Hát gyerekek, nekem egyáltalán nem jön be az új fifa.. Egy kicsit hoszabb lélegzetű összefoglaló, kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is.
Fifa 13-al sokat játszottam nagyon, mind Idényekben, mind Ultimate Teammel. Első osztályt mindegyikben nyertem folyamatosan, és a cselezés volt a mindenem. Betanultam a skilleket és azt játszottam mindkét módban. Na most ez a FIFA 14-ben annyira le lett butítva, hogy félelmetes. Akkor már baj van mikor a Vanczáknak olyan a labdakezelése, mint Ronaldonak
Tiszta röhej.. Aki látott már legalább TV-ben ügyes labdarúgót, az tudhatja, hogy pl. Ronaldo, Messi, Özil, Neymar stb. teljesen közel vezetik magukhoz a labdát és sok apró érintéssel kurva gyorsan irányt tudnak változtatni és úgy fordulnak ahogy akarnak. Na ezt teljesen kiírtották a FIFA 14-ből.
20 mecsset játszottam eddig neten, ebből 3-szor vesztettem és 8 gólt kaptam, amiből 7!!!! fejesgól! A beadás valami vicc.. Fifa 13-ban úgy védekeztem, hogy figyeltem a passzokat beszaladtam elé és toltam őket kifelé az oldalvonal felé. Na most ez itt nagyon vicces, kitolom a gyereket oldalvonalig és háttal a kapumnak estében úgy becsavarja, hogy a csatárnak a homloka csúcsára esik a laszti
Tiszta röhej. Minden harmadik beadás gól akármilyen szépen behelyezkedek a csatár elé Bruno Alvessel, akiről tudni kell, hogy gyakorlatilag az egyik legjobban fejelő védő a játékban. Már a labda ivéből látom, hogy a tetves játék akarja, hogy gól legyen, mind1 mit csinálok.
Ami tetszik:
- Védekező játékosaim mozgása kifinomultabb lett
- Az egész csapat mozgása jobb lett, mind védekezésben, mind támadásban, különösen a csatárok helyezkedése
- Eléggé rámegy a játék a Strenght-re, ami jó, mert elegem volt már a Pacewhore-okból 
- Ütközések sokkal jobbak, mint FIFA 13-ban
- Longshotok fejlődtek, messziről is szép gólokat lehet akasztani!
- Szabadrugás gólt sokkal egyszerűbb akasztani, ha begyakorlod.
Ami SHIT:
- Labdakezelés nagyon-nagyon lelassult, nincs különbéség Vanczák Vili és egy brutál agilis játékos között, számomra ez a legfájóbb pont, mivel a cselezés sokkal nehezebb lett (szerintem ez adná a játék szépségét)
- Ha leolvasom az ellenfél hova akar passzolni, és elé állok a védővel, már nem szerzem meg olyan könnyen a labdát. Ez azért nem tetszik, mert ha egy nálam sokkal gyengébb és átláthatóbb ellenfél ellen játszok, tudom, hogy mit csinál, oda állok elé, és simán kikerül a labda
Aki balfasz és csak püföli a passz gombot, azért annak ne kedvezzen már ennyire a játék 
- Beadás és Fejelés hihetetlenül overpowered, pedig a fej játékot azok erőltetik, akik értelmes gólt nem tudnak rúgni. Eddigi FIFA 14 ellenfeleim 90%-a azt játszotta, hogy kiadja szélre, próbál végigsprintelni vele és az alapvonalról estében megpróbálja beadni
Na ez FIFA 13-ban elszállt a picsába, mert nyilván teljesen hülyeség a való életben is egy ilyen, bezzeg itt meg odarajzolódik a csatár fejére
Hát ennyi lett volna, ha nem lesz valami patch a későbbiekben, csalódott leszek, mert ezt a 8 ezret másra is tudtam volna költeni és jelen állás szerint összességében nekem jobban élvezhető a FIFA 13, ott is van sok hiba, de legalább cselezni lehet és szutyok oldalvonalról beívelt labdákból lehetetlen, hogy gólt kapjak 