Bevezető, doboz, külső
2024 végén érkezett meg hazánkba a Vivo márka és mai tesztalanyunk, a Vivo V50 5G elődje, a Vivo V40 5G volt a márka bevezetésekor a legdrágább készülékük a hazai palettán 180 000 forintért (8/256 GB). Azóta megérkezett hozzánk a Vivo X200 Pro is félmillió forintért és most befutott a Vivo V50 5G is 250 000 forintért a független piacra és feltöltőkártyás csomagban 236 000 forintért a Yettelhez. Az áremelés markánsnak tűnhet elsőre, így valamennyit ereszkedhet délnek szemöldökünk, ha mellétesszük, hogy a V50-et már 12 GB operatív memóriával és 512 GB belső tárhellyel kapjuk meg ennyi pénzért, illetve azt is érdemes tudni, hogy mire a V40 5G tavaly év végén elért Mária országába, addigra a telefon már féléves volt.
Szolidabb íveket kapott a V50 5G [+]
Mindenesetre a Vivo a felső-középkategóriás mezőnybe is betette a lábát itthon a V50-nel, ami lelkét tekintve nem változott: ugyanazt a Qualcomm Snapdragon 7 Gen 3-at használja, mint a V40 és a V30 is tették. A dobozban immáron jár egy áttetsző szilikon védőtok is a telefon mellé, de egyébként ugyanúgy csak egy SIM-tálca nyitó tűt és egy USB-A végű type-C kábelt kapunk. A telefon képes 90 wattot felvenni a márka saját töltőfejével, USB PD-n viszont maximum 55 wattot hajlandó magába szívni.
A készülékház 163,3 x 76,7 x 7,4 milliméteren és esetünkben 199 grammon meglehetősen kecses, egységesen ívelt szélek fogadják az ember kezét a kijelző és a hátoldal felől is. A készülékház IP68 és IP69 minősítésnek megfelelően bírja a vizet és a port, ennek ellenére a gyári védőtok az alsó USB 2-es Type-C csatlakozót lezárja a biztonság kedvéért. Az elődhöz képest visszafogottabb a kijelző lekanyarodása, a Honor 90-hez és az azt követő Honor 200-hoz hasonlít leginkább a Vivo V50, ha tok nélkül használja az ember, ujja könnyebben siklik a gesztusalapú navigáció során.
Viszont a kijelzőt lefokozták a V40-ben találhatóhoz képest. A panel 6,77 hüvelykes AMOLED, ám felbontása 1080 x 2392 pixelre csökkent 1260 x 2800 pixelről. Tragédiának nem nevezném, hisz pixeleket nem látni a 388 ppi-s panelen, éles a kép, de érthetetlen a döntés. A panel 120 Hz-es dinamikus képfrissítésre képes, ez 60-90-120 Hz-es tartományban váltogat, ahogy az előd is tette. 10-bites a színmélység, a DCI-P3 színskála teljes lefedettsége megvan, támogatott a HDR10, HDR10+ és HLG, valamint megvan a Widevine L1-es biztonsági szint. A Netflix például így nagy felbontásban és nagy dinamikatartománnyal képes megjeleníteni megfelelő tartalmait. DC elsötétítés nincs, de a PWM 3840 Hz-es értéke bőven túlmutat a fejfájást okozó szinten, ezzel tehát nincs gond.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | Vivo V50 5G | Google Pixel 9a | Redmi Note 14 Pro+ 5G | Vivo V40 5G | Samsung Galaxy S23 FE | Samsung Galaxy A56 |
Képátló | 6,77 hüvelyk | 6,3 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,78 hüvelyk | 6,4 hüvelyk | 6,7 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2392 | 1080 x 2424 | 1220 x 2712 | 1260 x 2800 | 1080 x 2340 | 1080 x 2340 |
Technológia | HDR10+ AMOLED | HDR pOLED | HDR10+ Dolby Vision AMOLED | HDR10+ AMOLED | HDR10+ Dynamic AMOLED | HDR10+ AMOLED |
Képfrissítés | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz |
Fehér fényerő | 605 / 825 nit | 1192 / 2245 nit | 519 / 1292 / 1312(p) nit | 504 / 1396 nit | 435 / 1327 nit | 417 / 1865 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2 nit | 1,9 nit | 2,1 nit | 2,1 nit | 1,6 nit | 1,8 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 6872 K + kézi | 6400 K + kézi | 6934 K + kézi | 7390 K + kézi | 7280 K + kézi | 6667 K + kézi |
Fénysűrűség kapcsán a Vivo úgy nyilatkozik, hogy 1300 nites a maximum, és 4500 nites a pontszerű max, ami a telefonból kihozható. Ezt mérőműszerünk alatt nem tudtuk igazolni, a panel kézzel maximumra állítva 605 nitet, automata módban pedig 805 nitet préselt ki magából, pontszerűen mérve pedig 825 nitnél állapodott meg. A GSMArena mérései a kézi maximum kapcsán nagyon közel vannak a miénkhez, ők 1274 nitet mértek maximális fénysűrűségként. Tapasztalataink alapján a 4500 nites érték túlzás a gyártó részéről, de a panel az 1300 nitet napsütés alatt kint eléri, közvetlen napfény alatt is jól látható és olvasható maradt a védőfóliával és Schott Diamond Shield Glass edzett üveggel védett AMOLED panel.
Felírjuk viszont a fekete pontot a virtuális közelségérzékelőért, melynek viselkedése nem megbízható. A gyári alkalmazásokban hibátlanul altatta és ébresztette a panelt, de ha WhatsApp hívást fogadtam, ott tapasztaltam másodperces csúszásokat a reakcióidőben. Maradt a kijelzőben az optikai ujjlenyomat-leolvasó, ismét nagyon alacsonyan van, de megbízható és pontos működése.
A V50-ben fényes a keret, balján változatlanul üres, jobbján a bekapcsoló és hangerőszabályzó gombokat találni. Felül van egy mikrofon és a beszédhangszórónak két apró kivezetés, ami segíti a sztereó hangzást. Alul médiahangszóró, USB 2.0-s, OTG-képes Type-C csatlakozó és SIM-tálca, rajta hely két nanoSIM-nek. MicroSD-bővítés nincs, de a telefonos képes a fizikai kártyák mellett eSIM-et is kezelni.
A lila modell esetén üveg, a fekete esetén műanyag hátlap alatt Qi tekercs nem húzódik meg, holott ennyi pénzért a Google Pixel 9a például már biztosítja. Helyette az ajtócsengőre emlékeztető formájú kamerarendszerrel szerezne magának piacot a V50, benne két 50 MP-es érzékelővel, Zeiss lencsékkel és a V40-ben látottnál nagyobb méretű Aura fénnyel. Az Aura fény amellett, hogy nagyobb, fényesebb is lett, a kameraszoftverben állítható a fényereje. A telefon beállításai között pedig a kisegítő lehetőségek menüpontban keressük, ha szeretnénk a LED fényt értesítések, bejövő hívások jelzőjeként használni. A fényerősséget ilyen esetben nem tudjuk állítani, de ütemezhető, hogy mikor villogjon (7:00 és 23:00 között van az alapérték). Emellett bekapcsolható a fény olyan funkcióban is, hogy lejátszott zene esetén villogjon, de itt a Ritmus beállítási lehetőséggel sem sikerül eltalálnia még a legegyszerűbb ritmusú popszámok ritmusát sem, szóval ha villogó bulimobilt keresünk, Nothing fele nézelődjünk. (Komolyan, Sabrina Carpenter Espressojának ütemét sem sikerült felvenni a V50-nek.)
Van mindig éber kijelző, de az sem mindig éber, csak a telefont megbökve vagy felemelve kapcsol be 10 másodpercre. Nem találtam olyan beállítási lehetőséget, hogy az ujjlenyomat-leolvasón tartva ujjunkat gyorsindítót hívhassunk elő, viszont az ikon és a feloldási animáció változtatható, és van az 50 MP-es előlapi kamerát használva 2D-s arcazonosítás is a készülékben.
Az AoD beállításai (forrás: Mobilaréna) [+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!