Heló mindenki, ezzel lemaradtam néhány hozzászólásnyit, és biztosan sokan ismerik, de azért idevág(ott):
"Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök,
olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek
De tényleg! Gondolj csak bele, az 1980 előtt születettek, azaz MI, kész
csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se
Nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt
bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem
voltak semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem
voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk,
nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az
nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön
szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani.
Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy
élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy
mobil.
Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk,
mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi
az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenesági rokona.
Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán
betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a
hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,
az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele
ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambonak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)
Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a
halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson edződött átlagos
amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi
leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra, a
disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit
NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D és E
vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a
boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az
édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak
kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC
pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még
háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg
spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt Playstationról,
Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és
kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, internetről,
Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.
Kicsit le is maradtunk, bevallom már háromszor vettem ki egyik kedvenc
filmem DVD-n a tékából, de még nem nagyon sikerült lejátszanom. Mindig
lengyelül indul el, én meg egy negyedóráig nézem, aztán inkább
visszaviszem.
Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a
focipályán vagy a pingpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen
becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket.
Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők...
Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt
vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.
Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy iratlan
szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz.
Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az
ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy
odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük.
Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már
sohasem akarnánk megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm és
szexújság, de még szálloda sem. Akkor és ott csináltuk, ahol lehetőség
volt rá, és ha valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeket, és
újra próbálkoztunk. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és
nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehet el se mondtuk.
Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat,
a jóérzés, a felelőség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek
voltunk mi.
Hősök?
Talán.
Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak."
Whaskes
senior tag
csapos2
addikt
FehérHolló
veterán
parandroid
félisten
ngabor2
nagyúr
(Kolombusz)
veterán
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
1000 éve nem játszottam vele, de az egy igazán teccetős dolog volt akkor nekem... ICP-AES (és -OES)-ről magyaráztak csak, nem volt a laborban cucc hozzá...
Ezt eddig nem tudtam. Rejtett linkek elhelyezésére ad lehetőséget. Fegyver a a... tenoristák kezében!
