Új hozzászólás Aktív témák
-
doooo
veterán
válasz
janeszgol #67 üzenetére
Mégis rekord nyereségeik vannak, és még az amerikai piacon is elsők lettek az elmúlt hónapokban, amire évek óta nem volt példa, az összes többi piacon pedig növelte részesedését (a Xiaomival egyetemben, mivel közösen kebelezték be a Huawei néhai részesedését).
Egyébként mint olyan, aki S10 előtti, vagyis 2018-as mobilt használ, egyetlen gyártó sem tudott meggyőzni az idén a váltásra. Van fejlődés, nyilván, de egyrészt friss és továbbra is megbízható és gyors szoftverrel, másrészt továbbra is bőven elég nyers erővel és megfelelő hardveres felhozatallal rendelkezik a mobilom, és bár szívesen cserélném, az idén egyszerűen nem lenne érdemes váltanom, a jelenlegi árak mellett pláne. A mobilpiac pedig nem csak egy negyedévet esett vissza, és abban a negyedévben sem egyenlő mértékben mindenhol, Kínában például sokkal kevésbé viselte meg a piacot a részleges, regionális lezárás, aminek vége is volt márciusra, és ahol Huawei dominancia volt és van. A jelenlegi újabb lezárások pedig nyilván ismét lejjebb viszik majd a számokat (persze nem feltétlenül a Huaweinek, aki Kínán belül továbbra is meglesz (egyelőre a készlet erejéig)). -
-
Juhaszatti
addikt
Azt jobb, ha nem is érik el. 6db Huawei és Honor telefon fordult meg a családban, egy időben nagyon ráfeküdtünk erre a vonalra, az akkor még jó ár/érték aránya miatt. Meg is bántuk, az összeset lecseréltük Apple és Samsung telefonokra. Azóta sokkal nagyobb nyugalom van.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- NVIDIA RTX 3060 TI
- Subaru topik
- Milyen TV-t vegyek?
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Nintendo 3DS és DS topic
- Milyen légkondit a lakásba?
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...
- Apple iPhone 7 32GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával l
- Apple iPhone SE 2020 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy S23 Ultra 256GB fekete, szép állapotban
- iPhone 15 Pro 128GB Független Karcmentes/1-3 hónap gar./Akku 87%/p4355
- iPhone 11 Pro 64GB Független Újszerű/1-3 hónap gar./Akku 100%/p4354
- BESZÁMÍTÁS! HP Victus 16-D0655NG notebook - i5 10400H 16GB DDR4 512GB+1TB SSD RTX 3060 6GB WIN10
- Garanciális gamer notebook RÉSZLETRE bank és kamat nélkül, gyors szerződéssel! ASUS TUF Gaming F16
- Okosóra felvásárlás!! Samsung Galaxy Watch 6, Samsung Galaxy Watch 7, Samsung Galaxy Watch Ultra
- Bowers/Wilkins PX8 fejhallgatók (dupla Bluetooth eszköz csatlakoztatása!) - ELKELTEK
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 13400F 32/64GB RAM RTX 4060 Ti 8GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest