Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    A tegnapi napunk leírása kimaradt a napirendemből, mert a sok pakolás miatt nagyon fáradt voltam. Ráadásul Réka is egész nap nyűgös és sírós volt, szinte le se tudtam tenni a kezemből.
    A lényeg, hogy pakoltunk, rakodtunk, és ez így fog még menni egy darabig, de szerencsére már látjuk a végét, és lassan mindennek meglesz a helye.

    A mai napom ismét a rendrakás jegyében zajlott. Ma már mostam is, rögtön 2 adaggal, és főztem meg sütöttem is. Na, mit? Hát persze, hogy palacsintát. :)

    Borka majd' 2 hét után ment oviba, Párom pedig dolgozni. Így Rékával kettesben maradtunk fél 1-ig, amikor is hazahoztuk Borcsit az oviból.

    Délután amíg Rékus aludt folytattam a pakolást, aztán elmentünk vacsorázni, mert meghívtak minket az helyi szálloda újraátadásának tiszteletére rendezett össznépi találkára. Az étel finom volt, és a társaság is kellemes volt.

    Fél 8-ra már itthon voltunk, aztán lerendeztem a lánykákat, majd miután elaludtak pakolódtunk kettecskén egy kicsit Kedvesemmel.
    Most pedig bújok is az ágyba, mert késő van, és különben is már itt szuszog mellettem a Drágám.

Aktív témák