Hirdetés
Talpon vagyunk, köszönjük a sok biztatást! Ha segíteni szeretnél, boldogan ajánljuk Előfizetéseinket!
Új hozzászólás Aktív témák
-
freelanced
addikt
válasz
seredy #34020 üzenetére
Nos mindenki hozzátette a meglátását, ez a szépsége a fórumnak, rengeteg különböző ember és elgondolás találkozik, igy mindenkinek kicsit igaza van, kérdezőként kicsit sok lehet egyszerre, de ha elgondolkodsz egy-egy válaszon sokszor van benne ráció, szerintem mindenki meglehetősen hasznos dolgokat irt, amit egy-egy ember nem feltétlenül szedett volna össze magától.
Alapvetően, én azt mondom, hogy szinte mindegy milyen géppel kezdesz HA a tanulás a cél, nem pedig a jó fotók. Mert véleményem szerint, nagyon sok minden kell egy jó fotóhoz, ebbe néha a szerencse is beletartozik, de ezen felül a kézségek elsajátitása, a gép használata, különböző szabályok, és még ez is sokat tud változni egy-egy stiluson, kategórián belül, de leginkább a motivációd fogja első sorban, főleg az első időkben meghatározni azt, hogy merre haladsz, mert valahol belefektetett idő alapján látható a fejlődés. (Mondom ezt úgy, hogy bőven én is az elején vagyok, de épp ezért néhány dolgon már átrágtam magam, néhány dolog mert tart, igy főleg ezekről, többet tudok nyilatkozni, de ahogy irtam is, itt a fórumon bőven vannak emberek akik régóta fotóznak és rengeteg energiát, időt öltek bele, motivációról nem is beszélve, szóval kapsz majd mindenféle szintről válasz).
Összességében szerintem nem árthat kigondolni, hogy milyen irányba mennél, ha azzal a rendszerrel kezdesz tanulni, az előny lehet, de azért manapság nem akkora dolog az sem ha mást kell megtanulnod, sok minden hasonló lesz, szóval pár hét aztán abba is belejössz. Nikon oldalon és simán javaslok akár valami régebbit ha találsz, ezeket ki kell fogni, D7000, D7100, D300(S), ezek simán szoktak száz alatt lenni. Amiért pont ezek, az az, hogy viszonylag újak, nem épp az alap gép, ami elsőre kicsit sok lehet, de cserébe nem fog limitálni valaminek a hiánya, nyilván technológiában, megapixelben nem ér fel a mai gépekhez, de szerintem kezdőként fontosabb, hogy megtanuld az alapokat, a lehetőségeket amire több mint elég egy ilyen gép, mire oda jutsz, hogy limitál maga a technológia eldől, hogy érdekel-e, ha meg igen úgy is szánsz rá még. Plusz ki lehet fogni fiatal, keveset használt darabokat, kevés expóval, ha épp jó áron fogod ki, hasonló áron el is adható egyébként. Amiért D7XXX és nem mondjuk D5XXX vagy D3XXX az a vázmotor. Szerintem nem rossz ha az ember régebbi objektivekből is válogathat, simán akad ilyen a szekrényben valakinél, a padláson, egy vásárban vagy akár a neten használtan fillérekért, igy több objektivet tudsz kipróbálni, megismerni kis pénzből. De nyilván ha ez nem szempont, akkor az alsóbb, nem vázmotoros kategória is jó lehet, én ajánlom. Nyilván ilyen gépre azért nagyon sokat nem javaslok költeni (magára a gépre, egy egy objektiv később is jó lehet), de akár ilyen 50 alatt és környékén is kifogható, ha meg nem tetszik, eladod aztán kész. No de persze ez az én meglátásom.
Ezek például D90-el készültek, nyilván csak random válogattam három képet, de szerintem egyiknek se kell kimondottan szégyenkeznie, inkább a téma, a kompozició, az objektiv milyensége, és a kép hangulata miatt működik a kép. Ha találsz egy jó lehetőséget sokszor nem a felszerelésed fog igazán befolyásolni. Igen, lehetne jobb, könnyebb, és vannak kategóriák ahol azért befolyásol a felszerelés, nem állithatom azt sem, hogy mindent meg tudsz vele csinálni majd, de ismerve a felszerelés limitációit, és azon belül mozogva még mindig rengeteg lehetőség van, közben megismered a gépet, magát a hobbit, és az igényeidet, aztán a következő gépednél már tudsz ezeknek megfelelően mozogni. Meg sokszor érdemes arra gondolni, hogy egy-egy régebbi gép csúcs volt mikor megjelent, sok profi fotós használta, nem kevés pénzért mentek újonnan, és akkor megfelelt. Pedig akkor is nyomtattak képet, akkor is készültek jó fotók stb. Szóval ahhoz képest kevesebb nem lett, inkább a modern gépekkel összehasonlitva tudnak gyengék lenni, no de ugye nem feltétlenül muszáj összehasonlitani. Másrészt ha jól rémlik a 4K felbontáshoz mindössze 8MP kell (javitsatok ki, hogy mennyi a pontos, 8.2 körül rémlik). Szóval ebből is látható, hogy ahhoz hogy TV-n, monitoron nézd egy régi gép tudása is elegendő lehet.
WallOfText vége -
freelanced
addikt
válasz
seredy #34014 üzenetére
Attól függ mennyire szeretnéd beleásni magad, illetve, hogy mi a cél. Egy dedikált gép nagy szabadságot ad manuális beállitások, objektivek stb. terén, de több foglalkozást, energiabefektetést, tanulást igényel. Ha ezekre kész vagy és érdekel, én mindenképp ajánlok egy gépet, de ha nem és csak az a cél, hogy "kattingass", megörökits egy pillanatot mindenféle plusz nélkül, akkor arra elég egy telefon is, és esélyes, hogy jobb képet kapsz mint egy fényképezővel ahol kevésbé fogja a kezed a rendszer. Persze a modernebb gépeknél már azért más a helyzet, több opció van, jobban rásegit, de talán még a telefon mértékénél nem járnak a tükörnélküli gépek sem, de sok esetben többet tudnak nyújtani kényelmi szolgáltatások terén mint a tükrös gépek.
Ha pedig gyakorolni szeretnék és tényleg érdekel a téma, szinte bármit vehetsz. Nekem alapból Nikon volt mindig, szóval abban javasolhatok valamit, de nem jelenti azt, hogy más márka ne lenne jó. Ha komolyan érdekel és szeretnél tanulni, komolyabban belemenni a fotózásba, még ha hobbi szinten is, akkor jelezd és szerintem tudunk itt ajánlani opciókat, akár száz alatt is amivel el lehet indulni.
-
freelanced
addikt
Köszönöm a választ, inkább az ár miatt a garanciális Sigma felé húztam.
Met
Nos a többiek majd kiegészitik, de véleményem szerint itt több faktor is van amit figyelembe lehet venni. Első körben nem mindegy milyen telefonról van szó, nagy eltérések tudnak lenni, nyilván a drágább modellek, általánosságban minőségibb "kamerával" rendelkeznek, igy az eredmények is jobbak lesznek egy olcsóbb modellhez képest.
Másrészt ami erős limitáció telefonok esetében az a méret. Egy APSC vagy Full-Frame gépben lényegesen nagyobb szenzor van mint egy telefonban (7.6x5.7mm vs 23.5 x 15.7 mm) (Iphone 14 vs Nikon Z50, gyors google keresés, nem biztos, hogy 100%-ban pontos). Emiatt kisebb helyen kell összezsúfolni, mondjuk egy telefon esetében az azonos mennyiségű pixelt, ez több szempontból is gyengébb teljesitményt eredményez, például egy nagyobb szenzor általánosságban sokkal jobb kevés fénynél való fotózás során, hiszen egyszerűen a nagyobb felület több fényt kap.Nyilván a használt lencsék mérete egy telefonnál szintén kisebb, esélyesen kevésbé jó minőségű, tekintve, hogy egy-egy jobb objektiv simán egy telefon ára. Közben ott van az is, hogy mostanában a telefonok erősen belenyúlnak a képbe, ami vagy jól sül el, vagy nem, kvázi utómunkázzák helyetted a képet, Noise Reductiontől kezdve minden egyéb retusálásig. Arról nem is beszélve, hogy sokszor egy dedikált fényképező esetén sokkal több beállitási lehetőség van, és sokszor az adott hatást az optikai tulajdonságok, vagy a gép tulajdonságai miatt éred el, nem pedig szoftveresen, utólag. Például hallani ilyet, de nyilván ez egy teória, hogy némelyik telefon utólagosan húz textúrát a holdra, persze arról nem is beszélve, hogy egyébként sem igazán alkalmas annak a fotózására, de a végeredmény innentől nem is feltétlenül egy fotó, hanem egy utólag szoftveresen szerkesztett kép, melynek a minősége olyan, amilyen. Persze ez a gyártó által nincs kimondva, de van pár részletesebb eszmefuttatás róla. Ha belegondolunk hogy más dolgokba is hasonlóan belenyúl, kérdéses, hogy mi várható a végeredménytől, főleg ha profibb munkáról van szó. Szóval úgy vélem több tényezős ez az egész, de a többiek majd kiegészitenek.
Alapvetően egy átlag ember számára, átlag felhasználásra, egy jobb telefon több mint elég tud lenni, de ahogy az ember leágazik különböző alkategóriákba a fotózáson belül, gyorsan rájön, hogy az okostelefonokkal közel nem érthető el az a szint amit szeretne. Ettől függetlenül van létjogosultságuk, kicsik, könnyűek, élvezhető képpel. De komolyabb munkára szerintem továbbra sem állják meg a helyüket. Szerintem például termékfotózásnál a fények melyek rendelkezésre állnak, a háttér stb eléggé erősen beleszól az elkészült képbe. Egy jó setuppal, itt akár telefonnal is tűrhető lehet a kép. Ahogy Jahno is irta, attól függ mi a cél. Továbbá sokszor a termékfotók megfelelő belövéséhez kell a manuális beállitási lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy sokszor amit a neten látsz még erősen utómunkázva is van. Tehát lehetetlennek nem lehetetlen telefonnal, kérdés mi a cél vele, milyen szintet akar megütni az illető stb.
-
freelanced
addikt
válasz
Stauffenberg #33960 üzenetére
Üdv,
Köszönöm a válaszod. Az Iponnál egyébként kb egy nap alatt szinte bármelyiket beszerzik de készleten nincs. Kértem őket, hogy hadd nézzem meg őket náluk, hogy ne kelljen visszaküldeni (ami nekik is jó), de mondták, hogy ez nem opció.
Végül a 16l-es mellett döntöttem, azt meg tudtam nézni a 220voltnál, összességében nem volt annyira nagyon nagy. Ami miatt főleg ezt éreztem hogy nem túl széles és nem túl mély, igy nem hat órmótlannak, viszont esélyesen kényelmesebben elfér minden, nem kell majd beszoritani ide meg oda a dolgokat. Súlyban csak 1.27 KG, ami úgy rémlik hogy a Prvke 21 és az Everyday Backpack alatt van. Ha teljesen letekerem a rolltop részt akkor is kb 10cm hely van még a táska felső részén és teljesen elfogadható úgy a magassága is, nyilván ha muszáj több cucc, akkor magasabb lesz, de akkor meg úgy is vinnem kell, avagy megint másik táskát is viszek, amit annyira nem dijazok. Ráadásul ennél tudom hogy fentre is befér egy 150-600mm méretű objektiv, ami nem rossz, lehet ,hogy elfér a 14l-es változatban is, de ebben azért nem voltam biztos. Szóval alapvetően köszönöm az ajánlást.
________________________________________________
Más, közben nézegettem a teléket, amit találtam, használtak:
Sigma 150-600mm Contemporary - 320k (kb 2025-ig garis)
Tamron 150-600mm G1 - 250k
Tamron 150-600mm G2 - 350kVéleményetek szerint ezek közül bármelyik jó vételnek számit az árát illetően? Illetve teljesitményre, meg úgy összességében melyiket érdemes választani?
A G1 mennyire problémás a valóságban vagy mennyire van túltolva a problémák kihangsúlyozása a neten? Az ára miatt inkább ebbe az irányba mennék el, de nyilván a későbbi eladási értéke, eladhatósága is szempont ha esetleg nem jönne be vagy annyira nem foglalkoznék végül a műfajjal. Olvasni hideget meleget a G1-ről, pl. a porosodásról, de közben meg mások szerint ez optikailag nem jelent problémát és nem igazán tűnik fel a mindennapokban. Ti hogy látjátok? Jó lehet ez a G1, vagy inkább kerüljem? Netán a Sigma?
Köszönöm -
freelanced
addikt
válasz
Stauffenberg #33957 üzenetére
Köszönöm a válaszokat, igen, közben rájöttem én is
Alapvetően amiatt nem aggódok hogy ne férne el, csak pont amit Rapid136 irt, hogy fektetve jobb tenni némelyik objektivet, ráadásul a plusz hely miatt beférne a vaku, a vaku remoteja meg akár hosszabb objektivek is, kényelmesen anélkül, hogy nyomná a hátam miegyéb, felülre meg mehetne a többi kacat ami nem feltétlenül fényképezéssel kapcsolatos, iratok, ruha, étel és társai.
De a Fulton 16l ahogy nézem valahogy Prvke 31 és 41 között lehet méretben. Nyilván hatalmasat sem akarok, nem tudom, hogy mondjuk egy magasabb embernek mennyire zavaró, tényleg úgy lenne az igazi ha előttem lenne.
Egyelőre ami bele kéne hogy férjen egy 35mm-es vagy 50mm-es fix, egy 105mm-es Macro, majd valami tele olyan 300mm körül egyelőre, maga a gép, egy vaku, és a tartozékai, egyelőre ezek. Viszont ezeket nem szeretném tömködni, jó lenne ha kényelmesen elférne.
-
freelanced
addikt
Más, Nikonhoz milyen objektiv opciók vannak Wildlife kategóriához (madarak, állatok stb. igy első körben).
A budget olyan 130.000 körül lenne, használtan természetesen. Nyilván ebben az árkategóriában kompromisszumos lesz, de egyelőre csak belekóstolok aztán majd a késöbbiekben lehet még fejleszteni.
Vázmotoros gép van, szóval simán szóbajöhetnek a régebbi objektivek. Lenne olyan amit kimondottan ajánlanátok ezek közül? Illetve zoom vagy prime? Ja illetve DX, szóval 1,5x a crop.
Nézegettem már párat, de kiváncsi vagyok a ti ajánlásotokra is.
Köszönöm
-
freelanced
addikt
válasz
Stauffenberg #33952 üzenetére
Köszönöm, legutóbb mikor néztem csak a 16-os volt raktáron, de lehet, hogy azóta lett a 14-es verzióból is.
Véleményed szerint lényegesen kényelmetlenebb a nagyobb táska, avagy csak nem akartad, hogy üresen álljon? Ami miatt elgondolkodom még a nagyobb változaton, az a hosszabb objektivek. Persze ha egymás mellett látom esetleg úgy jobban el tudom majd dönteni, de elgondolkodtató, hogy teléből mi fér bele az egyikbe vs. a másikba. Nekem kimondottan fotós táska lenne, szóval a mindennapi járkálás nem ezzel történne.
De akkor ezek szerint a 14-es változatban is jól elférsz a mindennapokban?
Amúgy az All-Weather változatot nézem, én sem vagyok nagy terepminta kedvelő, de igy a sötét alapon sötét még tűrhető, egész low-key, talán nem lesz annyira zavaró, főleg úgy, hogy a mindennapokban ha nem fotózni megyek, nem ezzel járok majd. -
freelanced
addikt
válasz
Stauffenberg #33949 üzenetére
A méretet illetően, vajon megérheti a Tenba Fulton esetén a 16 literes változat a 14 literessel szemben? Alapvetően az árkülönbség nem olyan nagy, kb 7-8 ezer, kérdés, hogy a mindennapokban kell-e a plusz méret. Van esetleg ezzel tapasztalatod, tapasztalatotok?
Azon gondolkodom, egyrészt, hogy lehetséges, hogy mivel úgy sem akkora a táska, legyen ez egy kisebb táska, és ha kell nagyobb több napos útra akkor meg úgy is kicsi mindkettő és mást használ majd az ember. De más szempontból meg úgy vagyok vele, hogy a rolltop részbe beférhet több ruha, ha esetleg épp hidegebb, esősebb idő lenne stb. Nem egyértelmű, hogy mennyivel nagyobb, melyik része kapja azt a plusz pár litert, mert alapvetően igy ránézésre nagyobbnak tűnik mindkettő mint 14 és 16l, de lehet, hogy a keskenysége miatt csalóka.
Egyelőre úgy tűnik ő lesz a befutó, ár érték arányban, vannak hiányosságai, de majdnem fél áron a többihez képest úgy gondolom ez belefér, ami nekem fontos szempont azt tudja, elférnek benne a fotós cuccok, felül pár egyéb apróság, pulóver miegyéb ha kéne, szóval eddig igy ránézésre én meg vagyok elégedve ezzel.
-
freelanced
addikt
Köszönöm, nem tudtam, hogy vannak ilyen megoldások is, ez mondjuk valóban nem rossz, varrogatás nélkül tehető rá legalább kulacs, az midnenképp előny.
Lassú Víz
Nos ez nagy bölcsesség, de az nem kompromisszumos ha sörről van szó az ember igy vagy úgy de elviszi, amiatt nem hallottam panaszkodni még senkit, főleg miután fogy belőle. Szóval az nem akadályoztató tényező, táskától függetlenül, sőt. A háttérmosással se tudok vitatkozni, bár másnap már lehet, hogy változnak az eredmények, de az adott napon biztos jobb képek születnek majd, ideig-óráig
.
Stauffenberg
Köszönöm a részletes választ meg a linket, megnézem.
Persze, alapból az ember nem pakolássza egész nap, de azért kényelmes tud lenni egy ilyen oldalsó megoldás.
Alapból az ára még nem is az amiatt ugrok, nyilván sok, de ahol lifetime warranty van és tényleg kiszolgálja az ember mint A fotós táska, hosszú távon, éveken keresztül, esetleges cserével, ott könnyebb elfogadni, mert nyilván sokszor az ember olcsó cuccokból is összevásárol 4-5-öt, igaz csak negyed ár, de összejön, aztán semmi sem jó. Szóval ilyen téren inkább fektetnék olyanba ami hosszú távon megéri és nem kell vele kinlódni, szenvedni, hanem csak működik, használható, időtálló és kitart. Nyilván spórolós lesz, de hosszú távon apróságokból is összejön.
"Ezt én is csináltam hosszú évekig és gyűlöltem minden pillanatot, amikor objektívet kell cserélni vagy csak simán ki-be pakolni a gépet."
Most miben különbözik? Mármint most a Prvke mellé is egy kisebb táska van amiben tartod a dolgokat, nem? Legalábbis igy ránézésre egy kis táskát adnak hozzá amibe elpakolhatóak a dolgok.
Élőben nem láttam még a Peak Designt, igy átszámitva azért 130.000 körül mozog, most néztem, szóval nem teljesen egy árkategória mint kiderült.
Körbenézek még, de lehet, hogy Tenba Fulton lesz belőle, mindent figyelembe véve, de azért rálesek mik az opciók még.
-
freelanced
addikt
válasz
Stauffenberg #33939 üzenetére
Köszönöm a választ. Nos ahogy néztem szállitással olyan 40-50 körül lenne, azt gondoltam olcsóbb a szállitás de nem.
Amúgy az a helyzet, hogy ahogy nézelődik az ember rájön, hogy elég kompromisszumos ez az egész, még árban felfelé haladva is.
A Fultonnál főleg a quick access hiánya zavar igy ránézésre, néztem egy OneMo2 nevezetűt is, de azzal sem voltam teljesen megelégedve, itt nem is ismert nagyon ahogy láttam.
A Kata 3N1 szériával van bárkinek tapasztalata, használtok ilyet? Kimondottan a 33 és a 35 változata ami szóbajöhet, használtan leltem párat abból.
Ami sok táskánál szintén zavar, hogy nincs oldalsó zseb viznek. Ilyenkor nem tudom mi az elképzelésük, hogy hova teszed majd a vized? Nyilván egy oldaltáska mellé fel tudsz venni egy hátizsákot, de ritka, hogy hátizsák mellé még valamilyen táskát vigyen az ember, csak a viz miatt. Szóval furcsa koncepció. Bentre meg szintén nem szivesen raknám még akkor sem ha jó minőségű a kulacs, sosem lehet tudni. Nyilván kint is tud lenni benne egy kis rizikó, de azért még mindig kevesebb. Avagy viszed a kezedben, de én ennek nem vagyok hive, még akkor sem ha csak sétálok, nem, hogy fotózás közben.Szóval úgy vagyok vele, hogy egyelőre nem kapkodom el, nézelődök, olvasgatok, de sejtem, hogy nem lesz egyszerű menet, ráadásul biztos akkor tapasztalom meg ezeket még jobban, ha már nálam van egy.
Kicsit elgondolkodtam, hogy veszek inkább valami jó minőségű hátizsákot meg valamilyen fényképező és objektiv tartó táskákat, belepakolom aztán kész. Mert egyébként pl. az alap Wandrd Pvrke majdnem 100 és ahhoz még nincs is kamerás cucc, tehát kb egy rolltop bag. De úgy meg elgondolkodom, hogy nincs-e jobb alternativa az árban ami nem kamerás aztán abba venni valamit. Bár gondolom innen már többen is végigjártátok a köröket.Egyébként ebben az árban megy kb. a Peak Design hátizsákja is, azt probáltad? Nem volt megfelelő számodra? Abban kapásból van kamerás rész ha jól rémlik.
-
freelanced
addikt
válasz
Stauffenberg #33937 üzenetére
Köszönöm, megfontolom. Mondjuk arra úgy nincs lifetime warranty. Te Camera Cube-ot is tőlük vettél, avagy mit használsz? A neten azt olvastam hogy kevés illik jól bele.
-
freelanced
addikt
válasz
Stauffenberg #33919 üzenetére
Köszönöm a választ.
Neked még a régi Prvke van, az Original modell vagy ez már az All New Prvke? Szerintem érdemes beszerezni 30-40 körül a régi, Original modellt, vagy nem érdemes költeni rá?
Köszönöm,
Üdv,
Freelanced -
freelanced
addikt
válasz
Stauffenberg #33881 üzenetére
Üdv,
Ehhez még annyi, hogy mit gondolsz a Tenba hogy viszonyul a mostani Wandrd táskádhoz? Ha a kinézet tetszett volna akkor jó lett volna az is? Árban azért van eltérés, csak azért kérdem.
Köszönöm
-
freelanced
addikt
Üdv,
Nikon Z-ről F-re alakitás szempontjából csak a gyári megoldás használható értelmesen, vagy van olcsóbb opció is egyébként?
Köszönöm
-
freelanced
addikt
Utángyártott akkuk közül van olyan gyártó mely megbizható? A gépemhez nem nagyon van már eredeti.
-
freelanced
addikt
Nos igen, tényleg elég vegyes ilyen téren az internet, mindenesetre jobb alternativát ebben az árkategóriában, főleg újonnan nem találtam. Most kibontottam, megnéztem, összességében teljesen rendben van, elég sok módon variálható, ami meglepett az a mérete és a súlya, de ettől függetlenül összességében stabilnak igérkezik, szóval kiváncsi leszek milyen hosszú távon. Szerintem súly alapján utazó állványnak több mint tökéletes, aztán a későbbiekben még mindig nézhetek valami nehezebb, masszivabb darabot arra az esetre ha épp nem megyek messzire, már ha nem vállna be hosszú távon. A hordtáska is hasznos igazából, szóval teljesen korrekt, egyedül a láb szögének az állitása tűnik kicsit gyengepontnak, de lehet, hogy csak meg kell szoknom. Ráadásul a megforditható és dönthető középoszlop miatt eléggé alacsonyra be lehet állitani, anélkül, hogy fejjel lefelé lenne a kamera, ami mindenképp előny mondjuk makrónál.Tény, hogy nem a legstabilabb, de mivel pár centire van a földtől, igy nagy kár nem lehet egyébként ha megdőlne úgy picit, de az eddigi tesztek alapján, egyáltalán nem volt vészes még oldalra kitolt középoszloppal sem, plusz a másik oldalra ha akaszt valami kis súlyt az ember, még stabilabb lehet az egész. Szóval köszönöm az ajánlást. Aztán maximum nézegetem a használt piacot hátha ráakadok valamire. Arra esetleg van tipp, hogy milyen modelleket figyeljek, ha netán feljönne, ami mondjuk upgrade ehhez képest, esetleg jó kiegészitője lehet?
lugosi
Nos lehet, hogy javultak, én már évek óta kerülöm őket, szóval biztos le vagyok maradva. Talán mikor véglegesen eltűnt egy csomagom amit belföldre küldtem, az volt az a pont, hogy elengedtem a dolgot, de ez most kellemes csalódás volt. -
freelanced
addikt
Köszönöm a válaszokat, közben befutott az állvány, amit még mindig nehezen hiszek el, vasárnapi rendelés, főleg,hogy a Magyar Posta szállitotta. Minden simán ment, ezt itt hagyom, hogy legyen egy pozitiv vélemény is mind a postáról, mind a gyors K&F szállitásról. (5 munkanap)
Várom milyen lesz az állvány, kiváncsi vagyok, igy hétvégén meg is tudok ejteni vele egy kis próbát.
A neten találtam pár lesújtó véleményt róla egyébként (bár ahogy nézegettem az állványokat kicsit azt érzem, hogy általános és szinte mindegyiknél vannak ilyenek), ahol kb leesett a fej, szétestek meg szorultak a lábak, de lehet, hogy egyedi eset, mert rengeteg másik ember megelégedéssel használja, plusz némelyik leirást azért sem tudom komolyan venni, mert egy 100-200 dolláros állványt, nem lehet több száz, ezer dolláros állvánnyal összehasonlitani, de a szerző azért megpróbálja, arról nem is beszélve, hogy csodálkoznak, hogy stabilabb a 3-4-5 kilós állvány mint a 1,5
. Szóval mint mindig, érdekes dolgokat lehet találni a neten.
A fórumon van aki K&F állványt használ hosszabb ideje? Hogy vált be hosszú távon?
Köszönöm
-
freelanced
addikt
Egyébként a K&F dolgok mennyi idő alatt szoktak ideérni, mi a tapasztalat? Láttam ,hogy Németországban is van raktár, lehet esély, hogy hétvégére ideér, vagy ne számitsak ilyesmire?
-
freelanced
addikt
Köszönöm a részletes választ, megnézem ezeket. Én is hasonlitottam össze, mert használtan voltak 2,5 - 3kg körül állványok, főleg alu,, szóval abból indultam ki, hogy mind annyi, de aztán a KF oldalán összenézve, a Carbon drágább volt viszont súlyban nem volt tetemes különbség, amit akartam venni a szénszálasok közül 1500 körül volt, a mostani aluminium 1800 lesz. Nem mondom, hogy elhanyagolható, de nem is több KG különbség, igy szerintem abszolút belefér.
Nekem is volt olyan Vanguard táskám még egy 5-10 éve, szerettem is, kényelmes volt, hogy előre lehetett húzni, nem kellett megállni ha ki akartad venni a gépet.
Stauffenberg
Igazából szerintem az még nem számit annak egyébként, lassan egy jobb hátizsák is ilyen áron mozog, a túra cuccokról nem is beszélve, szóval valahol érthető, hogy ezek is ilyen áron mennek. Mindenesetre körbenézek használtan, hátha van valakinek valami.
Első körben hátizsákot keresek, mert abba még más is beférhet, nekem kényelmesebb, a kinézete nem igazán zavar, nem annyira szempont, persze ha többet mozognék utcán fotózáskor, lehet, hogy ez változna, de a természetben kevésbé zavaró. Szóval meglesem mik vannak aprón stb. használtan aztán ha semmi akkor ránézek a KF-re vagy az ajánlottak közül valamire.
Alapvetően hátizsáknál mi az amit érdemes megnézni, van olyan funkcionalitás amit kiemelnétek?Köszönöm.
-
freelanced
addikt
Köszönöm a választ, végül egy ilyen lett belőle (T255A4), nem volt akkora súlykülönbség a karbon verzió között, szóval gondoltam ez még igy belefér, aztán meglátjuk.
A tippeket köszi, megnézem a javasolt dolgokat.
Más:
Fotós táskának mit ajánlanátok nem csillagászati összegekért, kezdésképp? Egyelőre maga a gép kéne, hogy beleférjen egy 105mm-es obival, meg esetleg egy 35mm-es vagy 55mm-es fix. Nyilván ha elfér az oldalán az állvány, az plusz.
Köszönöm
-
freelanced
addikt
válasz
Lassú Víz #33820 üzenetére
Köszönöm a választ,
Nos ebben is van igazából valami, lehet, hogy kezdek egy könnyű karbon tripoddal aztán majd meglátom merre tovább. Tény, ha hordozhatóbb esélyesen magammal viszem a táska oldalán vagy valami, szóval azt hiszem első körben ez lesz a jó lépés, egyelőre úgy is csak olyan 1,5 - 2 kg a gép, aztán majd meglátom, hogy mennyire működik jól, mennyire használható, mi tetszik, mi nem és akkor azok alapján átgondolom a dolgokat.
Jahno
Köszönöm neked. Tény amúgy ha az ember fotós társasággal megy az más. No aztán ki tudja, pár év és együtt mentek majd fotózni, sosem lehet tudni
Ez elég jó makró feltétnek tűnik, én is néztem párat, lassan berendelek egyet. Most valami basic noname diffúzor van, de nem vagyok megelégedve vele, az objektivre kell húzni, de alig fér rá, szóval macerás.
Ezek a led lámpák megérik? Mennyire használhatóak? Egy ideig én is szemeztem velük, de most egyelőre egy Godox TT685 lett.Grillo
Szoktam nézni Micael Widellt, néha van egy két furcsa pillanat de összességében jó videói vannak.
Stauffenberg
Köszönöm neked is a véleményt, úgy látom azért nagyobb általánosságban ez a konklúzió. Mindenesetre kipróbálok egy KF karbont aztán meglátom hogy alakul a dolog.
Most sikerült beszereznem egy kis Smallrig-et is, meglátjuk mennyi hasznát veszem makróhoz, de ha más nem jó lesz itthonra szöszölni. Egyébként elég alacsonyra be lehet állitani, de az invert középrudas megoldással nem tud versenyezni. Ellenben legalább nem fejjel lefelé van minden, kicsi, könnyű stb.
Ilyen:
Egyébként meglepően egybe van, egy kicsit jobb gömbfejjel még többet ki lehet hozni belőle. Ha jól rémlik maga a tripod 20KG-ot bir, a fej 2KG-ot, szóval a fej a szűk keresztmetszet jelenleg, de talán még vakuval sem haladom meg a 2KG-ot egyelőre. Viszont szerintem ez kb bármilyen gömbfejjel kompatibilis, szóval ha a másik állványomhoz lesz egy nagyobb teherbirású gömbfej, szerintem rátekerem azt a biztonság kedvéért.
_________________________________
Ma még körbenézek használtan hátha lelek valamit, aztán ha nem választok egy karbon KF-et szerintem, hacsak nincs valami alu most nagyon jó árban.
Találtam egy Vanguard Alta Pro 263AT, de ez is elég nehéz ahogy nézem, elvileg fej nélkül 1,9 KG.
-
freelanced
addikt
válasz
Lassú Víz #33816 üzenetére
Köszönöm,
Nos egyetértek egyébként, tényleg tud számitani. Bár kicsit most azt érzem, hogy kettő lenne a minimum, egy nagyon könnyű karbon hurcolni, meg egy komolyabb, akár ez Manfrotto. Mert szerintem egy fajtával nehéz lefedni minden használati területet.
Amúgy társasággal már nem mennék fotózni, maximum ha valami nagyon adódik és nálam van a gép, akkor, de amúgy csak feszültség az egész. Persze társaság függő, de én rájöttem, hogy nem érzem jól magam ha sürgetnek és türelmetlenek az emberek mellettem, mögöttem stb. Maximum másik fotóssal mennék, ha kimondottan fényképezni akar az ember. Persze ha csak adódik egy kép, az más, de akkor meg lehet, hogy nem cipel állványt az ember.
Köszi, hogy megosztod a véleményed egyébként.
Jahno
Köszönöm az infókat.
Amúgy már be kéne próbálnom a mágneses deritőket, jó hogy eszembe juttatod, van egy kettő jó külföldről, csak ezer év mire ideérnek. Igen, tudom, hogy van kupon 15% nem? De akkor azok közül amit küldtem, gondolom az aluminium vagy a karbon megteszi nem? Vélhetően akkor mondjuk a karbon, aztán nézek mellé egy nehezebbet majd. Persze lehet akár olcsóbbat is nézni ennél, de talán ez igy akciósan még egy közepes árfekvésűnek számit.
-
freelanced
addikt
Köszönöm a válaszod.
Szerinted mennyire kezelhetetlen a súlya? Olyan 2,5kg körül van a Manfrotto, emiatt kicsit ódzkodom tőle. Avagy ha sikerül jó áron szerezni használtan, érdemes lehet? Mi a reális ár egy ilyenért szerinted?
Most egyedül azon filózom, hogy vegyek egyet a fentiek közül, akár alut, akár karbont, vagy várjak valamit használtan, netán egy fent emlitett Manfrottot. A használt mellett szól, hogy sokszor ha cserélni kéne könnyebben eladható, kisebb veszteséggel, de a 2,5kg vs 1,5 kg vs 1,1 kg azért nagy különbség tud lenni.Most főleg makróra fókuszálok majd, meg természetfotó, szóval ez lesz a szempont. De nem tudom, hogy mondjuk egy útra, ahova ugyan fotózni megyek a természetbe, lenne-e energiám cipelni a 2,5kg-os állványt hosszú távon. Alapból nem hangzik soknak, de gondolom csalóka.
