Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
DonDragonka #38324 üzenetére
Nos igen, sok-sok év után az MBAM-ot kivettem az automatikusan indulók közül.
-
válasz
DonDragonka #38321 üzenetére
Na ez milyen?
Elsőnek leválasztottam az USB-s meghajtókat szoftveresen, de fizikailag is:
Akkor még ez volt az eredmény:
Utána kikapcsoltam egymás után, de a két mérés között egyszerrének számít, ezeket:
Malwarebytes Premium (szerintem ez a ludas, jó eséllyel)
AIDA64
Hard Disk Sentinel
Adguard
eredmény:
AS SSD-nél HDS be volt kapcsolva már.
-
válasz
DonDragonka #38321 üzenetére
Ezt én sem teljesen értem, mert teljes HW csere volt. Laptopból vadonatúj PC-be költözött,
Kicsit én is megijedtem ,hogy nem e hardveres a dolog, de - ezért is jó, hogy mindig dokumentálok mindent -, visszanéztem itt a topicban, a korábbi eredményeket még azzal a laptoppal amit a héten eladtam:
2023-as nyári eredmények:
Két dolog derül ki, az egyik, hogy az írási teljesítmény akkor is gyenge volt. A másik, hogy az akkor rendszernek használt SK Hynix-é is az volt (egyébként a topicban akkor volt is erről szó, hogy valami nem okés nálam - ha jól emlékszem ha az USB-s meghajtókat lekapcsoltam volt javulás pl Boot esetén a Hynix-nál).
A legelső mérésnél véletlenül elindult egy böngészőablak, de aztán megismételtem a mérést. Most majd a régi USB-s eszközöket leválasztom, és megnézem úgy is. Ezen felül még tipp, hogy szoftveres, pl rezidens védelmet nyújtó szoftver kavarhat be (MBAM Premium), így a mérés idejére azt is kikapcsolom.
-
válasz
DonDragonka #34704 üzenetére
-
válasz
DonDragonka #34647 üzenetére
Mi az alaplapod típusa? G713?
Öntapadósból pontosan milyet tettél rá?
Tegnap figyeltem még az árakat, ma érkezik meg vissza a laptop, így már döntöttem, megrendeltem a RAM-ot, élettartam garanciával (120 hónap). Az árak most mennek felfele, a PCX-es árhoz képest is olcsóbban kaptam, Notebook.hu-nál már elfogyott, nem akartam 16 GB-on ragadni. -
válasz
DonDragonka #33519 üzenetére
Arra gondoltam, hogy eddig sem variáltam rajta, nekem arra kell, hogy lássam az ágyból is, hogy mikor van teljesen alvó módban (mondjuk ritkán van ilyen), és akkor ugye pirosan pulzál.
-
válasz
DonDragonka #33517 üzenetére
Igen
Mert kicsit tartottam tőle, hogy Windowsban vezérli. Amúgy érdekesség volt számomra, hogy amennyiben kikapcsolom a gépet akkor nem tölti fentebb mint a beállított 60%, pedig ugye a Windows leállt, sőt a gép is. Ellenben amikor elindul, akkor a bootolásig tölti.
Remélem ezzel nem lesz baja
Holnap érkezik elvileg
Január 24-én rendeltem meg, de mindenhol máshol majdnem 10 E Ft-tal lett volna drágább
-
válasz
DonDragonka #33514 üzenetére
-
Thunderbolt
tag
válasz
DonDragonka #33514 üzenetére
Azóta nincs hiba az eseménynaplóban, hogy frissítettem ezt az Intel WDT (watchdog timer) drivert. Gyanús, hogy az okozta a CLOCK_WATCHDOG_TIMEOUT hibát induláskor.
-
Thunderbolt
tag
válasz
DonDragonka #33505 üzenetére
Szia! Tegnap újrahúztam a rendszert, egyelőre Win 10-et. Nem akarom elkiabálni, de eddig úgy tűnik, hogy jól működik alvó mód után.
-
válasz
DonDragonka #33505 üzenetére
Pontosan! Armoury Crate nélkül
Szerencsére az RGB világít anélkül is megy
-
Thunderbolt
tag
válasz
DonDragonka #33499 üzenetére
Szia!
Megpróbáltam, de nem segített. Az Armoury Crate Uninstall Tool-lal leszedtem mindent, és úgy is megvan a probléma. Felpörög a venti 4700-ra, és úgy is marad. Azt vettem még észre, hogy ilyenkor alvó mód után az 5 ghz-es wifit se látja, csak a 2,4-eset, és az Fn + F5-re se állítja ilyenkor a profilokat. Újraindítás után megint minden ok. Azon gondolkozok, hogy lehet újra kellene rakni a Windows 10-et, mert az a windows van rajta, amivel megjött. Hátha az segítene. -
amstro555
tag
válasz
DonDragonka #33489 üzenetére
Kali Linuxot akarok tenni rá. De megoldódott: bios reset. Köszi!
-
válasz
DonDragonka #33500 üzenetére
Már csak annyi, ha sokáig van modern alvó módban a gép, ébredés után nem kap az USB-C-ről DP mode jelet a külsős monitor, de megfigyeléseim szerint, ehhez mindig sokáig kell így lennie.
Mennél magasabb ez a szám, annál biztosabb, hogy csak az újraindítás segít. Bocsi megint nem sikerült rövidebben leírnom
-
válasz
DonDragonka #33488 üzenetére
Telepítéskor le voltak kapcsolva a meghajtók, csak a belső SSD nem. Ez már telepítés utáni állapot. Töröltem minden partíciót telepítés előtt, aztán így hozta őket létre.
-
válasz
DonDragonka #33435 üzenetére
Ja csak nem ébred fel magától a monitor. Tegnap gondolkoztam rajta, hogy miért nem, aztán most beugrott, hogy valószínűleg azért, mert a HDMI kábel a Radeon-on volt, és az az elsődleges... a monitor viszont a Geforce-on van, tehát azt kell beállítanom valahogy, hogy a Geforce-ról is küldje ki a jelet ébresztés után...
-
válasz
DonDragonka #33433 üzenetére
+ Kellett egy DDU is... ja vazze... most gondolj bele... A monitor előtt ment. Arra meg rá van írva, hogy 144 Hz... Ha újrahúzom a rendszert és akkor is ilyen, mert az ASUS berakta ezt a technológiát, feleslegesen utazik a laptop a szervizbe...
-
válasz
DonDragonka #33431 üzenetére
-
válasz
DonDragonka #33429 üzenetére
Mutasd meg privátban, hogy mely részeket fotózzam ki...
-
bandiras2
senior tag
válasz
DonDragonka #33423 üzenetére
Köszönöm, holnap megcsinálom.
-
válasz
DonDragonka #33415 üzenetére
-
válasz
DonDragonka #33413 üzenetére
-
válasz
DonDragonka #33246 üzenetére
Tulajdonképpen az ASUS is ezt javasolta nekem...
Mondjuk mennyivel elegánsabb lett volna, ha eleve nem raknak fel egy 30 napos McAfee cuccot, amit kénytelen voltam azonnal levenni, mert nekem bőven elég a Windows Defender is megfelelő beállításokkal + a Malwarebytes... mert ha még egy egyéves McAfee lenne... de 30 nap, amit kb mindenki letölthet magának próbaverzióként.
-
válasz
DonDragonka #33390 üzenetére
Upsz azt el is néztem, hogy csak 1.2-es köszi
-
válasz
DonDragonka #33387 üzenetére
-
válasz
DonDragonka #33376 üzenetére
Upsz most láttam, hogy lentebb is van amit írtál, el is olvastam.
Szóval a képen amit beraktál, ott van, hogy G-Sync csak a DP-n keresztül. Egyébként az AMD FreeSync is csak azon keresztül megy (elvileg, láttam erről tegnap dokumentumot).
"Miért kéne eladni? Kicsit most ugyan ellentmondok magamnak
, de veszel rá egy USB-c to USB 3.2-es adaptert és akkor az is bőven sokáig elég lesz mindenre is"
Ez viszont megnyugtató. Gondolom az USB-C-t nem lehet megosztani egyébként úgy, hogy a monitor is menjen meg ez is rajta legyen.USB-c to USB 3.2: konkrétan én nem találtam idehaza egyet sem gyorskereséssel. Milyet tudnál ajánlani?
-
válasz
DonDragonka #33378 üzenetére
Minden játékban 60 FPS van... Bármit indítok el... úgy, hogy természetesen a Vsync mindegyiknél ki van kapcsolva.
Szerk: bocsi, elvileg ha az AMD Radeon-t állítom be játéknak, akkor nem lenne korlát, csak ugye az nem képes kihajtani az olyan címeket, mint a Battlefield V vagy 2042. A rendszer automatikusan át is vált az RTX 3060-ra... aztán a Mafia D.E is 60 FPS-en van.
-
válasz
DonDragonka #33376 üzenetére
-
válasz
DonDragonka #33372 üzenetére
"Nekem azon megy a monitor, DP 4K, 10bit, 144Hz, az SSD meg megy USB3.2-es porton, ami a fele sebességen futtatja ugyan az ARION-t de mivel azt csak raktárnak használom semmi jelentősége."
Milyen kábelt és / vagy adaptert használsz?
-
válasz
DonDragonka #33372 üzenetére
Igen, erről a monitorról van szó.
Az a helyzet, hogy ahogyan írtad is az 5900HX Radeonján keresztül megy...GeForce G-SYNC Monitors: Manufacturers & Specs (nvidia.com)
Itt írja is, hogy csak DP, raádsul HDMI-ből is csak 2.x-től felfele, ezen meg 1.x van.Tényleg kell az USB-c az SSD-nek?
Nem gondoltam, hogy megszívatom ezzel magamatBeruháztam egy Axagon EEM2-UG2 Külső SSD házba, most adhatom el, SSD-vel. Egy 5 éves Plextor SSD van benne... jó lenne az USB-n is, csak én balga gondoltam, hogy maxoljuk ki...
Vajon egy ilyen adapter jó lenne?
Delock Adapter USB Type-C male > Displayport female (DP Alt Mode) 4K 60 Hz - eMAG.hu
-
Hoorus
őstag
válasz
DonDragonka #33357 üzenetére
Köszönöm szépen, működik
Nekem a funkcióbillentyűk miatt kell, illetve h csak 60 %-ig töltse az akkut.
Már csak 1 ismeretlen eszközzel küzdök az eszközkezelőben.
Egyszerűen nem jövök rá, h mi lehet. BT is problémás volt mire működésre bírtam, de az meglett.
-
Fritz Teufel
addikt
válasz
DonDragonka #33340 üzenetére
Köszönöm a választ!
-
st3v3np3t3r
nagyúr
válasz
DonDragonka #33310 üzenetére
Persze,hogy nem akkuról. Bocsi, rosszul írtam a korábbit, Optimizeden nem megy megy a dedikált gpu, csak Standardon.
De igazából az Armoury-ban is elég beállítani, a Standard üzemet, ekkor jelzi az IGP-t és a GPU-t, Optimizedben meg letiltja a RTX3050-et.Csak furcsáltam, mert elvileg az Optimized mód nem arra lenne hivatott, hogy a nagyteljesítményű kártya alapból kikapcsolt állapotban tartja és csak akkor kapcsolja be, ha szükséges? Mert ez full nem így működik jelenleg.
-
Joci??
senior tag
válasz
DonDragonka #33301 üzenetére
Igy van, nalam is ez a helyzet, csak nem merem mar sehol kerdezni, mert egyik topic sem kifejezetten errol szol, van ahol valaszra sem meltattak, igy megprobalom mas oldalakrol begyujteni az infokat, meglehetosen nehezkesen megy, sok a kulfoldi oldal, froditas pontatlan stb…
-
Joci??
senior tag
válasz
DonDragonka #33293 üzenetére
Pontosan, de mar eroteljesen gondolkodtam egy ROG/TUF topik letrehozasan, az a Gaming laptop vegyites nem tul jo kombo, szerintem
-
válasz
DonDragonka #33293 üzenetére
Na ez igaz, ezért sem vagyok én sem ott-már.
-
d@minator
addikt
válasz
DonDragonka #33289 üzenetére
Sziasztok!
Asus K50IJ-hez tud valaki BIOS-t? .bin kiterjesztésű kellene eprom égetőhöz. -
válasz
DonDragonka #33287 üzenetére
Igen.
-
Joci??
senior tag
válasz
DonDragonka #33257 üzenetére
Sajnos így jártunk
-
válasz
DonDragonka #33257 üzenetére
Valószínűleg bizonyos típusok tudják, bizonyosak meg nem.
Vagy az is lehet, a régiónként forgalmazott ugyanazon típusok is különböznek. -
xtend
senior tag
válasz
DonDragonka #33208 üzenetére
Igen, az a legbiztosabb.
De van pl egy jó kis segédlet: crucial advisor tool. Ott kiválasztod az adott gép típusát és kiírja hogy lehet v sem upgrade-elni. Pl: [link] -
szita.erno
aktív tag
válasz
DonDragonka #33145 üzenetére
Köszönöm a segítségeket!
-
válasz
DonDragonka #33125 üzenetére
-
válasz
DonDragonka #33111 üzenetére
Akkor annak Wifi 5-ös AC-s wifije van. Legalábbis az Asus oldala szerint...😃
-
válasz
DonDragonka #33109 üzenetére
Na megnéztem az Asus oldalán.
A 2020-as modellek közül az "A" szériának (A15, A17) (Ryzen procisok) csak wifi 5-ös szabványa volt (AC). Viszont az "F" szériának (F15, F17) (Intel procis, 10 gen i5, i7, i9) már tavaly is 6-os wifije volt (AX).
Az ideiek közül pedig már minden változat AX-es 6-os wifivel rendelkezik.
Kérdés neked melyik tavalyi, 2020-as van. -
válasz
DonDragonka #33103 üzenetére
Szép eredmények...😉
Azért érdekes lenne a tufban lévő wifi kártya is, majd nézd már meg, ha tudod.
Ez is ax-es wifi 6-os lesz... -
válasz
DonDragonka #33101 üzenetére
Neked milyen wifi kártyák vannak a gépeidben és hogy szuperálnak?
Olvastam, hogy voltak gondok a wifivel. Bár főleg rog-oknál.
Ez egy i5 11400h-s procis lesz amúgy... -
válasz
DonDragonka #33099 üzenetére
Magyarul manual nem lesz valószínűleg, viszont silentben leskálázza a procit, gput... Ha jól értem.
-
Dello79
aktív tag
válasz
DonDragonka #33082 üzenetére
Hopp ezt nem tudtam, köszönöm!
-
Dello79
aktív tag
válasz
DonDragonka #33075 üzenetére
Nincs win accountom
-
válasz
DonDragonka #33075 üzenetére
Nem is lehet máshonnan, próbáltam, de átdob a Store-ra.
-
válasz
DonDragonka #33055 üzenetére
Kösz beállítottam 60%-ra, meg a Google naptárba beírtam, hogy 330 óránként, hogy ne pont két hét legyen, mert akkor rinyál, hogy sokáig volt váltóáramon, elvégzem a merítést. A következőnél már 60%-ra tölti csak vissza.
Amúgy ja azért adtam el a régi gépet, és váltottam laptopra, mert elegem volt a horror PC árakból amit a chiphiány okozott. Megnéztem, hogy mennyivel tud kevesebbet egy PC-s 3060-hoz képest FPS-ben jétkokban Youtube videók alapján, és nekem bőven megérte. Egyébként is egy 7700K-s gépet váltott amiben volt 32 GB RAM, meg egy 1060-as VGA
-
válasz
DonDragonka #33056 üzenetére
Persze ez érhető is, de ha szakszervizbe cserélk, akkor is hazavághatja.
-
MuMa012
tag
válasz
DonDragonka #32990 üzenetére
250 ezer volt. Ismert az előélete, alig volt használva. Vidéki vagyok, de köszönjük a tippeket, megfogadjuk. Az első, egésznapos használat közben csak egyszer kapcsolt be a ventillátora.
A páromnak egy 5 éves, i3-as, 4 gb RAM-os, HDD-s, csatlakozóinál hibás laptopról átköltözve nagy élmény volt használni.Így majd ha kevés lesz, mindenképpen megfogadjuk a bővítésre vonatkozó javaslataidat. A hűtést meg a saját (HP Probook) laptopomnál még előtte megkérdem, mert annak dolgozik a 2k-s monitor alatt a hűtése mindig.
-
Hoorus
őstag
válasz
DonDragonka #32974 üzenetére
Nincs
G713QM
-
plejik
addikt
válasz
DonDragonka #32959 üzenetére
Vadi új. Kb 6 napos..
Szerintem sem az, akkor jól gondolom.
-
Hoorus
őstag
válasz
DonDragonka #32956 üzenetére
Összes asus-os progi törlés, majd reinstall.
-
Hoorus
őstag
válasz
DonDragonka #32952 üzenetére
Köszönöm a válaszod. Sikerült működésre bírni, de számomra rejtély, hogy miért nem akart működni a dolog... :/
-
avalanche73
csendes tag
válasz
DonDragonka #32839 üzenetére
Uff, most esett le, hogy a hőcső alatt azt értitek, amire én réz hűtőbordaként gondoltam. Végülis heatpipe = hőcső. Bár, amit KillHates írt "elszállt a gáz az egyik hőcsövedből.", ott a "gáz" szó nem világos még.
Köszi, hogy ezt leírtad, ebben lehet valami. Amikor visszatettem, a jobb szélen nem feküdt a helyére a rézcső, de úgy voltam vele, hogy a ház egyik csavarja úgyis lefogatja (láttam a csavarhelyet a szélén). Óvatosan szedtem le, de lehet, hogy picit elgörbítettem azon az oldalon mégis. Viszont a CPU-nál és a GPU-nál egyenként 4 lefogatócsavar is volt, ott, gondolom, jó kell, hogy legyen a felfekvés.... tényleg lehet, hogy a szélen, a levegőlyukaknál levő rész nem fekszik fel teljesen a ház csavarjának lefogatása után sem, és ezért nem vezeti el tökéletesen a meleget? Ha odateszem a kezem, érzem, hogy kifújja, és nem érzem, hogy gyengébben tenné, mint a másik oldalon.... nem tudom. Max szétszedem még egyszer, ha azt mondjátok, hogy érdemes ezzel futnom egy kört.
Még egyszer köszi a tippet. -
Szatekszon
csendes tag
válasz
DonDragonka #32739 üzenetére
Nagyon szépen köszönöm a sigítségedet. Tökéletesen megy így.
-
Panko.o
csendes tag
válasz
DonDragonka #32673 üzenetére
Bluetooth-on keresztül fülesen, jack dugón keresztül fülesen és eszközök nélkül a hangszórón is előjön a jelenség.
-
Metacska
aktív tag
válasz
DonDragonka #32557 üzenetére
És valóban ez okozza problémát. Megoldódott!
Köszönöm szépen! -
Tibkokass
lelkes újonc
válasz
DonDragonka #32542 üzenetére
Köszi
-
F4Zi
tag
válasz
DonDragonka #32456 üzenetére
Köszi, ezt akkor úgy néz ki elég csúnyán benéztem.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Telekom mobilszolgáltatások
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Gyúrósok ide!
- Milyen monitort vegyek?
- Melyik tápegységet vegyem?
- SSD kibeszélő
- Autós topik
- Teljes verziós játékok letöltése ingyen
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- További aktív témák...
- Precision 3480 27% 14" FHD IPS i7-1370P 32GB 512GB NVMe magyar vbill IR kam gar
- Precision 3580 27% 15.6" FHD IPS i7-1360P RTX A500 32GB 512GB NVMe magyar vbill gar
- Latitude 5530 27% 15.6" FHD IPS i7-1265U 16GB 512GB NVMe magyar vbill ujjlolv IR kam gar
- Precision 5550 15.6" 4K+ IPS érintő i7-10750H Quadro T1000 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Új Latitude 5550, 15.6" FHD IPS, Ultra 5 135U, 16GB, 512GB NVMe, Magyar vbill, ujjolv, IR kam, gar
- PlayStation Plus Premium előfizetés 3416 Ft / hó áron!
- Azonnali készpénzes félkonfig / félgép felvásárlás személyesen / csomagküldéssel korrekt áron
- Intel Core 2 Quad Q9550 2.83GHz LGA775 Processzor
- 121 - Lenovo Legion Pro 5 (16ARX8) - AMD Ryzen 7 7745HX, RTX 4070 (48 hónap garancia!)
- AKCIÓ! Intel Core i7 7700K 4 mag 8 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest