-
Mobilarena
A topik a PayPal használatához kapcsolódó kérdésekkel foglalkozik.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Voice24
őstag
válasz
Voice24
#48655
üzenetére
Hali!
Végre helyreállt a PH, pont akkor szállt el, amikor fontos lett volna a segítség az ügyemben.
A leállás alatt az történt, hogy a paypal kérte a bejelentésemmel érintett hatóság elérhetőségeit. Én ezt is megküldtem nekik, majd az 5 nap ismételt letelte után jött a döbbenet, hogy elutasították a kárigényemet, az eladó javára döntöttek. Az indoklás szerint nem küldtem meg a kért dokumentumokat. Oké, hogy konkrétan a hatóság által lepecsételt feljelentést kértek, de Magyarországon az ügyfélkapun intézett dolgok ugyanolyan jogi érvényességgel bírnak, mint a személyesen intézett dolgok. A bejelentő űrlap mellett csatoltam a paypalnak a feltöltési igazolást és azt is, hogy a címzett átvette a dokumentumot. Utána a kérésüknek megfelelően megküldtem még az illetékes kormányhivatal hivatalos elérhetőségeit is.Na, a lényeg, hogy a paypal az esetemnél azt írja, hogy augusztus 7-ig van lehetőségem válaszolni, azaz fellebbezni, de az eset részleteinél nincs semmiféle gomb vagy link, amin keresztül ezt meg tudnám tenni. Ebben kérek gyors segítséget, hogy hol keressem ezt az opciót?
Ui.: az is nagyon furcsa, hogy én mint panaszos, nem láthatom és nem tudhatom, az eladó mivel és miként igazolta, hogy neki van igaza.
Új hozzászólás Aktív témák
● Tekintsd át a téma Összefoglalót!
● Használd a gyorskeresőt (Jobb felső sarokban van) a kérdés feltevése előtt, előfordulhat, hogy van már rá válasz.
● Ha mégsem találtad meg a választ, kérdezz!
● A topikban hirdetni nem engedélyezett.
Vám- vagy adócsalással, a PayPal szabályainak kijátszásával kapcsolatban tilos tanácsot adni vagy kérni a fórumon!
- Autós topik
- Pixel plus ultra: teszten a 6K-s LG UltraFine monitor
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- ricsi99: 6. Genes alaplap tündöklése kontra MS/Zintel korlátozásai
- Kerékpárosok, bringások ide!
- TCL LCD és LED TV-k
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Crimson Desert
- Jövedelem
- Kerti grill és bográcsozó házilag (BBQ, tervek, ötletek, receptek)
- További aktív témák...
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Mini 256GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4426, 100% AKKSI
- Telefon felvásárlás!! Honor Magic8 Lite / Honor Magic8 Pro
- MacBook Air M4 15 256GB Starlight Bontatlan + Új (Számlával!) 2 ÉV GARANCIA
- Apple MacBook Air 13" M3 (2024) 16GB / 256GB asztroszürke
- i9-11900K / RTX 3080 / Z590i / 32GB 4000MHz / 1TB NVMe / 750w GOLD! BeszámítOK
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
V/
