Új hozzászólás Aktív témák
-
SirRasor
addikt
válasz
Agyasima #89942 üzenetére
Kapásból nem azt néztem, hanem a 85k-sat, amiben már benne van a 2 szivacs ára is.
Azon belül meg olyat kerestem, ahol nem kisgyerekek, hanem felnőttek használják és amiket sorban találtam, mindenhol az volt, hogy GYENGE.Ez volt az utolsó, amit elolvastam és inkább bezártam az oldalt:
"Még tavaly augusztusban vettünk az ágyból kettőt. Már az első éjszaka jelentkeztek problémák, ugyanis a bal oldali elem megvetemedése miatt kijár a kallantyú amiben meg kéne akadnia a kihúzható elemnek, így gyakorlatilag leszakad az ágy miközben alszol. Egy éjszaka négyszer kellett újra meg újra összerakni, azóta is gyorskötözővel lehet csak kihúzott állapotban aludni rajta, és ez még csak az egyik ágy. A másik a mai napon végleg megadta magát, úgy ahogy van leszakadt a kihúzható elem fém pántja, még csak össze sem lehet csukni. Plusz mókának még a rácsok is eltörtek, amik mellesleg belülről rohadnak. Akkora csavarok tartják össze az ágyat mint egy fog, amit a mai napig nem igazán tudtunk megfejteni miért is van. Maximum az vegye meg akinek kisgyereke van, nem húzza ki napi, de megkockáztatom hogy heti szinten, vagy nem számít neki 80 ezer forint, vagy szeret agyvérzést kapni, mert előbb utóbb úgyis tönkremegy. Jó lenne továbbá ha a terhelhetőséget is feltüntetnék, ugyanis nem mindegy hogy 50 kg vagy 150 kg. Ha nem lenne a kerettel probléma, akkor is kifejezetten kényelmetlen, túlságosan puha két szivaccsal, folyamatosan fáj a hátunk, ha meg ki van húzva akkor pedig minden egyes ágyrácsot érzel magad alatt. Senkinek nem ajánlom. Ha lehetne mindenre mínuszt adnék."
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
- Nvidia Quadro M2000/ M4000/ P2000/ P2200/ P4000/ P5000/ RTX 4000/ RTX A2000 / RTX A4000
- AKCIÓ! Gigabyte X570 AMD R9 5900X 32GB DDR4 1TB SSD RX 6750XT 12GB Zalman Z1 Plus CM 750W
- AKCIÓ! Dell Alienware AW2721D 27 QHD 240Hz 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- Xiaomi Redmi 13C 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Törött, Hibás iPhone felvásárlás!!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest