- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Google Pixel topik
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- iPhone topik
- Vivo V40 5G - az első benyomás fontos
- Realme GT Master Edition - mestermunka
- Karácsonyi telefonajánló 2024
- Olyan AI-t akarnak, ami érzelmileg kötődik az emberekhez
- Google Pixel 9 Pro XL - hét szűk esztendő
- Ezek a OnePlus 12 és 12R európai árai
Aktív témák
-
thesound
addikt
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A héten az egyik álmom kezdő szintere a politika volt. Pontosabban nem is politika, hanem valahogyan egy választási/kampányirodában találtam magam.
Ez a kampányiroda a kertünkben volt és éppen a fűzfa alatti hintaszékben ücsörögtünk, fél szemmel néztük a grafikonokat, a ház falára felhelyezett tévéken. Azonban mellette iszogattunk, sütögettünk és beszélgettünk.
Én amolyan passzív szemlélője voltam az eseményeknek, ugynis semmi közöm nem volt a politikai részhez, csak mivel nálunk volt a kertben az iroda, ezért voltam ott. Ennek ellenére figyeltem, hogy mi történik.
Az egyis haverom volt a főbb szereplője a politikai résznek. Egyszer jön vissza a mosdóból és látom, hogy egy borítékot dugdos be az inge alá. Ledermedtem, hogy csak egy bábu és pénzért eladta magát. Innentől csak szerepet játszik, amiért megfizetik. Ha mégis eljut a politikában valameddig, az senkinek nem lesz jó rajta kívül. Sajnáltam, mert nem ilyen embernek ismertem meg és sokat küzdött korábban, hogy önmaga maradjon.
Estefelé indultam volna valahová és egy idősebb, ősz bajuszú öreggel kezdtem beszélgetni. A kockás inge fel volt hajtva könyékig. Ahogy beszélgettünk odajött hozzánk a haverom apja és éppen egy hamburger végét majszolta. Közben a földön sültkrumpli halom volt hashtag alakban. De jó nagy rakás volt és egyre csak rakódtak rá a sültkrumpli darabok -hogy hogyan vagy ki által az nem derült ki, de nem is lényeges-, miközben a következő párbeszéd zajlott le, az öreg és a haverom apja között.
-Öreg: Nem gondolod, hogy nem tért volna le a fiad a helyes útról ismét, ha nem hajtod bele a politikába újra?
-Nem csinált semmit, valamit kezdenem kellett vele!
-Igen, a boldogságot kellett volna megtalálja!Ebben a pillanatban a hashtag formájú sültkrumpli-torony leborult. A haverom apjának a kezéből kiesett egy darab hamburger hús, amit odébb rúgott.
Elindultunk az öreggel ketten egy ódon fakerítés mellett, ki a kertből, miközben mondta, hogy nagy probléma, hogy nem látják azt ami igazán számít. Rajtam látja, hogy tudom mi az igazán fontos és megláttam ezt. Ami igazán fog számítani/számít. Elmondta, hogy korábban erről a képzeletbeli barátjával szokott beszélgetni, de most nekem már el tudja modani. Én megértem.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A következő álmomban egy emeletes kocsmában/szórakozóhelyen voltunk. Nagyon kevesen voltak és az egész belső fele fából készült. A padló, az emelet, a korlátok, a falak is igényesen fával voltak beborítva. Félhomály volt.
A haverommal ugrálva mozogtunk az emelet és a kis zugok között. Az ugrálva dolog úgy működött, mintha a holdon lennénk, azonban a mozgásunk nagyon precíz volt és inkább hasonlított egy kicsit valami parkour félére.
Elrugaszkodtunk az emeletről és a korlátra már szaltóval érkeztünk, onnan pedig kecses műugró forgásokkal finoman huppantunk le a földszinti fapadlóra. Felemelő érzés volt ilyen precízen és kecsesen, látszólag a fizikának fittyet hányva mozogni. De számunkra ez természetes volt.
Kisétáltunk a vendéglátó egységből és előttünk egy igen magas hegy tornyosult. De nem szikáls hegy volt, hanem végig fű borította. Inkább hasonlított egy hegy méretű dombra. A hely tetejére egy barna, agyagos, homokos út vezetett fel. Könnyedén értünk fel a hegy tetejére. Lenézve a zöld hegy mentén láttuk a picivé zsugorodott épületet ahonna jöttünk. A hegy tetjén pedig fa korlátok voltak. Lengő korlát, másfeles korlát, bordás korlát...stb. Mindenféle korlát amin tudtuk a mozgásunkat tovább gyakorolni. A korlátok nem embernek voltak méretezve, hanem sokkal nagyobb méretben készültek.
Ahogy felértünk, azonnal elkezdtünk gyakorolni, miközben lentről feljött a hegyre két nő. Egy barna és egy szőke. Nem jöttek oda hozzánk, de a korlátoktől nem messze leterítettek egy plédet és a napsütésben napozni kezdtek.
Ahogy gyakoroltunk, kezdett beborulni és a hegy tetjén hirtelen lett hideg. A hó is elkezdett esni. Rám és velem együtt gyakorló haveromra természetes módon nem hatott a hideg, ugyanúgy, ahogy a földi gravitációt is valahogyan másképpen éreztük.
Egy idő után láttuk, hogy a két napozó nő még mindig fent van a hegyen. Odamentünk, hogy megnézzük mi van velük. Egy lepedőt terítettek a hátukra és maguk köré csavarták, de már tisztára belepte a hó. Elkezdtük lerázni a lepedőről a havat, de ekkor láttuk meg, hogy a két nő teste már kívülről jeges. Egyből elkezdük a jeget lekaparni róluk ami könnyen lejött. A testük melege még a testük felőli oldalon olvasztotta a jeget, de a jég külső felülete már kemény volt. Tudtuk, ha sokáig így maradnak, akkor megfagynak. Kapartuk tovább a jeget a hasuknál kezdve, miközben ők jelét sem mutatták annak, hogy bármi probléma is lenne, vagy hogy mindjárt megfagynak.Kirsty Hawkshaw - Fine Day (James Holden Remix) az ejtőernyős, siklós videoval
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az álom tengerében a lányomat az ölemben vittem és éppen szállítunk be a liftbe. Megnyomtam a gombot és adott három puszit. A valóságban a mellkasomat és a hátamat szokta megsimogatni.
A másik álomban pedig egy színházból futottam éppen ki. Kellemes hőmérsékletű kora őszi idő volt. Este volt, az utcán nem mászkált senki. Egy csúcsidőben nagyobb forgalmú úton szaladtam át, ami most tökéletesen forgalommentes volt. Az utat szegélyező, sárguló levelű fákat kellemes szellő lengette. Lehullott pár levél és a párhuzamosan parkoló autókon állapodtak meg. Az út túloldalán egy mini park volt található. Nem is inább park, hanem több pad volt félkörben lerakva a fák alá. Járda volt mindenhol, de mégis egy picike sziget volt.
Ahogy az úton futottam át, egy idősebb nő vágódott ki utánam az ajtón. Fekete kosztüm volt rajta és a szőke hullámos haja hullámzott a rohanástól. Megállt az út szélénél és utánam kiabált:
-A boldogság nem létezik, csak mese, hogy az embereket előre hajtsa!
A nőnek hittem, mert régóta ismertem és tudtam, hogy sok mindent átélt már és sok tapasztalattal rendelkezett. Sokat beszélgettem vele. Tudtam azt is, hogy jó akar nekem, ezért mondja az igazságot, de legbelül ellenkeztem az állítása ellen és ezért futottam el könnyes szemekkel. Szomorúan és aggódva nézett utánam, ahogy átértem az út túloldalára.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
válasz
thesound
#104
üzenetére
Sokáig vártam vele, de most úgy éreztem, hogy eljött az idő, hogy megnézzem az Euphoria második évadát. Nem csalódtam. Üveges szemmel nézek, miközben az agyam vadul száguld egyszerre a múltban, jelenben, a jövőt fűrkészve. Nagyon sokáig velem fog maradni. A fényképezés, a zene, a mélység... top3 sorozatban nálam fix helye van.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Írtam korábban, hogy volt egy műtétem és kezelendő a dolog, ha újra probléma van. Elvileg kétévente kell kontrollra járnom, de éreztem, hogy nem stimmel valami. A két évből még 9 hónap hátravolt, de bejelentkeztem. Be voltam parázva, mert ha ambulánsan is, de a megoldások/vizsgálatok fájdalmasak/kellemetlenek.
Szerencsére semmi gond, a melegtől alakult ki a dolog. Megoldódik/megoldódott magától. Azt mondta a doktornő, hogy nem én vagyok az egyetlen mostanában. Megvizsgált rendesen, mostantól indul újra a két év.
Remélem még sokáig dolgozik, mert nagyon érti a szakmát és emberileg is nagyon rendben van. Elég borsos ára van (bár minek nincs most), sok helyen és sok embernél jártam, de ő az egyetlen ajánlott a területen (más orvosok által is). Belefutottam az évek alatt sok tahófalviba/"kóklerbe".Picúrka napról napra okosabb, a bölcsiben a nevelők azt mondják kb. az 1 évvel idősebbekhez képest tudja magát mondatokkal kifejezni. Az élet értelme. A múltkor szines kockákból épített és már sokadik alkalommal ugyanazt a narancssárga kockát választja nekem, hogy az az én házam, abban lakok. Mellé tett egy szív mintás kockát, hogy az az én szívem. Megkérdeztem, hogy ő melyik kockában lakik, megfogta és habozás nélkül a szíves kockára raktra rá. Belül elmorzsoltam egy AWWW-t és biztosítottam róla, hogy én is szeretem. Igaz ezt érzi is és hangot is szokott neki adni. Kölcsönös.
Na azért nem mondom, hogy nincsenek hiszti session-ök, vannak ám, de türelemmel/szeretettel/kitartással/találékonysággal/elfogadással kezelhető. Megy a futkosás, fogócska, bújócska, kéri hogy csikizzem meg...stb. Összefogaló néven huncutkodás. Ez most a favorit. Most kevesebb festés és rajzolás van, mint télen. A kuckózós mese nézés rendszeres.Megvolt a nyári szabadság is. Voltunk a szüleimnél / tesóméknál 3 napot. Picúr is imádja őket szerencsére. Minden este úgy dőlt ki, egyébként nem akart aludni. Mama / tesómék nem rohangáltak ennyit a lépcsőn mostanában.
Apám is egész jól felépült ahhoz képest, hogy milyen állapotban volt, maradjank így még nagyon-nagyon sokáig. Bottal rövidebb távolságokat elbotorkál a ház körül. Anyámnál is előkerült a bot, mert beállt a dereka. Volt orvosnál, elvileg nincs baj, de nem vagyok elégedett az ottani orvoslással. Amikor ott voltunk megünnepeltük a születésnapját is. Tesóm még mindig durván jó sütiket tud készíteni.
A többi nap itthon, helyben kirándulgattunk a picivel. Az egyik tónál van egy büfé, de olyan hamburger menüt adnak, olyan áron, hogy csak nézek. Szerintem a legjobb ár/érték arányú menü amit ettem mostanában. Finom is, jó adag is, édesburgonyával, nagy hambival, coleslowal és fél littyó limonádéval. Be szoktuk osztani, -mármint természetesen alakult így- picúr tolja a limonádét, apa a hambit, anya és baba a sültkrumplit, amiból csenek 1-2 hasábot. Kajában mostanában azt vesszük amit igazán kívánunk, nem spórolunk. Nyilván ésszel csináljuk, mert kegyetlen árak vannak.
Rendeltem söröket is. Az egyik sörcsomag tételt beduplázták véletlenül az összekészítéskor. Három egészen jó stout jött így ingyen. Várják a telet a hűtőben.Álamim még mindig vannak. Viszont a helyzetem egyelőre bizonyos szempontból nem változik, így a mintázat ugyanaz. Nem tudok így gyógyulni. Sokszor ébredek arra, hogy álmomban sírok a hárpia "áldásos" tevékenységei miatt. A nyári szabadság második hetét szétkúrta rendesen. Egy pillanat alatt számomra és a pici számára is pokollá tudja változtatni a napot és a következő pár napot is. Derült égből villámcsapásként, kóválygok. Szinte már vártam, hogy vége legyen a szabadságnak. Legyen elég ennyi erről a témáról most.
A melót sem igazán szeretem. Elég undorral és rossz érzéssel fogtam neki. A hét végére már jobban visszarázódtam, de na.Elolvastam Philip K. Dick, Csorulj könnyem, monta a rendőr c. könyvét. Egész jó volt ez is, vannak benne döbbenetesen jó meglátások, remekül leírva. Összeségében nem ér fel a Kamera által homályosanhoz. Ennek a vége túl összecsapott, de azért érdemes volt elolvasni.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Emlékek. Melyek azok a pillanatok amelyek a legközelebb vannak a szívedhez? Jelentéktelennek tűnő pillanatok a cselekmény szempontjából igaz? De színtiszta esszenciái azoknak a dolgoknak amelyek igazán számítanak.
Sokszor csak utólag fogod látni, akkor amikor emlékként, időről-időre mosolyogva gondolsz vissza rájuk.
Vannak olyan ritka együtállások is, amikor már akkor érzed amikor benne vagy/vagytok.
Apró pillanatok, életérzések ezek, mégis hatalmasak, még életeken túl is kitartanak és az idő felett állnak. Kis apró rezdülések, amelyek felbecsülhetetlen értékű kincsek szűlőhelyeit hozzák létre. Kincsekét amit senki nem vehet el, de csak akkor marad igazán értékes, ha más is rendelkezik a darabkájával.
Ne hagyjátok, hogy a nem megfelelő környezet egy egyre átláthatatlanabb, áthatolhatatlanabb búrát képezzen köréjük és emellett a saját démonainkkal is meg kell vívni a csatánkat, hogy igazán meglássuk melyek azok a kincsek, amelyek ragyogása elhozza nekünk azt, amire mindig is vágytunk.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ez az álom csak töredék, egy jóval hosszabb álom volt, de csak a vége maradt meg.
Egy beteg angyal voltam a földön. Egy megállapodás árán el tudtam érni, hogy befogadjon a túloldal és visszanyerjem eredeti formámat. Éppen az indulás előtti pillanatban voltam. Egy acéllemezből készült itatóvályú vizében magamat láttam. A víztükör mélyén az Ezüstváros egyre határozottabb körvanalat öltött. Miközben a szemem a távoli tükörkép-város ezüst kupoláira fókuszált, olyan kérdések fogalmazódtak meg bennem, amiért úgy döntöttem, hogy nem a gyógyulást választom. Nem választhatom. Érte megéri feláldozni magam. A víztükörben a már fehérnek látszó szárnyam a valóságot kezdte visszatükrözni. Elkezdtek benne megjelenni a fekete foltok, miközben az Ezüstváros perifériás látómezőmbe került, a fókuszban pedig a tükörképem körvonala élesedett.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az egyik nyár végi estén a hőségzáró eső közeledett a radarképet nézve. Már éjszaka volt, ki volt nyitva az ablak, fülledt meleg a szobában, az ágyon fekve egy omnibust olvastam.
Az éjszaka csendjében hallatszott, hogy távolabb már esik. Egy pici hűvős fuvallat mozgatta meg szúnyoghálót az ablakon és hallani lehetett, hogy közeledik az eső, utcáról, utcára, egyre közelebbről, egyre hangosabban de még mindig nem esett pár másodpercig, hanem barátságosan közeledett. Elérte a mi utcánkat is a felhő, az esőt köpönyegként maga után húzva. Majd továbbrobogott lazán, mint egy chopper, maga után hagyva a felfrissülést.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Lassan hajnali három óra, de nem bírtam levenni a fejhallgatót.
Mutual Dreaming with Aurora Halal and deep creep @TheLotRadio 09-28-2023
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ma bevettem az utolsó két antibiotikumot. Kezdek javulni. Ez elmúlt 3 hét nagyon durvára sikeredett a céges szarságok miatt. Nincs új a nap alatt ezen a téren sem. Túltolnak amíg csak lehet. Gondoltam 2-3 hetet kibírok, de brutál elfáradtam és ledöntött egy vírus a lábamról. Az utolsó megbeszéléseket már lázlehúzóval toltam végig a földrészek között.
Köhögök, mint az állat -nem covid-, néha lázas voltam. Elmentem a dokihoz, hogy írjon valamit. Elküldött tüdő röntgenre is, minden frankó. Az aktuális vírust nyeltem be, tetézve a folyamatos kimerültséggel, levert. A köhögés miatt a szokásos kevésnél is kevesebbet tudok aludni. Mára már javult a helyzet, megmaradok. Szabadságon vagyok, nem így terveztem ezt a hetet...Egyik évben sem követtem még, hogy mennyit olvasok egy évben, de most kíváncsi voltam és 10e oldal felett járok jelenleg. Év végére szerintem meglesz a 11-(12) ezer oldal.
Babócska -ezt csak én mondhatom neki
- még mindig imád. Én is, ez nem fog változni soha. A hozzámkuckózós mesenézés megvan mindennap. A Bing nyúlnak leáldozott, most éppen Peppa megy, Bob Mester, A város hősei, és Misifu kalandjai, illetve néha Hupikék Törpikék. A spanyol Misifu még nekem is egészen tetszik. Egyébként mind nagyon gyerekbarát mese, nem a "túlpörgetett marketing" meséi még ezek szerencsére.
Ma volt egy nagy hiszti, nem akart kezetmosni, pedig mindig velem akar kezet mosni ha hazaérnek a bölcsiből. Hát megmostuk a kezét. Elvonult a drága, hogy menjünk ki a szobából...stb. Duzzogott rendesen. Az anyja természetesen elkezdett veszekedni vele, én közöltem, hogy akkor megyek zenét hallgatni. Egy darabig a becsukott szobában duzzogott, majd bűnbánó arccal odaállt a szobám ajtajához, de nem jött be. Megkérdeztem bejön-e? Bólogatott, bejött. Megmutattam neki, hogy az erősítőn hogy lehet a hangot halkabbra venni. Megnézte, majd kérte, hogy gyerekdalokat hallgassunk. Beült az ölembe és gyerekdalokat hallgattunk a nagy hangfalakon. Amikor mondtam, hogy most evés, akkor ettünk, megint zenét hallgattunk, amikor mondtam, hogy fürdés, akkor jött fürödni.
Szóval ahogy már sokszor leírtam, nagyon meg lehet vele találni a hangot, míg az anyjával a legkisebb bilizés, felöltözés is eszkalálódik szinte biztosan. Veszekedés lesz a vége, de a gyereknél ez csak olaj a tűzre. Ekkor nekem kell odamenni és elrendezni a dolgot. Elég könnyen szokott menni, én fürdetem, tőlem kéri a fogmosást...stb. Ha alapból velem csinálja, akkor nagyon ritkán van ilyen eszkalálódó szituáció. Pedig a szabályok nálam is megvannak.
Itt sincs új a nap alatt, az okok ismertek, egyértelműek, a helyzet változatlan.Megcsináltattam a verda ajtaját is. 140k. Az infálció robog, az ország jobban teljesít. Nagyjából 3-4 év alatt nagyjából duplázódtak az árak. Ez leginkább a napi megélhetéshez szükséges dolgokon látszik. Ha a fizetésem is duplázódott volna egy szavam nem lenne. Elég komoly, hogy a szüleink nélkülözésben nőttek fel, majd beköszöntött egy viszonylag tervezhető időszak -a gyerekkorunk időszaka-, a mi korosztályunkkal ez fordítva lesz. Egy biztonságos, kiszámítható környezetben nőttünk fel és majd középkorúként jön el, hogy nélkülözni kell. Kis pillanatok vagyunk a nagy hullám mozgásban.
Az álmok is megvannak még, de nem volt energiám mostanában bejegyzést kreálni belőlük és így elillannak.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Kettővel ezelőtti munkahelyemen volt egy faszi. Teljesen normális volt, de nem volt egy "vagyány" gyerek. Jelentsen ez bármit is. A kollégái néha kifigurázták a háta mögött -félig meddig viccelődve, félig meddig komolyan-, de beilleszkedett a munkahelyre szépen.
Egyszer amikor leszált a buszról ott várta a családja, a megállóban. A 7-8 éves gyereke amint meglátta az apukáját, elkezdett rohanni felé tárt karokkal, hogy apa, apa. A kollégánk fél térdre ereszkedett és a gyereke belerobbant az ölelésébe, majd mosolyogva felálltak és mentek a dolgukra, miközben a gyerek nagy elánnal mesélt valamit.
Közel 10 éve volt ez a mozzanat, de már akkor tudtam, hogy ő a varázsoló, nem a "vagány" kollégái. Mosolyra húzodott a szám, a busz pedig kigurult a megállóból.A héten kétszer is el tudtam menni a picúrért a bölcsibe. Az anyja benyitott a szobába, én meg a háta mögött bekukucskáltam. Amint meglátott elkezdett ugrálni, hogy apa, anya... apa is eljött! Odarohant hozzám, megfogta a kezemet, majd csukott szemmel az arcához szorította kezemet, hogy apuka. Mindennél többet ért.
A második alkalommal pedig éppen rajzoltak és hozta ki, hogy nézzük meg és ezt a rajzot nekem rajzolta. Pontosabban mindkettőnknek, mert először nekem adta, utána az anyjának, megint nekem. Esett az eső így elvittük a gumicsizmáját, hogy tudjon ugrálni a tócsákban. Placcsozott rendesen a gézengúz. Voltak járókelők akik furcsálva néztek, és voltak akik mosolyogva nézték ahogy ugrál a tócsákban.
A napokban voltunk egy fényjáték kiállításon is. Volt ahol zene is szólt és néhol gombóc alakult ki a torkomban. Egy vén érzelgős fasz leszek majd? Lehet, de szerintem a kulcs máshol van. Bölcsi után mentünk így a végére elfáradt a picúrka és én vittem végig. Anyjának oda akartam adni, de elkezdett ordítani, hogy nem. Csak én vihettem ölben. Nem mondom mire hazaértünk eléggé megízzadtam. A liftben felfelé menet mondta, hogy anya átvehet. Ennek az okai az elmúlt, közel 3 évben találhatóak meg, a hárpia meg természetesen duzzogott végig, le is kellett állítanom, nehogy rossz emlék maradjon, így is túl sok mindent elvette már tőlem. Remélem csak tőlem.
Egyébiránt babócska hobbija a kavics- és az őszi falevél gyűjtés. Mindennap kap az anyja is és én is, hogy nekünk gyűjtötte. Úgy nem jövünk haza a sétából, játszóterezésből, hogy ne gyűjtött volna levelet, kavicsot. Itthon a kavicsokat ki szoktuk festeni és a leveleket meg vagy festeni vagy ragasztani szokta a pici.
A bújócska még itthon a favorit. Lekapcsolt villanyokkal be kell bújni a takaró alá. Közben alig bírja magát a pici tűrtőztetni, annyira tetszik neki, vigyorog, örömködik a takaró alatt, suttogja, hogy apa hol vagy és a fejét odanyomja az én fejemhez. Az anyja bejön és megtalál bennünket.
Két fog hiányzik még, a többi kint van. Kígyóuborkát eszi magában hidegen, amikor fáj a foga. Imádja ropogtatni és közben mondja, hogy mééég kééérek uuuboorkáááát.Ma nagyon elfáradtam, a kevés alvás is megtette a hatását és estére már nem voltam a toppon. Most legszívesebben bemennék a picúrhoz és megölelgetném. Elolvastam neki az esti mesét, betakargattam és meg kell minden este símogtanom -minimum- a pocakját és a lábát. Persze többet szoktam alapból is napközben is, éreztetem vele, hogy mindig számíthat rám, mindig biztos pont vagyok és imádom. Szóval velem pisil lefekvés előtt, ha az anyja megmozdul már mondja, hogy apával akarok pisilni, erre a hárpia már villog is. Hiába mondom/magyarázom neki, képtelen megérteni, nem akarja. Szóval a mese olvasás után -közben az anyja már bedurcázott és aludt is- megsimiztem, majd ahogy kijöttem puszit dobott.
„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Mary Lattimore - Arrivederci (ft. Lol Tolhurst)
Megyünk a szüleimhez is végre. Hetek óta érzem, hogy mennék már haza és látni szeretném őket. Közben a verdán is téli papucsra váltok.
ui: az egyik blogos kolléga 4 napja nem írt, pedig napi szinten ír ide. Remélem minden ok.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Három álmomra emlékszem az előző éjszakából. Az egyiket elalvás után, a középsőt 3-4 óra környékén, az utolsót közvetlen felkelés előtt álmodtam.
Az első álom egy maffiás sztori volt. Az egyik maffia tag cserbenhagyta a családot, nem jelentős dologban, de nem is kis semmiség miatt. Egy kikötőben voltunk, egy picike kabinos hajó ringatózott a vízen. 3 embert láttam a hajón, hawaii mintás ingben, fehér térdnadrággal. Szikrázó napsütés volt. Én éppen elfordultam és a hajódeszkán készültem elhagyni a hajót, amikor két ember, a harmadik maffia tag kezét lefogta és odaszorította a hajókabin oldalához. A fehér hajókabin két kerek ablaka között álltak. Az egyikük elővett egy fűrészt és a falhoz szorított kar könyök alatti részéhez illesztette. Éppen elhagytam a hajót amikor elkezdték a műveletet.
Azon gondolkoztam a hajóról lefelé menet, hogy mi az a pont, mi kell ahhoz, amikor az ember már nem küzd, amikor elfogadja a sorsát és hagyja, hogy megcsonkítsák. Küzdenie kellene, tudja, hogy fájni fog, tudja, hogy messzemenőkig túlzó a "büntetés" és maradandó lesz az élete hátralévő részére. Küzdeni kellene teljes erejéből, de már nem küzd. Sikolt, de már nem küzd. Mint egy halálra ítélt a kivégzés előtt, aki síri nyugalommal ül bele a székbe... Erre a gondolatmenetre ébredtem fel a valóságban, egészen rossz érzésekkel.A következő álmomban a szomszédban laktam. (maga a helyszín, a két ház valós, az utca részleteivel együtt) Örültem, hogy van egy helyem, mégha nem is nagy, de az enyém innen fel fogom tudni építeni az életem. Egy fehér és narancssárga csíkos, horgolt szőnyeget terítettem ki a kocsibeállóra. Pici szönyeg volt, de addig igazgattam, hogy úgy állt, ahogy szerettem volna. Arra gondoltam, hogy a narancssárga hippi autómmal (WV Camper Van konkrétan), majd erre a szőnyegre tudok rállni. Az autót éppen most festették, hippi mintákkal volt tele, de modern és szemet gyönyörködtetően narancssárga.
Éppen elképzeltem, hogy leparkolok az autóval, amikor a szemben lévő ház garázsa előtt lévő hintaágy elkezdett látszólag égni. Arra gondoltam, hogy megint ez történik? Oda kell mennem eloltani. A fából készült hintaágyon volt egy matrac, azon példek, szépen egymásra rétegelve.
A kerti csapról hoztam pici vizet és rálöttyintettem a hintaágy tetejére. A picike láng kialudt, de hamarosan halvány fekete füst kezdett felszállni belőle és megjelentek újra a lángok. Megint odalocsoltam kis vizet. A láng újra kialudt, de közben füleltem. Hallottam az apró sercegéseket és pattogásokat annak ellenére, hogy lángot nem láttam. Rájöttem, hogy maga a szivacsréteg ízzik és hiába locsolom felülről az egészet ez újra fog gyulladni. Elkezdtem lepakolni a hintaágyra pakolt rétegeket, a plédeket szépen sorban, hogy elérjek a szivacsig, amit majd eloltok és véget vetek a tűznek.
Ahogy, pakoltam le a rétegeket, már kezdtek a melegtől egymásba olvadni, így volt amit már tépőzár szerűen kellett lehúznom. Sikerült lehámoznom az összes takaró és lepedő réteget, amikor az utolsó lepedő réteg alatt találtam egy műanyag játékbabát. A játékbaba már közvetlenül a szivacson feküdt arccal lefelé. Fehér trikó volt ráadva. Legutoltam a hintaágy mellé és elkezdtem óvatósan leemelni a játékbabát. Sőt, inkább lefejteni, mert a hőtől rá volt ragadva a szivacs huzatára, már picit olvadt volt.
Amikor sikerült lefejteni, akkor láttam, hogy egy szem nélküli baba, pontosabban a szemüregei koromfeketén sötétlettek. Ekkor tudtam, hogy ez nem egy sima tűz, a babában egy démon lakozik. Félelmemben ráordítottam teljes erőből: TÁVOZZ!
Ezt a TÁVOZZ! szót hangosan is kimondtam a valóságban, erre ébredtem fel. Féltem, a még nem teljesen felocsúdott agyam azon gondolkodott, hogy hol vagyok és van-e valami körülöttem, valami nem odavaló. Pár másodperc alatt tudtam, hogy álom volt és valamelyest megkönnyebültem, de féltem. Ahogy ezt írom a hideg kirázott párszor.A harmadik álomban egy személy aki ott volt körülöttem egy telefont kapott. Maga a telefon rólam és egy lányról szólt (aki ugynaúgy létezik a valóságban), sőt lehet a lány volt a vonalban, de én nem beszéltem vele. Ahogy a személy lerakta a telefont elindultam, hogy meglátogatom a lányt, vonattal.
Odaértem az állomásra, ami egy tipikus magyarországi vonatállomás volt. Magához a vonathoz kellett eljutnom. Ahogy mentem a tömegben hallottam, hogy valakik arról beszélnek, hogy nincs WC papír. A korlátnál lévő kalauz aki szintén meghallotta a beszélgetést előhúzott a táskájából egy guriga WC papírt és felmutatta, hogy nálam mindig van papír, miközben mosolygott. Elhaladtam mellette és tudtam, hogy fel kell szállnom a mozgólépcsőre.
Azonban ez a mozgólécső nem hagyományos volt, de ez visz el a peronig, ahonnan a vonat indul. Nagyjából vizszintesen ment, de voltak benne kisebb huppanók, dombok és volt olyan része is, ahol olyan alacsony volt a plafon, hogy le kellett hasalni a mozgólépcsőre, hogy tovább tudjunk haladni. Néhol lefelé, néhol felfelé, néhol alagútban, néhol a szabad ég alatt futott a mozgólépcső. Azon a szakaszon ahol le kellett hasalni, hogy átférjünk a plafon alatt, az előttem lévők arról beszélgettek, hogy beneveznek egy sakkversenyre. Egy egyikőjükön nem volt cipő, mert éppen levette.
Végül odaértem a lányhoz a vonattal és összeházasodtunk. Furcsa napszemüveges házasság volt, de végül is mindketten akartuk, de olyan távolságtartós volt. A szüleimnek is bejelentettem és anyukám mondott új szempontokat, amik eszembe sem jutottak. A feleségem bejelentette, hogy megházasodik egy másik emberrel is, így hároman fogunk alkotni egy házasságot.
A feleségemet elkezdtem kérdőre vonni, óvatosan, mert azért volt valami köztünk, hogy akar-e engem. Sokáig nem mondta ki, de a vége az lett, hogy azt mondta, hogy azt amit én hozok az életébe, azt a biztonságot nem keresi.
Meg akartam győzni, hogy válljunk el, de akkor már tudtam, hogy most már csak a pénzemre utazik. Mivel hároman voltunk házasok, ha felbontjuk a házasságot, akkor majdnem minden pénzem az övéké.
Valaki -nem tudom, hogy kicsoda- ki is mondta, hogy így nem is kellett papírozni semmit, nem kell rabolni, trükközni, így a pénzem az övéké.
Végül a feleségem rábírtam, hogy váljunk el, menjünk ügyvédhez. Tesómnak elmeséltem aki mosolygott. A feleségem éppen pakolt, amikor mondtam neki, hogy mindenki úgy hagyja el a kapcsolatot, avval a vagyonnal amivel jött ugye? Nem szólt semmit és itt tudtam, hogy nagy baj van és átvertek.
Erre ébredtem fel nagyon rossz, szintén félek érzéssel. Más típusú félés, inkább kisemmizettség, az érzéseim megcsalása és a lenullázott jövőtől való félelem.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A fővárosunk álombeli másában utaztam. A valós tények szövetei átsiklottak az álomba és ott mutatták meg magukat teljes egészében. Azon az útvonalon haladtam ahol a valóságban is szoktam, annyi különbséggel, hogy koromsötét volt. Szinte tökéletes sötétség.
Autóval mentem és nem láttam semmit. Ahogy elhaladtam az egyik nagy kereszteződésben, láttam, hogy bal oldalról le van zárva. Azon gondolkoztam, hogy hogyan fog ilyen mértékű forgalom közlekedni itt, ha teljesen le van zárva építkezés / felújítás miatt a körút egy drótkerítéssel.
De ezek után nem láttam semmit. Feketeség. Nem mászkált az utcán senki, az út két oldalán parkoltak az autók, de nem láttam, csak éreztem őket. A közvilágítás megszünt létezni. A házak és az üzletek fényei sem voltak sehol. Semmilyen kiszűrdő fény nem jött az épületekből, ha felnéztem, akkor a csillagok sem látszottak. Egy áthatolhatatlan fekete masszában autóztam.
Olyan lassan mentem ahogy csak tudtam, mert féltem, hogy nekimegyek valaminek. Tompított fényszóróval, lépésben haladdtam. Néha felkapcsoltam a reflektort, de az sem világított fél méternél messzebbre. A rövid fénycsóván túl ott volt az áthatolhatatlan sötétség.
Kapcsolgattam a reflektort, mert nem akartam, hogy ha szembejön valaki, akkor elvakítsam. De nem jött senki, csak a vaksötét éjszaka kavargott körülöttem. Kezdett zavarni, hogy nem látok semmit. Nagyon zavarni.
Tudat alatt érzékeltem, hogy majdnem nekimentem egy parkoló autónak vagy padkának. A dísztárcsa 1mm-re közelítette meg, de végül az érzékeim jeleztek (mint amikor megérzed, hogy figyel valaki) és picit balra kormányoztam, hogy visszakerüljek a sávba, amit nem láttam. Halk kuncogás hallatszott a jobboldali járda felől, én pedig arra gondoltam, hogy na végre valakik mennek valahová a budapesti éjszakában és nem csak én vagyok egyes egyedül a városban a sötétséggel.
Ahogy mentem előre egy platós homokszállító autót kezdtem látni a távolban magam előtt. A vezetőfülkéje felém nézett és tolatott. A reflektora égett, de az sem igazán hatolt át a sötétségen, de adott valami támpontot. Lelassítottam és ahogy a platós teherautó tolatott én lépésben követtem. Az aszfalt megszünt és átváltott homokos útba, mitha feltörték volna az egész utat.
Nem sokáig haladtunk így, egyszercsak elkezdett balra fordulni a homokszállító hátulja. A reflektora pedig így jobbra világítani. Kezdett hajnalodni és egy erdőben találtam magam. Egy eredei útra kanyarodott rá a teherautó, és csak azért mintha el akarna engedni egyenesen. Körben örökzöldek, tágas földes útak keresztezték egymást. Az utak között szinteltérés is volt, volt ami egy magaslaton futott párhuzamosan, volt ami a kereszteződésből indult el szépen lankásan lefelé.Valahogy eltünt alólam az autó és gyalogosan mentem tovább az álomerdőben. Lassan mentem, mert nem tudtam hol vagyok. Egyszercsak a hátam mögül két túrázó lány előzőtt meg. Barna bakancsban, fekete cicanadrágban, polár-, sötétzöld pulcsiban, kulaccsal az olalukon és hátizsákkal a hátukon. Túráztak, beszélgettek, élvezték tájat. A lefelé induló lankás úton haladtak tovább, amerre én is mentem, hogy leérjek a hegyről és kiérjek az erdőből. Nem tudtam hol vagyok, viszont mivel más is járt erre megnyugodtam, hogy ismert helyen vagyok.
50 méterre haladtak előttem, amikor a fenti kiszögellésen haladó útról lenézett egy rövid, fekete, göndör hajú fiú. Ezüstös túrabot volt nála, szürke polár pulcsit viselt. Leszólt a lányoknak, hogy eltévedt. Nem volt zavarban, de hozzátette, hogy nem annyire rég lakik a környéken és viszonylag ismeri a járást, de most eltévedt, igazítsák útba, vissza kell jutnia a lakásába a többiekhez. Picit mentegetőzés szagú volt a dolog. A lányok, mint ha mi sem lenne természetesebb, útbaigazították. Ekkor értem be őket és mondtam, hogy én bizony eltévedtem és nem tudom hol vagyok így vagy velük vagy a sráccal mennék vissza a városba. Mivel a lányok egész nap túrázni terveztek, a srác pedig vissza indult a lakásába, ezért elköszöntünk és a sráccal tartottam.Ahogy sétáltunk egyszercsak kezdett végetérni a természet. A város nyúlványai kezdtek megjelnni egyre több helyen. Egy betoncső, egy csatornafedél, a távolban panelek, autók zaja, de nagyon távolról. Ahogy mentünk egyszercsak az út elkezdett egy nyitott alagút formát felvenni és a föld fokozatosan átváltott betonba. Egy embernagyságú, betonvályúban haladtunk. Amolyan rejtett bevezető út a városba, de az erdőben túrázók előszeretettel használták. Régen talán csatorna volt.
A bentonvályú végében egyszer csak egy nagyon magas panel épület húzódott.
A srác itt lakik. Ahogy közelebb értünk az 5. vagy 6. emelet erkélyérők kinéztek a lakótársai, elkezdék udvariasan és mosolyogva ugratni, hogy hol is volt. Várták, hogy mikor érkezik haza. Én közben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy hol vagyok, amikor megláttam e panelház elején egy ősrégi neoncsőből kirakott felírtaott, ami már nem világított, mert kivilágosodott a hajnal. SZFVÁR. Tehát Székesfehérváron vagyok. Hogy mért pont ezt választotta az agyam, azt nem tudom, mert nem volt közöm a városhoz soha.
Felmentünk a piros lifttel a lakásba, a folyosók betonból voltak, burkolat nélküliek, de a nyílászárók újak és modernek voltak. Egy szőke copfos hajú lány nyitott ajtót. Mondtam, hogy haza kell jutnom. Mondta, semmi gond, nyitja a kaput és majd valaki hazavisz autóval.
Leértünk a belső udvarra, ami nem is panelházra emlékeztett, hanem egy régi téglás épület udvarára. Egy olyan téglás épületére, ami nem volt még bevakolva, a barnás, vöröses téglák közül szürkén türemkedett ki a habarcs. Egy olyan épület benyomását keltette, amit nem fejeztek be és az évek során elkezdett romlani az állapota. A garázs ajtaja félig nyitva volt, halvány- napszívta sárga színt árasztott. A fű sem volt gondozott, néhol gazos, csomós, a falak mentén hosszabb szálak. Az egyik sarokban betonkeverő és egy kisebb kupac sóder hevert, egy beleállított lapáttal együtt.
Az udvaron 3-4 gumilabda is hevert, messziről látszott, hogy le vannak strapálva és kezdenek leereszteni. A szőke copfos lány ruganyosan elindult a lemezkapu felé, hogy kinyissa. Megjelent az egyik lakótársuk és rögtön elkezdett cselezni az egyik citromsárga labdával. Papucs volt rajta, terepzöld térdnadrág, fehér trikó. Maga a fazon a koránál sokkal öregebbnek látszott. Ősz borosta, napszítta-, barna bőr. Ahogy rugdosta a labdát a bőre alatt látszottak a feszülő inak. Amolyan lestrapált építőipari munkás feelinget árasztott a külseje. Fiatal, de a fizikai munka nyomai látszottak már rajta. Cselezett, futott a lapdba után, néha a levegőben ugrándozva kurjongatott, de olyan elánnal és vidámsággal, hogy jó volt nézni.
Közben arra gondoltam, hogy ezek az emberek itt vagy szegények vagy valami történt az életükben és nem tudtak előrelépni. Az látszott, hogy terveik vannak és még nem adták fel őket, de az életszínvonaluk megragadt egy helyen és ezáltal elkezdtek lefelé csúzni. Azonban a lelkülön még nem fogott a romlás. Támogatták egymást, biztosan sokat fociztak a kertben, miközben röhögtek és jól érezték magukat. Ez volt az ő váruk, ahová nem engedték be a negatív erőket. Ez érződött az udvaron. Amolyan keleti bája volt az egésznek. Megvolt benne a lehetőség, annak ellenére, hogy a benne lakókon kezdett fogni az idő vasfoga.
Ahogy a szőke lány kinyitotta lemezkaput, a focizó figura, egy bomba lövéssel kirugta a kapun a labdát. Követtem a szememmel és megjelent egy lomha, óriási szívű bordeauxi dog. Még egy kutyájuk is volt. Loholt a labda után, a szájába vette és rohant vele vissza a fehér trikós fazonhoz.
Az utca amire a kapu nyílt, egy kisváros, félreeső utcája hasonló házakkal. Az autó egy piros rozsdásodó autó volt. Mellette látszottak még a szerelés nyomai illetve a téglákból állított bak. Arra gondoltam, ismét, hogy ők még mindig nagybetűs emberek maradtak.
Amikor elindultunk az autó felé akkor orvul megszólalt a telefonom ébresztője.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az álmom egy benzinkúton játszódott. Egy elővárosi benzinkút, zöld területen. Egy magasabbra emelt töltés közepén, lomhán terült el. Lazán, volt hely mindennek. Körülötte 360 fokban zöld, gondozott fű, nagyobb távolságoban fa asztalok, padok. Sötétbarnára voltak mázolva és nem a dizájnos verziók voltak, hanem úgy képzeljétek el, hogy pl. a félbevágott rönk volt vastagon lakkozva és lekezelve, illetve az asztalok is hasonló stílusban készültek. A szétszórt parkolókban egymás mellett, pedáns rendben álltak az autók. Mint akik nyaralni mennek és megálltak az első, de még hűvös napfénynél kinyújtózni és reggelizni, mielőtt továbbindulnak.
Én a benzinkút falánál sétáltam a hátsó rész ATM-jéhez. Pénzt akartam kivenni. Odaértem az autómatához és egy fazon odaállt mellém. Közelről elkezdte nézni mit csinálok. Szóltam neki, hogy nem mennél arrébb? Rámpillantott a fazon és arrébb ment.
Arra gondoltam, hogy tuti, hogy nem pénzt akar kivenni, hanem ki akar rabolni. Begyömöszöltem a kártyám az ATM-be és beütöttem a maximális összeget. Berreget, zörgött az automata, számolta a kiadni készülő bankjegyeket. Végül elkezdte ontani a pénzt. A teljes összeget ezresekben. Ha nem rakom oda gyorsan a kezem, akkor szétrepül a sok ezres.
Káromkodtam, mint egy kocsis, hogy ennyi pénzt ezresekben ad ki ez a szar. A fazon akit arrébb küldtem odajött megnézni, hogy mi történik. Tudtam, hogy most fog kirabolni. Féltem. Nézte ahogy küzdök, hogy ne szóródjanak szét az pénzkiadó nyílásából kiözönlő mátyások. Végül nem csinált semmit, csak nézett.
Ahogy végeztem odamentem a benzinkút oldalához és parkot fürkésztem, hogy a haverjaim hol vannak. Két asztal volt azon az oldalon, de mindkettőnél ismeretlenek ültek. Vadul kereste a szemem az autót a mellette lévő parkolóban. Az sem volt meg. A hátamat megkopogtatta az ATM-es fiatal férfi. Szólt, hogy rossz helyen keresem a haverjaim, nem az oldalsó parkolóban áltunk meg, hanem a benzinkút elejénél lévőben. Fordultam 90 fokot és tényleg ott voltak.
Megkönnyebbültem. Azt mondta a fazon, hogy ha tényleg itt hagytak volna, akkor ők az autójukkal elvittek volna a társaim után. Tudtam, hogy komiszok voltak, de nem raboltak volna ki. Amolyan félelemmel keveredett tisztelettel bámultam a férfira. Arra gondoltam, azért jobb, hogy nem kell hozzájuk beülnöm.
Elindultam a társaim felé a piknikhező helyre és ekkor ébredtem fel.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az álom cukrászda fehér volt. Az egyik üveges hűtőt néztem jó közelről. A hűtőrácsok akkurátusan be voltak helyezve a hűtő oldalán lévő mélyedésekbe. A tálcák és a sütemények alatt lévő papírok is fehérek voltak.
Azt válogattam, hogy mit kellene ennem. Ahogy néztem egyre csak fogytak a sütemények, így gyorsan kellett döntenem. Elég jól nézett ki mind. Krémes, vagy 10 rétegű málna krémes sütemény a tetején a zselés réteg gyümölcsdarabokkal megsépkelve, csemege kocka, puncs szelet és mindenféle habos finomság.
Ahogy magamban válogattam és elképzeltem, hogy melyik lehet a legfinomabb, a jobb oldali bejárati ajtón bejött egy tolószékes fiatal férfi. Fényes melegítő nadrág és a hozzá tartozó felső volt rajta. Nagy kerek napszemüveg takarta el a szemét. -Én ilyen finomat nem tudok készíteni, ezért más készíti, én meg megveszem. Meg tudom venni. -Mondtam.
A fazon elég bárgyú arkifejezést vágott, mint aki le van épülve szellemileg, de mosolygott és nem szólt semmit az áltáthatatlan napszemüvege mögül.Hetekkel ezelőtt álmodtam és bizony aznap elmentem a cukrászdába -azóta többször is- és ettem mindenfélét, amit amúgy nem szabadna. Az okok? Nos
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A cukrászdás álom környékén volt ez is. Fesztiválozni mentünk, páran. Az álomban a főbb szereplők, mind valós személyek. V megvette a jegyeket éppen a pénztárnál és jött vissza szétosztani. 1000 dollárba kerültek a jegyek fejenként. Gyorsan számoltam fejben, az 40e Ft, elég jónak számít. LOL, jó lenne. Nekem és Zs-nek megvették a teljes 4 napos bérletet, de a többiek csak 2 napost vettek és majd eldöntik, hogy bírják-e. Ez kicsit lelombozott, hogy lehet, hogy nem maradnak csak két napra.
Váltás az álomban de inkább gyanús, hogy kiestek részek és már a záróbulin vagyunk. Hajnalodik. Egy félig nyitott betonplaccon ment a hepaj. A zártabb rész egy barlang volt, a nyitott rész pedig az előtere, de az utcaszinttől egy picit lejebb. Egy vaskapun lehetett ki- és bejutni. Az eredeti társaságból csak Zs és én bírtuk, a többiek hazamentek, de valahol Zs is elveszett.
Ahogy vége lett a bulinak két hátizsákos lány -M és L- mesélik, hogy ők nem látták itt Zs-t, biztos nem volt itt. Nem értettem, hogy mit hadoválnak, mert együtt jöttem vele.
Szóval vége volt. Elkezdtünk kimenni a fekete, rácsos vaskapun és egy külvárosi részen találtam magam. Olyan részen ahol a város szélén még vannak ház sorok, de valójában ipari park nagy távolságokkal, bő terekkel, ahol a bevásárlóközpontok is vannak.
Az út tuloldalán volt a bicikliútként szolgáló járda. Átmentünk az aszfalton és a járdáig egy fűcsíkot is kereszteztem. Végignéztem a házsoron és tipikusan olyan házak voltak, ahol semmi nem mozdult. Nem lehet eldönteni, hogy lakik-e ott valaki vagy sem. Terebélyes, szinte a házig nött fák, lehúzott fa redőnyök. Annyira azért egyik sem volt elhanyagolva, hogy biztos lehessen benne az ember, hogy nem lakja senki. Változatlan mozdulatlanság honolt mindegyikben.
Elindultam a buszváró felé. A hátizsákos lányok, elég fittek voltak eléggé elől haladtak, de tudtam, hogy ők is a buszra mennek így utánuk indultam. Egyszercsak elkezdtek futni előttem a buszváró felé. Gondoltam, hogy basszus, jön a busz és nekem is el kell érnem. De nem vitt a lábam előre, négykézláb tudtam csak csigatempóban mászni. Szomjas is voltam és alig haladtam négykézlábon is.
Végül odaértem a buszváróban lévő buszhoz, de csak az első ajtóig tudtam elvánszorogni, ami csukva volt. A többi buliból kiszabadult ember keveredve a Tescoból hazafelé tartó emberekkel a hátsó ajtókon szálltak fel. Féltem, hogy négykézláb nem lát meg a buszvezető és nem nyitja ki az ajtót és elindul. Azonban hátsó ajtóig nem bírtam elmenni, csak kapaszkodtam az első ajtóba, ahol próbáltam magam felhúzni, hogy két lábra álljak. Elfogyott az erőm, nem sikerült.
Végül a buszvezető a másik oldalon kiszállt, hogy valamit molyoljon a busszal. Közben automatikusan kinyílit az ajtó amibe kapaszkodtam. Bentről néztek rám furcsán, de nem jött segíteni senki. Arra gondoltam, hogy de jó, hogy elértem a buszt, felhúzom magam, de a hosszú zötykölődés alatt kb. szomjan fogok halni.
Persze szomjasan ébredtem.George Vidal - Out From Obscurity
A Global Underground eléggé semmilyen úgy 15 rész óta, de ezt Tenaglia papa igazán összerakta. Emlékek indulnak meg az elmém tudatos határára, 2007-ből.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Api átolvasta magát az új évbe. Mert mostanában Api vagyok. Az ünnepekre való tekintettel Joe Hill - NOS4A2-jára esett a választásom. Nyehehe
Az idei az első év ahol a moly-on vezettem az olvasmányaimat. Kíváncsi voltam, hogy vajon mennyit olvastam idén. 31,5 könyv, majdnem 13e oldal. Én ezt elég komoly mennyiségnek tartom, ez több, mint havi kettő könyv és ~35 oldal/nap, mindennap. Pedig akkor olvastam amikor kedvem volt -amikor hagyott az élet- és azt amit kedvem volt, ami megtalált. Az idei év kikapcsolódása egyértelműen az olvasás volt. Rengeteg dologgal kapcsolatban hümmögtem, amikor a saját életem, gondolataim ismertem fel a találóan megfogalmazott mondatokban.
Gondban vagyok, hogy ide mit írjak, mert a megfelelő helyen megtettem, nem tudom, hogy ide idézzem-e őket, duplikálva a szöveget. Aki akarja megtalálja.December elején elengedtem magam kaja ügyileg, mindent és olyan mennyiségben amit megkívántam, ettem. Meg is látszik rajtam, vissza kell térni a korábbi kerékvágásba. Na persze semmi komoly gond nincs így sem, de én jobban szeretem a "versenysúlyomat". Annak megvan az oka, hogy mi térített le a pályáról.
Ma pl. picurka haláli beszólása az volt, hogy csoki illatot érzek. Mellette ettem egy Toblerone-t, de úgy játszott, hogy nem vette észre, de szerintem inkább már poén volt, ahogy sejtelmesen benyögte, hogy csoki illatot érzek. Ígyhát közösen befaltuk a játszótér után.Huncutka még mindig imád, teszek is érte (furcsa is lenne, ha szülőként nem találnék örömöt benne), ezt tartja bennem a lelket a hőbőrgő hárpiával ellentétben.
Picúrom az elmúlt 2 napban ismét hangott adott avval kapcsolatban, hogy a hárpia viselkedése nem megfelelő. Random pillanatban -játék és tévé nézés közben- mondta, hogy csak apát szeretem. Megerősítettem ebben -amire amúgy nincs szükség, mert érzi-, aztán elkezdtem viccessen kérdezgetni, hogy kit szeret még? Elkezdte mondani, hogy apát, az egyik bölcsis társát, anyát nem. Itt egy pillanatra megállt bennem az ütő, mert tudtam, hogy a hárpia lecsap, meg is történt. Ez persze ilyenkor olaj a tűzre kettőjüknél, én pedig próbálom a helyzetet kezelni (persze én is kapok a pofámba, amivel már kb. nullára rombolta a kapcsolatunkat), de a hárpiának ilyenkor a hőbörgés szintje 120% és shit hit the fan üzemmódban van, durvább hisztit tol, mint a három éves. A pici az érzelmi töltetét érzi ennek és ennek megfelelően is reagál és ezt jegyzi / érzi meg.
Annyiszor elmagyaráztam a miérteket, hogy evvel a picúr nem azt mondja, hogy nem szereti -de szereti, hiszen az anyja-, hanem azt, hogy a viselkedése és az EQ-ja, empátiája a nullát verdesi.
A "vicc" az egészben -amit már írtam is-, hogy nála minden helyzet eszkalálódik. Minden helyzetből hőbörgést csinál napi szinten, legyen az a legapróbb, leghétköznapibb dolog. Szóval az előbbi eset már a jégyhegy teteje felé van, nem a kiinduló pont. Erőt vettem magamon számtalanszor, megbeszéltem vele, elmagyarázzam neki, hogy mindenki érdekében gondolkodjon, mielőtt "üt". De nála inkább az a módi, hogy mindent erőből nyomjon le. Írtam már itt, azt nem lehet kierőszakolni senkiből, hogy szeresse a másikat. Paradoxon. Az a tanmese jut az eszembe, amikor az egyik legjobb körülmények között tartott, legjobb abrakot kapó...stb. versenylovat folyamatosan ütéssel ösztökélik, habzik a szája, de teljesít, de a döntő pillanatban -amikor megelőzi az a zsoké, aki szeretettel, empátiával, kedvességgel nevelte a társát, paripáját és sutogással motiválja- ledobja hátasát.
Tegnapi példa, hogy mondtuk huncutkának kora du., hogy ha akar, akkor még le lehet menni a játszótérre. Persze jönni akart. Mondtam neki, ha lemegy anyával, akkor pihennék addig -valami megfázás kerülgetett és éppen nem érztem jól magam, valamint a történések miatti fáradság nagyon kiütközik rajtam-. Persze, semmi gond, megy. Aztán eljött az öltözés, ami anyukánál egy hőbőrgő hisztibe torkollott, a gyerek inkább ellenállt ezek után, inkább bent játszott, húzta az időt. Anyuka benyögte, hogy akkor ő bizony nem megy a játszótérre, nem visz senkit és verbális szarcsapkodás közepedte fel-le rohangált és osztotta az "igét". A gyerek jelezte, hogy mehetnek, öltözik, de a hárpia ilyeknor nem lát és taposó hangnemmel elutasította. A gyermeket megnyugtattam és játszottunk egész nap, bent. A nap végén közölte a gyermek, hogy ő ment volna a játszótérre, de anya nem vitte le.
A mai nap mondtam huncutkának, hogy ha akarja levisszük(!) -mert anyuka kb. nem tudja elviselni, ha fél órát nélküle vagyunk, de ez is megérne egy esszét- a játszótérre. Mondta is, hogy apa veled akarok menni és anya is jöjjön. Mondom én, hogy nagyon könnyű a lányommal megtalálni a hangot, csak nem szabad páros lábbal senkinek a lelkébe tiporni, ugyanis az nem feltétlenül gyógyul be... Persze velem is kezdte játszani a nem akarok öltözni dolgot, de szeretettel, türelemmel, játékosan elég könnyű feloldani, pedig nálam is az utolsó pillanatig húzza, de ezt normális ebben a korban. Próbálkozik. Közben anyuka megint elkezdett hőbörögni, hogy akkor megyünk vagy nem megyünk vagy öltözünk vagy nem...stb. A hangnemet, a stílust azonnal megérezte a picúrka, így a tegnapi emlékek kapcsán közölte, hogy csak apa jöjjön a játszótérre. A hárpia ismét lecsapott. Itt még tudtam menteni, hogy miért ne jöhetne anya is...stb. Oké menjünk hároman, apaaa, éééén és anyaaaa. Közben sziszegtem anyukának, hogy fejezze már be, semmi értelme annak amit csinál, de már félve, mert biztos valamelyik agyszüleményét ami csak a fejében létezik, azt a pofánkba robbantja. Úgy tünt minden rendben van, felöltöztem én is, felöltöztettem a huncutkát is (pedig levert egy plusz műsort, hogy a krokodilos melegítőt ő fel nem veszi, eldobálta, kivitte a fűrdőszöbába, de közöltem vele játékosan, hogy egyik láb ide, másik oda és már lépett is bele), és mondtam anyukának, hogy öltözzön, indulunk. Erre odaáll a picúr elé és megkérdi, hogy akkor ő tényleg ne menjen? Gyorsan közbevágtam, hogy de a huncutka mondta, hogy anyaaaa is. Várt, nézett, nem kezdett öltözni, mire a gyerek közölte, hogy csak apa jöjjön akkor. Erre már nem tudtam mit lépni, megint szándékosan állította elő magának a helyzetet. Az előző nap eseményei miatt és az aznapi hőbőrgése miatt ez volt a várható reakció. Ismét magasabb fokozatba kapcsolt és jött a szarbomba a szájából, de inkább elindultunk és az ajtón kívül adtam rá a kesztyűt a gyerekre. Az én mellkasomat meg ismét szétfeszítette az idegesség és a félelem. Elhúztunk a játszótérre és nagyon is jót játszottunk, anyának lett gyűjtött falevél...stb.De ez csak egy átlagos példa, sorolhatnám az ünnepek alatti dolgokat, hogy milyen aljas húzásai vannak. Amióta elmondtam, hogy xy mese az én gyerekkoromban is menő volt és szerettem, azóta nem engedi a picúrnak azt a mesét nézni. Hiába kéri a gyerek és a korának is megfelelő. Valamelyik meséből megyjegyezett egy csúnyább szót (ostoba varázsló) és ismételte. A hárpia azonnal támadott. Hiába mondtam neki, hogy nem tudja mit jelent, magyarázza már el a ~háromévesnek, hogy ez nem jó és miért nem használjuk...stb. De csak verbális csapkodás volt a válasz. Fogtam a gyermeket és elmagyaráztam neki, tanítva, kedvesen, hogy ez nem helyes...stb. Ebből is az érzelmi töltetet érezte a szó jelentése nem releváns, de hiába magyarázom, nem érti az anyja. Vagy nem akarja, de a végeremény szempontjából ugyanaz. Tanítani kell a gyereket, nem hőbörögni vele. Éreznie kell mi a jó és mi a nem jó, de nem páros lábbal, tanítva, sikerélménnyel, játékosan. Hiába magyarázom, megismétlődött párszor a helyzet, csúnya szó, anyuka nem magyaráz, hanem őrjöng csak. Jött a felmentősereg ismét.
Vagy említhetném azokat a helyzeteket, amikor az anyuka szól a rokon gyerekeknek az ő ágán, hogy ne ölelgessék annyira szorosan a gyereket, mert nem szereti ha "lefogják". Amúgy tényleg nem, vagyis mindennek megvan a helye, van amikor igenis igényli. De ha ő csinálja, akkor rendben van, hiába tolja el a gyerek, hogy anya most ne, akkor is ráerőszakolja magát.
Vagy amikor a gyerek panaszolja, hogy anya azt mondta neki, hogy nem tévézhet másnap -mert valami jelentéktelen dolog nem abban a másodpercben és ütemben történt meg ahogy ő parancsolta- és akkor közöltem, hogy a következő nap karácsony a szeretet ünnepe. Illetve tudni kell, hogy ezeket a büntetéseket nem tartja be az anyja következetesen, ez ilyenkor csak erőfitogtatás, kibaszás, de a gyerek sírva fakad tőle. Anyuka erre közli, hogy nem a tévézéstől lesz boldog családi karácsony... ja nem, de nem is attól ha csapkodva osztja a "büntetést", csak azért, hogy megmutassa ki jani.
Aztán a következő nap a családi karácsony, addig jól ment, míg nem közölte anyuka, hogy elmennek a templomba megnézni a jászolt és én itthon maradhatok(!), hogy ha akarok akkor pakolásszak. Nem gond, ha mondja, hogy kettesben mennének el, de ez aljas húzás volt azok után, hogy a családi karácsonyról papolt előző nap. De a picúrka közölte, hogy én is menjek, így nem mert nemet mondani, így családilag mentünk.
Utána egy Starbucks mellett mentünk el -ami rohadjak meg, nyitva volt karácsonykor- és anyuka bement hogy vegyen egy forró csokit. Nem gond, megkívánta, vegye, igya, ha így boldog, voltak még rajta kívül így jó páran. De mindenáron a picire akarta tukmálni. 45 percen keresztül hallgattam, hogy nem kérsz, nem akarsz inni belőle, megihatom, nem kérsz? Nem kért a gyerek, ott volt nálunk a triciklije is, avval akart menni. Aztán anyuka észrevette, hogy a kabátját összekente valami ragacsos dzsuva. Szerintem a sz'arbákszba történt. Fogtam a gyerek cuccát, a triciklijét, visszatartottam a gyereket, hogy ne szaladjon el (biciklizni és a bújócskázást akarta folytatni), erre az volt a legnagyobb gond, hogy nem tudom megfogni a kibaszott kávéját, merthogy valami szarral összekente a kabátját. Tegye le, igya meg, mit bánom én, de két kezem van és a huncutkára kell figyelni, de neki csak a ragacs volt a fontos, hiába mondtam, hogy max 10 perc és otthon vagyunk amúgy is. Az volt a baj, hogy nem nőtt egy 3. kezem a kávéjának, miközben...Voltunk a szüleimnél is. Picúrka odáig van értük, meg tesómékat is nagyon szereti, de mama a minden. Megjött oda is a Jézuska. Nem lettek fiatalabbak. Apukám a maga módján, de elbotorkál a botokkal a házban, a házon kívül meg a rokikocsival nyomja. Még mindig nagyon örülök, hogy elérte ezt, mert bizony voltak nem sok bizakodásra okot adó időszakok. Anyukám is tartja magát a helyzethez képest. Amikor ott voltunk elvágódott egy leveses jénai tállal, a vérhígító miatt eléggé vérzett a keze. Szerencsésen esett, mert a ripityára törő vastag jénai tál durva dolgokat tudott volna művelni. Az egyik kezén lett 2 kisebb vágás és az egyik újján egy nagyobb mély. Máshol nem ütötte meg magát csak picit.
Tesóm is elárult egykét "kulisszatitkot", hát az ő élete is lehetne jobb. Ő sem ezt érdemli.Szép élethelyzetek ugye. Talán valamennyire tudja érzékeltetni azt, hogy mi a helyzet, mi árnyékolja be a napsütést. A gondom az, hogy nagyon-nagyon kezd a szép, most rögzülő emlékeknek, egy háttérben meghúzódó sötét túnust is adni. Rengeteg dolog örömét elveszi a hőbőrgő hárpia, és már látom, hogy most kezdenek kialakulni a picúrban az anyja iránt azok a dolgok, amelyket az anyuka a saját anyjában nehezményez. És ennek tudatában van, mégsem változtat. Te jó ég, hányszor megbeszéltem ezt vele, de mindig csak én vagyok a rossz, hiába próbálok segíteni, még belém is rúg érte. Beteg.
De, hogy ne csak szomorkás helyzeteket emlegessek, azért a picúrkával nagyon jó. A kuckózós mesenézés vagy meseolvasás megvan mindnnap. Ő kéri, hogy feküdjek ahogy szoktam az oldalamon, a térdem picit felhúzva és bekuckózik a hasamhoz és nekidől a hátával, a kezét meg a lábamon pihenteti. Legjobb érzés, hogy látom, hogy már fészkelődik, hogy jön oda hozzám.
Fürdeni is engem szokott kérni 99%-ban. Mostanában nettó 1 óra a fürdés, mert annyit játszunk a kádban is. Van többféle kacsa, hal, szita, üres flakonok. Néha még buborékfújózunk is. De ami most a favorit, hogy a kezem a sárkány, nem tűzokádó, hanem sima sárkány , és annak sütünk tortát szappanból és a létező összes tusfürdőből. Meg alszik a kézsárkányom a kád szélén -az a hegy ahol lakik- és a huncutka mondja neki, hogy aludj kisbogaram és megsímogatja a sárkányt. Majd látom a fején, hogy valami huncutságon töri a fejét és elveszi a sárkány szappanját. A sárkány meg megijed és keresi... hát azt sok kerek kacajt. Nameg vihart rendezünk a kádban, ő a háta mögé rakja az játékokat, én meg a kezemről csöpögtetem a vizet, az az eső és jaaajjj jön a vihar...
Vagy összekeveri az összes létező tusfürdőt és vihorászik, amikor nem akarok neki adni, hogy csak 1 nyomást lehet az uborkás kézmosóból...stb. Vagy az üres flakonos dobozba vizet rakunk, az a méz, az kell a tortához... vagy bújjak be én is a házba a vihar elől és a fejem fölé a kezemből egy háztetőt formálok. Hát eltelik az 1 óra a kádban simán Aztán amikor mondogatom, hogy fürdés van, akkor persze neeeem, majd későőbbbb utána meg úgy kell kiimádkozni a kádból.
A hajmosás is velem van, sőt a hajszárítás is az én feladatom lett. Vagyis nem feladat, mert marha jól megoldjuk. Megmosom a haját, miközben ő tartja a szeméhez a törölközőt, kell még, mert nem szereti ha a szeme vizes lesz és felfelé hajtja a fejét. Ha készen van tussal öblítem, törlöm. Egy törölközőbe csavarva ráültetem egy székre és jöhet a szárítás. Egyszer csináltuk így, amikor anyuka mondta, hogy elkíséri a rokonokat és ha meg tudjuk oldani mossunk hajat is. Megoldottuk. Azóta csak így lehet hajat mosni, nagylányosan és tőlem kéri. Anyuka meg hőbörög, hogy miért apa moshat hajat a nagylánynak.
De imád bújócskázni, a takarók alá, szobába. Menekülni a farkas elől, aki én vagyok... váááá mondja és közben vihogva fut át a szobán. Imádja a csikizést. Szokta tőlem kérni, hogy csikizzem. Nagyon könnyű amúgy látni, hogy mikor szeretné és tudni kell hol a határ, de nagyon szereti. Átköltöttem az ici-pici pók dalt és azt éneklem neki, miközben mászok az újjammal a nyaka felé csikizni. Megjegyezte és ő is el szokta nekem játszni és megcsikizni engem. Haláli.
A főzés is favorit, mind a babakonyhában, mind igaziból. Legutóbb kitaláltam, hogy süssünk gumisütit, azt megcsináltuk együtt, picit anya is segített, majd az anyjával sütött mákos beiglit, meg szokott lángost nyújtani...stb.
Meséből a Hupikék Törpikék a menő (az első mese amin önállóan kacag, főleg a sziamiáun és a pórul járt hókszpók-on), a Mancs őrjárat, minden mancsőrjáratos most a bugyi, a trikó, a labda, a póló, a kártya, sőt a jézuska Skye repülőt hozott. Menő cucc, világít a sötét konyhában. Azt az örömöt, mindent megért.
Szeret énekelni -rengeteg dalt, mondókát tud-, rajzolni, gyurmázni, nyomdázni, matricázni, építeni, pakolni és rendezkedni...stb.
Menők a plüssök, lassan a babák is azok lesznek. De imád autózni is. A múltkor a dubplósdoboz volt a benzinkút és abból tankolt a tűzoltóautó. Elmagyaráztam hogy a tankjába kell tölteni a benzint...stb. Erre jön másnap, hogy kifgyott a tankzin és nem megy az autó.
Jah meghát a gumicsizmában való placcsozás a pocsolyákba..., ja meg fánkká várázsolt a minap, én voltam a csokis fánk, ő meg az epres és megevett...
Meg cápásat játszik és meg akar harapni és amikor nem engedem, akkor gurul a kacagástól.Befejezem, holnap indul a gálya.
Amúgy rohadtul megviselt az év, de a következőtől sem várok mást.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az identitásunk nem elszigetelt, a szeretteinkkel, barátainkkal osztjuk azt meg és közösen emlékezünk rá. Amíg a velük való kapcsolódásra van módunk, addig nincs akkora hatalma felettünk azoknak változásoknak, amiket nem tudunk befolyásolni.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Tiszta, téli, nem túl hideg idő volt. Hó nincs, az esti esőtől nedves még a járda, a nap alacsonyról, de erőlködve süt. Lassan sétálok és nemcsak nézek, hanem látok is. Figyelem az embereket és a hozzájuk tartozó környezetet. Vajon milyen az életük, vajon minden úgy alakult ahogy elképzelték?
A panelek mellett egy öreg néni és bácsi mennek a boltba, lehajtott fejjel, lassan botorkálva. Vajon boldogok? Végiggürizték az életüket, hogy oda jussanak ahol most vannak? Vajon mit gondolnak, elégedettek, megérte vagy azt számolják, hogy mit tudnak megvenni a boltban a nyugdíjból? Kinyílik előttük az élelmiszer áruház automata ajtaja és bebotorkálnak.
Az út két oldalán ellentétes a kép. Az egyik oldalon '80-as években épült panelrengeteg. A panelek aljában kisvállalkozások, kisboltok, megragadva az időben. A panelek mellett 1-2 multi élelmiszerlánc húzta fel az áruházát. Végignézek a panelek ablakain, a többség ablaka alatt légkondi van. Most nem mennek, nyugodtan ülnek a helyükön.
Az út másik oldalán megépült a modern lakópark. Valójában ez is ugyanolyan modern paneldzsungel. Gyors fejszámolással arra jutottam, hogy 800 lakás lehet, tehát kb. 2500 ember. Csend van, alig van mozgás, mindenki munkában. A kertkapcsolatos alsó lakásoknál néhol kint vannak a gyerekjátékok. A tetőn egy kéménynek kikiáltott csőből a fűtés mellékterméke gőzölög.
Tiszta a levegő, enyhe szél lengedezik. Egy anyuka indul a gyerekével a játszótérre. Még biztos nem dolgozik, a gondtalan napokat tölti a gyermekével. Hátizsák van rajta, a gyerek biciklivel megy. Mások is vannak a játszótéren, de viszonylag alacsony most a népsűrűség. Munkaidő van, dolgozank az emberek. Vajon várja, hogy a párja hazaérjen? Valóban boldogok vagy ledarálta őket az élet?
A bolt tövében két csüves ül. Mellettük 1-1 fél literes Coca-Cola. Beszélgetnek, nem részegek. Vajon el tudták képzelni, hogy az életük ide jut? Volt időszak amikor még reménykedtek, hogy normális életük lehet?
Az út másik oldalán egy fiatalabb apuka indult hazafelé a gyerekével. Kedélyesen beszélgettek. Úgy tünt önazonosak, még az is lehet, hogy összejött nekik az élet.
Visszamentem az épületbe, ahol késő délután egyedül voltam. Felcsaptam a fülesem és néztem ki az ablakon. A zenében egy repülő húzott el, felpillantottam az égre és pontosan ebben a pillanatban húzott el egy repülőgép az ablak előtt. Nem húzott kondenz csíkot. Az alatta lévő parkolóban éppen egy taxis tolatott be a parkoló autók közé és felvillant a féklámpája. A panelek mellett egy idősebb férfi futott, melegítőben és bojtos sapkában. Vajon mit fog csinálni, ha végez a futással és hazaér? Melyik oldalon lakhat? A modern panel részen vagy a régin?
Egy fiatal pár kézenfogva megy hazafelé. A lányon fekete, testhezálló nadrág, hosszú fekete kabát és fehér kötött sapka van, a fiú a pulóver felett egy kék mellényt visel a farmer mellé. A munka végeztével találkoztak és mennek az otthonukba. Egy elszigetelt, meleg, védelmező otthonba, amit maguknak teremtettek. Eltünnek a fák alatt a pénteki délutánban.
A házak felett a napot kezdi bevonni egy vékony felhőréteg és homályosan süt. Beletörődést áraszt, de van benne valami, ami miatt mégis képkeretbe illő pillanat a panelekkel, fákkal, autókkal, emberekkel és a felhős, téli nappal. Hamarosan esteledik. Szemben egy madárraj repül át az égen.
Mindeközben a zene kilőtt, de nem az űrbe, hanem az orrunk előtt lévő világba, aminek részei vagyunk.
Vajon gondoltuk volna, mi emberek, hogy ide jutunk? Mi lesz a sorsunk? Elégedettek, igazán boldogok vagyunk vagy csak ahogy sokan teszik, eljátszuk? Ki hogyan értelmezi a világot, hogyan dolgozza fel a történéseit? A tapasztalat gyűlik, mindenkinek más, bölcsebbek leszünk és változunk. Mint az utcán megfigyelt életek. Mit tapasztaltak az úton, hol tartanak most, és mit gondolnak, megérte, boldogok vagy már csak árnyékként megszokásból élnek?
Kimentem a mosdóba és az épület hangszóróiból éppen Chichane - Saltwater szólt. Tini korom végét, felnőtté válásom eljét juttatta azonnal eszembe. Egy olyan időszakét, amikor még az ember azt hitte minden rendben lesz. Minden a jó úton haladt még. Izgatott és reményteli volt.
De ebben a péntek késő délutánban is volt valami. Egyszerre melankólikus nyugodtság és mellkast feszegető izgatottság, ahogy a fülessel ültem, egyedül, csendben és figyeltem. A múlton, a jelenen és a jövőn, az életen gondolkodva.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az álombeli kórházi szobában voltam. Nem beteg voltam, de nem is alkalmazott, nem is rokon. Egy kopasz, leszolgált öreg, magas, inas katona volt a kórteremben. Fehér díszegyenruhát viselt. Olyan kórterem volt aminek az oldalában volt egy orvosi szoba.
Egyszercsak három orvos fogott egy elítéltet és nagy hangzavar között elkezdték behozni a szobába.
-Megtaláltuk az agyában a sugárzást!
Ahogy hozták befelé, a kórteremben lévő műszereken a mutatók elkezdtek kilengeni, a leszogált katona elkezdett fel-alá járkálni és tehetetlenül ökölbe szorult a keze. Egyből kapcsoltam.
-Várjanak a hozzátartozót ki kell vinni, nem maradhat bent!
Az orvosok megállak az elítélttel én meg kitessékeltem a folyosóra a katonát. Mondtam neki, hogy sétálgasson a folyosón, avval valamelyest enyhíteni tudja a feszültséget magában. Annyit tudtam, hogy az elítélt az egyik hozzátartozójával tett valamit és most legszívesebben bemenne és kiszorítaná a szuszt a rohadékból, akkor is ha mindent elveszít.
Elkezdett sétálgatni, én pedig árnyékként követtem, de nem enyhítette a feszültségét. Majd futni kezdett a folyosón. Ekkor mondtam neki, hogy álljon mögém és ne fusson, hanem meneteljünk, mint valami díszegyenruhában lévő katonai csoport. Megfogadta a tanácsom és közben a vállamra tette a kezét.
Gondoltam, hogy ennyi nem lesz elég, ezért elterelő beszélgetésbe kezdtem.
-Ugye magának van valamiféle katonai múltja?
-Az életem!
-Tudja amikor sorozáson voltam, azt mondták javasolták volna, hogy a díszőrségbe jelentkezzek. Azóta már eltelt kis idő és katona sem voltam és meg is görbültem, de a mozdulatok még bennem vannak.
Ekkor már a fehér korházi folyosó végén lévő aulában voltunk és éppen fordultunk visszafelé.
Felébredtem.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A nagyváros kereszteződésében állt. Magas üvegépületek vették körbe. A zebrán öltönyös rabszolgák hada indult éppen ebédelni, amikor zöldre váltott a lámpa.
Felhős, esőre álló idő volt, az égbolton éppen a menetrendszerinti komp, komótos lassúsággal emelkedett fel, maga után húzva a hajtómű kékes csóváját. A egyik fejmagasságban lévő, óriási interaktív hirdetőtáblán egy hagyományos interjú vette kezdetét.
-Egész életében az űrbe, idegen világokra vágyott. Mit szól hozzá, hogy megvalósult és rekord rövidségű időn belül a hétköznapok részévé vált a csillagközi utazás? -Az ősz hajú, szakállas férfi, a saját kockás ingére meredt, majd lassan az interjúztatóra nézett.
-Amikor még elépzelhetetlen távolságra voltunk a világegyetemtől, az elménkben az űrutazás és az idegen világok még neoromantikus érzéssel párosultak és párosulnak még mindig. Ezt az érzést nem szeretném elcserélni egy lelketlen, elkommercializált élményért cserébe.
A másik oldala az érmének, hogy csodálatos a tény, hogy még az én életemben megvalósult, de a testem már valószínűleg nem bírná az ilyen jellegű utazásokat. Valamint ha plusz egyetlen napot tölthetek a lányommal itt helyben, az többet ér, mint a mindig is vágyott világegyetem. -Eközben ismét pirosra váltott a gyalogosátkelőhelyen a lámpa és megálljt parancsolt az embereknek, utat adva a légpárnás járművek suhanásának.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A következő álmomban utaztam. Az elsőben Japánban voltam. Egy sötétbordó színben pompázó nyári kollégiumban szállítunk meg.
A társaimtól különváltam és én szépen lassan, sétálva szemléltem meg Japánt, a japán mindennapokat. Evvel ellentétben az egyik utazótársam fekete kapucnis felsőben, úgy, hogy a fején volt a kapucni, egy elektromos rollerrel húzott el mellettem, ahogy sétáltam vissza a koleszba.A másik ország Amerika volt. Egy étteremben voltam. Minden masszív fából volt, a székek és az asztalok is. Vörösen erezetten és fényesen lakkozva csillogtak. Azonban minden óriási volt, túlméretezett, de annyira, hogy pl. az asztal lapja nekem válmagasságban volt. A székek olyanok voltak, hogy úgy kellett rájuk felmásznom, mint ahogy egy kisgyerek mászik fel a felnőttek székére. Arra gondoltam, hogy egy nagy, amerikai hamburgerzabálóra van minden méretezve, ebbe a székbe aztán belefér mindenki
picsájahátsója.
Éppen a süteményt hozták. Hólabda volt. Az első tányéron a helyi recept alapján készültek álltak halomban. Semmi extra, kívül sem volt krém -belül sem sok-, csak kókuszszórás. Nem volt rossz ízre, de az igazi nem ilyen.
Felmásztam az egyik székre nagy nehezen és úgy éreztem magam, mint egy felnőtt csecsemő egy óriási székben.
A másik tányéron a new yorki verzió volt. Ez az igazi, belül is értelmezhető mennyiségű krém, kívül totálisan körbekenve fehér krémmel és mindenhol kókuszreszelékkel borítva. Na ez a verzió amit imádok.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Voltam moziban. A fiú és szürke gémet néztem. Ahogy kijöttem a moziból éles volt a világ, benne voltam, beszívtam a téli hűsítő levegőt, jól esett. Nem a legjobb Ghibil Studio alkotás, de bőven átlag feletti. A mondanivalója nem volt újdonság. A moziban legalább kevesen voltunk. 10-15 ember.
Elolvastam Alan Moore - Megvilágosodások kötetét. Ez az ember beteg, pozitív értelemben. Az Amit Thundermanről tudhatunk c. novella igen jól sikerült. Sok dolgot eszembe juttatott a képregényekről -egy részét már itt is leírtam- és még eszembe jutott pár. Pl. hogy az egyik haverunk rajzolt képregényt és behozta a suliba is. Sokan kiröhögték, de mi páran nem. Jó arc volt, egy darabig jött velünk bulizni is, kíváncsi lennék mi van vele. Azt tudom, hogy házas és vannak gyerekei. Valós dolgokat szőtt a műveibe és rendesen meg voltak rajzolva a panelek és össztűve, hajtogathatóra. De megnézném a mai fejemmel.
Daft Punk - High Life (tessék megnézni és meghallgatni az egész Interstella 5555-öt)
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Mi történik? A hitelünket visszafizettem és nézem a lakásokat, hogy mi fér bele a keretembe. Idén már két beszélgetést is kezdeményeztem komoly dolgokról komolyan és korrekten, de csak nagy nehezen tudtam kierőszakolni, mi több, inkább ebből is próbált (sikerült) veszekedést generálnia, mint mindenből. Az biztos, hogy ennyire -érzelmileg- rosszindulatú és önző embert nem láttam még. A gyerekkel is hárpia, aminek ugye a gyerek hangot ad én meg nem hagyom annyiban. Egyszer már a picit is sikerült ellenem hangolni, kezdené az elidegenítést, de nem hagyom. Kegyetlenül nehéz. Volt nap amikor 20e lépést kellett mennem, de ahogy már írtam, nem segít.
Nem ért semmit vagy nem akar semmit érteni, egy verbeálisan agresszív, önző, toxikus, érzelemmentes katona. Mindemmellett a napi kegyetlenségben és megalázásban profi.
Elértem egy olyan szintre ahonnan nincs visszaút, a "rémálmok" ismét elég sűrűn mutatják magukat és újra átélem álmomban őket.A lányom még mindig szeret. Én is imádom. A mindennapos hozzámbújós mesenézés még mindig megvan. Vagy bekuckózik hozzám azonnal vagy beül az ölembe és nekemdől. Amikor jön haza már az ajtón kívülről hallom mindennap, hogy aaaapaaaa. Imádom.
Fürdéskor is remekül játszunk -a hárpia ezt is el akarta volna venni tőlünk, szétrombolni ezt a napi idilt.
Az utóbbi pár napban azt játszuk fürdéskor, hogy az egyik kezem két újja az ici-pici pók a másik kezem mutatóújja pedig a csigusz. És szerepjátékozunk. A csigusz hisztizik, hogy a fürdős labdát kéri, az ici-pici pók vigyáz a labdákra. A samponos flakonból mézet eszik az ici-pici pók és a csigusz. A csigusz kedvence a kókuszos fagyi és szeret csiklandozni...stb. Ha belefeledkezünk egy órát is játszunk fürdés közben.
A hétvégén megvetetett a boltban egy Mancs őrjáratos füzetet, amiben feladatok vannak, pár mese és volt hozzá egy műanyag Mancs őrjáratos csuklóra rakható telefon. Hűű, hogy azt mennyire élvezte, azon hívta a kutyákat, hogy az elbújt tyúkicát -egy sárga, fürdős, gumityúk- melyik kutya keresse meg. Családilag játszottunk, mindenki megkapta a szerepét.
A bölcsibe jár PP bácsi aki zenél és énekel nekik. Nagyon szereti. Megtanult egy új mondókát is:
"Hétfő reggel fél hétkor, kiugrom az ágyamból
Nadrágot és zoknit húzok
Kiskabátba belebújok
Jobb kezembe nyuszi füle,
Bal kezembe apa keze (egyszer anyával, egyszer apával mondja a kis drága)
és mint a tyúk és a csibe
rohanunk a bölcsibe"A picúrka születésnapjára meglátogatták anyukám és tesómék. Apukám már ekkora utat nem vállal be. Imádja a mamát és tesómákat is. Egész nap játszottak, volt torta amit a tesóm sütött, volt sok ajándék, plüss unikornis, cicás törölköző, hupikék törpikés könyv, tőlünk meg egy babát kapott. Én lazacot készítettem mindenkinek kapormártással, mert anyukám és tesómék még nem ettek soha.
Elolvastam az Stephen King - Az című regényét. Masszív 1200 oldal. Molyra megírtam a véleményem. Öt csillag. Mióta a hárpia áldásos tevékenysége miatt romokban vagyok, azóta nem tudok olvasni. A Conan képregény folytatásával próbálkozom, de... és nem Conannal van a baj.
Nem álltam mérlegre, de felszedtem pár kilót, a "versenysúlyom" jelenleg oda. Vissza lehet hozni, de nincs erőm hozzá. A hátam beállt, hogy a kisújjam már nemcsak behajlítva zsibbad. A picúrka mosolya mindent megér, de a helyzetemet reálisan látom. Reménytelen.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Zanzásítva.
A múltkor Az-zal áltmodtam. A kávésdobozból jött volna elő, de visszazártam, zörgött a fém dobozban és egyszercsak berobbant a vigyorgó feje az elmémbe és ekkor a kávésdoboz fedele is felpattant és 90 fokkal elfordított fejjel nézzet rám.
Álmodtam olyat is, hogy sushit eszem. (Másnap rendeltem japán levest)Elolvastam a Conant. Az egyik nyilazós résznél eszembe jutott, hogy a szomszéd gyerekkel (szerintem általános iskolások lehettünk, 5. vagy 6. osztály) készítettünk íjjat. A nádas mellett lévő fa ágából fűrészeltünk le, lehántottuk meghajlítottuk és a nádból meg nyílvesszőt készítettünk. A nyílvessző végébe szöget tettünk és az égbe lövöldöztünk majd visszaérkezve a földbe fúródott a nyílvessző. A szomszéd kedvesen ránk szólt, hogy ugye vigyázunk magunkra a lövöldözésnél, mi meg megígértük -és be is tartottuk- hogy vigyázunk.
Elkezdték újra kiadni a KJK könyveket, be is szereztem Steve Jackson és Ian Livingstone 40. évfordulós könyvét. Szintén 5-6. osztályos koromat idézi. Az elős ilyen saját könyvem A Hóboszorkány barlangja volt. Imádtam. Utólag visszagondolva fontos pillanat volt. A barátaimmal mi is próbáltunk ilyen könyvet írni, szintén az általános iskolában. Összejöttünk szombat délutánonként, hogy írjuk a könyvet, megírtuk pár alkalommal a háttértörténetet és pár fejezetet, de aztán nagy számítógépezésbe (C64 - Archon ment nagyon akkor, amit csak Nomád Badum néven emlegettünk, meg The Last Ninja, Gianna Sisters... ) és kókuszgolyó evésbe csapott át. Szép idők voltak. Hazatekertem a biciklimmel a bandázás után. Tökéletes nap volt.
Elolvastam az 1897-es Drakulát is. Nem rossz, nem rossz. Most 1-2 képregény következik és utána szerintem valami nagyobb sci-fi eposz.A lányommal kapcsolatban azt érzem, hogy még szorosabb lett a kapcsolatunk. Szorosan átölel amikor felveszem és igyényli is. A múltkor mentünk boltba és ölben vittem amikor spontán elkezdte mondani, hogy apát szeretem a legeslegjobban a világon. Volt egy olyan eset is, hogy játék közben elbambult és motyogva mondta, hogy apát szeretem.
Mostanában azt játsza, hogy ő baba vagy baba cica. Egyszer mondta a babás játék közben, hogy anyától fél. Persze anyuka robbant. Nem tanított, nem kérdezett, robbant, mint mindig. Olaj volt a tűzre. Ilyen játékot csak velem játszik azóta. Ha anyuka jönne elküldi. Ennek az is kisebb részben az oka, hogy nem engedi, hogy a párnákat 2 centivel arréb tegye a drága...stb. Mindig csak pattog a hárpia, nem partner a játékban picit sem, de ha ki van hagyva (én próbálom bevonni) akkor meg pattog és vakon hőbörög. Nyilvánvaló, hogy az évek alatt elszenvedett értelmetlen zsarnokságok nem múlnak el nyomtalanul. Szinte már izgul néha a picúr, amikor megjelenik. Hogy anya készen van, letusolt?... vagy 5-ször megkérdezte és nézett a fürdőszoba felé aggodalmasan, hogy még ő babásat szeretne játszni velem.
Anyuka behisztizett és lefeküdt. Minta módon megfürdettem a picúrkát. Utána megvacsoráztunk, fogat mostunk, felöltüztünk, játszottunk, amíg tusoltam, a fürdőszoba ajtóban Mancs őrjárat képregényt nézegetett. Mesét olvastam neki és lefektettem. Írtózatos mentális erőfeszítés, na nem a picúrral való bármféle tevékenység, azt imádom, hanem elviselni és még ennek ellenére is megpróbálni észhez téríteni az agresszor anyukát.
A hétvégén óriásit gyurmáztunk és a gomba gyurmával szerepjátékoztunk. Egyébként a szerepjátékot imádja. Az icipi-pici pók és a csiki csigusz mindennap kell. Fürdéskor főleg.
Anyuka egy hangyányit visszafogja magát, de csak tűrtőzteti magát. Ez nyilvánvaló. Megint olyna dolgokat mondott, hogy józan elmével rendelkező ember nem mond ilyet. Vagy pontosan tudja, de az még ilyesztőbb. Nem érti még mindig, hogy pont ugyanolyan kapcsolatot alakít ki a lányával, amilyet éppen nem szeretne és ebben egyedül ő a saras. Én símitom el a dolgokat, de felőröl és még én vagyok a...A munka hullámzó. Nagyon jól csinálják, mert kiszúrták a szemünket egy olyan %-kal, emelés gyanánt amiért nem hőzöng a nép, de nem is jutunk sehova, hanem szépen lassan lemaradunk. A meló változó, van, hogy most normál tempó van, van, hogy örültek háza, de rühellem a sok tapló partnert. Szétkúrják a rendszert és még nekiállnak feljebb. Még jó, hogy a kollégák normálisak.
Ez utóbbi gondolatmenetet csak leírtam, de nem tudom minek kapcsán jutott eszembe és nem tudom már kifejteni. Gondolkodtatotk már azon, hogy a problémamegoldó képesség muatt jutottunk eddig, mint emberi faj? Vajon, ha rendben vannak a fizikai dolgok akkor az ember keresi a (nem materiális) problémát? Vagy ez csak szögegyszerű Maslow-piramis?
A történelmünk azért is fontos, mert meg kell tanítanunk a gyerekinknek. Azért, hogy folyamatában értsék a miérteket. Mint emberi faj, büszképn tartással mesélünk vagy fejlehajtva, szégyenkezve, ha mi mint ember faj gondolunk magunkra.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Mostanában gyertyázni szoktam. Illatgyergyákat használok, főleg este, olvasáskor. Van egy erdei, ami extrémen jó, egy vaníliás, ami szintén bejön és egy dark wood nevezetű, ami nem rossz, de párologva semmi extra. Picúrka málnásat kért
.
A hátam szétesik, a kezem zsibbad. Voltam masszázson és még megyek is. Getszi drága, de muszáj és közben elkezdtem egy napi 4 perces hátgyakorlatot csinálni. Meglátjuk mi lesz, muszáj, mert csúnya vége lesz hosszútávon. 1 hete csinálom és majd emelem a téteket, de nagyon gyenge vagyok.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Régen néztem már filmet. Perfect Days.
"The film is set in modern day Tokyo and succeeds in showing both stunning visuals and the pacifist simple approach in life by Hirayama, who's a mere toilet cleaner but manages to teach us so much about how life is something that should be enjoyed, every day cherished and molded into a version that is as perfect as possible and how little we actually need to be happy and stay mentally healthy.It's an ode to how everything we encounter, from sickness to physical pain is irrelevant in the grand scheme of things and how everyone is just a human, regardless of ethnicity and color, invalidating the concept of nationalism, putting the individual and their mental self-preservation first."
Remélem sokan átérzik, hogy mitől is távolodtunk el. Mivé manipuláljuk magunkat.
Bőduletes, tűéles pontosság. Nincs megfejtés, nincs múlt, nincs jövő, csak tökéletes napok."The world is made-up of many worlds. Some are connected some are not. [...] Next time is next time. Now is now."
The Animals - House Of The Rising Sun
(Lou Reed Perfect Days-e már foglalt)Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Mostanában is álmodom, de ha nem írom le őket, akkor pár nap múlva nagyon kevés marad meg belőlük. Pedig álmodtam valami jó kis sci-fi-set is a napokban. Illetve a nagyon is valóságos dolgok továbbvetülése is megvolt, eléggé szívbemarkoló módon.
Beteg voltam. Az ügyeleten belémnyomtak egy kis infúziót és folyadékpótlást is, az helyrerántott és elindultam a javulás útján, egyébként nem maradt meg bennem semmi. A 4. nap végére cefetül legyengültem és rosszul voltam. A háziorvos azt mondta, ha a lázon és azon kívül, hogy nem marad meg bennem se étel, se folyadék nincs más bajom, akkor nem tud vele mit kezdeni, nem kell odamenni. Az aktuális rókakoma után bevándoroltam az ügyeletre és rögtön vérvétel, infúzió...stb.
Van 1-2 eredményem ami nem fényes, kérdés, hogy mi az okozója. Majd megyek vérképre újra és figyelem az értékeket, hogy elindulnak-e vissza a rendes tartományba. Ha nem, akkor menni kell tovább. 1 hétre ütött ki, de régen voltam ilyen rosszul. Tényleg fekvésen és a wc-n való görnyedésen kívül nem tudtam semmit csinálni. A lázra szedett lázlehúzó kicsinálta a gyomrom, mert hiába ittam almalevet, vizet, ettem banánt a kálium miatt, alul vagy felül rövid úton távozott minden.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Legszívesebben egy rant bejegyezést írnék. A hárpiának az a hobbija, ha a gyerek valami huncutságot csinál, akkor nem tanítja, hanem csak ordít vele, mint a sakál. Addig vágja a fejhéz a büntetéseket, amíg el nem sírja magát és ekkor ráordít mégjobban, hogy miért sírsz... No comment. Természetesen ezt nem szoktam hagyni -lázas állapotomban sem hagytam-, ilyenkor én is kapok a shitstormból rendesen. De megnyugtatom és tanítom a gyereket és lám megérti.
Rohadtul elegem van a napi zsarnokoskodásaiból és hőbörgéseiből. Amikor szembesítem a tetteivel, akkor meg természetesen semmiért nem vállal felelősséget, a tényeket tagadja(!) vagy random tereli a felelősségét. Komoly bajok vannak a toronyban.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
válasz
thesound
#130
üzenetére
A legutóbbi álmomat nem írom le, de hihetetlen, hogy mennyire követik a lélek rezdüléseit.
Az állam szétk*rja a könyvpiacot is. Megszabja, hogy max. 10%-ot lehet akciózni a borítóárból 1 évig a megjelenés után. Csomó helyen szinte fixen 30% körüli kedvezménnyel lehet vásárolni, ami néha több. Hát persze, az állam rátette a kezét a Librire, ami amúgy is a legdrágább és nehogy legyen már konkurencia. Az a piaci szegmens ahová az állam beteszi az enyves kezét annak vége. Ahogy ennek a második Kína/Oroszországnak is.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A nagynéném mondta nekem nem annyira régen, hogy ugye el sem tudtad eddig képzelni, hogy hogy lehet valakit ennyire szeretni.
Huncutka ma különösen apás volt. Ölben vittem a boltba és végig vigyorgott a napszemüvege alatt mint aki felrepül, meg odadugta az orrát vigyorogva az enyémhez. Ma amikor megsímogattam az arcát, akkor többször is megfogta a kezem és mégjobban odaszorította az arcához. A világot jelenti nekem.
Érzi, hogy rám számíthat és tanítom, de közben elfogadom és meghallom ha vannak saját gondolatai. Látom, hogy mi a fontos és a legfontosabb neki éppen. És bizony ha anyuka a legfontosabba belerondít azt nem hagyom. Várok, hogy elrendezze az általa lerombolt helyezetet, sőt segítenék ha hagyná, de csak mégjobban elmérgesíti. Nem hagyom, hogy elvegye picúrkától az érzést, az összetartozást és azt, hogy ő ad nekünk valamit! Olyan egyszerű ez, mint az 1x1. Könnyű? Nem, de csak a jó út a jó.
Sok dolgot kristálytisztán látok, mint valami bölcs. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, szerintem a többség átesik ezen. Legalábbis remélem. De nem mindegy, hogy mikor. Ide tudnék pufogtatni sok közhelyet, de így nem lenne súlya. Pedig van, csak végig kell gondolni, pörgetni és érezni!Megint sokat olvasok. A megfelelő helyen vezetem. Rendeltem megint egy adag könyvet. Egy jó adagot. Megjutalmaztam magam, mert egy egész valid fizetésemelést kaptam. Na nem csak úgy az ölembe hulott, megtettem érte amit meg kellett, meg persze nyilván azért valamekkorra szerencsefaktor is van benne.
Tesóm a szülinapján egy kisebb rokoni, családi összejövetelt szervezett. Jó volt találkozni a szűk családdal, rokonsággal. Huncutka gyorsan feloldódott és ott rohangált a lufikkal az asztalok körül. Nagyon jól bírta és tetszett neki.
Azóta voltunk a szüleimnél megint, és most mivel nem voltak vendégek, a picúr kisajátította a mamát. Alig telt el 1 hét és már mondogatja, hogy mikor megyünk a mamához és ő sokat akar maradni. Nagyon jó érzés, hogy ennyire igényli a szüleimet és tesómat. Szintén a nagynéném mondta, amikor a születésnapon a kislány a mama ölében ült a délutáni alvás idején -persze nem aludt, de itthon sem szokott már-, hogy tudja a gyerek, hogy hova kell menni, hogy hol szeretik nagyon."Nem az vagyunk, amire életünkben jutunk. Önmagunk vagyunk a tetteink esszenciája, a szándékainké, és azoknak az embereknek az összessége, akiket közel vonunk magunkhoz."
De hogy ide eljussunk ahhoz kellett, hogy eljuthassunk ide. Köszönöm!Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Legyél időutazó! A jövőbeli a legbölcsebb önmagad tekintsen vissza a jelenlegi énedre. Ennek a fényében megláthatod az igazán lényeges dolgokat. Megéri!
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az idő, az élet értékes dolog. Mindenk annyit vegyen el a véges időből, amennyire szüksége van.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
"A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz […]"
Olvasás közben jutott eszembe -amit a fenti mondat tökéletesen összefoglal-, hogy élni kell, tapasztalni, élethelyzeteknek / életérzéseknek a része kell lenni. Ekkor tudunk igazán részese lenni a történetnek.
Például az egyik legutóbbi olvasásom (Stephen King - Billy Summers) közben szinte ott voltam a helyszíneken. A lepukkant motelben a műanyag székekkel az erkélyen, az erdőben, a lakóparkban. Ismét eszembe jutatta, hogy ezt átéltem. Ha nem így lett volna a pillanatot nem tudnám ennyire magamévá tenni és emlékezni. Élni kell az életet. Hálás vagyok érte, hogy átéltem.
Ugyanez a könyv hozta elő azt az emléket -amire már régen nem gondoltam-, amikor még egész fiatalon a 4-en a barátaimmal először mentünk Horvátországba. De nem is ez a lényeg, hanem az a pillanat, amikor még hajnal előtt megálltunk egy szerb szupermarket parkolójában az első pihenőre. Eső utáni hűvös idő volt, nagy utcai lámpák világították meg a parkolót, ami kb. üres volt. Kiszálltunk, hogy a tagjainkat kicsit kinyújtóztassuk. Ennyi, de valahogy megmaradt a pillanat, az, hogy szabadok voltunk, indultunk, hogy, élményeket / tapasztalatot szerezzünk.
Vagy ugyanerről a könyvről jutott eszembe az American Sniper c. film. Persze nem véletlen Chris Kyle-t említi egy ponton a szerző (én meg persze örültem, hogy azonnal beugortt ki is ő). De itt sem ez a fontos, hanem, néha én is úgy érzem magam, mint egy háborút megjárt mesterlövész veterán, mint a filmben Chris Kyle. Már nem tud lazitani, kikapcsolni (egy fő oka van nálam aki tesz róla), a grill partin is feszülten figyeli a veszélyeket. Persze, túlértekeli, de mi van ha egyszer nem figyel... Nem tud már pihenni, közösségben, szabadon létezni. Elszigetelődik, kifárad mentálisan és fizikálisan... és kevesen értik meg, mert kevesen látnak, nemcsak néznek.
Szóval ja, önreflexió.Illetve belefogtam (valahogy megtalált bakker) a Berserk-be. Egy kötetet olvastam eddig el és persze körbejártam előtte, hogy mivel is állok szemben. Igaz, 99%-ban nem impulzusvásárolok. Spoiler mentesen olvasgattam, hogy mi is ez az egész.
Mangáról beszélünk, az eredeti jobbról balra olvasást megtartották, ami csak elsőre tűnik extrémnek, észrevétlenül rá lehet állni. Na persze nem japánul, hanem angolul olvasom.
Az első köteten vagyok túl, 700 oldal és nagyon igaz amit több helyen olvastam, hogy az első arc végére fog berántani. Ha nem történik meg legalább a második kötetnél, akkor hagyni kell. Nos, nálam megtörtént. Állítólag csak még jobb lesz, jelenleg 14 kötet kapható, nagyjából 10e oldalnyi terjedelemben. Nem meglepő, 1989 óta megy.
Az biztos, hogy nem javaslom senkinek csak úgy levenni a polcról. Sok helyen olvastam, hogy nem való mindenkinek. Tény, hogy vannak benne nagyon megrázó dolgok. Megértem, ha valakinek nem veszi be a gyomra. De itt is igaz, hogy mögé kell látni. Már az első kötetben is megvillan a súlyos mondanivaló (és hát sehol nem tartok még).
Ennek kapcsán próbáltam végiggondolni, hogy mi kellhet ahhoz, hogy ne bukjunk bele, ne adjuk fel az olvasást az elején. A hanghatások nagyon fontosak és abban a kiadásban amit olvasok, bizony le vannak fordítva. A képkockákon a hangok ábrázolása is mond valamit, illetve a tartalmuk is nagyon sokat hozzátesz az élményhez. Azonban, ha nem láttunk egyetlen animét sem, vagy nem játszottunk japán játékkal, vagy nem ismerjük a japán humort, hozzáállást, vagy nem láttunk tipikus japán anime reakciókat, nem hallottunk hangszíneket, beszédstílust... akkor ez nem fog átjönni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, én sem vagyok szakértő, de ha végiggondolom, akkor már a C64-es időszakban is volt példám (pl. Fist of the North Star), csak még nem tudtam mi ez. Egész sok anime később vagy számítógépes játékok (pl. Final Fantasy 8). Szóval szügség van ezekre a dolgokra, ezekre az érzésekre amit visszaadnak ezek az élmények, a Berserk olvasáshoz. Semmi fellengzősség, csak tényleg úgy ne vegye le senki a polcról, hogy nem tud az egészről semmit. No guts, no glory!Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Álmodtam valami zombisat, amire fel is ébredtem éjszaka, de reggelre nem maradt meg túl sok konkrétum.
Viszont a reggeli álom megmaradt. Egy hosszú lépőn voltak fekhelyek. Egy nagyon enyhe emelkedésű kőlépcsőt képzeljetek el, ahol a fokok olyan szélesek, hogy egy ágy simán elfér rajtuk. Inkább mondanám lépcsőzetes emelkedőnek. A két szürke téglás fal helyzekedett el kétoldalt. Arra nem tért ki az álom, hogy fedett volt-e vagy sem a hely. A lépcső legtetején volt egy térdig érő elválasztó kőfal és bal oldalon pedig egy bejárat. Egyetemféleségnek nézett ki.
A lépcsőn elhelyezkedő fekhelyek fából épített keretek voltak. Sötétbarnára festett lakkozott falécekből álló fekhelyek. Kb. egy matracnyi méretűek minden irányban és úgy néztek ki, mint egy bonsai fa alátétjei. Erre lehetett a cuccokat lepakolni. Az egyik szimpatikusra leterítettem a párnámat és a paplanomat (a jelenleg is használt huzat volt rajtuk). Miközben azt kezdtem el nézni, hogy a többi ember is a 100-150 méter hosszú és 30 méter széles emelkedőn elfoglaják az alvóhelyüket, azon gondolkoztam, hogy nem hoztam lepedőt, ami nem nagy baj, de azért avval jobb lett volna.
Felmentem a lépcső tetején lévő elválasztó falhoz és a tövébe leraktam az oldaltáskám és elkezdtem benne kotorászni. Siettem. Arra gondoltam, hogy mekkora rohanás van, még jegyet kell vennem, -miközben lelki szemeim előtt már a telefonon vettem is az e-jegyet- tömegközlekednem kell, hogy odaérjek...stb.
Visszaindultam a fekhelyem felé, de nem találtam meg. Volt egy szimpatikus ahol a fa keret mellett nőtt éppen egy igazi fa. Bonsai fa szerűség, csak nagyban. Kis fehér virágok kezdtek nőni rajta. Fel-le mászkáltam a fokokon és kerestem, hogy vajon hova tettem le a párnámat és a paplanomat. Végül megtaláltam, de üres volt a helye.
Az üres hely mellett egy fazon álldogált. Kérdezem hangosan, hogy ki rakta el innen a cuccomat? Az ágy melett álló fazon nem szólt semmit. Nem félt, talán picit tartott tőle, hogy én tapasztalt vagyok már itt, ő pedig újonc, de inkább közönyösen nézett.
Ő rakta el a cuccomat onnan, hogy magának foglalja le. Hangosan elkezdtem monadni, hogy k... jó, hogy valaki elb...szta innen a cuccomat! A fazon csak közönyösen nézett.
Felé léptem és kérdeztem, hogy hol van párnám és paplanom. Rámutatott egy lépcsővel lejjebb egy fiókos szekrényre. Odamentem, de zárva volt.
-Köhögd csak fel szépen a kulcsot! -mondtan neki.
Odaadta a kulcsot és a legfelő fiókot kinyitva, szépen összehajtva benne volt a cumóm. Kivettem őket és indultam vissza a fekhelyemhez. Közben visszanéztem a fazonra, aki már a haverjaival beszélgetett, mintha mi sem történt volna. Mondom neki hangosan, hogy megnézlek még egyszer, mert ha legközelebb összetalálkozunk, akkor tudjam, hogy te voltál.
Ekkor szólalt meg az ébresztő.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Hihetetlen a gyermeki ártatlanság. Milyen jónak születik az ember. Egy kisgyerekben még nincsenek előitéletek, érdeklődve figyeli és fedezi fel a környezetét. Közhelynek tűnik az egész, de ha belegondolunk, hogy mennyi rossz előítéletet felveszünk, megtanulunk és megtanítunk mi magunk emberek. Ezt kellene sok felnőttnek újra megtanulni a gyerekétől.
Huncutka fogott a játszótéren egy katicát. Egy virágról másztatta rá a kezére. Olyan szépen és gyengéden bánt vele, miközben figyelte, hogy hogy mászik az újjain, a kezén. Örült neki, hogy megnézheti. Fontos volt neki, mert még nekem is odatartotta, hogy másszon rá a kezemre, nézzem meg. Rámászott az én kezemre is, de bennem már tudatlanul előjött, hogy jajj egy bogár mászik rajtam. De nem szóltam semmit mászott rajtam picit a katica és visszamásztattam a gyerek kezére. Nézte tovább és mosolyogva konstatálta, ahogy elrepült.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Néztétek már a becsukott szemetek előtt kirajzolódó alakzatokat? Néha próbálom elképzelni, hogy egy történet és figyelem, hogy mi kerekedik ki belőle. Arra gondolok, amikor becsukod a szemed és közben nézed a szemhéjad belülről. Elkezdenek mozogni az "árnyékok" / színek. Örvénylenek, néha alakzatok rajzolódnak ki. Hömpölyögnek, néha ismétlődnek vagy átúsznak egy másik alakzatba. Általában sötét színek, a fekete dominál, de van lila, sárga...stb. Általában két szín. Fekete és valam más.
Ha megmozdítod a szemgolyódat a szemhéjad alatt, akkor az ad egy "löketet" az egésznek és már irányba mozognak.
Néha olyan az egész, mint egy elnagyolt fraktál, néha egy élőlény vagy tárgy mozog és ez ismétlődik. Repülő, madár...stb. Előfordul, hogy tudatosan figyelem és próbálom elképzelni, hogy mi történik, milyen történet része vagy mitől látom azt amit. Akár a valóságos tudományos magyarázat, akár a lelki. (mondjuk utóbbinak itt most pici a szerepe, maximum az asszociáció játszik szerepet)Vagy a másik ilyen csukott szemes dolog, amikor becsukod a szemed és olyan mintha még mindig látnád a körülötted lévő dolgokat, mintha nyitva lenne a szemed. Nem látsz, de valahogy mégis szemmel mintha homályosan, "invertált" színekkel látnád a körvonalakat. Persze csak mozdulatlanul, nyugalomban figyeltem ezt meg és elsősorban az ágyamban fekve. Csak olyan helyen ahol a környezet változatlan és belégett már a memóriámba.
Nem olyan, mint mikor valami éles, fényes dolgot nézel sokáig és becsukott szemmel még látod, mert "beleégett" a retinádba, hanem inkább emlékezet. Nem tudom, viszonylag ritkán jön elő az érzés, de érdekes jelenség.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Hegyimentő voltam a mai álmomban. Maga a hegyimentő bázis a gyerekkori házunk volt ahol a szüleim laknak és a "várószoba", pedig a tesóm szobája. Este volt, leraktam a motort (egy Yamaha, amivel középiskolás koroban toltam) és felmentem az emeletre a szobába. Az asztalon hevertek a telefonok és egyszercsak megszólalt az egyik, indulni kell.
Felvettem a piros mentő felszerelést és elindultunk. Maga a hegy nem volt egy nagy hegy, inább ilyen mindenféle extra felszerelés nélkül járható, túrázható. Volt a hegy aljában egy üreg, ami tele volt vízzel és valaki fürdött benne. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy itt merült el az akit meg kell menteni és alul, a hegy gyomrában lehet egy marha nagy vízalatti labirintus. De nem gond, erre is fel vagyok készülve.
Végül fel kellett sétálni a mohával fedett hegy tetjére és ott egy magas fenyőn elkezdtünk mászni felfelé. Olyan nagy volt a fenyő, hogy az ágakra építkeztek. De nemcsak ilyen pici faházakat, hanem rendes emeleteket húztak fel, barna tömör, lakkozott fából. Ahogy másztunk fel éppen egy könyvtárszint előtt másztunk. Tele könyvekkel, olvasó emberekkel, de nekünk mászni kellett tovább.
Itt ébredtem fel. Az álom elején még volt más is, de az kiesett a fejemből reggelre.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Soha nem tudhatod, hogy mi és mikor lesz az utolsó alkalom. Gondoltál már erre? Talán már mindannyiunk. Soha nem tudod, hogy melyik az utolsó alkalom. Nem is tudod, hogy utoljára csinálod, -nem azért mert elveszik az élvezetét, létezik ez is-, hanem mert észrevétlenül úgy alakul az életed, élethelyzeted, hogy pl. nem mész többet zenei fesztiválra. Nem tudod, hogy az lesz az utolsó alkalom, hogy a nagyszüleid házában jártál. Az utolsó otthonról kapott étel amit a szüleid készítettek, az utolsó találkozás. Az utolsó mosoly, érintés, az utolsó kedvesség, jó szó, az utolsó ajándék, az utolsó meghitt pillanat, illat, az utolsó séta a ...
...
...
Azonban, mint általában minden, nem ilyen egyszerű. Nem ennyi a teljes kép. Van ennek egy olyan vonulata is, hogy hálásnak kell lenni, hogy megtörtént, a részünkké váltak ezek a dolgok, érzések, események, emlékek. Örülni kell, hogy megtörténtek korábban. Illetve egy olyan gondolatot is -remélem- elindít mindenkiben, hogy most kell úgy viselkedni, élni az életünket, ha eljön az utolsó dolog, akkor mosolyogva gondoljunk vissza. Arra gondoljunk, hogy megtörént és még hogy hogyan, mennyiszer! Arra, hogy jók voltunk, a zökkenők ellenére is és továbbadtuk a jót, örömöt, tanítást, közös élményt. Most kell tenni érte, nem utólag bánkódni amikor nem lehet már tenni semmit.
Van egy talán elsőre depresszívnek tűnő gondolat, ami lehúz. Szükség van erre is, de lehet ennek egy pozitív hangvételű, jobb oldala is. Mindenki húz valamelyikhez, adott esetben az egyikhez, majd a másikhoz, mint egy sinus függvény, az élet hullámzó.Mikor csináltál utoljára olyat, amit először csináltál?
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Huncutkának elég hisztis napjai voltak a napokban. Már úgy jött haza a böcsiből, játszótérről az anyjával. A sárkány persze füstölgött és okádta a tüzet, a picúrka hisztizett. Semmi nem volt jó, miközben ordított, sírt, hisztizett. Egyszer én is apai módon rádörrentem és megszeppent, mert egy fél percre abbamaradt a hiszti, mintha elvágták volna. Nekem más a módszerem, nem ezt követem. Álmodtam is evvel egy rövidet...
Ma ismét bebizonyosodott, hogy a pozitív hozzáállás az ami szintén ragad. Ma is így jöttek haza, de közbeléptem. Megnyugtattam a picúrkát, a hárpiának megálljt parancsoltam -mert megint csak vagalkozott, értelmetlenül, de fájdalmasan- és csodák csodája, hogy szeretettel, megértéssel, empátivál, kedvességgel, értéssel, ráfigyeléssel meg is oldódott a hiszti. Szorosan átölelt, majd mézes vajas kifli katonákat kért tőlem és mosolyogva falta befelé őket.
Aztán még vagy két alkalommal kezdte a picúrkát értelmetlenül "terrorizálni". Erre persze úgy reagált a gyermek, mint akármelyik ember tette volna. Ismét elővettem, a legjobb énem és már megint megoldódott a helyzet.
Cserébe kaptam fürdés után rumbatökös Bing nyuszis tetkót, neki meg pillangósak lettek a kezére.Piszok nehéz embernek maradni, de annyira látszik, hogy csak ez működik. Embernek születünk, jónak születünk.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Mélypont van az elmebetegnél... de nem erről írok, mert engem megvisel és a picit is.
Megvolt a gyereknapi program. A kerületi tűzoltóságnál. A picúrka imádja amúgy is a tűzoltós dolgokat, pl. Sam a tűzoltó mese, van vagy 4-5 tűzoltó autója, Sam-es pólója, tűzoltó kalap...stb.
Nade a kerületi tűzoltóknak nagyon nagy köszönet. Engem amúgy is meg tud hatni az önzetlen segítés, így ha belegondol az ember, hogy legyen akármilyen szerv része is az egyenruhás, akkor ha a munka mellett még emberek is maradnak akkor bizony megvan a szívszorító szépsége ennek a munkának.
Szóval nyílt nap volt gyereknap alkalmából. De nagyon jó családi hangulatú volt, nem voltak annyira sokan, viszont a tűzoltók kitettek magukért. Látszott, hogy ők is élvezték nagyon, hogy a gyerekek mennyire lelkesek, ezért egyre több mindent bemutattak. De érződött, hogy teljesen spontán volt az egész, az emberen múlott, hogy nem csak ott ültek és nyűgként élték meg, hanem tényleg családias volt.
Volt pumpálós tűzoltó tartály a piciknek, hozzá egy mini tűzoltócső -inkább slag- amivel ásványvizes flakonokra kellett célozni. Be lehetett öltözni full szerelésbe. Két kisebb srácot figyeltem, rendesen futottak benne, jópofán heccelték őket a szolgálatban lévők, jutalmul pedig az egyik tűzoltó a darus tűzoltóval vitte őket egy kört az udvaron. Bemutatta, hogy hogyan egyenlíti ki egyenetlen terepen magát a daru, milyen manővereket lehet végrehajtani nyolc keréken.
Be lehetett ülni még egy másik tűzoltó autóba is. Játszhattak benne a gyerekek. Mivel annyira tetszett a gyerkőcöknek, bemutattak egy teljes indulást, próba riasztást. De rendesen lecsúsztak fentről, öltöztek és nyilt a kapu és szirénázva mentek az utcán, hogy egy másik kapun bejöjjenek. Majd előkerültek a tűzoltótömlők a kocsiból és a kocsi tartályából el lehetett lövöldözni az összes gyereknek a vizet. A tűzoltók és a szülők is próbálkozhattak. Megmutatták milyen sugarak vannak, a gyerekek húzhatták a ravaszt, a felnőttek irányították. Majd visszaálltak a garázsba, de később a gyerkőcök is beülhettek a szülőkkel egy autóba és még egyszer végigcsinálták ezt velünk. Látni az izgatottságot a gyerekeken, a picúrkán, ahogy szirénázva megyünk az utcán, hát az csodás élmény volt.
Megint ellocsoltunk egy full tartályt az autóból. A felnőttek kipróbálhatták, hogy milyen is az amikor x bar nyomással rendesen jön a víz. Be kellett támasztani és mögöttünk állt mindig egy tűzoltó, ha valaki véletlenül hátratántorodna.
Utána szirénázva vissza az állomásra, ahol egy tűzcsapról feltöltötték újra az autót. A gyerekek segíthettek összekötni a csöveket, kinyitni a tűzcsapot...stb.
Annyira emberi volt az egész, hogy szinte meghatódom, hogy maguk a tűzoltók is ennyire élvezték. Sok múlott ezen, így nemcsak múzeumi látogatás volt, hanem nagyon aktív, amiben mindenki részt vett. Egyszer még egy toborzó lapot is a kezembe nyomtak és picúrkának magyarázták, hogy apát vegye rá, hogy tűzoltó legyen. Elkezde mondani, milyen is ez az életpálya, de nem volt tolakodó. Mosolyogtam, nem mondtam semmit, de valahol jól esett, hogy talán fiatalnak néztek és tűzoltó alapanyagnak. (vagy ennyire nincs jelentkező, hogy én is jó vagyok, muhaha... inkább az előbbi)
Arról már nem is beszélek, hogy még ereklyéket is el lehetett hozni. Katasztrófavédelmes passtartó (reggel vissza kellett jönni érte, mert a bölcsiben meg akarta mutatni!), szilikon karkötő, szórólapok, nyomtatott szinezős tűzoltó, kivágható, ragasztható, a magyarországban rendszeresített, gyártott tűzoltóautóról fact sheettel, toll, hűtőmáges, tűzoltós műanyag pohár (előlépett fő pohárrá most a picúrkánál ), volt kirakva a gyerkőcöknek, egy doboz csoki, vaníliás karika. Menet közben nem érdekelte a gyerekeket, de zárórakor -természetesen addig nem lehetett kirobbantani bennünket, de nem is éreztük, hogy nyűg az egész bárkinek is- a kezébe nyomták mindenkinek, hogy ne hagyják itt, ha nem zsákolt be valaki valamit.
Itthon természetesen tűzoltóautós játék volt egész este, a szórólapon volt egy kép a vörösiszap katasztrófáról, a picúrka már vagy 100-szor kérte, hogy meséljük el. Nagyon érdekli, el is meséltük neki, természetesen a korának megfelelően.
Szóval ja, ilyen egy jó gyereknap és tényleg meghatódom, ha rágondolok, hogy ennyire foglalkoztak a gyerekekkel az állomáson. Ennyi mindent kipróbálhattak éles eszközökön, élvezték a gyerekekkel a "munkát", foglalkoztak velük. A végére még ők is fotózkodtak a gyerekekkel, heccelték őket, hogy locsolják le az anyukákat a pumpálós slaggal... Nagyon szimpatikus és emberi nap volt. Ott is megköszönte mindenki de innen is emelem kalapom a kerületi tűzoltók előtt.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A pár nappal ezelőtti álmomban a Lidlben vásároltam. Leghátul voltam az egyik volt munkatársammal. Legyen Áki. Vásároltunk. A zöldségek hátul voltak egy hűtőpultban, a "folyosó" közepe is tele volt pakolva.
Válogattuk a zöldségeket, hogy mit vegyünk, de ládákkal el volt választva úgy a hűtő, hogy csak egy embernyi sor fért el. Egy alkalmazott jelent meg egy békával, amin raklapot húzott, alig fért el. Már kezdtem volna bosszankodni, hogy nem elég, hogy 1 sornyi hely van és még jön a raklappal is. De két másodperc alatt felismertem, hogy ez azért van, hogy elférjen, máshogy nem lehetett volna megoldani és hogy még kitegyenek árut, hogy könnyebb legyen válogatni. Úgy helyezkedek, hogy elférjen, míg mások hőbörögnek a szituáción. Rövidlátóak.
Egy zöldhagymát néztem ki. Kettő van még. Elveszem az egyiket, de a guminál össze van akadva az utolsó csomóval, így az is felemelkedik. Egy nagydarab félcigó, csíkos eléggé kigombolt inggel, makkoscipőben, fujtatva a kövérségtől és idegességtől, letépi a lelogó hagymát, hogy az kell neki. Csak nézek.
-Mát megint maga! -mondja nekem. A bejáratnál is volt valami termék, -természetesen pont az amit néztem, hogy megvegyem-e- kellett neki.
Felmarkol egy nejlonzacskót. Nem tudja szétnyitni a száját. Fújtat, ideges, izzad. Morogva, sietősen elhajítja a földra a nejlont. A kukában van egy kidobott, felkapja azt, kiveszi a kukából és azonnal belerakja a hagymáját.
Nekem sem kell több, én ezt nem nézem tovább, még belémver csak úgy poénból, elindulok a bolt közepe felé. Jön utánam, mintha csak menne a dolgára idegesen, sietősen. Arra gondolok, hogy talán csak tényleg így van. Vagy kipécézett magának. Megállok a tejes részlegnél és úgy csinálok, mintha ott akarnék valamit a kosaramba tenni. Megáll ő is, nézegeti a tejtermékeket.
Visszaindulok hátra a zöldséges részleghez. Jön utánam. Odaszólok Ákinak -aki még mindig válogat a mini helyen-, hogy ha gáz lesz, akkor ez a faszi kötött belém először.Óracsörgés. Ébredés. Hihetetlen az agy, hogy milyen tűpontosan festette le a napok történéseit. Az érzéseket, az elszenvedett károkat.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A helyes világnézet megalapozza a helyes lelkiseget. De mi a helyes? A helyes az ami a dolgokkal összecseng, ami harmóniát hoz.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Egy -de lehet már kettő- hete álmodtam a következőt.
Egy büfénél álltunk sorba. De nem az a sarki büfé, hanem ez a modern bisztro féle. Az átlagnál jobb kaják, de talán egy utcai ablakhoz képest túl fancy. Este volt, a céges kollégákkal -volt köztük jelenlegi és régi középiskolás arcok is- álltunk sorba.
Az egyik lány két gombóc barackos fagyit kért, a tetején krém volt és csokiöntet. Kb. egy fejbólintással kérte ki magának, mint aki nagyon tudja mit csinál. Olyan finomnak nézett ki, hogy én is olyat szerettem volna, de nem tudtam, hogy mi az és hogy kell kérni. Nem akartam beégni.
A következő kolléga -aki előttem volt a sorban- egy nagy habos krémest kért, amit a kiválasztás után még átsütöttek. Ránéztem az árcédulára 5000 Ft / dkg. Hát ez túl drága, nem merem kikérni, hiába céges rendezvény.
Én következem a sorban. Nézem, hogy most hozzák az eclair fánkokat. Frissen, most készültek. Hmm, kérek egy olyat, miközben végül bementünk az asztalokhoz leülni a diszkrét félhomályba.
Beleharapok a fánkba. Finom, krémes, édes, puha... de valami nem stimmel. Forgatom a kezemben és látom, hogy ketchupos az oldala. Próbálom magam meggyőzni, hogy csak a mellette lévő hamburgerhez ért oda a pulton és hogy jó ez még... de valahol csalódtam. Arra gondolok, hogy csak a széle ketchupos, szóval nincs nagy vész. Egyébként is a barackos fagyit ettem volna, de végül is imádom az eclair fánkot is, szóval jó lesz, ha a kis ketchupos rész elfogy.
Harapom tovább a fánkot, nyomódik ki belőle a krém, rápottyan a tányérra miközben a számban egyre több ketchup ízt érzek. Ahogy beleharapok több ketchup folyik ki belőle, mint a finom tejszínhabos és csokis krémből. Rájövök, hogy hiába győzködöm magam, ez az eclair fánk szar. Szar az egész úgy ahogy van.
Ébredés.Álmodtam még olyat is, hogy futok. De ez nem a frusztrált futás volt, hanem elkezdtem sportolni. Ruganyosan, jólesően futottam. Annak a városnak a főutcai járdáján, ahol felnőttem. Nézték az emberek, ahogy futok, de semmi szenzáció, csak normál módon rámnéztek, majd mentek a dolgukra. Én pedig futottam és rájöttem, hogy ez már nagyon kellett.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Picurka is álmodik. A napokban éppen arról, hogy valaki nem engedett meg neki valamit. Valamit, ami neki fontos. És küzd álmában. Beszél. Csapkodott is, mert még az álom és az ébrenlét határán nem tudja, hogy álom volt. (ettől még az érzelmi töltete ugyanaz). Frusztrált... Nagyon fontosak neki ezek a dolgok amiket akar. Apró napi dolgok, de az anyja soha nem hagyja békén, soha nem az a jó amit csinál. Amikor felébredt ebből az álomból, akkor az anyjának csak csapkod és nem enged neki semmit. Meg akarta biliztetni, de inkább a gyerek a földön térdelt és tolta el az anyját magától és sírt. Hátrált tőle, majd én felvettem a gyermeket és magamhoz öleltem hogy semmi baj. Rázta a lábát ideges volt. Nálam kb. 30 mp alatt megnyugodott, a lábrázás erőtlenné vált és abbamaradt majd átölelte a nyakam is ahogy folyamatosan magamhoz öleltem. Pár percig így voltunk. Megkérdeztem hogy szomjas-e vagy kell-e pisilni, de egyiket sem kérte/kellett. Még mindig magamhoz ölelve, nyugtatgatva, a nyakamat átkarolva tartottam, megnyugodott. Mondtam, hogy berakom az ágyába és bólogatott. Amikor leraktam megint sírt, hogy mama és az ajtó felé mutogatott (reggel mentünk a szüleimhez, ezt tudta már pár napja és segített is pakolni). Megnyugtattam hogy megyünk, hogy semmi baj, hogy betakarom és megsimogatom. Amíg el nem aludt nem mozdultam el onnan.
Nemcsak én érzem, de a pici is. Egyrészt az álom nem hazudik, másrészt nyílvanvaló hogy az anyja frusztálja ennyire. Nem csoda. Itt a helyem és megtanitani a huncutkámnak, hogy lehet jól is csinalni a dolgokat. És érzi is rajtam ezt. A jót, a szeretetet, az elfogadást! Őt magát is és ami fontos neki azt elfogadom, nem utasítom el olyan undorítóan ahogy sokszor az anyja csinálja (persze, hagyom, hogy amit elcseszett azt elrendezze, de mindig mégjobban mérgesít a helyzeten... próbáltam már elöbb és utóbb is közbeavatkozni, mindig én leszek a hibás... de legalább a picur érzi mellettem a biztonságot, szeretetet... mindig. "Érdekes" módon ha velem csinál bármit a gyerek, az soha nem eszkalálódik, megcsinálunk mindent a korlátokkal, szabályokkal együtt, vidáman.). Imádom őt és mindent megteszek hogy neki a legjobb legyen, lásson jó mintakat. Talán érek valamit. Nekem a világot jelenti!
Mindez a Berserk Eclipse részek olvasása közben történt, hajnalban. Nagyon jó ez a manga. Filozófia, akció, art...stb. Egybevág az élethelyzetemmel, amiről annyit gondolkodok. Nálam van a bölcsesség. Nem könnyű, de emellett egyszerű mint az 1x1, csak az látja aki akarja és jó.
Nem mindig a legkönnyebb út a legjobb, nem mindig a legnehezebb a kifizetődőbb. Melyik a helyes? A szíved megmondja, érezni fogod! De ehhez az alapot a szüleid adják. Köszönöm hogy az én szüleim a jót tanították. A fontos dolgokban a legjobbat. Köszönöm! Én is megpróbálok jó alapot adni. Jó mintákat. Helyes mintákat. Mindenben.A fenti álom a mamánál is megismétlődött az első napon, ugyanígy. Mentettem a helyzetet. Annyira könnyű a picivel megtalálni a hangot, a kapcsolatot és megint nálam nyugodott csak meg. Ettől még a másik oldala aggaszt a dolognak.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Reggel a huncutka meglökte a hálószoba ajtót. Én még aludtam. Odaállt az ajtó elé és meglökte. Először azt hittem, hogy a huzat mozgatja. Majd láttam, hogy ő az és kinyitottam az ajtót. Bejött, felmászott az ágyra es a fejét a mellkasomra hajtotta és úgy simogattam.
Hétvégente mindig hamarabb felkel, mint én -illetve most a szabadság alatt is sokszor- és mindig jön. Kopog, aztán bemászik mellém az ágyba. Mosolyog. Én is. Megsimogatom, huncutkodunk valamit... mondja, hogy reggel van, fel kell kelni és menjek játszni.
A valamelyik nap a szívem sajdult bele, hogy nem olvastam neki mesét este. Nagyon fáradt voltam, hisztizett, hogy nem akar aludni. Többször visszamentem, hozzá, hogy akkor szeretne-e mesét (mindnnap olvasok neki és megvan az elalvás előtti rituálénk), de ő is fáradt volt és behisztizett. Hát nem lett meseolvasás. Következetesség. Meg kell tanulni hogy vannak következmények. A szívem sajdult bele.
Ellentétben az anyjával én nem szórom a büntetéseket -amit be sem tart és értelme sincs, de addig tolja, amíg olyat nem mond a gyereknek amivel szíven találja (ez sok problémának a forrása, de hiába a jószándékom, ha nincs befogadó oldal az anyukánál) , ráadásul jelentéktelen dolgokban sokszor. Ehelyett én tanítom, magyarázok, viccesen, hogy fennmaradjon az érdeklődése. És lám megérti, hogy mi miért történik, mit miért nem szabad vagy szabad... Nevelem a legjobb tudásom szerint. Szívvel, lélekkel.Ivan Smagghe & Rupert Cross feat. Matthew Herbert - In the Morning
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Kacsahab. Huncutka az egyik rokonnál meglátott egy olyan folyékony szappan adagolót, aminek kacsa a feje és a csőrén jön ki a hab. Azonnal beleszeretett és pár nap múlva mentünk a Rossman-ba kacsahabot venni. Persze tudtam, hogy nem kézmosásra kell neki, hanem a kádban játszani, de azért próbálkoztam, hogy ugye csak kézmosásra lesz?... stb.
Talán még nem is láttam ilyen örömmel a kádban játszani -pedig nyomni szoktuk rendesen
-. Kacsatejszínhab volt, fözött vele a fürdés közben, szappanokkal, a habbal. Jött ici-pici pók és csiguszka is, hogy egyenek a tortából. A fürdősjátékok voltak a vendégek, hoztak ajándékot csigusz születésnapjára. Közben hahotázott, örömködött, majd elrepült. Nagyon jó volt nézni és játszani vele ennyire felaszabadultan. És ömlött a kacsahab, kacsahabi ahogy néha mondta vigyorogva.Ma pedig -szabadság utáni első munkanap- lefeküdtem a szőnyegre. Picurka betakargatott, mindenféle kendővel. Egy játék kalapáccsal "végigmaszírozott", majd kaptam egy zenélő doboz altatódalt és mesét is olvasott nekem. Persze közben lestem, hogy mit csinál, de jó volt érezni, hogy szeret, ad. Minőségi délutáni játszás volt.
Persze anyukával ilyet nem játszik, vele ellenkezik. Nem is csoda. A hárpia hárpia maradt és a rosszindulat magasiskolája. Mindenki azt kapja amit ad. Nem is értem, hogy ilyen egyszerű dolgot hogy nem lehet megérteni.
Sajnos több éjszaka is megismétlődött, hogy a hárpia csak rontott a helyzeten az éjszaka közepén és a picúrka persze ellenkezett anyukával, sírt és majdhogynem görcsben volt az idegességtől. Csak én tudtam felvenni és megnyugtatni. Bennem megbízik és érzi a szeretetet. Szépen megnyugszik nálam és visszaaltatom. A helyzet után felmerülő "kérdések" elég megterhelőek.Voltunk a szabadság alatt mindkét oldalon 3-3 napot. A szüleimnél, nagyon extra nincs szerencsére. Öregszenek. Amikor tudunk, bírunk, megyünk. Unokázzanak sokat, és a huncutka is imádja őket.
Álmodom is, de pár nap múlva szertefoszlanak. Volt valami vietnámi harcolós, volt, hogy rendőr voltam 1 napra és egy szép váll lövéssel szedtem le a bűnözőt. Itt sok gondolat lejátszódott az álomban a kilőtt golyó és a becsapódása közötti "végtelen" időben.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
"When you're happy, you enjoy the song."
"When you're sad, you understand the lyrics"
"When you're high, you smell the melody"Nia Archives - So Tell Me…
Az egész album zseni. [ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Volt már olyan érzésetek, amikor hirtelen kitisztul minden pár pillanatig? Úgy értem, hogy a levegő is kristálytisztább, amit beszívtok, a körülöttetek lévő dolgok kontúrjai élesebbek. Minden igazi és valóságos. Minden a helyén van, úgy ahogy van. Léteztek, nem a pillanatban, hanem a folytonosságban. Most a Berserk olvasása közben jött elő ez az érzés, de nem feltétlenül az olvasáshoz köthető. Éreztem már ilyet egy szimpla hétvégi napon is amikor kinéztem az ablakon a fákra vagy leültem a gép elé reggel és elindítottam valami zenét, amihez kedvem támadt. Nem annyira gyakori érzés, de nagyon jó, megnyugtató, felszabadító. Mi ez? Elfogadás?
Ha már Berserk. A 6. kötetet olvasom, de ez nagyon durva. Trancsírozás, filozófia, olyan rétegi és mélységei vannak, hogy párszor elszóltam magam olvasás közben, hogy b.meg... a k.életbe... Hihetetlenül a magaménak érzem. Gondolkodásra késztet, megtörténik benne az amiről olvasás közben a háttérben elkezdesz elmélkedni, reflektálni magadra. Nem véletlen a kult státusz.
Illetve, ha már elfogadás. Miért nem értik meg az emberek, hogy a másik embert nem tudják full control alatt tartani? Egyedi, individuális lények vagyunk, kapcsolódási képességel. Élni hagyni, részese lenni a másik életének, figyelni alfa elégedettséggel, segíteni, egyengetni és viszont megkapni ezt. Míg a full kreténbe tolt kontroll soha nem vezet semmire, hanem pont az ellenkezőjét váltja ki. Nem nehéz ez, de ebbe most nem megyek bele... Valamire "rájöttem/ráéreztem", amire sokan nem (vagy a környezetemben nem...). A baj, hogy sok olyan embert látok akik nem is fognak soha rájönni, hiába hever az orruk előtt. Maguknak kell lehajolni és felvenni, ezt más nem tudja megcsinálni!
Picurkát valamelyik nap én keltettem fel reggel. Megsímogattam és azt mondta mosolyogva (hálásan/örülve), hogy itt maradtál egész éjjel? És a kezemet az arcához szorította az ágyban fekve, ahogy a mellette lévő széken ültem. Szorította a kezemet és behugyta a szemét, hogy még pihen kicsit. That's something.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ha már érzések, na nem a szó szoros értelmében. Fordult már olyan elő veled, hogy néztél egy filmet, halgattál egy zenét, nézted hozzá a videoklippet, olvastál valamit... és nem annyira tetszett. Majd pár nap múlva, anélkül, hogy elolvastad / újranézted / újrahallgattad volna egyszer csak előszedi az agyad. Beugrik, hogy ez bizony marha jó. És ebben a pillanatban számodra alaművé válik. Előveszed másodszorra és ámulsz, hogy milyen jó is. Felejthetetlen marad, valahol a helyére ugrik egy puzzle darabka.
Azt szoktam mondani ebben az esetben lehet valami alapmű, de ha nagyon jó, akkor beránt, be fog rántani előbb vagy utóbb. Ehhez pihent állapot és nyitott elme kell. Főleg az utóbbi. De már fordult elő velem olyan is, hogy pl. újranéztem egy filmet. Nem tetszett annyira, de valamiért motoszkált bennem és elővettem újra. És igazán akkor láttam meg a mély értelmét a filmnek, amikor magam alatt voltam és úgy néztem meg. Ekkor vált a részemmé. Talán azért mert minden szart ki akarsz zárni és oda tudsz figyelni, nemcsak átengedni magadon?
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Talán tök hülyeség, de ha pl. nincs melegvíz karabantartás miatt, akkor mit gondoltok? Szentségeltek egész nap vagy kalandként élitek meg? Lehet vizet melegíteni a lábasban, majd a kádba önteni és szivaccsal fürdeni, ahogy máskor nem. Szerintem ez kaland, mint gyermekkorban. Mint minden új dolog. Másképpen csinálni, megtapasztalni mást. Újdonság, kaland. Ezáltal akár értékelni tudni azt ami van, amit nem is veszünk észre, csak ha nincs. Számomra ez kaland, nem dühöngenivaló helyzet.
A napi szarságot el kell engedni es az apró varázslatokkal lehet továbbmenni és üzemanyagként használni.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az álom ott játszódott ahol felnőttem, abban a kisvárosban. Ketten a társammal vagy buszsok vagy kaminosok voltunk. Nem teljesen tiszta, egyszer ez, egyszer az, de a lényeg, hogy jártuk az utakat, városokat és mellékesként embereket vittünk egyik városból a másikba. Ingyen, nem csempészet volt. Általában olyan embereknek segítettünk, akik valami elől menekültek és nem volt pénzük.
Egy sötétebb nyári délutánon egy fiatal lány jött oda hozzánk, hogy el tudnák-e vinni a következő nagyvárosba. Hasonló ruha volt rajta, mint a japán iskolai egyenruha, csak majdnem tiszta feketéből, az európai megfelelője és nem ing hanem egy sima trikó volt rajta.
Mondtuk neki, hogy persze elvisszük és a jobb oldali ajtón beült középre. A szürke kaimonnal elindultunk. A társam vezetett én pedig jobb oldalt ültem és beszélgetni kezdtem a lánnyal, hogy mi az a pont, mi az a pillanat, amikor azt mondja elindul, nem tűr tovább és elindul. Közben arra gondoltam, hogy nekem is rossz, de nekem még nem jött el a pillanat. Majdnem sírva fakadtam, de láttam, hogy kérdésemre a lány is a sírással küszködik. Azért amit hátrahagy.
Kiértünk a kisváros szélére és jobboldalt ahol a város átváltott a zöld természetbe egy fűvel benőtt földúton haladt egy halványpiros autó. Minden szürke túnusú volt kivéve a természet zöldje. A járgány felfelé haladt egy enyhe emelkedőn, a mi utunkra merőlegesen, távolodva. A lány kinézett az ablakon és elsírta magát: -Apaaaaa! Ebben a pillanatban a dombon haladó autó egy szürke galambbá változott és repült tovább ugyanabban az irányban.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A másik álomban egy várkastélyban voltam. Szálloda szerűség lehetett, mert éppen a fűrdőszobában álltam, ami egy hotel fűrdőszobájára hasonlított leginkább. A falon velem szemben faltól falig tartott a tükör, felrögzített hajszárító...stb. Éreztem, hogy viszket a lábam, mintha egy szúnyog lenne ott. Oda sem néztem, csak a jobb kezemmel odanyúltam a jobb bokámhoz, hogy megvakarjam. És valami a kezembe akadt. És ez a valami a saját kezem volt. Na persze nem az enyém, de a másolata, mint amit csuklóból levágtak. Olyan Addams Family-s, de teljesen élő színben. Felemeltem a tükör felé, hogy jobban megnézzem. Kilógotta két fehér csont a közepéből és még élt, mert ahogy fogtam, feszítette magát. Mivel az én kezem másolata volt, erőben egyeztünk így nem tudott szabadulni. Félni nem féltem, csak különösnek tartottam a dolgot.
Arra gondoltam megszabadulok tőle és kidobom az ablakon. Kimentem a fűrdőből és egy folyosóra jutottam, ahol megláttam a kőfalban lévő barna, fakeretes ablakot. Résnyire nyitva volt, így odamentem és ahogy löktem volna ki az ablakot a levágott kézfej beleakasztotta két újját az ablakkeretbe és nem tudtam rendesen kinyitni, hogy kidobjam. Így álltunk ott, mert egyezett az erőnk.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
válasz
thesound
#154
üzenetére
Volt egy másik álmom is ami szerintem alvási paralízisban ért véget. Vagy talán nem is ért véget. Az álomra nem teljesen emlékszem, de a lényeg az volt, hogy különbőző helyzetekbe csöppentem, ahol magam voltam és a magam szemszögéből láttam mindent. A helyzetekben az volt a közös, hogy kóvályogtam. Nem tudtam egyenesen menni, húzott a fejem, rosszul voltam...stb. Illetve mindegyik helyzetből nagyon fel akartam ébredni, nem volt jó érzés az álomban lenni. És szerintem itt volt a pillanat amikor felébredtem arra, hogy mozgatom a fejem a párnán.
Majd felébredtem teljesen -és talán megfordultam az ágyban- örültem, hogy csak álom volt, tudtam is, hogy az volt. A szemem nem nyitottam ki és ahogy megfordultam a szemhéjamon / retinámon manga jelenetek kezdték egymást váltani. Éles kontúrokkal, kivehető alakokkal, mozdulatokkal. Itt is egymást váltották az egyes mozzanatok, de nem volt köztük összefüggés. Mintha innen onnan szemzgettem volna egy mangából, de mozogtak és történtek a dolgok, majd váltás... A tudatomnál lehettem, mert arra gondoltam, hogy wow, ez de király, ez most vagy az álom folytatása, vagy a következő álom vagy nem ébredtem fel. És azon kezdtem filózni, miközben a "szemem sarkából" figyeltem a jeleneteket, hogy ha nem lennék ébren, akkor nem tudnám mindezt végiggondolni és emlékeztettem magam, hogy ezt meg kell jegyeznem. Aztán álomtalan álomba -vagy legalábbis nem emlékszem a többi álomra- zuhantam.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A hárpia mereszgeti a karmait, de ami a fontos, hogy a picúrka is úgy érezte, hogy szeretem és biztos, masszív pont vagyok. A szüleimtől jüttünk haza és hordtam fel a cuccokat a lakásba, és az utolsó körre inkább levittem magammal a picúrt, hagy villogjon -villogott is- a hárpia magában. Bőven elég volt belőle, huncutka sírt és persze csak hőbörgött tovább, egyre elviselhetetlenebbül és értelmetlenül.
De a lényeg, hogy a picúrt levittem magammal és beültettem a vezetőülésbe -mostanában nagyon érdekli, hogy beüljön az autóba és, hogy mi micsoda-, becsatoltatta magát és játékból vezetett, míg szedtem össze a táskákat. Egyszer csak azt mondta, hogy "Apa, téged nagyon szeretlek!" Biztosítottam ugyanerről. Picit játszottunk még a kocsiban majd felvittük az utolsó kör cuccot.
Levetettem a cipőmet, mondtam a gyereknek is, hogy vesse le ő is és levette, majd odarakta a cipőjét az enyém mellé. Majd egy másikat szandálját is odahozta az enéym mellé, csak oda, hogy az ő cipői nagyon szeretnek engem "a legvilágbon a legjobban!" és ezért rakta oda. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A következő álomföld jeges volt. Egy befagyott tenger szélén álló jéghegyen álltam. A magaslatról néztem a befagyott tenger felé. Vártam. Majd megérkezett a fény. A jég alól, tompa puffanásokkal tört utat magának. Alkarnyi vastagságú, piros fénynyalábok törtek elő a jég alól. Pár méter magasággban pedig "elpárologtak". Felém közeledtek, egyszerre csak 4-5 nyaláb, ami lyukat hagyott a jégben, így kvázi feldarabolva az útvonalukon a jeget.
Majd hallani kezdtem a dübörgést a távolból a befagyott tenger felől. Ahogy közelebb értek észrevettem, hogy rengeteg nő fut a fel-feltörő fények felé a jégen. Fehér pólóban és rövid kék sortban voltak. Mint akik sportolnak. De ők valójában megszállottan üldözték a fényeket, de nem tudták utolérni őket. Taposták egymást a nők, versengtek, mindegyikük teherbe akart esni a fényektől.
Ahogy haladt a fény, töredezett a jég és a jéghegy amin álltam kezdett meginogni. Az egész befagyott tengerjég, kezdett jégtáblákra széttagolódni. Le kellett ugranom a jéghegyről egy alacsonyabb tömbre. Mozogott a jégtömb, mert a fény csak olyan utat választott magának ahol még a jég alól tud feltörni, így egyre töredezetebbé vált a fagyott víz. A jégtömb megingott és én beleestem a kristálytiszta tengerbe. Itt egész sekélyes volt, azonban az alja tele volt hullákkal. Régiek, újak vegyesen. A hidegtől és a félelemtől mozdulatlanná dermedtem a vízben és csak sodródtam lassan a hullák között. Maguk a hullák nem mozdultak, nem sodorta őket a tenger, fixen a helyükön voltak. A közöttük lévő folyosón sodrótam csigalassúsággal.
Arra gondoltam, hogy nehogy beleakadjam az egyikbe. Féltem. Majd az egyik félig összeaszott sárga hulla újjai begörbültek és a ruhám megakadt benne. Az aszott sárga fej gonoszul elmosolyodott. Ekkor akartam nagyon felébredni, de sokáig nem sikerült, csak kóválygott a fejem, féltem és fel akartam ébredni, ami végül sikerült.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az ezt követő álomban sétáltam. Egy vásorban, ahol éltem. A hárpiát szerettem volna elkerülni, így azon gondolkodtam, hogy vajon milyen útvonalon jön vissza. Nem szerettem volna szembetalálkozni vele. Nagyjából tudtam, hogy milyen útvonalat használ, de arra gondoltam, hogy nem kockáztatok és én inkább egy olyan útvonalon sétálok, ahol még én sem jártam és így biztosan nem futunk össze.
Északi irányba fordultam egy szép utcán. Egy boltív alatt egy rámpa kezdett emelkedni az épületek felé. Az épületek nagyon takaros sötétbara, apró, szabályos téglából épültek fel. Arra tippeltem, hogy egy egyetemi épület lehet, mert a rámpán fiatalok közlekedtek. Ahogy mentem a rámpán, az épület falában észrevettem egy nagyon szép freskót. Le szerettem volna fotózni, de úgy, hogy a fotóban nincs benne más ember. Elővettem a telefonon és miközben sétáltam, titokban lőttem egy fotót.
Felértem az épülethez és beléptem. Egy templom és egy könyvtár keveréke volt. Magas, emeletes, a falakon körbe végig könyvespolcok. A középső részen egy orgona is volt. Szép sötétbaran faborítás volt mindenhol. A lakozott lécek makulátlanok voltak.
Egyszer csak hirtelen nagy tömeg lett mind a templomban, mind kívül és elkezdődött a mise. Nem volt kedvem sem a tömeghez, sem a miséhez így elkezdtem az emberek között oldalazni a kijárat felé. Már majdnem az ajtónál jártam, amikor egy fősegéd féle valahonnan elkurjantotta magát: -Nézzék! Távozni akar, megzavarja a misét!
A tömegben mindenki rámnézett, majd a misét közvetítő kamerák is rámzoomoltak. Ki voltak éhezve a szenzációra. Egy hétköznapi ruhában lévő pap odajött a kapu felől, hogy megkérdezze mit csinálok. Tisztelettudóan bocsánatot kértem: -Elnézést, nem tudtam, hogy megzavarom a misét.
A fősegéd -a szemem sarkából mintha egy fehér ruhás embert láttam volna rikácsolni- harsogott, hogy kint és bent is mennyi ember van, sokan be sem tudnak jutni én meg ki akarok menni! Tárgyilagosan, nem ellenkezve közöltem a papnak, a tömegnek és a kameráknak, hogy nem tudtam, hogy ez afféle szentségtörés náluk. Láttam, hogy a pap megenyhült és nem mondott semmit, csak feltolta az orrára a szemüvegét. Így a segéd sem tudott mit mondani, nem tudtak belőlem sem áldozatot, sem mártírt csinálni. A kamerák elfordultak, a tömeg pedig elvesztette az érdeklődését. Itt nem lesz semmiféle szenzáció.
Vége lett a misének és ahogy megjelent a tömeg, úgy hirtelen el is tünt mindenki és egydül voltam az ódon polcokkal és emeletekkel. Jött egy ott dolgozó ember és érdeklődve, de picit áhítatosan megkérdezte, hogy mit szeretnék, miben tud segíteni? Azt mondta, semmi gond, hogy megzavartam a misét. Viszont cserébe azt mondtam neki, hogy -vezeklésül, illetve, hogy kimutassam a tiszteletemet- segíteni szeretnék valamiben, amiért -akaratom ellenére- megzavartam a gyülekezetet. Rámutatott ez egyik emeletre, ahol a korlátok mellett a padlón hevert rengeteg keménykötéses vallási könyv. Azt mondta segíthetek holnap pakolni. Egyeztettük, hogy holnap, ami vasárnap lesz, 10:15-kor tudunk kezdeni. Rábolintottam. Hazamentem.
Másnap 9:15-kor keltem fel. Egy szép, nyári vasárnap volt. Az járt a fejemben, hogy összerakom a számítógépet és már gondolatban a joystick képe lebegett a szemem előtt. Majd beugrott, hogy elígérkeztem könyveket pakolni. El akartam menni és meg is könnyebültem, hogy még időben fel is keltem, hogy odaérjek. Azonban vasárnap délelőtt, főleg ezen a szép nyári délelőttön mást terveztem. Az jutott eszembe, hogy szólok anyukámnak -aki a konyhában főzött- hogy elmegyek segíteni, majd ebédre jövök. Biztos voltam benne, hogy furcsálni fogja, hogy ezen a szép vasárnap délelőtt elmegyek...
Ekkor ébredtem fel.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Megint beteg voltam. 1 hétig. Magas láz, hasmenés. Persze mindez pont azután, hogy a hárpia megbolondult ismét. Egy önző, értetlen, aggresszív, höbörgő hárpia lett. Nagyon komoly csörténk volt ismét. Persze nem fárad el, amíg taccsra nem tesz.
Az megint bebizonyosodott, hogy baj van a toronyban, tipikusan az az ember akit egy hegytetőre kellene kirakni a birkákkal aztán toljad amit akarsz...
A lényeg, hogy a picúrkának szüksége és igénye is van rám. Nagyon. Továbbra is tanítom, magyarázok neki -és nem erőből és megfélemlítéssel ahogy a hárpia csinálja- és persze a gyakorlat mutatja, hogy nekem van igazam. Ez működik. Ezt még a hárpia is elismerte egy gyenge tizedmásodpercében, ennek ellenére semmin nem változtat.De nézzük a jó oldalt. Huncutkával -avagy a gézengúzzal- ma elmentünk tankolni, bevásárolni, játszótérre, kérte, hogy nézzünk be a templomba is. Nagyon ügyes már, látszik 3 hét után, hogy ovis lett.
Ma azt mondta az anyjának, hogy nem ölelheti meg, mert akkor az én ölelésem eltünik illetve nem simogathatja meg most, mert akkor az én símogatásom eltünik. Meglepő módon nem kezdett hőbörögni a hárpia -ellenben minden máson igen-. Szóval a picúrka úgy akar elaludni, hogy rajta van az ölelésem, az alkarján két puszim, amire ráhúzza a pizsomafelsőt, meg kell simogassam...stb. Ennek egyrésze új, másrésze megvan mindig lefekvéskor. Múltkor a fűrdőszobában ölelt át teljesen, amikor az anyja nem normális állapotban volt megint. Szeret a fűrdőszobában hozzám kuporodni, mint egy kisbaba, rögtön a kádba indulás előtt. Imádom.Munkában volt egy lazább időszak, de most, hogy vége a nyárnak kezd a káosz kibontakozni. Mindenki, mindent is, azonnal. Persze az idő a faszságokkal megy el, aztán a "munkavégzőjózsi" mikor végzi el a munkát?
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ágyon ugrálás. Örökség. Zene szeretet. Örökség. Lábsimogatás. Örökség. Vigyorgás. Örökség. Kézlengetés. Örökség. Fikusz. Örökség. Az öröm mozzanata. Örökség. | Pakolás. Örökség. Utolsó falat meghagyása. Örökség.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Még a nyáron elolvastam S.Kingtől a Tündérmese c. könyvet, de nem nyűgözött le. Leírtam a megfelelő helyen. Amit azonban ott nem írtam le, az, hogy volt egy pillanat ami felvillantott emlékeket, sőt mitöbb emlékfolyamot.
Mennyire fontosak a hatások amelyek az út során érik az embert. Volt egy időszak, szerintem a középiskolás éveimben volt amikor a tv éjszaka klasszikusokat adott. Tesóm már eljárt bulizni nem volt otthon, engem már nem izéltek, hogy miért tv-zem éjszaka. Pizsomában néztem a tv-t egyedül, tök sötétben, éjszakába nyúlóan és olyan klasszikusokat néztem amelyekről csak felnöttkorban tudatosodik, hogy mekkora jelentőségük volt. Legyek Ura. Kedvencek Temetője. Rémkoppantók. Cujo. "Chuky". Volt azokban az éjszakákban valami, valami amit nem tudok szavakkal leírni. Meghatározó.
És könyvekben is. Pl. Verne, Daniel Defoe, Edgar Rice Burroughs, Michael Ende, Simak...stb. Borzasztóan örülök, hogy ezekbe valahogy belefutottam önállóan. A kultúrtörténelem kitörölhetetlen részei és még leszenk sokáig.A másik fontos emlék amit előjött az ugyanezen időszakban lehetett. Az őszi munkák apámmal a tanyán. Vetés, traktorral. Egyszerű munka. Ketten csináltuk, az vénasszonyok nyarában. Általában napsütésben, kint a friss levegőn, a csendben. Csak a traktor zúgott és csináltuk a dolgunkat. Egy pulóver elég volt már dél környékén amikor kisütött a nap. Csináltuk a fordulókat, megálltunk szendvicset enni, a vetőt feltölteni magokkal, a traktort benzinnel. Majd újra mentek a fordulók. Néha elment egy autó, aki a környékbeli tanyákra jött, intettünk egymásnak és mindenki ment a dolgára. Apám vezette a traktort én ügyeltem a dugulásokra és a sor eleji/végi indításokra/zárásokra. Amikor éppen nem volt dolgom, csak zötykölődtem és néztem az alföldi tájat. A madarakat, a fákat, a messzi tanyákat. Néha 1-1 nyúl vagy őz is elhúzott. Felrikoltott egy fácán valahol. Valahogy a kora őszi nyár ott mindig kitisztította az ember fejét, ha volt is valami gondja. Tudtam, ha hazaérünk délután és hideg lesz, akkor apukám már bekapcsolja a fűtést. Jó volt rágondolni, hogy bekuckózhatom az otthonunkba. A munka jutalmául anya már valami finomságot készít otthon. Egyszerűen jó érzés volt az egész a maga nemes egyszerűségében.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Két rövidke álom amiket az elmúlt napokban álmodtam.
Egy parkban sétáltam és éppen legugoltam, hogy felvegyek valamit és úgy 20-30 méterre egy barna vizslaszerű kutya nézett velem farkasszemet. A fejét lehajtotta, miközben a szemei majdnem keresztülfúrtak. Nem vicsorgott. A mellette lévő embernek csak a lábát láttam a látóteremben, mert a kutya teljesen lekötötte a figyelmemet. Tudtam, hogy uszítani fogják rám a dögöt. A miértet nem tudtam, de azt igen, hogy nem menekülhetek. Elfutni már késő és úgyis gyorsabb a kutya, vagy ha utolér és harapni próbál, akkor meg megfogom a fejét és megpróbálom visszatartani, de tudtam, hogy nem vagyok Chuck Norris. Így a képzeletemben már el is kezdett lejátszótni az elkerülhetetlen, a kezemet tépte és harapta a kutya, miközben az álomvalóságban még csak nézett. Szinte éreztem, ahogy a fogai belémmarnak és az agyam már a következményeken gondolkodott. Ébredés.
A következő álomban egy fehérasztalos étteremben voltunk. A kerhelyiségben. Az egyik volt kolléganőm -aki a valóságban is igen jól tud főzni- hozott az asztalhoz mindenféle finomságot, minőségi alapanyagokből. A férje éppen tömte a fenséges pizzaszeletet a szájába, én pedig haboztam. A kolléganő tudta, hogy én is szeretek gurméskodni, így alig várta, hogy mit mondok a pizzájára. Kicsipentett egy darabkát és nyújtotta, hogy kóstoljam meg, tette volna bele a számba.
-Tudom, hogy körülményes vagyok, de nem ehetem ezt meg, sajnos ezt dobta a gép. - mondtam.
Furcsán nézett rám, de nem sajnálóan, inkább csalódottan. Ez a kép tartott ki ébredésig. Semmi szenzáció, semmi sajnálkozás, csak csalódottság.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Eléggé durva hetek vannak mögöttem. A munkahelyen bepörgött az élet rendesen. Túlóra hegyek, pár kontinensen túlnyúló munka, így az időzóna is picit bekavar. Kemény és sok, a sok nagyfejű meg csak tolja a bullshitet.
A hárpia nem változik, mindennap biztosít róla mindenkit, hogy egy kontrol freak, hőbörgő utálat. Nem tanítja -velem ellentétben- a gyereket, hanem azonnal(!) csak ordít vele, nem magyaráz, nem tanít, hogy mit és miért, hanem ordít. Persze erre ugyanezt a reakciót kapja vissza amire mégjobben eldurvítja a helyzetet. Naponta sokszor lejátszódik. Velem nem csinál ilyet a picurka, mert tőlem nem ezt tanulja, látja.
Ha a gyerek velem kel fel, minden megy simán, ha a hárpiával, akkor biztosan valamiért karmol a hárpia, ha nincs semmi, akkor gyárt okot magának. Lényegtelen hülyeségekkel. Persze nem hagyom egy szint után, de hát a hárpia magának is hazudik, nincs tisztában magával, nem is akar tisztában lenni, mert nem mer, akar magával szembenézni.
A huncutka pedig nagyon szeret, ahogy én is. Bármit meg tudunk oldani gond nélkül, érti amit mondok, odafigyel rá a saját szintjén. Rengeteget játszunk, mesét olvasunk, még mindig odakuckózik hozzám, ha mesenézés van a tévében. Most spongyabob a menő, nem a korának megfelelő még, de azt az 1-2 részt amit megnéz, nem ellenzem. Baby Gaby babaház is menő, Kory kocsi...stb.Ma csaptam egy görbe napot. Na, nem kell semmi durvára gondolni. Reggel elindítottam az oviba a huncutkát, betoltam a reggeli kávémat (odavágtam neki, mogyorós növényi tejjel és nádcukorral, pici fahéjjal és csipetnyi étcsokival), majd bevágtam a táskába a Végtelen Történetet és elindultam a plázába vásárolni. Egy-két dologra már igencsak szükségem volt, így nem halaszthattam már tovább. Nyugiban elvillamosoztam és beültem a kajálós részre. Még nem voltak nyitva az üzletek és a kajálós részek sem. Elővettem a könyvet és olvastam. Közben a takarítók jöttek-mentek, végezték a dolgukat, néhányan ugyancsak leültek és vagy telefonoztak vagy a notebookjukat bújták. Én olvastam tovább.
Amikor kinyitottak az üzletek, már célirányosan mentem és szerencsére egy üzletben mindet be tudtam szerezni. Nézegettem, próbáltam, fizettem. Le tudva. El is ment az idő, így a nehéz munka jutalmaként, ettem egy igen frankó -nem gyorséttermi- hamburger menüt, édesburgonyávval, szósszal és egy adag Canada Dry-jal. A plázában még szerencsére üresek voltak a boxok, amik a 3. emeleten az utcára néznek, teljes ablakkal. Sütött a nap, néztem az utca forgatagát, az elhaladó autókat, napoztam és befeltam a hamburgeremet. Beugrottam a boltba hazafelé egy mars csokiért is. Bűnözés magasfokon, hehe.
Hazaértem, leraktam a szajrét, majd a hátizsákomba bedobtam egy kapucnis pulcsit a könyv mellé és elsétáltam egy parkba. Alig volt ember -persze olyan részt választottam-, sütött a nap, minden fa sárgába borult, hullottak a levelek a lengedező szélben. Leültem egy napsütötte padra, elővettem a könyvet és miután megcsodáltam a borítóját folytattam a reggel megkezdett olvasást. A filmet már láttam nagyon régen, ami szerintem nem rossz, de persze a könyvhöz nem ér fel.
Ahogy olvastam a mellettem lévő padon cserélődtek az emberek, szerencsére a többség egyedül volt és pár perce ültek csak le. Volt amikor ketten is jöttek és már előre féltem, hogy na majd nekiállank ordítva beszélgetni, de szerencsére nem. Kulturáltan, normális hangerővolt tolták, így nem is zavart az olvasásban. Ha sütött a nap nagyon jó meleg volt -persze a pulcsi és a kabát kellett-, ha elment a nap és fújt a szél, akkor bizony volt, hogy a kapucnit is a fejemre csaptam. Néha felnéztem a sétáló emberekre, ahogy a sárga levélszőnyegen szelték át a parkot, vagy ahogy egy kisgyerek üldözte a lehulló leveleket. Nagyjából három órát olvastam.
Utána elindultam az oviba a picúrért. Szépen nyugisan, elindultunk hazafelé. Mostanában mindig úgy szeret menni, hogy villamos és troli is legyen benne. Nem siettem sehová, így megtettük a kört. Eljött velem bevásárolni, közben bevágott egy baracklekváros fánkot és vettem neki egy kis mesekönyvet. Fürdésig játszottunk, Zsuzsi babának partit rendezett, a plüssök voltak a vendégek, táncot adott elő...stb. Fürdéskor ismét előkerült ici-pici pók és csigusz -volt egy időszak amikor mást játszottunk- és elrepült 1 óra a kádban. Fekvéskor mindig mondja a pici, hogy addig simogassam a buksiját míg el nem alszik. Persze előtte, mesolvasás és a szokásos rituálék megvannak. Nah, ilyen egy jó görbe nap.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A következő álomban az űrben voltam. Pontosabban egy bolygón, aminek nem volt légköre és mégis volt. Űrruhában és alacsony gravitációban mozogtam és nem volt oxigén körülöttem. De maga a bolygó ismerős volt. -A valóságban is- az utcánk végén lévő ház és a következő utca egyik háza. Mindkettőben 1-1 gyerekkori barátom, ismerősöm lakik/lakott, szintúgy valóságos.
Az eleje homályos az álomnak, de mintha nekem is kellett volna összeszerelni egy atomrakétát, ami a távolabbi ház kertjében feküdt.
Most hatástalanítani kellett és az alacsony gravitációban oda ugráltam mellé. A kert gondozott és ápolt volt, de mégis az űrben voltam. Odalebegtem az atomrakéta mellé és lecsavaroztam a fedelét. A rakétán lévő kommunikációs led narancssárgán világított, ami azt jelentette, hogy nem érem el a központot, nem tudok velük kommunikálni, nem tudnak instruálni a hatástalanításban.
Nem volt mit tenni, egyedül kellett elkezdenem. Két pár vezeték volt amit szemet szúrt, de mindegyik pár több vezetékből állt. Az elsőben volt egy vastagabb vezeték ami átlátszó volt és majdnem zselészerű sötétkék folyadék volt benne. Ugyanezen az ágon volt mellette egy hagyományos világoskék vezeték. És volt egy fehér páros vezetékköteg is.
Egy belső panelt felnyitottam és elkezdtem a hatástalanítást egyedül. Amikor teljesen felnyitottam szétesett az egész és az egyik fehér vezeték kihúzódott és a levegőben lógott, pontosabban lebegett a vége. A lefelé néző, zöld számlálón megjelent 30 másodperc és elindult visszafelé. Ebben a pillanatban váltott zöldre a kommunikációs led és elértem volna a központot, de nem tudtam mit csináljak. Felhívni őket és 30 másodperc alatt hatástalanítani nem lehet. Gondoltam kitépem az egész panelt a francba és átdobom a szomszédhoz, de rájöttem, hogy ezzel sem fogok célt érni. 28 másodperc.
Elkezdtem futni, de arra gondoltam, hogy hiába ugrok le a kert szélénél, ha leesek a bolygóról, akkor örök életemre az űrben fogok keringeni és nem lesz túl szép a halálom. Ugrottam, de végül nem az űrben kötöttem ki, hanem a kert előtti utcán, de ugyanúgy űrruhában, alacsony gravitációban.
Elszökkelltem a másik házig amit az álmom elején említettem. Bebújtam egy tuja mögé és vártam, tudtam, hogy 1-2 másodperc lehet hátra és vége mindennek. Eltelt az 2 másodperc és tudtam, hogy megtörtént. De semmit nem éreztem. Jajveszékelést hallottam, hogy jajj a szölőm, nincs többé, tönkrement. Keservesen jajveszékelt valaki. Arra gondoltam, hogy biztos nem mondanál semmit, ha tudnád, hogy életed sem lesz. A jajveszékelést nagyon nehéz, szívfájdító volt hallgatni. Közben pedig a sugárfertőzés következményei pörögtek a fejemben és hogy tudtam, hogy miatt volt és mindennek vége, de már ez sem kellett volna, hogy számítson, túl közel voltam az epicentrumhoz. Ahogy ez végigfutott az agyamon a horizonton megjelent a reggel...[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az újabb álomban a munkahelyen voltam. A jelenlegin. Az emberek, a tárgyaló, minden. Az egyik nagyobb főnökkel beszélgettem, értékeltük az évet, a munkát, mindkét fél visszajelzest adott és adhatott. (tudjátok, mindenki utalja, de multi... talán mindenki javára válhat...)
Minden rendben ment, futottuk a szokásos köröket, a bullshittel megspékelve. Minden szóba került, egy kis magánélet is. A munka része eléggé hosszúra nyúlt, így a végére nagyfőnök kezdett rosszul reagálni és rossz következtetéseket levonni.
Ennek multi kompatibilis, korrekt formában hangot adtam. Na ez nem tetszett emberünknek és kirohant a tárgyalóból az open office részre és elkezdett hőbörögni, hogy az ilyen -azaz én-, miért nem válik el.
Összerezzentem, hogy talán túl sokat mondtam és más is megtudja, amit nem akartam. Kiszolgáltatottá váltam. Arra gondoltam talán nem hallottak sokan, visszahívtam a tárgyalóba, hogy elsimítsam a helyzetet. Jeleztem, hogy én másképpen látom, ez csak egy jelzés, nem kell elfogadni, kiakadni meg végképp nem. De csak egyre zihált idegesebb lett. Arra gondoltam meg kellett volna maradnom a céges játéknál, besétáltam a csapdába. Ébredés.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A következő álom első felében egy netes videót gyártottunk. Amolyan szemfényvesztést. A lényege az volt, hogy egy fekete trikós jóképű srác tartott egy vízszintesen -kb. szupermen pózban- repűlő embert, a kinyújtott alkarjánál fogva. Természetesen ez lehetetlen, de úgy állítottam be a kamerát -én voltam a kamerás-, hogy ne látszódjon a trükk. Egy hosszúkás folyosón voltunk, ami egy nagyobb szobában végződött. A folyosó egy szélcsatorna volt és a szuperment egy kinyitott ejtőernyő (ami a szobába lógott át kinyitva) tartotta a helyén. Felvettük az anyagot, jól sikerült.
Majd egy váltás következett az álomban.A helyszín ugyanaz volt, de egy vákumos kísérleti helyszín volt már.
A folyosó és a szoba talalkozásánal egy cipzáras és felfújható ajtót állítottunk fel. Légmentesen zárt. Én a folyosó részen voltam űrruhában. A felfújt gumiajtó mögött két vákumgép szívta ki a levegőt, de olyan intenzitással, hogy a felfújt elválasztó ajtó alját is kezdték beszívni. Odalebegtem és nem hagytam.
Amikor elég kevés levegő volt már, belebegtem a szobába, az ajtón túlra. Meleg volt, főleg az űrruhában. A földön egy mini zongora billentyűzet feküdt, amolyan szintetizátor féle, de fából. Odalebegtem lassan, mintha nem tudnám hol vagyok, mintha valami felderítesen lennénk. Lenyomtam pár billentyűt, de természetesen a vákumban nem volt hangja. Lebegtem tovább az irodahelyiségben. Rendetlen volt, minden szétszórva, a papírok, könyvek, mint valami kihalt tőzsdei placc. A forgószékek szanaszét, a monitorok össze vissza álltak az asztalokon. A magánélet jelei is megfigyelhetők voltak. Rajzok, mesekönyvek, amit bárki haza is vihetett.
Páran az iroda végéből egy oxigénnel és gracitációval rendelkező szobából figyelték a kísérletet és elégedetten bólintottak. A kisérletnek vége lett.
Visszaengedték az oxigént, újra normál szoba lett. Éppen vettem a kabátomat, hogy indulok haza, amikor a 4 megfigyelőt észrevettem a kanapén. Két fiú és két lány. A lányok egész szemtevalók voltak, de látszott mindannyiukon, hogy nem a mainstreamhez tartoznak.
Az egyik felnyírt hajú, kerekszemüveges fiú szólított meg. -Jó volt a kísérlet, májusban lesz rendezvényünk is. Lesz kaja, hamburgerek és filmnezés.
Mondtam hogy ok, mert a lányok szépen mosolyogtak, de mindenki tudta, hogy nem fogok elmenni. A lehetőséget feldobták én pedig nyugtáztam. Legbelül mentem volna, de tudtam, hogy nem fogok.
Az álom zárómozzanatában egy jól elkapott fénykepet néztem az előző összejövetelükről. Egy tucat tag ült a kanapén, valaki a kanapé előtt ült, a fejét a kanapén ülő lábának támasztva. Az arcukat megvilágította a film amit néztek (biztos voltam benne, hogy valami fekete-fehér sci-fi klasszikust néznek). Valaki mosolygott, valaki a mellette ülő lány meglehetősen kivágott dekoltázsát nézte, másvalaki feszült izgalommal nézte a filmet, oldalról jött valaki egy hamburgeres tányérral a kezében, másvalaki a kanapé karjára fért már csak el. Valaki törökülesben ült, valaki lazán terpeszkedve. Idilli kép volt egy baráti tarsaságról. Ébredés.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
December elejéről. Huncutommal pénteken a játszótéren voltam. Este 6-kor indultunk már csepergő esőben. Jót játszottunk megint. A tetős mászókára felmásztam én is, mert esett az eső. Persze a gézengúz fel-le másztatott volna, de alig fértem el és piszok fáradt voltam (erről majd később), és hát minden vagyok, csak fitt nem.
Utána vizes faleveleket gyűjtöttünk. Nekem az volt a feladatom, hogy botokat gyűjtsek. Sokat. Vizes falévél levest főztünk. A picúr felmászott egy másik tetős mászókára és ott főzött. A leveleket egyesével leszedte az ágakról és nekem minden botot és levél nélküli ágat kis darabokra kellett törnöm. Az összes ágat! Mondtam is neki hogy ezért jár nekem egy kinder csoki. Azt mondta egy egész csomag is. A bot kupac egész nagy lett, tüzet gyújtott, majd megfőtt a leves. A falevelekből kerek tányéralakot rakott ki, arra szedte ki a levest. Megettük es úgy kellett elvonszolni a játszótérről. Másnap sokat motoroztunk / bicikliztünk a lejtőknél.
Két hétig beteg is volt a gyerek. Én home officeban, a hárpia volt tp-n. A hárpia mindennap többször ordítozott a gyerekkel teljesen jelentéktelen dolgok miatt. Erre a gyerek még nagyobb hisztivel válaszolt. (Persze, mert a hárpia pontosan így viselkedik, tőle ezt hozza). A gyerek mindennap alig várta, hogy velem lehessen, mindig megkédezte amikor kijöttem a szobából, hogy mára vége a dolgozásnak? Velem nyugiban megcsinál mindent. Az utolsó nap már napközben is bejött, hogy inkább nálam játszik, míg dolgozom. A hárpia fortyogott, nem bírja elviselni hogy szeret a pici és igényel. A hárpia önző fejében csak ő, saját maga létezik, mindenki(!) más ellenség, irányítani való valami. Ez a gyakorlata.
Szóval zenét hallgattam munka közben amikor nem volt meeting, amit a picúrka nagyon élvezett. Persze megvolt az oka hogy bejött játszani hozzám munka közben. A hárpia teljesen elmebeteg, elcsesz valamit, ott sem vagyunk és velünk ordít érte. Nem hagyom, jelzem, már félve szinte, de még neki áll feljebb. Szandékosan félreertelmez, süt róla a rosszindulat. Nem normális, kezelésre szorulna...
Szóval egész délután alig haladtam, mert néha nagyon szépen játszott, rajzolt, szinezett, de az apaaa néézd-ek :) miatt nem tudtam megírni egy komplexebb feladatot. Illetve a csend mindig gyanús, egyszer már a parkettára mentek a filcrollas x-ek, amik a kincset jelölték.
Este persze megint ordított a hárpia a picivel -hogy majdnem 4 évesen mit kell eltűrnie... Féltem nagyon...- és sírva rohant hozzámbújni, hogy ma velem akar aludni. Óvatosan tereltem, hogy legyen minden ugyanúgy ahogy szokott, de csak félig lett úgy. Velem aludt, a saját helyén a kiságyában, én a mellette levő ágyon.
Fülig ért a szája, hogy megágyazhat nekem és emlékezett hogy már egyszer is ő csinálta, amikor anyuka 1 napot nem volt itthon. Csillogott a szeme. Megvoltak a ritualék és lefeküdtünk. A betegsége alatt fejből meseletem neki mindennap Mazsola és Tádét. Imádja.
Persze a betegség eleje nem volt könnyű, kiköpte az első napon a gyógyszert, úgy kellett szinte lefogni és beadni neki. Aztán megtanulta, de ketten kelletünk hozzá, mert ment a műsor. Az ölembe kellett hajtsa a fejét és anyuka beadta neki, de ez már csak a játek része volt. Másfél hét után már visszakaptuk a huncutkát. Lebontja a lakást.
A hárpia a betegség alatt hajnalban is belémállt, mert nem tetszett neki hogy megnyugtattam a gyereket, amikor a pisilés miatt hőbörgött vele hajnalban. Nem mindegy ám neki, hogy milyen gyorsan csorog ki a pisi... agyrém... A gyerek keservesen sírni kezdett, a hárpia höbörögve osztotta az igét, odmentem. Nálam percek alatt megnyugszik. Ez sem tetszik a hárpiának, ezért ott hajnalban még belémállt és elkezdett verbálisan vagdalkozni. A gyerek újra sírni kezdett. Valahogy véget vetettem neki és addig simogattam a gyereket amig el nem aludt. A hárpia vígan aludt, 1 óra kellett mire visszaaltattam. 3 órát aludtam, nem is tudom, hogy hogy birom még, mindkét értelemben. A miértet tudom!Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
Apám is egész jól felépült ahhoz képest, hogy milyen állapotban volt, maradjank így még nagyon-nagyon sokáig. Bottal rövidebb távolságokat elbotorkál a ház körül. Anyámnál is előkerült a bot, mert beállt a dereka. Volt orvosnál, elvileg nincs baj, de nem vagyok elégedett az ottani orvoslással. Amikor ott voltunk megünnepeltük a születésnapját is. Tesóm még mindig durván jó sütiket tud készíteni.
- még mindig imád. Én is, ez nem fog változni soha. A hozzámkuckózós mesenézés megvan mindennap. A Bing nyúlnak leáldozott, most éppen Peppa megy, Bob Mester, A város hősei, és Misifu kalandjai, illetve néha Hupikék Törpikék. A spanyol Misifu még nekem is egészen tetszik. Egyébként mind nagyon gyerekbarát mese, nem a "túlpörgetett marketing" meséi még ezek szerencsére.
-. Kacsatejszínhab volt, fözött vele a fürdés közben, szappanokkal, a habbal. Jött ici-pici pók és csiguszka is, hogy egyenek a tortából. A fürdősjátékok voltak a vendégek, hoztak ajándékot csigusz születésnapjára. Közben hahotázott, örömködött, majd elrepült. Nagyon jó volt nézni és játszani vele ennyire felaszabadultan. És ömlött a kacsahab, kacsahabi ahogy néha mondta vigyorogva.Aktív témák
Hirdetés
- ALIEN GAMER PC // Ryzen9 5950X // 32GB DDR4 // 512GB Nvme+2TB HDD // P.C. RX6900XT 16GB RED DEVIL
- ÚJ/Újszerű Meta Quest 3 VR 128GB - 2 év garancia + Fullos Fejpánt ! (899-00582-01)
- Eladó kihasználatlanság miatt egy Asrock Phantom Gaming RX 7900XTX OC 24gb!
- Eladó Nintendo switch oled! + 3db játék (kártyás)
- Asus TUF Z790-Plus Wifi + Intel Core i7 13700K + 32GB Kingston DDR5 (Garancia, külön is eladó)
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest