Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Akkor a mai napról illetve hétvégéről még annyit, hogy ezen a hétvégén többet aludtunk, mint otthon szoktunk. Ez talán köszönhető annak is, hogy volt/voltak, akiket Borka reggel ''zaklathatott''. :)
    Ma is negyed 9 után másztunk ki az ágyból. Együttes, családias ébredés és kelés a vendéglátóinkkal. Olyan jól éreztem magam. Egy egyszobás kis lakáskába mennyi szeretet, figyelmesség és kedvesség tud beköltözni pillanatok alatt. Pedig relatíve sokan tartózkodtunk benne.
    Közös reggeli után kellemesen elbeszélgettünk, majd nekifogtunk az ebédkészítésnek. 1-re el is készültünk. Megebédeltünk, aztán Réka is, és indultunk haza.
    A Balatonnál is megálltunk kicsit levegőzni. Szép tud lenni a tó ilyenkor télen is. És végre vezettem, kb 100 km-t. Este 6-ra értünk haza. Réka szinte végig aludta az utat, Borka csak 1 órát pihent.
    Hazaérve azonnali fürdés Rékusnak, majd kipakolás. Gyűlölöm ezt a részét a hazaékezésnek. Azt sem tudom, hogy mit hová rakjak. Tele van piszkos ruhával minden. A gyerekek is nyűgösek, meg én is. Édes kis párom meg rögtön a szép, új gépecskéjével van elfoglalva. Hát nem csodálatos dolog a hazaérkezés egy kimerítő út után?

    Réka megnyugodott a saját ágyikóját meglátva, megérezve. Borka viszont nehezen aludt el. Megszokta ezalatt a 3 nap alatt, hogy velünk alszik el. És most, hogy itthon vagyunk, mindenfélét kitalált, hogy ne egyedül legyen a szobájában. Megértem. Én sem szeretek egyedül aludni. De, hogy folyton közöttünk aludjon, az senkinek nem lenne jó. Így hát megnyugtattam és kicsit ottmaradtam vele a szobában. Nagyon várja már, hogy Rékával legyenek együtt.

    A jelmez sikeresen elkészült. Remélem jól fogja benne magát érezni, és reménykedem abban is, hogy nem esik pillanatok alatt szét.

    Holnap délelőtt még sok dolgom van. Úgyhogy megyek is aludni.
    Még egyszer külön köszönet a kedves vendéglátásért és az együtt töltött kellemes időért Sipinek, Eszternek és Ticinek (Picinek).

Aktív témák