Aktív témák

  • ladybug

    őstag

    Borka lelkem ma olyat tett, amiért méltán lehetek büszke rá. Délután elémállt, és azt mondta, kenjük be az ecsetelővel az ujját, hogy ne szopja. Rákérdeztem, biztos-e benne. Igent mondott. Bekentük.

    Az első óra nagy szenvedéssel és sírással telt el, de aztán egész estig kitartó és bátor volt. Elalváskor megbeszéltük, hogy még igénybe veheti, de remélem előbb-utóbb ezt is elhagyja. Napközben minden nap bekenem neki, úgy mehet el óvodába. Ebben egyeztünk meg.

    Bátyámék délelőtt mentek haza. Egész normálisan viselkedtek a gyerekek ezalatt a 2 nap alatt. Borka fáradt ki egy kicsit tőlük, de ő nagyon örült, hogy itt voltak. Úgyhogy aktívan töltötték el közös idejüket.

    Ma végre nyugi volt. Nagyon vágytam már rá. Amikor iskola van hétvégén szeretek úgy hazajönni, hogy nyugalom van, csak a család van itthon.

    Ebéd után volt energiám még az adventi koszorúkat is megkötni. Hármat készítettem most is, szépek lettek. Fényképek holnap, mert lemerült a gép.
    Feltettük az ablakra a fénydíszeket is. Nagyon szeretik a lányok, Réka csak csodálta egy darabig őket.

    Kezd karácsonyi hangulatom lenni. :)

Aktív témák