-
Mobilarena
Okos Otthon összefoglaló:
Új hozzászólás Aktív témák
-
emptee
csendes tag
Köszi a tippet, valamikor megnézem úgy.
> ami annyiban gyanús, hogy egyszerre történt több ugyanolyan eszköznél
Hát ez az, nem valószínű, hogy három kütyü pont egyszerre szállt el, egy negyedik meg nem.Úgy, hogy elemről üzemel mind, szóval nem is érintkeznek vezetéken semmivel.
-
emptee
csendes tag
> a hálózati részt kellene ellenőrizd
Ahogy írtam, ennek rendben kell lennie, mert semmi nem változott (eszköz és konfiguráció sem), ugyanúgy megy minden eszközön a Net elérés, és a V1.0.6-os verziójú 176553-as rendben működik is, most is tudom detektálni.Az applikáció (Hama Smart Home) naprakészre frissített. A (most már nem működő) eszközök felvéve megvoltak benne, de az utóbbi időben már offline állapotúnak látszottak, és a history alatt sem mutatott hozzájuk semmi bejegyzést. Töröltem őket az app-ból, hogy megpróbáljam felvenni újra, de azóta sem sikerült.
Ami viszont működik benne (V1.0.6-os eszköz), az továbbra is látszik és elérhető, rendben kezeli.
Maguk a nem működő 176553-ak LED-je is villan érzékeléskor, de úgy tűnik, nem küldenek wifi-n jelet. Nem a lemerült elem a probléma, mert újakkal sincs másként.
> Fix IP cím van nekik kiosztva, vagy DHCP-n kapnak IP címet?
Nincs nekik fix IP, de a router elvileg mindig ugyanazt adja nekik (ahogy minden másnál is tapasztalom), ha teheti.
Viszont nem is nagyon látom, hogy mit használnak, mert csak a jelzés idejére csatlakoznak fel, alapból a router webes felülete sem mutatja őket online (csatlakoztatott) eszközként.> nincs-e IP cím ütközés
Nincs. Eleve kevés az eszköz a hálózaton, és semmi sem jelzett, hogy gond lenne. Nemhogy egyszerre hárommal...> gondolom ezek sincsenek fent folyamatosan, azaz nem aktív a netkapcsolatuk mindig, csak akkor élednek fel, amikor jelzést küldenének.
Pontosan. -
Kobe
veterán
én meg pont ezt írom, hogy - nem tudom miért, de - ugyanannak az eszköznek csinál több entity ID-t, és a Conditions rész alatt ráadásul nem ismeri fel a ténylegesen a fizikai ezközhöz tartozó entity ID-t. A WHEN szekcióban nem ilyen finnyás
az összes többi duplikátum gondolom a webOS eszköz, a DLNA media player amit a tv egyébként is tud. Ezt írtam hogy az androidos TCL tv-nél is full hülyén integrálta, mert ott is csinált vagy 3 db entity id-t neki
A probléma ennél a tv-nél az, hogy én monitorként használom, szóval az hogy belépek-e a webOS media playerbe vagy megy-e rajta a DLNA nem mérvadó monitorozásra, mert sosem lépek az LG menübe és a DLNA-t sem nyiotm meg rajta soha......HDMI-n lóg rajta a PC mint kimenet és ennyi
-
Kobe
veterán
ha az AND IF szekcióban deviceot választok, akkor ott nincs state figyelés, csak Condition:
ezt a szekciót YAML-ben kicsit másképp, nem statel rakja be, de talán még ez a leg működőképesebb:
- condition: device
device_id: 326ce2f8dc065b008a5593402293b0f0
domain: media_player
entity_id: 637f35d87ad5f2bd1d36a95025cd6d87
type: is_on
-
dbius
veterán
Próbálj meg lehetőség szerint mindenütt, triggernél és conditions részben is entitás állapot szerint (feltételt) választani.
Az assumed state attribute figyelés szerintem felesleges.
Egyébként a triggerben kiválasztott device és ahhoz tartozó entity, valamint a conditions részben megadott entity ezek szerint nem ugyanaz lenne?
-
Kobe
veterán
átírtam így, de nem tudom hogy fog-e működni mert nem konzekvens az entity_id kezelés
a triggerben ha magát a TV-t mint device-t rakom be, akkor kidobja az entity id-ját is, de conditions részben ha a GUI-ból választom hogy a state-t figyelje, akkor már csak entity-t enged, deviceot nem és egy másik entity ID-t dob fel. Ha a helyére bemásolom a triggersben levő entity id-t akkor meg azt írja hogy:
alias: PC Ambilight ON
description: ""
triggers:
- device_id: 326ce2f8dc065b008a5593402293b0f0
domain: media_player
entity_id: 637f35d87ad5f2bd1d36a95025cd6d87
type: turned_on
trigger: device
conditions:
- condition: state
entity_id: media_player.lg_webos_tv_oled42c41la_2
attribute: assumed_state
state: "on"
- condition: sun
after: sunset
actions:
- type: turn_on
device_id: 274b83c2bb9ed6924309fe4890af76d2
entity_id: 07ede41caf5a9ac20258dc8d9b931d8c
domain: light
mode: single
-
köszi.
ZHA hálózatom van.
Eddig ment.
Csak nem tudom pontosan, hogy mikor döglött meg, nem minden nap használom.
Egyszer csak nem ment, de nem tudom egyértelműen semmihez (frissítés, stb) kötni.szerk:
kipróbáltam, amit írtál. párosításkor nyomogattam a gombot.
most műxik.
de miért?
ráadásul egyértelműen ZHA háló van, a másikra írja az általad hivatkozott is.
kíváncsi vagyok, meddig lesz jó... -
JMP
kezdő
Plusz előnyként nálam az, hogy iroda és ház pár pontja közt elég sok a fal és így nem kellett szenvednem plusz routerekkel, ezért 3 hálozatot 3 kordinátor-al építettem fel ami azóta stabilan működik. Elötte 1 kordinátor volt és mindig szenvedtem mindegy mennyi routert építettem be a rendszerbe.
-
dbius
veterán
Hopsz ez nem tudom hogy duplázódott, szerkeszteni akartam.
Szerk: Ha sehogy nem jutsz előrébb, akkor én egy fogyasztásmérős (ZigBee, tasmota) konnektorba dugnám a tv-t és a fogyasztás figyelése (fogyasztás változása) lenne a trigger, feltételbe pedig raknék egy olyat, hogy HA a fogyasztás (azaz pillanatnyi teljesítmény) nagyobb bizonyos értéknél akkor kapcsolja be a wledet.
-
4D4M
senior tag
Működőképes. Nem csinál semmi mást, mint az elsődleges kulcsokat egyezteti az új és a régi entitás között.
Előfordulhat, hogy a régi entitás utolsó, és az új entitás első bejegyzése duplikációt/ütközést mutat, ebben az esetben törölni szükséges valamelyiket. (lehet van elegánsabb megoldás) -
dbius
veterán
Hétvégén rászántam végre az időt, és átnyergeltem ZHA-ról Z2QMTT-re, egyben koordintárt is cseréltem Smlight SLZB-06M-re (Sonoff ZBdongle-E-t váltottam, abból majd router lesz).
A kritikus entitásoknál megtartottam a kiinduló neveket, azaz újrapárosítást követően visszaneveztem az eredeti állapotnak megfelelően, így nem okozott külön feladatot az automatizmusok javítása - bár gondolom az automatizmusokat tároló yaml közvetlen szerkesztésével, mentésével és újratöltésével ez is megugorható lett volna egyszerűen.
Igazából a ZHA-val sem volt különösebb problémám, de így több a lehetőség. Nem a dev verziót raktam fel, hanem a stablet.
Pár eszközhöz jelzett firmware frissítést, ezek sikeresen megtörténtek, bár kínkeserves lassúsággal (volt olyan IKEA eszköz, aminél majdnem két óra alatt ment le, de egyébként a leggyorsabb is kb egy óra volt)
Egyelőre - kop-kop - minden rendben lévőnek tűnik.
4d4m #57738: Az adatbázisban való turkálással kapcsolatosan: Úgy rémlik, hogy valamelyik verziófrissítés alkalmával változott az adatbázis struktúrája is (és mintha itt is lett volna jelzés ezzel kapcsolatosan felmerült problémáról) így nem tudom, hogy a hivatkozott 2023. november végi hozzászólásban leírt query jelenleg is működőképes-e, azaz azt követően változott-e a struktúra, vagy sem.
-
E.Kaufmann
veterán
-
mezis
félisten
-
dbius
veterán
És még tovább kell finomítanod majd, mert az itteni hozzászólásod szerint az óra által adott 10.000 impulzus 1 kWh, tehát ki kell javítanod a (teljesítményt) Kw-ot a konfigban is kWh-ra (a device classban is kWh a mértékegység, erre most figyeltem fel).
Hogy van-e más hiba benne, azt majd mások észreveszik és jelzik, én nem használok ilyen impulzusszámlálót, így nincs személyes tapasztalatom és gyakorlatom a konfigolásában.
Szerk:
Látszik, hogy fáradt vagyok
#57703 dbius: Szóval helyesen:TelePeriod=10
-
Sakab
senior tag
Siker
igaz crosslinken keresztül a HA-ba egy másik mobilra kellett csatlakozni, de most már közös hálón vannak az esp-vel. Online és fent van hibanélkül impulzus számláló. Nehéz szülés volt
De innentől hogyan tovább? Hiába megyek az Energiára és azon belül a Vételezés Hozzáadására nem találok semmi erre az érzékelőre utaló bejegyzéstViZion Sajnos nem...de megoldódott. Megy s23 ultra hotspoton
-
Sakab
senior tag
Azt elfelejtettem mondani, hogy 1 hétig távol vagyok az otthonomtól, így egy mobil hotspotot használok routerként a bekonfigoláshoz
Erre van felcsatlakozva a HA is.
Amit most észrevettem, hogy megjelent az elérhető wifi-k között mind két ESP. A legutóbbi próbálkozásos egy Fallback Hotspot névvel/jelszóval érhető el, a másik próbálkozás meg egy szimpla nyitott hálozatot hozott létre. Így nem tudom összepárosítani a HA-val?A Fallback-es legutóbbi yaml így nézki:
[kép] -
dbius
veterán
Módosítások után újraforgattad és telepítetted a firmwaret az eszközre?Egyszerűbb lenne, ha fix IP-t osztanál ki az eszközöknek MAC cím szerint routerben DHCP helyett és az így rögzített IP címet is megadnád a korábbi link alapján az esphome konfigban (ezt követően újra kell forgatni és telepíteni a firmwaret az eszközre.)
Szerk: nem tud csatlakozni a wifi hálózathoz az eszköz, ismeretlen az eszköz domain neve .
-
Sakab
senior tag
Megnéztem, jobb felső sarok...van secrets.yaml...5x leellenőriztem, ill próbáltam úgy is, hogy magába a yaml-be írom be az ssid-t és a jelszót, nem csak utalást teszek a secrets-re. Semmi változás.
Viszont ezt találtam a ESPHome - Log - Wireless alatt:INFO ESPHome 2024.12.4 INFO Reading configuration /config/esphome/villanyora.yaml... INFO Starting log output from villanyora.local using esphome API WARNING Can't connect to ESPHome API for villanyora.local: Error resolving IP address: [Errno -5] No address associated with hostname (APIConnectionError) INFO Trying to connect to villanyora.local in the background
Mi lehet a gond?
-
BlackJack21
tag
Erre van "elegánsabb" megoldás, mégpedig a Season integráció használata, ez, értelemszerűen az adott évszakot adja vissza eredményül. nem kell a segédentitásokat állítgatni, (Én az openHASP háttérképeket állítgatom vele)
@Pistivi:
Számodra is van egy integráció, ez pedig a Time & Date, a már előbb említett mód kiegészítésért ajánlom. Én sem javaslom egy automatizmuson belül kezelni a ki és a bekapcsolást. Én két automatizmust alkalmazok, az egyik be, a másik csak a kikapcsolásért felel. Ilyen esetben ha leáll a szerver valamilyen oknál fogva, azt értelemszerűen nem tudja lekezelni, de a visszakapcsolás már lehet szabályozott keretek között. -
dbius
veterán
Még annyit, hogy az automatizmus végére (hajtsa végre) berakhatod ha-akkor feltétellel, hogy ha a segédentitást off állásba helyezed, akkor kapcsolja ki a switchet. Így biztosan kikapcsolva fog maradni, ha leállítod. Erre csak akkor eszméltem, amikor már az újabb hozzászólásod elolvastam.
-
-
Pistivi
tag
Ez lett belőle:
alias: Proba_1
triggers:
- trigger: state
entity_id:
- input_boolean.pince_szelloztetes
from: "off"
to: "on"
conditions: []
actions:
- choose:
- conditions:
- condition: state
state: "on"
entity_id: switch.1_venti
sequence:
- delay:
seconds: 3
- type: turn_off
device_id: 57...............
entity_id: d0................
domain: switch
alias: Ha be van kapcsolva
- conditions:
- condition: state
state: "off"
entity_id: switch.1_venti
sequence:
- delay:
seconds: 3
- type: turn_on
device_id: 57................
entity_id: d0..................
domain: switch
alias: Ha ki van kapcsolvaEz nekem úgy működik ha a virtuális kapcsolót bekapcsolom a megadott idő után az ellentétes értékre vált a ventilátor állapota. Ha be kapcsolva volt kikapcsol, ha ki kapcsolva volt bekapcsol, és megáll. Nem kacsolgat X időnként ide oda.
-
dbius
veterán
Megjött ma a bontott Tado X starter kit. Szerencsére úgy tűnik, hogy nincs vele semmi gond, a doboz maga viseltes volt, de minden benne volt hiánytalanul. Az látszik, hogy kipróbálták, mert resetelni kellett a gatewayt és a termosztátot is. Felraktam az említett computherm 098a helyére, működik.
Home Assitant látja, sima Tado, Thread kiegészítőket észlelt. Matter kiegészítőt már én telepítettem. A sima tado érdekes módon magát a termosztátot nem látja, csak néhány számomra felesleges entitást hozott létre. A matter viszont be tudta hozni a termosztátot, lehet rendesen kezelni vele, viszont csak két opciója van: fűtés/kikapcsolva. Így hiába nem fűt, mert a célhőmérséklet felett van a helyiségben a hőmérséklet fűtést jelez, de ez nem probléma jelenleg.
Egyelőre nekem így megfelel, hozzáférek távolról, így már ezt is tudom automatizálni, szóval a lényeg, hogy kezelhető. A lecserélt termosztát amúgy is a backup/failsafe esetre volt használva és ahhoz távolról nem fértem hozzá.
Ennyiért viszont szerintem megérte, mert így már thread/matter eszközök is kerülhetnek a rendszerbe.
-
dbius
veterán
Megtaláltam, hogy milyen szálat követtem végig amikor az adatbázis méretének csökkentésével kapcsolatosan keresgéltem:
How to keep your recorder database size under control [link]
A hozzászólásoknál látható linkeket is érdemes átnézni, pl:
How to reduce your database size and extend the life of your SD card [link]#recorder #history #adatbázis mérete #database size
-
Degeczi
nagyúr
A recorder configban nagyon hasznos még, h lehet wildcardot is megadni, pl. így zárva ki a különbözőképp írt teljesítmény tényezők, kapcsolat minőségek vagy elemállapotok rögzítését:
entity_globs:
- sensor.*_power_factor
- sensor.power_*_factor
- sensor.*_linkquality
- sensor.linkqu*
- sensor.*_battery
-
ViZion
félisten
ehhez még annyit, hogy egy jó kizárási lista is kell. Meret pl. akku állapotok, kapcsolók állapota és hasonlók nem mindenkinek kellenek. Ezzel is lehet sokat spórolni, ha tudjuk, h mit is szeretnénk majd kezdeni a fél-1-2 éves adatokkal.
Anaconda:
Este tudok felrakni én is ilyen mintát, ha igény van rá. -
Anaconda
tag
Köszönöm szépen az infókat. Egy 250-es 7/24 üzemre való HDD-van az egész Homeassistant OS, van hely bőven, jelenleg 208.6GB szabad
Esetleg a Te beállításaid fel tudod tenni?
Hogy jobban beleástad magad szeretném megnézni miket módosítottál és utánaolvasni a doksiba, hogy azok hogyan működnek. -
gorbep
senior tag
Sokkal nem jutottam közelebb a megoldáshoz...
- type: iframe
url: http://192.168.1.10/idokep/idokep.html
aspect_ratio: 68%Hogy lehet kinyerni ezt az időkép honnlapjáról? Gondolom ez egy lokálba lementett html...
Nálam a Metnet működik így:
type: iframe
url: https://www.metnet.hu/img/radar_metnet/latest.jpg
aspect_ratio: 62.5%de az időkép elutasítja a beágyazott ablakba történő letöltést...
-
lord.lakli
őstag
-
Istv@n
aktív tag
Megvan a hiba.
A miértje mondjuk nincs, de a lényeg, hogy a /homeassistant/zigbee2mqtt/configuration.yaml fájlban van a z2m konfigja. Ezt a fájlt nem módosítja, ha én a webes felületen mentek valamit, szóval tele van fals adatokkal, és nincs benne a path sem... Kézzel megszerkesztettem, így elindult. Lehet, hogy holnap még átnézem a logokat, hátha találok valamit, hogy mi okozza ezt, de most már legalább tudom merre kell indulni. -
zseko
veterán
Később meg jöhet egy Grafana, hozzá meg Influxdb vagy Mariadb
Várjá', előbb az elejét értsem meg
Amúgy az Energia fület elnézve gondoltam hogy valahogy lehet vele számoltatni is, meg én is csináltam már három segédentitást ami a három Tapo fogyasztásmérőt összesíti, így egyből látni mennyi volt a napi, havi összfogyasztás, csak ugye az egyszerű, mert eleve adja az adatokat, szimplán csak össze kell adatni.
-
zseko
veterán
Köszi a figyelmeztetést. Háát... a bojlerre raktam rá az egyiket... a másikat a mosógépre és a szárítógépre.
Láttam egy olyan beállítást, bár nem tudom ezt a problémát kezeli-e, hogy áramszünet esetén automatikusan visszakapcsoljon.Ami nekem még csalódás vele így elsőre, hogy tetszik a Tapo-s statisztika: napi-heti-havi-éves (bár ebből a heti és az éves itt sincs, csak a mobilon). Na itt úgy látom csak a pillanatnyi van, és egy össz. eddigi. Jelen pillanatban a havi érdekelne leginkább, ezért is kezdtem el az egészet, hogy az eszközök havi fogyasztását figyeljem, teszteljem ('kicsit' sok a havi fogyasztásunk, ismerősökéhez képest).
Nem tudom mennyire pontos a feszültségmérése (és vele a többi), arra így jó lesz, hogy monitorozni tudom. Mondjuk emlékeim szerint régebben nálunk inkább az volt a gond hogy túl alacsony volt a feszültség, egyszer ki is mértem, hogy 190V alatt volt ('analóg' módszerrel, bedugtam a kis kézi mérőt a konnektorba). De az jó régen volt.
-
BullZeye
veterán
Pont így vagyok bele én is, 10k-t kiadok ilyen gagyi valamiért, de mire ideér köszi de nem
Fura, hogy erre a vonatra még nem ültek fel a nagyobb OEM gyártók és csak az Aqara gyárt túlárazott terméket. Sonofftól már menekülök, annyira nincs velük szerencsém, hogy hihetetlen -
dbius
veterán
Most nézem az mtr-1-ről is van teszt a smarthomescene oldalán.
-
Galahed
senior tag
Van itthon is Sonoff -ewelink 5-6ezer körül, de kicsivel okosabbat szeretnék (zónázható, több cél követése stb) ezért gondoltam első körben az FP2-re...
(közben végigolvastam, köszi a linket elvileg tud okos dolgokat, utánanézek jobban)
-
4D4M
senior tag
a jelvények (badge) is megváltoztak
~
én pont megúsztam, mert lusta voltam beüzemelni a custom badge card-ot, pedig már le volt tölve (: Az új jelvényeket kezdtem csak el használni, meg egyúttal átköltöztettem mindent a sections layoutra, ami most előrelépés volt, mert az átméretezés feature-nek nagy hasznát veszem. A 3 szintű egymásba ágyazott vertical / horizontal stack kicsit fárasztó volt már.
Az új jelvények – különösen a mushroom template-tel – eléggé bejönnek. Gyakorlatilag már az a nehézség, hogy mi maradjon.A HACS- frissítés nekem nem hozott semmi működési zavart, viszont kevésbé átlátható, így, hogy ráhúzták a megjelenítést a mostanában reszelgetett listákra (pl automations lap).
-
kis.zsolt
aktív tag
Szia!
"HACS-ot frissítette már valaki 2.0-ra?"
Igen. Egy f0slebár katyvasz lett. Utálom.
Költői kérdés: Csak engem frusztrál, hogy egy bejáratott rendszert havonta kell újratákolni a Breaking Change-ek miatt? Van, hogy napokat kutatok a megoldások után.
Ha meg nem frissítek, akkor ott van, hogy egy idő után nem működik ez, vagy az. -
ratkaics
senior tag
Köszi!
Közben én is éppen megtaláltam.
Most megpróbáltam egy olyan mentését az adatbázisnak visszatölteni, ami még a frissítés előtti, hátha most meg tudja csinálni a módosításokat.
Az az igazság, hogy közben azon a gépen, amin fut a HA más módosításokat is elvégeztem. Ezért volt, hogy leállítottam a HA VM-et, meg a mariadb docker-t is. Bár csak olyankor, amikor "nyugalomban volt". Szóval nem tudom.
Meg az is lehet, hogy ez az adatbázis visszatöltés sem sem segít, mert lehet, hogy csak közvetlenül a HA upgrade után tudja elvégezni a db frissítést. -
E.Kaufmann
veterán
Nekem kissé zavaros volt, na meg nem nagyon akartam belemélyedni a szintaktikába.
Ahogy most én csináltam és mintha működne is:
- Kellett egy trigger (Action), ami beírja az utolsó mért értéket (időtartam 1s) (nem bajlódtam unavailable state-tel, hanem 0 és 100 fok között ha van valami, azt átírja).
Már folyamatos lett a "history" és követte a helper az entity értékeket.
- Ezután kellett még egy "template sensor", amire volt egy konkrét egyszerű példa, ami az "input number"-ből készített Celsius típusú értéket és ezt a Gauge mögé biggyesztve már meg is jelent a Celsius. -
ViZion
félisten
Slave ID 1, ha dongle van, a port 6607, de kipróbáltam minden variációt (mint írtam az első frissítés helyben volt, ott voltam és megnéztem az adatokat).
Elevated perm-et ki kell kapcsolni elvileg, nálam be volt, ezért is töröltem, h újra hozzáadjam (több kapcsolatot nem enged a dongle, gondoltam hátha ez segít...)Ticketet nem nyitok, mert találtam már rá. Szép hosszú, többen jelezték, h szőr van a levesben. Van, akinek a reinstall és az elevated pipa törlése megoldotta, másoknak nem. A fejlesztő nekik azzal zárta a topikot, h ez hálózati hiba, sorry...
Na most nálam az udvaron van az antenna, 40m-re még jó a wifi, ennek meg csak 15m kell, ezt erősen kizárnám, másrészt a webre tölti az adatokat.
Valamit elkeféltek itt az elevated résznél, elvileg telepítői kódot is kéri már, addig nem jutott el nálam.
Ehh, erre ennyi időm volt, ha nem lesz frissítés, akkor majd kitalálok vmit, vagy mentés vissza, hátha azzal még jó, vagy láttam ilyen sdongle-ba UTP ami egy UTP->Wifi átalakítóval volt hálózatra kötve... -
ViZion
félisten
Megvolt a frissítés, már nálam is ez van:
Inverter: V100R001C00SPC159, SDongleA-05 - V200R022C10SPC108
Sajnos nem csatlakozik, töröltem az integrációt és újraraktam, de akkor sem.
Tűzfal átengedi, az biztos, tracert szerint a külső routert is eléri és onnan málnás.
Ha eddig az a router tudta, h merre küldje az adatot, akkor azt csak nem felejtette el...
Több restart is volt, mindent mindennel restartoltam.
A log szerint (már nem tudom megnézni) valami wait volt és timeout, vagyis nem kapott választ a dongle-től...File "/usr/local/lib/python3.12/asyncio/locks.py", line 212, in wait
await fut asyncio.exceptions.CancelledError
The above exception was the direct cause of the following exception:
Traceback (most recent call last):
File "/usr/local/lib/python3.12/site-packages/huawei_solar/huawei_solar.py",
line 178, in create await huawei_solar._initialize()
File "/usr/local/lib/python3.12/site-packages/huawei_solar/huawei_solar.py",
line 107, in _initialize self.time_zone = (await self.get(rn.TIME_ZONE)).value
ehhhh...
-
ViZion
félisten
Nem az FW frissítéssel van bajom, ott voltam az előzőnél, én mondtam, h mit kell bekapcsolni az eléréshez. Másrészt műszerész vagyok, PC-ket javítottam sokáig (már csak ismerősöknek), villanyt itthon a hivatalos démász partner után én szereltem át szabványosra (nekik jó volt a C16 kismegszakító mindenre is... ehhh...), stb, stb...
A telefon mittomén 100k és 2 évet használod, ez meg 450k és legalább 10 évet... A szerződésben van, h a távfelügyelet a szolgáltatás/garancia része és feltétele. Mivel nincs meg a telepítői jelszó, csak resettel lehetne frissíteni. Ha meg valami lesz vele -nem ettől, bármitől a köv. 7-8 évben-, akkor csak szétteszik a kezüket, h jah, mi szóltunk. Nem hiszem, h ki lehetne magyarázni, h nem én voltam a hiba oka. Majd jönnek és megoldják.
-
ViZion
félisten
Minden OK, csak nem kapcsolódik a HA integráció. Most frissül megint, de csak valami nyelvi bánatot frissítenek.
Nem tudom frissíteni, nincs meg a telepítői jelszó.
Vagy mi módon lehet frissíteni? Mert a webes felületen ilyen nekem nincs, mobilon a QR kóddal sem tudtam belépni a jelszó nélkül. Resetelni nem akarom, mert ez a felügyelet a gari része. -
ViZion
félisten
Volt megint HA frissítés, de nem működik... több teljes restart is volt, próbáltam újra hozzáadni, de ehhh...
Most néztem pár fórumot, a Huawei is frissített valamit... a web app is azt írja, h adjak hozzá plant-ot... na faCCa...
Előbb azt körbejárom, mielőtt szétrontom a HA-t, mert gyanúsan ott a bánat oka...Nálad milyen FW van a cuccokon?
Dongle V100R001C00SPC133
Inverter V100R001C00SPC159 -
Petikeje
tag
Wow 😁😁 THX a leirast!
Milyen thermofejek vannak a radiátoron?
Még van asszem 1 lyuk a megvalósításban, nem tudom kritikus-e: amikor fűt a kazán, és elmegy a wifi, a computherm bekapcsolva marad. A futés megy (nem fűt túl) de a thermofejek lezárnak, és a kazán nem tudja keringetni a vizet (ehhez nem értek, de így kepzelnem). Lehet 1-2 radiátorra nem-okos tekergetot raknek? -
Gabesz87
veterán
Hűha. Nagyobb szépen köszönöm ezt a hosszas, részletes leírást. Még 1-2x atragom magam rajta, de egyébként teljesen érthető! Nálam egyszerűbb kicsit a helyzet, mert mindkét szinten radiátorok vannak, szintén egy kör, de az emeleten klímázunk, és a srácok is a nagyszobaban játszanak szinte mindig, így itt van a termosztát, ez a referencia helyiség fűtés szempontjából. Lehet hogy majd még fogok kérdezni!
-
Gabesz87
veterán
Ahhha, értem. Köszi, így sikerült. 2 furcsaság lenne még itt:
1. Pénteken levettem 20fokra mielőtt elmentünk vidékre. Úton hazafelé ma azt látom az app-ban, hogy beállított hőmérséklet 7 fok
2. Fogalmam sincs vajon jó-e a hőmérséklet amit mutat. Mellé tettem a korábbi Q7RF termosztátot, az most 22.7-et mutat, az E400RF 22.9-et, de úgy hogy +1.7 fokot állítottam a kalibracion! Odatettem még egy Xiaomi temp.sensort, na az meg 21.8-at mutat. Teljesen érthetetlen, hogy 3 kül. eszköz 3 értéket mutat, illetve az, hogy az E400 alapból kb.2 föl eltérést mutatott a Q7RF-hez képest. Ez normális?Fluoeron hogy néz ki nálad, meg tudod mutatni? Hogy csinálod azt, hogy a HA leállása esetén a computherm app értékei veszik át ugymond az irányítást? Egyébként meg alapból a HA vezérel?
-
tukko1
aktív tag
És ezt a részt hova kell beillesztenem és honnan tudom "platformot" meg a "name"-t?
Bocs. De csak NSPanel-en van Esphome és elött soha nem használtam még esphome-ot!
Azt NSPanel HA Blueprint-tet is az angol leirás alapján csináltam, fordítóval!- platform: dht
# ...
temperature:
name: "DHT22 Temperature"
filters:
- calibrate_linear:
method: least_squares
datapoints:
# Map 0.0 (from sensor) to 1.0 (true value)
- 0.0 -> 1.0
- 10.0 -> 12.1 -
ViZion
félisten
Köszi, kiderült, h alapvetően az volt a baj, h Mushroom entity és chips lett volna, ezt el kell engednem, nem műXik a card-mod azokkal sajnos. Entity-be "rejtett" cuccoknál sok minden állítható, de ikon szín nem. Ezért is vezetett meg, mert úgy tűnt, h működik.
Sima entity-nél megcsináltam, kicseréltem chips-re vagy mushroom entityre és vége.
Sebaj, csak a mezei entity annyira fapad, hogy ehh, kereshetem, h mit hogy lehetne ennél állítgatni.
csak infónak: Mushroom entity vs. Entity
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Kompakt vízhűtés
- CPU léghűtés kibeszélő
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Házimozi haladó szinten
- Projektor topic
- Vélemény: nem úgy tűnik, de Lip-Bu Tan most menti meg az Intelt
- Milyen notebookot vegyek?
- Információbiztonság, kiberbiztonság, adatvédelem
- Fúziós energiát vásárol a Google
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...
- Honor Magic5 Lite 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy Xcover 6 Pro, 6/128 GB, Kártyafüggetlen
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 10, Xiaomi Redmi Note 10s, Xiaomi Redmi Note 10 Pro
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 32/64GB RAM RTX 5060 Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest