyire érdekel. Toltam a játékokat, Need for Speed 1, Loaded, Comanche... stb. Voltak teljes játékok is, demo verziók is. Közben ahogy játszottunk felvettük videokazettára. A videonmagnón (durva, hogy ezt így kell leírni, hogy érthető legyen a későbbi generációnak is) volt a PS jele keresztülvezetve a tv felé. Szóval felvettük és utána cserélgettük a haverokkal a kazettákat és néztük egymás játékát otthon videoról. Korai youtube? Hehe. Nem volt még internet hozzáférésünk (max. a suli könyvtárában egy gépen), nem volt saját konzolunk sem és így elégítettük ki az éhségünket. Egyébként baromi jó volt. Megnéztük egymás játékát és utána meg is beszéltünk egy-egy badass move-ot másnap a suliban.
A gépet visszavittem másnap az 576-ba, egy szép őszi szombat volt. De ami miatt most leírom az egészet az a Wipeout című játék zenéje. Maga a játék 1995-ben jelent meg és az OST-je a mai napig brutális elektronika. Már akkor is imádtam, de még most is jövőbe mutató. Képzeljétek, hogy '95-'96-ban ez hogy hangozhatott. Beleégett a tudatomba.
Más is felismerte ezt / ugyanígy érzett és 2023-ben remasterelték az egészet és kiadták újra az OST-t. Az elmúlt hetekben rongyosra hallgattam. Tizenegy pont a tízből.Intro
Cold Storage - Cold Comfort
Cold Storage - Operatique
Cold Storage - Cardinal Dancer[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Emlékeztek gyerekkorotokból olyan gondolatokra, hogy nem igaz, hogy a felnőttek xy mesehős nevét nem tudják pontosan. Mennyire bénák már a felnőttek, hogy ezt nem tudják! Érdekes most a másik oldalon lenni. Vicces. Egyébként én nagyon jó vagyok ebben, mert érdekelnek ezek a dolgok.
Szóval Bogyó és Babócát olvastam a beteg gyerkőcnek és eltéveszettem az egyik szereplő nevét. Eltévesztettem, mert máson is pörgött az agyamban közben. Nem azért, mert nem vagyok ott az olvasásnál, hanem mert az agyam elcibál a megoldandó problémák és feladatok felé. Gyerekként ilyen tévesztésnél gondoltam magamban, hogy milyen már, hogy ezt nem tudják a felnőttek, hiszen olyan egyszerű és fontos dolog ez.
Nah, most én is eltévesztettem, amikor már aznap a 200. Bogyó és Babóca részt olvastam a könyvből a beteg és nyűgös gyerkőcnek. Folyamatosan igényelte a közelségemet a betegsége közben is. Sőt mégjobban. Estére elfáradtam és az agyam is a következkő munkahelyi napon járt, akaratlanul. De persze a tévesztés -nálam legalábbis- nem azért van, mert nem vagyok ott vagy nem érdekel az egész, hanem mert egyszerűen elfáradtam. Szóval Baltazár a méhecske neve megsínylette ezt. A picúrka kijavított. Rámosolyogtam és a következő alkalommal megnyomtam a hangszínt, amikor a szövegben jött Baltazáááár a méééhecske. Mosolygott ő is.
Azért emlékszem erre, mert tuti, hogy a huncutka is azt gondolta, hogy hogy a fenébe lehet ilyen egyszerű és fontos dolgot eltéveszteni, de nem szólt, csak kijavított. Nekem meg előhozta az emlékeket avval együtt, hogy most a másik oldalon voltam. A mese sztoriján is mosolyogtam, de jó a másik oldalon is lenni és mulatságos arra gondolni, hogy mi is játszódhat le a buksijában egy ilyen fontos tévesztésnél.Bogyó és Babóca - A papírsárkány (ahogy meghallja a picúrka ezt a zenét, mindig ugrál az ágyon, piciként és még most is
)[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Természetesen az álmok is megvannak. Vannak durvábbak is, ahol újra átélem, hogy a hárpia mit művel velem, velünk. De a mai álom nem erről szólt.
Egy idegen bolygón voltunk és nyersanyag kutatást végeztünk. Maga a bolygó sziklás volt, kékes szűrő volt szinte mindenen, világos volt, de nem volt soha napsütés. Az űrhajóban voltunk, azon a részen ahol aludni szoktunk. A plafonon volt egy nagy ablak és beszűrődött a kékes fény. Az űrhajó egy hosszú folyosó alakját vette fel és a folyosó kétoldalán nyíltak a szobák ahol a legénység aludt.
Két társunkból zombi lett a kutatás közben. Amolyan Fifield féle a Prometheusból. Szóval elég para. Kint ólálkodtak valahol. Egyszercsak csengettek. Mintha egy bejárati ajtón csengettek volna. Tudtuk, hogy a két zombiűrhajós az. De nyilvánvaló volt, hogy ez csak egy csel és nem nyitottunk ajtót. Kinéztünk a fenti ablakon, de nem láttunk semmit. Elaludtunk.
Arra ébredtem -az álomban-, hogy csepeg rám a víz a plafonról. Rögtön arra gondoltam, hogy az a kettő szeretne valahogy bejutni és valamit csináltak a vízrendszerrel. Az emeletes ágy felső szintjéről lemásztam és felkeltem. Így az alattam alvó társamra kezdett csepegni a víz. Majd a szobánk fala megemelkedett egy ponton. Lassan hullámzott. Egyből tudtam, hogy a két zombivá vált űrhajós bent van a falban. Onnan szeretnének kitörni. Az újjukkal próbálták a falat kilyukasztani belülről. A fal nem engedett még, de nyúlt és hegyesen egyre jobban kidudorodott a szoba belseje felé.
Kirohantunk a társammal a folyosóra és a folyosó végén lévő szobába igyekeztünk, ahol a kapitány is aludt. Benyitottunk, de ez egy hatalmas legénységi szállás volt. 30-40 ember is itt aludt a sárgás lámapfények alatti matracokon. Amolyan menekültszálló feelingje volt egy picit. Ahogy meglátott bennünket a kapitány, felugrott a matracáról. Egy alsónemű volt csak rajta és még nem volt felcsatolva a műlába sem a csonkra, ami térd felett volt csak meg, így egy lábon állt előttünk.
Elmondtuk, hogy mi a helyzet és várjuk az utasítást. A melletünk lévő űrhajós végighallgatta a beszélgetést. A legnagyobb és legmarconább, szakállas ember volt akit valaha láttam, de tudtam, hogy neki van a legnagyobb szíve is az egész hajón. Kívűlről ha meglátod összecsinálod magad, de ha megismered rájössz, hogy vajból van a szíve, ha úgy bánnak vele. Szóval odajött és megkérdezte, hogy miért nem használunk málnamagokat ellenük. Ahogy kilyukasztják a falat és az újjuk kinyúl a lyukon, szórjuk be málnamaggal. Az visszaveri őket. Elővette a málnamagos zacskóját -aminek a szája nagyon keskenyre volt állítva, hogy ki ne potyogjon az értékes tartalom- és egy bögrébe kezdte önteni a magokat.
Elindultunk hároman a folyosón visszafelé, hogy elbánjunk a zombivá vált társainkkal. Maga a csata nem volt benne az álomban, de legyőztük a két zombit, akik viszont tönkretették az űrhajót és nem tudtuk elhagyni a bolygót.
Évek teltek el, mire kidolgoztuk a módját, hogy hogyan hagyhatjuk el a bolygót és térhetünk vissza a földre.
Az időeltolódás miatt három évente tud egy turnus visszajutni a földre. Az utazóknak egy pillanat, azonban az idegen bolygón maradtaknak ez három év. A kapitány az első csapattal ment volna és utána én lettem volna a kapitány. A feladatom az lett volna, hogy a másik két turnust felállítsam addig.
Az itt töltött idő alatt a bolygó kezdett itt-ott zöldes foltokat felvenni és már lapos szögben napsütés is érte. Egy holdautóval mentünk ki az első csapat ugrásához. A kapitánynak mondtam, hogy bajos lesz felállítani a következő két turnust, mert van olyan aki itt született, nem is látott mást, ő már nem akar elmenni. Viszont akkor a szülei is inkább itt maradnak. Van olyan társunk is, aki itt megbékélt a sorsával és nem akar visszamenni a földre, megszokta a megváltozott körülményeket. Van olyan is aki alig várja, hogy visszamenjen, de elég vegyes a társaság ebből a szempontból. Arra is tervezni kell, hogy sokan a felsorolt okok miatt -vagy egészen más miatt- inkább ezen a bolygón mardnának és nem térnének vissza a földre.
Az utókornak fel akartam venni a történetet és elkezdtem a telefonom diktafonjába mondani az elmúlt év eseményeit, hogy ha valaki megtalálja, akkor tudja mi történt. És itt csusszantam át az ébrenlétbe.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az egyik hétvégi napon, ahogy velem aludt a huncutka, reggel felébredt és én még álmos voltam. Bebújt a takaróm alá, de nem aludt már vissza. Bekapcsoltam neki a mesét a tévében én meg még félálomba merültem. Nagyon szépen csendben a kis székében nézte a tévét és A plüsscicáját szorította. Egyszer érzem, hogy lopakodva felmászik az ágyra. Nagyon vigyázott, hogy csendben, lassan jöjjön. Úgy tettem, mint aki alszik. Picit félrehúzta a takarómat és A plüsscicáját hozzábújtatta a nyakamhoz, majd visszatakart a cicával együtt és visszaosont a székébe mesét nézni.
Ezekért a pillanatokért érdemes élni!Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Szintén december elejéről. A hárpia teljesen megzakkant. Mostanra "normalizálódott" a helyzet, de ez az elmebeteg kategória. Napokon keresztül örjöngött bármin, mert neki semmi sem tetszik. A végén azért ordított velünk mert a gyerek a paplanjával játszott, hozzáteszem szépen, én is ott voltam. Velem játszott. A gyerek befogta a fülét, hogy ezt nem bírja már hallgatni, bementünk a szobámba és elmodtam a picúrnak, hogy a következő időszak nagyon nehéz lesz, így mégjobban szót kell fogadnia nekem és nem lesz mindenre erőm / időm. A drága azt mondta, hogy ő még nem tud dolgozni, de segít nekem. Mindenközben a hárpia a lakásban verbálisan vagdalkozott, hisztizett, sírt, örjöngött, szó szerint.
A történtek után a gyerek csak velem hajlandó bármit is csinálni. Felöltözni, oviba menni, pisilni, fogat mosni, fésülködni, enni, fürdeni, játszani, aludni...stb. Nem is csoda. Az ominózus esemény után elmentem vele a játszótérre, de mint akit fejberugtak. És azért mert a gyerekemet féltem. Védem ahogy bírom. Nagyon jót játszottunk a játszótéren, homoktortát sütöttünk, kidíszítettük kavicsokkal, egy toboz volt a gyertya, hintáztunk...stb.
Két hétig csak velem volt hajlandó aludni, a hárpia mindennap ezért is ordítozott, mintha nem aludhatna az apjával a gyerek. Volt többször is, hogy a picurka az összes plüssét, ágyneműjét elkezdte átpakolni a másik szobába, hogy akkor ott alszik velem. De a nagyon kis szobába nem fért már be minden, mert én a földön tudtam volna csak aludni. Ez nem baj, de a bili, kislámpa már egyszerűen nem fért be a szobába. Így nagy nehezen rábírtam, hogy feküdjön vissza az ágyába és én fekszem mellé. Fogni kellett a kezét míg el nem aludt. Mindennap. Lefekvéskor mondta, hogy apa szeret és mosolygott. Mindenemet feláldoznám érte, ha az segítene. Mindent.
Aztán hétfőn ahogy elvittem az oviba, az örjöngő vadnak megmondtam, hogy akkor tisztázzuk, hogy a gyerekelhelyezésben és a vagyonban, lakhatásban meg tudunk egyezni vagy pereskedünk. Sok-sok órán keresztül nyomtuk. Mostanra valahogy "normalizálódott", mert szebben bánik a gyerekkel és nem örjöng. Láttam már ilyet, ilyenkor tűrtözteti magát, mert valahol a lelke legmélyén érzi, hogy a gyerekével nem bánhat így. Én még mindig -piszok nagy erőfeszítés- segítőkészen elmondtam neki a miérteket és hogy mit miért csinál rosszul és mi lesz a következménye, mit ér el ezzel az életében. De a 4 év amit elcseszett a gyerek és a saját kapcsolatában azt nem 1 nap lesz visszahozni, ha egyátalán vissza lehet. Ahogy írtam is nem tudom, hogy hogy bírom még, a miérteket tudom!Azóta szinte mindennap kapok rajzot a picúrtól. Nagy rajzokat, matricázva, filcezve, "írással." Imád számolni is, 17-ig önállóan számol, de segítséggel már 20 fölé is megy.
Talán mondhatom, hogy még szorosabb lett a kapcsolatom a gyerekemmel. Kíváncsi vagyok, most meddig tart a csend.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
December elejéről. Huncutommal pénteken a játszótéren voltam. Este 6-kor indultunk már csepergő esőben. Jót játszottunk megint. A tetős mászókára felmásztam én is, mert esett az eső. Persze a gézengúz fel-le másztatott volna, de alig fértem el és piszok fáradt voltam (erről majd később), és hát minden vagyok, csak fitt nem.
Utána vizes faleveleket gyűjtöttünk. Nekem az volt a feladatom, hogy botokat gyűjtsek. Sokat. Vizes falévél levest főztünk. A picúr felmászott egy másik tetős mászókára és ott főzött. A leveleket egyesével leszedte az ágakról és nekem minden botot és levél nélküli ágat kis darabokra kellett törnöm. Az összes ágat! Mondtam is neki hogy ezért jár nekem egy kinder csoki. Azt mondta egy egész csomag is. A bot kupac egész nagy lett, tüzet gyújtott, majd megfőtt a leves. A falevelekből kerek tányéralakot rakott ki, arra szedte ki a levest. Megettük es úgy kellett elvonszolni a játszótérről. Másnap sokat motoroztunk / bicikliztünk a lejtőknél.
Két hétig beteg is volt a gyerek. Én home officeban, a hárpia volt tp-n. A hárpia mindennap többször ordítozott a gyerekkel teljesen jelentéktelen dolgok miatt. Erre a gyerek még nagyobb hisztivel válaszolt. (Persze, mert a hárpia pontosan így viselkedik, tőle ezt hozza). A gyerek mindennap alig várta, hogy velem lehessen, mindig megkédezte amikor kijöttem a szobából, hogy mára vége a dolgozásnak? Velem nyugiban megcsinál mindent. Az utolsó nap már napközben is bejött, hogy inkább nálam játszik, míg dolgozom. A hárpia fortyogott, nem bírja elviselni hogy szeret a pici és igényel. A hárpia önző fejében csak ő, saját maga létezik, mindenki(!) más ellenség, irányítani való valami. Ez a gyakorlata.
Szóval zenét hallgattam munka közben amikor nem volt meeting, amit a picúrka nagyon élvezett. Persze megvolt az oka hogy bejött játszani hozzám munka közben. A hárpia teljesen elmebeteg, elcsesz valamit, ott sem vagyunk és velünk ordít érte. Nem hagyom, jelzem, már félve szinte, de még neki áll feljebb. Szandékosan félreertelmez, süt róla a rosszindulat. Nem normális, kezelésre szorulna...
Szóval egész délután alig haladtam, mert néha nagyon szépen játszott, rajzolt, szinezett, de az apaaa néézd-ek :) miatt nem tudtam megírni egy komplexebb feladatot. Illetve a csend mindig gyanús, egyszer már a parkettára mentek a filcrollas x-ek, amik a kincset jelölték.
Este persze megint ordított a hárpia a picivel -hogy majdnem 4 évesen mit kell eltűrnie... Féltem nagyon...- és sírva rohant hozzámbújni, hogy ma velem akar aludni. Óvatosan tereltem, hogy legyen minden ugyanúgy ahogy szokott, de csak félig lett úgy. Velem aludt, a saját helyén a kiságyában, én a mellette levő ágyon.
Fülig ért a szája, hogy megágyazhat nekem és emlékezett hogy már egyszer is ő csinálta, amikor anyuka 1 napot nem volt itthon. Csillogott a szeme. Megvoltak a ritualék és lefeküdtünk. A betegsége alatt fejből meseletem neki mindennap Mazsola és Tádét. Imádja.
Persze a betegség eleje nem volt könnyű, kiköpte az első napon a gyógyszert, úgy kellett szinte lefogni és beadni neki. Aztán megtanulta, de ketten kelletünk hozzá, mert ment a műsor. Az ölembe kellett hajtsa a fejét és anyuka beadta neki, de ez már csak a játek része volt. Másfél hét után már visszakaptuk a huncutkát. Lebontja a lakást.
A hárpia a betegség alatt hajnalban is belémállt, mert nem tetszett neki hogy megnyugtattam a gyereket, amikor a pisilés miatt hőbörgött vele hajnalban. Nem mindegy ám neki, hogy milyen gyorsan csorog ki a pisi... agyrém... A gyerek keservesen sírni kezdett, a hárpia höbörögve osztotta az igét, odmentem. Nálam percek alatt megnyugszik. Ez sem tetszik a hárpiának, ezért ott hajnalban még belémállt és elkezdett verbálisan vagdalkozni. A gyerek újra sírni kezdett. Valahogy véget vetettem neki és addig simogattam a gyereket amig el nem aludt. A hárpia vígan aludt, 1 óra kellett mire visszaaltattam. 3 órát aludtam, nem is tudom, hogy hogy birom még, mindkét értelemben. A miértet tudom!Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A következő álom első felében egy netes videót gyártottunk. Amolyan szemfényvesztést. A lényege az volt, hogy egy fekete trikós jóképű srác tartott egy vízszintesen -kb. szupermen pózban- repűlő embert, a kinyújtott alkarjánál fogva. Természetesen ez lehetetlen, de úgy állítottam be a kamerát -én voltam a kamerás-, hogy ne látszódjon a trükk. Egy hosszúkás folyosón voltunk, ami egy nagyobb szobában végződött. A folyosó egy szélcsatorna volt és a szuperment egy kinyitott ejtőernyő (ami a szobába lógott át kinyitva) tartotta a helyén. Felvettük az anyagot, jól sikerült.
Majd egy váltás következett az álomban.A helyszín ugyanaz volt, de egy vákumos kísérleti helyszín volt már.
A folyosó és a szoba talalkozásánal egy cipzáras és felfújható ajtót állítottunk fel. Légmentesen zárt. Én a folyosó részen voltam űrruhában. A felfújt gumiajtó mögött két vákumgép szívta ki a levegőt, de olyan intenzitással, hogy a felfújt elválasztó ajtó alját is kezdték beszívni. Odalebegtem és nem hagytam.
Amikor elég kevés levegő volt már, belebegtem a szobába, az ajtón túlra. Meleg volt, főleg az űrruhában. A földön egy mini zongora billentyűzet feküdt, amolyan szintetizátor féle, de fából. Odalebegtem lassan, mintha nem tudnám hol vagyok, mintha valami felderítesen lennénk. Lenyomtam pár billentyűt, de természetesen a vákumban nem volt hangja. Lebegtem tovább az irodahelyiségben. Rendetlen volt, minden szétszórva, a papírok, könyvek, mint valami kihalt tőzsdei placc. A forgószékek szanaszét, a monitorok össze vissza álltak az asztalokon. A magánélet jelei is megfigyelhetők voltak. Rajzok, mesekönyvek, amit bárki haza is vihetett.
Páran az iroda végéből egy oxigénnel és gracitációval rendelkező szobából figyelték a kísérletet és elégedetten bólintottak. A kisérletnek vége lett.
Visszaengedték az oxigént, újra normál szoba lett. Éppen vettem a kabátomat, hogy indulok haza, amikor a 4 megfigyelőt észrevettem a kanapén. Két fiú és két lány. A lányok egész szemtevalók voltak, de látszott mindannyiukon, hogy nem a mainstreamhez tartoznak.
Az egyik felnyírt hajú, kerekszemüveges fiú szólított meg. -Jó volt a kísérlet, májusban lesz rendezvényünk is. Lesz kaja, hamburgerek és filmnezés.
Mondtam hogy ok, mert a lányok szépen mosolyogtak, de mindenki tudta, hogy nem fogok elmenni. A lehetőséget feldobták én pedig nyugtáztam. Legbelül mentem volna, de tudtam, hogy nem fogok.
Az álom zárómozzanatában egy jól elkapott fénykepet néztem az előző összejövetelükről. Egy tucat tag ült a kanapén, valaki a kanapé előtt ült, a fejét a kanapén ülő lábának támasztva. Az arcukat megvilágította a film amit néztek (biztos voltam benne, hogy valami fekete-fehér sci-fi klasszikust néznek). Valaki mosolygott, valaki a mellette ülő lány meglehetősen kivágott dekoltázsát nézte, másvalaki feszült izgalommal nézte a filmet, oldalról jött valaki egy hamburgeres tányérral a kezében, másvalaki a kanapé karjára fért már csak el. Valaki törökülesben ült, valaki lazán terpeszkedve. Idilli kép volt egy baráti tarsaságról. Ébredés.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az újabb álomban a munkahelyen voltam. A jelenlegin. Az emberek, a tárgyaló, minden. Az egyik nagyobb főnökkel beszélgettem, értékeltük az évet, a munkát, mindkét fél visszajelzest adott és adhatott. (tudjátok, mindenki utalja, de multi... talán mindenki javára válhat...)
Minden rendben ment, futottuk a szokásos köröket, a bullshittel megspékelve. Minden szóba került, egy kis magánélet is. A munka része eléggé hosszúra nyúlt, így a végére nagyfőnök kezdett rosszul reagálni és rossz következtetéseket levonni.
Ennek multi kompatibilis, korrekt formában hangot adtam. Na ez nem tetszett emberünknek és kirohant a tárgyalóból az open office részre és elkezdett hőbörögni, hogy az ilyen -azaz én-, miért nem válik el.
Összerezzentem, hogy talán túl sokat mondtam és más is megtudja, amit nem akartam. Kiszolgáltatottá váltam. Arra gondoltam talán nem hallottak sokan, visszahívtam a tárgyalóba, hogy elsimítsam a helyzetet. Jeleztem, hogy én másképpen látom, ez csak egy jelzés, nem kell elfogadni, kiakadni meg végképp nem. De csak egyre zihált idegesebb lett. Arra gondoltam meg kellett volna maradnom a céges játéknál, besétáltam a csapdába. Ébredés.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A következő álomban az űrben voltam. Pontosabban egy bolygón, aminek nem volt légköre és mégis volt. Űrruhában és alacsony gravitációban mozogtam és nem volt oxigén körülöttem. De maga a bolygó ismerős volt. -A valóságban is- az utcánk végén lévő ház és a következő utca egyik háza. Mindkettőben 1-1 gyerekkori barátom, ismerősöm lakik/lakott, szintúgy valóságos.
Az eleje homályos az álomnak, de mintha nekem is kellett volna összeszerelni egy atomrakétát, ami a távolabbi ház kertjében feküdt.
Most hatástalanítani kellett és az alacsony gravitációban oda ugráltam mellé. A kert gondozott és ápolt volt, de mégis az űrben voltam. Odalebegtem az atomrakéta mellé és lecsavaroztam a fedelét. A rakétán lévő kommunikációs led narancssárgán világított, ami azt jelentette, hogy nem érem el a központot, nem tudok velük kommunikálni, nem tudnak instruálni a hatástalanításban.
Nem volt mit tenni, egyedül kellett elkezdenem. Két pár vezeték volt amit szemet szúrt, de mindegyik pár több vezetékből állt. Az elsőben volt egy vastagabb vezeték ami átlátszó volt és majdnem zselészerű sötétkék folyadék volt benne. Ugyanezen az ágon volt mellette egy hagyományos világoskék vezeték. És volt egy fehér páros vezetékköteg is.
Egy belső panelt felnyitottam és elkezdtem a hatástalanítást egyedül. Amikor teljesen felnyitottam szétesett az egész és az egyik fehér vezeték kihúzódott és a levegőben lógott, pontosabban lebegett a vége. A lefelé néző, zöld számlálón megjelent 30 másodperc és elindult visszafelé. Ebben a pillanatban váltott zöldre a kommunikációs led és elértem volna a központot, de nem tudtam mit csináljak. Felhívni őket és 30 másodperc alatt hatástalanítani nem lehet. Gondoltam kitépem az egész panelt a francba és átdobom a szomszédhoz, de rájöttem, hogy ezzel sem fogok célt érni. 28 másodperc.
Elkezdtem futni, de arra gondoltam, hogy hiába ugrok le a kert szélénél, ha leesek a bolygóról, akkor örök életemre az űrben fogok keringeni és nem lesz túl szép a halálom. Ugrottam, de végül nem az űrben kötöttem ki, hanem a kert előtti utcán, de ugyanúgy űrruhában, alacsony gravitációban.
Elszökkelltem a másik házig amit az álmom elején említettem. Bebújtam egy tuja mögé és vártam, tudtam, hogy 1-2 másodperc lehet hátra és vége mindennek. Eltelt az 2 másodperc és tudtam, hogy megtörtént. De semmit nem éreztem. Jajveszékelést hallottam, hogy jajj a szölőm, nincs többé, tönkrement. Keservesen jajveszékelt valaki. Arra gondoltam, hogy biztos nem mondanál semmit, ha tudnád, hogy életed sem lesz. A jajveszékelést nagyon nehéz, szívfájdító volt hallgatni. Közben pedig a sugárfertőzés következményei pörögtek a fejemben és hogy tudtam, hogy miatt volt és mindennek vége, de már ez sem kellett volna, hogy számítson, túl közel voltam az epicentrumhoz. Ahogy ez végigfutott az agyamon a horizonton megjelent a reggel...[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Eléggé durva hetek vannak mögöttem. A munkahelyen bepörgött az élet rendesen. Túlóra hegyek, pár kontinensen túlnyúló munka, így az időzóna is picit bekavar. Kemény és sok, a sok nagyfejű meg csak tolja a bullshitet.
A hárpia nem változik, mindennap biztosít róla mindenkit, hogy egy kontrol freak, hőbörgő utálat. Nem tanítja -velem ellentétben- a gyereket, hanem azonnal(!) csak ordít vele, nem magyaráz, nem tanít, hogy mit és miért, hanem ordít. Persze erre ugyanezt a reakciót kapja vissza amire mégjobben eldurvítja a helyzetet. Naponta sokszor lejátszódik. Velem nem csinál ilyet a picurka, mert tőlem nem ezt tanulja, látja.
Ha a gyerek velem kel fel, minden megy simán, ha a hárpiával, akkor biztosan valamiért karmol a hárpia, ha nincs semmi, akkor gyárt okot magának. Lényegtelen hülyeségekkel. Persze nem hagyom egy szint után, de hát a hárpia magának is hazudik, nincs tisztában magával, nem is akar tisztában lenni, mert nem mer, akar magával szembenézni.
A huncutka pedig nagyon szeret, ahogy én is. Bármit meg tudunk oldani gond nélkül, érti amit mondok, odafigyel rá a saját szintjén. Rengeteget játszunk, mesét olvasunk, még mindig odakuckózik hozzám, ha mesenézés van a tévében. Most spongyabob a menő, nem a korának megfelelő még, de azt az 1-2 részt amit megnéz, nem ellenzem. Baby Gaby babaház is menő, Kory kocsi...stb.Ma csaptam egy görbe napot. Na, nem kell semmi durvára gondolni. Reggel elindítottam az oviba a huncutkát, betoltam a reggeli kávémat (odavágtam neki, mogyorós növényi tejjel és nádcukorral, pici fahéjjal és csipetnyi étcsokival), majd bevágtam a táskába a Végtelen Történetet és elindultam a plázába vásárolni. Egy-két dologra már igencsak szükségem volt, így nem halaszthattam már tovább. Nyugiban elvillamosoztam és beültem a kajálós részre. Még nem voltak nyitva az üzletek és a kajálós részek sem. Elővettem a könyvet és olvastam. Közben a takarítók jöttek-mentek, végezték a dolgukat, néhányan ugyancsak leültek és vagy telefonoztak vagy a notebookjukat bújták. Én olvastam tovább.
Amikor kinyitottak az üzletek, már célirányosan mentem és szerencsére egy üzletben mindet be tudtam szerezni. Nézegettem, próbáltam, fizettem. Le tudva. El is ment az idő, így a nehéz munka jutalmaként, ettem egy igen frankó -nem gyorséttermi- hamburger menüt, édesburgonyávval, szósszal és egy adag Canada Dry-jal. A plázában még szerencsére üresek voltak a boxok, amik a 3. emeleten az utcára néznek, teljes ablakkal. Sütött a nap, néztem az utca forgatagát, az elhaladó autókat, napoztam és befeltam a hamburgeremet. Beugrottam a boltba hazafelé egy mars csokiért is. Bűnözés magasfokon, hehe.
Hazaértem, leraktam a szajrét, majd a hátizsákomba bedobtam egy kapucnis pulcsit a könyv mellé és elsétáltam egy parkba. Alig volt ember -persze olyan részt választottam-, sütött a nap, minden fa sárgába borult, hullottak a levelek a lengedező szélben. Leültem egy napsütötte padra, elővettem a könyvet és miután megcsodáltam a borítóját folytattam a reggel megkezdett olvasást. A filmet már láttam nagyon régen, ami szerintem nem rossz, de persze a könyvhöz nem ér fel.
Ahogy olvastam a mellettem lévő padon cserélődtek az emberek, szerencsére a többség egyedül volt és pár perce ültek csak le. Volt amikor ketten is jöttek és már előre féltem, hogy na majd nekiállank ordítva beszélgetni, de szerencsére nem. Kulturáltan, normális hangerővolt tolták, így nem is zavart az olvasásban. Ha sütött a nap nagyon jó meleg volt -persze a pulcsi és a kabát kellett-, ha elment a nap és fújt a szél, akkor bizony volt, hogy a kapucnit is a fejemre csaptam. Néha felnéztem a sétáló emberekre, ahogy a sárga levélszőnyegen szelték át a parkot, vagy ahogy egy kisgyerek üldözte a lehulló leveleket. Nagyjából három órát olvastam.
Utána elindultam az oviba a picúrért. Szépen nyugisan, elindultunk hazafelé. Mostanában mindig úgy szeret menni, hogy villamos és troli is legyen benne. Nem siettem sehová, így megtettük a kört. Eljött velem bevásárolni, közben bevágott egy baracklekváros fánkot és vettem neki egy kis mesekönyvet. Fürdésig játszottunk, Zsuzsi babának partit rendezett, a plüssök voltak a vendégek, táncot adott elő...stb. Fürdéskor ismét előkerült ici-pici pók és csigusz -volt egy időszak amikor mást játszottunk- és elrepült 1 óra a kádban. Fekvéskor mindig mondja a pici, hogy addig simogassam a buksiját míg el nem alszik. Persze előtte, mesolvasás és a szokásos rituálék megvannak. Nah, ilyen egy jó görbe nap.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Két rövidke álom amiket az elmúlt napokban álmodtam.
Egy parkban sétáltam és éppen legugoltam, hogy felvegyek valamit és úgy 20-30 méterre egy barna vizslaszerű kutya nézett velem farkasszemet. A fejét lehajtotta, miközben a szemei majdnem keresztülfúrtak. Nem vicsorgott. A mellette lévő embernek csak a lábát láttam a látóteremben, mert a kutya teljesen lekötötte a figyelmemet. Tudtam, hogy uszítani fogják rám a dögöt. A miértet nem tudtam, de azt igen, hogy nem menekülhetek. Elfutni már késő és úgyis gyorsabb a kutya, vagy ha utolér és harapni próbál, akkor meg megfogom a fejét és megpróbálom visszatartani, de tudtam, hogy nem vagyok Chuck Norris. Így a képzeletemben már el is kezdett lejátszótni az elkerülhetetlen, a kezemet tépte és harapta a kutya, miközben az álomvalóságban még csak nézett. Szinte éreztem, ahogy a fogai belémmarnak és az agyam már a következményeken gondolkodott. Ébredés.
A következő álomban egy fehérasztalos étteremben voltunk. A kerhelyiségben. Az egyik volt kolléganőm -aki a valóságban is igen jól tud főzni- hozott az asztalhoz mindenféle finomságot, minőségi alapanyagokből. A férje éppen tömte a fenséges pizzaszeletet a szájába, én pedig haboztam. A kolléganő tudta, hogy én is szeretek gurméskodni, így alig várta, hogy mit mondok a pizzájára. Kicsipentett egy darabkát és nyújtotta, hogy kóstoljam meg, tette volna bele a számba.
-Tudom, hogy körülményes vagyok, de nem ehetem ezt meg, sajnos ezt dobta a gép. - mondtam.
Furcsán nézett rám, de nem sajnálóan, inkább csalódottan. Ez a kép tartott ki ébredésig. Semmi szenzáció, semmi sajnálkozás, csak csalódottság.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Még a nyáron elolvastam S.Kingtől a Tündérmese c. könyvet, de nem nyűgözött le. Leírtam a megfelelő helyen. Amit azonban ott nem írtam le, az, hogy volt egy pillanat ami felvillantott emlékeket, sőt mitöbb emlékfolyamot.
Mennyire fontosak a hatások amelyek az út során érik az embert. Volt egy időszak, szerintem a középiskolás éveimben volt amikor a tv éjszaka klasszikusokat adott. Tesóm már eljárt bulizni nem volt otthon, engem már nem izéltek, hogy miért tv-zem éjszaka. Pizsomában néztem a tv-t egyedül, tök sötétben, éjszakába nyúlóan és olyan klasszikusokat néztem amelyekről csak felnöttkorban tudatosodik, hogy mekkora jelentőségük volt. Legyek Ura. Kedvencek Temetője. Rémkoppantók. Cujo. "Chuky". Volt azokban az éjszakákban valami, valami amit nem tudok szavakkal leírni. Meghatározó.
És könyvekben is. Pl. Verne, Daniel Defoe, Edgar Rice Burroughs, Michael Ende, Simak...stb. Borzasztóan örülök, hogy ezekbe valahogy belefutottam önállóan. A kultúrtörténelem kitörölhetetlen részei és még leszenk sokáig.A másik fontos emlék amit előjött az ugyanezen időszakban lehetett. Az őszi munkák apámmal a tanyán. Vetés, traktorral. Egyszerű munka. Ketten csináltuk, az vénasszonyok nyarában. Általában napsütésben, kint a friss levegőn, a csendben. Csak a traktor zúgott és csináltuk a dolgunkat. Egy pulóver elég volt már dél környékén amikor kisütött a nap. Csináltuk a fordulókat, megálltunk szendvicset enni, a vetőt feltölteni magokkal, a traktort benzinnel. Majd újra mentek a fordulók. Néha elment egy autó, aki a környékbeli tanyákra jött, intettünk egymásnak és mindenki ment a dolgára. Apám vezette a traktort én ügyeltem a dugulásokra és a sor eleji/végi indításokra/zárásokra. Amikor éppen nem volt dolgom, csak zötykölődtem és néztem az alföldi tájat. A madarakat, a fákat, a messzi tanyákat. Néha 1-1 nyúl vagy őz is elhúzott. Felrikoltott egy fácán valahol. Valahogy a kora őszi nyár ott mindig kitisztította az ember fejét, ha volt is valami gondja. Tudtam, ha hazaérünk délután és hideg lesz, akkor apukám már bekapcsolja a fűtést. Jó volt rágondolni, hogy bekuckózhatom az otthonunkba. A munka jutalmául anya már valami finomságot készít otthon. Egyszerűen jó érzés volt az egész a maga nemes egyszerűségében.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ágyon ugrálás. Örökség. Zene szeretet. Örökség. Lábsimogatás. Örökség. Vigyorgás. Örökség. Kézlengetés. Örökség. Fikusz. Örökség. Az öröm mozzanata. Örökség. | Pakolás. Örökség. Utolsó falat meghagyása. Örökség.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Megint beteg voltam. 1 hétig. Magas láz, hasmenés. Persze mindez pont azután, hogy a hárpia megbolondult ismét. Egy önző, értetlen, aggresszív, höbörgő hárpia lett. Nagyon komoly csörténk volt ismét. Persze nem fárad el, amíg taccsra nem tesz.
Az megint bebizonyosodott, hogy baj van a toronyban, tipikusan az az ember akit egy hegytetőre kellene kirakni a birkákkal aztán toljad amit akarsz...
A lényeg, hogy a picúrkának szüksége és igénye is van rám. Nagyon. Továbbra is tanítom, magyarázok neki -és nem erőből és megfélemlítéssel ahogy a hárpia csinálja- és persze a gyakorlat mutatja, hogy nekem van igazam. Ez működik. Ezt még a hárpia is elismerte egy gyenge tizedmásodpercében, ennek ellenére semmin nem változtat.De nézzük a jó oldalt. Huncutkával -avagy a gézengúzzal- ma elmentünk tankolni, bevásárolni, játszótérre, kérte, hogy nézzünk be a templomba is. Nagyon ügyes már, látszik 3 hét után, hogy ovis lett.
Ma azt mondta az anyjának, hogy nem ölelheti meg, mert akkor az én ölelésem eltünik illetve nem simogathatja meg most, mert akkor az én símogatásom eltünik. Meglepő módon nem kezdett hőbörögni a hárpia -ellenben minden máson igen-. Szóval a picúrka úgy akar elaludni, hogy rajta van az ölelésem, az alkarján két puszim, amire ráhúzza a pizsomafelsőt, meg kell simogassam...stb. Ennek egyrésze új, másrésze megvan mindig lefekvéskor. Múltkor a fűrdőszobában ölelt át teljesen, amikor az anyja nem normális állapotban volt megint. Szeret a fűrdőszobában hozzám kuporodni, mint egy kisbaba, rögtön a kádba indulás előtt. Imádom.Munkában volt egy lazább időszak, de most, hogy vége a nyárnak kezd a káosz kibontakozni. Mindenki, mindent is, azonnal. Persze az idő a faszságokkal megy el, aztán a "munkavégzőjózsi" mikor végzi el a munkát?
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az ezt követő álomban sétáltam. Egy vásorban, ahol éltem. A hárpiát szerettem volna elkerülni, így azon gondolkodtam, hogy vajon milyen útvonalon jön vissza. Nem szerettem volna szembetalálkozni vele. Nagyjából tudtam, hogy milyen útvonalat használ, de arra gondoltam, hogy nem kockáztatok és én inkább egy olyan útvonalon sétálok, ahol még én sem jártam és így biztosan nem futunk össze.
Északi irányba fordultam egy szép utcán. Egy boltív alatt egy rámpa kezdett emelkedni az épületek felé. Az épületek nagyon takaros sötétbara, apró, szabályos téglából épültek fel. Arra tippeltem, hogy egy egyetemi épület lehet, mert a rámpán fiatalok közlekedtek. Ahogy mentem a rámpán, az épület falában észrevettem egy nagyon szép freskót. Le szerettem volna fotózni, de úgy, hogy a fotóban nincs benne más ember. Elővettem a telefonon és miközben sétáltam, titokban lőttem egy fotót.
Felértem az épülethez és beléptem. Egy templom és egy könyvtár keveréke volt. Magas, emeletes, a falakon körbe végig könyvespolcok. A középső részen egy orgona is volt. Szép sötétbaran faborítás volt mindenhol. A lakozott lécek makulátlanok voltak.
Egyszer csak hirtelen nagy tömeg lett mind a templomban, mind kívül és elkezdődött a mise. Nem volt kedvem sem a tömeghez, sem a miséhez így elkezdtem az emberek között oldalazni a kijárat felé. Már majdnem az ajtónál jártam, amikor egy fősegéd féle valahonnan elkurjantotta magát: -Nézzék! Távozni akar, megzavarja a misét!
A tömegben mindenki rámnézett, majd a misét közvetítő kamerák is rámzoomoltak. Ki voltak éhezve a szenzációra. Egy hétköznapi ruhában lévő pap odajött a kapu felől, hogy megkérdezze mit csinálok. Tisztelettudóan bocsánatot kértem: -Elnézést, nem tudtam, hogy megzavarom a misét.
A fősegéd -a szemem sarkából mintha egy fehér ruhás embert láttam volna rikácsolni- harsogott, hogy kint és bent is mennyi ember van, sokan be sem tudnak jutni én meg ki akarok menni! Tárgyilagosan, nem ellenkezve közöltem a papnak, a tömegnek és a kameráknak, hogy nem tudtam, hogy ez afféle szentségtörés náluk. Láttam, hogy a pap megenyhült és nem mondott semmit, csak feltolta az orrára a szemüvegét. Így a segéd sem tudott mit mondani, nem tudtak belőlem sem áldozatot, sem mártírt csinálni. A kamerák elfordultak, a tömeg pedig elvesztette az érdeklődését. Itt nem lesz semmiféle szenzáció.
Vége lett a misének és ahogy megjelent a tömeg, úgy hirtelen el is tünt mindenki és egydül voltam az ódon polcokkal és emeletekkel. Jött egy ott dolgozó ember és érdeklődve, de picit áhítatosan megkérdezte, hogy mit szeretnék, miben tud segíteni? Azt mondta, semmi gond, hogy megzavartam a misét. Viszont cserébe azt mondtam neki, hogy -vezeklésül, illetve, hogy kimutassam a tiszteletemet- segíteni szeretnék valamiben, amiért -akaratom ellenére- megzavartam a gyülekezetet. Rámutatott ez egyik emeletre, ahol a korlátok mellett a padlón hevert rengeteg keménykötéses vallási könyv. Azt mondta segíthetek holnap pakolni. Egyeztettük, hogy holnap, ami vasárnap lesz, 10:15-kor tudunk kezdeni. Rábolintottam. Hazamentem.
Másnap 9:15-kor keltem fel. Egy szép, nyári vasárnap volt. Az járt a fejemben, hogy összerakom a számítógépet és már gondolatban a joystick képe lebegett a szemem előtt. Majd beugrott, hogy elígérkeztem könyveket pakolni. El akartam menni és meg is könnyebültem, hogy még időben fel is keltem, hogy odaérjek. Azonban vasárnap délelőtt, főleg ezen a szép nyári délelőttön mást terveztem. Az jutott eszembe, hogy szólok anyukámnak -aki a konyhában főzött- hogy elmegyek segíteni, majd ebédre jövök. Biztos voltam benne, hogy furcsálni fogja, hogy ezen a szép vasárnap délelőtt elmegyek...
Ekkor ébredtem fel.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A következő álomföld jeges volt. Egy befagyott tenger szélén álló jéghegyen álltam. A magaslatról néztem a befagyott tenger felé. Vártam. Majd megérkezett a fény. A jég alól, tompa puffanásokkal tört utat magának. Alkarnyi vastagságú, piros fénynyalábok törtek elő a jég alól. Pár méter magasággban pedig "elpárologtak". Felém közeledtek, egyszerre csak 4-5 nyaláb, ami lyukat hagyott a jégben, így kvázi feldarabolva az útvonalukon a jeget.
Majd hallani kezdtem a dübörgést a távolból a befagyott tenger felől. Ahogy közelebb értek észrevettem, hogy rengeteg nő fut a fel-feltörő fények felé a jégen. Fehér pólóban és rövid kék sortban voltak. Mint akik sportolnak. De ők valójában megszállottan üldözték a fényeket, de nem tudták utolérni őket. Taposták egymást a nők, versengtek, mindegyikük teherbe akart esni a fényektől.
Ahogy haladt a fény, töredezett a jég és a jéghegy amin álltam kezdett meginogni. Az egész befagyott tengerjég, kezdett jégtáblákra széttagolódni. Le kellett ugranom a jéghegyről egy alacsonyabb tömbre. Mozogott a jégtömb, mert a fény csak olyan utat választott magának ahol még a jég alól tud feltörni, így egyre töredezetebbé vált a fagyott víz. A jégtömb megingott és én beleestem a kristálytiszta tengerbe. Itt egész sekélyes volt, azonban az alja tele volt hullákkal. Régiek, újak vegyesen. A hidegtől és a félelemtől mozdulatlanná dermedtem a vízben és csak sodródtam lassan a hullák között. Maguk a hullák nem mozdultak, nem sodorta őket a tenger, fixen a helyükön voltak. A közöttük lévő folyosón sodrótam csigalassúsággal.
Arra gondoltam, hogy nehogy beleakadjam az egyikbe. Féltem. Majd az egyik félig összeaszott sárga hulla újjai begörbültek és a ruhám megakadt benne. Az aszott sárga fej gonoszul elmosolyodott. Ekkor akartam nagyon felébredni, de sokáig nem sikerült, csak kóválygott a fejem, féltem és fel akartam ébredni, ami végül sikerült.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A hárpia mereszgeti a karmait, de ami a fontos, hogy a picúrka is úgy érezte, hogy szeretem és biztos, masszív pont vagyok. A szüleimtől jüttünk haza és hordtam fel a cuccokat a lakásba, és az utolsó körre inkább levittem magammal a picúrt, hagy villogjon -villogott is- a hárpia magában. Bőven elég volt belőle, huncutka sírt és persze csak hőbörgött tovább, egyre elviselhetetlenebbül és értelmetlenül.
De a lényeg, hogy a picúrt levittem magammal és beültettem a vezetőülésbe -mostanában nagyon érdekli, hogy beüljön az autóba és, hogy mi micsoda-, becsatoltatta magát és játékból vezetett, míg szedtem össze a táskákat. Egyszer csak azt mondta, hogy "Apa, téged nagyon szeretlek!" Biztosítottam ugyanerről. Picit játszottunk még a kocsiban majd felvittük az utolsó kör cuccot.
Levetettem a cipőmet, mondtam a gyereknek is, hogy vesse le ő is és levette, majd odarakta a cipőjét az enyém mellé. Majd egy másikat szandálját is odahozta az enéym mellé, csak oda, hogy az ő cipői nagyon szeretnek engem "a legvilágbon a legjobban!" és ezért rakta oda. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
válasz
thesound
#154
üzenetére
Volt egy másik álmom is ami szerintem alvási paralízisban ért véget. Vagy talán nem is ért véget. Az álomra nem teljesen emlékszem, de a lényeg az volt, hogy különbőző helyzetekbe csöppentem, ahol magam voltam és a magam szemszögéből láttam mindent. A helyzetekben az volt a közös, hogy kóvályogtam. Nem tudtam egyenesen menni, húzott a fejem, rosszul voltam...stb. Illetve mindegyik helyzetből nagyon fel akartam ébredni, nem volt jó érzés az álomban lenni. És szerintem itt volt a pillanat amikor felébredtem arra, hogy mozgatom a fejem a párnán.
Majd felébredtem teljesen -és talán megfordultam az ágyban- örültem, hogy csak álom volt, tudtam is, hogy az volt. A szemem nem nyitottam ki és ahogy megfordultam a szemhéjamon / retinámon manga jelenetek kezdték egymást váltani. Éles kontúrokkal, kivehető alakokkal, mozdulatokkal. Itt is egymást váltották az egyes mozzanatok, de nem volt köztük összefüggés. Mintha innen onnan szemzgettem volna egy mangából, de mozogtak és történtek a dolgok, majd váltás... A tudatomnál lehettem, mert arra gondoltam, hogy wow, ez de király, ez most vagy az álom folytatása, vagy a következő álom vagy nem ébredtem fel. És azon kezdtem filózni, miközben a "szemem sarkából" figyeltem a jeleneteket, hogy ha nem lennék ébren, akkor nem tudnám mindezt végiggondolni és emlékeztettem magam, hogy ezt meg kell jegyeznem. Aztán álomtalan álomba -vagy legalábbis nem emlékszem a többi álomra- zuhantam.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A másik álomban egy várkastélyban voltam. Szálloda szerűség lehetett, mert éppen a fűrdőszobában álltam, ami egy hotel fűrdőszobájára hasonlított leginkább. A falon velem szemben faltól falig tartott a tükör, felrögzített hajszárító...stb. Éreztem, hogy viszket a lábam, mintha egy szúnyog lenne ott. Oda sem néztem, csak a jobb kezemmel odanyúltam a jobb bokámhoz, hogy megvakarjam. És valami a kezembe akadt. És ez a valami a saját kezem volt. Na persze nem az enyém, de a másolata, mint amit csuklóból levágtak. Olyan Addams Family-s, de teljesen élő színben. Felemeltem a tükör felé, hogy jobban megnézzem. Kilógotta két fehér csont a közepéből és még élt, mert ahogy fogtam, feszítette magát. Mivel az én kezem másolata volt, erőben egyeztünk így nem tudott szabadulni. Félni nem féltem, csak különösnek tartottam a dolgot.
Arra gondoltam megszabadulok tőle és kidobom az ablakon. Kimentem a fűrdőből és egy folyosóra jutottam, ahol megláttam a kőfalban lévő barna, fakeretes ablakot. Résnyire nyitva volt, így odamentem és ahogy löktem volna ki az ablakot a levágott kézfej beleakasztotta két újját az ablakkeretbe és nem tudtam rendesen kinyitni, hogy kidobjam. Így álltunk ott, mert egyezett az erőnk.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az álom ott játszódott ahol felnőttem, abban a kisvárosban. Ketten a társammal vagy buszsok vagy kaminosok voltunk. Nem teljesen tiszta, egyszer ez, egyszer az, de a lényeg, hogy jártuk az utakat, városokat és mellékesként embereket vittünk egyik városból a másikba. Ingyen, nem csempészet volt. Általában olyan embereknek segítettünk, akik valami elől menekültek és nem volt pénzük.
Egy sötétebb nyári délutánon egy fiatal lány jött oda hozzánk, hogy el tudnák-e vinni a következő nagyvárosba. Hasonló ruha volt rajta, mint a japán iskolai egyenruha, csak majdnem tiszta feketéből, az európai megfelelője és nem ing hanem egy sima trikó volt rajta.
Mondtuk neki, hogy persze elvisszük és a jobb oldali ajtón beült középre. A szürke kaimonnal elindultunk. A társam vezetett én pedig jobb oldalt ültem és beszélgetni kezdtem a lánnyal, hogy mi az a pont, mi az a pillanat, amikor azt mondja elindul, nem tűr tovább és elindul. Közben arra gondoltam, hogy nekem is rossz, de nekem még nem jött el a pillanat. Majdnem sírva fakadtam, de láttam, hogy kérdésemre a lány is a sírással küszködik. Azért amit hátrahagy.
Kiértünk a kisváros szélére és jobboldalt ahol a város átváltott a zöld természetbe egy fűvel benőtt földúton haladt egy halványpiros autó. Minden szürke túnusú volt kivéve a természet zöldje. A járgány felfelé haladt egy enyhe emelkedőn, a mi utunkra merőlegesen, távolodva. A lány kinézett az ablakon és elsírta magát: -Apaaaaa! Ebben a pillanatban a dombon haladó autó egy szürke galambbá változott és repült tovább ugyanabban az irányban.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Talán tök hülyeség, de ha pl. nincs melegvíz karabantartás miatt, akkor mit gondoltok? Szentségeltek egész nap vagy kalandként élitek meg? Lehet vizet melegíteni a lábasban, majd a kádba önteni és szivaccsal fürdeni, ahogy máskor nem. Szerintem ez kaland, mint gyermekkorban. Mint minden új dolog. Másképpen csinálni, megtapasztalni mást. Újdonság, kaland. Ezáltal akár értékelni tudni azt ami van, amit nem is veszünk észre, csak ha nincs. Számomra ez kaland, nem dühöngenivaló helyzet.
A napi szarságot el kell engedni es az apró varázslatokkal lehet továbbmenni és üzemanyagként használni.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ha már érzések, na nem a szó szoros értelmében. Fordult már olyan elő veled, hogy néztél egy filmet, halgattál egy zenét, nézted hozzá a videoklippet, olvastál valamit... és nem annyira tetszett. Majd pár nap múlva, anélkül, hogy elolvastad / újranézted / újrahallgattad volna egyszer csak előszedi az agyad. Beugrik, hogy ez bizony marha jó. És ebben a pillanatban számodra alaművé válik. Előveszed másodszorra és ámulsz, hogy milyen jó is. Felejthetetlen marad, valahol a helyére ugrik egy puzzle darabka.
Azt szoktam mondani ebben az esetben lehet valami alapmű, de ha nagyon jó, akkor beránt, be fog rántani előbb vagy utóbb. Ehhez pihent állapot és nyitott elme kell. Főleg az utóbbi. De már fordult elő velem olyan is, hogy pl. újranéztem egy filmet. Nem tetszett annyira, de valamiért motoszkált bennem és elővettem újra. És igazán akkor láttam meg a mély értelmét a filmnek, amikor magam alatt voltam és úgy néztem meg. Ekkor vált a részemmé. Talán azért mert minden szart ki akarsz zárni és oda tudsz figyelni, nemcsak átengedni magadon?
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
Vagy ott a Titán (lesz újrakiadás, instant get lesz), amiből nem volt saját példányom, de emlékszem, hogy mennyire imádtam olvasni a kölcsönpéldányt vasárnap délelőtt. Anyukám főzött és én délelőtt csendben, az ágyba bekuckózva olvastam. Maradandó élmények és ha visszagondolok mennyire meghatározó!
)
)
Aktív témák
- Eladó Steelseries Arctis 7+ DESTINY 2 Edition fejhallgató!
- Yamaha RX-V1800 házimizi erősítő eladó!
- Apple MacBook Air 13" M3 Chip 16GB 256GB - bontatlan új - 1 év garancia
- Lenovo Thinkpad T450, 14" HD+, i5-5200U CPU, Félkonfig, Dupla akkuval
- HP Irodai Laptop I AMD Ryzen 3 2200U I 240GB SSD I 8GB DDR4 I 1366x768 I GARANCIA I BESZÁMÍTÁS I
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest