Hirdetés

Aktív témák

  • thesound

    addikt

    A folyosó végén lévő, félig üveges ajtóra néztünk ki a következő álmomban a szobában ülve. Valami zajt hallottunk és odanéztünk, miközben a szürke szőnyegen ültünk. Bentről a szobából úgy láttuk, hogy egy kutya a két melső lábával támaszkodott az ajtóra és nézett be a lakásba.
    Odamentünk, hogy elzavarjuk, amikor is láttuk, hogy egy ember. Egy ember, zöld, plüss, egészalakos nyúljelmezben. Mikor odaértünk az ajtóhoz, addigra elfutott. Befutott a cserepes növények közé. Maga a lakás előtti tér egy modern panel érzetét keltette, de a jobbak közül. Nagy teraszos tetőtér, ahol többen is összegyűlve beszélgettek. Barna hajópadlóval borított tetőtér. Egész sok, viszonylag nagy, cserepes zöld növényzettel.
    A beszélgető csoport érdeklődve odafordult, hogy mit csinálunk, miközben mi a közeli zöld növények környékét fürkésztük, ahová a nyúl-jelmezes figura beszaladt.
    Bedobtam a növények közé egy fél literes ásványvizes palackot, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. De nem akartam, hogy megsérüljön, ezért óvatosan és flippelve dobtam oda.

    A részletekre nem emlékszem, de megint álmodtam ugyanavval a valóságos lánnyal, akinél meg lett volna az egyértelmű lehetőség, de valahogy elengedtem fiatalon. Az élet útjai kifürkészhetetlenek.

    A hárpiával is álmodtam. A savas, toxikus felhőjét eregette minden esetben. Úgy zajlott ez az álom, hogy volt egy szituáció, ahol a karmok belémmartak ismét, hiába magyarázom, hogy ne és miért ne, de 'csakazértis' újra jönnek a karmok, a passzív agresszió, a negativitás magasiskolája, a totálisan beszűkűlt gondolkodással együtt...sírhatnékom támad és kínlódok... felébredtem a sírás érzésre -ilyenkor az ébredés elég kegyetlen, mert újraélem a valós érzéseket- megfordultam az ágyban és visszaaludtam... és jött a következő szituáció ugyanezekkel a lényegi elemekkel. Ez ismétlődött ugyanígy 4-5 szituációval. El szerettem volna küldeni, hogy ne mérgezzen tovább, de nem akart elmenni és élvezte a szenvedésemet. Követelőzéssel, erőszakkal, megfélemlítéssel soha nem fogja elérni azt amit igazán szeretne... Rohadtul ébredtem fel, rohadt érzésekkel. Rohadt ismerős érzésekkel.

    De vissza a valóságba. Nem véletlenek ezek az álmok sem... az ezt kiváltó napok "apró" történései. Ezen felül, az egyik hétköznap, egy éjszaka, egyáltalán nem tudtam aludni. Egyetlen percet sem. Azt leszámítva, hogy a következő munkanap "érdekes" volt, egy puzzle darab helyrekattant ezen az álmatlan éjszakán. Tipikusan az az érzés, amikor egy fogaskerék helyreugrik és tudod, hogy az a puzzle darabka a helyén van, ott volt eddig is, de nem tudtad hova tenni és egy nagyobb, igazabb képet látsz, amikor végre a helyére kerül.
    Nade, ne szaladjunk ennyire előre. Philip K. Dick - Kamera által homályosan könyvét olvastam. Már a hátsó boríton lévő összegző szöveget olvasni is pszichedelikus élmény. Világoskék háttéren, piros betűk. Zseniális választás, szinte torzul a tér, ahogy olvassa az ember. Nem véletlen.
    Magát a könyvet olvasni olyan érzés volt, mint Stephen King-et olvasni. Más stílus és más téma, de hazaértem érzés. Valahogy otthonos érzés volt és egyből magába szippantott a könyv. Éles, mélyrehatoló meglátások vannak a műben, engem nagyon megérintett. Nagyon érdekes volt, ahogy a két agyféltek működéséről, azoknak az együttműködéséről vagy azokról a történésekről, ahol a kettő közötti összeköttetés megszűnik, ír. Olyan egyetemes igazságok vannak megfogalmazva a műben, hogy rögtön kilövőpályára állítja az olvasó agyát.
    A folyamatos látószög szűkítés, tágítás életre kelt azon az álmatlan éjszakán. Létrejött a hullám. Mintha a klasszikus fizikát, általános relativitást és a kvantum világát próbálnánk egyesíteni, hogy megkapjuk az alapvető elméletet, hogy megértsük és egy képlettel leírjuk az univerzumot.
    A puzzle egy darabja helyreugrott. Az igazi kiváltó okok darabja.
    Utánaolvastam és olyan tűpontos leírásokat kaptam, egy funkcionális, mentális zavarról, hogy azt csak ezen az álmatlan éjszakán fedezhettem fel. Nem, nem én szenvedek ebben, ellenben általa igen. A leírt cselekedetek, a valódi kiváltó okok, a mozgatórugók mind-mind hajszálpontosan leírják a gyermekem anyjának mindennapjait, cselekedeteit. A neurózist nem kísérik téveszmék és hallucinációk, többek között ezért sem esik kívül a társadalmilag elfogadott viselkedési normákon. Olvastam és olvastam, szelektáltam és súlyoztam, megforgattam, kritikus szemmel néztem rá, de igaz. Tűpontosan igaz és mert főleg az igazi kiváltó okok és a stratégiai következmények is egyeznek. Állam a padlón, a realitás érzékem -sajnos- szilárd, a részleteket nem bontom ki most.

    Ezen az álmatlan éjszakán a hajnal is valahogy másképpen jött el. Kezdett világosodni, csicseregtek a madarak, a hőmérséklet már elviselhető mértékűre redukálódott. Fiatalkoromat idézte. Milyen jó, hogy átéltem a hajnalokat, az érzéseket, de mostanában ebből olyan kevés jutott. De valahogy ez az álmatlan éjszaka ugyanezt próbálta utánozni. Ellentétje volt annak, amiben most sodródom. Értékelni kell az ilyen pillanatokat és ezt csak akkor ismeri fel az ember pontosan, ha már megtasztalta. Hálás vagyok, hogy valaha részese voltam és most az ilyen egyszerű pillanatokat, mint egy madárcsicsergős nyári hajnal, felismerem és jó érzéssel tölt el újra.
    Ez eszembe juttatta még a Tokyo Ghost képregényt. Az is helyreugrott. Annak a lényege a két világ ellentétje. Egy cyberpunk disztópia és egy hagyományos, nyugodt, "megtaláltuk magunkat, a belső békét, ha nem is könnyű, de teljes", természetközeli élet.
    És itt kanyarodunk vissza Philip K. Dick - Kamera által homályosan című művéhez. Benne van, hogy mi mindent veszthetünk, ha alámerülünk. A madárcsicsergős hajnalokat, a mindennapi apró csodákat, nyugalmat...de ettől többet is. Mindent. Itt említeném meg, hogy a szerelmi szál ami megtalálható a könyvben, engem egy bizonyos személyre emlékeztet. Igen, akiről álmodtam itt a bejegyzés elején.
    (Majd eljutottam odáig, hogy a következő olvasmányom William Gibson - Neuromancer, a cyberpunk alzsánert teremtő műve lesz.)

    Ugyanezen az álmatlan, de "világos" éjszakát követő hajnalon picúrka is felébredt. (Ja, ő már nagylány ám, nem picúr :D ). Bepisilt éjszaka. Szerencsére már nagyon ritkán fordul elő, de néha még a dackorszak megakadályozza, hogy akkor pisiljen amikor kell. Ahogy odaültem az ágyra -miközben az anyja cserélte az ágyneműjét és picivel több, mint dünnyögött a gyermeknek- egyből mellém húzodott, odabújt hozzám, megnyugtattam, adtam rá új felsőt...stb. De írtózatósan jól esett a habozás nélküli odabújás, biztonság keresés, az érzés, hogy tudja itt vagyok... bármikor, bármiben.
    Tegnap is éjszaka azt "kiabálta" álmában, hogy apa, takarj be! Betakargattam és megsímogattam és mosoly jelent meg az arcán álmában. Továbbra is megvan a bekuckózós mesenézés, majdnem mindennap. Nagyon szeret hozzám odakuckózni. Gyűjtött nekem is kavicsokat, virágot, falevelet és a bölcsiben rajzolt is nekem. És már számontartja, hogy megvannak-e. Hogyne lennének, a legfontosabb kincseim közé tartoznak. Ő szereti odarakni a többi közé az új ajándékot. Ma nekem tortát sütött játékból, a többiek csak salátát kaptak. Mindenki salátát, én meg finom tortát és elmeséli, hogy hogyan sütötte és miből. Nagy huncutka már.

    De visszakanyarodva az álmatlan éjszakához. Találtam még egy igen releváns szakmai cikket a kompatibilitásról. Tanítani kellene ami ebben le van írva, hogy mire odajut az ember többet tudjon... talán többet tudjon. Nehéz megérteni, ha nincs az adott szituációban benne az ember, de azért is fontos lenne, hogy ilyen dolgokat is -szakmai szemmel is- megismerjen az ember. Mert ha odajut és utólag okos, akkor már késő lehet vagy maradandó károsodást szenvedett. A tudás, hatalom... a nem klasszikus érelmezésben is.

    A végére ideteszek még az említett Philip K. Dick könyből pár idézetet.

    "– Képzeld el, hogy érzel, de nem vagy életben. Látsz, tudatodnál vagy, mégsem élsz. Csak nézel. Felismersz tárgyakat, de nem élsz. Az ember meghalhat úgy is, hogy közben továbbra is létezik. Meglehet, hogy ami téged néz valakinek a szeméből, már gyermekkorában meghalt. És az a halott nézeget onnan kifelé. Nem az üres test néz téged, nem; van még benne valami, csak éppen halott, mégis néz és néz. Mert nem tud nem nézni.
    Másvalaki szólalt meg:
    – Ezt jelenti, meghalni: nem tudsz nem nézni arra, ami éppen előtted van. Valami szart eléd tesznek, te meg semmit nem tehetsz, nem szelektálhatsz, nem változtathatsz. Csak elfogadod, hogy ott van.
    – Milyen lenne, ha egy sörösdobozt kéne nézned egy örökkévalóságig?
    Az nem lenne rossz, mi? Attól nem kéne félni."

    "Nagy-nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy az ember tudja, mikor legyél igazságtalan. Hogyan eshet az igazság áldozatul azért, ami helyes? Hogyan lehetséges? Mert a világ el van átkozva, minden ezt bizonyítja, ez itt a bizonyíték. Valahol a mélyben a mechanizmus, a dolgok gépezete szétesett, és a maradványokból árad az a szükség, hogy mindenre tisztátalan rosszat tegyünk, amikre a legbölcsebb döntések kényszerítenek. Több ezer éve kezdődhetett, de mostanra mindent áthat. És mindenkit. Nem fordulhatunk meg, nem nyithatjuk ki a szánkat, nem dönthetünk enélkül. Nem is érdekel, hogyan kezdődött, mikor és miért. Csak azt remélem, hogy egyszer véget ér. Mint Tony Amsterdamnak: remélem, hogy egy nap visszatér a színes szikraeső, és akkor mind látjuk majd. A keskeny átjárót a békességgel a túloldalon. Egy szobor, a tenger és a holdfény. Semmi nem mozdul, semmi nem zavarja a nyugalmat."

    "– Leszek még olyan, amilyen voltam?
    – Az juttatta ide, amilyen volt. Ha megint olyan lesz, előbb-utóbb megint idekerül. Sőt, legközelebb talán el se jut idáig. Nincs igazam? Mázlista, hogy egyáltalán ideért, majdnem nem sikerült.
    – Valaki idehozott.
    – Mázlista. Legközelebb talán nem teszi meg az a valaki, csak ledobja az autópálya mellett, és azt mondja, le van ejtve."

    Lou Reed - Perfect Day
    Catrina Barbieri - Swirl of You

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Pici lány ma azt mondta, hogy gördeszkát kér, ha nagy lesz. A Bing nyusziban van egy rész ahol Pandó gördeszkázik, lehet onnan vette.
    Nekem volt gördeszkám. Batman-es. A jó iskolai eredményért kaphattam általános 3. vagy 4. osztály végén a nyáriszünet elején. Tesóm és a barátnője mentek a városba vásárolni és mehettem velük a helyközi járatos busszal. Elmentünk hároman az áruházba, mert én még egyedül nem buszozhattam ilyen messzire. És választottam egy fekete, Batman-es gördeszkát. Citromsárga kerekekkel. Azon a nyári napon, hazafelé a buszon ülve, fülig ért a szám és talán nemcsak a gördeszka miatt.

    ANNA, Laraaji, Jon Hopkins - Receiving (Jon Hopkins Piano Version)

    Apák napjára kaptam két tábla csokit. Egy étcsokis kókuszost és egy étcsokis málnásat. Igazából már pénteken. A kókuszost még aznap befaltuk a picúrral. A málnás (is) nekem nagyon ízlik, így 1-1 kockát ettünk csak egyszerre, hogy tovább tartson. Mondogatja, hogy nagyon jó csokit választott nekem, miközben átöleli a lábamat, én pedig megsimizem, ahol csak érem. :))

    ANNA, East Forest - Let You In (feat. East Forest)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Este..., nyitott ablak..., virágillat..., tripla ipa..., zene...

    ANNA - Intentions

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Olvasok is. A Monstress-ből elérhető köteteket végigolvastam. Elég jó kis fantasy story, zseniális art-tal. Már a rajzokért is megéri. Komplex/tömény. Ha kijön a 8. kötet -angol nyelven fél év még, de magyarul kezdtem, így megvárom a magyar kiadást, szóval még szerintem 1 év-, akkor újra kell olvasni az egészet.

    Kortárs magyar irók közül Brandon Hackett - Xeno-ját olvastam el. Remekbeszabott sci-fi. Nagyon tetszett és eléggé gondolatébresztő, bár a vége túlságosan valós, depressziós. Talán túlságosan is.
    Kultúrák ütközéséről, együttéléséről, együttműködéséről szól. Valamint nagyon nem utolsósorban a kommunikációról! Egymás megértéséről.
    Három (négy) egymástól gyökeresen eltérő fajt kapcsolnak össze különböző bolygókról. És képzeljétek el, hogy keverednek, kényszerítetten együtt élnek. Ugye-ugye, migráció, populáció növekedés/tömörülés egy kis helyen, saját nemzetiségünkkel.
    Vajon mi a jó, ha egy össznépi új massza kultúra alakul ki az egész bolygón, ami mindenütt ugyanolyan, ugyanolyan unalmas konfrom, de mindenki által ismert. Vagy csak a lokális -akár területileg is- az értékes, és a diverzifikáció a lényeg? Hol a határ, az ideális metszéspont? Mi az ideális?
    Mi történik, ha mindenki elfogad mindent, mindenkit? Az univerzum szintjén. Mi lesz utána a cél? Mit tesz az egyén és a nagy egész? Az életformákban a túlélés az genetikailag programozott. A minél nagyobb biztonságra törekvés is. Ez mivel is jár?
    Csillagközi szinten szimuláljunk társadalmakat előre?
    Ha csak a lokális az értékes és nem látunk tovább ennél, akkor az biztosan konfliktushoz vezet a különbözöségek miatt. A fajok és az emberek közötti érdemi kommunikáció szinte lehetetlen. Mást és mást értünk/érzünk a szavak mögött. A jelenlegi kommunikációs formával nem tudjuk átadni a másiknak azt amit közölni szeretnénk. Nagyon fontos, hogy érzések és érzelmek is társuljanak hozzá, ugyanazt érezzük, ugyanazt átéljük, ezért nagyon fontos a közös élmény és utána a kommunikáció is jobban mutat ugyanazon pontba.
    Közben eszembe jutott, hogy vajon hogyan is kerültem közel a sci-fi-hez. Eszembe jutottak és nagyon szép emlékeket/helyzeteket idéztek fel: Nagy Franciska - Űrbicikli, Edgar Rice Burroughs - Mars ciklus -csak az első három kötetet olvastam gyerekként... atyaég, mennyiszer újraolvastam gyerekként, de most látom, hogy van még eredeti nyelven 10, magyarul 4-, Clifford D. Simak - Ha megáll az idő, Stephen King - Tűzgyújtó...stb.

    Most olvasom Conan Kegyetlen Kardja második kötetét. Nagyon igaz Conan-ra, hogy csak mértékkel szabad fogyasztani. Akkor viszont jó, de ha nem találjuk meg a határt, akkor egy majdnem 50 éve íródott képregény -a fekete fehér rajzok csodásak- meg tudja feküdni az ember gyomrát.

    Sörözök is. A BYM főzde sörei most kifejezetten jól esnek. Néha-néha 1 lecsúszik esténként, amikor már mindenki elcsendesedett.

    A melóban, a franc tudja... Volt egy ~12%-os leépítés most. Meglepett mindenkit. Jó ajánlatok vannak a piacon, de az ember mérlegel már és bizony a kor is számít és a megszokás is. Nyilván a végtelenségig nem mehet és nem innen fog az ember nyugdíjba menni, de nem is vált minden áron. Főleg az én helyzetemben, ami nem tudom hova fog vezetni a végén.

    Voltunk a szüleimnél/tesóméknál, picúr imádja őket, élvezte a játékot, a cseresznye szedést...stb.

    Powder - New Tribe

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A két és fél éves picúr a héten többször megsímogatott miközben mondta, hogy jó kis apa vagy. Itthon és a bölcsiben is előadta. :B

    A többit hagyjuk... szavakat nem találok már. :(

    That's All Folks!

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Az álmomban éppen a családi házunk ajtaján mentem ki. Kora őszi idő volt. Ahogy kiléptem a bejárati ajtón, a barna fakerítésen túl láttam, hogy közvetlenül a kerti kapu elé leszáll egy cessna. Függőlegesen ereszkedett, mint egy függőleges felszállásra is alkalmas sugárhajtású gép. A fehér és sötétzöld gép orrmotorja megállt, miközben becsuktam magam mögött a kerti kaput.
    Három utasa volt a gépnek, egy idősebb, egyetemi professzor kinézetű alak. Ősz, rövid szakállal, ősz hajjal és szemüveggel. A második egy fiatal bördzsekis férfi, a nyakában lógott a régi idők repülőszemüvege. A harmadik személy egy nagyon vékony sötétszőke, vállig érő hajdú fiatal nő volt, fekete kardigánban.
    A nő közelebb jött és nyújtotta a kezét, hogy üdvözöljön. A prof. ki sem szállt, csak félig elfordulva az ülésből nézte az eseményeket. A régimódi fiatal pilóta fazon pedig már szállt is vissza a gépbe, jelezvén, hogy már indulnunk kellene és a felhők felett kellene legyünk.
    A szomszéd utcában lett még volna elintéznivalóm, de rezzenéstelen arccal bemutatkoztam a nőnek és én is elkezdtem bekászálódni a gépbe, miközben már indult is a motor. Arra gondoltam, hogy meg ne tudják, hogy hétköznapi dolgokkal is kell foglalkoznom az olyan fontos dolgok mellett amilyenekre most készülünk. Felnéztem a bárányfelhős kék égre miközben becsukódott a cessna fedele és felpörgött a rotor.

    A másik álmomat már jó pár napja álmodtam, de lényeg az volt, hogy egy kisebbségi csoporthoz tartozó embernek próbáltam segíteni. Sötétvörös vászon ing és ugyanilyen anyagból készült nadrág volt rajta. Cipő nem. Éppen egy hatalmas, faragott tölgyfaajtó körül "ólálkodott". A "szabadulásának" a kulcsa/bürokráciája. Odamentem hozzá és bátorítottam, hogy induljon, ez az első lépés a kitöréshez. Tudom, hogy jó ember, csak a társadalom nem vesz róla tudomást. Felkészült a lépésre, csak bátortalan volt. Megveregetem a vállát és odakísértem az ajtóhoz, majd kinyitottam neki. Nagyon akartam, hogy sikerüljön a lépés. Ahogy bement, a közeli szökőkútnál lévő társaira néztem és reménnyel töltött el, ha neki sikerül, akkor a többieknek is fog és egy pozitív lavinát fog elindítani.

    Burial - Shell of Light

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    válasz thesound #93 üzenetére

    Egy héttel ezelőtt lejátszódott ugyanez durvábban. Tegnap ismét. Most már a pici is egyre jobban érzi, hogy a hárpia megbolondult. Minden jelentéktelen dologért hisztizik, durcáskodik és "csakazértis", jobban mint az akinél ez természetes a koránál fogva.
    Picúrka ezt úgy tudja kifejezni, hogy kimondja, hogy apát jobban szeretem, fürdéskor pedig azt, hogy anya nem jöhet be a fürdéshez mert mérges. De aki szülő, az tudja, hogy emögött megint az van, hogy így tudja közölni még, hogy nem ok, nagyon nem ok amit/ahogy csinál a hárpia. Ma lefekvéskor a hárpia ismét osztotta a "jóságport", akit elért, arra csapódott a szar. Rosszul olvastam a mesét -LOL- miközben feküdt az ágyon és osztotta az igét.
    Lefekvéskor -mindig én szoktam rábeszélni az alvásra, mesét olvasni és lerakni aludni a picit, majd elmegyek tusolni...stb.-, mindent kért a drága, cseréljünk pelust (leginkább már csak éjszakára kell), madártejet kér inni, ivott picit, fél perc múlva újra kérte...stb. Majd megkérdeztem tőle, hogy ne menjek el -mármint az ágya mellől- és azt mondta ne. Erre ment ki a játék. Meg is szünt az ilyen-olyan kérek, nem kérek, ne add ide, add ide, mese legyen, másik mese... Fogta a kezem és addig símogattam amíg elaludt. De láttam a csalódottságot a szemében, hogy miért viselkedik így a számára másik fontos ember vele és velem. Ez a kemény, nem a vídia. :( Biztonságban és szeretetben szeretném felnevelni a gyerekemet.
    A hárpiának megint elmagyaráztam a miérteket és azt válaszolta, hogy az ő fejére nem fog nőni a gyerek. :Y Lassan mindent is én csinálok, mert az őrületei miatt csak velem hajlandó mindent megcsinálni a picúr. Aminek én örülök egyébként. Örülök, hogy megtalálom a hangot a gyerekemmel, még akkor is ha fegyelmezni kell.
    Vannak akik soha nem fogják megérteni, soha, hogy a végén csak egy dolog fog számítani, egyetlen.

    Elmentem megint sétálni, nemrégen értem "haza". Megint több, mint 10k lépést mentem így az éjszaka. De maximum figyelemelterelésnek volt most jó, mert ha jobban belegondolok a dolgokba, akkor bizony folynak a könnyeim. Nem magam miatt, a gyermekem és a szüleim miatt.

    Vettem ma a hölgyemények egy baba napszemüveget. Gyereknapi ajándék. Mindig az anyja szemüvegét kéri el, hogy felvegye -aztán persze ezért is veszekszik vele...- ígyhát nagy volt az öröm. Az ágy melletti széken alszik a szemüveg. Virágmintást választott. :)

    Elliot Goldenthal - The Dream Within
    Teljes dal.

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Nincs mit írnom. Vagyis van, de semmi változás sehol. Nem panaszkodom mindennap. A hárpia mostanában nagyobbakat hisztizik, mint a dackorszak kellős közepén lévő pici. A gyerekek kegyetlenül őszinték és ma meg is mondta neki, hogy csak apával megy sétálni, mert ő barátságtalan. Egy szóval összefoglalta sok nap eseményét. Persze ismét óriási hisztit vágott le emiatt. Amit nem képes megérteni, hogy ez olaj a tűzre. Ugyanazt csinálja a picivel, mint velem és ugyanazt az érzést váltja is ki belőle.
    Volt még délután folytatása, akkor én voltam soron. Erőt vettem ismét magamon -de minek- és ismét elmagyaráztam neki. Elmagyaráztam, hogy mit miért mond a pici és miért érzi azt amit ki is mond és hogy hogyan lehetne javítani a helyzeten. Érteleme nincs (ezt nem én találtam ki), de a babócskáért megteszem. Este meg is kapta megint a picúrtól, hogy csak apát szereti. Ami nyílván nem igaz, de így tudja még a drága kifejezni, hogy ez így nem ok. És tényleg nem.

    Bontottam egy 13%-os Roasters Paradise-t. Kávés imperial stout. Mellé folytatni fogom a tegnap elkezdett Monstress-t. Megrendeltem életem első BA imperial stoutját is. Majd valami különleges alkalomra tartogatom. Személyes átvétellel, hagy sétáljak. Valamelyik nap ismét köröket kellett tennem, már nem segített, ami megdöbbentett.
    Ma is ~14k lépést mentem, amíg aludt a pici, utána meg bandáztunk hároman, meg ettünk közösen. Próbáltam a délelőtti hiszti hatását enyhíteni evvel -elég nagy erőfeszítésembe került-, aztán mégis a szart borította a pofámba. Olyan kérdések fogalmazódtak meg bennem, aminek nem örülök.
    De, hogy jót is írjak, ma babakocsiztunk, sétáltunk, ettünk, helikoptereztünk, ugráltunk a bolygóknál, futkostunk a lejtőn és még epres fagyit is ettünk. Itthon főztünk a babakonyhán és sok mesét is néztünk. Pici mondta, hogy apát szereti nagyon, nagyon jó volt háromasban sétálni és tetszett neki az evés is, a fagyi meg főleg. Persze itthon még egy adag kinder csoki bement, de mellé vacsorázott szépen is.

    Olyan egyszerű lenne...

    Mark Pritchard - Beautiful People (Official Video) ft. Thom Yorke

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Megjött az adóvisszatérítés, így megrendeltem egy master grade gunpla-t. Kíváncsi leszek, hogy milyen. Franciaországból jön, egész jó áron találtam. Majd eszközöket is beszerzek hozzá, ha odáig jutok, hogy érdemben tudok vele foglalkozni. Gyerekként volt pár repülő makettem, nem tudtam még szépen elkészíteni őket (nem volt infóm, hogy hogyan, most csak felcsapom a youtube-ot), de ott figyeltek a polcomon. Élnek az emlékeimben.

    Van pár dolog amit nagyon nem értek egyes emberkben. Miért gondolja azt bárki, hogy szeretetet parancsszóra lehet kapni? Miért gondolja azt bárki, hogy duzzogással, követelőzéssel, türelmetlenséggel, "büntetéssel" szeretetet lehet kapni? Nem, nem gyermekről van szó, felnőtt emberről. Pontosan az ellentétes hatást lehet kiváltani a másikból.
    Ez nem egy verseny, -és akármennyire is közhely (és ezek a mondások/közhelyek nem véletlenül maradtak fent, van bennük bölcsesség akármennyire közhelyek)- a szeretetet ki kell érdemelni. Ennyi, ilyen egyszerű. Szeretet, türelem, empátia, figyelem, apró, hétköznapi dolgok. Nem annyira nehéz. Introvertáltként is megy.
    A hárpia ezt nem érti, soha nem is értette. Velem kapcsolatban sem (leginkább az utóbbi pár évben), de most a picivel kapcsolatban sem. Hiába mondom szépen, verbális agresszió, élből elutasítás, csőlátás, önzés a válasz. Pedig a tények makacs dolgok és igazolnak.
    A lányunk szeret bennünket. Spontán mondta, hogy apa, szeretlek, amikor anyámékhoz indultunk a hétvégén és éppen az autóba raktam be. :))
    Nemcsak akkor kell egy picit szeretni és maximális türelemmel lenni iránta (persze, határok vannak, de robbantás nélkül is meg lehet húzni őket) amikor a legjobb formájukat mutatják. Hanem mindig. Ez ennyire nehéz lenne? A türelem néha embert próbáló, de a saját véred felé a konstans szeretet nem nehéz. Nem szabad, hogy nehéz legyen. A többiért meg tenni kell. Figyelni, elemezni, gondolkodni, fejlődni.
    Álljon itt ez mementoként azoknak, akik háborúznak a szeretetért. Engem rendesen megvisel (remélem csak engem) és látszik is rajtam. :(

    Egyik ismerősöm mondta, hogy elég cool, hogy annyi anyukával töltött idő után is ennyire imád a pici, aminek hangot is ad. Apának készített nyuszifüleket a bölcsiben, de még nem láttam, a héten megnézem. A lábamat ölelgette, míg mostam a fogam. Mindennap kéri tőlem, hogy szedjük szét a Peppa malac házat és rakjuk össze, építsünk garázst...stb. A csiklandozást még mindig imádja, szeret énekelni, a babák nem érdeklik, a plüssfigurák annál jobban és a Bing nyuszi még mindig menő, ahogy a Tűzoltó Sam is.
    Ma hisztizett, hogy ne feküdjek le -gondoltam picit ráfekszem az ágyra, míg játszik- és először nem értettem. Aztán megtaláltam a megoldást. A lényeg az volt, hogy feküdjek az oldalamra és húzzam fel a lábam a szokásos pozícióba. Ő meg azonnal bekuckózott hozzám, rámdőlt és mesét néztünk. :))
    Ez ad erőt és értelmet a mindennapoknak, amit csak tudok megteszek.

    Megvolt a gumicsere is. A verdán az egyik ajtó nem mindig nyílik és nem mindig záródik. Ha sokat játszik az ember a központi zárral, akkor végül kinyílik, bezáródik. Inkább nem játszom vele és bezárva hagytam. Igaz, a csomagtartóval együtt nyílik, így remélem most nem nyílik ki, ellenőrzöm mindig. Kereshetek szakit vagy szervizt. Említettem pár hozzáértőnek, de nem biztos, hogy hibakódot ki lehet olvasni. Sok minden lehet. A központi zár motorja romlott el az ajtónál vagy állítólag mini forrasztások vannak és az tud elengedni és pl. hidegben (összehúzza) vagy melegben (össze tágulnak) működik csak. Pici csepegés van az ablakmosóból(?) alul. Lehet a koccanáskor repedt meg, bár nem tűnik úgy, hogy bármilyen folyadék fogyna. Most ahogy írom, lehet, hogy meg kellene szagolni, hátha kiderül mi az ami csepeg. Figyelek.

    Ludwig A.F. Röhrscheid - Velocity
    Lake Haze - Night Train

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Fogmosás után vagyok, bontottam egy Tokyo Lemonade-t. A pannonhalmis pohárba töltöttem. Megszerettem ezt a poharat. Mostanában minden típusú italt ebből iszom (na nem kell megilyedni, maradt a heti 1 sör, de valamikor csak kéthetente iszom egyet, van amikor heti kettőt), sőt még pohár desszertet is ebben készítettem, ami zseniálisan sikerült.
    A napokban 1-2 kérdést új nézőpontból láttam, ami nem rosszabb, nem jobb, csak más (na jó, valamivel rosszabb). Mi az élet, mi az élet célja, hol vannak a határok...stb. Elnézést a ködös megfogalmazásért, de nincs kapacitásom jelenleg érthetőbben megfogalmazni.

    A munkában ismét 200%-ra vagyok bookolva, mintha én lennék a mindent ütő joker lap. Az ehhez tartozó fizetésem? Na az nem joker. Túl jó- és rendes vagyok és ezt a hiénák, hárpiák meglátják és ki is használják mind a munkában, mind a magánéletben.
    A pici cseperedik, még mindig imád, igaz volt 1-2 igazán hisztis napja. Most azt várja egész nap, hogy én menjek a bölcsibe érte, de sajnos nem tudok, én full time dolgozom. Valamelyik nap meg fogom oldani a gézengúz kedvéért. A nagyszülőket és tesómékat is imádja, mondogatja sűrűn, hogy menjünk a mamához. Voltunk húsvétkor, de megyünk újra megint. Messze vannak, fársztó és költséges az út, de ennek nem ez a mércéje, de nem ám! A pici is igazán élvezi az ottlétet, a nagyszülők és tesómék meg főleg. Legutóbb sikerült neki a cicát is megsímogatni. Nagy élmény volt. Egész nap meg nem áll és mindig mást cibál magával labdázni, lépcsőzni, hűtőmágnest rakosgatni, rajzolni, csiklandozni...stb. Valamelyik nap meg rajtam mutatott meg egy bölcsis játékot, hogy olyat játszak vele, miután nem értettem elmondás alapján. Haláli.
    A másik ül a fészkén és élesíti a karmait, már a héten -amikor a legjobban kész vagyok- elkezdte mereszteni is őket ismét. Gyalázatos színjáték, vakság, önzés.

    Elkezdtem nézegetni a gunpla-kat. Picit elindult a vezérhangya, hogy kipróbáljam milyen egyet összerakni, de ahogy látom az igazi akkor kerekedik ki belőle, ha valaki rendesen modellezik. Jó lenne, ha lenne időm, nyugalmam ebbe belefogni. Érdekelni érdekelne. A modellezésre nem lesz időm / nyugalmam, pedig de jó lenne "visszavonulni" és "gyógyulni". De még az is lehet, hogy veszek egyet és összerakom. Egyelőre ellenállok, főleg az árak és a vám / áfa miatt is.

    The Cinematic Orchestra - 'All Things To All Men (feat. Roots Manuva)'

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Egy beton villanypózna tövében ültem a következő álmomban. Volt egy beton talpazata is, így magam mellé tudtam tenni a sötétzöld hátizsákomat és az ölembe vettem egy menedzser kalkulátornál nagyobb, de notebooknál kisebb, pontkijelzős eszközt.
    Végignéztem az előttem elterülő téren. A vízmű épülete volt középen, körben jó nagy füves területtel és drótkerítéssel volt körbevéve. Mögötte és mellette jobb oldalról az utca túloldalán emeletes házak álltak. Békés családi környék. Itt nőttem fel.
    Felnéztem az égre és már nagyon borult. Nem volt felhős az ég, de nagyon sötét kékké kezdett válni az égbolt. Feltámadt a szél és belekapott a hajamba. Lenéztem a noteszgépemre és gyorsan elkezdtem betáplálni az időjárási adatokat. A kutatásomhoz kellettek az adatok. A gumis billentyűzetet nyomkodva elkezdett egy grafikon kirajzolódni, miközben egyre erősödött a szél.
    Az utcán már senki nem volt, csak én ültem a villanypózna tövében. Az ég egyre sötétebbé, viharos kinézetűvé vált. A szél felerősödött és kezdett a levegő megtelni porral. Nem kavargott, hanem már-már süvített. Folytattam az munkámat / kutatásomat / kísérletemet. Két kézzel, vakírással tápláltam be az adatokat. A készülék kijelzője sötétzöld volt és fekete pontokkal rajzolódtak ki az adatok. A szél egyre erősödött és már kisebb kavicsok is elkezdtek keringeni a levegőben és nekicsapódni az utcán álló IFA-nak, a beton villanypóznának.
    Ennek a fele sem tréfa gondoltam. Védett helyre kell mennem nekem is, nincs mese. Lehajtottam a gépem kijelzőjét, ami kellemes ellenállással végezte dolgát. Nem lötyögött, pontosan és precízen illeszkedett a zsanér, ami halk kattanással ért útja végére. Igazán minőségi érzés volt használni, ahogy a kijelző ráfeküdt a gumi billentyűzetre a lehajtáskor. Felálltam és a jobb oldalam felől megfogtam a hátizsákom, hogy belepakoljam az eszközt. A szél egyre vadabbul csapdosott és egyre élesebb, apró kavicsdarabok kezdtek nagy számban sűvíteni a levegőben. Az égbolt igazán komorrá, fenyegetővé változott. A szél egy irányból fújt, 45 fokban arról amerre mennem kellett. Az utca talajától, már átláthatatlan magasságig, sűrűn, egyenesen egyvonalban süvítettek a kökemény szilikát darabok. Ahogy tettem volna bele az eszközt a hátizsákomba, a szél megvadult és majdnem kéttészakította azt. Arra gondoltam, hogy mindeképpen be kell tuszkolnom oda az eszközt, nem eshet ki. A széllökésekben volt egy másodpercnyi kihagyás, amikor is gyorsan abszolváltam a feladatom, majd a hátamra kaptam a csomagomat és elindultam a vízmű átellen oldalán lévő házhoz.
    A szél ordított, a golyózáporként süvítő por és törmlék darabok miatt a szemem alig tudtam nyitvatartani. A kezem nem tudtam a szemem elé emelni, mert az utat kellett tapogatnom, hogy tudjam merre vagyok. A szemem szorosan összezártam és csak akkor nyitottam ki picit, amikor elbizonytalanodtam, hogy jó irányba megyek-e. 60-70 métert kellett megtennem, így az cikázott a fejemben, hogy itt nőttem fel, csukott szemmel is meg tudom tenni ezt a távolságot.
    Annyira gorombává kezdett válni az időjárás, hogy tudtam, hogy ezt az utat így nem tudom megtenni, így lassan áttetszővé váltam és elkezdtem a földbe belesüllyedni. Így tudtam továbbhaladni, hogy a szemem alatti rész szellemként lépdelt a föld alatt a tömör talajban, míg a szemem feletti részen ellenállás nélkül haladt át a golyózáporként csapdosó törmelék. A szemem egyszínű fehérben kezdett el világítani, már nem kellett becsukva tartanom. Így elhaladtam lassan a vízmű mellett, és már láttam az emeletes házat, az uticélomat. Közben arra gondoltam, hogy most kapóra jött, hogy egy terminátor gyermeke vagyok. Azt is tudtam, hogy átváltozásommal a másik énem is erősödni fog. Ennek nem örültem, de muszáj volt most ez az áldozatot meghoznom, ha nem szerettem volna az éles kavicsdarabok által feldarabolódni.
    Bejutottam a ház barna, fakerítéses kapuján. A bejárati ajtó melletti teraszra navigáltam. A másik énem egyre erősebb lett, néha vad villanások közepedte megváltozott a testem, ami még mindig, átlászóan, szellemként haladt a föld alatt. A szemem még mindig fehér reflektorként világított. Amíg a szemem az én szemem, addig nincs gond, addig ura vagyok a helyzetnek és a másik énem nem tudja átvenni a hatalmat, hiába villan át a testem néha az övére. Derekasan küzdöttem, hogy ne változzam át, de a mutatványom kedzte az erőmet felőrölni. A szél ereje valamelyest kezdett csökkenni, arra gondoltam kiemelkedem a földből és visszaváltozok azzá az emberré aki vagyok, aki a kutatást végzi.
    Ahogy kezdtem kiemelkedni a terasz anyagából, a testem is kedzte visszanyerni anyagiságát. A fehéren izzó szemem kezdett halványodni és kezdett alakot ölteni a barna szemem. Ebben a pillanatban a másik énem minden erejét beleadva a felszínre tört. Az egész testem sercegve -mint egy kiégni készülő villanykörte- váltogatta alakját. Az egyik alak az emberré éppen visszaváltozó alak, a másik egy démoni alak, akinek a szemgödrei üresen és véresen tátongtak. Másodpercenként legalább harmincszor változott egyszer az egyikké, másikszor a másikká a testem. És tudtam, hogy vele együtt az elmém is el fog veszni. Ha átváltozom a szemnélküli démonná, akkor még az elmém felett nem tudja a másik énem átvenni a hatalmat azonnal, de ahogy telik az idő, a vágyott énem egyre halványuló emlékké fog silányulni.
    Végül már csak a lábfejem volt benne a terasz anyagában, bokától felfelé már kiemelkedtem. Annyira elfogyott az erőm, hogy a sercegő csata, -ami értem zajlott- szinte véget is ért. Félrefordított fejjel, a nyitott számból csorgó nyállal meredtem előre. A szemgödreim üresen és véresen tátongtak. Egy halványkék szűrön keresztül láttam mindent. A terasz kövezetét, a barna fakorlátját, a kerten lévő tujákat, virágokat.
    A terasz melett egy pici alak szaladt el. Nem tudtam, hogy emberi vagy sem, de azt sem tudtam, hogy az átlag ember számára látható vagyok-e vagy sem. A másik énem hátrataszította a még ép elmém és elöntötte az agyamat az éhség. Az éppen elfutó alakra horkantottam egy óriásit és hosszút. Majd mégegyet. Az alak ijedten nézett szét, de nem látott. A hangtól való félelmében a lába a földbe gyökerezett. Az elmém hátsó zugában összekupordott ép részem egy jövőbeli újságcikket látott. Újabb eltünések a környéken mondta a főcím a fekete-fehér napilapban. Az egyik hasábban egy fotó, amely egy fának a véres fatörzsét ábrázolta. A szöveget nem tudtam kivenni, mert ismét egy óriásit horkantottam az áldozatra.
    A valóságban is ilyen óriásit horkantottam és erre ébredtem fel, elég zaklatottan.

    Dark Globe - Break My World

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Vagy 10 éve nem láttam a The Shawshank Redemption-t. Ma újranéztem megint. Bármit írnék, az nem lenne méltó.

    OST - Brooks was here
    OST - So was Red

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Még a húsvétkori fél órás délutáni félkómában is visszatért. Nem ezt álmodtam akkor, de a minta ugyanaz, mint a pár nappal ezelőtti álmomban.
    A gyerekkori szobámban voltunk, sötét volt és a hárpia telefonált. Az ajtó be volt csukva és belül az ajót előtt A4 lapok hevertek össze-vissza. Elkezdtem összerakni őket, hogy legyen rend. Már amikor elkezdtem összeszedni, a hárpia már akkor villogtatta a szemeit. Mondom neki, hogy összeszedem a papírt, miközben már félig lehúzta a füléről a telefont.
    Amikor összeszedtem és a helyére raktam akkor fogta és szétszórta újra a papírokat a földre, hogy ő még nem nézte meg őket, hogy gondolom ezt, egyébként is telefonál.
    Ekkor b@szott fel, hogy visszaszórta a földre a papírokat minden ok nélkül, csak azért, hogy ellentmondjon, hergeljen, manipuláljon. Értelme semmi, de így érzi jól magát, miközben oda sem figyel, mert telefonál vagy a telefont buzulja.
    Remek érzésekkel ébredtem ismét. :( Déjà vu.

    The Caretaker - Isolated Lights (Again)

    A következő álomban bicikliztem. Egy kisebb város buszmegállójában a panelek között araszoltam. A biciklim egy kék gumis BMX volt. Gyerekkoromban volt BMX-em, de abban nem vagyok biztos, hogy a kerék gumija milyen színű volt. Lassan tekertem a járdán, ami mellett egy vékony fűcsík húzódott. Egybeöntött aszfaltjárda volt, amely fel volt néhol töredezve. Azt játszottam, hogy nem mehetek rá a repedésekre és szépen lassan, szinte lépésben kerülgettem őket a bringával.
    Kürülöttem tipikus szoci, panel feeling volt a jellemző. A plexi üveges buszmegállóban páran lézengtek, várták a ritkán jövő buszt, miközben három percenként megnézték a tábla alatti menetrendet. A járda túloldalán egy nagyobb füves terület mellett pedig egy lepukkanásnak indult nagyobb bolt volt. Piros szélű, lapos, szeméttel teli paneltetővel. Látszott a bolton, hogy 20 évvel ezelőtt még a kornak megfelelő volt, de a személyzettel együtt a bolt is lepukkant, nem költöttek semmit rá és nem haladtak a korral sem. Szépen csúsztak lefelé.
    Az utcán komor, búslakodó és agyhalott emberek kóvályogtak felváltva. Mentek a napi csavaros kifliért, cigiért vagy csirkefarhátért a boltba vagy a közeli piacra. Nézték ahogy szlalomozom a járdán a biciklimmel és talán egynémelyiküknek eszébe jutott, hogy vajon meddig jutok az életben és ők meddig jutottak. Fél másodperc múlva -nem is értették, hogy mi suhant át az agyukon- az elméjük visszatért az addig is rágott gumicsonthoz.
    Több napon keresztül is ugyanerre jöttem a biciklimmel, ugyanígy szlalomozva, lassan, figyelve a környéket, az embereket, a buszmegállót, az emberek és a környezet mögött húzódó napi tragédiákat. Viszont a buszmegállótól jobbra található utcába nem fordultam le soha. A buszmegállónál mindig megálltam és visszafordultam hazafelé. Pedig egy viszonylag tágsd tér volt. Nem volt zsúfolt sem az utca, sem a panel tornyok, sem a bolt. Volt tér mindennek, kényelmes volt. A jobbra forduló utca sem volt "tiltott zóna".
    A jobbos utca bal oldalán egy salakos focipálya volt, amit drótkereítés vett körbe, de mindig üres volt. Végül az egyik nap úgy döntöttem, hogy továbbmegyek és befordultam a jobbos utcába.
    Elhaladtam a salakos pálya melett és ahogy előre néztem, láttam, hogy ott kezdődik az igazi panel-negyed. De nem ilyesztő, hanem sűrű, ahol az emberek laknak és egész jó nevű lakótelep volt. Ahogy tekertem a BMX biciklimmel a lakótelep felé, az utcán 3 gyerek focizott. Középosztálybeli fiúk, akiknek ez volt a szórakozás. Passzolgattak, néha kiabáltak is, de valahogy úgy láttam nem élvezik igazán a játékot. Amikor elhaladtam mellettük megnéztek engem is és a biciklimet is. Egészen addig fordultak utánam, amíg el nem értem a panel-tömbök közé, majd visszatértek a -képzeletbeli- kapura rugáshoz.
    A panel tömbök már egészen közel voltak egymáshoz, de minden rendezett volt és takaros. Ennek ellenére valami vékony, furcsa érzés kezdett körülöttem ólálkodni. Ahogy tekertem a tömbök között a tér egyre szűkebb lett és így egyre kevesebb nap sütött be a házak közé, az árnyék vette át a szerepet.
    Az aszfalt járda -mert itt csak sétáló részek voltak- átváltott sötétbarna legora. Legoból volt a járda. Néhol a járdában pici, apró, leborított diorámák voltak kiállítva szintén legoból. Faház kerttel, vízesés, hegy...stb. Mind-mind apró plexi kockával voltak lefedve. Méretben kb. a biciklim kerekének a közepéig értek fel. Ahogy kanyarogtam közöttük a biciklimmel a lego járdán -ami tile volt, és csak stud-ok nélhol voltak rajta- nyikorgott a BMX kék gumikereke. Arra gondoltam, hogy ezeket hogy tudják ide kirakni, hogyhogy nem lopja el vagy rongálja meg senki. Tényleg hű lehet a jó nevéhez a lakótelep.
    Embereket nem láttam sehol. Sem az utcán, sem a lakásokban. Csend és nyugalom honolt a a lakótelepen. Arra gondoltam, hogy ide aztán tényleg lakni és pihenni jönnek az emberek, tekintettel vannak egymásra. Jó érzéssel töltött el, hogy van még ilyen.
    Ahogy tekertem előre egy egész szűk utcácskába értem ahol bal oldara egy beugró volt található. Megálltam és leszálltam a biciklimről, majd odatámasztottam a beton oszlopnak. Benéztem a beugró szélén és egy üres betonszobát láttam. Egy üres betonkocka aminek a másik végében egy ajtó volt, az a fele amin bementem pedig nyitott volt és a szembeni, szintén beton falra nézett. A beugró felöli rész tűnt az egyetlen bejáratnak. Bementem a betonkockába és körbenéztem, de tényleg teljesen üres volt. Lassan körbejártam és le gugoltam, hogy a betonpadlót megnézzem. Semmit nem láttam rajta. Még mindig csend volt, megnyugtató csend, annak ellenére, hogy a vékony furcsaság érzés nem múlt el.
    Ahogy mentem volna ki a beton szobából, jobbról a beugró felől megjelent egy lány. Egy fiatal, 20-hoz közeli lány. Hosszú barna haja volt ami majdnem a fenkéig ért. Szépen meg volt fésülve, selymesen simult az arcához, a vállához, a hátához. Szemüvege volt. Nagy, teljesen kör alakú szemüveg. Jól megválasztotta, mert illett a barna szeméhez. A lányon térdig érő barna, vászon köpenyruha volt. Még ez is igényesen nézett ki, mert finomabb vászon volt az anyaga és női szabása volt. Ugyanilyen anyagból hozzátartozó őv is lógott rajta. Cipő nem volt rajta.
    Ahogy sétált befelé látszott rajta, hogy nem ezen a világon jár. El volt varázsolva. Megláttam egy injekciós tűt a kezében. De csak úgy lazán tartotta, mint aki nem is tudja, hogy mit akar vele kezdeni. Közelebb mentem és láttam, hogy az injekciós tűben van valami. A lány lefeküdt a földre, mint akit valamiféle kóma/fáradtság gyötör. Egyre közelebb tartotta magához az injekciós tűt. Rossz érzésem támadt. Nem akartam, hogy beadja magának. Elkezdtem beszélni hozzá, mint egy kisgyerekhez, hogy eltereljem a figyelmét. Néha rámnézett, de láttam rajta, hogy valahol nagyon távol jár, bár még a hangom elér hozzá.
    Elővettem egy öngyújtót, hogy avval tereljem el a figyelmét, miközben "játszott" a tűvel. Azt kérdeztem tőle -miközben meggyújtottam az öngyújtót-, hogy te is meg tudod csinálni? Rámnézett és megállt a keze, majd az injekciós tű kiesett belőle. Arrébb söpörtem a lábammal a földön heverő tűt, de nem léptem el a lány mellől. Ahogy utánanéztem a guruló injekciós tűnek, megláttam, hogy a pont a beugróban áll egy férfi. Nagydarab izmos, bár inkább kövéren izmos. Fekete póló volt rajta, amit az izom és a hájtömeg kinyomott, főleg a hasán és a csirkemellein. Az arcán némi rövid borosta is volt. Még gurult a tű, amikor felvette és bólintva megköszönte a segítségemet.
    Közeleb jött elővett egy másik folyadékkal teli műanyag ampullát. Kettétörte és beadta a lánynak. Ekkor értettem meg, hogy a lány valószínűleg egy zártosztályi menekült és az öngyilkossági kísérletét akadályoztam meg. Döbbentem jöttem rá, hogy még egy ilyen csendes közösségnek is -akik itt laknak- megvannak a maga titkai, csak le kell merülni hozzá.
    Megkérdeztem a fazontól, hogy most mi lesz ugye nem lesz baja a kerekszemüveges lánynak? Azt válaszolta, hogy nem, nyugtatót adott be neki és tízpercenként monitorozni fogják. A számon egy rendben jött ki, de nem voltam nyugodt. Eleve le volt szedálva a lány, ki tudja milyen mérget készült beadni magának -miért?- és még rádobtak egy lórugásnyi nyugtatót is. Aggódtam érte.
    Elkezdtünk kimenni a szűk utcába a panelek közé, a sötétbarna legojárdára. A lány mögöttünk kóvályogva lépkedett, amikor megálltunk, akkor neki kellett dőljön a betonfalnak, hogy el ne essen, de majdnem elaludt/elájult. Még így is szép volt, megvolt az összhang a jelenlétében.
    Az intézeti ápoló/őr -legalábbis azt gondoltam róla, hogy az- mellém állt és megkérdezte tőlem, hogy ugye emlékszem még, hogy hogyan megy egy szeminárium. Mondtam neki, hogy valószínűleg igen, de már nagyon régen volt és fel kellene elevenítenem a tudásomat mielőtt részt veszek egyen. A lány kapcsán belevonódtam valami ügybe, aminek nem ismertem a részleteit, de ahogy hátranéztem és a falnak dőlve álldogál, meg is sajnáltam és tudtam, hogy ami tőlem telik azt megteszem érte és a többiekért is a szemináriumon.

    Aphex Twin - Come To Daddy (Director's Cut) A videoklippes verziót nem ajánlom mindenkinek.
    FKA twigs - cellophane

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A mai egyik álmom olyan szempontból volt érdekes, hogy nem tudom teljesen biztosan eldönteni, hogy több napon keresztül álmodtam apróbb eltérésekkel vagy egy éjszakán, de többször... esetleg "párhuzamosan". Elöbbire és utóbbira is volt már példa.

    Az első álmomban nyaraltunk, de inkább nyaralással egybekötött bulizás volt. Egy Hawaii szerű szigeten voltunk. Ákost -aki valóságos személy- elkapta a helyi rendőrség drog terjesztésért. Meg voltunk lepődve, de valójában mindenkit tudta, hogy benne van. Rajtakapták és bilincsben vitték el a szállásról.
    Éppen az előző napi buliból épültünk fel amikor elvitte a helyi rendőrség. Térdnadrágos, kék golfpólós, fekete rendőrök voltak. Ha nincs rájuk kitűzve a rendőrségi jelvény, akkor civil lakosoknak nézzük őket. Hogy kövessük az eseményeket elkezdünk öltözni.
    Felvettem a hawaii mintás térdnadrágomat és akkor eszméltem rá, hogy van valami a zsebében. Egy kis tasak, fehér porral. Otthonról hoztam, de nem is tudom miért, mert nem nyúltam- és nem is igazán terveztem hozzányúlni. Olyan végszükség esetére. Már nem volt időm, hogy elrejtsem, mert a rendőrök nézték, ahogy öltözünk. Micsoda szerencsétlenség, hogy pont azt a nadrágot kaptam fel a kupacból.
    Elkezdtünk kimenni a szállásról és odajött a rendőr hozzám beszélgetni, miközben beledugta a kezét a rövidnadrágom zsebébe, hogy hékás, ki van nyúlva a gumija a nadrágodnak, mindjárt leesik!
    Vadul járt az agyam, hogy ez biztos egy nem hivatalos motozás, de bele kellett mennem a játékba és a small talk-ba. Az én kezem is benne volt ugyanabban a zsebben és még egy pénztárca is. A rendőr nem mert annyira kotorászni a zsebemben, ezért abban pillanatban ahogy a kollégája hozzászólt, a kis tasakot befordítottam a kezembe és kidobtam a földre. Nem vette észre senki. Megkönnyebültem, hogy ezt már nálam nem fogják megtalálni.
    Egy lépcsőn mentük fel és folytatódott a small talk, hogy Ákosra mi várhat. A lépcső tetején álló rendőr egyszercsak felhúzta a szemöldökét és elindult lefelé a lépcsőn. Simán elment mellettem szó nélkül és amikor utánafordultam, akkor láttam, hogy egy kék hawaii virágfűzér mellett ott virít a kis tasak a porral a földön.
    A fejemben a megkönnyebbült állapottal ébredtem fel, amikor még a kifogások megmozdultak a fejemben. Nem az enyém. Az újjlenyomatom csak azért van rajta, mert Ákos megmutatta én meg megfogtam. Csináljanak tesztet, ami negatív lesz, mert nem éltem a szerrel. Csak azt nem tudtam, hogy hogy futottam át vele a vámon idefelé jövet...

    Westbam feat. Richard Butler - You Need The Drugs

    A következő álmom volt a többféle verziós. A legfontosabb dolog mindig az volt, hogy egy intézményből menekülök és így vagy úgy, de mindig, mindegyik variációban sikerült megszökni, megmenekülni.
    Késő délután volt, kezdett esteledni -az az időszak volt amikor az emberek mennek haza a munkából. Egy építkezés állványzata előtt álltunk. Az utam arra vezetett és az épület oldalán végigfutó oromzaton kellett továbbmennem. Féltem, hogy mi történik, ha leesek, ez nagyon veszélyes. Egy anyuka vitte haza a gyerekét az óvódából és nekik a mindennapi útjuk is erre vezetett. Arra gondoltam, hogy ha ők is így félnek annak ellenére, hogy mindennap kétszer kell megtenniük ezt az utat, akkor milyen veszélyes.
    Végül én mentem előre. Felkapaszkodtam az állványzaton és a falhoz simulva végül egész simán végigaraszoltam az épület oromzatán. Az épület sarkánál egy kert, egy nagyobb veteményes volt található. Körben drótkereítés védte a veteményest, de elég magas, olyan három embernyi magasságú. A kert közepén két barna faoszlop között egy trapéz lengett. Azt kellett elérnem, hogy lendületet vegyek és elérjek a veteményes másik végébe. Elrugaszkodtam és gond nélkül elkaptam a levegőben a trapézt. Nem tétováztam, az odavivő lendületet kihasználva az első kilengésnél már ugrottam is tovább a drótkerítés felé. Olyan jól sikerült az ugrás, hogy szinte hangtalanul érkeztem meg a drótkerítés tetejére. Arra gondoltam, hogy ezt egy majom se csinálná jobban.
    Elkezdtem a drótkerítés tetején oldalazni jobb felé. Ez egy gazdasági épület felé vezetett, ami gyanús, hog valamikor disznóól volt. Amikor odaértem, akkor az ólak felett átvetett deszkákra felhúztam magam és szétnéztem. Láttam, hogy tiszta a terep és ekkor legugrottam az ól mellé.
    Itt volt egy olyan variáció, amikor leérkeztem gugolópózba, akkor mozdulatlanul vártam pár másodpercet, de nem mozdult semmi és elindultam a szemben lévő helyiségbe. A másik variációban egy türkiz színű műanyag hordó mellé ékreztem, ami egy béka szerűségre volt állítva. Én pont a fal és a műanyag hordó mellé érkeztem. Ebben a pillanatban megmozdult a béka és egy gázmaszkos embert láttam aki elkezdte tolni. Meglátott és artikulálatlanul elkezdett ordítozni, miközben megláttam, hogy a gázmaszkjának a szűrő része is tűrkiz színű. Arra gondoltam, hogy a műanyag hordóban valami veszélyes méreg van és a gázmaszkos ember csak egy szimpla alkalmazott. De abban a pillanatban elkezdett vijjogni a riasztó. Elkezdtem futni a szemközti szobába.
    A szemközti szoba már egy modernebb mindenféle színes csővel átszőtt szoba volt. A falon számos panel volt mindenféle kijelzővel, gombokkal és potméterekkel. Az első esetben simán bementem és megláttam, hogy az ebből nyíló következő szoba a vezérlőterem. A második esetben a fülemben vijjogó sziréna hangjával rohantam tovább, mert tudtam, hogy a katonák keresni fognak.
    Az első esetben a vezérlőteremben találtam egy, az egész bázist vezérlő kesztyűt, amit felvettem, a második esetben kiértem egy féltető alá, ahol láttam, hogy a katonák tömött sorokban rohannak a kivezényelt őrposztokra, hogy elkapjanak.
    A következő helyiség egy féltető alá vezetett, ahol a technikusok az autómat vizsgálták. Egy szürke, ferrarira emlékeztető autó volt. Tudtam, hogy avval el tudok menekülni. Fel volt nyitva a csomagtartója, a motorháztető, valamint az ajtajai is nyitva álltak. Fehér köpenyes mérnőkök -szintnén gázmaszkban- értetlenül vizsgálták az autót és nem tudták a titkát kideríteni. Az első esetben a kesztyűvel utasítotam a bázist, hogy tegye a kifutóra az autómat és a hangomra aktiválódott az autó. A második esetben csak simán beugrottam az autóba, aktiváltam a hangommal és füstölgő kerekekkel elhajtottam.
    Nyugalom töltött el, hogy most már meg fogok menekülni. Az első esetben tankokkal jöttek ellenem, ahol ki tudtam volna törni a bázisról, ott félkör alakban elhelyezték a tankokat. Pont a félkör közepe felé hajtottam, amikor az összes tank egyszerre tüzelt. Az autónak meg sem kottyant, egy picit megrezzent amikor a 8-10 töltet egyszerre csapódott be. A porfelhőből előtörve áthajtottam a tankok között. Szabad voltam. A második esetben pedig motorosok jöttek utánam és özönlöttek minden irányból. Vadul szlalomoztam és faroltam az autóbal, míg végül egy emelkedőnél át tudtam ugratni a bázis falát. Szabad voltam.

    Francois X - Cowboy Executive Officer

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A Hyperion ciklus második kötetét olvasom. Egészen a végén vagyok és kijelenthetem, hogy nem semmi. Cixin Liu trilógiája mellé sorolom, szóval elég magasan helyezkedik el a képzeletbeli listámon. Olvasás után is dolgoztatja az agyat a vallás-technológia-társadalom vonalon. Egyébként is szeretem a nézőpontjaimat gondolkodáskor egyre jobban tágítani, magasabbra vinni és a végletekig visszaszűkíteni, de Simmons ezt kb. egyszerre csinálja.
    Amikor a mesterséges intelligánciával beszélgetnek az zseniális, és a versével észrevétlenül csinál meg az író. Velem rendesen megutáltatták az irodalmat középiskolában, de itt a technológiával vesz rá, hogy verset olvass.
    Amikor másodszorra beszélnek Ummon-nal, akkor majdnem kifeszítettem a tenyerem és ránéztem, hogy nem-e kibrid vagyok és ez a felismerés perce/indukátora //\
    Nem nagyon lehet mit írni, el kell olvasni, nagyon egyben van. A szereplők, a motivációk, a környezet, az egyes stílusban megírt fejezetek.

    Miközben ezt írom, életem első barley wine-ját iszogatom és Moby - Ambient 23-át hallgatom. Egész jó a barley wine, de nekem egy pastry imperial stout ugyanezt tudja. Igaz, kb. ugyanabból a kategróiából választottam. Soha rosszabbat. Nekem ezek most egész jó gasztro élményt nyújtanak.
    Kicsit betegeskedem én is. Picúron jelent meg először, köhögés, láz, nátha. Talán holnap lesz az első alkalom, hogy nem tud bölcsibe menni. Nagyon stramm kislány.
    Mostanság imád nyomdázni, rajzolni, festeni. Rajzkor már apát, anyát, magát és cicát is szeretne rajzolni. Mondja, hogy apával együtt rajzoljuk meg. Megfogom a kezét és együtt rajzoljuk meg. A napokban kérte, hogy tesómat és sógoromat is rajzoljuk meg pálcika emberként. Húz a szobába, hogy apa, gyere be a nagyszobába játszani, olvassak neki mesét, nézzünk mesét úgy, hogy bekuckózik hozzám. Kell ennél több?
    A napokban jót nevettem, mert amikor fürdetem, anya leginkább nem jöhet be és azt mondja, hogy anya csúnya farkas, nem jöhet be. Bing mesében látta, hogy kismalac és a farkast játszottak Bing nyúlék. Aztán persze ha ő kéri akkor bejöhet. Már amikor meghallotta a lépteket, akkor rázta az újját, hogy csúnya farkas nem jöhet be... dőltem a röhögéstől.
    A dackorszak megvan rendesen, de ez türelemmel és szeretettel sima ügy. Néha vicces, néha kevésbbé, amikor próbálgatja a határait. Evvel jár ez a korszak.
    Mamát és tesómékat is imádja, sokat szoktunk videotelefonálni, ő kéri, hogy hívjuk fel őket.

    moby - 'amb 23-3' Ha valaki nem fedezte fel még magának, Moby szerintem a titkos favorit ambientben.

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    válasz thesound #83 üzenetére

    Erről az álomról egyből az alábbiak jutottak eszembe és egynémelyik álombeli szereplő a valóságból ugrott át "színészkedni".

    Régen volt, hogy az egyik cimborámmal a bulik előtt a garázsba levittük a lemezjátszókat és pakolgattuk a lemezeket (az az időszak amikor a vinyl-eknek megvolt az előnye). Jó társaság gyűlt össze mindig. Emlékezetes esték maradtak a mai napig. A ráhangolódás az éjszakára, a bulira, az odaút...stb.
    A Human Traffic remekül összefoglalja az érzéseket, szép ívet bejárva a fentekkel és a lentekkel.
    Nem volt még ekkora dömping, 1-2 lemezhez még nehezen lehetett hozzájutni. Ami megvolt az értékeltük és ugyanazt jelentették mindannyiunk számára.
    Szinte nem is találkozom már ezekkel a barátokkal, ha mégis akkor olyan mintha nemrég találkoztunk volna. Kíváncsi lennék, hogy hogyan is alakult az életük.

    Eagles Prey ‎– Tonto's Drum (Lexicon Avenue Remix)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A napokban is sok álom megmaradt. A részleteket nem írom le.

    Az egyikben egy házban voltunk és elég sok természetfeletti dolgot láttunk és tapasztaltunk magunkon is. Vízszintesen repültünk, rajzfilmfigura szerű, zöld szellemeket láttunk...stb. Majd ezt később ismerősöknek is bemutattuk az utcán. Egyszerre volt vicces és libabőrösen hátborzongató.

    A másik álomban Szerbiából próbáltunk elmenekülni autóval, de a helyzet és a bennünket vegzáló személyek zizegése kezdett elkomiszodni. Az egyik haveromból agyilag zokni lett a történések következményeként és az egyetlen öröme az lett, hogy meztelenül táncolt önmagának az egyik helyi menedékben. Kívülről az látszott, hogy egy súlyos traumától zombi lett, egyedül a tánckor volt egyfajta bárgyú mosoly az arcán. Nem tudtam megmenteni. Szívbemarkoló élmény volt.

    A következőkben ismét a hárpia igazságtalanságai miatt sírtam és riadtam fel egy éjszaka kétszer is. :(

    Egyébként?
    Elkezdtem olvasni újra és rendeltem egy egész jó kis sörcsomagot.

    A pici imád engem és én is őt. :)

    Diplo & SIDEPIECE - On My Mind

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A ma reggeli álmomban egy nyitott étteremben voltunk. Esteledett. Voltak egybetolt asztalok és félreeső két személyes asztalok is. A kerthelyiséget benőtték a fák, meghitt teret biztosítva a vacsorázóknak.
    Otthagytam a többieket és a közeli lemezboltba mentem. Fehér, meszelt falakkal, de igényes, modern belsővel rendelkezett. Izgatottam mentem be és válogattam a lemezek között. Átadtam magam az érzésnek, ahogy nézegettem a borítókat és hallgattam a különböző vinyl-eket. Kiválasztottam négyet, amit egy szép papírtáskában adtak át. Elégedetten, sőt nagyon elégedetten távoztam az üzletből és visszamentem a kerthelyiségbe.
    Az egyik félreeső asztalnál az egyik haveromnak mutattam a lemezeket. Egy volt amiről gondoltam, hogy a titkos favorit és ő az aki -remélem- értékelni fogja. Sötét, fekete és szürke átmenetes borítója volt, a bal alsó sarokban halványan szerepelt az alkotók képe, de úgy, hogy beleolvadjon az összképbe. Mellette pedig zöld, kacskaringós betűkkel volt felírva az előadó és a címek.
    Megnézte a haverom a lemezeket és amelyik a titkos favoritom volt, azt meglebegtette, hogy ez az. Mondta, hogy ez igen, ő is imádja ezeket a trackeket. Mosolyogtam, tudtam, hogy ő is -stíluson belül- az igényes zenét szereti és értékelni fogja. Miközben lobogtatta a lemezt, annyit mondott: -kár, hogy kiléptél...
    Mondtam, hogy a közeli lemezboltban vettem őket, érdemes neki is benézni és kincsek után kutatni. Nem egetverően drága bolt, hanem inkább normál áras. Mondtan neki, hogy mindenképpen nézzen be.
    Közben kivette a lemezeket és a matricákat a tokból és szépen sorban, gondosan lepakolta őket az asztalra, hogy megnézze őket. Egyre gondoltunk, ugyanazt éreztük a múlttal és a zenékkel kapcsolatban.
    A távolabb lévő asztaloktól egyre hangosabb hangzavar ért oda hozzánk, ahogy iszogattak. Odaszólt a haveromnak egy ismerős csaj, hogy hé, itt vagyok és még ide sem jöttél. Mire a haverom széttárja a kezét és lazán csak ennyit mond. -Iza, mindig nálam van a telefon!

    Britney Spears - Breathe on me (James Holden remix)

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Pici lányommal nagyon jól megérjtük egymást. Ahogy felkel jön, hogy apa, apa és mondja, hogy egy perccel korábban mit csinált. Megfogja a kezem és húz maga után, hogy menjünk játszani. Ezt csak velem csinálja. Imádnivaló és okos picúr. Még mindig úgy szereti legjobban a mesét nézni, hogy bekuckózik mellém és nekemdölve nézi a mesét. A peluscseréhez is apát kéri. Persze, mert én nem vagyok a plafonon fél másodperc alatt és nem ordítozok vele. Hogyan tenném egy ilyen tündérrel? A tegnapi napon háromasban motoroztunk az utcán, nagyon élvezte. Azt mondta este a nap végén, hogy nagyon izgalmas nap volt. Rohangáltunk, motoroztunk a műanyag motorjával és oda mentünk ahová csak szeretett volna.
    Persze a hárpia az idilli képet szétrombolta párszor és a pici üvöltött. Mintha a szívem tépnék ki, mert értelme nem volt, csak az ő agymenését szolgálta. Persze -a legfinomabb és legbájosabb hangomon, ami írtózatos nagy erőfeszítést igényel- szóváteszem, hogy miért kell ezt nyugodjon már meg, de persze ez csak olaj a tűzre. Ő így érzi jól magát, ha valakivel vitatkozhat és veszekedhet. A hárpiák elemi szükséglete, az okokat is sejtem, de itt nem fogom fejtegetni.
    Este amikor hazértünk már akkor zizgett újra és elővette a legbunkóbb énjét, de ma még tudott a bunkóságra rakni egy jókora lapáttal. Robbant. Abban biztos vagyok, hogy mentálisan beteg, de annyira mélyen, a külvilág felé annyira jól tud színészkedni, hogy majdnem csak én látom mi folyik itt. Éveken keresztül tudja csinálni a közönség előtt, miközben mérgezi a családot. Nem írhatom le részletesen, de megint sok-sok kilométet kellett sétálnom. Már nem segít sajnos. A szívem szakad meg amikor fiatal családokat látok sétálgatni háromasban hasonlókorú gyerekkel, mint a lányom is. Könnyes szemekkel róttam az utcákat és a parkot. A sírógörcs kerülget amikor a pici lányom azt mondja, hogy rajzoljuk le apát, anyát és őt. Megteszem neki és a mosoly az arcán leírhatatlan. Mondja, hogy vegyünk kubut mindenkinek. A kacsájának, anyának, apának és neki. Hihetetlen, hogy mennyire jónak születik egy ember és mivé tud lezülleni -lásd a hárpiát-.
    Egy személynek tudom kiönteni a szívem aki mégért, megtettem, de nem szívesen terhelem. Nagyon kemény élet vár rám, reálisan látom a helyzetet, de rámjön a sírhatnék, ha arra gondolok, hogy a picúr egy mennyivel jobb életet érdemelne és ki milyen csomagot kap a hárpia áldásos tevékenysége miatt. Ha elveszi tőlem, végem, minden értelmét veszti, minden.

    The Prodigy - Claustrophobic Sting

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Jó sok álmom volt ma reggelre, de csak három maradt meg.

    Az elsőben tél volt. Hideg havas tél. Valamiért -de belső kényzerből- ki kellett mennem a tanyára -az autó és a tanya is a valóságos-. A szüleim és tesóm/sógorom le akartak beszélni róla, hogy ilyen időben nem biztosnságos útnak indulni, de nekem akkor is mennem kellett.
    Téli nap volt, délutáni homállyal, de még nem volt este. A napot felhő takarta, tiszta, hűvös idő volt. Beültem az autóba és elindultam. Az úton nem tolták el a havat, hanem már rá volt taposva a járművek által. Döcögött, a nyomvonal sehogy sem akart az én autómhoz passzolni, de azért lassan és biztonságosan tudtam haladni.
    Befordultam a tanya kapuján, leállítottam az autót és körbenéztem. Sehol senki, közeledő éjszaka, havas örökzöldek, téli álmot alvó táj, kristálytiszta levegő, csend.
    Bementem az épületben lévő egyetlen szobába, majd becsuktam az ajtót. Tömör ajtó volt, így a kinti fények nem hatoltak be. Az ablakokon fekete falvédő volt belül, kívül bedig be voltak deszkázva a hideg ellen. Fel volt készítve a tanya, amennyire lehet a télre. Befűtöttem az ott lévő olajkályhába, majd befeküdtem egy speciális és jó vastag takró alá, ami alatt nem fogok fázni.
    Egy szál alsónadrágban bebújtam a takaró alá, alacsonyabbra állítottam az olajkályhát, hogy csak a fénye pislákoljon. A nyugalom és a biztonság szigetébe kerültem. Lassú lélegzéssel és nyugalommal feküdtem a takaró alatt. El is szunyókáltam és arra gondoltam, hogy csak ilyen környezetben tudok gyógyulni.
    Napokig feküdtem így, amikor felébredtem. Megnyugtató mozdulatlanság és csend vett körbe. Pontosan ugyanúgy volt minden, mint mikor lefeküdtem. Az ajtó, az ablakok letakarva, az olajkályha parázslása, a szürke speciális paplan. Már kezdtem is izzadni a paplan alatt, ezért kibújtam alóla és erőt éreztem. A gyógyulás erejét. Nyújtóztam egyet, de ahogy kifújtam a levegőt, a szúnyogok elkezdtek megtalálni és kezdtek volna csipkedni. Felkaptam az ágy mellől a fekete pólómat és csapkodni kezdtem velük. Kezdett zavarni, hogy így félbeszakítják a nyugalmamat. A szoba másik oldalán egy rozsdás chemotox-ot láttam meg az asztalon. Gyorsan befújtam a helyiség azon részét, ahol a szúnyogok voltak. Arra gondoltam, hogy a fene egye meg, hogy most minden büdös lesz, de legalább a rohadt kis vérszívók nem fognak zavarni.
    Eltelt pár perc és újra visszatért a megszokott nyugalom. A letakart ajtó, a letakart ablakok, a csend, az olajkályha parázslása, a kinti téli hideg és mozdulatlanság. Ahogy álltam a kályha mellett megjelent egy töléletes testű nő. Miközben a kamera távolodott a szobától, tökéletes egységben egymásé lettünk.

    A másik álmomban a hárpia szerepelt. Háttérként a keleti pályaudvar szerepelt, de még építették. Éppen azt néztük, hogy hova lehetne költözni, mire is fizessünk be.
    A munkások dolgoztak, épült az épület a megszokott rendben. A hárpia rámtámadt, hogy igazán szólhatnék a munkásoknak, hogy xy dolgot másképpen csináljanak, mert így nem lesz jó. Meg, hogy csinálják gyorsabban, mert nem készülnek el határidőre.
    Kigúvadt szemekkel néztem, hogy miért, hiszen nem a miénk az épülő épület és úgy tűnik nem is fogunk benevezni rá, ergo semmi közünk hozzá.
    A hárpia magasabb fokozatba kapcsolt és csak nyomta, hogy ennyit igazán megtehetnék, mert ő így szeretné és így nem lesz jó az ami elkészül, intézkedjek _azonnal_. Hiába mondtam neki, hogy semmi jogalapunk erre, mi itt csak nézelődők vagyunk. Erre még jobban kimeresztette a karmait és vadul, értelem nélkül nyomta a mondókáját és az ócsárlását tovább.

    A harmadik álomban amire emlékszem, egy hátsó udvaron voltunk. Egy szűkebb hátsó udvaron és egy fehér, lepukkant lakókocsi mellett álltunk. A kollégáim álltak még ott -közük nincs a valóságosokhoz- és vártuk, hogy elkészüljön a hamburger. A lakókocsi ugyanis kb. úgy nézett ki, mint valami lepukkant street-food kocsi.
    Egyben sütöttük a hamburgert, mármint a hús kész volt, de a buciba rakva még ráraktam a vaslapra, hogy süljön. Jó szaftos volt, csorgott ki belőle a szaft, a sajt. Megordítottam és a másik oldalán is megsütöttem. Amikor kész lett, jóízűen befaltam.
    Mivel nem lett elég, ezért gondoltam még sütök magamnak 1-2 darabot. Közben jött az egyik fekete kollégám és texasi kiejtéssel hümmögött. Hmmm, I'll burn' some steak. Magamban nevettem, hogy ennél texasibb nem is lehetne.
    Felraktam a második hamburger húsomat is a grilllapra és mellé tettem egy english muffin szerűséget, hogy majd abba fogom a húst rakni, nem egy szimpla buciba. A hús tetejére lilahagymát szórtam és egy sajtszeletet tettem. Amikor meg akartam fordítani, akkor ketté szakadt, pont a közepénél. Nem gond, így is jó lesz az english muffinba.
    Kevés volt a tányér, így picit logisztikázni kellett a tányérokkal, míg végül hozzámkerült egy aranyozott szélű nagyobb tányér amire rá tudtam húzni a szétesett húsomat és rápakolni minden cuccot, amit a truck mellett a füvön ülve fogok megenni. Közben nézem, hogy a kollégáim beszélgetnek és sétálgatnak.

    The Prodigy - Skylined

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A ma reggeli álmomban egy zombivonaton voltunk foglyok. Pontosabban egy ketreces kocsiban bezárva voltunk néhány közeli társammal. Az előttünk lévő kocsiban egy zombi állt a rácsnál és éreklődve nézett ránk. Már amennyire egy zombi tud érdeklődni. (az álmomban meg voltam győződve, hogy egy The Walking Dead epizódban járok, csak a valóságban. A sorozatból egyetlen részt sem láttam és az eredeti művet sem olvastam, szóval ez a része rejtély az álomnak.)
    Lassú menetben ment a vonat és egy alagút felé tartottunk. Ahogy áthaladtunk az alagúton az összes rácsos kocsi köré még egy áthatolhatatlan hálót húzott az alagút bejárata. Úgy képzeljétek el, mint mikor a fenyőfát behálózzák karácsonykor.
    Beértünk az állomásra ami úgy nézett ki, hogy valaminek az előépülete. Jól örzött, a steril és a valóságos épületek keveréke. Kívül még bomló, -a tetején szögesdrótos- téglafalak. Belül steril, pormentes terek, fehér ütésálló műaynagokkal és a padlótól a plafonig tartó törhetetlen ablaküvegekkel.
    Lassan begurult a szerelvény az egyik steril szobába és kinyílt az ajtó. Kettő nő jött be, az arcukon nem ült semmiféle érzelem. Fekete, rövid, fül alá érő hajuk volt, Kleopátra stílusban. Világoskék garbó volt mindkettőjükön és fehér, testhezálló nadrág. A feladatuk az volt, hogy előkészítsenek bennünket a következő fázisra. Tudtuk, hogy ez jót nem jelenthet.
    Valahogyan a kezem ügyébe került egy hagyományos konyhakés. Amikor közelebb jöttek, akkor egy hirtelen mozdulattal az egyik mögé kerültem és az életlen késsel megpróbáltam a torkát elvágni. Hirtelen összerogyott, majd egyetlen ugrással a másik nő mögé kerültem és szintén megpróbáltam a torkánál kaszabolni, a komikus késsel.
    Viszont a csík amit húztam semmit nem ért, vékony pirosságot hagyott a nő egyébként természetellenesen fehér nyakán, de hatástalan volt. Ekkor ordított fel valaki a társaim közül, hogy ezek nem emberek, hanem androidok.
    A második android nő egyre közelebb jött és azt mondta a torokvágással nem lehet megsemmisíteni őket. Megmutatta, hogy a hátán a lapockálja mellé kell döfni a kést, az tudja őket hatástalanítani, megölni. Azt mondtam neki, ha elengednek, akkor nem lesz szükség erre, megkímélem őket. Mire az volt a válasza, hogy tegyem meg neki ezt a szívességet. Ő sem akar többé ittmaradni.
    Nem akartam megtenni, de az android nő csak nézett rám és lassan odafordította a hátát felém. Hátranyúlt és a kezemet megfogva a halálos pont fölé helyezte a késemet. Majd azt mondta óvatosan nyomjam be a kést amennyire tudom. Nem akartam megtenni, de továbbra is azt mondta, ő sem akar itt maradni tovább. Megtettem, de amennyire humánus módon ezt meg lehet tenni. A földre rogyott és ott maradt az üveges tekintetével.
    A szerelvény elkezdett kigurulni az állomásról és mi felszálltunk rá, de már nem volt zárva a kocsink, nem voltunk foglyok. Az állomás után egy világos és teljesen fehér, műanyag alagútrendszerben haladt tovább a vonat. Mivel már szabadok voltunk felültünk az egyik kocsi tetejére és úgy utaztunk.
    A társaimmal nagyon boldogok voltunk, hogy kiszabadultunk és arról beszélgettünk, hogy amíg kiérünk az alagútrendszerből, addig játszhatnánk is valamit. Kockajátékot vagy kártyázhatnánk is a szerelvény tetején

    Mick Gordon - Bragging In

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Úgy ébredtem, mint akit agyonvertek előző nap. Este olvastam egy picit, elkezdtem a Hyperion ciklust, majd lefeküdtem, de nem tudtam aludni újfent. Ahogy elaludtam volna, már riadtam is fel. Hajnali kettőkor meg kellett ennem több, mint fél tábla étcsokit, mert leesett a vércukrom. Ízzadás, erőtlenség, melegség, enni kell érzés (nem éhség)... egyértelmű jelzések. Megint túltoltak.
    Bevágtam a csokit, majd lefeküdtem, el is aludtam, de kétszer riadtam fel és utána nem tudtam igazán visszaaludni. Az álmokra nem emlékszem, de mindkettő ugyanaz volt. Kínomban sírni kezdtem volna bennük és egy bizonyos személy miatt. Erre az érzésre ébredtem fel. A szokásos. :(
    Reggel a tükörben egy mosott sz@r nézett vissza rám. Elvittem a bölcsibe a picit és indult a munkhahelyi taposómalom/szarpörgettyű.

    Deepchord - Pressure

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Ma reggel álmodtam, felkelés előtt.

    Az autópályán mentünk az autómmal (a jelenlegivel). Borús is volt az idő, a féklámpák fénye visszatükröződött az úttesten lévő tócsákon. Közeledtünk a lehajtóhoz, amikor fékeztem. Láttam, hogy nem tudok megállni, pedig megálljt parancsolva világított a szemembe az előttem megálló autó féklámpája. Balra húztam a kormányt picit, így a jobb elejét kapta el (mint a valóságban). Letaglózott, hogy ismét megtörtént.
    Begurultunk a lehajtó utáni településre az autómmal, a másik autós ott maradt a lehajtón, nem akadályozta a forgalmat. A településen egy főtéren tudtunk megállni egy szobor mellett, amely körül macskaköves volt a terület. Elállt az eső és 22 fokos nyári idő volt. Öten utaztunk az autóban. Sógorom, tesóm, anyukám és még egy fő aki végül nem játszott szerepet az álomban.
    Szóval kiszálltunk az autóból, a plusz egy fő elment valamerre, míg tesóm és anyukám azt mondták, hogy kell hívni az autómentőt és a korábbi szerelőt. Úgy értettem, hogy ők hívják, amíg én megnézem, hogy mi is történt az autóval, mekkora a baj. Tesómék elmentek szétnézni a városba, amíg várjuk az autómentőt. Sógorommal ott maradtunk az autó mellett. A település neve Sidh volt. Az álmomban zölden kezdett villogni a Sidh felirat a "képernyő" közepén (ilyen szörnyes, ragacsos, csöpögős betűtípussal), ahol háttérben a sógorommal álltunk az autó mellett és vártuk az autómentőt.
    Kezdett meleg lenni, így egy ház melletti lépcsőre leültünk az árnyékba. Odatornyoztuk az autóban lévő bontatlan dobozos telefonok nagyrészét magunk mellé. Az autóban résnyire letekerve hagytuk az ablakot, hogy nagyon ne melegedjen be a jármű, úgyis ráláttunk. A hátunk mögött lévő utcában láttuk, hogy tesóm és anyukám mennek a fagyizó felé. Ekkor tudatosult, hogy régóta várunk és tesómék nem hívták az autómentőt. Elkedztem magyarázni a sógoromnak, hogy azt mondták, hogy hívják és nem is szóltak, mi meg csak várunk, telik az idő, de akkor ezt is én csinálom meg. Felhívtam a szerelőt, hogy küldje a trailert.

    A lépcsőn ülve elgondolkoztam, hogy milyen jó lenne most a tanyán lenni (a valóságoson), a vak sötétben, a picit lakhatóvá/komfortossá tett, felújított tanyán. Mindentől távol, csendben, egy olyan személlyel aki szívesen van velem. Nagyon szívesen. Tudtam, hogy két ilyen lány is lenne, de nem tudtam, hogy melyik élvezné jobban a helyzetet, úgy gondoltam mindkettő. Csendes, tücsökciripelős, lepusztult romantika és bódulat egy tanyán, a vaksötétben a csillagok alatt vagy a házban, nyitott ajtóval, ahol beáramlik a friss nyári éjszaka. Maximális feltöltődés kettőnknek. De vajon melyikük élvezné jobban? És én?

    Amíg ültünk a lépcsőn és elmélyedtem a gondolataimban észrevettük, hogy egy suttyó, tahó figura, lepukkant, szappantartó kék zakóban ólálkodik az autó körül. Benézett az autóba és már dugta is be a kezét az ablaknál, hogy vagy kinyissa az ajtót vagy elérje a kormányt. Odafutottunk a sógorommal és én elkezdtem a gazembernek csavarni a fülét, hogy hagyja abba. Rendesen téptem a fülét, de a figura nem eresztett, grimaszokat vágott, de nem eresztett, csak kotorászott tovább az autóban. Én láttam, hogy a hátsó ülésen még ott van egy csomó doboz telefon, biztosan azt szerette volna meglovasítani.
    Tekertem a fülét és már a fehér ingét is húztam, hogy elrángassam az autótól, de nem eresztett. Ekkor megfogtam a még szabadon lévő kezét ami az autón kívül volt és elkezdtem kicsavarni. Na ez már nem tetszett neki. Felvisított, amire én mégjobban csavartam a kezét. Összerogyott az autó mellé a fazon, a kopott fekete farmerjával már a macsakövön ült és féloldalasan az autót támaszotta én meg amennyire csak bírtam hátracsavartam a kezét. Visított. Sógorom mondta, hogy rendőrt kell hívni.
    És ekkor valahogy bevillant, hogy bakker a biztosító iszonyatosan le fog rántani, mert nemrégen volt az első baleset és most lett egy második. Elkezdtem sírni és én is ordítani bírtam volna, hogy nem lehetek ilyen szerencsétlen. Ekkor ébredtem fel a sírásra és ordításra vágyásra. Eléggé megkönnyebültem, hogy csak egy álom volt.

    M83 - 'Water Deep'

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Ma délelőtt szokatlan nyugalommal mentem a boltba. Tegnap anyukám és tesómék voltak látogatóba (apukám már nem vállalja be az utat), lehet, hogy ez az oka. Sokat jelentenek. Szóval nyugiba sétáltam, téli, de napsütéses jó idő volt. Az utcának azon a felén menten ahol sütött a nap, a házak között napcsíkok vágták fel az árnyákos részeket. A nap alacsonyan és vakítóan sütött. Kevés ember mozgott az utcákon (ilyenkor még ez a nyamvadt főváros is szerethető), jó levegő volt. Sétáltam és az utcán szembejött egy templom. Arra gondoltam, hogy előfordulhat, hogy sokan azért járnak úgy általában temploma, hogy nyugalomra leljenek. Akár fizikai, akár belső, akárcsak egy-egy fél órára. Magam nem vagyok vallásos, vagyis végigcsináltam gyerekként amit az átlag magyar, de nem gyakorlom a vallást. A helye megvan, de szerintem átalakult... de most nem is a vallás a lényeg a mondandómnak.
    Szóval a nyugalom. Egy templom akár jelképezheti ezt is. Utána néztem most és több, mint 100 éve épült és valószínűleg 100 év múlva is ott lesz. Ez állandóság, biztonság, nyugalom. Ki hogyan közelíti meg. Elnézést, ha nagy léptekben haladok, de rögtön a séta közben meg is fogalmazódott bennem, hogy ez egy életérzés. Lehet, hogy az ember életérzéseket keres az életben, hogy amíg végigér az ösvényen jól érezze magát? Mi kell, hogy megkaphassa ezt? Külső vagy belső hatások? A válaszokat mindenki tudja.
    Mindenesetre egy már jól ismert útvonalon sétáltam a boltba, de valahogy más volt mint a többi alkalommal. Nyugodt voltam addig a fél-, egy óráig. Szemlélődtem, észrevettem az apróságokat (ez egy jó trükk, de nem minden lelkiállapotban működik), a napsütést, a jó levegőt, a kellemes tempójú sétát, a templomot, az ablakpárkányon maradt "dekás" üveget, a futárt, a kisgyereket az apukája nyakában, a "sörházban" lévő vásárt, a kürtőskaláccsal sétálgató embereket. Rögtön el is kezdett a fejemben Danny Howells - Miami albuma pörögni. Különleges varázslat, érzés, amit szavakkal nem tudok visszaadni, de azonnal felismerem ha benne vagyok.
    A boltból hazafelé ugyanazon az útvonalon mentem. Éppen akkor jöttek ki a templomból az emberek. Egy részük arra ment amerre én. Egy nő ment át az egyik oldalról a másik oldalon található járdára. Elindult és látta, hogy jön egy biciklis futár és sétált a járda mellet, hogy amikor elhalad mellette a futár, átmenjen a túloldara. A futár ráüvöltött, hogy mit keres az úttest közepén maga idióta! Csak pislogtam, hogy ez meg miért nem szed nyugtatót?! Nullakezezve teker a barom, a nő még előzékeny is és nem megy át előtte, hanem megvárja, hogy elhaladjon az isten barma és az erre még ráordít. Gondolom a nő rutinos volt, mert válaszra sem méltatta, hanem haladt tovább az útján. De miért kellett ezt? Miért nem toleránsak az emberek, miért kell belerúgni mindnekibe? Miért, mi értelme van ennek? Az egyik főbérlőm mondta elszámoláskor, hogy az ilyen embereknek -mint a gyökér futár- sem jó ez, de nem tudják még.

    Mi van még? A munkahelyen beütött a szar, mármint úgy értem, hogy ismét olyan hetek vannak, hogy napi 25 óra sem lenne elég a munkavégzésre, hogy minden határidőre kész legyen. Így is a többségtől gyorsabban csinálok meg bármit (egyrészt ez a vesztem, meg az, hogy mindent IS meg tudok csinálni; a baszakodást még nehezebben tudom elvisleni), de ez a pörgés már nem nekem való, csinálják a huszonévesek. A fizetésemelést kb. felejtsük el, össze-vissza kamuznak, ami csak mindenkinél megöli a motivácót és beleszarik az egészbe.

    Majdnem minden reggel úgy kell felkelnem, hogy a hárpia már veszekszik valami jelentéktelen hülyeség miatt a gyerekkel. Remek így ébredni, de nem csak magam miatt esik ez rosszul. De engem imád a pici, nekem szinte azonnal engedi, hogy átöltöztessem, feladjam rá a zoknit...stb. Sőt még kéri is, hogy apával! Vajon miért? Mert nekem van türelmem a lányomhoz. Hogy ne lenne? (pedig anyukám azt mondja nem a türelmemről voltam híres... a jó pap holtig tanul...) Egy két éves picivel máshogy nem lehet. Ha nem akar öltözni, akkor játszva kell megoldani, bolondozni vele, észrevétlenül is éreztetni, hogy szeretik. Igen, tudatában kell lenni, hogy lehet, hogy egy öltözés fél óra lesz mindennel együtt, bruttó. De most őszintén, egy hétvégi napon ez kit érdekel? Ki kell jelölni a határokat és tanítani, de nem őrjöngve és dacolva vele. Ez az ami mindennap pluszban kikészít.
    Aztán persze a hárpia elviharzik és utána meg a pofámba vágja, hogy csak apa, csak apa létezik, mindent velem szeretne csinálni a pici. Egyrészt ez nem így van, de ha mondom, hogy miért -és tényleg merő segítő szándékkal, mert ez így neki sem jó- akkor aztán robban a pofámba a szarbomba, hogy ő ilyen, nincs igazam, mit képzelek...stb. Lazulj már el ember! Nem fog minden úgy történni és abban a másodpercben, ahogy a full controll agyad kitalálja. Aggresszív viselkedéssel senkit nem lehet irányítani. Pláne nem egy családot. Az sem tetszik neki, ha nyugiban elvagyunk és játszunk, akkor biztos, hogy jön és szétrombolja valami jelentéktelen hülyeséggel az idillt. Inkább ülne le napi 1 órára és akkor csak az legyen amit a kislány akar, nem minden jelentéktelen szarral egyszerre foglalkozni és veszekedni érte, ha mégsem abban a másodpercben és pont ugyanúgy történik ahogy kitalálja. Kell a rendszeresség, de nem másodpercre és mozdulatsorra bontva.
    Január közepén volt egy újabb nagyon komoly veszekedésünk egy éjszaka, de már nem volt erőm leírni. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy ember hogy lehet ennyire önző, verbálisan aggresszív. Számára csak maga létezik, senki más, csak maga és a totális kontroll és irányítás mindenek felett. Ezt a szintű kontrollálni akarást nem viseli el senki, még egy két éves sem. Poénból volt, hogy odaadtam a kontrollt a kezébe, hát ki hinné, hogy az sem tetszett, abból is veszekedés lett és csak én voltam a szar alak.
    Mindent nem írhatok le ide, de sokat kellett sétálnom éjszakánként ismét.

    De hogy jót is írjak a pici tényleg imád, amikor velem van, nem hisztizik, szépen játszunk, a hasamradőlve nézi a mesét, fürdünk, bolondozunk...stb. Engem már kezd utánozni, pl. ahogy fekszem az ágyon, haláli ahogy megnézi hogyan fekszem és próbálja ugynaúgy beállítani a testét, kezeit...stb. 4-5 szavas mondatokat is használ már. Hihetetlen okos. A bölcsis csoportba az egy évvel idősebbek sem beszélnek így. A mondókákat megyjegyzi a bölcsiből és néha elkezdi itthon énekelni. Jó érzés, hogy ilyen szépen fejlődik. Szeret rajzolni, apa fül- és fejhallgatójával zenét hallgatni (inkább játék neki még, de szokta kérni), festeni, legozni, könyveket nézegetni, az ágyon ugrálni, csikizni (persze csak ha ő akarja, egyébként mondja, hogy apa, nem szabad) és Bing nyuszit nézni ipari mennyiségben. Menő még a Tűzoltó Sam és a Calliou mesék. Szereti a tűzoltó autókat, a motorokat. A babákat egyelőre nem. A két éves születésnapjára kapott mackót elkezdte öltöztetni a babakori ruháival. Eddig ilyen nem volt még, lehet eljön az ideje ennek is.

    Az alvás -milyen meglepő- továbbra is probléma, ezért sokat olvasok. Főleg képregényeket most. Elolvastam a Locke and Key Golden Age-t. Hozza a színvonalat, a Sandman crossover is jó lett. A múltkor megittam ennek a könyvenk az olvasása közben egy Strawberry Cranachan-t. Remek bragott.
    Elolvastam a Gaiman féle Mágia könyvét. Nem írok ide részletesen róla -máshova megtettem-, de az a könyv tényleg egy mágia.
    Most az Egérőrséget olvasom. Gyerekeknek szól, de felnőtteknek sem rossz és a rajzok, beállítások, helyzetek szerintem zsenik. Túl vagyok két köteten és már csak a Fekete Fejsze van hátra. Egy-egy estés olvasmányok felnőtteknek. Remélem pici lányom szeretni fogja, mert tervezem neki majd elolvasni a megfelelő korban.

    Esténként megnéztem a Star Wars Andor sorozatból is 1-1 részt. Az utóbbi években a legjobb ami a Star Warsszal történhetett. Remek sorozat, az ellenállás kezdetéről és végre a birodalmi darálógépezetbe is betekintést nyerhetünk. Nekem ez a Star Wars, amit ez a sorozat képvisel. A régi filmekben -igen a prequel-ekben is- is átjön ez.

    Egyébként az egész helyzet amiben vagyok nagyon megvisel (hogyan tudok ilyen enyhén fogalmazni...). Látom magamat a fotókon és anyukám mondja is. A napokban amikor ismét eléggé elgondolkoztam tusolás közben, akkor bizony alig bírtam a kádból kikászálódni. Kristálytisztán és reálisan látok dolgokat a jövőre vonatkozóan és bizonyos aspektusai nagyon elkeserítenek. Egy csendes hely, egy csendes utca mellett, fákkal, azokkal akiknek számítottam...

    Ugrálok a jelen és a múlt között, a séta a múltat idézte egy másik korszakot. Megnéztem egy adag képet egy 2005-ös születésnapból (hihetetlen, hogy hova sodor az élet) és most Danny Howells - Miami albumát hallgatom szintén 2005-ből. Véletlenül alakult így, figyeltem a rezdüléseimre. Szükségem van ezekre az energiákra is a vámpírok miatt.

    Tomas Barford - Light Shine
    Olof Pozsgay - Like a Virgin (Phonique Remix)
    Greenskeepers - Keep It Down ( Radio Slave Dub)

    Amúgy meg hallgassátok meg mindkét cd-t, fűszer a mágiához.
    Álmok? Vannak, nem értem rá leírni őket.

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Végig olvastam a Locke and Key Compendiumot. Zseni, nagy zs-vel. Egyszerűen megszólalnak a hangok a fejemben ahogy olvasom. Hallom a nyikorgásokat, a csobbanásokat, az éjszaka zaját, régi barátomat a sötétséget, az eltorzult árnyak hangját, a kocsma háttérzaját és a helyi tahó hangját is.
    Van ebben a műben minden. Családi dráma, örökség, humor, felnőtté válás (comgin of age, ahogy ma divatos hívni), valós és aktuális problémák, igazi és örök sebeket hagyó veszekedések, de mindez úgy előadva, ahogy a valóságban is történne (történt már meg mindannyiunkkal), valós idevezető utakkal.
    Szívbemarkoló pillanatok, tűpontos és éles meglátások elevenednek meg a lapokon. Amikor a "hülyegyerek" játtékkatonáját széttépi az ellenség és képzeletbeli katonaként áll felette (eleve zseniális Rufus valóságának képi megvalósítása és ötlete). Egy gyermek álmát szétzúzni a legkegyetlenebb dolgok egyike.
    A történelemről a meglátását pár mondatban olyan jól összefoglalja, hogy csak nézel. Sokszor gondolkoztam már erről, ilyesmikről a végtelenségig tágítva és szűkítve a fókuszt, de ilyen tömören nem tudtam megfogalmazni.
    Volt pár pillanat amit majdnem megkönnyeztem. Ha nem tettek volna már félig (vagy nagyobb mértékben?) kővé, akkor lehet meg is történik. Pl. Kinsey és Scott felnövését, Ty és Nina rövid barlangos pillanatát, Rufus és Ellie kapcsolatát és persze az epilógust.
    A végére az apró mozaikok hibátlanul, hézagmentesen összeállnak, egy nagyon valóságos indokokat/motivációkat felvonultató történetet kapjunk. Természetesen mivel egy horror képregényről beszélünk a következmények fel vannak turbózva és megfelelő környezetbe helyzve. Hát ettől ilyen jó a könyv. Valóságos, átélt, átérzett, azonosulásra alkalmas helyzetek, alapok és a szórakozás miatt a feltekert következmények.
    A vége felé felgyorsulnak az események és hát igen, nem cáfolja meg a műfaji besorolást, bár írtam már erről, hogy milyen is és mitől jó egy horror.
    Amit még kiemelnék, hogy a túlvilágról olyan szép képekkel ír Joe Hill a végén, hogy tátva marad az ember szája.
    Az art zseniális, a fejekbe néző dupla oldalak álleejtősek, a nyári éjszakák, a színdarab...stb., olyan hangulatot áraszt amit ritkán látni. Olvastam pár helyen, hogy sokan gyerekesnek tartják a rajzokat. Nagyon nem azok, maximum annak aki felületes. Remek választás volt Gabriel Rodriguez és Jay Fotos, Joe Hill mellé.

    Ha képregény, akkor a top3-ban van nálam az biztos, de megkockáztatom az első helyet is. Ezt mindenkinek látni és olvasni kell.

    Simon & Garfunkel - The Sounds of Silence Közben utánanéztem és szerencsére a magyar kiadásban sem fordították le ezt a mondatot amitől azonnal megszólal a fejedben.

    Sex Pistols - Anarchy In The UK

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Belehúztam az olvasásba. A Tokyo Ghost volt az első. Maga az art nagyon tetszett, a sztori sem volt rossz, de az valahogy annyira nem fogott meg. Azt érzem, hogy majd még el kell olvasnom ha megfelelő hangulatban leszek és akkor nagyobbat fog szólni.

    A következő a Transmetropolitan 3. -befejező- kötete volt. Nagyon gyorsan elolvastam, mert izgalmas volt és olvastatta magát. A szokásos Spider agymenés, vad cyberpunk környezetben. Összességében azt mondom megérte elolvasni, de itt is azt éreztem, hogy több van benne, mint ami elém tárult az első olvasásra. Abban biztos vagyok, hogy mondjuk úgy 10-15 évvel fiatalabb fejjel más lett volna a hatása rám. Ezt még a lázadó korszakban kell elolvasni vagy ha ilyen hangulatban van az ember.

    Ami viszont igazán betalált -annek ellenére, hogy 6 fejezetből csak az elsőn vagyok túl- az a Locke & Key - Keyhouse Compendium-ja. Nem pörgött az agyam közbe (nem szólt a fejemben a temérdek gyerekdal a háttérben, amit most nagy dózisban kapok :DDD ), hanem beszippantott. Végre. Ugyanúgy kikapcsolt, mint a Doom Eternal.
    Joe Hilltől az első olvasmányom, de nagyon találó amit a Compendium bevezetőjében ír. Mintha hazaértem volna -és amit mindig is mondtam-, hogy a horrorban nem a vér a lényeg és a jumpscare az olcsójánosoknak való. Az igazi horror belülről fakad. Filmen nem is szeretem a műfajt, van 1-2 jó, de alapvetően taszít. Viszont King könyveit imádom, az Owen Kinggel közösen írt Csipkerózsikák is nagyon jó, annak ellenére, hogy a többség nem szerette. De King könyveiről majd máskor.
    Szóval Locke and Key. Tényleg, mintha hazaértem volna. A hangulat magával ragadó. A karakterekkel azonosulni lehet, ahogy egyre többet tudunk meg, egyre többet kívánunk. Gabriel Rodriguez rajzstílusa nagyon passzol a képregényhez. Sok helyen olvastam, hogy gyerekesnek tartják. Én nem látom annak, nagyon kifejező és egyszerűen beszippant a hangulata annak ami a papírra van rajzolva.
    A sztori elég sablonos, már amit spoiler nélkül le lehet írni, mert megvalósítva azért nagyon is szerethető. De ez csak a felszín. Annyi minden bontakozik ki a többi rétegben, hogy öröm nézni/olvasni.
    Vannak olyan könyvek/filmek, amikor azt érzed, hogy ez a helyén van. Minden. A párbeszédek, nincs sallang, egyszerűen klappol minden számodra. Otthonosan mozogsz benne, beszippant és magával ragad. Nekem King könyvei ilyenek -ha már most a könyvekről van szó- és most ez a képregény is ilyen. Szerencsére a Golden Age-t is megvettem korábban, azt is eredeti nyelven, így együtt a kettő ~1200-1300 oldal. Szerencsére sok.
    Gondolkodtam rajta, hogy miért is találnak meg ennyire a King család könyvei időről időre. Van 1-2 gondolatom róla, de majd egyszer kifejtem (kisvárosi élet, gyerekkor, természet, valós emberi kapcsolatok, apró mindennapi -helyénvaló- mozzanatok, fantázia, buborék...stb).

    Depeche Mode - The Darkes Star (James Holden Remix)

    Volt álmom is, több is, de ami megmaradt az igazán hasonló a korábbiakhoz. Szegeden voltam ismét egy valós utcában, egy valós lakással szemben. A járda szélén lévő kertben -ami végigfutott az utcán egy csíkban- feküdtem. Vagyis nem pontosan a kertben, hanem mellette egy ágyon (tábori ágy szerűségen). De nem tudtam mozogni, mintha be lettem volna b@szva. Szédültem, nem tudtam felállni, de az agyam megfelelően működött. Jött egy fazon aki megnézett majd nekidölt a velem szemben lévő házfalnak. Attól féltem, hogy ellop tőlem valamit, így, hogy szinte magatehetetlen vagyok. Próbáltam kiabálni az utca túloldalán lévő haverjaimnak, hogy jöjjenek ide és segítsenek, de persze nem jött ki hang a számon.
    A fazon a falnak dőlve leereszkedett gugoló pózba és engem nézett a napszemüvege mögül. A napszemüvegen még lógott a márkajelzést mutató cédula, fekete göndör haja volt. Vékony bomber dzseki volt rajta fehér pólóval és drapp nadrággal.

    Green Velvet - Destination Unknown

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A soronkövetkező álmomban a helyszínek valóságosak egy az egyben megegyeznek a valósággal minden szempontból.

    Leszálltunk a Mars téren a helyi járatos buszról és siettünk a helyközi járatos buszra. A 15:10-es már elment és a 15:20-asra siettünk. Nagyon kevés idő volt már. Szegeden lógott az eső lába. Nyári idő volt, de kezdett borulni és már szemerkélt az eső.
    Felrohantunk a buszra -2 társam volt, de csak háttérül szolgáltak- és mutattam a bérletem a buszvezetőnek. Elkérte és tüzetesen megnézte. Tudtam, hogy nincs gond vele, ezért nyugodtan vártam. Visszaadta a bérletem szó nélkül és már csukta is be az a busz ajtaját, hogy indulunk.
    Nem is volt időnk a busz belsejébe bemenni leülni, mert már éles ívben kanyarodott is ki a busz a Mars téri pályaudvarról. Gyorsan le is ültem a jobb oldali sorban az első ülésre, míg a társaim megálltak a lépcsőn és kapaszkodtak.
    Kiértünk az főútra és a repülőtérnél kinéztem az ablakon Szeged felé. Sárga repce mező volt jobbkéz felől, egész nagy területen. Felette szép kék ég, de picit borús. Ahogy a szememmel araszoltam Szeged irányába megláttam a város felett egy szupercellát. Egy olyan szupercellát, amilyet még életemben nem láttam. Beugrott, hogy akkor ez magyarázza ezt a furcsa időjárást. Pontosan a város felett volt a szupercella, a lenyúló részéből ömlött az eső és majdnem a házak tetjét érte, mintha fel akarná őket szippantani. Maga a szupercella szürkés és fekete színben pompázott -nem sima fehérben, mint az esőfelhők-, lassan forgott és haladt előre. Villámok tarkították mindenfelé. Kicsaptak a belsejéből és hálóként szőtték át a felületét. Ahogy néztem a cellát, megláttam, hogy a teteje gombafelhő alakú.
    Leesett az állam és már vettem is elő a telefont, hogy egy fényképet készítsek. Próbáltam úgy forgatni a telefont, hogy beleférjen az egész gombafelhő-szupercella, de nem igazán sikerült, valahogy nem volt éles a kép. Elkezdtem a telefonon váltogatni az üzemmódokat -éjjellátó, infra, hőérzékelős, széleslátó...stb. -, hogy egy valósághű képet készítsek, de valahogy nem sikerült.
    A busz közben haladt és lassan odaértünk az egyik megállóba, ahol az egyik társam majd leszáll.

    David Michael Cross - Cold War (Nuclear War)

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Nem is említettem még, hogy sikerült megcsináltatni az erősítőt. Több mint 20 éves és még érettségire kaptam a szüleimtől. A mai napig imádom és teszi a dolgát. Féltem, hogy nem lehet megjavítani. Több szervizt megkérdeztem, de csak 1 vállalta a bevizsgálást. Maga a hely elég bizalmatlan, de amúgy ez még tipikusan az a hely, ahol a szakik még javítanak, 1-1 probléma megoldása szerintem kihivás nekik és ezt szerethetik. A lényeg, hogy megjavították, kb. 1 hónap kellett hozzá, 30 ruppó volt. Nem sok (értsd, nekem többet is megért volna, ha úgy alakul), de nem is kevés. De működik ismét. :))

    Megvolt a látogatás a szüleimnél. Jó volt. A babácska már megismert mindenkit, így szinte nem is volt feloldódási időszak, mindenkivel bandázott. Húzta a sógoromat, tesómat, hogy lépcsőzzenek, ette a mama sült húsiját és apám kalapjait próbálgatta. Soha rosszabbat.

    Ma a másik oldalról voltak a látogatók, de egész vállalható nap volt. A lányunk és az unokatesók is elértek korban arra szintre, hogy tudjanak egymással mit kezdeni és élvezték egymás társaságát. Perzse a nap végére elkomiszodtak a fáradtságtól.

    Este gondoltam, hogy megiszom nyugiban egy jó kis imperial stout-ot. Nasty Riff. Megittam, de nem nyugiban. Babócska nem volt hajlandó aludni, így segített apának a sörhöz egy csokis-banános sütit enni. :DDD A sörhöz írtózatosan passzolt. Maga a sör nagyon jó fahéjas, chilis, citrusos, kakaós imperial stout. 14%-os alkohol tartalommal. Nem lóg ki egyátalán az alkohol, de fejbecsap rendesen. Először éreztem azt, hogy egy 0,33-as sör majdnem sok.

    Az alvással úgyis hadilábon állok, így most hallgatok egy kis zenét és lehet előveszem a Tokyo Ghost képregényt és nekiállok. A héten még szabadságon vagyok.

    Reptant & Dashiell - Gortexia

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Itt a full Faithless show 2005-ből.

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A mai álom homályosan maradt meg reggelre, de valami horror sztori volt, kétféle is. Az egyiknek a lényege az volt, hogy a wc falát valaki körbepisilte és jöttek számonkérni. Leszerelték az ajtót, hogy elvigyék és közben elkezdett esni az eső és közeledett a vihar. Egy elhagyatott házba mentek be a szerelők a vihar elől. Tudtam, hogy nem jönnek ki élve onnan, ha az egyik szobába benéznek. Utánuk akartam kiáltani, hogy A szobába feltétlen nézzenek be, de nem jött ki hang a számon. Számomra valahogy a falak átlátszóak voltak és ahogy mentem haza, láttam, hogy sorra járják a szobákat. Megint kiáltani akartam, de nem jött ki hang a számon. Itt rémlik, hogy a valóságban is ordítani szerettem volna, de nem sikerült.

    Karácsony van, a veszekedés ünnepe. Ma délelőtt beugrott a Moby - 18 c. száma. Volt már itt a blogban, de olyan hirtelen és élesen villant fel és velem maradt a nap folyamán, hogy most este megint elővettem.
    A fát már feldíszítettük 1x.-én, hogy a kislány lássa minél tovább és ne szenteste kelljen még megbolondulni. Furcsa ez a megbolondulás, mert én mindig olyan nyugiba szeretném tölteni, ráhangolódni -már amennyire felnőttként lehet- a karácsonyra, főzni, enni, inni, készülődni, minden ami evvel jár. De hát persze nem hagyják :( Egy napot sem bír ki, egyetlen egyet sem. Már tegnap magasabb sebességbe kapcsolt, de még lenyeltem. (persze nem lett volna a szabad, de a miértekkel tisztában vagyok). De ma sem tudta a hárpia magát tűrtőztetni. Harag, önzés, manipulálás, taposás minden áron. A toxikusság egy magas foka. Ilyenkor sem bírnak ki 1 napot? A szomszédból is áthallatszott a veszekedés.
    Van egy saját Arany Ösvényem (igen, elolvastam a Dűne 4. kötetét), ami bizony fel fog emészteni, de egy valakinek biztosan jobb lesz. Az biztos, hogy ha végigérek a saját ösvényemen és visszagondolok, akkor ez fog számítani. Fog számítani, hogy azt mondjam igen, ezért megérte.

    Délután a babácska (bő 1 hónap múlva két éves), megkapta az ajándékokat. Örült nekik. Kapott Bing nyuszis könyvet, a konyhába kiegészítőket. Tépőzárral összerakható gyümölcsöket és zöldségeket, amit műanyag késsel tud szeletelni és egy Peppa malacos építőkészletet. Elég menő, egy emeletes ház, benne Peppa és Zsoli és csúszda is van benne. Hétfőn még a mamától kap zsírkrétát és festő készletet illetve tesómtól valamit.
    Az ajándékozás után (jah, ha valakit érdekel én egy mogyorókrémet kértem és azt is kaptam, majd a picivel közösen befaljuk) játszottunk. Az intermezzot nem írom le, trágyahalom.
    Utána megfőztem a karácsonyi menüt. Lazacot sütöttem, hozzá kapros mártást készítettem, köretnek rizs. Ez jó mindenkinek és pici is termelte befelé. Játszottunk a játékokkal, majd mesét néztünk. Mostanában újra rendszeres, hogy elfekszem az ágyon az oldalamra, a fejem a tenyeremen támasztom és felhúzom a térdem. Pici bekuckózik és nekidől háttal a hasamnak és a fejét is hátrandönti rám. Így nézi a mesét. Nyugiban elvagyunk. A legjobb program. Megfürdettem ahogy mindennap, aminek 90%-a játék, majd alig bírtuk rávenni az alvásra, mert izgatták az új játékok.
    Felbontottam egy 0,75-ös Delirium Noel-t. Elég ütős, közel 4 dl-t megittam, viszont tavalyról úgy emlékszem finomabb volt. Egynek jó volt kategória. Vagy nem is kívántam vagy a szaloncukor után nem volt jó, vagy ennek az öröme is elveszett. Gondoltam kimegyek az loggiara és ott iszom meg, de a nyáron mozágásérzékelős villanyt szereltek fel mindenhová, így nem lehet szép csendben a sötétben eliszogatni és elmélkedni, nézelődni. A sétára is gondoltam, de kimarad most.
    A sör után megettem a maradék halamat plusz a mogyorókrémet is megnyitottam. A túlevés ünnepe is a karácsony a gyakorlatban.
    Hétfőn még megyünk anyámékhoz, a hét második felén a túloldalról jönnek vendégsébe. Szóval a program megvan.

    Említettem, hogy elolvastam a Dűne istencsászárát. Nálam egy erős 3/5. Az első háromat imádtam, de itt már túl sok volt a rendszerszintű filozófia, cselekmény alig. Furcsa, mert sokan azt mondják, hogy a Dűne messiása pont ugyanilyen, sőt még filozófikusabb. Nem tudom, nekem az nagyon feküdt és nagyon gyorsan elolvastam, mert tetszett. Megvan a következő két rész is, de most inkább szünetet tartok benne.
    Nem volt agyam olvasni -azt érzem minden örömöt szépen, szisztematikusan kiírtanak az életemből-, így van jópár könyv és képregény ami olvasásra vár: a Transmetropolitan 3. kötete, több omnibus: Lucifer, Y the last man, Lock & Key és a Golden Age, a Monstress első 6 kötete, Tokyo Ghost, V, mint vérbosszú, a Hyperion ciklus első két kötete, a Dűne 5. és 6. kötete, H.P Lovecraft összesből az utolsó két kötet, S. Kingtől az Az és egy Batman képregény és egy Hawking könyv. Egész durva így leírva.
    Vettem még 1-2 legót az idén, de idő és helyhiány (és lassan pénz, ár/érték) miatt ennek kb. vége. Még lesz egy technic daru jövőre, azt tuti beszerzem, ha nem cseszik el. Ha nekem nem lesz rá lehetőségem összerakni, akkor az utókoré lesz -pedig micsoda remek rendszeres ünnepi közös program lenne- vagy befektetésnek vagy örökségnek sem utolsó.
    Sorozatból is itt figyel egy pár amit mindenképpen meg szeretnék nézni, de addig nem akarom amíg nem kerülök megfelelő hangulatba hozzájuk. Első ilyen az Euphoria 2. évada, plusz még SW Andor illetve a Gyűrűk Ura amazonos sorozat.

    That's all folks, időm nem sok, azt is inkább a lányommal töltöm. Annak van értelme. Imád engem és én is imádom. :) Huncut a kislány.

    Most láttam, hogy tegnap meghalt Maxi Jazz. Bakker. Maradandót tett le az aztalra. Rest in peace.

    Faithless - Insomnia
    Faithless - God Is a DJ (Live At Alexandra Palace 2005)
    Faithless - Miss U Less, See U More (Live At Alexandra Palace 2005)

    Moby - 18

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A ma reggeli álmomban egy egyetemi nagyelőadóban álltunk. A folyosó részen a padok mellett. Beszélgettem a régi ismerőseimmel, amikor elkezdtek susmogni a közelünkben lévő emberek. Mondták, hogy jön a főnök (ez egyik volt főnököm a B.-ből), úgyhogy ideje lenne dolgozni.
    Gondoltam magamban, én már nem itt dolgozom és mégcsak nem is akarom találkozni a volt főnökömmel mert egy őstahó (haha, a valóságban is az volt). Behúzódtam a tömegbe, hogy észre se vegyen a folyosóról. Ekkor belépett az előadóba és mindenki haptákba vágta magát.
    Ahogy sétálgatott, mondta, hogy ma egy kísérletet fogunk bemutatni és rámutatott az egyik ismerősömre, hogy ő válassza ki a kísérlet bemutatóját.
    Az ismerősöm hátrafordult és rám nézett, avval a nézéssel, hogy na a sok léhűtő biztos nem tudja végigcsinálni a kísérletet, de szerencsére itt vagyok és bennem lehet bízni, én biztosan meg tudom mutatni az előadóban lévőknek.
    Suttogva mondtam neki, hogy nem, én már nem is itt dolgozom és ráadásul ma szabadságon is vagyok, így nem készültem fel, lövésem sincs miről beszél és hogy kell rendesen végigvinni a kísérletet. Az ismerősöm csak mosolygott és látszott a fején, hogy azt hiszi kamuzok, hogy izgalmasabb legyen.
    Nem volt mit tenni, elindultunk a pódium felé. Az álmomban ez egy fordított előadó volt, nevezetesen a pulpitus fent volt és a hallgatóság lefelé lejtett a "katedrától". Felértünk az asztal mellé, ahol elő voltak készítve az eszközök. Átlátszó tölcsér, egy nagy műanyag henger, víz és egy energiaforrás. Ott álltunk az ismerősömmel -aki még mindig elégedetten mosolygott- én meg odasuttogtam neki, hogy tényleg nem tudom mit kell csinálni. A kezembe vettem a tölcsért és befogtam az alját az újjammal. Öntöttem bele vizet, majd a tölcsér aljától elvettem az újjam, hogy folyjon ki a víz, majd visszaraktam, hogy megállítsam a vizet. Ezt játszottam, mikor ránéztem az ismerősőmre. Leharvadt az arcáról a mosoly és megérette, hogy lövésem nincs, mit kell bemutatni.
    Odasuttogta, hogy egy végtelen energiaforrás egyszerűsített működését kell bemutatnom úgy, hogy a tölcsérben lévő fizet megforgatom és vég nélkül fog forogni. Ehhez a hengerben kell forgásra bírni a vizet, majd a tölcsérbe áttölteni. Ok, így már képben voltam valamennyire. Azt megengedték, mivel nagyon sokan voltak, hogy ne beszéljek, hanem elég mutogatani.
    Felléptem a pódiumra. Rengetegen voltak, de a tömeg fekete-fehér volt. Nem fekete-fehér ruhában, hanem mintha a hallgatóságra -akik álltak, mint egy koncerten- ráhúztak volna egy fekete-fehér filtert. Szóval felmutattam a tölcsért a vízzel és rámutattam, majd megcsóváltam az újjam és egy forgó mozgást imitáltam a kezemmel. Eltelt pár másodperc mire a tömegből felkiáltott valaki, hogy jaaa, értjük, nem forog a víz! Bólintottam és odaléptem a hengerhez, a tölcsérből beletöltöttem a vizet és megforgattam az engergiaforrással, hogy a vízben egy mini tornádó alak alakuljon ki. Amikor megfelelőek voltak a körülmények, akkor engedtem a vízből a tölcsérbe, majd felmutattam a tömegnek és a kezemmel mutattam, hogy forog! örökkévalóan forog.

    Booka Shade - In White Rooms

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Újabb álmok, ugyanazon mintázatra, ugyanazokkal a kiváltó okokkal. Nem írom le részletesen. Az egyikben egy új feleségem volt. Arra gondoltam, hogy nem ismerem, de hátha jó lesz. Majd szöget ütött a fejembe, hogy nincs is szerződésünk, de azért hátha jó lesz. 5 perc után rájöttem, hogy nem tudunk többet beszélgetni ennél.

    A másik álmomban az egyik ismerős haldoklása közben elkaptam a zombikórt. Figyeltem a tüneteket, kértem a környezetemben élőket, hogy ha átváltozom, akkor ne habozzanak, ne hagyják, hogy szenvedjek. A tünetek nem jöttek, vagyis nagyon enyhén és nagyon lassan. Már felmerült bennem, hogy nem kaptam el, de a szemnél lévő tünetek erősödtek. Ami a lényeg volt az álomban, hogy nem értették meg a körülöttem lévők, hogy attól még, hogy zombi leszek és le fognak lőnni, attól még most nem az vagyok és nagyon sok mindent kell elintéznem és elsimítanom. Végrendelet, öröklések...stb. De nem értették, csak várták, hogy eljöjjön az idő. Csendben. Ugrásra készen.

    The Cranberries - Zombie

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Próbálom megkötni a békémet saját magammal.

    Priscilla Ahn - Fine On The Outside

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Egy kókuszos dubbelt kortyolgatok és felcsaptam a fülest megint. Az élet kemény, kurva kemény. Az biztos, ha zene nem lenne, már nem léteznék.

    Matthew Puffett - Lower The Anchor

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Az álom első fele homályos. Egy középiskolai épületből menekültünk ki, amelyet kezdett a sötétség lassan, de magabiztosan elfoglalni.
    Az álom második részében egy régi bútorozott szobába mentem be, ahol össze volt gyűrve a parkettás padlón a vonalszőnyeg. Tudtam, hogy két nő talált egymásra, akiből az egyikük éppen nem volt ott. A másikuk egy vékony, törékeny, végletekig kedves nő, olyan akire soha nem lehet haragudni. Kék egyrészes ruha volt rajta, barna vállig érő haj és barna szem. A szönyegen feküdt az oldalán és fejét a könyökén támasztotta. A szobában nagyon nagy ablakok voltak, így világos volt, kint zöld fák, kellemes nyári idő.
    Mikor bementem rám nézett, én ugyanúgy szembe lefeküdtem vele a szönyegre, miközben én is a kezemmel támasztottam a fejem, az oldalamon fekve.
    Valamit nagyon mondani szerettem volna neki, meghallgatott, mi több mosolygott, de már máshol járt. Ő is érzett valamit irántam és én úgy gondoltam, hogy még nincs veszve, erről próbáltam vele beszélni.
    Ő csak mosolygott és azt mondta, hogy életérzéseket teremtünk most. Én nem ebbe az irányba tereltem volna a beszélgetést, de csak mosolygott és nézett rám a nagy barna szemeivel, nem tudtam rá haragudni. Azt mondta ismét, hogy életérzést és érzéseket teremtünk, de már éreztem, hogy távolodik tőlem. Hát belementem a játékba és azt mondtam neki, hogy így van, igaza van. Arra gondoltam, hogy így egy hajóban fogunk evezni és megérti amit mondani szeretnék.
    Ahogy beszéltünk felállt, míg én fekve maradtam. Ahogy beszéltem hozzá furcsa dolog történt. A saját hangomat az ő fülével hallottam. Hallottam, hogy egyre távolibb a hangom, mintha elmerülne és egyre tompább és távolabbi a hangom.
    A szeme fehérje lassan piros lett és kezdett elájulni. Felálltam és kitartottam a karom, hogy az esését felfogjam. A teste tollpiheként hullott a kezembe. Megkérdeztem, hogy hívjuk-e Flanagan atyát? A válasz valaki más hangján jött, sátáni hangon. -Bejöhet Flanagan atya, de ha túl mélyre jön, meghal!
    Elkezdtem kivinni a karjaimban lévő lányt a szobából, hogy segítséget kérjek. Egy bankkártya méretű dolog kiesett a zsebéből és egy pici vércsepp gördült ki a szájából és lehullott a parkettára. Ekkor jöttek be a lány szülei és testvére, átvették a lányt, hogy az éppen kiérkező mentők szakszerűen ellássák.
    Kimentem az utcára és a lány testvére velem tartott. Egy fekete fiú volt, buci fejjel. Fehér ing, színes nyakkendő és mellény volt rajta. Elkezdtünk sétálni a fák alatt a középiskola felé. Egyszer odahúztam magamhoz és elmondtam neki az igazságot, hogy megszállta valami a lányt és az a valami az iskolában van, vagy az iskolát is megszállta. A fiúnak a homloka elkezdett verejtékezni, félt. De jött velem az iskola felé. Egyrészt segíteni akart a testvérén, másrészt nagyon cikinek tartotta ami történt és nem akarta, hogy mások megtudják. Az utca tele volt kiöltözött emberekkel, mintha mindenki egy iskola évzárójára jött volna.
    Odaértünk az iskolához és felmentünk a lépcsőkhöz, majd az ajtón beléptünk az előtérbe. Sötét volt, szinte teljes sötétség. Az összes ablak le volt takarva fekete vászonnal. Tudtuk, hogy a sátán befészkelte magát az iskolába.
    Lassan elkezdtem felmenni az aulában található lépcsőn, mikor bejött a kapun egy kendős öregasszony. Egy kosár volt nála, letakarva egy kendővel. A kosárban egy csecsemő aludt. Nem tudtam eldönteni, hogy a csecsemő tisztaságával próbálja kiűzni a sátánt az iskolából majd vagy más célt szolgál majd.

    Orbital - Satan (30 Something Years Later Remix)

    A következő álmomban otthon voltam, fejemen volt a fejhallgató és valami számítógépes játékkal játszottam. Nagyon régen csináltam ilyet, így arra gondoltam a következő óra az enyém és magammal is foglalkozom, jól fogom magam érezni.
    Egyszercsak berontott a tesóm, kezében a vezetékes telefonnal, hogy keresnek. Mondtam, hogy ok, egy fél órája ültem le ide és majd visszahívom nemsokára. A tesóm elkezdett ugrálni, hogy mi az, hogy nem beszélek avval aki keres, hogy ilyet nem lehet csinálni. Felkeltem és a telefonból kihúztam a vezetéket, hogy a hívó fél ne hallja, hogy próbálom megértetni a tesómmal, hogy ez a pár perc most az enyém, mindenkit visszahívok meghallgatok, de most hagyjanak egyedül a számítógépes játékommal. Ez kapcsolna ki. Tesóm nem értette és csak elkezdett pattogni, de úgy, hogy legszívesebben megpofoztam volna. Tudtam, hogy nincs értelme mert akkor sem értené meg.
    Lementem az emeletről és anyukámnak tényszerűen elkezdtem mesélni, hogy mi történt, hogy ennyi nekem is jár és mindenkivel foglalkozom, de ennyi nekem is jár sok-sok idő után. Tesóm fentről nézte az eseményeket, anyukám figyelmesen hallgattot és én zakatoló szívvel reméltem, hogy valaki megért.

    Nathan Fake - The Sky was Pink

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Tegnap elértem az élet értelme életkort az útikalauz szerint. Nem szeretem a felhajtást, így bolognai spagettit készítettünk, de hogy extrább legyen, így harmada marhahúsból készült. Ajándék rajz és mogyorókrém, ettől jobb nem is kell. Este megittunk egy Candy Man-t. Ez egy remek tonkababos, pillecukros imperial stout.

    Pici délutánra belázasodott. 39 fok és hányt is. A lázlehúzó sem segített, csak a hűtőfürdő. Miután a fürdő lejjebb vitte a lázát, már pancsoltunk is a kádban. Rengeteg foga jön egyszerre, a szemfogak és a nagyörlők is. Reggelre kiderül, hogy lesz-e bölcsi, mert megint megindult felfelé a hőmérséklete.

    Ficta ‎– Eli (Original Mix)
    Ficta - Eli (James Zabiela's Rave Lizard Mix)

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    válasz thesound #41 üzenetére

    Továbbfejlesztettem a receptet. Tegnap amikor ettem szezámmagot szórtam rá. Ez nem adott hozzá semmit. Ma két nagy evőkanál sűrített paradicsomot és bazsalikomot adtam hozzá. Így nagyon finom lett, jobb mint az "alap" recept. Még zöld olivabogyó karikákkal lehetne feltúrbózni a következő alkalommal.

    Aalacho – Satellite (Evolved Remix)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    válasz thesound #60 üzenetére

    Semmit nem veszett a kényelméből a fejes. Megint rá kellett jönnöm, hogy Robag Wruhme nem igazán tud hibázni -nálam-, legyen az produceri munka vagy set.

    Robag Wruhme - Live @ Desert Hearts Festival 10 Year Anniversary

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Végre megszereltem a Shure 840-esem. Kínából már jópár hónapja ideért a csere headband, de nem igazán volt rá időm és mivel az eredeti fejpántra destruktív hatással van a csere, ezért nem is siettem vele. Annyire mállott már a fejpánt, meg a fülpárna műbőr része, hogy ma nekifogtam. Nagy mázlimra volt egy csavarhúzó, ami vitte szépen a pici csavarokat.
    A fülpárna sima ügy volt, a gyári dobozból elővettem a csere párt és felpattintottam. A régit még lehetett volna használni, de mondom most vagy soha. Azért ki nem dobtam, ment vissza a dobozába vészhelyzet esetére.
    A fejpánt meg szétmállott kb. Azon is a műbőr, de alatta a külső szivacs is furcsa volt. Próbáltam -mielőtt nekiállok a cserének- dörzsölni, hogy hátha elfogynak róla a lepergő kis darabkák, de aztán láttam, hogy kb soha. Szóval kis csavarozás, illetve óvatos ragasztószéttépés/leválasztás után a fejpánt szövetét óvatosan szét kellett vágni. Ment a kukába. A patentos kínait rápasszintottam. A gyáriban lévő nagy gumipántot nem raktam vissza. Egyrészét nem is fért volna bele, másrészt így sokkal könnyebb a fejes. Csavarok vissza, kész is van.
    Nem gondoltam volna, hogy ilyen simán fog menni, a fejpánt állíthatósága is megmaradt. Most megy a kényelmi teszt, de úgy tűnik jó lett. Nincsenek illúzióim, hogy a kínai fejpánt örökéletet bír, de ha ez is kibír 10 évet, akkor több mint elégedett leszek.

    Szétkaptam az erősítőt is, jó ideje nem jön ki hang belőle. Több szerviznek írtam, egy mondta, hogy vigyem be, megnézik, a többi nem vállalta ilyen-olyan okok miatt. Meglátjuk, ha lehet -és nem valami brutál drága lesz- akkor biztosan megjavíttatom.

    Kész a verda, szép lett, drága volt. Az egyik nyári guminak annyi, de mivel idén kerültek fel először tavasszal és alig mentem, így azt javasolták, hogy érdemes -amíg kapni- most venni 1 db nyárit. Irány a gumiszerviz. A téli szettem is új, tavaly téli beszerzés volt.

    És a többi? Áhhhh. :( Ellenben a picit imádom és ő is engem. Tegnap elkezdett visítozni, hogy csak apa fürdetheti :DDD .

    Gorillaz - Tranz

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Az élet nagy tanítómester. Még fiatalabb koromban viszonylag jó emberismerőnek tartottam magam. Most? A france se tudja. Viszont ami biztos, hogy fiatalabb koromban egy bizonyos helyzetben lévő embereket nem jól ítéltem meg. Vagy talán az a pontosabb megfogalmazás, hogy nem láttam a big picture-t. Hiába minden, az élet rávilágított, hogy nem biztos, hogy teljes mértékben igazam volt.
    Nagyon sok helyzetben az ember csak akkor lát tisztán, vagy akkor lát meg bizonyos asepktusokat amikor benne van. Hiába szemléli a helyzetet gondolkodva, több oldalról is körbejárva, csak akkor éti meg igazán amikor benne van.
    Soha nem értettem azokat az embereket akik belesüppedtek a szarba. Azaz arra gondolok, hogy eljárnak a fos munkahelyre dolgozni, ahol kizsigerelik, majd a családja egy része ugyanezt teszi vele otthon mind anyagilag, mind érzelmileg. Bár ez utóbbi számít, hagy olyan sebeket amelyeknek a hege nem gyógyul be soha.
    Arra gondoltam korábban, hogy az ilyen emberek gyengék és jellemtelenek, mert tudják hogy gond van, mégsem mernek kilépni belőle. Már akkor is gondoltam, hogy megoldani megpróbálták, de ha nem megy miért süppednek bele? Miért jó az, hogy undorral/idgesen kelnek fel, látszik a kimerültség, a dekoncentráltság rajtuk. Nem képesek már örülni, csak tolják a szekeret -mert enni kell-, de ami a legrosszabb -és ami meglátszik rajtuk, ha csak rájuknéz az ember- az a reménytelenség, az öröm nélküliség, a boldogság hiánya. Miért nem lépnek ki ebből a helyzetből?
    Namost ezek az emberek nem gyenge balfaszok, hanem áldozatok. Segítségre -nem megvetésre- van szükségük. És tudjátok, hogy nagyrészük miért nem lép ki a szarból? A gyermeke miatt. Nem tudják elviselni a gondolatot, hogy két hetente lássák pár órára a gyermeküket, hogy úgy nőjjenek fel, hogy nem adják át nekik a tapasztalataikat/szeretetüket/segítségüket... egyszóval hogy ne legyenek teljes értékű szülők. Nagyon jól tudják, hogy mindkét szülőre szüksége van a gyereknek. Tehát tűrnek, hogy talán majd jobb lesz a holnap, de nem lesz jobb és széppen lassan -napról, napra, észrevétlenül- süllyednek. Tudják, hogy süllyednek. Nem akartak ilyenek lenni, de arra gondolnak, hogy ez a kisebbik rossz. Számukra nem, de az egyetlen fontos személynek, a gyermeküknek igen.
    Rengeteg rétege lehet ennek, de innentől csak egy ugrás, hogy az ember megértse, hogy hogyan lehet innen lecsúszni, alkoholistává válni, ne adj isten valami még rosszabbá és hogy miért betegek már fiatalon és miért jön el az infraktus/stroke/rák idő előtt.
    Miért csinálják ezt az emberek egymással, miért leszünk ilyenek, miért ezt a társadalmat alakítottuk ki magunknak?
    Bennem is megfordult már, hogy Spider Jerusalemként kellene élnem az életem, hogy elviseljem? Egyre kisebb szögben kell felemelni a karom, hogy elkezdjen zsibbadni. És ami nagyon fáj, hogy lehetett volna másképp, egy emberi emberrel. Sétálok az utcán és látom, hogy hogyan bánnak, viselkednek egymással az emberek, vannak akik még normálisan, tisztelettel, szeretettel a problémák ellenére is. A szívem sajdul bele, ha ilyet látok, hogy nekem nem sikerült, pedig...

    The Chemical Brothers - Setting Sun
    The Chemical Brothers - Where Do I Begin (Alt Mix / 15/6/96)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    válasz thesound #57 üzenetére

    Majdnem 17e lépést sétáltam ma. Muszáj volt ismét. Még a köpésem sem érdemli meg.

    The Prodigy - Spitfire

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A mai álmomban egy nyitott repülő buszban utaztunk. Mármint úgy nyitott, hogy a tetejét és az egyik oldalát energiatér védte. Repült a busz, suhantunk a célunk felé. Átlagos buszos feeling.
    Egyik ismerősömmel -kivételesen nem valós- álltunk és kapaszkodtunk, miközben az előttünk álló fazont néztük. Elővett egy kártyatartót és elkezdte lapozni. Megtalálta a megfelelőt és vadul elkezdett smárolni a kártyával. Ki sem vette a tokjából, hanem az egészet a szájához tartotta és kvázi nyalogatta, mintha smárolna vele.
    A haverommal elkezdtünk kuncogni, de azért próbáltuk visszatartani. A fazon észrevette és azt mondja, hogy mit röhögünk, mikor milyen jó a csaj. Megmutatta, hogy a kártyán egy női mozgókép van és avval smárol. A fazon elkezdte a többi kártyát is mutogatni nekünk, hogy milyen vicces videókat tartalmazó kártyái vannak. Mi inkább betegesnek találtuk és próbáltunk nem röhögni, de ez nem jött össze és úgy vihogtunk, hogy még ne törjön ki belőlünk a vad röhögés. Mint amikor egy tanórán valami nagyon vicces történik, próbálod visszatartani és csak halk pffhihihi, mhhihihi jön ki belőled, de alig bírod tartani magad.

    Trentemøller - Vamp

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Az egész álom egy telefonhívással kezdődött, majd elindultunk a helyszínre. Éjszaka volt, sötét éjszaka, az átlagosnál is sűrűbb, áthatolhatatlan. A sűrű felhőrétegek nem engedtek át semmiféle fényt, sem a holdét, sem a csillagokét. A helyszín a gyerekkori városom volt, a kenyérbolttal szembeni aszfalton. A túloldalon a régi malom/gabonafeldolgozó még megvolt.
    Egy kisebb csoport előrefelé ment a parkhoz, de már alig látszottak az éj feketéjében. Hangtalanok voltak, csak 1-1 fehér pulóver villant fel néha egy pillanatra. A fákat nézték.

    Én a hátamon, az aszfalton feküdtem, fehér pólóban. Mellettem állt egy egyenruhás őrmester. (konkrétan Clancy Brown). Nem szólt semmit, rámnézett. Ebből tudtuk, hogy rendben megékrezett az utalás. Elővett egy futurisztikus pisztolyt és a feje fölé tartott kezével az égre célzott vele. Meghúzta az elsütő ravaszt.
    A pisztolyból egy gömb alakú, két ökölnyi nagyságú dimenzió-lövedék pattant ki. Tudtam, hogy ez "csak" egy térdimenzió-lövedék, az időt nem manipulálja, tehát minden valós időben fog történni. Az idegenek eljövetele. A térdimenzió-lövedék piros gömbje, -amelynek a belseje fehéresen ízott és a gömb kerületéhez, lassan vibráló elektromos kisülésekkel csatlakozott- emelkedett felfelé. Alagutat hasított az egymásra rakódott felhőrétegekbe, megvilágítva azokat. Végül olyan magasra ért, hogy már nem láttuk. Visszatért a sötét és csak a felhőkbe vájt alagút fala foszforeszkált, halvány, kékes fényben, de ez is hamar megszünt. Jönni fognak az idegnek.

    Megjelent egy a jobboldali látóterünk szélén egy kékesfehéren izzó gömb. Még az űrben volt, ki tudja milyen messze. Egyre húzódott befelé a látóterünk közepébe. Még fényévekre is lehet és az is lehet, hogy még órák kellenek mire idér, de a fénye már halványan ránkvilágított. Félelemmel teli érdeklődéssel néztük a gömböt, ami fénysebességnél is gyorsabban közeledett és fényévekről is bevilágíott bennünket. Az őrnagy csak állt, én pedig megpróbáltam felkelni az aszfaltról, de nem tudtam mozdulni. Az őrnagy rámnézett és utasító hangnemben elkezdett mozogni a szája. Viszont lassított felvételben mozogott a szája, az arcizmai és nem jött ki hang a száján. Elgondolkodtam, miközben azért próbáltam sikertelenül felkelni az aszfaltról. Ez már a gömb hatása ránk? Mindenkire? Vagy csak én látom az őrnagyott lassított felvételnek? Ha utóbbi, akkor viszont én gyorsultam fel.
    Egyre nagyobb erőfeszítésekkel próbáltam felkelni az aszfaltról, de nem sikerült. Gondoltam, akkor a hátamról, a hasamra gördülök az aszfalton, de az sem ment. Egyszerűen nem mozdultak a végtagjaim.

    Végül a valóságban is felébredtem és a hátamról megfordultam a hasamra. Gondolom itt is az történt, hogy az álom olyan fázisában voltam, ahol nyaktól lefelé a mozgásközponti izmok nem működnek, de a valóságban felébredtem (egy kisebb alvási paralízis) és meg akartam fordulni hasra és ez átszűrődött az álomba is. Szóval hasra fordultam és folytatódott az álom.

    Megérkeztek az idegenek. Pontosabban egy. Egy kastélyban voltunk. Még mindig éjszaka volt. Egy kő szökőkút mellett álltunk egy kisebb helyiségben. Az idegen magas volt és vékony. Emberi volt, talán egy picivel magasabb egy embernél és a bőre picit kékes volt, illetve az arcvonásai szögletesebbek voltak. Ezt leszámítva humán volt. Bajuszt és egy fehér tábornoki egyenruhát viselt. Rajtam kívül, még 2-3 ember figyelte amit csinál, de annyira figyeltem a tevékenységét, hogy nem figyeltem rá, kik vannak még itt és mennyien vannak.
    Az idegen lehajolt a szőkőkút aljához és a talpazat oldalán egy láthatatlan zárt kinyotott. Panelek és piros-kék kábelek tódultak ki a pici ajtón. Pár kábelt átkötött máshova. Kiegyenesedett, majd ránk nézve az egyenruhája belső zsebéből egy tényérnyi méretű szobrot vett elő. Halvány mosoly villant át az arcán amikor meglátta a tenyerében a két kígyót ábrázóló szobrot. A két kígyó fel volt emelkedve a levegőbe és egymás felé néztek. Szürke, kő színük volt és egy bizonyos szögből nézve szív alakot mintáztak. Az idegen rátette a szökőkűt központi helyére a kígyó szobrot. Tompa morajlással beindult egy gépezet és elkezdett valami feltárulni. Nem egy ajtó nyílt ki, nem telepórtálódtunk sehova, de elkezdett fehéren homályosodni minden, majd kitisztulni.

    A valóságban megint forgolódtam és felébredtem, megfordultam, majd folytatódott az álom.

    Ahogy kitisztult a fehérség, egy fa padlózatú szobában voltam. Nem volt ott az idegen és más sem. A beindított gépezet tompa zajjal működött és egy szürke, kő szarkofág fedele kezdett hátracsúszni. Én egy régi, fa széken álltam a szarkofág mellett és néztem ahogy a fedele egyre és egyre hátrébb húzódik. A szoba ablakán kinézve, még mindig sötét éjszaka volt.
    A szarkofágból fehér hab kezdett el hömplyögni. Felfedett egy lábfejet. Mereven néztem a lábfejet, de nem mozdult. A lábfej lassan elhalványult és eltünt. A szarkofág mellet megjelent egy lány. Egy tizes éveiben járó lány. A lába nem érintette a földet és kék szalagszerű ruhája volt, hogy a női részeit eltakarja. A haja vállig ért és vizes volt, a szarkofágból származó habot nézte. Én még mindig a széken álltam.
    A szarkofág melletti hab alól, lassan, tenyérnyi méretű idegen létformák kezdtek előmászni. Lassan jöttek, tapogatózva, viszgálódva. Két fajta volt, kék és rózsaszínű, de mindkettő átlátszó volt. Látszott a gerincük és a pici erek hálózata bennük. Rák és páncélos-lárva alakjuk volt. Nem voltak félelmetesek és tudtuk, hogy ők az átalakításért felelősek, de nem akartuk -sem én, sem a lány-, hogy ránk másszanak. Az egyik rámászott a székemre és elkezdtem hátrálni a széken. A lány lábára egy kék lárva rámászott, de óvatosan és undorral lerázta.
    Közben kint az áthatolhatatlan sötét éjszakából, normál éjszaka (vagy méginkáb szürkület) lett. Süvített kint a szél, rázta a póznákon átívelő telefonvezetéket, ahogy kinéztünk az emeleti ablakon. Jött egy másik nő, hogy ellenőrizte a földszinten az ablakokat, mert a környékről nagyon sok betörési kísérletet jelentettek az elmúlt órában.
    Az átalakító lények szétszéledtek a szobában és kezdték magukat is átalakítani, hogy jobban elfogadjuk őket. Vidáman néző, gumi játékok lettek. Gumikacsa, víziló, bálna, mindenféle vidám és mosolygós színekben. Ahogy elhaladtak az új alakjukban egy plüss szamár mellett, a plüss szamár életre kelt és az oldalán fekve futott - úgy mozogtak a lábai. Odamentünk a lánnyal az átalakítók egy csoportjához és nevettünk.

    Space Dimension Controller - Unidentified Flying Oscillator (track 1)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Megvolt az első bölcsis nap velem. Teljesen korrekt a bölcsi, a nevelők kedvesek, foglalkoznak a gyerekekkel. A kaja jó, helyben főzik. Még beszoktatás van, a 2. hetet én csinálom. Még itt vagyok kint az aulában, nagyon sokszor hallottam még sírni, hogy apa, anya, a szívem szakad meg, de megnyugtatják. Udvar nincs még ma, mert javítják a tetőt. Meg mell még szoknia és ok lesz.
    Az aula gázabb. Végighallgattam anyukák beszelgetéset. Panaszkodott az egyik, hogy a bébiszitter mellé takarítónő is kellene, meg herpeszesen jött a bébiszitter, meg nem tudott öltözni rendesen, mert elitebb partyba mentek (elitebb b.meg...) és ezért le kellett csesznie a bébiszittert, az meg a ferjének nem tetszett... Holnap fülest kellene hoznom... Igaz ő volt az egyetlen közléskényszeres, de mástól úgy hallom egyébként nincs vele gond.
    Amúgy érdekes élmény... kint ülni az aulában és hallgatni ahogy sír néha a sok kisgyerek és a szülőket követelik az ajtók mögött... valahogy groteszk az egész.

    The Chemical Brothers - Chemical Beats/The Private Psychedelic Reel - 7/24/1999

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A mai álmomban egy agykísérlet résztvevője voltam. A helyszín az általános iskola volt ahová jártam és az előtte lévő fákkal sűrűn tüzdelt, betonos tér.
    Az iskola épületéből mentünk ki az egyik az egyik évfolyamtársammal (egy lány akivel a valóságban is sokáig egy helyre jártunk, később főiskolára és másoddiplomára is.). A kisérlethez szükséges injekciók már bennünk voltak és úgy döntöttünk, hogy a késő nyári/kora őszi (de már hűvös) időben, kint, az iskola előtti téren csináljuk végig a kísérletet.
    Leültünk a fák tövében található padra. Kristálytiszta, hűvös levegő volt, sütött a nap, bár inkább csak világított már. Szinte láttuk magunk előtt, hogy az iskolában lévő nyakkendős, fehér köppenyes emberek a műszereken lévő gombokat, szépen lassan elkezdik a maximum felé tekerni. Egyiket a másik után, szépen lassan, miközben monitorokat néznek a szemüvegük mögül.
    Mi a padon ülve egymásra néztünk, de csak apró bizsergést éreztünk. Majd egyszercsak elkezdett bennünket rosszullét kerülgetni. Tipikusan olyan érzés volt, mint amikor másnaposan kanyarogsz egy szerpentinen az autóval. (álom közben és rögtön felébredés után is ez a rosszullét mozzanat maradt meg a legerősebben) Ez az érzés egyre csak erősödött, de nem ment el addig a pontig, hogy az ember kiadja a gyomra tartalmát. A rosszullét érzés egyre csak erősödött, majd az elménk elkezdett rázkódni. Furcsa, fehér pálcák jelentek meg a tudatalattinkból, miközben arra gondoltam, megkérdezem a padon ülő társamat, hogy mi is ez a kísérlet. Nem jött ki egy szó sem a számon, de a szemén láttam, hogy ő is erre gondol.
    Nem tudtuk a kísérlet célját, arra gondoltunk, hogy egymás gondolatait kell elolvasnunk, de nem szimpla gondolatolvasás útján, hanem úgy, hogy az elménk eggyé válik és mindent tudni fogunk a másikról, a gondolatairól. Sőt, a műszereket tekergető emberek még arra is gondoltak, hogy más, még távolabbi emberkre is ki tudjuk a közös elménket terjeszteni... nem feltétlenül a jó ügy érdekében.
    A fehér pálcák egyre vadabbul forogtak, majd egyszer csak hirtelen vége lett az elme rázkódásnak, majd egész gyorsan megszünt a rosszullét is. Ültünk a padon, kimerülve, izzadság cseppek voltak a homlokunkon. Az idő látszólag nem sokat mozdult előre, a napszak ugyanaz volt, amikor elindult a kísérlet. Egymásra néztünk, de nem tudtunk megszólalni, de mindketten ugyanarra gondoltunk. Mennyi idő telt el, mit csináltunk, mi volt a kísérlet célja, mi történt velünk?

    Helyszínváltás. Egy hegy tetején vagyok, egy padon. A pad körül van ölelve magasabb sziklákkal, így egy kis kuckós érzése van. A szatyromba pakolok be, hogy indulok haza, de annyi minden dolog jár a fejemben, a kísérlet, a célja, a jövőm, hogy a hajszárítót nem raktam be a többi dolog közé.
    Hazaérve tudatosult bennem, hogy a hajszárítót otthagytam a padon. Vissza kell mennem érte, mert a hárpia le fog érte cseszni. Ráadásul jogtalanul, mert csak egy hajszárító és másnap is meglesz a hegy tetjén. De a hárpia élvezni fogja, hogy baszogathat. Így hát a félelemtől futásnak indultam, hogy még mielőtt észreveszik, hogy nem hoztam el a hajszárítót, vissza is érjek vele.
    A töltés oldalában lévő betonlépcsőkön suhantam lefelé, hogy a hegyi ösvény bejáratához menjek. A betonlépcsők aljában egy nagy hosszú parkoló volt, ahol az egyik volt kollégám (SK, volt munkatársam), egy fehér, Audi S8-cal (vagy ilyesmi, a lényeg, hogy bazi nagy hűtőrács van az elején) állt. Beszélgettek több ismerősömmel az autó mellett. Miközben suhantam le a lépcsőn, nem tudtam megállni és puhán nekiütköztem az autónak, ami a elkezdett így kigurulni a parkolóból.
    SK odajött, mondta, hogy semmi gond, lefékezte az autót és megkérdezte, hogy mi újság, hogy vagyok. Igazából rendes fickó nagyon, elkezdtünk beszélgetni, hogy most mit csinál, mennyit keres, ha már ilyen jól megy, hogy ilyen autója van...stb. Mindketten kapucnis felsőben voltunk és beszélgettünk.
    Hirtelen belém nyilamlott a félelem. A hajszárító. Elkezdtem futni, az egyre sötétedő éjszakában, hogy megtaláljam a hegyre vezető ösvényt. Arra gondoltam, hogy ha nem találom meg időben, akkor az ösvény kapuját be fogják zárni és akkor már csak másnap reggel jutok fel. Fel-le futottam az utcákon, de nem találtam meg az ösvény bejáratát, elfutottam rengeteg drótkerítéses ház mellett, egyre távolodtam a kisváros központjából (ahol az iskola is volt, a kísérlet helyszíne). Végig az járt a fejemben, hogy megint durván és igazságtalanul fognak bánni velem, pedig mi értelme van ennek... egy hajszárítóért... ami reggel ugyanúgy meglesz a hegyen...

    Plastikman - Panickattack

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Ma is sétáltam, közel 16e lépés. ~12km. A lényeg, hogy egy írtózatos nagy színjáték része vagyok és még én próbáltam tenni érte. Ahogy a dal mondja, egyedül nem megy, de nem gondoltam, hogy valaki ennyire sötét, önző és számító lehet. A gyerekünkre sem gondol. Az én lelkiismeretem tiszta és nem csak szerintem, meg a szomszédjózsi szerint.
    Pici baba, aki már nem is pici, tegnap nekem engedte a fogmosást csak, nálam nem hisztizik. Ő mondta, hogy apabu és a kezembe nyomta a fogkefét. A napokban matricákat ragasztott a nadrágomra és a lábamra. Imádnivaló.
    Durva, hogy mennyire kiszámíthatatlan az élet, engem is kikezdett rendesen, olyan embert próbál belőlem csavarni amilyen soha nem leszek! Hogy fel tudok-e ebből állni? Nem biztos.
    Enjoy folks, while it lasts.

    Dehogy full lényegtelen dolgokról is írjak. Doom, Doom Eternal a 2dlc-jével nyújtott egy kis kikapcsolódást. Megszünik a Stadia, így ennek is vége. A sör minősége romlik, a mogyorókrémből extrém mennyiséget tudok megenni. Olvasáshoz, filmekhez nincs erőm, pedig van pár ami érdekelne, de ezeknek az örömét is elvette.

    Egy csillag ragyog az égen. Egy. Ragyog.

    Moby - 'In This World'
    Moby - Why Does My Heart Feel So Bad?
    Lorde - Liability
    Taylor Swift – exile (feat. Bon Iver)
    Fever Ray 'Keep The Streets Empty For Me'

    Omega - Fekete Pillangó

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Kavarog bennem egy-két dolog, de még hagyom őket, magam sem tudom mi lesz a vége, alap dolgok rendültek meg.

    Meg vagyok fázva, meguntam a hús/köret kombót mostanában, ezért valami "extrábbat" ettem volna. Az extra azt jelenti, hogy ritkán eszem, azaz nem megszokott.
    Csináltam mogyorós tésztát. Hehe, durván hangzik, de nagyon finom, megküldtem csípőssel rendesen, hátha kihajtja belőlem a megfázást, illetve ebben a hirtelen jött hűvős időben egy elég jó kis energiabomba.
    Szóval, spagetti recept újra, mert marha gyorsan készen van. Wokban 1,5 evőkanál crunchy mogyorókrém, 2 evőkanál szezámmag olaj, 1,5 evőkanál szójaszósz, szűk 1 evőkanál vörösborecet, fél chilipaprika karikákra, picivel több, mint két hüvelykújjnyi gyömbér és 2 gerezd fokhagyma.
    Namost, a gyömbért és a fokhagymát lereszeltem, beletettem a többi alkotórésszel együtt a wokba. Össze kell forralni és egy kis tésztafőzőlével a megfelelő állagot kell adni neki. Mehet bele a tészta, összeforgatjuk és mehet a tányérba. Kiszedve, karikára vágott újhagymával és szezámmag szórással, valamint az egész chili 1/4-ével megszórtam.
    Adta eléggé, csípős is lett mint az állat.

    Deep Dish - Moscow cd2

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Elindítottam egy folyamatot (hosszú kifutású lesz várhatóan, ha vége, előfordul, hogy leírom mit miért), ami egyedül nem fog menni, így kértem segítséget, mivel csak én próbálok tenni előre vagy oldal irányba haladásért. Kemény napok vannak mögöttem, de ez még csak a kezdet. Az elmúlt jópár éjszaka különösen gyötrelmes volt, sok esővel.

    Írtózatosan okos a pici baba. Imád engem, mert én türelmes vagyok hozzá, akkor is ha hajszálvékonyságúak az idegszálaim. A fürdetést, a fogmosást is nekem engedi, sőt már a pelus cseréért is hozzám jött valamelyik nap. Mondjuk ez lehet nem lesz sokáig, mert bilizik és ma a felnőtt wc-re kéredzkedett fel. Érzi ő is a helyzetet, de szerencsére ő még másra koncentrál. A játék, csiklandozás, fogócska mindennap megvan bőven.

    A munkahelyen egy több országos projektbe dobtak be ismét, de már csak akkor amikor ömlött a sz@r és majdnem rájuk borult. Kezdek átlátni a káoszon és halad a dolog. Túl vagyok terhelve folyamatosan, mindig 7-8 projektbe kell ugrálni ki-be. Inkább vinném a 3 nagy külföldi projektet, -amiből 2 több országos-, mint az egypálcás magyar projektekkel foglalkozni. Felmerült ismét a váltás gondolata. A kollégák közül, márt volt aki megkérdezte, hogy minden stimmel-e. Nagyon látszik rajtam az elmúlt időszak, mind munka, mind magánélet terén.

    A gazdasági helyzetről nem írok, a 40%-os infláció az elmúlt 2,5 évben megteszi a hatását minden téren. Gazdaságilag is, társadalmilag és egyéni szinten is.

    Volt egy koccanásom is az autóval nem annyira régen, nem voltam éppen top lelkiállapotban az ismert okok miatt. Senki nem sérült meg, úgy tűnik nem gazdasági totálkáros az autó, javítás folyamatban. Huszonpár év és sokszáz km alatt az első, remélem az utolsó. A biztosító jól lefog gombolni az következő években.

    Dido - Life for Rent

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Annyi mindent szeretnék neked megtanítani és még közösen átélni. Lángost gyúrni hol vigyorogva, hol tudományos komolysággal, a két kezedet fogva táncolni, még ezerszer meghallgatni ahogy a cukkini helyett kuccinit mondasz, mesét olvasni az ágyad mellett, felhőket és a csillagokat nézni miközben 100-at kérdezel, csendben ülni veled egy kilátóban miközben nézzük az allattunk elterülő várost, mindig megcsikizni amikor kéred, betömni közösen egy jó nagy adag palacsintát és hordóként leülni mesét nézni, buborék fújzózni, száguldani a kismotorral, beimádkozni a kádba amikor csintalankodsz, hallgatni ahogy azt mondod apaja, közösen játszani minden karácsonykor, csendben, zenét hallgatva, nézni ahogy felfedezed a világot, fájó szívvel elráncigálni a boltban a baba mellől amit a születésnapodon kapsz meg fülig érő szájjal, vigyorogni amikor csak a mama/tata által készített ételt vagy hajlandó megenni, hintázni.
    Megtanítani a kártyatrükköt amit a keresztanyád tanított nekem, viselni azt a pólót amit te választottál nekem, átadni egy remek könyvet, megsimogatni a fejed amikor a leckét írod, elvinni a kisbarátaidhoz majd hazahozni, egymás mellett ülve a busz ablakán kibámulni, sétálni az erdőben, tisztelettel és érdeklődve nézni az állatokat az állatkertben, a kedvenc zenédet bömbölteni a kocsiban napszemüvegben, megtanítani a titkos receptjeimet, esőt szagolni a teraszon, elővenni a szerencshúszast amit közösen találtunk, érezni a bizalmadat, a szeretetet, a ragaszkodást, tanácsot és fagyit adni a szerelmi bánatra, pénzt adni az első kocsmázásra, közösen filmet nézni miközben a gombóc szorítja a torkunkat vagy levegőt nem kapva röhögünk, figyelmeztetni, hogy mit ne szalassz el az életben, mire vigyázz, mik az igazi értékek, komótosan kávéval és kakaóval indítani a szombat reggelt, beszélgetni amikor az idő összezsugorodik, jelentőségteljesen átölelni, megfogni a kezed, látni, hogy boldog vagy... és még ezer meg ezer dolgot... ezer meg ezer dolgot... együtt.

    Lamb - Gabriel

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    "Lehunyja kék szemét az ég,
    lehunyja sok szemét a ház,
    dunna alatt alszik a rét -
    aludj el szépen, kis Balázs.

    Lábára lehajtja fejét,
    alszik a bogár, a darázs,
    velealszik a zümmögés -
    aludj el szépen, kis Balázs.

    A villamos is aluszik,
    - s mig szendereg a robogás -
    álmában csönget egy picit -
    aludj el szépen, kis Balázs.

    Alszik a széken a kabát,
    szunnyadozik a szakadás,
    máma már nem hasad tovább -
    aludj el szépen, kis Balázs.

    Szundít a lapda, meg a sip,
    az erdõ, a kirándulás,
    a jó cukor is aluszik -
    aludj el szépen, kis Balázs.

    A távolságot, mint üveg
    golyót, megkapod, óriás
    leszel, csak hunyd le kis szemed, -
    aludj el szépen, kis Balázs.

    Tüzoltó leszel s katona!
    Vadakat terelõ juhász!
    Látod, elalszik anyuka. -
    Aludj el szépen, kis Balázs.

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    válasz thesound #47 üzenetére

    Nem ettem ma még semmit. Egy Ceylon Buddy-t kortyolgatok. Azt hiszem a váltott elhelyezés lenne legjobb. Sokat kutattam, beszélgettem. Ha a kislányomra gondolok, hogy miért kell neki ezt átélni, akkor valaki rögtön hagymát kezd szeletelni.

    Álmodom is. Megint az egyik kihagyott ziccerrel álmodtam még húszhoz közeli időszakomból. A lehetőség megvolt, nem éltem vele, elment. Felébredve és álmomban is nagyon rosszul esett, hogy mással ment el, mert balfék voltam.

    Moby - We Are All Made Of Starts

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Nem írtam 1 hónapja, nincs mit. Ugyanaz a szartaposás és lejtmenet mindenhol. Munkahelyen, globálisan és magánéletben egyaránt. Utóbbi okozza a legnagyobb gondot. A savas/toxikus/hazug/önző közeg. :( Ki kell tartanom még.

    Pozitívumok is vannak. A kislányom és most a Doom. Ennyi.

    Fatboy Slim ft. Bootsy Collins - Weapon Of Choice

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Készül most egy film Marilyn Monroe-ról. Az alapötlet miatt érdekel, ami az, hogy nulla magánélete volt és az elvárások miatt sohasem tudott önmaga lenni, folyamatosan megfeleltették és ez kihatott a mentális és a fizikai életére is, majd a tragikus véghez vezetett.

    Nagyon könnyű a mai feszes/túlhajtott/csúcsrajáratott/információs szmogos/FOMO világunkban nem önmagunknak lenni. Megfelelni a munkahelyen, haladni az életünkkel -leginkább előre célszerű-, időt szakítani magunkra és azokra is akik igazán számítanak.
    Észrevenni nehéz, csak az ember érzi, hogy nem stimmel valami, nincs üresjárat, most ezt kell csinálni mert, utána meg amazt, mert... ördögi kör, főleg akkor ha minden oldalról túltolják az embert. Ember legyen a talpán aki megálljt tud parancsolni a ringlispílnek, mielőtt jönnek a fizikai tünetek/betegségek. Elfelejtünk magunk lenni, kifacsar a valóság, főleg ha egyedül vagyunk vagy a környezetünkben élőket már rég bedarálta a képzelt valóságuk és ezt rajtunk élik ki. Majd bumm és kész a chocapic.
    Érdekes módon azt látom, hogy sokkal több türelmem van a kislányomhoz, mint az anyjának. Pedig a tolerancia szintem a béka segge alatt van és szinte minden oldalról próbálják az idegeimat kicinciálni (sikeresen...). Ami azért is érdekes, mert soha nem voltam kimondottan családcentrikus, bár az anyukámmal nemrég történt beszélgetések egyikekor elmondta, hogy mindig úgy nevelet, hogy a család fontos legyen. Ez megmagyaráz pár dolgot és örülök neki, hogy így tett.
    Persze én is változom, kell is, anélkül nem megy, de egy pár dolgot annyira tisztán látok most, hogy megszületett a kislányom. Folyamatában látom a családi köteléket, amit adott és fogok én is továbbadni. Illetve nagyon érdekes, de megfigyeltem magamon, hogy ha valami komolyabbról beszélgetek a szüleimmel, akkor óhatatlanul figyelembe veszem azt az aspektust is, hogy már én is szülő vagyok és ha a kislányom xy módon reagálna ugyanerre a dologra, akkor én mit éreznék. Igaz kis kerülővel, de oda szeretnék kilyukadni, hogy jobban megértem a szüleimet, akikkel egyébként teljesen normális kapcsolatom van.
    Próbálok visszaevickélni azokhoz a dolgokhoz amelyek mindig is fontosak voltak számomra és mostanában elvesztek. Back to roots. A mai rohanó világban ez sajnos nem természetes, tudatosan kell erre filgyelni és ez sem mindig elég.

    Dehogy legyen egy kis bulvár is -főleg, hogy a fentiek fontosabbak és lényegesebb dolgok, hogy ennyivel érthetően ki lehessen fejtni annak aki nem járt még ilyen cipőben-, az álmaim még továbbra is megvannak volt egy rendőrségi sztori amikor csekken kaptam büntetést, de nem volt értelme a büntetésnek és nem lehetett tudni, hogy scam vagy valós-e. Egy másikban egy nagy zöld füstfelhőből kirajzolódó fejnek volt jelentősége, ami szintén kezdett átmenni álom az álomban kategóriába.
    Találtam egy számomra is ehető mogyorókrémet, de olyat ami tíz nyelven beszél. Ez hasonlít a legjobban arra amire gyerekkoromból emlékszem -gyökerek, huh?-. Az árától tekintsünk el, mert egy vagyon (50%-a mogyoró, nem a földi, hanem a bokros), van benne csoki, vanília és a többi persze cukor meg olajok, mint minden mogyorókrémnél. De valami zseniális. Ehhez hasonlítom, amit a 80-as években kis dzsemes dobozokban árultak. 20 Ft volt, imádtam. Anyukám vette sokszor sütibe is és nekem is, én meg kiskanállal betoltam. Persze abba a hibába estem, hogy elég gyorsan befaltam az egész üveggel most is, lévén nagyon ritkán jutok ilyesmihez. Lehet veszek egyet még aranytartaléknak.
    A korábban is ismertetett magánéleti helyzetem nem változott, szépen úszunk a vélhetően elkerülhetetlen vég felé, egyre extrémebb dolgok történnek, majd visszajutunk oda ahol már 100-szor jártunk. Beteg az biztos.
    A kislányommal egyre szorosabb a kapcsolat. Ahogy okosodik és tanul egyre több mindent ki tud fejezni. Nem is gondolná az ember, hogy egy másfél éves kislány mennyi mindent megért, érez és ezt egyre jobban ki tudja fejezni. Ősszel indul a bölcsibe. A kora alapján a legkisebbek közé kerülne, de olyan értelmes, hogy egy csoporttal magasabbat javasoltak -ahol korban ő lesz a legkisebb-.
    Valamint folytatódnak a zenehallgatós éjszakák. -Nagyon remélem- egy gyógyulási/tisztánlátási folyamat kezdete. "Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." - mondta Kodály Zoltán, én meg hozzáteszem, ha bevilágít valamit, akkor éljük át újra és vonjuk le a tanulságot számunkra vagy dőljünk hátra és élvezzük az utazást.

    FKA twigs - home with you
    dZihan & Kamien - Spacewater

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Egy zabmalátát és zabpelyhet is tartalmazó dupla hidegkomlózott IPA-t iszogatok. MS Astral Projection. Ezt most nagyon jól esik, vastag krémes hab, az ize is krémes, a 7,9 nem is érződik rajta. Finom.
    Szükségem is van rá, mert a hárpia újra lecsapott tegnap. Űzi a játékait, önigazol, az egoja az eget verdesi, hisztérika, agresszív és mindemelett ez empátia teljes hiányát mutatja/mondja. Én folyamatosan nyitott vagyok (+kezdeményeztem többször beszélgetést, hogy oldjuk meg a kialakult helyzetet), gyakorlatilag használati útmutatót adok magamhoz, a megoldásra törekszem. Az a baj, hogy megint bebizonyosodott, hogy maximum csendben marad néha, de egy pszichopata. A saját szüleiről mondott olyan dolgokat, hogy az én gyomrom fordult ki. A saját önigazolása tele van lyukakkal, amikor szembesítem vele, agresszivvá válik. Csupa olyan dolog amit valamennyire láttam és beszélgettünk is róla régen is. Akkor még azt láttam, hogy fejlődésre képes. Mondtam neki, hogy kérjen külső segítséget, de azt is elutasítja. Annak ellenére, hogy volt rá szükség egyszer és ő maga mondta, hogy nagyon jót tett.
    A gond az, hogy szép lassan elerodálódom. Ami a legdurvább, hogy a saját maga viselkedését úgy legitimalizálja, hogy van ennél rosszabb is. Tessék? Egy kollégám jut eszembe, pont vele beszélgettem, hogy mostanában kevesbbé szar a munkahelyen, erre mondta, hogy milyen durva, hogy most azért nem járok interjúra, mert kevésbbé szar... nem normális állapot.
    Illetve a tesómmal beszélgettem, hogy nála is sok szar van a munkahelyen, de otthon szeret lenni a férjével. Feltöltődik és megnyugszik, elvannak, annak ellenére, hogy náluk sem problémamentes minden. De figyelnek egymásra, empatikusak és toleránsak egymással szemben. Én meg tényleg felörlődöm, mert a munkahelyi szar után, kezdődik az itthoni szar, pontosan ugyanaz, csak pepitában.
    Egyedül ezt nem fogom tudni megoldani, a legrosszabb lehetőséget veszem számításba egyre többször.
    Az imádott kislányomat sajnálom a legjobban (tényleg egy tünemény). Az egy dolog, hogy akármi lesz én csak rosszul jöhetek ki belőle, de számára a legjobb életet képzeltem el és így nem kaphatja meg. És ez fáj. Nagyon. Tegnap egy három órás séta kellett, hogy megnyugodjak és persze az egész helyzeten a több napja tartó 3-4 órás alvás sem segít. Life is tough.

    The Chemical Brothers - The Private Psychedelic Reel

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Megint a hold lesz a cinkostársam. Felcsaptam a fejhallgatót és elindult a nosztalgia vonat amin bólogatva, mosolyra húzódó szájjal és távolba meredő szemmel robogok. Az elmém sorra hozza fel az emlékeket, érzéseket, amiket abban az időben megosztottunk egymással a társaságunkban. Felvillanó hangulatok, képek, érzések, zenék, illatok, pillantások, mosolyok.

    Még amikor tesóm első -vagy második?- hifijén hallgattam a másolt cd-n Slam Jr.-t hajnalban és tudtam, hogy hazaértem. A készülődés izgalma, buli előtti ugrálás az ágyon a haverokkal, bömbölő Underworld-re, kocsmázások, hajnali lángosozások/hambizások -egy dupla bizbaszt kérek! Sóval!-, vérágas szemmel beszólás az újságoshoz -na mi újság?-, garázsos before-ok -bakelitekkel-, indulni kellene haza, de persze xy -véletlenül- eltünt -a tánctér közepére-, reggeli buszozások -elaludva a megállót-, másnapos (szó szerint) -sztorizgatós- összejövetelek, igazi -bullshit mentes- beszélgetések, házibulik -piával, bográcsozással, csajokkal, barátokkal-, összetartás -ha csomagtartóban is, de hazavittük, ha kiütötte magát valaki vigyáztunk egymásra-,...

    Örülök, hogy részese voltam, és így vagy úgy remélem a mostani fiatalok is megtapasztalják ezeket az érzéseket. Lehet mostanában másképpen mennek a dolgok és a covid is kicsit átrendezte a terepet, de remélem a fiataloknak megadatik, hogy átéljék. Menni kell és csinálni, fiatalon, ésszel, de élni az életet. Elismerem, hogy nem könnyű a jelenlegi tizen- és huszonévesek élete -pontosabban másképpen nehéz-, de bennem most ez tartaja a lelket, plusz a kiskányom.
    Egyik ismerősömmel beszélgettem pár éve -egyszerűen mindig értette mit mondok és fordítva- és vele beszélgettem arról, hogy sok minden megváltozott az életemben, de az elektronikus zene szeretete megmaradt. Azt mondta, hogy az meg is fog maradni...
    Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor pár embernek hiányzik a társasága.

    Slam Jr. - Aquarium

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    válasz thesound #41 üzenetére

    Hajnal van, dög meleg (kint 26, a szobában 31), nem aludtam még semmit, a hold utolsó negyede pont bevilágít az ablakon, zenét hallgatok.

    A lezárás, az a lezárás ami piszkosul odavaló az egész szett után.
    EXIT 2022 | Anfisa Letyago @ mts Dance Arena

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A mai ebédem kolbászos tészta volt. Soha nem csináltam még, rögtönzött recept volt, ellenben nagyon finom lett.
    A szüleim készítette kolbászból készült. A kolbász karikákból kisütöttem a zsír és azt leöntöttem róla. (ha nagyon gourmet lennék, akkor azt mondanám, hogy kolbászcsipszet készítettem). Egy wokba beleszórtam a kolbászkarikákat és nyakon öntöttem rizses főzőkrémmel (kinek mi: tejszín, főzőkrém, besamel, rizs alapú főzőkrém...stb.), só, bors és a tészta főzővizéből egy merőkanálnyi. Összeforraltam, belement a tészta, még 1-2 percet főztem, hogy szépen összeálljon minden és tálalás. Fuck yeah, fogok még készíteni ilyet.
    Tavaly nyáron salátát kívántam salátával, most meg spagetti függő lettem. Vigyázni kell, hogy a "versenysúlyom" ne lépje át a 68kg-t.

    Gene on Earth - Lunchbox Music

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Ezek a kínaiak tudnak valamit. Az ízfokozós zacskós levesük még mindig nagyon finom. Néha megkívánom és pár zacskó lecsúszik, de azért próbálom magam tőle távol tartani. Igaz, rizstésztásat nehéz találni. Utána egy meggyes muffin még lement. Perfekt ebéd.

    Meat Beat Manifesto - Prime Audio Soup

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Ma arra ébredtem fel, hogy az egyik szemben lévő lakásban nagy a pakolás. Két hete meghalt a néni aki benne lakott. Kilencven valamennyi éves volt. Nem ismertük különösebben, de néha az erkélyen kersztül pár mondatot beszéltünk vele. Egy kedves öreg néni volt egyébként, de már jó ideje nem ment ki a lakásból. A fia és egy bejárónő járt hozzá heti pár alkalommal.
    Furcsa volt hallani, hogy máris "verik" szét a lakást. Pakoltak, de lehetett hallani, hogy a konyhaszekrényekből szedik ki az edényeket, tányérokat. Valemelyik munkás mondta, hogy a hűtőt is nézzék meg, utána jönnek a bútorok.
    Elkezdték eltakarítani az öreglány életterét. Ahogyan írtam is, nem ismertük igazán, de valahogy furcsa érzés, hogy még láttuk, hogy a konyhában poroszkál, most meg vad idegenek "eltakarítják az életét". Módszeresen, kíméletlenül, minden apró részletet ami ő volt. Ennyi lenne?

    Underworld - Scribble

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Mostanában nagyon sok álmom valós helyszíneken és valós személyekkel játszódik. Ma elég sokfélét álmodtam, pontosan öt álmom volt, amiből az elsőre nem emlékszem már, a másik négyet pedig a leírt sorrendben álmodtam.

    Az elsőben molylepkévé változtam. Az érdekesség az benne, hogy én belülről kb. molyembernek láttam magam (mintha valami hülye szuperhős kosztümben lennék), de a külső szemlélő egy embernagyságú molylepkét látott. Azt valamiért fontos volt hogy nőnemű molylepke voltam. Egyébként januári időszak volt, a gyerekkori családi házunkban voltam, abban a szobában ahol a karácsonyfa szokott lenni és éppen mentem ki a teraszra.

    A második álmomban válásról álmodtam. Otthon voltam az otthoni szobámban. Kint még sötét volt, így égett a villany. Pakoltam be a cuccaimat egy szatyorba. Munkába készültem. A szatyorban a sietség miatt össze vissza álltak a cuccok, főleg egy zöld bili állt benne össze vissza (ez a zöld bili most létezik a valóságban). Igazgattam a bilit, de nem igazán akart normálisan a helyére kerülni.
    Ekkor Zgy (szándékosan kisbetű, mert jelző és egy korábbi munkahelyen volt a munkatársam) bejött a szobámba és mondta, hogy tudja mi a helyzet. Kicsit úgy tünt, hogy katasztrófa-túristáskodni szeretne a helyzetemen, de azért látszott az arckifejezésén, hogy együttérez és megkérdezte, hogy tud-e bármiben segíteni.
    A következő képen egy téli udvaron voltunk, egy hóval borított, beton ping-pong asztal körül. Két ismeretlen figura vastag, kötött sapkában. Az egyikük ügyvéd volt a másikuk pedig a tanonca. Elmeséltem nekik a tényeket és kérdeztem, hogy hogyan megy a válás. Azt mondták ez egyszerű szituáció csak 1 oldalát kell módosítan a szerződésnek, nem lesz gond.
    Közben a ping-pong asztal mellé ért két ismerősőm V (gyerekkori barátom) és SM (szintén az említett korábbi munkahelyről egy kolléganőm, aki paleos). Álltak ott téli cuccban, SM közömbös fejjel, majd közölte, hogy ő elindul a buszra. El is ment, miközben V is készülődött, hogy induljon a buszra. V után kiabáltam, hogy ne vigyem el a munkába, úgyis autóval megyek (a valós jelenlegi autóm volt), vigyorogva nézett rám miközben intett én meg utána kiabáltam, hogy menj csak, végül is nem nagyon esik útba a te munkahelyed.
    A következő helyszín egy vásárló utcácska volt, sőt inkább ilyen nagyon pici árkád szerűség, ahol az ügyvéd tanoncával (ugyanaz a vastag, színes, kötött sapka volt rajta) találkoztam. Megismertem hátulról és utánamentem és megkérdeztem, hogy ugye a hitelekkel sem lesz gond. Azt mondta nem gond, standard dolgok nincs vele gond.
    Ekkor ébredtem fel az álmomban (nem a valóságban, hanem álmomban álmodtam és még az álmomban ébredtem fel, ha fogalmazhatok úgy, visszaértem az első szintű álomba).
    Szóval felébredtem az álomban és a jelenlegi szobámban találtam magam. Még este volt, hajnal előtti este, de már a szemben lévő raktárban (ez nem valós, nem raktár van szemben), pakolták a teherautókat. Nyári éjszaka volt az ablak nyitva, beláttam a szemközti épület ugyanazon emelétbe ahol ment a lapos tv-n egy reklám amiben egy nő reklámozott egy kék ballonkabátot. Miközben ezt szemléltem sírtam. Nem is inkább sírás, hanem már az az állapot amikor már könnyek nem jönnek ki a szemeden, csak artikulálatlanul hörögsz, folyik a nyálad és rohadtul fáj a mellkasod közben. Az ok az volt, hogy hogyan jutott idáig valaki, hogy a válás legyen az eredmény, hogyan aljasodhatott el valaki ennyira, hogy ekkora fájdalmat okozzon nekem és ez legyen a megoldás. Átaddtam magam a fájdalomnak és közben arra gondoltam csak be ne jöjjön a szobámba illetva arra, hogy ha már az almomban is a válásról álmodtam, akkor ez vajon egy jel, egy megerősítés?
    Ekkor ébredtem fel az első szintű álomból, azaz felébredtem a valóságban is.

    A harmaik álomban középiskolás voltam. Egy fehér, lépcsős emelévnyen álltunk a tanteremben. Oldal egy video volt (igen, videomagnó), amin zöld digitális-pontozott betűkkel jelentek meg az adatok.
    Álltunk az emelvényen én a második voltam a bal szélén a sorban. A tanár (az alsóiskolás osztályfőnököm férje) menetelt előttunk és valamit magyarázott. Én cigiztem közben, mert annyira unalmas volt. A tanár megérezte a cigiszagot. Megijedtem, mert szigorú is tudott lenne. Jött fel az emelvényre, hogy megnézze ki cigizik. Én közben befordítottam a tenyerembe a cigit és a füstőt bróbáltam lenyelni vagy úgy kifújni, hogy ne vegye észre. Jött fel a pódiumra és már mögöttünk volt, hogy megnézze kinek a kezében van a cigi. Itt már éreztem hiába zárnám össze az öklöm az égő cigin, akkor is észrevenné, így nem ezt tettem, hanem szóltam, hogy én voltam tanár úr, én cigiztem.
    Öldöklő szemekkel nézett rám, de láttam a becsületet értékelte. Elkdeztem mondani neki, hogy tanár úr, csak napi egyet szívok (sohasem voltam dohányzó egyébként). A tanár nem szólt semmit, csak nézett. Elkedztem mondani neki, hogy ok tudom ez nem mentség és ettől még én cigiztem. Ekkor a tanár lassan elkezdett összerogyni, majd lefordult a pódium mellé, be a sarokba.
    Kihúztuk onnan és gyorsan ráültettük a pódiumra. A karjai előre voltak meredva és az újjai görcsben álltak, az arca mozdulatlan volt. A kerek szemüvege nem tört el, de az osztálytársaim csak néztek megbénültem. Szóltam nekik, hogy hívják a mentőt, miközben a tanár karja és újjai lassan megmozdultak, kezdett a görcs engedni. Nekem közben sebessen cikáztak a gondolataim, hogy mi lehet ez? Stroke, infarktus vagy csak nem vette be a gyógyszereit?
    A mentő elvitte, mi diákok kimentünk a folyosóra (a valóságos általános iskolai emeleti folyosó volt az), és üres érzés maradt bennem.

    A negyedik álmomban egy szűk utcában, egy szűk parkolóban voltunk. A(z) jelenlegi autóm egy szemetes mellett állt. A szemetes mellett mekis dobozok voltak. Egy kis cigánygyerek elkezdett ugatni, hogy kié ez a kocsi, mert amiatt nem tudja belerakni a szemetét a kukába. Nyílvánvaló volt, hogy ha a szemetes mellett áll a kocsi, akkor nem ez a gond, csak kötözködni akartak.
    Elkezdte tologatni az autót, hátha hátrébb megy. Az autó úgy csúszott, mintha jégen állt volna, pedig szép nyári nap volt. Azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki, hogy ez az én autóm és hogy hogy a fenébe csúszkál, mikor a kéziféket is behúztam és sebességbe is hagytam.
    Annyira tologatta már az autót, hogy majdnem nekiment a szemben lévő kerítésnek. A helyi erők egy másik gyerektagja ott biciklizett, majdnem nekitolta a másik cigánygyerek az autót. Megállt a biciklivel a kerítés és az autó között és elkezdte mondani, hogy kié ez a szar és szétkarcolja a gecibe az egészet.
    Ekkor odamentem a biciklis cigánygyerekhez és durván megfenyegettem miközben elárultam neki, hogy ez az én autóm. Megláttam a félelmet a szemében és gondoltam rátromfolok a fenyegetésnél. Ezt már nem vették komolyan (pedig egy normál ember összehúzta volna magát rendesen), lepergett róluk. Edzett gaztevők.

    Röyksopp - 'Breathe' ft. Astrid S

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Egyébként a kislányom is úgy tűnik szereti a zenét. Én közben feldobtam a fejhallgatót és azóta sem tudom lerakni. Másfél éves, van már táncolás. Ráadásul két fajta, egy popórázós és egy billegős. :)
    Úgy tűnik igazi csaj lesz, mert már van táskája, amiben hol gumi vizilót, hol édesburgonyát hordoz és használja ellenünk azt a nézését amit akkor csinál amikor tudja, hogy nem engednénk neki valamit és persze elolvadunk és valamennyira megengedjük.
    Most elkezdték érdekelni a számok, a ceruzák, mindenféle építés, könyvek, állatok... egyszóval kb. minden. A napokban elkezdett forogni. Néz, vigyorog előre, hogy tudja nem szabad, de akkor is forog és kacag amikor megfogjuk, hogy elég lesz, mert elszédülsz.

    Way Out West feat. Tricia Lee Kelshall - Mindcircus

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Egyébként az első -igazán nagy tömeget mozgató és létszámú- party generáció felnőtt. Középorúak vagy idősebbek. Ha az érzéseket kellene összefoglalni, akkor a videoklippel együtt(!): Bicep - Glue

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A beidegződések még működnek. Igazából nem is beidegződés, ellenben fontos dolgok kapcsolódó pontja.
    Ülök a gép előtt és bevillan, hogy a következő szettre vágyom most: EXIT 2009 | Carl Cox & Green Velvet Live @ mts Dance Arena. Hát persze, július van, Exit festival. Elindítottam és azon kaptam magam, hogy vigyorogva bólogatok a gép előtt. Részese voltam. Ennyi év után is imádom, tódulnak az emlékek. Több, mint 10 éven keresztül jártunk a Novi Sad szívében lévő várban tartott fesztiválra. Valahogy a barátaim számára és számomra is többet jelentett bármelyik fesztiválnál.

    1999-ben tartották meg először, a Milosevic-reszim elleni diákmozgalom egyik lépése volt. Egyrészt politikai indítattású volt -nagyon fontos, hogy volt célja, nemcsak egy mai értelemben vett pénzszivattyú-, másrészt pedig a rezsim alatti időkben reményt, hitet és szabadságot adott a fiataloknak. Illetve nem utolsósorban kinyitotta Szerbiát a világ számára. Aztán idővel kinőtte magát egy hatalmas és nemzetközi szinten is igencsak elismert fesztivállá, azonban akik félig-meddig ott voltak a születésénél, azokan többet jelent egy mai értelemben vett fesztiválnál.

    Arra pontosan nem emlékszem, hogy a 2000-ben vagy 2001-ben voltunk először az Exiten. Utána több mint 10 éven keresztül mentünk, minden évben. Meghatározó időszak, meghatározó élmények.
    Szóval a fent linkelt Carl Cox b2b Green Velvet egy 10/10 szett. A két mókamester között nagyon megvolt a kémia. Tipikusan a ritkán megismételhető élmények egyike. A reggel 8 órás kapuzárást -amit a korábbi években nagyon komolyan vettek- kitolták fél kilencig. Mindenki megtiszteltetésnek érezte és a szervezőknek is nagy respect, hogy érezték, hogy ezt itt nem lehetett időre befejezni. Nyári reggel, meleg volt, fél literes vizeket osztottak az embereknek 8 óra után a buli közepén.
    2009, tehát az emberek még leginkább okostelefon nélkül jöttek szórakozni, nem azért, hogy felvegyék videora az egészet és valójában az legyen számukra a lényeg, hogy a közösségi oldalon lehessen pózolni. Egyszerűen nem volt még érezhető, hogy csak azért jönnek az emberek, hogy pózolhassanak, hanem egyszerűen az elektronikus zene, a társaság és minden fesztivállal kapcsolatos dolog az ami vonzotta az embereket. 4 napos totális agyeldobás és kikapcsolódás... nagybetűs kikapcsolódás és energia a következő 1 évre.
    Maga a video is nagyon jól van összevágva, olyan pillanatokat kap el, amit csak az vesz észre, aki részese volt ilyen eseményeknek. Nagyon sok minden történik, amit csak avatott szemek látnak. (Van néhány remek Boiler-room-os video ahol rengeteg avatott szem kommentel. Aannak aki ebben élt fiatalon, élmény olvasni.)
    De amúgy gondoljatok bele, mit élhet át a susogó melegítős majom maszkos fazon :D.

    A társaság akikkel mentünk írtó jó volt mindig. 10-20 ember, voltak fix emberek, voltak olyanok akik 1-2 napra beugrottak. De a lényeg, hogy figyeltünk egymásra. Nem kellett félteni bennünket, elengedtük magunkat rendesen, de figyeltünk és vigyáztunk egymásra. Mindig és minden szituációban. Jópár olyan sztori van amire ha csak rágondolok akkor mosolyra húzodik a szám.
    Ehhez az is hozzájárult, hogy nagyon jól meg volt szervezve az egész. Emberek hozták létre embereknek. Gondolok itt a beléptető rendőrökre, fegyveres őrőkre a falak tetején :Y , az útvonalak kialakítására a token, kártyás rendszerre, az emberi viselkedésre a személyzet részéről.

    Magának a fesztiválnak és a városnak a hangulata nagyon vadregényes. Így utólag visszagondolva. Azért abban az időben amikor jártunk az Exitre, akkor Szerbián igencsak látszott, hogy a háború nagyon megviselte az országot. Rengeteg félbehagyott építkezés, gyáraknál és magánházaknál egyaránt. A szállásadónkkal nagyon sokat beszélgettünk és elmondták mindig, hogy dolgoznának, de nincs munka. Nagyon szerényen éltek és fesztivál ideje alatt a saját házukban adtak ki szobákat.
    A fesztivál korai idejében még a közönség nagy része helyi volt, de idővel szerintem megfordult ez az arány és több külföldi volt a rendezvényen.

    Rengeteg olyan élménnyel lettem gazdagabb amit egyszerűen nem tudok betűkre konvertálni. Előadók terén is tágították az ember látókörét. Olyan nagyszínpados előadókat is láttunk amire máshol nem volt lehetőségünk. Kraftwerk, Moby, Hospital records, Grand Master Flash... sorolhatnám napestig. A társaságunk számára már az Exit előtt is adott volt az elektronikus zene egész nagy szelete, de ilyen téren is szélesedett az ízlésünk.

    Ahogy a póló is mondja: Dance Arena Saved My Life :)

    A végére még itthagyom ezt a szintúgy zseniális szettet.
    Miss Kittin Live @ Exit mts Dance Arena 14 July 2012

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Pár nap óta, -bizonyos események óta- megint álmomban sírok, veszekednek velem és nem akarják szándékosan megérteni amit mondok. Az álomnak legalább vége van, bár eléggé megvisel. Lassan a valóságnak is vége lehetne. :(

    Ma a kislányommal munka után kettesben voltunk, nagyon jót játszottunk ismét. Nagyon okos, egy tündér és csibész is egyben. Visszatért az étvágya és meggyógyult, mert már újra ezerrel csintalankodik. Ő még számít rám, miatta kell kitartanom. Tudom mit kellene tennem, de nem csak én létezem.

    A folyamatos toxikusság felemészt és amikor már soha nincsenek enyhülést hozó esők, akkor az ember megszilárdul és szétmállik. Hiába szeretné az utolsó szalmaszálat megfogni, szétmállik az is. Nincs szalmaszál, there is no spoon.

    Depeche Mode - It's No Good

    Hehe, nem Rob Dougan - Clubbed to Death, az egy feltámadt ember zenéje.

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Kezdünk helyrejönni, én is és a pici is köhögünk, de már nem halálos. Hányás ma sajnos volt, pedig már 5 nap telt el anélkül. Az oka most a felszakadó nátha. Sebaj, túl kell esni ezeken. A gyerekorvos azt mondta vírusos volt, a bölcsiben úgyis mindenen átesik az ember, ha valamin hamarabb, az nem feltétlenül gond.

    Vagy három hete nem ittam sört, de már most nagyon meleg van, a lakásban állandósult a min. 29 fok. Egy légkondi van, ahol a pici alszik, nagyon ésszel használjuk, úgyhogy emiatt nyugodtan tud aludni. A jövőhétre 35-37 fokot mondnanak mindennapra, hogy már előre bontottam egy Jam52-t. Én a home officeban és este is gyakorlatilag megolvadom.
    Hajnali 3-4 körül már alakul a hőmérséklet. Ekkor a város már elnyugodott -nincs már annyi dajdaj és a helyi erők meg a helyi janik kidőlnek, csak az egyik erkélyen alszik egy gyogyós lakó és bömbölteti a telefonját :-/ - és még nem ébredt fel, így hallatszanak a madarak, mintha nem is egy betondzsungel közepén lennék.

    A héten spagetti függő lettem. Vagy 6-szor ettem spagettit, mármint 6 nap. Szombaton és vasárnap bolognait -na persze nem autentikus recept, de én annak hívom-, a hét többi napján pedig citromos spagettit.
    Namost ez a citromos spagetti rém egyszerű dolog és nagyon finom. Főleg, hogy találtam számomra is fogyasztható kamu parmezán szerűséget. Gyakorlatilag annyi, hogy egy löttyintés olívaolajat 3-4 gerezd fokhagymát (2-3 kinyomva, 1-2 vékonyra szeletelve), citromhéjat (véletlenül sem a viaszolt szart, ha csak az van, akkor kimaradhat), citromlevet és petrezselyemzöldet összerottyant az ember. Amíg fől a tészta egy kisebb merőkanálnyit a főzővizéből merünk a citromos-fokhgyamás elegyünkre. 1-2 percet pirítjuk, forraljuk, majd a kész spagettit beleborítjuk, fél percig még összerotyogtatjuk. Mehet a tányérba, a tetejére a kamu parmezán és lehet tekergetni. :) (remélem nem kell modani, hogy ilyen pár összetevős receptnél nem kamu alapanyag kell, mindenből az igazi)

    Szokták mondani a politikusokra, hogy teljesen eltávolodtak a valóságtól. Ez nemcsak a politikusokra igaz. Van itt még valaki akire igaz. Gondoltam leírok 1-2 mai példát, de inkább nem. Legyen annyi elég, hogy tragikus. Ami a szőrnyű, hogy a rekació még megdöbbentőbb. Itt nem az a kérdés, hogy mi fog történni, hanem az, hogy mikor. Ez a fő kérdés. A hogyan is, de az már csak egy következmény lesz.
    Tudom, ez így nehezen érthető, csak azok fogják érteni, akik már átestek hasonlón vagy voltak ilyen szituációban/élethelyzetben. Beszéltem pár ismerősömmel, sajnos sokuknál nagyon hasonló helyzet játszódik le, pontosan ugyanolyan utat járnak be, mint ami nálunk is lezajlik. Ugyanolyan megoldási próbálkozások vannak és pont ugyanoda jutnak ahova én is. Pedig évekkel ezelőtt hangot adtam a félelmeimnek többször is, amit akkor válaszoknak kaptam azok orbitális hazugságok voltak. Olvastam valahol, hogy nem ismerik be ha hibáznak. Ez tény, de ami a legrosszabb, hogy fejben tényleg így is gondolják. Mindig! A gondolat nincs összhangban a cselekedettel és a szavakkal.
    Sokszor megkapom utólag, hogy nagyon jól látom a dolgokat, a valóságot. Ami baj, hogy nem tudom magamra alkalmazni még mielőtt késő lenne. Már késő, úgyhogy tényleg az van, hogy csak a mikor a kérdés.

    Befejeztem a Sandman-t, már jópár hete. Tetszett, de az biztos, hogy nem voltam 100%-ig érett hozzá. Még el kell olvasnom az biztos. Jön belőle sorozat is a nyáron, de a trailer-ben már látom, hogy az egyik főbb szereplő, magas fehér férfi helyett néger nő lesz. Pont mint a Dűne esetében. Ide leírhatom, a f@szomat már a PC-be, túl van ez tolva rendesen a ló túloldalára.
    Olvastam a Watchmen-t is. Na, amit erről írnak az nem túlzás. Iszonyat jó és ami a durva, hogy a 80-as években is már milyen gondolatok fogalmazódtak meg. Vajon ez már akkor is valóság volt, vagy csak mostanra vált azzá. Nagyon jó, tényleg. Amint befejeztem a képregényt, megnéztem a filmet is. A film is jó, de nem ér fel a képregénnyel, nem egy liga a kettő. Viszont szerintem a film önmagában nem is érthető, nem is érdemes a képregény ismeret nélkül nekikezdeni.
    Most az Ex Machina-t olvasom. A compendium-ot. Hehe, egy tome, ez a jó szó rá. Ez is pöpec képregény, tudni kell elhelyezni a 9/11 Amerikájába és ennek fényében olvasni és akkor bizony nagyot üt. De amúgy mindenre igaz, hogy járjunk utána a háttérnek és annak fényében olvassuk, sokat hozzá tud tenni a megértéshez.

    Ahogy ezt megírtam a sör el is fogyott, holnap indul az olvadás és a folytatódik a mókuskerék. A probléma az, hogy a fő dologban egyszerűen csak lefelé haladok és ez befolyással van mindenre. Mindenre. :( Egyre jobban kifacsar és ahogy telik az idő...

    Hans Zimmer - Day One Dark (Interstellar Soundtrack) (Bonus Track)

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Beteg voltam én is és a kislányom is. Tünemény picurt látni 39 fokos lázzal és azt, hogy gyakorlatilag kidől a láztól és addig nem tudja nyitvatartani a szemét, hogy beadjuk neki a lázcsillapítót, az szívbemarkoló. Persze azért sikerült beadni végül és a végtagok hűtésével most visszament 38 fokra a láza. Az ügyeleten az mondták, a lényeg, hogy 39 fok alatt maradjon mindig.
    Pici szervezete jól reagál még, egyből alvásba merült, engem is kiütött 39 fokos láz, csak én nem tudtam aludni tőle, még reggel ötkor fent voltam és másnap kiszendvedtem egy home office napot, ami nálunk munkát jelent (sőt, szinte mindig többet, mint egy office day).

    A big picture-t tekintve sok dolgot nem írtam le az elmúlt pár hétből. Azon gondolkodtam, hogy leírjam-e ide. INTJ személyiségként ez nem könnyű, ha valaki utánaolvasott akkor az okát is tudja. De említettem a blogom elején is, hogy több célja lehet ennek a blogoutnak. Egy nyílvánvaló és több kevésbé triviális. Ennek kapcsán jutott eszembe -és erről egy külön bejegyzést is terveztem-, hogy mit szeretnék ide leírni és miért, de ha már félig-meddig tudatos, akkor...
    Amúgy ha ebben a rohanó világban pár szóval kellene az általános hangulatom jellemezni, akkor egy lefelé lejtő egyenes, sőt mindig van _aki tud tenni róla_, hogy jobban lejtsen. A felfelé ugró csúcsokat a kislányom jelenti.

    Ennek a bejegyzésnek itt vége szakad pici lány kétszer hányt és emelkedik a láza is újra. Most elaludt.

    There's a light that never goes out (Erlend Oye cover of The Smiths)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Mennyi élete is van egy macskának? Kilenc? Egy főnixnek, mielőtt lehúzza a rolót? Egy embernek mielőtt eltörik?

    The Caretaker - Lacunar Amnesia
    The Caretaker - Long term (remote)

    Erről az albumról (The Caretaker - Persistent Repetition Of Phrases) mindig a fenti kép ugrik be. Nyugtalanító, atomháború utáni séta az elhagyatott telepen, miközben még visszhangzik az élet utolsó, elhalványult töredéke.
    14 éve, az album megjelenésekor is pontosan ilyen érzéseket váltott ki vagy ilyen érzések közepette vettem elő. Különös, nyugtalanító, sötét, reményvesztett album. Csak saját felelősségre!

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Az utóbbi napok álmait nem írom le részletesen, de álmodtam egy színésznőről aki eléggé odavolt értem, részese voltam egy furcsa társasjátéknak ahol 'Hand of God'-ként irányító is voltam és apró játékos is, valamint a Nomadland című film megnézése után volt egy olyan álmom, ahol valaki -csak magam miatt, feltétel nélkül- megfogta a kezem és csak voltunk, ami nagyon jól esett.

    De ha már megint az álmok vizén evezek, akkor egy újabb érdekes jelenség ami elő szokott velem fordulni. Viszonylag ritkán, de azért előfordul.
    Voltatok már úgy, hogy nagyjából felébredtetek, még nem nyitottátok ki a szemeteket, tudtátok, hogy hol vagytok, de mégsem úgy éreztétek hogy ott vagytok ahol. Azt éreztétek, hogy máshol vagytok, pl. a gyerekkori szobátokban, ágyatokban vagy a jelenlegi szobátokban/ágyatokban, de annak tükörképében. Máshol érzitek az ajtót, máshol a polcot, vagy azt érzitek, hogy az ellentétes irányban fekszetek az ágyban.
    Az agyatok pontosan tudja és tudatában van, hogy hol vagytok (jelenlegi szoba/ágy), de valahogy nem tudja felidzéni a jelenlegi helyet, a részleteket (polc elhelyezkedése, az ágyatok iránya a szobában...stb.), hanem a helyébe egy másik korábbi hely (pl. gyerekkori szoba/ágy) vagy jelenlegi hely tükörképe kerül.
    Tudom, hogy ez nem a valós, jelenlegi helyzet, hanem annak egy alternatívája, de nem tudom a jelen helyet/helyzetet részleteiben felidzéni és azon dolgozik az agyam -miközben tudja, hogy nem tudja felidézni a valós részleteket- hogy pontosan felidézze mi hol van, hogy áll a szobában minden ahol jelenleg feksezm, de ugye a részletek felidézése nem megy. Nem ilyesztő a helyzet, hanem érdekes inkább. Furcsa érzésként éled meg, hogy azt érzed ott vagy a másik helyen vagy tükörképben, de tudod, hogy mégsem.
    Pedig ébren vagy úgy gondolom (mert a leírt jelenséget tudatosan szemléled és irányítod), csak még nem nyitottad ki a szemed. Szándékosan nem nyitom még ki a szemem és próbálom felidézni a jelen helyzetet -de nem megy- és közben élvezem, hogy azt érzem zsigerileg, hogy máshol vagyok.
    Amint tudatosan kinyitom a szemem helyrekattan minden és furcsállom, hogy miért nem tudtam a jelenlegi szobát/ágyat részleteiben felidézni.
    Vagy ilyenkor még nincs is ébren az ember, ez az az állapot amikor átcsusszan éberbe az álomból? Az biztos, hogy teljesen tudatomnál vagyok és én irányítom, hogy mire gondoljak, mikor nyissam ki a szemem, éppen a jelenlegi helyet próbáljam felidézni vagy élvezzem az alternatívát. A jelen helyzet felidézése jó kis agytorna élmény.
    Úgy képzeljétek el ezt az alternatív helyen lenni érzést, mintha tényleg ott lennétek, tudjátok, hogy nem, de a végtagjaitokban is érezhető, ha kinyújtanátok pl. a bal kezeteket, akkor nem a jelenlegi helyet érintenétek meg, hanem az alternatív helyen lévőt (ami soha nem képzeletbeli, hanem mindig valóságon alapuló).

    Photek - 124

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A következő álom helyszíne egy repülőtér. Az évszak hűvös, nyári időszak. Az egész középiskolás osztály ment volna az évi 1-2 szokásos repülős kirándulására. (egész gyakran álmodom az általános iskolával, középiskolával kapcsolatos személyekkel mostanában)
    Időben érkeztem, hogy ne kelljen rohanni. Becsekkoltam, leaadtam a bőröndömet, de még sok idő volt az indulásig, így el lehetett menni.
    Odajött NL (valós személy, gyerekkortól induló barátom, igaz középiskolában nem egy helyre jártunk), beszélgettünk és elővettem kettő nagyobb rágót. Olyasmit mint régen a Donald/Turbó rágó, de ez mentolos volt. Kettő volt még, egyet odanyújtottam NL-nek. Elfogadta, kicsomagolta és elkezdte rágni. Én az utolsó szemet nem ettem meg, hanem elraktam.
    Zajlott a reptéren az élet, az osztálytársaim jöttek, mentek, pakolták a csomagokat, minden rendben ment.
    Még egy valaki hiányzott. BZS (szintén gyerekkori barátom és vele egy középiskolába is jártunk a valóságban is). BZS-nek úgy tudjuk, hogy volt egy kísérője (jelentősége nincs, valahogy az volt a lényeg, hogy várta valaki a reptéren, táblával, BZS felirattal). Ez a kísérő NYZS haverja (NYZS szintén gyerekkorból való barátom, általános iskolai osztálytársam is volt), de már egy kategórivál idősebb korosztályból. Tehát főiskolás vagy éppen munkát kezdő fiatal. Mivel volt még idő a gép indulásáig, valahogy el kellett tölteni az időt és egy buli helyre (aka disco) mentünk. (Itt is történtek dolgok, de homályosak a részletek, egy valóságban is létező hely volt az).
    Másnap a buli után visszaértünk a reptérre, NYZS haverja táblával várta BZS-t. Egészen kint, nem a bejáratnál, hanem a kinti tetőt tartó betonoszlopok környékén. BZS is megérkezett az épület oldala felől és odament a tábláját tartó emberhez. Közösen megemelték a csomagjait és elindultak a bejárt felé, ahol én is álltam.
    A bejáratnál állva elővettem az utolsó rágom, -amit korábban nem ettem meg-, mire odajött NL és elkezdte a kezemből kicsavarni, hogy adjam neki. Erőlködve, fogösszeszorítva próbálta elvenni, miközben az erőlködéstől összeszorított ajkaim között kiszűrve mondtam neki, hogy ez az utolsó, ez az enyém. Sertődve és meglepetten nézett, de felfogta és otthagyott.
    BZS kísérője, ekkor ért oda a csomagokkal és fél kézzel kilőkte az ajtót és megtartotta, hogy menjünk be. Ekkor tudtam jobban megnézni a kísérőt. Magas, fiatal felnőtt, mindkét fülében apró fülbevaló. Fején szürke, pamut matrózsapka volt, alóla fekete göndör haj kandikált ki. Szürke szem, borotvált arc. Vastag pamut pulóver volt rajta és citromsárga kabát. Bementünk újra a reprtér előterébe, ahogy tartotta az ajtót a kisérő. Elhaladtunk mellette és ő is bejött. Elengedte az ajtót ami becsukódott utána.
    Én be voltam csekkolva már, ezért a sorok, székek, és a mindenféle csoki-, chips- és kávé automata mellett, a pultot érintve bementem a második épületrészbe. Innen már a busz vitt volna benünket a repülőgéphez. Majdnem mindenki itt várakozott. Ahogy beléptem ide, rögtön egy hosszú pulttal találja magát szembe az ember, ahol ellenőrzik még a papírokat.
    A pulton egy csomó kék post-it volt néhányunk nevével és a hozzá tartozó telefonszámokkal. Eléggé összedobálva hevertek ott.
    Szó nélkül rámutattam arra post-itre amelyen az én nevem volt. A pult mögött ülő rövid hajú, szőke nő elővette a hozzám tartozó információs kártyát. Nagy alakú, vastag, hologramos, szines. Kb. úgy nézett ki, mint egy karikavarázs.
    Miközben elővette ezt a kártyát a post-item becsúszott alá. Nézte a nő az asztalt, de nem találta a post-item. Nem is kereste annyira, nem mozdított meg semmit, csak a szemével pásztázta a szem előtt lévő kék papírdarabokat. Vártam pár másodpercet, hogy ez a gyógyegér (aki láthatóan szinte csak melegedni jár be a munkába) mit csinál vajon, rájön-e a nyilvánvalóra, hogy hol az én post-item. Tárgyilagosan odaszoltam, hogy becsúszott alá.
    Fel sem nézve kivette a kis kék papírt és azt mondja baj van. Baj van a repjegy rendeléssel és kérdezi, hogy hogyan rendeltem? Mondom neki, hogy online, ki is van fizetve, megjött a visszaigazoló mail is. De a pultos nő továbbra is azt hajtogatja, hogy nem jó, nem stimmel. Mindezt elég nemtörődöm módon csinálta.
    Kezdett elfogyni a türelmem, hogy nem is tudom mi pontosan a baj és, hogy azt sem tudom, hogy hogyan lehet megoldani. Mit kell tenni a megoldás érdekében? Mintha a pultos nőt nem érdekelte volna a megoldás, csak az, hogy birka módon szajkozza a mondókáját és teljen a munkaideje. Elkérte a telefonomat, mint mindenki másét akinek a rendelesével baj volt. Ott hevertek az asztalon a telefonok, majd odaadott egyet hogy oldjam fel, ránéz a rendelésre.
    Ugyanolyan telefon volt, mint az enyém, színben és típusban is. Azonban az ujjlenyomatom sokadszorra sem oldotta fel, és kezdett gyanús lenni -már a háttérképből is-, hogy ez nem az én telefonon. Leraktam felvettem az enyémet, feloldottam. Annyit kérdezett a szőke pultos, hogy az appból rendeltem? Illetve, ahogy nézi a telefonomban az app-ot, azt mondja annyit mindenképpen tegyek meg, hogy magyarra állitom a nyelvet és úgy rendelek. Talán ott volt a gond. Itt már kezdett elszállni az agyam, hogy még mindig nemtudjuk pontosan mi a gond és mit kell tenni hogy ez itt és most megoldódjon és fel tudjak szállni a repülőgépre.
    Csak azt maktogatta szőkeségünk továbbra is, hogy magyarul kell használni az appot. Ismét próbálom kérdezni tőle, hogy de mi a gond? Angol nyelven rosszul jött át a dátum a dátumformátum miatt kérdezem, próbálva rákényszeríteni a gondolkodásra és a megoldási hajlandóságra. Ha ez volt a probléma, akkor a saját, központi rendszerében írja át. Itt már nem voltam kedves, aztán aztán rajöttem, hogy igy nem érek el semmit egy agyhalott droidnál. Megkérdeztem a fal mellett ülő haveromat, hogy pontosan mikor indul a gép. 12:15-kor. Ráneztam az órámra 11:30 volt, tehát még elég idő lehet a hiba javítására, de már mióta megláttam a post-itemet és küzdök a rendszer agyhalott birkájával, egy egész óra telt el. Így le fogom késni a gépet mondtam felig magamnak a pult felé visszafordulva.
    Elkedztem kevesen, érdeklődve kérdezni hogy akkor mit csináljak, mondják már meg. Én megcsinálom, csak legyenek kedvesek megmondani. Biorobotunk nem szólt semmit, látszott a fején hogy gondolkodik... valamin. Kérdeztem hogy esetleg állítsam át az appot magyarra? Megcsinálok bármit, csak mondják meg mit, szóltam kedvesen.
    Ekkor terembe bejött a közepiskolas magyartanárom. (NZS, aki egy barom volt). Ledobta a csomagját a pultra. A szőke nő odament megölelte és felajánlotta neki, hogy menjenek el cigizni.
    Átmentek az előző helyiségbe. Kezdett ismét felforrni az agyam hogy ezt a leszaromságot nem hiszem már el. Indul a gépünk és én le fogom késni, de ez (igen, ez) inkább elment szünetre. Ki tudja meddig fog dohányozni az ismerősével vagy a csajával.
    Gondoltam hasznosítom az időt én is és elemgyek a mosdóba, könnyíteni magamon.
    Kimentem én is, hogy felkeresem az előtérből nyíló mellékhelyiséget. A rohadékok ott dohányoztak, ahelyett hogy megoldottak volna a jegyproblémákat.
    Balra volt a wc. Több ajtó. Néztem hogy melyik a fiúké. A középső ajtó volt a férfiaké Playboys felirattal. Na mondom remek, a reptér kedveskedni akar a vendégeknek, de valahogy fordítva sült el ez a felirat.
    Bemenve sötét zöld fülkék voltak. De nemcsak az fülkék ajtajai voltak sötétzöldek, hanem minden, a fal, a plafon és a padló is. Fülkéből volt jó sok, tágas volt a helyiség és a végén egy pici L alakban folytatódott is. Valahogy régi, de nem ósdi volt az egész.
    Gondoltam megkeresem a piszoárokat, de nem volt egy sem. Bementem az L alak utolsó fülkéjébe (nem akartam senkivel összetalálkozni), a válammal belöktem a félig nyitott zöld ajtót, hogy a kezemmel ne érjek semmihez. Beérkezve a wc-fülke két oldala, a szembeni és a bal oldali átlátszó volt. Nem teljesen, de 99%-ban és az átlászóságnak is volt egy halvány zöldes árnyalata. Nem volt az átlátszó fal túloldalán senki, csak egy füves, homokos falakkal körülvett rész volt. A falakon látszott a tégla és a vakolás néhol leesett. Amolyan hatsó udvar kinézetű, ami a reptérhez tartozott még.
    Elkezdtem pisilni, mikor kívűl, a hátsó udvaron megjelent egy reptéri munkás egy suzuki swift szerű autóban. A férfin a kantáros munkaruha alatt csíkos póló volt, könyöke kilógott a letekert ablakon. Lassan igazgatta az autót, egy centimétert óvatosan arrébb állt. Majd egy picit ismét előre ment a kocsival. Mintha egy láthatatlan helyre próbálná beigazítani.
    Előszor megilyedtem hogy meglát hiszen átlatszó a fal. Azután arra gondoltam, hogy ez egy reprtér és valószinűleg csak belülről átlátszó, kívülről nem látnak be. Ezért is van az, hogy nem 100%-osan átlátszó, hanem az átlászóságnak van egyfajta zöld árnyalata.
    Miközben ezen gondolkodtam az atutóval szinte egybeforrott ember, elezdett átvaltozni egy medvévé. Szakaszról szakaszra, simán végbement a metamorfózis és a medve elkezdett szimatolni.
    Megilyedtem hogy megérzi a vizeletem szagát. Akkor vettem eszre hogy az átlásztó fal alatt van egy rés, nem ér le a fal a földig. Ugyanúgy, mint a plázás wc-fülkék ajtajánál. Ebbe az iránybe kezdett szimatolni a medve, fejét egyre lejebb a földhöz és a rés felé tartva. Nagyon féltem hogy ez a veszélyes állat betör ide, ha szagot fog és megtámad. Egyre közelebb és közelebb szimatolt.
    Gyorsan befejeztem a dolgomat es elkedztem a zöld wc ajtók között futni a mosdó kijárata felé. A medve utánam loholt, én teljes erőből, halalfélelemmel futottam. Ha utolér végem van, de amúgy is hogy kerül ide egy ilyen veszélyes medve?
    Futottam és kiértem a reptér folyosójára. A folyosó túlsó végén egy nagy tigris fordult be az ajtón és elkezdett rohanni felém. Megilyedetm, hogy két tűz közé kerültem. A tigrus mikor hozzám ért megfordult és velem futott tovább. Az én oldalamon állt, meg akart védeni. Én közben oroszlánkölyökké változtam. A medve megijedt a tigristől én pedig büszke voltam magamra, hogy elijesztettük a medvét. Egy emevlényre szökkeltünk fel a folyosó közepén, ahol én oroszlánkölyökként kihúztam a mellkasom. Győztünk. A mögöttem lévő tigris a mancsát nyalogatta unottan, miközben tudtuk valójában csak a tigristől ilyedt meg a medve.

    A másik álmom ugyanazon az éjszakán sokkal durvább volt. A gyerekkori szobámban aludtam amikor csak beviharzott a párom és kiment az erkélyre, hogy ő ott tereget. Nem értettem, hogy miért amikor marha nagy a ház, bárhol teregethet én pedig aludtam és most felébresztett valójában semmiért. Az alvás fontos dolog, nálam az az alapbeállítás, ha valaki alszik, akkor hagyom, és véletlenül sem próbálom felébreszteni, odafigyelek erre, az alvás -már ha sikerül- egy kincs. Ha nem piheni/alussza ki magát az ember (mint tudjátok én már sok-sok éve nem tudom), az problémák sorához vezethet.
    Ő akkor is ott fog teregetni -nem bírta elviselni, hogy én alszom. Kimentem az erkélyre én is és elkezdtünk veszekedni a napsütésben (a szoba még sötét volt a lehúzott redönyök miatt), de nem értette, nem akarta megérteni, hogy ez miért fontos nekem, csak tolta a saját bullshitjét. Írtó rosszul érteztem magam, a korábbi időszakok eltemett sérelmei elkezdtek savasan, marón, nyomasztóan testet ölteni ismét.
    A következő jelenetben ismét aludtam, bár a jelenlegi ágyamban/szobában. Kinyitotta az ajtót és bedobott valami kimosott ruhákat. Szintén nem értettem, hogy miért nem hagy aludni, miért? Csomó hajszál volt a behajított ruhákban és elkedztem a mosott még vizes ágyneműből kihúzni és ledobni a földre, hogy nem hiszem el, hogy ezt miért kellett és miért végez ilyen trehány, rendetlen, összeszedetlen munkát. Csak egy picit kellene jobban odafigyelni és mindenkinek jobb lenne. Miközben lebasztam a hajakat a földre, láttam, hogy talán rájött, hogy nem csinálta jól, ezt nem kellett volna megtennie, de már késő volt, megtette. Nem gondolkodik soha, csak a következmények után.
    Felkeltem, ültünk az asztalnál a jelenlegi konyhaasztalnál és elkezdte mondani, hogy szerencsére volt wifi, különben elment volna.
    Nem értettem hogy jön ide a wifi. Elkedztem kérdezni, hogy mi köze van a wifinek ahhoz, hogy elment volna vagy sem? Csak nézett. Mondom mi köze van hozzá? Nem válaszolt, csak nézett. Látszott a fején, hogy tudta, hogy elárulta magát, de játszotta a hülyét, amivel engem nézett hülyének és ez fájt, nagyon fájt.
    Miért függ össze vele, kérdeztem ismét. Csak ideges babrálást kaptam válaszul.
    A frusztráció, a korábbi sérelmek, az, hogy nem képes az önreflexióra és fejleődésre nagyon bántottak, nagyon. Pedig ha az egojától meghallaná a hangomat akkor tudhatna továbblépni.
    Így is ébredtem fel. Nem írtam le minden részletet a második álmommal kapcsolatban, de maradjunk annyiban, hogy nagyon rossz -sajnos már rengetegszer ismételt- érzéseket váltott ki belőlem. Információs szmog, gondolkodni akarás hiánya, élből elutasítás, agresszió, intolerancia, csőlátás, fejlődni akarás hiánya, belső hangok meg sem hallása, folyamatos önigazolás, kritikus gondolkodás elértéktelenedése, centripetális gyorsulás, izoláció.

    Burial - Untrue

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Álmomban tengerész voltam. Egy hajótörött tengerész. A szürke kék tenger alatt sodródtam. Mindenütt áthatolhatatlan, végtelen tenger.
    Egy bálna komótosan úszott el mellettem. Tudtam, ha nem kapaszkodom fel rá, akkor talán ennyi volt.
    A bálna egy kék bálnára hasonlított, de a feje és a szája vízszintesen volt lapos. Lassan úszott, függőleges irányú, hullámos mozgással. Áradt belöle a bölcsesség. A bőre nem olyan volt mint egy delfiné. Nem sima és ragyogó, hanem egy ősöreg bálnáé, akire az idők folyamán már mindenféle rárakódott, hasonlóan, mint egy tengeri szikla oldalára. Mészkő darabok, moha, kagylók egyvelege.
    Úgy úszott, mintha tudná, hogy fel kell kapaszkodnom rá. Éppen csak sikerült, a farokszonyába tudtam belekapaszkodni. Volt rajta egy lyuk, amit nem úgy harapott ki valami, hanem egyszerűen az idő súlya alatt kezdett elkopni, kezdetlegesen rongyolódni, mint az elhasználódott szönyeg széle.
    Úszott velem, szépen lassan, komótosan, bölcsen, mit sem törődve az univerzum pillanatnyi történéseivel. Olyan villanásokkal, történesekkel, mint az emberiség története az univerzumban.
    Végül hazahozott, vagyis oda ahol laktam. Egy mesterséges -de amennyire lehet természetesen kialakított- medencéhez érkeztünk. A medence nyitott volt és közvetlenül érintkezett a tengerrel. A két különböző típusú víz nem keverdett össze. Mintha fal választotta volna el a két vízfelületet úgy feszültek össze. Nem éles, hanem elmosott, de határozottan érzékelhető határvonallal.
    A bálna a határvonalat nem lépte át, hanem lelassított előtte. Én pedig elengedtem a bálnát es sodródtam tovább. Delfinalakban sodródtam, de emberi tudattal, ami nem vette észre a delfin alakomat.
    Átsodródtam a medencébe, az ősöreg bálna orra finoman beleütközött a vizek határretegének és megállt. Azt akartam, bogy a bálna es a medencében lakó másik delfin lássa, hogy mennyire örülök, hogy hazaértem.
    Féleig kiemelkedett a delfinalakom a vízből, elkedtem jobbra balra mozgatni a testem és az oldalsó úszóimmal vadul csapkodtam a vizet. Teljes erőmből. A tudatom viszont, mivel nem érzékelte a delfin testem, azt látta, hogy ülök a vizen és köt ököllel csapkodom a vizet és a felsőtestem közben teljes erőből mozgatom jobbra, balra. Az emberi elmem még azon is gondolkodott, hgy vajon a delfinek mit csinálnak még, hogy örömüket mutassák? Felugranak és oldalukra fordulva belecsapódnak a vízbe?
    Valójában nem azert csináltam ezt a mozdulatsort, mert annyira örültem, hanem mindenáron azt akartam, hogy a bálna, -aki mosolyogva figyelt- és a delfin -aki érdeklődve és egyre nagyobb lelkesedéssel figyelt- érezzék azt, hogy mennyire örülök. Pedig a vad mozdulatsornak az volt a célja, hogy értsék mit akarok mondani, így ők érezzék magukat jól! A ősbálna azért, hogy jót tett velem, a delfin pedig azért mert, látja hogy örülök.
    Tudták, főleg a bálna, az univerzumnyi bölcsességével. Én pedig egyre hülyébben és szégyenteljesen csapkodtam a vizet az oldalúszóimmal/öklömmel. Mi értelme volt ennek a teljes erőbedobással előadott előadásnak, amikor úgy is tudták volna, hogy mit akarok valójában (!) mondani. Kínos és szégyenteljes szituáció. Egyre kínosabb.

    STL - The Ancient Scale (15 Years with Echochord)

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Eltelt két hét, egész kevés már a "kellemetlenség". Mondhatni megmaradok. Remélem 2 évig nyugi lesz ezen a téren és utána nem lesz folytatás.
    Apukám kezdi összeszedni magát és ha így marad, akkor remélem élhető mindennapok elé néznek anyukámmal.

    Megnéztem az új The Batman filmet, szerintem nagyon jó lett, sok képkockán látszik, hogy ez bizony képregénybe való, vagy képregényből ugrottak ki.
    Túl sok Batmanes képregényt nem olvastam, de az 1989-es film Batman képregényét gyerekkoromban rommá olvastam. Sőt voltak robotzsarus, pókemberes, rózsaszín párducos, hupikék törpikék és persze Bobó meg Góliát füzetek is. Húsvétkor a szüleimnél voltunk és bizony ezek a képregények még megvannak. Vigyáztam rájuk.
    Nem volt sok belőle, de nagyon szerettem őket és az érték amit számomra képviselnek felbecsülhetetlen. Nem is a fizikai értékükben, -persze írtó jó újra kézbevenni és nézegetni, elolvasni őket- de ami emlékek kapcsolódnak hozzájuk az megfizethetetlen.
    Az egyik pókemberes képregényt akkor kaptam mikor beteg voltam. Sima infulenza, lázzal...stb. Anyukámmal a munka előtt mentünk a gyerekorvoshoz és mikor végeztünk bementünk a postára. Anyukámnak volt valami elintéznivalója és hogy jobb kedvem legyen, gyorsabban gyógyuljak választhattam egy képregényt a postán. Imádtam.
    Az egyik hupikék törpikéset apukám hozta. Délután elaludtam és oda volt állítva az asztalomra csak úgy, hogy ébredéskor meglássam.
    De ami most eszembe jut, hogy egy szülő mindent megad a gyermekének, hogy mosolyogjon. A kislányomnak a mosolya is megér bármit, bármit. Szülőként kell figyelnünk, hogy kapjon meg mindent, de ne halmozzuk el úgy, hogy ne legyen értéke semminek.
    Illetve a lányom elkövetkező gyermekkorára és a saját gyermekkoromra gondolok. A szüleimre és magamra mint szülő. Tudom írtam már erről, de a gyökerek nagyon fontosak. Furcsa kettőség ez az emberben, de jó érzés. Honnan indult gyermekből, mit kapott és most hova tart és mit ad a saját gyermekének.
    Én most felnőttként éppen egy képregényes időszakomat élem, vettem pár képregényt és nagyon jó olvasni őket.
    A képregények és a The Batman film hozták elő ezeket az emlékeket. Legyen egy film, zene, képregény, könyv, festmény, vers, séta, egy hétköznapi szituáció... bármi ami után az ember képes önmagára és a környezetére reflektálni, akkor már nemcsak, hogy jól szórakzott, hanem kapott valami pluszt is, ami érzésekkel, gondolatokkal és emlékekkel tölti el az elméjét. És ez jó.

    Ulrich Schnauss - Letter From Home

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Közel két éve volt egy elég kellemetlen műtétem. 3 hónap volt a teljes felépülés. Mostanában kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel, így a 2 éves kontrollra hamarabb mentem el. Sajnos nem szabadultam meg a problémától, ambulánsan megoldották, most 1-2 kellemetlen hét következik, két év múlva újra kontroll.

    Prodigy - Firestarter

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Korábban gondoltam arra, hogy a blogban csak az álmaimat fogom leírni.
    Apropó, ha már álmok, elkezdtem olvasni a Sandmant. A 24 óra című füzet/fejezet zseniális. Nagyjából látható hova fog kifutni, de ahogy építkezik és amennyi mindent megtudunk, wow. A rajzok is nagyon tetszenek, a karakterek is, be fog szippantani az álomvilág.

    És ha már olvasás. Gondolom veletek is előfordult már, hogy olvastok egy jó könyvet és saját világotokkal/életetekkel kapcsolatban megfogalmazódik egy-egy mondat. Hirtelen villan fel, de határozottan és ott ólálkodik tovább. A Sandman olvasás közben vágott belém: "Kincsek. A kincseim, ebben a túlélesre(/hazugságot jutalmazó) kihegyezett világban megmutatják mi vagyok. Annak aki még lát, útmutató."
    Vagy a Dűne gyermekei olvasása közben: "Nyers kifinomultság."

    Omid 16B - Escape (Driving To Heaven)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Két különös filmet néztem meg a napokban. Nagyon jónak nem mondanám őket -vagy csak később érnek be-, de a mondanivalójuk húsbavágóan igazi, elgondolkodtató.
    Mindkettő nagyon lassú film, személy szerint élvezettel néztem őket.

    Drive My Car
    A melankolikus, lassú folyású Drive My Car így végső soron mégis felemelő, reménykeltő érzéssel engedi el a nézői kezét: bármennyire is zárt az egyén belső világa, figyelemmel, empátiával vagy egyszerű jelenléttel megteremthetőek a közös keresztmetszetek és a továbblépés lehetősége.

    Pig
    A Pig egy csendes, melankolikus utazásra invitál, amely során számos dologról mesél nekünk. Gyászról, elengedésről, magányról de legfőképp arról, hogy mit keresünk az életben. Hogy vajon honnan ismerjük fel, ami igazán fontos. Ez a saját veszteségeik és döntéseik következményeitől őrlődő emberek filmje, akik egy ponton kénytelenek szembe nézni azzal, hogy hol, mikor és miért mondtak le az álmaikról, vágyaikról és az igazán fontos, pótolhatatlan dolgokról. Hogy mikor felejtettek el igazán élni.

    José González - Heartbeats (Sony Bravia Bouncy Balls)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A legutóbbi két álmom.

    Az egyik háborúról szól -pedig nem olvasok hírportált, nem nézek tévét évek óta, de persze nem tudom azt mondani, hogy függetlenedni tudok tőle, a következményektől, akármennyire is szeretném.

    A barátaimmal egy zöld területen, panelekkel körbevett részen voltunk. Bent ültünk egy beton ping-pong asztal alatt. Beszélgettünk. Tudtuk mi zajlik nem messze, fel voltunk készülve (egy nagyon sekélyes szemlélő szemszögéből nézve). Talán még zöld (terepruha?) is volt rajtunk, amikor a ping-pont asztal meletti területre bevágódott egy lövedék.
    Összenéztünk és arra gondoltunk, hogy ki az a barom aki most ilyennel szórakozik, nem vicces, de a környéken előfordulhat ilyen. Bevágódott még egy lövedék, de ez valahogy nagyobbat ütött. Rövid fénycsóvát húzott a becsapódás előtt, utána pedig feldobta a földet. Pár másodperccel később egy sorozat csapódott be a ping-pong asztal melletti üres játszótérre.
    Megszólalt valaki közülünk: -Hát elkezdődött? Senki nem akart hinni a szemének, de tuduk, hogy igen. A következmények mindenki fejében egy másodperc alatt játszódtak le, majd abban a pillanatban egy nagy robbanás halatszott. Nagy mennyiségű homok repült a levegőbe körülöttünk, kavargott a homok, mintha egy sivatagi homokviharban lettünk volna, csak a homok szürke volt.
    Amikor kezdett leülepedni a por -maximum fél perc telt el, de sokkal hosszabbnak tünt-, látszódott a korábban ismert terep teljesen megváltozott. A zöld terület helyett mindenhol frissen keletkezett homokbuckák, rombolás nyomai, rendezetlenség, káosz, szürkeség.
    A ping-pong asztal középen összetörött és egy nagy A betűhöz hasonló alakot vett fel. Beszorultam alá. Kezdtem kikúszni alóla, de homok akadályozta a mozgásom. Hason fekve felnéztem és láttam amint a barátaim éppen egy homokbuckán futnak fel, ami lépcső volt még 1 perccel azelőtt. Menekültek.
    A por miatt szinte csak magamban tudtam kiáltani. Vááárjatok, itt vagyok! Elkezdtem kihúzni magam a ping-pont asztal alól és amikor sikerült, akkor a társaság többi része éppen felért a frissen keletkezett homokdomb tetejére és nem láttam hova futnak tovább. Tudtam, hogy utol kell érnem őket. Felfutottam én is a homokbuckán, de nem láttam, hogy hol vannak. Elvesztettük egymást.
    Valahogy egy homályos félig nyitott folyosóra kerültem, majd a távolban zsemblámpás, fegyveres alakok mozogtak. Féltem, hogy meg ne lássanak. Amint megláttak eleresztettek egy sorozatot, de szerencsére nem találtak el, de az járt a fejemben, hogy ezek nem normálisak, hogy ránk, civilekre is lőnek.
    A következő pillanatban egy szekrény tetején rejtőztem és valamihez vagy valakihez fohászkodtam, hogy meg ne lássanak a katonák, egy puska is volt nálam, ami végső esetben használtam is volna.
    A következő villanás után vége volt az aznapi akciónak. A romok között bóklásztunk a többi nyomorulttal együtt. Pár lépésnyire a saját katonáink mentették ami menthető volt. Amikor ahhoz a házhoz értünk ahol laktam -egyedül, még nem volt családom- akkor elkezdtem sírni, hogy ennyi volt, tönkretették az életemet. A romok között néhol széttört, de egy-két jellegzetes tárgy még egyben volt, apró sérülésekkel. Írtózatos fájdalom mart belém, hogy mindennek vége, egy élet munkája veszett oda, még ha néhány tárgy hasznosítható lenne, akkor sem szeretném magammal vinni, mert ennek a rémálomnak a nyomait viselték. Nyomor, kilátástalanság, tönkrement életek, összetört álmok és mindez miért. MIÉRT?

    The Chemical Brothers - Out Of Control

    A másik álmom ismét -valós- középiskolás személyekhez kapcsolódik, de korban már túl voltunk a középiskolán.
    Egy osztályteremben voltunk, de már csak 4-en voltunk ott. Volt ott egy lány akivel szerettem volna többet, valószínűleg ő is, csak én elég balfék voltam, az egyérelmű jelekre sem reagáltam jól.
    Megkérdeztem a másik három személyt, hogy lesz-e ma valami buli? Elég ergyán néztek rám, hogy egy szimpla iskolai csütörtökön? Amúgy is már este van és késő, mi meg még midnig itt rohadunk az iskolában a tanulás miatt.
    Elhatároztam, hogy én akkor is be fogom indítani a bulit. Persze nem a buli miatt, a leányzó miatt, más nem is érdekelt. A másik kettő -nem túl vonzó- nőszemély kérdezte, hogy miért most akarok bulizni, mikor semmi nincs. Erre már kész volt a válaszom: -Máskor mindig sietek haza, nem érek rá annyi dolgom van, most ráérek, akkor bulizni szeretnék. Válasz nélkül, csodálkozva néztek a gülü szemeikkel.
    Gondoltam elugrok -és gondolatban már kint is voltam az iskolából az úton- a közeli boltba, veszek pár finom sört majd visszajövök és a kiszemelt leányzó kezébe nyomok egyet, hogy gurítsuk le. Azt tudtam, hogy szereti a sört és arra gondoltam ez majd elindít bennünket az éjszakába, ámbár a buli érdekelt a legkevésbbé. Szerettem volna egy intim, iszogatós beszélgetést és ha egymásra hangolódunk, akkor végre elindul a történetünk.

    The Source Ft. Candi Station, You Got The Love

    És hogy velem mi van? Hogy egy klasszikust idézzek: Semmi. Moszkva tér, zárójelenet

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Resident Advisor streaming for Ukraine

    Az alábbi két b2b nagy meglepetés volt

    Jane Fitz b2b Carl H
    Shannen SP b2b Ikonika

    Jók ez ilyen kezdeményezések, összegyűlt a stream közben némi font összeg is jótékony célokra.
    Ilyenkor mindig az Exit fesztivál jut eszembe, honnan indultak ők is, milyen célból, de erről majd máskor.

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Végigmentem az állásinterjún. A fejvadásszal együtt 5 körös volt. Kaptam egy egész szép ajánlatot, én meg kértem pár nap gondolkodási időt. Annyival nem jobb az ajánlat, hogy bármit is jelentősen befolyásoljon, valamint picit csöbörből vödörbe érzés. Ami miatt váltanék, az pontosan ugyanúgy meglenne az új helyen is, csak pepitában. Belesüppedtem, életközepi válság? Nem tudom, de még érek valami a szakmámban.

    Más. Eddig sem voltam túl optimista -az egész emberiség szintjén- a jövővel kapcsolatban, de a mostani események, a fáradságom, a kizsigerelés, a sok bizonytalan ponttal -amelyeknek a végére pontot szeretnék tenni- az életemben sem terelték pozitív irányba a gondolataimat. Illúziókra épül a világunk.

    Ennek ellenére álljon itt ez a dal és egy, a mostani események kapcsán fontos kommenttel.

    Scorpions - Wind Of Change
    I pray the new children of tomorrow may still have dreams to share.

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Újabb álom. Egy épület előterében voltunk, amikor pár ember berontott és elkezdték itatni az embereket műanyag pohárból. (Bankrablás jellegű feeling volt, a berohanók a bankrablók, az ott lévők a túszok). Ahogy ittak az emberek a pohárból, sorra dőltek ki, ájultak el.
    Mikor hozzám értek, akkor az egyik odavakkantotta, hogy adjad neki a kukoricásat! Nyújtotta a fehér műanyagpoharat és sűrű, fehér massza volt benne. Néztem a poharat, de nem nyúltam érte.
    Újból megszólalt, hogy adjad neki akkor a kólásat! A másik határozott, ellentmondást nem tűrő mozdulattal nyújtotta felém a másik poharat. Ebben szívószál is volt és tényleg egy kóla kinézetű ital volt benne. Elkezdtem a szívószálon át szürcsölni, de csak úgy ímmel-ámmal, nem terveztem, hogy beleigyak és én is olyan állapotba jussak ahogy a többi, pohárból ivó ember. Feszülten figyelték ahogy éppen csak beleértetem a szívószál végét a folyadékba.
    Viszont kénytelen voltam ennyit is inni és már éreztem, hogy ennek hatása van. A szívószálon örvénylett felfelé a kólába kevert szer párája. Nem volt menekvés, egy fél kortyot innom kellett és közben éreztem, hogy a tudatom csúszik lefelé, a fejem kótyagossá vált, ami nem volt jó érzés, de ahogy a tudatom a valóság mögötti dimenzióba kezdett átcsuszanni, az végül is nem volt rossz.
    Csúsztam lefelé, -éreztem, hogy a tudatom mindjárt odajut ahová a többi padlón heverő emberé- egyre gyorsabban, ám ekkor valami megálljt parancsolt és a valóságban is felébredtem.

    Westbam feat. Richard Butler - You Need The Drugs

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Ma hajnalban/reggel 4 különböző álmom volt, de mostanra csak 2 maradt meg belőle. Az elsőben én voltam a "főszereplő", a másikban csak mint kamera, követtem az eseményeket.

    Az első álmomban egy villamoson voltam. Az villamos még külvárosi részen haladt, drótkereítések mellett, amelyek zöld, füves területeket öleltek körül, időközönként egy-egy járdaszigettel megszakítva. Az időjárás 9-10 fok, nem szikrázó napsütéssel, de naposan.
    Télikabátban a jelenlegi télikabátomban álltam az első ajtónál a villamos vezetőnél. Reggeli időszak volt, ezért a villamoson jó nagy tömegnyomor volt, afféle hering-party.

    A következő járdaszigetnél megállt a villamos és mindenki elkezdett leszálni. Látom, hogy a leszálló embereknek ellenőrök nézik a bérletét/jegyét. Minden ajtónál egy-egy ellenőr állt. Nem izgultam, nekem bérletem volt. Mikor én is el tudtam indulni, hogy leszálljak, felmutattam a bérletem az ellenőrnek. Csak nézte a bérletemet pár másodpercig, de nem szólt semmit, majd lassan bólintott. Visszabiccentettem neki és leszálltam a villamosról. Mikor mindenkit leellenőriztek, akkor szólt a villamos vezető, hogy vissza lehet szállni, indulunk tovább.
    Felszálltunk a villamosra -azt néztem, hogy ugyanoda fel tudok-e szállni, az első ajtóhoz vagy máshová férek csak fel-, végül ugyanoda kerültem ahol korábban. Szállt fel a többi ember és egyszercsak megjelent anyukám a valóságos a villamos mellett (ezek szerint ő is azon utazott, csak hátrébb), hogy kérek-e ropit. Miközben ezt kérdezte egy nagy csomag bontatlan ropit nyújtott nekem fel a villamosra. A ropi kék csomagos volt és nagyon hosszú, nem az a hagyományos hosszúság. Mondtam anyukámnak, hogy anyu úgy is tudod, hogy én ezt a ropit nem ehetem meg. Nem szólt semmit -a villamoson a többi utazó ránk sem hederített, avval voltak elfoglalva, hogy felszálljanak a villamosra-, és elkezdte a ropit beletömni az unokatesójának a táskájába aki szintúgy a valóságban is így néz ki, aki már a villamoson ült az egyik ablak melletti széken.

    Felszállt mindenki és indult tovább a villamos. Haladtunk a belváros felé, egy hídon haladtunk át, majd hirtelen egy busz mellé értünk. Egy régi, sárga volán busz mellé. A villamos gyorsabban haladt mint a busz, de a busz olyan közel volt, hogy kb. 2 centire haladtunk el mellette jobbról. Arra gondoltam, hogy ha ez így marad, akkor a busznak és a villamosnak a tükrei össze fognak akadni, amikor eléri a villamos a busz elejét. De ahogy haladtunk a busz szépen kezdett balra húzódni és lefordult.
    A villamos haladt tovább és egy olyan részre értünk, ahol a villamossínek körül már sárga/drapp macsakő út volt. A belvárosnak egy régebbi részén jártunk. A villamos haladt volna tovább, a vezető tudta, hogy be kell hozni az ellenőrzéssel eltöltött időt. De ez a városnak egy olyan része volt, ahol a forgalom a villamossíneken is haladhatott. Egy bukósisakos robogós haladt előttünk nagyon lassan. Akadályozta a villamost, mire a vezető elkezdett dudálni. A motoros ezt meghallotta és elkezdett balra lehúzódni. A motoros végül úgy döntött, hogy mégsem balra megy, hanem elkezdett visszatérni a villamos elé és jobbra húzódni. Amikor kiért jobbra, hogy nem akadályozzta már a villamost, akkor hátranézett a villamosvezetőre és összehúzta szemét, majd visszavágott a villamos elé, előregyorsított farolt egyet és szembefordult a villamossal. Úgy jött szembe a villamossal, hogy mellette haladjon el. Mikor közel ért, akkor a nézésével a motoros majdnem leszúrta a villamos vezetőt, miközben elrobogott a villamos hátulja felé.
    A villamosvezető és én is elkezdtük csóválni a fejünket, hogy mennyi idióta van, aki nem tudja eldönteni, hogy merre menjen és csak akadályoz. Közben beletaposott a vezető, hogy behozzuk a lemaradást. Suhant a villamos a síneken.
    Még mindig tömegnyomor volt a villamoson, de tudtam, hogy hamarosan olyan megállóhoz érkezünk ahol sokan leszállnak. Nem is bántam mert kezdett a villamoson melegem lenni a télikabátban.
    Odaértünk a megállóhoz, sokan leszálltak (közben valahogy a villamosból troli lett az álomban). Elkezdtem bemenni a troli belseje felé, a vezető mögötti részhez, hogy egy ablak mellé kerüljek, amit kinyitok. Mentem az ablakhoz, közben hozzáértem egy utashoz, mormogtam egy elnézését és kinyitottam az ablakot. Mindenki örült, hogy végre nincs tömegnyomor és jön be a troli ablakon a friss levegő. A jármű a középiskolám felé haladt az út végét tényleg troilval jártam középsuliba és az álmomban ugyanúgy a folyópart mellett haladt ugyanazon az úton, ugyanazon házak között, mint a valóságban.
    Zene szólt a trolin. Konkrétan ez Ils - Music (Evil Nine Punk Rocks Mix).
    Nagyon jó kedvem lett, hogy ez egy szép nap, újra megnézem a középiskolám környékét, sétálok majd az előtte lévő parkban, most egy remek zenét hallok amitől mosolyog a lelkem és még a lábamba a bugit is elhozhatja. Aztán látom, hogy nem is a trolivezető "szolgáltatja" a zenét, hanem a jobboldali első ülésen ülő fiatal fiú füleséből halljuk. Úgy tünt a kevés utas is élvezi a zenét. A zenét hallgató fiúra gondoltam, hogy milyen jó, hogy még milyen szabad és milyen jó, hogy igényes zenét hallgat. Előtte állt egy kisgyerek és fülig érő szájjal nézte a zenét hallgató fiút és élvezte a kisgyerek is a zenét. Az anyukája is mosolygott ezen a remek pillanaton.
    Lassan közeledtünk ahhoz a megállóhoz ahol le kellett nekem is szállnom. Picit fejlebb állt meg a troli, mert az építkezések/átalakítások miatt áthelyezték ideiglenesen a megállót.
    Leszálltam a troliról és körbenéztem. Kezdtett borulni, de kb. délelőtt 9-10 óra volt. Nem csúnya borulás, hanem a későtéli/kora tavaszi 9-10 fokhoz tartozó. Mögöttem elindult a troli és folytatta útját, előttem egy sűrű fás, füves park állt. A parkon átláttam, láttam mögötte a középiskolám épületét, jobbra és balra modern téglaépületek, amik újak voltak. Amikor ide jártam középsikolába akkor még nem így néztek ki ezek az épületek.
    Beléptem a parkba és ámultam, hogy az iskola melett micsoda kis elvarázsolt és elszigetelt szentély ez ebben az urbánus környezetben. Sűrű, áthatolhatatlan fák vették körbe a parkot, belül sűrű zöld fű és sötét, mert a növenyzeten nem jutott át a napfény (egyébként is borult). De nagyon hangulatos és biztonságot adó volt. Középiskolás klikkek voltak a parkban szétszórtan. Voltak nagyon magas dombok is a parkban, a dombok tetején hinta és egy sárga szemetes konténer volt. Itt is voltak fiatalok és arra gondoltam, hogy az óra helyett inkább kijöttek a parkba.
    Elindultam a parkon át, mentem az emelkedőn felfelé a vastag, nedves zöld fűben. Itt-ott útként szolgáló kitaposott vékony, saras, földes ösvények vezettek a túloldalra. Arra gondoltam mennyi minden megváltozott, de ez a park egy kicsit furcsa. Megnyugtató és körbeölelő, de furcsa.
    Ekkor eszembejutott, hogy nemrég egy egyik gyerekkori barátom aki szintén valós személy kérdezte, hogy szerintem elhozhatja-e ide a csaját randira. Nem jártam még erre a középiskolás idők óta, így nem tudtam válaszoni neki. Most arra gondoltam, hogy jó-jó el lehet ide hozni, ha nem gondolja komolyan, de azért nem ez a legjobb randihelyszín.
    Elindultam az egyik ösvényen felfelé. Télikabát a jelenlegi kabát volt rajtam, fehér garbó középiskolás koromban volt egy és az óvódás sárga sálam, amibe egy fehér címkén pirossal volt a nevem belehímezve szintúgy valós, még meg is van. Mivel nem volt hideg, a kabátom nem volt behúzva és a sál is csak a nyakamba volt rakva. A sál két vége lebegett mellettem, arra gondoltam, hogy nem annyira jó ez így, inkább a két végét bedugtam a kabát alá, de közben az is a fejembe járt, hogy milyen frankó ez a sál és jó is, hogy picit kilátszik, büszke vagyok rá.
    A parkon túl magasodó épületek látszottak, láttam, hogy hova szeretnék eljutni, de a park nagy és sűrű volt, a széleken főleg. Baktattam fel az ösvényen, menet közben középiskolás klikkek mellett haladtam el. Beszélgettek és a beszédfoszlányok elértek hozzám. Egyrészt nagyon untatott az amiről beszéltek, másrészről írigyeltem őket, hogy ilyen problémáik vannak.
    Felértem az ösvényen egy ház falához, a park szélén lévő bejárathoz. A fehér cipőm picit nedvesen homokos lett és pár bogáncsot is leszedtem a zoknimról. A park széle, ahol úgy gondoltam az épület az a kijárat, szinte egybenőtt a fákkal.

    Bementem a fehérre mesztelt épületbe aminek a tetjét nem láttam a fáktól. Belül egy szürkésfehérre meszelt szobába értem. Ablak nem volt, az ajtótól nem igazán szűrődött be fény, világítást nem láttam, de valahogy ott volt a fény. Picit zöldes fény járt át mindent, a félhomálynál nagyobb intenzitásban és nem mindenhol egyformán világított. Mintha valahonnan jönne a fényforrás és árnyékok is vannak, de fényforrás mégsem volt. Azt tudtam, hogy át kell mennem az épületen és akkor átjutok a középiskolámhoz, ami az egyik úticélom.
    Bementem a következő szobába -máshová nem is nyílt ajtó- ahol a szoba két odalán a szivárnyván színeiben világító, halkan zümmögő, gömb alakú energiamotorok működtek. Innen egy folyosóra nyílt az újabb, egyetlen ajtó. Kiléptem a folyosóra és itt is ugyanaz a zöldes fény világított, látszólag fényforrás nélkül. Az egyik dupla ajótban is világoszöld üveg volt. Valahogy furcsa, leírhatatlan érzés kerített a hatalmába, nem félelmetes, de természetfeletti az biztos.
    Ahogy felmértem a folyosót, távolról hangokat hallottam, mintha valaki lakna ott. Vízcsobogás, tompa hangok, mintha valaki egy konyhában tevékenykedne. Nem tudom honnan, de úgy gondoltam, hogy egy helyi öregasszony lakik ott. Egy külvilágtól elvonult, különös öregasszony. Akár még vén boszorkány is lehet. miközben ezt írom libabőrös lettem Nem lett pánik úrrá rajtam, inkább nyugtalanság.
    A folyosóról beléptem egy másik szobába, pont abba ami az melett volt amelyikből kijöttem. A korábbihoz hasonló szoba volt, aminek a folyosóval átellenbeni végében egy újabb ajtó volt. Kinyitottam.
    Az épület széléhez értem. Nem volt erkély, korlát, egyszerűen az épület oldalában kinyitottam egy ajtót. Ami furcsa volt, hogy 2-3 szinttel feljebb voltam a földszinttől, pedig az épületen belül nem volt lépcső és szintemelkedés sem. Az épületen belül pontosan ugyanazon a szinten voltam ahol bejöttem. Pontosan U alakot jártam be az épületben, az U egyik végén jöttem be a földszinten és most az U másik végén néztem kifelé. Magasról. Amikor lenéztem láttam a parkot, az épületeket körben és a ház mellet a mélyben pedig egy sörfesztiválnak kinéző részt. Pontosabban a backstage-et, a hátsó részt, ahol az ott dolgozók (munka hiányában csak lézengtek ők és a haverjaik, vendég kevés volt) ücsörögtek. Padok, kegek, zöld napernyők.
    Becsuktam az ajtót és arra gondoltam, hogyan kerültem ide, hogy kerül ide a sörfesztivál? Elindultam az U alakon vissza, a szobán keresztül. Arra gondoltam, hogy ez egy labirintus, folyamatosan változik és szépen lassan behálóz a vén öregasszony, akinek a célját nem ismerem. ismét libabőrös lettem ahogy ezt írom Megint hallani véltem a vízfolyást meg a tompa zajokat, mintha a konyhában tevékenykedne.
    Kiértem a folyosóra és az ajtó előtt -amin először kijöttem a folyosóra- egy nagy kakas állt és nézett a félig behajtott ajtóra. Egy nagyon nagy kakas volt, szép fényes, mélybarna tollazattal, néhol zöld árnyalattal a fejrészeken. A hatalmas állat kihúzva magát, a csőrét félig nyitvatartva állt és nézte az ajtót.
    Arra gondoltam, hogy a vén boszorkány házikedvence és várja, hogy az öregasszony kijöjjön a szobából. Pont abból a szobából ahová tartok, ugyanis arra gondoltam, ha pontosan ugyanazon az útvonalon megyek vissza, akkor kijutok az épületből. Ebben az esetben nem fordul el újra a labirintus vagy pontosan ugyanúgy fordul visszafelé, mint amikor bejöttem. Csak ez az egyetlen út úgy gondoltam.
    A kakastól nem féltem és elhatároztam, hogy akkor is bemegyek, ha a boszorkány bent van. Ha bántani akarna, akkor fellököm a vén banyát és a maradék két szobán keresztülfutok vagy a kezem ügyébe került nagyon sima márványkaviccsal megdobom.
    Berontottam a szobába a kakas előtt, aki meg sem mozdult, és láttam a két szines enrgiamotort, ahogy gömb alakjukban működtek a fal két oldalán. Megnyugvás töltött el, hogy jó helyen járok, nem fordult el a labirintus és a boszorkány sincs sehol. Keresztülmentem az utolsó szobán és kijutottam a földszintre pontosan abba a sörfesztivál szerűségbe amit fentről láttam.
    Sétálgattam, arra gondoltam, hogy veszek egy sört és szépen megyek tovább az utamra. Pár ember lézengett, de valahogy álomszerű volt az egész. Hirtelen arra gondoltam, hogy ez is boszorkány csapdájának a része és az egész csak illúzió. Illúzió hogy megnyugtasson, hogy még mélyebbre kerüljek a labirintusában.
    Azt találtam ki, hogy az egyik csapost megdobom a márványkavicsommal és ha átmegy rajta, akkor megbizonyosodtam róla, hogy illúzió...
    Ekkor ébredtem fel.

    A másik álmom sokkal rövidebb és ott csak kameraként követtem a történéseket.
    Egy plázában voltam és éppen ékszerrablók (régimódi, kalapos, fehér öltönyös, Tommy gépfegyveres, börkesztyűs) futottak a szajréval a folyosón. A pláza őrei, biztonsági emberei csak bambán nézték az eseményeket, nem hitték el, hogy ilyen van a valóságban és nem is akartak utánuk menni, hogy elkapják őket. Végül valahogy megfogták őket és visszarángatták a rablókat a folyosóra, a kézfejükre egy nagy példet csavartak az őrök, hogy ne szóródjon szét a felmarkolt ékszer.
    Váltás, a követkekző jelenetben egy lekerekített élű, fehér lakókocsi állt egy füves területen. Előtte egy kis kinyitható kemping asztal, az asztalon kenyérszeletek, tojás, egy villanyrezsó (inkább villany vaslap). Az asztal mögött két alak, az egyik szomorú fejjel forgatta egy trikóban a kenyérszeleteket a tojásban. Afféle kőkazdag bűnöző volt, aki nem tud szabadulni a múltjától és a jelenétől sem, de gazdagsága ellenére egyszerű életet élő ember. Számára a betyárbecsület még jelent valamit.
    A másik ember valamivel magasabb, vastag bajuszos, határozott vonalakkal rendelkező nyomozó. A fehér inge felett huzentróger tartotta nadrágját. Kemény, de igazságos ember érzetét keltette, ahogyan nézte a kenyérszeletek tojásozását.
    Kettő kenyérszeletet a bűnöző rátett a vaslapra és lenyomta őket egy laposvégű kiszedővel. Sercegett a vaslapon sülő bundáskenyér és miközben megfordította őket a nyomozó sóhajtott egyet és azt mondta: "Végül is, amíg nem bizonyított a bírásógon hogy bűnös, addig semmi sem történt." A nyomozó akkurátusan felhajtotta az ingújját, amely így nagyjából a könyöke alá ért.
    Talán ismerte egymást a két ember korábbról és újra összehozta őket a sors, talán nem, de a nyomozó és a bűnöző is élvezte a pillanatot, még akkor is, ha tudták, hogy várhatóan az idilli képnek vége lesz hamarosan.

    A post végére pedig -ha már az első álmomban Ils zenével álmodtam-, akkor
    Adam Freeland - Essential Mix 2003.05.11.
    Minden idők legjobb essential mixei között van, lassan 20 éves, a breakbeat reneszánszából, de még mindig aktuális és még 20 év múlva is az lesz. Olyan bootlegek forognak amelyek mára klasszikussá váltak. Örök varázslat.

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    válasz thesound #16 üzenetére

    Hétfőn állásinterjúra megyek, eléggé tele van a hócipőm. Meglátjuk mit érek most a munkaerő piacon.

    Sander Kleinenberg feat. Miss Bunty ‎– Work To Do

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Mogyorókrémes fánk :))

    The Orb - Doughnuts Forever

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    "Aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmától."

    Dr. Johnson

    Fear and Loathing in Las Vegas

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Tettem egy több mint 2 órás sétát az este/éjszaka. Nem bírom elviselni a légkört. Félek, összerezzenek. :(
    Mostanában egyre többet iszom. :( Eddig egyrészt egészségügyi okok miatt nem ittam sört (nem, nem a májam ittam el), másrészt nem tartom megoldásnak. Csakhogy értsétek, az utóbbi ~10 évben majdnem absztinens voltam, 1-1 pohár bort/pezsgőt megittam alkalomkor, de kb. ennyi. Előtte meg az átlagos fiatalok életét éltem. Tavaly nyáron felfedeztem újra a sört. Mostanában heti ~2 dobozzal megiszom. Szóval ezt jelenti az egyre többet iszom. Mihez képest ugye. Amiért eszembe jut, hogy -annak ellenére, hogy ezt a kraft forradalmat finomnak tartom (most a séta után egy Liquid Cocaine-t kortyolgatok)- valami más is ennek az oka.

    Az életem romokban. Kívülről nem látszik, de egy olyan életet élek jelenleg, amilyet nagyon nem akartam. Szépen belecsúsztam, félig-meddig észrevétlenül. Persze menetközben elhessegettem az intő jeleket, red flageket, mondván nem tökéletes az élet, senki nem az, én magam sem. Menet közben úgy látszott megoldottuk őket, de valójában nem. Utólag könnyű okosnak lenni, de sajnos az élet mindig bonyolultabb. Egyedül anyukám veszi észre (vagy ő ad neki hangot), hogy valami nagyon nincs rendben. Nem szeretem őt terhelni a gondjaimmal. Pár hete beszélgettem vele hosszabban, azt mondja, jobb, hogy most már tudja mi van az életemmel. Egy biztos, jó volt, vele egy igazit beszélgetni.

    Pici lányom lassan 1 éves lesz, imádnivaló, a koránál sokkal fejlettebb. A védőnő azt mondta, hogy nem is kell a következő "ellenőrzésre" menni, majd elég csak az azt követőre. Pedig a saját tempójában halad, tényleg semmit nem erőltetünk. Ha egy kívánságom lehet az élettől, akkor neki kívánok boldog(!) életet, mident megteszek ezért.

    Szóval a séta. Felét a közeli parkban, a másik felét a belvárosban tettem meg. Nagyon érdekes a kettő közötti kontraszt. A parkban szinte senki nem volt, a tó mellett aludtak a kacsák, én pedig egyre azon rágódtam, hogy hogyan jutotottam idáig. Mikor és hol csúszott el ez az egész. Reménytelenség, gúzsba kötöttség, nem látom az igazi kiutat.
    Míg a belvárosban sétáltak az emberek, a kis kocsmák/kajáldák előtt fiatalok dumáltak, dohányoztak, elszeparált csoportokban beszélgettek (több külföldi, mint magyar). A pici beülősökben emberek ettek, beszélgettek. Covid ide vagy oda, de jó volt látni, hogy van még élet. A hangulat, az éjszaka, a sülő étel illata, dohányfüst, parfüm, andalgó párok, az élet nagy dolagait egy pohár sör melett megbeszélő baráti társaságok, bulihelyet kereső ifjoncok, bőröndöt toló turisták, világító feliratok, kapualjból elinduló vagy hazaérkező emberek... egyből eszembe jutatták a 20-as éveimet. Remek volt, jó életem volt, átéltem ezeket az érzéseket és azonnal visszarepítettek nosztalgiázni.
    Akkor jó volt, most pokol. Néha úgy érzem, hogy a kettő között egy hajszál van, néha pedig úgy, hogy egy Mariana-árok.

    Egy ideje már, mint megdermedt szarvas remegek a fényszóró fényében, elugorjak vagy robogjon végig rajtam a vonat? Meg vagyok bénulva. A végső döntés a kezemben van, mindig is ott lesz. Legyen ennek így vagy úgy, de vége.

    Moby - 18

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Ohh, a Book of Boba Fett-ben megjelent Black Krrsantan. Triple-Zero-t és BT-1-et a népnek a vásznon. A képregényekben a legjobbak. :D

    The Imperial March

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Modular synthesizer. Ha valaki felfedező útra indulna, akkor erre tessék.

    Az 1950-es évek végén fejlesztette ki Harald Bode német mérnök, de igazán ismertté az 1960-as évek elején vált Robert Moog és Don Buchla által. Az alábbi kép jól szemlélteti miről is van szó.

    Többek között nagy szerepet játszott az elektronikus zene és az ahhoz kapcsolódó kultúra alakulásában. Meghökkentő tény, hogy Buchla a Model 100-as szintetizátorára egy piros panelt szerkesztett, amelyet LDS-be áztatott, így például inspirációért lehetett nyalogatni az előadás közben.

    Ha valakit a történelme érdekel, akkor az I Dream of Wires című dokumentum filmet ajánlom.

    A technikai oldalról nem írnék, lévén nem értek hozzá és látszólag egy űrhajót könnyebb lehet vezetni, azonban nagyon szívesen elszórakoznék pár ilyen eszközzel. Viszont amit ki lehet belőlük csikarni az fenomenális.

    RA Sessions: Drumcell / Hypoxia - Vacant Echo | Resident Advisor
    Kaitlyn Aurelia Smith - EARS - Album Teaser
    State Azure - Folding Space

    Az előbbi kettő név ismerős lesz az elektronikus zenében jártasaknak, azonban az utóbbi nagyon érdekes koncepció. A mostly unattended generative piece on the eurorack, just letting this one run. Így írja le az alkotó. Gyakorlatilag egy leprogramozott és szinte felügyelet nélkül hagyott, generált darab. Nekem is egyből a Blade Runner 2049 OST-je ugrott be. (amiből szerintem ez a vágott és rendezett -egyébként érintetlen- verzió a legjobb)
    Érdemes a fazon bandcamp oldalát megnézni, ugyanis ingyen is tölthető több alkotása veszteségmentes formátumban is.

    Kellemes felfedező utazást mindenkinek!

    React table - hasonló koncepció kortárs köntösben

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Álmok. Szoktatok rájuk emlékezni? Én elég gyakran, ugyanis 6-8 éve nem alszom mélyen, legkinkább felszínesen. Aki úgy alszik, mint akit agyonvertek és az ágyúdörgésre sem ébred fel, azt egyrészt írigylem, hogy sokkal pihentetőbb az alvás számára, másrészt pedig "sajnálom", hogy inkább nem emlékszik az álmaira, mint igen.
    Fontosnak tartom az álmokat ugyanis az agy ilyenkor -mégha kitekert és absztrakt módon is- dolgozza fel, pakolja helyre és raktározza a történéseket. Mindent ami foglalkoztat bennünket, legyen az akár jó vagy rossz, fizikai vagy mentális dolog.

    Nagyon érdekes az álom tudománya is, már amennyit tudunk róla. Pl. stressz hatására kortizol szabadul fel az agyban ami az ébren maradást segíti (vagy a nyugtalan, felületes alvást). Jól elkülöníthető szakaszai/fázisai vannak az alvásnak és ezek szigorú sorrendben követik egymást elalváskor és ébredéskor szintén.

    Öt fázis van, röviden:
    1. átmenet az éber és alvó állapot között
    2. könnyű alvás, nincs szemmozgás, agyhullámok lassulnak
    3. csökkenő vérnyomás, lassúló légzés, rendkívül lassú agyhullámok
    4. mélyalvás
    5. erős agyi aktivitás, álmodás

    A sorrend így néz ki egy alváscikluson belül 1-2-3-4-3-2-1-5, majd kezdődhet a következő ciklus. Az 5. fázisból a legkönyebb felébredeni, de ha a 4. fázisban ébresztünk fel valakit, akkor mielőtt felébred, végigjárja a 3-2-1-5 fázisokat.

    Álmodni az 5. azaz a REM fázisban szoktunk. Erős agyi aktivitás jellemzi és nyaktól lefelé a motorikus izmok kikapcsolnak, pl. kezed, lábad nem tudod mozgatni. Sokan nem tudnak, erről, de sokan tapasztalják is.
    A tapasztaláshoz "szükséges" egy alvászavar, az alvási paralysis. Ez azt jelenti, hogy az 5. fázisban álmodsz, de közben felébredsz és nem tudsz mozogni.

    Néhányszor volt benne részem. Akkor jött elő ez az alvási paralysis, amikor nagy és stresszel járó -és rendszeres, (nem megoldott) negatívumokkal kísért- változás állt be az életemben.
    Arról van szó, hogy akaratlanul a REM fázisban felébredsz, folytatódik az álom, a valóság és az álom keveredik, tudod -reméled!-, hogy álomodsz, de nem tudsz mozdulni. Én a fejemet csapkodom jobbra, balra a párnán (mi mást, a többi mozgásközponti izom le van kapcsolva) annyira fel akarok ébredni. Elvileg pár másodperc ez az állapot, de sokkal többenk tűnik a magas agyi aktivitás miatt.
    Ne úgy képzeljétek el, hogy álmodtok, csenget a postás és a csengést az agy beleszövi az álomba, mert ebben az esetben vagy felébred rendesen az ember és végigjárja a fázisokat vagy nem ébred fel és folytatódik a ciklus.
    Nálam ez úgy nyilvántult meg, hogy álmomban a családi házunk kertjében álltam és a barna fakerítés előtt árnyak kezdtek mozogni. Valami sötét végzetet hozó csuklyás árnyak, amelyek írtózatosan rossz érzéssel töltöttek el. Csak csendben vonultak -még félig homályosan, nem teljes alakjukban- a kerítés előtt. Fel akartam ébredni, mindenáron fel akartam ébredni. Álmomban éreztem, hogy nem mozdulnak a tagjaim, csak állok az egyre sivárabb kertben és félve, rettegve, lebénulva (pedig cselekedni akarok) bámulom az árnyakat. A valóságban is felébredtem, de álmomban még láttam a kerítést, a valóságban az árnyakat. Megilyedtem a valóságban is. Tudtam, hogy álmodok, de fel akartam ébredni, megmozdulni. Elkezdtem csapkodni a fejem a párnán jobbra, balra, mint aki lázálomban van, mást nem is tudtam csinálni, míg folytatódott az álom-valóság keverék. Végül felébredtem, de nagyon zaklatott voltam és iszonyatos megkönnyebbülés volt, hogy mozogtak a végtagjaim és tényleg tudatosult, hogy ez csak egy rossz álom volt.

    Utólag persze megfejtettem az okot (ez nem volt nehéz, hogy mi idézte elő az alvási paralysist), de megfejtettem azt is, hogy milyen árnyakat láttam még ébredés után is. Semmi földöntúli dolog, egyszerűen nem húztam be függönyt és a lakáson kívül a folyosón járkáló alakok árnyéka vetült pont az ágyamra, ahogy elhaladtak az ablak előtt. Még a fakerítés is dobott az álom/valóság kettősségén, hogy a valóságban is láttam az álmomat, ugyanis az ágyam ekkor egy galérián volt hasonló korláttal. Ami ilyesztő ebben (magán a rossz álmon és az azt kiváltó okokon túl), hogy nem tudsz megmozdulni addig a pár másodpercig amíg tudatodra nem ébredsz teljesen, pedig írtózatos erőfeszítéseket teszel (legalábbis úgy érzed).

    Szóval ne higgyen senki az álmoskönyvnek meg mindenféle kutyafülének. Ha az ember odafigyel magára, a test és az elme jelzéseire, akkor mindenki saját magának -még ha nem is mindig és nem is egykönnyen- meg tudja fejteni az álmait.

    Érdekesek a nagyon egyszerű álmok is, pl. szomjas vagy és azt álmodod, hogy már a 8. pohár hideg víz gurul le a torkodon, de még mindig szomjas vagy, felébredsz és tényleg marha szomjas vagy.
    Vagy a frusztrációkból, elfolytott dolgokból fakadó álmok, pl. futnál teljes erőbedobással, már szinte a betonra lapulsz az áramvonalasság miatt, de akkor is csak lassított felvételként futsz. Esetleg ugyanez autóval és gázpedállal, tövig nyomod neki, már az ülésben is lecsúszol és szinte kinyomod az autó alján a gázpedált, de csak nem gyorsul a verda.
    Az ilyen álmoknak vannak pozitív variáció amelyek jó érzéssel töltenek el. Egy nagyon jól ismert tanyán vagyok egyedül, amikor szép lassan felemelkedek, felszállok a villanydrótok fölé, majd az a fölé magasodó fa fölé, remek érzés lenézni, remek érzés lassan repülni, ránézni a háztetőkre és az emelkedés-süllyedés érzése illetve a tudat, hogy sikerült nagyon pozitív élmény ébredés után is. Ennek másik változata, amikor nagyon gyorsan kell egy lépcsőn lefutnom és amikor a legfelső lépcsőfokról elemelkedek és suhanok lefelé, a levegőben futó mozgást végzek és a lábam nem éri a lépcsőfokokat, de mégis suhanok lefelé és leérek a lépcső aljára, pont olyan gyorsan ahogy akartam. Persze a levegőben történő mozzanatok az álmomban lassítva történnek (bullet-time :D), hogy át tudjam érezni ezt a remek érzést.
    Ezek mind-mind saját példák, de kb. mindannyiunkkal megestek már ilyen álmok.

    Rengeteget lehetne még írni a visszatérő álmokról is amelyek pontosan ugyanúgy néznek ki minden alkalommal. Volt ilyen a gyerekkoromban, ami megszünt és azóta sem álmodtam azt. Ezt megfejteni nem tudtam, de összességében nagyon érdekes, érzelmileg semleges, de a mai napig vissza tudom idézni.

    A legutóbbi két álmom az elmúlt napokból, nem bonyolultak, sajnos a kiváltó okokat nagyon jól ismerem a magánéletemből.

    Az egyik esetben egy nagy, félig meddig romos sok emeletes házban voltam, kicsit poszt-apokaliptikus volt a hangulat. Űrlények vagy valakik hamarosan ideérnek, akik miatt/ellen éppen atombombát szereltem. Nagyon bonyolult volt, csak én tudtam megcsinálni és nem hagytak békén. Mindenki érdekét szolgálta volna, hogy elkészítsem az atombombát. Az nem érdekelt, hogy mi is megsemmisülünk vele -evvel mindenki tisztában volt a romos házban-, de akkor is el kellett készülnöm vele mire idérnek az űrlények. Folyamatosan zavartak -főleg egy bizonyos személy- így nem tudtam koncentrálni és a legrosszabb az volt, hogy nem értette meg -nem akarta megérteni-, hogy miért fontos az, hogy ne zavarjon és elkészüljön az atombomba. Futottam előle az alagsorban és sírtam, miközben próbáltam a bombát elkészíteni.

    A második álmomban egy űrhajón emelkedtünk éppen a magasba. De ez az űrhajó úgy nézett ki, mint egy vízszintesen tartott hagyományos ablaktábla, kerettel. Kapaszkodók voltak rajta, rajtunk meg űrruha. Emelkedtünk, picit sötétedő tiszta kék ég volt a háttér, amit az ablaktábla forma űrhajó hajtóművei megvilágítottak. Evvel mentünk dokkolni egy nagyobb -üres és létfentartásra alkalmatlan- űrhajóra. Egyszer csak leestünk ketten az űrhajóról a három személyből. A két felnőtt leesett és egy gyermek ment tovább.
    Nem kezdtünk lezuhanni, hanem a kék háttér előtt lebegtünk, lassan forogtunk. Annak az oksa ismert volt azonnal, hogy miért estünk le az űrhajóról, de nem haragudtam senkire, nem ez volt a fontos.
    A helyzet a továbbhaladó gyerek miatt volt kétségbeejtő. Olyan pici volt még az űrruhában, hogy arra gondoltam, ha dokkol és ráébred, hogy egyedül van, akkor az számára nagyon félelmetes, illetve végzetes lesz. Szép lassan meg fog fulladni. Nem szerettem volna ha fél, ha az utolsó óráit félelemben, egyedül tölti, reméltem, hogy egy felsőbb erő, egy felsőbb lény (amit úgy képzeltem el, mint az Animátrixban a Second Renaissance részben a mesélő) megnyugtatja és végigkíséri azon az úton amin már nem lehet változtatni. Kétségbeesetten kértem magamtól, hogy jelenjen meg a felsőbb erő és közben gyötört a tudat, hogy mi fog történni.
    Folytogató, tehetetlen, rossz érzés kerített a hatalmába, ami már annyira maga alá gyűrt, hogy szinte küzdeni sem bírtam.

    Boards Of Canada - Amo Bishop Roden

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Információs szmog, gondolkodni akarás hiánya, élből elutasítás, agresszió, intolerancia, csőlátás, fejlődni akarás hiánya, belső hangok meg sem hallása, folyamatos önigazolás, kritikus gondolkodás elértéktelenedése, centripetális gyorsulás, izoláció.

    Egy vizes fej, két elázott zokni
    Álom, szeretet
    Szalmaszál, csúszda

    Telefon Tel Aviv - Sound In a Dark Room

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Évente egyszer megkívánom a peanut butter jelly szendvicset. Elég extrém, de ilyenkor működik.

    Peanut Butter Jelly Time

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Ha a zene nem esik jól, akkor nagy baj van.
    "Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." - Kodály Zoltán

    Megittam egy Delirium Noël-t, egész jó kis sör télre, illetve a rózsaszín elefántos pohár is hozzáad a hangulathoz. Erős sör, hideg estére. Gondoltam megint kiállok az erkélyre, de végül nem mentem ki.
    Bámulok ki az ablakon és miközben a felszínen azon gondolkodom, hogy vajon a világító ablakokban kik laknak, miért olyanok az emberek amilyenek. A mélyben pedig mozzanatokat idézek a múltból.
    Pillanatok amelyek magukba sűrítik az életet, képek, színek, szagok, arcok, helyzetek, érzések, zenék egyvelege amelyek otthont, kapaszkodót adnak. Különböző időszakokból, legyen akár az egy szép napos iskola utáni délután, amikor egyedül, az akkori kedvenc albumomat berakva fülig ért a szám és majdnem kigurottam a bőrömből minden ok nélkül, a fülledt főiskolai éjszakák, egy ködös téli utcai lámpa több remek beszélgetés után, barátokkal való motorozás, röhögés, bandázások, az eső friss illata hajnalban egy átbulizott éjszaka után hazafelé, rengeteg sztori amit fülig érő szájjal mesélünk egymásnak tizen évek múltán is... Nem tudom mindent felsorolni, de kapaszkodnak egymásba és fénysebességgel húzzák elő egymást. Nem cserélném el soha.

    RA.815 Sky H1

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Vannak dolgok amiket az ember ért, felfog, mi több, átérzi őket, a kor előrehaladtával még talán fontosabbá is válnak ezek a dolgok, de amikor belecsöppensz egy élethelyzetbe, akkor érzed, hogy ezek a dolgok az igazán fontosak. Egy kattanás, egy fogaskerék a helyére kerül és elárasztja az egész lényedet.

    Nagyszülők, a bölcs öregek. Szeretek rájuk gondolni. Rendszeresen látogattuk őket, összehívták a szűk családot ünnepekkor és ilyenkor az egész napot kora reggeltől, késő estig ott töltöttük. Nagy ebéd, terülj-terülj asztalkám, véget nem érő beszélgetések. Apummal mi voltunk ketten a sütifelelősök, mi mentünk mindig a cukrászdába az előre megrendelt süteményekért. Persze tesómmal alig bírtunk ebédelni, mert a mama pogácsáját rendesen megdézsmáltuk a délelőtt folyamán. Tata véget nem érően mesélte a régi sztorikat, mama főzött, mi a szüleimmel segítettünk. Délután a szűk rokonság is megjelent -ha más nem- egy pár mondat erejéig.
    Jó érzés visszagondolni ezekre az eseményekre. Rendszeres eseményekre. Fontos dolgok hangzottak el -a szokásos mellett-, tanácsok, életfelfogások, amiket észrevettem a nagyszülők és a szüleim beszélgetései kapcsán. A bölcs öregek.
    Egyre gyakrabban emlegtem ezeket a "tanácsokat" egy-egy esemény kapcsán.

    A tavalyi év elején én is apuka lettem. Sok dolog/érzés eláraszt a szüleimmel és a nagyszüleimmel kapcsolatban. Ugyanazt érzem amit a szüleim, nagyszüleim, az ő felmenőik éreztek. Amit mindenki más egy családi kötelékben.
    Pici lányomnak szeretnék minden tudást, tanítást, egyetemes értéket átadni amit a szüleim kaptak és adtak nekem. Vannak dolgok amit aktualizálni kell, de az egyetemes értékek nem változnak. Remélem mindent át tudok majd adni. Mindent és még többet is.
    Viszont amit mégjobban szeretnék, hogy a szüleim váljanak bölcs öreggé a kislányom szemében. Apum 5 hét után jött haza a kórházból de nagyon nincs jól, anyukámat is eléggé megviseli és sajnos nem fiatalok már. Nagyon szeretném és nagyon fontosnak tartom, hogy ők is bölcs öregek legyenek, remélem lesz még rá lehetőség!

    Republic - Gyerek vagyok

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Két lábamon táncolok,
    Néha lassan, néha gyorsan
    Két lábamon táncolok
    Gyere és táncolj velem!

    Egy ici-pici pókfi csatornába bújt
    Jött egy nyári zápor és kimosta a fiút,
    Felderült az ég és kisütött a nap,
    Ici-pici pókfi máris elszaladt.

    Ricardo Villalobos - Enfants (chants)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    End of an Era.
    Szétszedtem az UCS Falcont is. Az ujjaim annyira megviselte (7000e+ db), hogy a boltban a telefon nem ismerte fel többszöri próbálkozásra az ujjlenyomatomat a jobb hüvelykujjamon.
    Élvezettel fogom újra összerakni és kiállítani (dohányzóasztal, SW sarok), ha eljön az idő, de többet nem szedem szét az fix.
    Az egyes zacskó a legdurvább, főleg a 2 szintű keret összekapcsoló darabjai miatt. Ott mindent is bevetettem. Kiderült, hogy a bambusz evőpálcika mi mindenre jó.
    Utána jött az Efferman's stand. Az a stand zseniális, szetszedni... hehh.

    Orbital - There Will Come A Time feat. Prof. Brian Cox

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Nem vagyok túl jól. A közvetlen kiváltó okokat ismerem, viszont ma felismertem a közvetettet, ami még rosszabb.
    Az utóbbi pár hétben elég sötét gondolatok gyötörtek. Egyre csak erősödtek, táplálékot kaptak -amitől nemhogy megnyugodtak volna, csak még éhesebbek lettek. Mire felismertem mire készülnek már nem tudtam megállítni a vágtájukat. Jártam már a Styx-en túl, de valahol mélyen éreztem, hogy nem lesz gond, a démonok elöbb vagy utóbb békén hagytak, megkóstoltak majd eloldalogtak.
    Úgy gondolom, volt egy imbolygó lámpás ami mutatta az utat, amitől féltek. Láttam az út végét ami jó érzéssel töltött el. A lámpás sercegve pislogott még párat és ekkor törtek elő, nyomukban fekete, gomolygó, vastag köddel. Nem látom az út végét, túl sok a sunyin gonosz zaj. Az út végének az elvesztése sokkal kegyetlenebb, mint maguk a kutyatestű, fekete, agár-kísértetek.

    Kimnowak - Gyémánt
    (Somebody started chopping onions.)

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    Időnként utána szoktam nézni, hogy milyen személyiség típus vagyok. Megcsinálom a tesztet, olvasok róla és hümmögve nyugtázom, hogy nagyrésze igaz rám. Utána évekig nem szoktam rá gondolni. Arra pontosan még nem jöttem rá, hogy miért kerül elő ez időnként (2011, 2014 és 2022). Sejtésem van. ("Tudtam, csak nem sejtettem!")

    Coldcut - Mr. Nichols feat. Saul Williams

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

  • thesound

    addikt

    A cím az ami egyértelmű volt. Tavaly vagy tavaly előtt nyáron evvel a mondattal a fejemben keltem fel.
    Nem volt éppen egy könnyű időszak, de a mondat megmaradt a fejemben. Innentől nehéz, hogy in medias res - belevágjak a közepébe, vagy hogyan is köszöntsem a közönséget.

    Helló, szia, szevasz, van nálatok terasz? Nos, terasz az nincs, de egy erkélyszerűség van. Így kiálltam egy üveg Quadrupellel és elgondolkodtam az életen. Nagyon szeretem az éjszakát, de talán majd erről is írok egyszer. A nyitó hozzászólásnak nem kell túl töménynek lenni úgy gondolom. Annyi minden kavarog bennem, ha úgy alakul megosztom itt. Nem általános doldokat, hanem egy-egy kiragadott életérzést, pillanatot, gondolatot, amely által picit megismerhető, megérthető a szavak mögötti ember.
    Azon gondolkodom mi célja is a blognak. Kettő célja van (van? inkább lehet), de fedje ezt jótékony homály egyelőre.

    Gondolkodtam azon, hogy nem itt a PH!-n, hanem máshol nyitok egy blogot, akár idegen nyelven is -maga a nyelv nem gond-, de végül arra jutottam, hogy megpróbálom itt.

    Így tehát nyitok egy ódivatú blogot ami motoszkált már egy ideje bennem. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Ezt Stephen King fogalmazta meg úgy hogy méltó legyen:

    "A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el.
    Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."

    Aphex Twin - Stone In Focus

    [ Szerkesztve ]

    Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

Aktív témák