Hirdetés
A Nord CE5 szerencsésebb helyeken a legnagyobb kapacitású teleppel szerelt eszköz a OnePlus történetében, de a Snapdragon 8s Gen 3-mal dolgozó OnePlus Nord 5 sem marad szégyenben a maga 6800 mAh-jával. Már, ahol. Mert nálunk ebből ismét csak 5200 lesz hozzáférhető. A töltésteljesítmény szerencsére egységes, itt is megvan a 80 watt, az átfolyó töltés mellett pedig még vezetékes töltésmegosztásra is van lehetőség 5 wattos teljesítménnyel.
A tartalom 6,83 hüvelykes Ultra HDR AMOLED panelen, 144 Hz-es képfrissítéssel, pixeles felbontásban jelenik meg, a kijelzőben pedig ujjlenyomat-olvasó és autofókuszos, 50 megapixeles előlapi kamera is helyet kapott. A hátlapon ugyanaz a felállás, mint a Nord CE5 esetében (50+8 MP), de az optikai stbilis főszenzort a Sony a LYT-700-as szériából szállította, az utlraszéles pedig autofókusszal dolgozik.
Az infra nem maradt ki, eSIM viszont itt sincs, de a hang már sztereóban szól, van NFC és a kétállású kapcsolót váltó, multifunkciós, testreszabható Plus Key. Ezeket leszámítva adatkommunikációban és terméktámogatásban (4 főverzió, 6 év biztonsági) ugyanazt kínálják. A OnePlus Nord 5 errefelé is három színben érhető el 8 GB rendszermemóriával és 256 vagy 512 GB belső tárhellyel, amelyekért 199, illetve 219 ezer forintnak megfelelő eurót kell fizetni, majd két ajándék terméket választani a három lehetőség közül.