Új hozzászólás Aktív témák

• #24677 Miklós315 senior tag

  Új Válasz 2020-11-08 21:28:01 #24677

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Miklós315

  senior tag

  A problémakör (abortusz):
  a magzat = ember -- > ’élethez való jog’
  anya -- > ’önrendelkezési jog’
  
  Levezetés:
  szempont
  Közismert tétel, hogy addig tart az egyén szabadsága, amíg az másnak kárára nem válik.
  Abortusz esetében az egyik egyén jogérvényesítése abszolút módon a másik kárára válik.
  A kérdés: melyik jognak van elsőbbsége?
  A kockázatokat tekintve felbecsülhetetlenül aránytalan módon a magzat tekinthető szenvedő félnek, hiszen 100%-os bizonyossággal megszűnik létezni (ezzel együtt e beavatkozás plusz rövid- és hosszú távú kockázatokat jelent az anyára nézve). Másik oldalon a terhesség végig vitele és a szülés az anyára nézve arányaiban sokkal kisebb kockázatot jelent.
  Mentális teherként mind az abortusz mind a nem kívánt terhesség kalkulálható kockázat, ám pl. örökbeadás esetén is van módja tartani a kapcsolatot később a gyerekkel, míg abortuszt követően többé nincs mód kijavítani a döntést.
  
  szempont
  Az ’élet elidegeníthetetlensége’ (szentsége) ’tabu’ kell, legyen, különben a teljes relativizáció áldozatául esik: aktuális konszenzus által meghatározott körre és módon terjed majd ki a hatálya. Ha nem tesszük szubjektív döntéseinktől független tényezővé, akkor visszaélésekre nyílik lehetőség (érdek, önzés, meggondolatlanság, manipuláció alapján).
  
  Milyen jobb világról „hallucinál” egy szekuláris humanista „propaganda”, amikor önkényesen határozza meg társadalma egyedeinek élethez való jogát („konszenzus” = érdekmanipuláció)?
  Hogy lesz jobb a világ, ha nem képes az elvek mentén következetes, egyetemes módon tabusítani az élettel összefüggő döntőbíráskodást? A halálbüntetés ellenzése, az eutanázia és az abortusz propagálása valamint az állatok jogainak hirdetése hogyan tud megférni egy értékrend, társadalmi vízió keretén belül, mint „következetes” program?
  
  A halálbüntetést az élethez való jogra hivatkozva támadják, mivel van mód megkímélni azt, és így remény az elítélt javulására, de legalábbis a társadalom biztonságának megóvására emberölés nélkül.
  Halálbüntetést gyilkos, megátalkodottan közveszélyes egyénekre szabnak ki. Mégis megóvnák őket az érvelők az elvekre, a javítandó közmorálra hivatkozva.
  
  Az eutanázia esetén az érvelők a szenvedést, az emberi roncs élet értelmetlen megnyújtását hangsúlyozzák. Az egyén, aki nem képes döntést hozni (pl. kómás), vagy nem képes tettleg végezni magával (pl. bénult) tehát engedéllyel – jogilag szabályozott keretek között – távozhat az életből.
  Elsőre humánusnak tűnhet, ámde itt is a hiba, valamint a korrupció, tehát az önkény problematikája merül fel.
  
  Az abortusz esetében hangsúlyosan a szabadságra (a saját test feletti önrendelkezésre) hivatkoznak az érvelők. Ez teljesen elfogadhatatlan aránytalanságot jelent: az anyának ugyanis a) van többféle módja az eleve nem kívánt terhességet megelőzni tudatos, felelős önrendelkezés keretében, b) a kilenc hónapos terhesség és az élet jogának abszolút elbitorlása közel sem kezelhető egy szinten, mivel előbbi átmeneti (és megelőzhető) jellegű, utóbbi viszont egyszeri, végleges, visszavonhatatlan mozzanat, c) továbbá az „abortusz-párti” érvelésben az anya közérzetét is megemlítik, mint tényezőt, elhallgatva ugyanakkor a kutatott, hosszú távon és mélyen ható (évtizedes viszonylatban, alattomosan jelentkező mentális krízis) posztabortusz-szindróma hatásait, d) továbbá a magzat feletti ’tulajdonjog’ is artikulálódik az érvelés során (összemosva az önrendelkezés és az szülői jogok hatályait), miközben evidens módon senki sem lehet másik ember tulajdona (sem erkölcsi sem jogi értelemben), tehát a másik életének kioltása sem tartozik pl. az anyai gondviselői hatáskörbe (viszont lemondhat a nevelési jogáról, tehát örökbe adhatja a gyermeket), e) továbbá a statisztikák szerint az érzelmileg is átélhetőbb retorikai érvek, az élet feletti joggyakorlást nem biztosító okok (pl. erőszak) elenyésző számban jelennek meg az esetek közt, f) végül a magzati betegség, mint érv sem nyújthat lehetőséget az életellenes döntés jogi alátámasztására a fent taglalt korrupciós- és hibalehetőség, tehát az önkényes visszaélés problémája miatt (a társadalmi szolidaritásnak el kell tudnia viselni a beteg gyermekek létezését).
  
  Az önkényes gyermekvállalásnak ki kell merülnie a tudatos, felelős döntéshozatalban, mert ez a legmeggyőzőbb módja egy morálisan jó irányba fejlődni kívánó társadalom stabil alapjainak igazolásához.
  
  Az állatok jogait propagálók azok védtelenségére hivatkoznak. Érző, kiszolgáltatott élőlények, ne bántsuk őket.
  Ezzel párhuzamosan az emberi élet természetes fejlődését a valóságtagadás jellemzi: „a magzat nem ember”. Majd csak a cuki kisbaba lesz ’ember’ – onnantól „kap” ’jogokat’ és ’személy’ státuszt (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata). Ami abszurd és elfogadhatatlan (pl. jogi korrupcióhoz vezethet).
  
  Ha az alapoknál: „otthon, békeidőben” sem evidens, hogy az élethez való jog fölötti önkény tabu, akkor pl. a háborúkkal szemben milyen elvárások fogalmazódhatnak meg? Hogy lesz „békésebb”, „élhetőbb”, „jobb”, „egyenlőbb” a világ a materialista, racionalista, humanista felfogás szerint, mely szüntelenül hirdeti e fentieket, mint fontos célokat?
  Ha az ’eugenikát’ – itt: szabad választásos gyermekvállalás a „jobb” emberi egyedek, és a kényelmesebb élet biztosítása végett – társadalmi konszenzus tárgyává téve legitimálja a közösség, a morális örvény mélye felé indul meg e döntésével. Hol a határ? Ma a súlyos szívelégtelenséggel születőket vetessük el, ötven év múlva az ortopédiai rendellenességgel születőket, száz év múlva meg már nemenként szabályozzuk a közösség önreprodukciós modelljét egy aktuálisan kitűzött cél szerint (falanszter)…?
  
  A progresszív propagandagépezet ezt vizionálva riogat, hergel valójában a társadalmak stabil értékrendje ellen felszólalva (a „Nyugat”), közben meg ezt valósítja meg (ez évszázadokban mérhető folyamat, nem 4 éves választási periódusokban kell gondolkodni, ez utóbbi ugyanis szintén e folyamat eszköze: megakasztani, lenullázni a váltakozásokkal bármely irányt, fejlődést, miközben letagadják, elvitatják a nép ’zsarnokölés-jogát’ -- > elnyomás és uralkodás a „demokrácia” (népfelség) álcájában).
  
  Ha nincs egy, a társadalom alapjául szolgáló egyetemes tabu – ’életszentség’, ’élethez való elidegeníthetetlen jog fogantatástól fogva’ –, hanem az aktuális cél szerinti hasznosság, vágy, hangulat dönthet életről és halálról, akkor minden stabilitást és morális keretet elveszít az adott társadalom. Önző ügyeskedés, kapzsi érdekharc, morális közöny (nihil) jellemzi majd.
  Ez egy folyamat, mely apró lépésekkel bontakozik ki. De végiggondolható, belátható: épp ezért kell eldönteni, hogy bejárjuk-e vagy sem ezt az utat. A közösségen (összefogáson) alapuló fenntarthatóság és az individualista relativitás nem kompatibilis „eszmék”. Választani kell, hogy melyik jövőt támogatjuk – ennek része az abortusz-kérdés, a „társadalom jövőjének (biológiai) biztonsága”-kérdés – is.
  
  szempont
  „Evolúciós kényszer” -- > génörökítés igénye
  (embernél ősi, halhatatlansági vágy kifejeződése, mely reflexió a ’halál’ jelenségének tudatos-absztrakt megélésére)
  Örökbefogadás során a gyerekvállalás megoldott, de a „belső génörökítés igénye” nem. El kell határolni e két külön igényt: kérdés, hogy az ember képes-e elvonatkoztatni az ösztönöktől (kulturális örökség felé) vagy ragaszkodik ahhoz (genetikai örökség).
  
  Amennyiben túl tudunk lépni az „ember = állat” felfogáson, akkor az önkényes, absztrakt jogi vívmányunkkal megalapozhatjuk és stabillá merevíthetjük a fejlett társadalmi létezésünket, elindulva egy „jobb” világ kiépítése felé.
  Ennek a része a naiv (jó szándékú) hozzáállás az önzéssel szemben, így a legmagasabb minőségű oktatás és egészségügy -- > tudatos, felelős döntésre kész, önálló szuverének közössége (jobb kohéziós erők, kevesebb hibás döntés egyéni szinten is, kiszámíthatóbb fejlődési pálya) -- > szolidaritáson, fenntarthatóságon, békés konszenzusokon alapuló globális közösség víziója (elméleti szint, hiszen az egyének döntése határozza meg a közösségek pályáját, ami pedig a globális képet).
  
  szempont
  Példák a lehetséges hibák, korrupciók mibenlétére:
  a) ha nem tabu az élet-jog feletti döntés, akkor az egyéni morálon túl az aktuális technológiai szint is problémát fog tudni jelenteni…
  Ébredések (valós történet alapján)
  A csodatevő (valós történet alapján )
  Szavak nélkül (valós történet alapján)
  
  b) miközben megy a kötelező „érzékenyítés a mindenféle másság elfogadása” érdekében, önkényesen és abszolút módon negálják egyes „másságok” (pl. értelmi fogyatékkal élők) élethez való jogát ugyanazok a lobbi-körök, akik tehát párhuzamosan az abortuszt is propagálják…
  Különleges életek
  Az igazi csoda
  
  Összegzés
  A kérdésben hivatkozott abortusz-párti ’pozitív jogi’ érvek önmagukban is problémásak (ld. a sokat hivatkozott hippokratészi eskü relatív értéke: mai esküben is szerepel „Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására.”), ezért kellene a természetjogi, tabunak számító alapokat tiszteletben tartani. Ez lenne az ’emberi nem’ közös minimuma. Az egyenlőség és béke legalapvetőbb deklarátuma innen indul: minden emberi egyednek fogantatásától fogva elidegeníthetetlen joga van az élethez.
  Ez megelőzne – és megalapozna – minden más, pozitív jogi vívmányt (így a ’kényszer’ és ’önrendelkezés’ jogi kategóriákat is) legalább társadalmon belül, de lehetőleg globálisan is.

Új hozzászólás Aktív témák