Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Borka hajnalban közénk feküdt, megint rosszat álmodott. Vmi miatt nyugtalan. Remélem elfelejti, és ma már jobban alszik. Hiszen vége a szünetnek, holnap óvoda. Korán le is feküdtek a lánykák, 8 után uzsgyi az ágy.

    Délelőtt örültünk még a hónak kicsit, de sietnünk kellett, mert nagyon olvadt. Mindenesetre arra még jutott idő, hogy menjünk egy kört a szánnal. Mogyorót próbáltuk a szánhúzásra ösztökélni, de csak nézett rám azokkal a nagy, boci szemeivel, és nem tudta, hogy mit is kellene tennie. Ezért inkább magam lettem a vontató, és hagytam, hadd futkorásszon körülöttünk.

    Aztán hócsatáztunk is. Bár Rékussal a kezemben elég nehézkes volt, de egy kézzel is sikerült hógolyót gyúrnom, és Borkát dobálnom. Mogyoró meg közben a levegőben ugrálva próbálta elkapni őket, majd egy gyors rágással el is tűntek a szájában.

    1,5 óra levegőzés után befejeztem az ebédet, aztán neki is láttunk. Réka megint ebéd közben aludt el, így csak lefektettem, és pihent is tovább.

    Borka ebéd után végre elmélyülten játszott, ami a napokban nem nagyon ment neki. Jó volt hallani, ahogy belemerül egy-egy szerepbe.

    A délután nyugisan telt. 3 körül felmentek a lányok anyáékhoz, és egy órácskát náluk töltöttek. Addig kivasaltam a heti adag ruhát. Aztán játszottunk, és este is lett.

Aktív témák