Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Fázom, nagyon fázom. Remélem nem vmi betegség kerülget, hanem csak a fáradtság jött így ki rajtam.
    Az éjjel ugyanis Kismanó 1/4 1-kor felült az ágyában, és közölte, hogy neki nem kell több alvás. 2 -ig szenvedtünk, aztán nagy nehezen elaludtam én is. De nem sokáig, mert 3/4 7-kor már újból kukorékolt a Drága.

    Reggeli után kicsit összekaptam a lakást, aztán indultunk Hévízre az oviba. Borka már nagyon izgatott volt emiatt, ott pedig mindenben aktívan részt vett. Sokszor jut eszébe ez az ovi, szeretett ide járni.
    Rékusnak is tetszettek a gyerekek. Egy fél virslit szorongatva a kezében sétálgattunk w épületben.

    Délre hazaértünk, majd ebéd után leültünk, lányok pedig játszottak. Aztán kitakarítottuk Bocsival az autót. Kb 1,5 hónapja készültünk rá, most vlgresikerült is megtenni.

    Az esti elalvás elég nyugisan ment, csak egy kis nyafizás volt. Remélem éjjel is tudunk pihenni mindannyian.

Aktív témák