-
freelanced
addikt
Köszönöm a részletes választ.
Én sem örülök amúgy, hogy lemaradtam a Vanguardról, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar elkel, egyik pillanatban még kérdeztem róla, utána mire válaszoltak el is vitték.
A kettő közül amit küldtem, alu vs carbon, te melyiket választanád, melyik javasoltabb?
Illetve erről tudsz, valamit, érdekes lehet?
Manfrotto MK055XPRO3
Köszönöm -
freelanced
addikt
Köszönöm,
A másik amit néztem: LINK (T255A4)
Milyen Vanguard állványod volt?
Volt egy ilyen Vanguard-VEO-2-235AB, használtan, 35-ért, de lecsúsztam róla. Jó lehetőséget mulasztottam el?
Kicsit vacillálok, hogy Carbon vs. Alu.
Nyilván ha több opció van, nem bánom, még ha nem is használom, lehet, hogy a Carbonon nincs ilyen póz, mert túl könnyű az állvány. De csak tippelgetek.
Ezen az alun van ilyen:
Viszont itt meg a kivehető és megforditható középoszlopot nem látom. Most akkor szerinted ha nincs a képen, nem forditható meg?
Erre a pózra gondolok:
A KF-nél van twist meg flip lock is nem? Avagy a csatos egy harmadik mód?
-
freelanced
addikt
Üdv,
Ezt néztem ki, mi a véleményetek róla? [link]
Van esetleg jobb vétel ebben az árkategóriában?A képekből nem derült ki, a középoszlop mozgatható ilyen irányban?
Köszönöm
-
freelanced
addikt
válasz
gjoco1 #33681 üzenetére
Érdemes azért megvárni a többiek véleményét szerintem a kérdésben, én laikusként ilyen irányba mennék el, de ez nem jelenti azt, hogy nincs más megoldás. Mindössze úgy gondolom, hogy ha az ember nem ért hozzá és fontos neki az eszköz, akkor a szétszedés rizikós lehet, több fejtörés, mint a szerviz sokszor, kivülről meg nem tudom jó ötlet-e megpróbálkozni vele. Persze az is kérdéses, hogy mi okozza. Lehet, hogy találsz olyat a topikban akinek volt már ilyen gondja, vagy szedett szét ilyesmit, ők biztos többet tudnak majd erről.
-
freelanced
addikt
Köszönöm a linket meg az ajánlást, utánaolvasok majd, eddig annyira nem foglalkoztam ezzel a részével, de beleolvasva a topikba nagyon nem mindegy mivel tölti az ember ahogy látom. Egy két töltést kibir az emlitett töltővel, amig egy ilyen megérkezik?
Árban gondolom ennél olcsóbb megoldás nem létezik ami értelmes ugye?A Sportlámpa.hu-n 11.500 körül megy most akciósan (!), ennél nehéz lentebb menni árban, négy cellás kapacitással, köszönöm az ajánlást, megrendelve.gjoco1
Érdemes lehet esetleg megkérdezni a Tamront az ügyben, meg gyanitom ha kenni kéne pl. azt úgy is szervizben tudják elvégezni, mert szét kell szedni. Na de persze ez csak egy tipp a részemről, nem volt még ilyen gondom.
-
freelanced
addikt
Taci
Köszönöm a tippeket, meg a részletes leirást
Más:
IKEA Ladda mellé milyen töltőt javasolnátok a legjobb hosszútávú eredmények elérése érdekében?
Az Eneloop meg a Recyko most elég magas áron megy, igy ha nincs ellenvélemény, maradnék az ikeás akkukkal. Vakuba menne egyébként.Jelenleg van itthon egy Xtar Master VC2 Plus, az átmenetileg oké?
Köszönöm
-
freelanced
addikt
Üdv,
Itthon lehet kapni valahol objektivre tehető deritőt / diffúzort, főleg makróra? Egész sok jó megoldást találtam a neten, de itthon egyet sem találok. Valaki tud ilyesmiről, amit ajánlana, és beszerezhető könnyen, a napokban?
Köszönöm
-
freelanced
addikt
Üdv,
Nem olyan rég érdeklődtem állványok kapcsán, most annyi plusz lett, hogy makróznék is vele, igy az alsóbb kategóriából merre érdemes nézelődni, mondjuk 50 alatt, akár használtan is. Ideális 30 körül lenne.Köszönöm
-
freelanced
addikt
Alacsony budget mellé milyen állványt ajánlanátok? DSLR gép, 35, 50mm fix meg majd 105mm körüli makró objektiv.
Köszönöm
-
freelanced
addikt
Köszönöm a választ, jogos felvetések
Először úgy érzem pontosítanom illene, mert így átgondolva, vélhetően termékfotónak hívni a képeket melyekre szükségem lenne nem pontos, kevésbé állja meg a helyét, a szó szoros értelmében talán, így számotokra is félrevezető lehet. Illetve nem mindig van szükségem steril fehér háttérre, bár nem lenne rossz egy olyan setup sem, tény, de szerintem a dolgok nagy része úgy is a környezetében lenne fotózva, ami van, hogy egy szoba, van, hogy a természet, szóval a képek jellege nem feltétlenül követeli meg mindig a fehér hátteret,sőt.
A képeket nem tervezem eladni, szóval nem egy felkérésre készülne, mondjuk egy weboldal, és annak termékei számára, hanem az adott tárgy ízlésesebb megörökítése a cél részben.
Közben, hogy válaszoljak a kérdésre:
Méretben általánosságban ritkán nagyobb 50x50x50-nél a tárgy, nagyjából olyan telefon méretig. (Persze manapság ott méretben nagy a szórás
). Mozgatható igen. Igazából fotózásban azt mondanám, hogy egy alap jártasságom van, de a hobbi, amatőr, kezdő szintet nem haladja meg. Igazából változó, hogy hágy termék, viszonylag kevés, tehát tegyük fel havi egy-kettő.
Ami talán fontos szempont lenne az a háttér elmosása, a szeparáció a környezettől, itt meg gondolom akkor valamilyen fix objektív jöhetne szóba, kis fókusztávolsággal, nem? Teszek be pár képet, talán azok alapján jobban át lehet adni, hogy nagyjából mi lenne az elképzelés:No most az utolsó már nem teljesen ideális az elmosás miatt az én szemléletemben, de úgy nagyjából visszaadják,hogy mi lenne az elképzelés.
A lényeg az, hogy ne ilyen képek legyenek (és írom ezt a képek bárminenű minősítése nélkül)
Tehát lényegében ez lenne amire szükségem van egyelőre, és ami még itt fő szempont, hogy minél költséghatékonyabb legyen a dolog, használt dolgok is szóba jöhetnek, akár régebbi objektívek stb. Mit javasolnátok ezek alapján ilyen célra?
ph_5.5
Köszönöm neked is az információt, egyetértek egyébként a leírtakkal.
Köszönöm
-
freelanced
addikt
Üdv,
Érdeklődnék, hogy mi lenne a leginkább pénztárcabarát módja ízléses termékfotók készítésének? Természetesen nem elvárás, hogy a felső kategóriát hozza a képek minőségét illetően, mindössze az, hogy a a lehetőségekhez mérten vállalhatóak legyenek a képek.
Mit javasoltok, merre érdemes elindulni, nézelődni?
-
freelanced
addikt
Üdv!
Tudtok olyan fotókidolgozó céget akik jó minőségben csináljak és 1-2 nap alatt kész?
Illetve ez az automatás dolog mennyire életképes/ használható?
Köszönöm !
-
freelanced
addikt
Köszönöm a válaszokat!
Beszereztem egy Hoya Slim polárszűrőt, 7000 körül volt, ez a fajta jónak mondható? Vagy nem a legjobb vétel?
-
freelanced
addikt
Hello! Megéri megvenni a 18-55-ös kitobihoz a gyári napellenzot 6.600-ért, vagy létezik olcsóbb megoldás is? Kicsit sokallom ennyiért. A Lenspen még mindig ajánlott a tisztításhoz igaz
-
freelanced
addikt
Hello!
Milyen memóriakártyát ajánlanátok egy D3100-as Nikonhoz?
-
freelanced
addikt
Hello!
Szeretnék vásárolni egy két könyvet a fotózással kapcsolatban, tudnátok segíteni, hogy melyiket érdemes? Ha jól tudom Scott Kelby jónak számít de valamiért tőle nem találom semelyik üzletben az első kötetet, csak a másodikat és a többit.
Ami elég jónak tűnt még az üzletben az két mű David Präkel-től (Kompozíció ; Expozíció), de nem tudom, hogy tényleg hasznosak-e, mert elég sok kép van benne, ami persze nem gond ha a tartalom megfelelő.
Láttam még egy National Geographic-os könyvet is nem tudom azt ismeri-e valaki.
Illetve a "A digitális fotózás műhelytitkai" sorozatból nagyon sok könyv van. Az mind más, vagy csak egy-egy újabb /frissebb kiadás az adott könyvből?
Ropi
Hamarosan leírom a konfigom is.
-
freelanced
addikt
Hello!
Nem tudtok róla, hogy lesz-e mostanában olyan rendezvény ahol ingyen tisztítják a gépet/obit? Ha jól rémlik régebben volt ilyen néha.
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy képnézegetés közben (alap Win 8.1 képnézegető) nektek is lassan (pár másodperc után) vált csak át a következő képre? A gépemmel lehet valami? Úgy érzem annyira nem gyenge a képem, hogy akadnia kéne (i5 2400, HD 6870, 8GB ram). Vagy lehet, hogy kevés lenne?
-
freelanced
addikt
Köszönöm a gyors segítséget! Egyébként a 4-es verzió mennyivel számít gyengébbnek mint az 5-ös? Lemaradnék bármilyen fontos funkcióről? A kulcs egyszer aktiválható egy fiókra? Vagy olyasmi mint a Windows, hogy többször is aktiválható ha ujratelepited?
-
freelanced
addikt
Hello! A Samsung NX300-hoz mellékelt Lightroom szoftverről mit lehet tudni? Teljes értékű szoftvernek/ licensznek számít, termékkulccsal együtt? Tehát egy rendes szoftvert kapok vagy esetleg valami speciális verziót ( pl Lite stb.)? Maga a termék átruházható, vagy kapcsolatban áll a fényképezőgéppel?
Köszönöm!
Üdv,
Freelanced -
freelanced
addikt
válasz
JackFeryll #15805 üzenetére
Igazából 20% kedvezmény van rájuk az extreme digitálnál és első sorban a legolcsóbbat akartam, mert jelenleg semmilyen sincs, viszont már igazán kéne egy.
De amelyik legjobban megéri. Persze nem a csillagos égig hanem ha mondjuk van jobb a legolcsóbbnál és nem sokkal több akkor az.
-
freelanced
addikt
Hello! A Cullman állványok közül van olyan mi átlagos használatra megfelel? Nikon D3100 egyelőre 18-55 obival késöbb még bővülhet.
Új hozzászólás Aktív témák
- Microsoft Surface Pro 9 i5-1245U 16GB 256GB 1év garancia
- HIBÁTLAN iPhone XS Max 64GB Gold -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2898, 100% Akkumulátor
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 64GB Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2190, 100% Akkumulátor
- LG 48C2 - 48" OLED EVO - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - A9 Gen5 CPU
- Lenovo Legion Pro 7 i9-14900HX 64GB RAM 2TB SSD 16" QHD+ 240Hz RTX 4080 12GB 175W DOBOZÁBAN, MAGYAR
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest