Keresés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon jó döntésnek bizonyult hogy tegnap hajnalban mentünk cuncikáért Pestre. Már 7 előtt ott voltunk. Arany pici Katicám végig aludta az odautat és visszafelé is kumott egyet. Legközelebb is így megyünk. 9-re már itthon is voltunk és a dög meleget is kikerültük. Csajok
    Jutott idő pihengetni és tévézni is. A forma 1 egész jó volt de azért fejlődhetne már kicsit a ferrari is. A nagygépre dobtam egy rendszert ami véglegesnek mondható. Majd ott is gépezek. Persze most itt ülök a kicsinél. :DDD
    Ma elvileg a félbehagyott tetőnél leszünk. Egész közel kerülhetünk ahhoz hogy zsindelyezésre előkészítsük. Ehhez be kell fejeznünk az OSB-k felrakását és be kell bádogozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Mindjárt indulunk Pestre cuncikáért. Megpróbáljuk kikerülni a forróságot és nem elcseszni az egész napot az utazgatással. Ezért ma reggel nem lesz teszt. A 3.95Ghz megvan. Egyelőre itt fogok maradni. Új rendszert kell telepítenem egy normális vinyóra mert most egy ezer éves IDE vinyán van a rendszer.
    Ha hazaértünk feldobok pár dolgot a vaterára hátha elviszik. Augusztusban el szeretnénk menni a mátrába pár napra édesékkel.
    Tegnap végre a félbehagyott tetőn ügyködtünk. Most nincs nagyon fontosabb meló ezért kénytelenek vagyunk azt csinálni. Hétfőn folytatjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fülledt meleg van a lakásban. Nem épp tesztelésre való idő de azért elindítottam egy LinX-et. Már biztos hogy 3,95Ghz környékén van a stabil vége a procinak alapfeszen. Ez is bőven elég lesz mindenre.Többet nem nagyon fogom nyúzni. Még egy 19x200-at megnézek de semmi több.
    Tegnap átadás előtti utolsó utáni simításokat végeztük egy háznál . Ott ahol a kis fa trapéz kiugrót csináltuk. Lehet ma is megyünk még oda de ez nem biztos. Mindenesetre egy másik helyen kezdünk. A szokásos félbehagyott tetőt folytatjuk. Elvileg.... Majd alakul.
    Katica békésen alszik. Ma jönnek édes anyukájáék. Képeket tesznek fel a lakásukról mert el akarják adni és közben kicsit unokáznak is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kipattantam az ágyból és elindítottam egy tesztet. Sajnos a 4Ghz azon a feszültségen amit elképzeltem nincs meg ezért lejjebb vettem. Most 3,95Ghz-en megy a teszt és az NB. frekvenciáját emeltem meg. Majd meglátjuk. Közelítünk a 24/7-es beállításokhoz.
    Tegnap délelőtt bezsaluztunk egy födémet és délután folytattunk egy félbemaradt tetőt. Ideje lenne már befejezni de nem rajtunk múlik. Talán a héten befejezzük de ez sem biztos.
    Vasárnap megyünk cuncikáért Pestre. Jó korán fogunk indulni hogy hamar hazaérjünk. Már nagyon várjuk haza. Azt szeretem ha itt van ő is közöttünk.
    szerk: Ma korábban megyek mert úgy néz ki megveszik az E8400-at. Már csak a ramon kell túladnom és akkor megtörténik a csere.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Alapfeszen tesztelem a procit meddig megy. 3,9Ghz már megvan. Most 4Ghz-en fut a LinX. Fél óra lefutott már hiba nélkül. Jó volna ha meglenne és akkor itt meg is állnék. Nem vagyok telhetetlen.
    Tegnap egész nap sufnit építettem amiben macska és kutyaház is van.
    előröl
    belülről
    külön a macskalépcső
    Jól elbíbelődtem ezzel a munkával. Már délután födémet kellett volna zsaluznom. Majd ma reggel ott kezdek.
    Katicám egyre szebb. Nem is értem hogy sikerült ilyen gyönyörűre. Igazi szerelemgyerek. :U
    A nagy Ő-k számomra. :B
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Megjött a 3x2 giga Corsair ramom :)) Teszt folyamatban. :DD Jó volna ha legalább úgy menne ez a proci is mint amit elsőre vettem még anno 2009-ben. Úgy néz ki elviszik az E8400-at is így kerül vissza egy kis pénz a kasszába. Ha minden rendben lesz a memóriával akkor a 2x2G OCZ is megy a piacra.
    Tegnap cserepeztünk és sufnit készítettem. Délután egyedül voltam mert 3 felé dolgoztunk és nem jutott nekem segítség. Ma remélem befejezzük a sufni projektet és utána megyünk csak át másik helyre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Katica nem aludt jól pedig most hogy nincs itthon cuncika közöttünk alszik újra. Emiatt édes sem aludta valami fényesen és persze kihatott az én pihenésemre is. Majd ma talán sikerül aludni.
    Tegnapi nap elég káoszos volt. 2 helyen is dolgoztunk és egyik helyen sem haladtunk igazán. Egy félbemaradt tető hozzáépítést lambériáztunk és léceztünk de abba kellett hagynunk mert egy betonperemet véstek le a kőművesek ami útban volt és addig amíg nem végeznek a terasztetőnél bádogoztam amit ha minden igaz ma lecserepezünk. Még ez sem biztos mert előfordulhat hogy egy 3. helyen fogunk födémet zsaluzni. :DDD
    Nagyon várom már a ramokat hogy megérkezzenek. Tegnap utánaolvastam és sikerült beállítani a biosban hogy terheletlenül visszavegye a feszültséget. A Gigabyte bios után kész szenvedés ez az Asus bios. És ezek az elnevezések... relativ offset- re kellett állítani az abbsolute VID-ről Mivan?! :Y Persze nem sok időt töltök a gépezéssel mert édeséket nem akarom elhanyagolni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar elszaladt ez a vasárnap is. Kicsit szereltem a számítógépet és megnéztem a forma 1-et. Kis séta és már este is lett.
    A hűtőblokkomat szétszedtem és szalagcsiszolóval az oldalmagasságából levettem elég sokat így a teteje majdnem ráér a tüskesorra és a víz nem tudja kikerülni + felkentem az MX2 pasztát és óriási javulást értem el. Még csak egy rövid tesztecskét futtattam de szemmel láthatóan csökkent a hőfok teljes terhelés alatt. Ha minden igaz szerda körül lesz már ramom is . Szereztem 3x2giga Corsairt ami 1600Mhz-es 1,5V-on. Későbbi intelekhez is jó lesz majd. Ez a rampár meg megy a piacra hogy némi pénzt vissza szerezzek a gép árából.
    A forma 1 jó volt. Alo végre tudta faragni a hátrányát. Ennek nagyon örülök!
    Édes nagyon hiányzik! Ez az egy napocska édes kevés vele és a kis dudlibogyókánkal. Indulunk a boltba. Ilyen boldog amikor vásárolni megyünk. Tiszta nő... :DD
    Ma visszatérünk egy félbehagyott munkánkhoz. Gondolom a tulajdonos már tombol.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Próbáltunk sokáig aludni de teljesen reménytelen. 4 előtt felébredtem de sikeresen visszaaludtam még egy órácskát. 5-kor már nem bírtam tovább és fel kellett kelnem. Már egy forrasztáson túl is vagyok. Szétszedtem a vízhűtő blokkomat ami a procin van mert ki kel tisztítani és össze van forrasztva. Lejjebb is köszörülöm azt a közbetétet ami távtartóként szolgál a tető és a talp között. Majd ha felébredt a ház akkor... Remélem sikerül csökkenteni a hőfokokat.
    Tegnap befejeztük azt a kis féltetőt. Még bádogozni és cserepezni kell de mi nagyjából kész vagyunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit késve ébredtünk. Tegnap már jól voltam bár a kedvem nem volt valami vidám. Szívesebben töltöttem volna édesékkel a napot. Az előtetőhöz építettünk még hozzá egy darabot és ma fogunk lécezni kis lambériázás után. Majd csatorna és cserép. Ebből nem tudom mi fog megvalósulni.
    Hazafelé vettünk hővezető pasztát. Sikerült arctic MX-2-t venni ami remélem már jó lesz. Majd holnap megbűvölöm a gépet. Még mindig ramot vadászok. Remélem már összejön valami.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Viszonylag jól aludtam. Tegnap el kellett jönnöm délben haza mert annyira szarul voltam. Majdnem elaludtam a volán mögött. Mikor hazaértem azonnal aludnom kellett egyet hogy helyre rázódjak. Ma már úgy néz ki jól vagyok. Nem tudom mi lehetett ez a nyavaja. Azért úgy jöttem el hogy a kis előtető szerkezetét összeállítottuk és minden gépet ott hagytam ami kelhetett a nap hátra lévő részében.
    Ma bejönnek édesék délután Fehérvárig. Veszek normális hővezető pasztát mert ez a gagyi ami van inkább szigetel mint vezet. Legalább szerelmeim kimozdulnak kicsit.
    Lehet tudok memóriákat szerezni. Jó volna ha összejönne.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Remélem ma már végre jobb idő lesz mert a tegnapi nagy szél rendesen kikészített. gyalultam és egy féltetőt állítottunk. Vagyis csak belekezdtünk de még pár nap rá fog menni.
    Dudlikám már fent van. Nem nagyon alszik akkor amikor mi is fent vagyunk. Tegnap volt tanácsadáson vele édes. Minden rendben van a kis rosszcsonttal. Még nem bújt ki egy foga sem amit nem értünk de azt mondták még nincs elkésve semmiről.
    Tesztelgettem de nagyon melegszik a proci. Vennem kell valami jobb hővezető pasztát és megnézni hogy rendben van e feltéve a hűtőblokk. Talán majd hétvégén... Ramot is keresgélek de nem nagyon találok olyat ami nekem kellene. :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Pocsék idő volt tegnap és ma sem fogunk izzadni ahogy elnézem. Szerencsére nagyobb részét beltérben töltöttük a munkában. Hiánypótláson voltunk amit az átadáskor írtak össze egyik munkánknál. Ma már máshová megyünk dolgozni.
    Apróbb teszteket végzek a gépen. Amíg nincs normális memóriám addig csak rövidke LinX teszteket nyomok amik 10 perc alatt megvannak. Ez is mutat némi stabilitást. Nyilván nem egy órás nyúzás de ez is valami. Most épp 20x200-1,28V megy neki bekapcsolt LLC-al. Érdekes hogy mennyire durván föléfeszel ez az LLC. LinX alatt van hogy 1,31V is beugrik. Feszben ennél feljebb nem megyek mert nem akarom megölni a procit. Ma inkább blck.-t nézek mit megy. Jobban esne egy 17x215/220 alacsonyabb feszen. Majd meglátjuk. Nagyon hiányzik a gigabyte DVID funkciója erről az Asus llapról vagy épp az hogy alapfeszen rögzíteni lehessen és egy alapfeszes tuningban nyomulni úgy hogy terheletlen állapotban visszavenné a feszkót. Ez egy súlyos fekete pont az Asusnak! :(((
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit késésben vagyunk pedig 3-tól fent voltam és egész 3/4 4-ig fent voltam majd bealudtam. Most hogy megjött a hűvösebb idő nekiláttam a tesztelésnek. Apránként haladok. Nem akarok 1,3V fölé menni a procinak ez ha szerencsém van akkor elég lesz a 4Ghz-nek. Ramot kellene vennem de jó árban nincs.
    Tegnap lambériáztunk és ma is lambériázni fogunk. Utána lécezés és OSB-t rakunk zsindely alá. Bár esik az eső ezért ez még változhat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szépen leesett a hőmérséklet errefelé. Na nem mintha baj lenne... Tegnap gyakorlatilag nem tudtam tesztelni mert olyan meleg volt és a proci hőfoka elszállt. Csak annyit csináltam hogy normálisan beépítettem a házikójába. Sajnos vennem kell egy normális tri kitet mert a 2 modul amit a régi gépemből kiszedtem elég hervadtan muzsikál. Épp csak eldöcögök vele ami nekem nem elég. Ha már belekezdtem nem akarom félbe hagyni a gépfejlesztést.
    A tegnapi napunk tökéletes volt! Hosszú idő óta először voltunk rendesen úgy kettesben édessel hogy nem kellett cuncikáért mennünk Pestre. Nyilván a kettes az most már hármas a kis dudlikával . Sétálgattunk és fagyiztunk is. Örültem hogy ilyen napunk volt. Jövő héten folytatjuk. Cuncika elment és már 2x hívta édest. Nehéz lesz ez a 2 hét neki és Katicának is. Imádják egymást!
    Ma nem tudom hová megyünk dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre picit enyhült az a gigantikus forróság! Ettől azonnal tovább is durmoltunk.
    Tegnap megvolt a biziosztás. Nem ért meglepetésként hogy cuncika kitűnő lett mindenből. Egyedül az úszás ami nem ment tökéletesen neki. A bizonyítványosztásnál mindenkit egyesével kihívott Angyalka néni és pár mondatot fűzött hozzá kinek miben kell erősítenie. Csak a mi kis cuncikánknak nem mondott semmi ilyesmit. Név szerint ki lett emelve az első évfolyamból hogy példás magatartása és szorgalma volt egész évben. :))
    Nyilván ezért járt neki egy kis ajándék. Hazaértem a munkából és fürdés után visszamentünk Fehérvárra a játékboltba. Válaztott magának egy varrós cuccot és a tescoban egy plüsskutyust. Hazaérve még gyorsba betoltam egy 20x200-at az új procimnak. Ma rendesen összeszerelem a gépet és mivel hűvösebb az idő ezért tesztelni fogok. :DD
    Cuncit ma viszi el az apja 2 hétre. Érdekes hogy a biziosztás nem érdekelte. :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már van procim is! :)) Egy jobb darab i920-at vettem a lapocskába. Reggel privit írtam a srácnak aki árulja és délután már pénzt kellett szereznem hogy hazafelé fel tudjam venni a cuccot. Az ilyen bizniszt szeretem! Nincs tökölés...Nyami! Majd ha lesz egy kis időm utánaolvasok a tuningnak mert teljesen más ez a bios mint az UD5-nek.
    Tegnap kis fagerendázás és némi műpadló letétel volt a munka. Ma valami befejező simítás lesz. Kis lambériázás és szegélylécezés.
    Ma bizonyítványosztás lesz cuncikáéknál. Este ha jó lesz a bizi elmegyünk valahová közösen.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Juhééé! Működik a lap! Ma meg is veszem. :DD :DD Teszt alatt
    Tegnap délelőtt befejeztük a szerkezetet és kibontottunk egy lépcsőzsalut. Ma nem tudom mit fogunk csinálni de valszeg valami padlóburkolatot fogunk teríteni. Nem tudni...
    A teszt jól sikerült. Elbeszélgettünk a sráccal aki hozta a cuccokat ami nekem nem volt.
    Katica nagyon közel van ahhoz hogy elinduljon. Már stabilan áll és mindenhol felhúzza magát. Lehet egy éves korára menni fog. A meleg még mindig nagyon durván gyilkol. Apámhoz reggel vinnem kell egy gépet mert beszart ami nála van. Lassan kifogyok a gépekből.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Le kellett fürdenem mert éjszaka úgy megizzadtam. Jól esett az a kis langyos pancsi. Egészen felfrissültem.
    Nehezen haladunk a munkahelyen is. Csak ténfergünk és alig termelünk. Jól esne ha egy kicsit lejjebb esne a hőmérséklet. Elég lenne ha 30 fok alatt lenne kicsivel.
    Ma csak délig dolgozok mert délután jön hozzám egy PH.-s tag akivel leteszteljük az X58-as lapot. Ha rendbe működik akkor szerzek bele procit és a másik gépet eladom.
    Cuncika ma a barátnőjénél alszik. Életében először van ilyen kíváncsian várom mit mesél majd a pizsamapartyról.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Piszok meleg van! A ventilátor folyamatosan keveri a levegőt így egy kicsit elviselhetőbb a hőmérséklet.
    Tegnap lefixáltam telefonon a tesztet azzal a sráccal akinek van processzora. Ő fog eljönni hozzám én pedig kifizetem a benzinét. Jól elbeszélgettük. Meg volt köztünk azonnal az összhang. Holnap csak délig dolgozok és utána sietek haza.
    Tegnap alig haladtunk a tetővel. Ebben a hőségben nem is csodálkozom mert ilyenkor gondolkodni se tud az ember nemhogy fizikai munkát végezni. Azért valamit egerésztünk. Sietni kell a szerkezetépítéssel hogy holnap délre készen legyünk vele.
    Gyerkőcök tegnap itthon strandoltak.Pancsika... :DD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jó híreket kaptam! Lehet hamarosan ki tudom próbálni a lapot. :)) Jó ez a PH. Elég összetartó a mag és ott segítenek ahol tudnak. Nem véletlenül ragadtam itt és nem a HWSW.-n. Most örülök.
    Tegnap nem volt épp hideg és ma sem várható hogy fázni fogunk. Éjszaka is kisült a szemünk a panel 4. emeletén. "szerencsére" jól tárolja a hőt a beton. :W
    Édeske is kezd gyógyulgatni. Lassan túl leszünk ezen a megfázáson.
    Nem is tudom mit írjak még le. Egy kis tákolmányt bontottunk el aminek a helyére egy teraszbeépítést csinálunk. Persze egy rom épületről van szó. Még egy kis zsalukő pillér építés is beugrott betonozással.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kutya meleg van a lakásban és ez csak még rosszabb lesz a héten. Majd valahogy túléljük.
    Sajnos egyelőre nem találtam olyat aki letesztelné a lapot amit kaptam. Így nem merem megvenni. Még próbálkozok hátha...
    Tegnap délutánig itthon voltunk és végül elmentünk Tatabányára a Tescoba és a játszótérre kicsit játszani. Élvezték a lányok a játékot én meg elüldögéltem egy padon. Így örül a babapiskótának. :))
    Ma új munkába kezdünk ha minden igaz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Izgalomban vagyok mert tegnap megkaptam az X58-as lapot amit valahogy le kellene tesztelnem és ha működik akkor olcsó pénzért meg tudom szerezni. Ez egy Asus rampage extrem 2. lap. Ránézésre új de nem tudom hogy működik e. Ha igen akkor már kinéztem egy procit is bele. Tudom hogy nem egy mostani fejlesztés de a 2 mag után igencsak sokáig elporoszkálnék ezzel a 4 magos gépezettel.
    Az én torkom is elkezdett fájni. Remélem én nem megyek bele annyira mint a lányok mert annak nem örülnék.
    Tegnap itt voltak édes apukája és az élettársa. Én dolgoztam ezért csak a végére értem haza amikor már épp indultak. Állítólag jó volt a hangulat.Szerencsére Katica is meggyógyult annyira hogy nem nyunnyogott és sokat mosolygott. Nyilván el voltak tőle ájulva. Tegnap esti kép az én Katicabogaramról.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Édes is lebetegedett. Egyedül én tartom magamat a családban. Szerencsére Katica már kifelé lábal ebből a nyavajából.
    Érezhető itt a panelban a 4. emeleten hogy megkezdődött a kánikula. Éjszaka is lehet izzadni szépen. Nyami!
    Tegnap aljzatbetonozás volt a program ami ma folytatódik. Kukim kivan ezzel a munkával de el kell végezni ezt is. Lehet az új munkatársamnak van egy elfekvő X58-as lapja. Azt mondta ha működik olcsón megszámítja nekem. Ezzel esetleg olcsón vissza tudnék keveredni egy 4 magos rendszerre. Majd meglátjuk lesz e belőle valami.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Katica még nincs túl ezen a betegségen. Este is lázas volt de szerencsére éjszaka már tudott aludni. Remélem ma már megfordul rajta. Ma már édesnek is fáj a torka. Nem örülnék neki ha ő is lebetegedne.
    Tegnap a kőműveseknek segítettünk. Ma giga aljzatbetonozás várható. Viszont szereztem egy 30+ éves Stubai szekercét! :)) Van pár darab régi szerszámom amit használok. Ebbe a sorba szépen fog illeszkedni ez a szekerce.
    Lassan de biztosan haladok Zsani laptopjával. Már az utolsó simításokat végzem rajta. Majd hétfőn reggel visszaadom neki.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Katica elég jól belecsúszott ebbe a náthába. Lázas és ömlik az orra. Persze mint afféle gyerek nagyon nehezen viseli a betegséget és nagyon nyűgös. Orvosnál is volt vele édes. 4 rugóba fájt a gyógyszer de nincs mit tenni. Abban bízunk hogy ma már megfordul rajta és legalább a közérzete jobb lesz.
    Tegnap befejeztük a lambériázást és segítettünk térkövezni. Ma lehet új helyre fogunk menni. Valami tetőtoldást fogunk építeni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Katica éjszaka belázasodott. Cunci betegen jött haza az apjától mert az 7 fagyit etetett meg vele. Ennyi esze van. Persze Kati azonnal elkapta tőle. No comment. Ma mindkét gyereknek doki!
    Tegnap lambériáztunk és mára is maradt egy kevés belőle. Utána megyünk bontani egy hozzáépítést amit újra fogunk építeni. Hazafelé beugrottam Zsani lányom laptopjáért mert újra kell telepíteni. Majd valamikor nekilátok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma mintha jobban hatna a kávé. Kicsit késve ébredtünk mert hiába noszogattam az én szerelmemet nem akart kijönni kávét főzni. Én meg képtelen vagyok felkelni ha nincs kész. Érdekes hogy mindig olyan nők vettek eddig körül akik kiszolgáltak. Remélem cserébe azért megfelelő ellenszolgáltatást nyújtok. Ha nem lesz elég neki úgyis kivág.
    Tegnap összesen 3-an voltunk és háromfélét végeztünk. Én körbelambériáztam egy ablakot a kőműves kavicsot hordott a főnök fia pedig nem is tudom.... Hamarabb eljöttünk mert olyan felhőszakadás kerekedett hogy felesleges lett volna maradni. A köminek úgyis mennie kellett haza mert befolyt a házába a víz. Ma nem is tudom hová megyünk. Lehet valami újba fogunk. Itt is lenne még egy napos lambériázás de nem hinném hogy ezt fejezzük be.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Még félig alszok. Most a szokásosnál is nehezebben ébredtem fel. Édes bejött hogy lefőtt a kávé pedig addigra azért fel szoktam ébredni. Dög meleg van a lakásban. Nehezen bírom ezt hogy egyik héten megfagyunk majd utána hirtelen megsülünk.
    Tegnap délelőtt hamar elszaladt. Tulajdonképpen csak boltban voltunk. Dél körül indultunk cunciért Pestre. Apámhoz beugrottunk és még porszívóztunk is az odaúton. Nem akarom hogy tálti annyira leharcolódjon belül. Tiszta röhej volt Pesten hogy a hidakról és rakpartokról az emberek nézelődtek. Szinte végeláthatatlan mennyiségű nézelődő volt. Mintha augusztus 20.-a lenne. Minden rendben volt a nagyobbik lányunkkal. Egy napig volt távol de mégis hiányzott neki Katica. 2 hét múlva már 2 hetekre fog elmenni az apjához. Nem tudom hogy fogja átvészelni ezeket a napokat. Majd meglátjuk.
    Ma elvileg lambériázunk de nem biztos. Nem sok kedvem van semmihez. Ezeken a vasárnapokon szinte nem is tudok pihenni amikor megyünk Pestre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    4-kor ébredtem és ennek nagyon nem örült édes. Nincs mit tenni majd visszafekszünk hátha tudunk még aludni.
    Tegnap nem sok mindent csináltunk. ELvittem a fényképezőt de most meg nem voltunk azon a munkahelyen ahol a képeket készíthettem volna. Ilyen az én formám. Kis vakolásban segédkezés és egy 2 fokos lépcső bezsaluzása. Sok konténerrakás szeméttel. Ez volt a program.
    Még édessel tudtam picit sétálni. Lefelé a lépcsőn :B
    Cuncit elvitte az apja és ma megyünk érte Pestre. Szokásos kör lesz. Apámnál nyitunk és onnan indulunk fel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    3 után ébredtem és nem tudtam visszaaludni. Ez nem azt jelenti hogy kialudtam magamat csak felébredtem.
    Tegnap befejeztem a lépcsőzsalut és mikor elkezdtük betonozni nekem át kellett mennem egy másik helyre szegélyléceket felütni és sziloplasztozni. Pont mire véget ért a munkaidő addigra végeztem is. Természetesen a fényképezőt itthon felejtettem. Majd talán ma elviszem.
    Próbálnám egy DX11-es vga-ra cserélni a mostani kártyámat de nem akarja senki beszámítani. Annyira azért nem rossz de eljárt felette az idő.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos reggeli fáradtság amin nehezen lendülök át. Azért a kávé lassan de biztosan hat.
    El is felejtettem lejegyezni hogy az X38-as lapomon lehalt az összes intel sata csatlakozó. Édes egyik nap be akarta kapcsolni hogy ott gépezzen ahol Katica alszik és nem indult el a gép. Este egy kis időt eltöltöttem azzal hogy kiderítsem mi a hiba. Ilyet még nem is láttam. Még szerencse hogy van 2db. Marvel által vezérelt sata csatlakozó (nem biztos hogy ez a külső cég). Abba átdugtam a merevlemezeket és most minden rendben van. Az optikai meghajtót nem tudom használni mert az is satás. Ezt a lapot se tudom már pénzé tenni. :( Megy amíg megy és utána kuka.
    Egyedül dolgoztam tegnap mert sokan nem jöttek dolgozni és máshová kellettek az emberek. A lépcsőzsalut fejeztem be. Vagyis vasalásra előkészítettem. Ma bevasalom és belevelezem. De még az is lehet hogy vakolni megyek. Ki tudja. Ma viszek fényképezőt és lefotózom amit csináltunk.
    Már stabilan áll Katica és egyre zsiványabb... ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon nehezen ébredtem fel. Hulla fáradt vagyok és jó volna már egy kis napsütés mert nagyon nyomott a hangulatom.
    Tegnap reggel bementem az olajakért és vettem motoröblítőt is. Még délben lecseréltem az olajat és hazafelé már friss kenőanyaggal csapattam táltival. Amúgy teljesen eseménytelen volt a napom. Segítettünk a kőműveseknek. Ma már megyünk vissza a lépcsőzsalut folytatni. tulajdonképpen már csak vasalni kell és az oldaltáblát feltenni a fokokkal. Lehet valami födémet is kell még oda zsaluznunk. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma később indulok munkába mert meghozták az olajcseréhez szükséges dolgokat az autós boltba és az 8-kor nyit. Előtte beugrok a tescoba motoröblítő adalékért és lehet ma ki is cserélem a munkahelyen az olajat.
    Tegnap kőműveseknek segítettünk és ma is ez várható. Kevesen vannak és sok a munka. Na nem mintha nekünk ne lenne mit csinálni de most ez van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tudtam volna még aludni. Az eső esik és ez elég lehangoló.
    Tegnap délig befejeztük a tető lekúpozását és 5-ig benyomtunk egy lépcsőzsalu alját. 5 után átmentünk laminált parkettát szegélyezni amivel elvacakoltunk 6-ig. Kellemesen elfáradtunk. Ma kőműveseknek fogunk segíteni mert nincsenek elegen és vakolni kell.
    Megrendeltem táltinak az olajcseréjéhez mindent. Egész olcsón kijövök. Az olaj és 2 szűrő 9500ft és még ehhez veszek egy motoröblítőt amit csere előtt belenyomok hogy minden dzsuva lejöjjön a motorból. Elvileg ma megérkezik. Muszáj cserélnem mert elég fekete ami benne van és szerintem már megvolt a 10E km is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nehezen ébredtem fel. Elég szomorkás idő vár ma is ránk az ablakon kinézve. Mára már csak kúpozás maradt és utána lépcsőt zsaluzunk.
    Tegnap kicsit előrébb pakoltuk a számítógépasztalt és ami körülötte volt hogy rendesen oda lehessen menni a paradicsomültetvényhez ;] Már 5 db paradicsom gömbölyödik a 3 tövön. Már nagyon várjuk hogy beérjen végre.
    Édesék délután újabb szülinapra voltak hivatalosak. Én addig amíg ők elvoltak játszottam egy bő órácskát a Bioshock inf.-el. Jól esett a játék. vga.-t kellene fejlesztenem de nincs rá pénzem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma picit tovább aludtunk. Kipattant a szemem fél 5-kor de visszaaludtam.
    Tegnap befejeztük a cserépvágást és déltől egyedül voltam ezért nem tudtam nekiállni a kúpozásnak. Átmentem egy másik helyre ahol ajtókat szegélyléceztem körbe. 3 után zúztam is haza az én szerelmeimhez.
    Ma sok pihi lesz. A gépemet átpakolom máshová hogy ne legyen útban a paradicsomoknak. Már a gigapalántánkon is van 1 paradicsom. :)) Arany pici dudlibogyókám hintázik. :DD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi napunk abból állt hogy felmentünk a tetőre picit dolgozni majd jött az eső és lejöttünk. Esett 10 percig és mehettünk vissza. Kukim kivolt ettől. Ma befejezzük a szabást és talán le is kúpozzuk. Ez nem biztos de előfordulhat.
    Jó szoros lett a licit a végén. Persze rálicitáltam még a legvégén de mint a forma1 időmérőjén a legvégén becsúszott egy jobb ajánlat. Nem bánkódok mert van már ugyanilyen teljesítményű fűrészem. Jó volt az a kis izgalom a végére. Ha nem ez akkor lesz másik.
    Egy kép a kis piskótaevőmről :D Már ahol csak meg tud kapaszkodni feláll. Nem sok hiányzik és elindul. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Tegnap elég szar idő volt és ezért egy fél napot fedett helyen voltunk és lambériáztunk. Délután megpróbáltuk felszórni a cserepet de egy pici elmaradt. Azt majd ma reggel még feldobjuk és lehet kezdeni a vágást. Nem sok vágni való van de azért pár órát elleszünk vele.
    Itthon minden rendben van. Édes fülészetre vitte cuncit allergiás gyógyszert íratni .
    Túllicitáltak a körfűrésznél. Sajnos ez is elment.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma időben ébredtünk de már gépeltem egy levelet. A lágyindítót akitől vettem válaszolt. Gariba megjavítja a szerkezetet. Illetve alkatrész és postaárban.
    Tegnap bádogoztunk és cserepeztünk. Ma ha az idő engedi cserepezni fogunk. Be kellene már fejezni mert egy kicsi tető és még mindig ott szuttyogunk vele.
    Már van 3 apró paradicsomunk! :)) Észre se vettem hanem édesék reggel telefonálták meg. Pedig minden reggel locsolgattam és mértem a magasságukat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit késésben vagyunk. Nem sok időnk marad egymásra ilyenkor mert 6 után már indulok munkába.
    Tegnap bádogoztunk és minimálisat cserepeztünk. Ma folytatjuk ugyanezt mert egyikkel sem készültünk el.
    Édesem vett egy szatyor rucit drága kis Katicánknak mert olyan gyorsan növekedik. Ez az élet rendje.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Tegnap eljöttem 2-kor a munkából mert kicsit több időt akartam szerelmemmel tölteni. Jó volt ez a plusz idő. Kaptam szülinapomra egy pár papucsot és egy szív alakú tortát is. Nyami!
    Lambériáztunk beltérben ezért nem áztunk meg. Úgy volt hogy nekem át kell mennem bádogozni oda ahol a tetőt csináltuk de végül elmaradt. Majd ma lesz a napja amíg a többiek folytatják a lambizást.
    Nem bírtam magammal és elkezdtem licitálni egy körfűrészre. Majd meglátjuk mi lesz belőle.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyok 39 éves. Nem tartom a szülinapomat de édes készül valamivel. Zavarba jövök ha valamivel meglep. Ennyit rólam.
    Tegnap nem T.bányára mentünk hanem Fehérvárra . Vagyis elindultunk és menet közben jutott eszembe hogy mi lenne ha gyereknapra egy használt bicót kapna cuncika. Előző nap kinéztünk egyet Kápolnásnyéken de nem volt nálunk telefonszám. Beugrottunk apámhoz kicsit netezni és megérdeklődte édes meg van e még a bringa. Megvolt és elmentünk érte. Szuper kis bicója lett cuncinak. Délután az ovistársa szülinapjára már azzal tekert. Én itthon maradtam mert forma 1-et néztem és rendet raktam a pincében. Beköltözött a pincetársunk és összébb kellett húznunk magunkat. Nem sok időm volt pihenni de nem panaszkodom. Ma lehet előbb eljövök. Majd meglátjuk milyen lesz a helyzet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Persze ma is 5-kor már felébredtem pedig ma pihenhetnék. Ráadásul este még a BL. döntőt is megnéztem és csak utána aludtam és mégsem tudtam 5-nél tovább aludni.
    Tegnap befejeztük a kerítéselemek furkálását. A hulladékból készítettem az én szerelmemnek egy vágódeszkát. Nagyon örült neki. :B
    Édesék teniszversenyen voltak cuncikával. Első helyezést ért el a korcsoportjában. Tamás bácsival a teniszedzővel. Rettentően boldog volt hogy életében először nyert egy versenyen. :))
    Mára azt terveztük hogy átugrunk gyereknapozni Tatabányára de esik az eső ami már el is mosta ezt a programot. Mondjuk ha elállna akkor esetleg elugranánk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam mert nagy léptekben gyógyul az ujjam. Többször is befújtam ilyen aloe verás gyógyfolyadékkal ami úgy néz ki gyorsítja a hegesedést és gyorsabban gyógyul a sebem ami nem volt gyenge.
    Tegnap a beígért kerítéselemfúrást csináltuk. Ma délig el is készülünk. Muszáj sietni mert délben érkeznek a tulajok és addig be kell fejeznünk. Még némi szépészeti munkákat végzünk az átadás előtt de semmi komoly. Remélem nem maradunk sokáig és jöhetek haza az én kacsáimhoz.
    Katica tegnap a coci dobozára támaszkodva felállt. Fontos volt lejegyeznem hogy később visszakereshető legyen. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szarul aludtam mert tegnap sikerült egy óriásit ráütnöm kalapáccsal a bal mutató ujjamra. Szépen szétvertem a kis drágát. Rohadtul fájt és még most is nagyon durván sajog. Néha előfordul az ilyen ha kalapáccsal dolgozik az ember. Befejeztük a lécezést és ma mehetünk kerítéselemeket furkálni. Ezt azért írtam le minden nap mert már kedd óta naponta 3x hallottam a főnökömtől hogy ma hová fogunk menni és mit fogunk csinálni. :DDD
    Nagyon várom már a vasárnapot hogy itthon lehessek az én kacsáimmal. Cunci is változik. Nem szeret már annyira az apjánál lenni, inkább velünk marad itthon. Itt van igazán családban. Ott még az apja jelenlegi barátnője sem kedveli szerintünk mert amikor ott van nem nagyon mennek el hozzájuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma picit később vagyunk. Lehet emiatt a vacak idő miatt aludtuk túl magunkat. Tegnap befejeztük a tetőszerkezetet és ma fóliázunk és lécezünk. Természetesen ma fúj a szél mint állat. Öröm lesz a munkánk. Ma mindenképpen be kell fejeznünk mert holnap kerítéselemeket kell furkálni.
    Táltosomra használt gyújtáselosztót keresgélek nehogy megint ott hagyjon az út szélén. Remélem találok olcsón egy olyat ami nekem kell.
    Katica tegnap volt védőnőnél. Pont annyit tud mint amennyit tudnia kell 10 hónaposan. A hossza viszont már 1 éves szinten van. Gyorsan nődögél a kis dudlibogyónk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Tegnap talán nem fáradtam el annyira és ezért az alvásom is nyugisabbra sikerült. Tetőt folytattuk amibe múlt héten kezdtünk bele. Ma befejezzük a szerkezetet és holnap belécezzük. Sietnünk kell mert pénteken kerítésléceket kell furkálnunk egész nap.
    Katica jobban van bár nem aludt jól. Egész zsivány. Már mindenhol pakolna. Igazi nő. Minden érdekli és mindent megkóstol.Pelenkázó alatt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kati 3 óta bömböl. Fájdogál a hasa mert nem volt széklete egy ideje. Vissza kell térnünk egy másik fejte tejpépre mert ez amit most evett nem jó. Az legalább rendesen beállította a kakit.Most épp édesem fürdeti hátha a meleg víz segít.
    Tegnap felkeltünk és nem azonnal indultunk útnak. Még picit lustiztunk és élveztük az együttlétet. Pestre szokásos módon mentünk. Előbb beugrottunk apámhoz és utána mentünk csak tovább. Apámnál
    Cunci rendben jött haza. Örült nagyon Katicának. Már hiányzott neki. Mivel időben hazaértünk még elmentünk fagyizni egyet. Jól esett a séta a több órás autózás után.
    Ma folytatjuk a tetőt ha minden igaz amit csütörtökön félbe hagytunk.
    SZép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon hulla vagyok! Még majd csak most iszom meg a kávémat de addig amíg elkészül ide ültem.
    Tegnap befejeztem a tetőt kenesén. Természetesen fényképezőt elfelejtettem magammal vinni ezért képek most nem lesznek. Padlás burkolással nem kellett foglalkoznunk csak a saját dolgunkkal. Cserepeztünk és a bádogozást fejeztem be. Fél 5 körül indultunk hazafelé de miközben tolattam ki a gazból elakadt tálti alján a benzincső és szétrántott egy toldást. Le is állt a motor de akkor még nem tudtuk hogy csak ez lesz a baj. Lejtőn megpróbáltuk belökni de nem akart elindulni. Nagy kutatás kezdődött mert nem volt szikrám. Kiderült hogy egy apró jeladó vezeték szakadt el ami a gyújtáselosztóból küld jelet. Na azt a vezetéket nem volt semmi megtoldani. :Y Azért munkatársamnak sikerült és utána pöcre indult táltosom. Most sem hagyott a világvégén hű paripám. Ma Pestre kell elvinni a seggünket. Reggel azért alá fekszek hogy a benzincsövet jól toldottam e össze. Nem szeretném ha elfolyna a benzinem menet közben.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban kell indulnom mert be kell fejeznem a tetőt kenesén. Most mondanám hogy normál időben tudunk végezni de sógor kierőszakolt egy kis padlás burkolást is. Nem tudom így hogy fogunk végezni. Kukim tele van vele... Majd lesz valami.
    Tegnap be kellett fejeznünk a gipszkartonozást ezért kicsit rá kellett húznunk. Erre számíthattunk mert kedden vissza kell menni tetőt építeni.
    Cuncit is elvitte az apja. Nélküle nagy itthon a csend. Majd holnap megyünk érte Pestre. Pár szót beszélt édes az apjával. hamarosan eladják a lakást és utána el is válnak. Lassan alakulnak ott is a dolgok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Épp 4-kor aludtunk vissza édessel. Katica fent volt én pedig wc.-n jártam. Mindjárt paradicsompalánta ültetés lesz. Kaptam munkatársamtól 3 kifejlett példányt mert a mi kis tejfölös doboz tenyészetünk behalt. Ezek vannak vagy 50cm-es kifejlett példányok. Megpróbálunk ebből paradicsomot nevelni. Már nem kell túl sok és teremni fog. (reméljük)
    Tegnap egy fagerendázatot készítettünk gipszkartonozáshoz és be is szigeteltük. 30m2 körüli részt készítettünk. Ma rászórjuk a lécvázat és bekartonozzuk. Ez a terv.
    Készítettem 3 remekbe szabott képet a zsindelyről.
    1
    2
    3
    A meredekebb tetőt nem mi csináltuk csak átzsindelyeztük. Most is itt kartonozunk.
    Tegnap reggel felhívott a sógorom és felnyomott agyilag. Azt hitte hogy ma megyünk Kenesére. Vagyis tudta hogy nem de mégis tette a hülyét hogy még meg kell csinálnunk a padlás leterítését OSB lappal, holott az nem volt benne a vállalásunkban. Mondtam is neki hogy előbb a tető legyen lefedve és csak utána lehet szó a pluszmunkáról. Volt némi ordibálás mert azt hitte hogy erőből rá tud beszélni de most tévedett... Már tavaly is megfogadtam hogy nem dolgozok neki mert erre nincs szükségem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jó hangulatban ébredtem. Tegnap előbb eljöttünk mert befejeztük a lécezést és nem volt kedvem átmenni máshová dolgozni. Így kicsit több időm maradt az én kacsáimra. Közösen mentünk cuncikáért a teniszre édessel. Nagyon ügyesen üti már a labdát. 25.-én lesz egy kis házi verseny. Remélem jól fog szerepelni.
    Sajnos túllicitáltak a körfűrészél. Nem számít majd lesz másik. Ez a pénz is megmarad.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nap napot követ és teljesen befásulok. Nem tudom magamat kipihenni és nem tudok a szeretteimmel eleget foglalkozni miközben nem jutunk egyről a kettőre. Hiába dolgozok sokat közel sem keresek annyit amivel egy picit jobban tudnánk élni. Megpróbálunk spórolgatni de nehezen megy. Most nyáron kell összegyűjteni a téli megélhetést de ez nagyon gyászosan megy. Minden drágul és egyre több pénzbe kerül a napi megélhetés. Sajnos a pénztárcám azt kiáltja hogy rosszabbul teljesítek mint 4 éve. Elvileg elértük a gödör alját és ennél már csak jobb lehet de ki tudja az építőipar mikor mozdul meg úgy hogy azt érezni is fogjuk. Sokan nem várták ki és elhúztak külföldre dolgozni de valahogy nekem nincs kedvem elmenni. Ha megyek akkor családostól és vissza se jövök többet. Persze a kivándoroltak jót röhögnek a mi nyomorunkon azzal a fizetéssel a zsebükben amit ott keresnek. Na de elég a kesergésből!
    Tegnap léceztünk és befejeztük a szerkezetet. Némi betonozás is becsúszott hogy tovább tudjunk haladni a tetőépítésében.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Még félig alszok. Nehezen jön az az egy két gondolat amit lejegyeznék a tegnapi nappal kapcsolatban. Felállítottuk a szarufákat és ma már lécezni fogunk. Nagyjából ennyi történt a munkahelyen. Itthon minden rendben zajlik. Mindenki egészséges és gyönyörű. Az élet szépen csordogál a maga kerékvágásában. Nemrég még tél volt most meg már május közepe van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lassan de biztosan hat a kávé. Nehezen vettem rá magamat hogy kimásszak az ágyból. Szerencsére a tegnapi brutális szél mára megszűnt. Szép volt abban az időben tetőt állítani. Egy egyszerű kis tetőről van szó amivel hamar megleszünk. Lefúrtuk a talpszelement és már fel is dobtunk 2 pár szarufát. Ma lehet megleszünk az összes szarufával és utána fóliázhatunk is. Gépek rendben üzemelnek.
    Katica stabilan mászik négykézláb. Ha valaki megindul ő követi mint egy kiskutya. Igazi csibész! Már pakol is amit csak elér és hajszál híján feláll. Gyorsan el fog indulni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Gyorsan elrepült ez a vasárnap. Picit szereltem és megnéztem a futamot. Mindkét esetben sikerélmény volt. Az olajozót csak ki kellett pucolni és Alo. nyert. :)) Édesnek jutott a maradék idő. Ebből le kell vonni azt amikor cunci épp nem adta anyát és csak vele foglalkozhatott, tehát volt egy közös órácskánk. Az idő is retek volt. Reggeli boltbamenetelnél eláztunk, a délutáni sétánál meg piszok szél fújt. A szél most is tombol odakint. Imádni fogom hogy ebben az időben tetőt kell ma állítani. Majd alakul. Szombaton fényképezőt akartam vinni hogy lefotózzam a zsindelyezést de szokás szerint elfelejtettem. Még megyünk oda ezért lesz időm megörökíteni.Indulunk a boltba. :)
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre ma pihenőnap! Esik az eső így nem tudnék amúgy sem dolgozni. Nem is akarok! Ma a családé vagyok. Némi szerelés és forma 1 nézés kivételével.
    Tegnap zsaluztunk és sok apróbb munkát végeztünk. Ajtóbeállítás és szigetelést is végeztünk. A gépet leváltottam az új gépemre. Úgy néz ki sikerült megjavítanom a lánckenő rendszert. A másikat hazahoztam mert azon meg bedöglött. Szétszedtem de a pumpa jó ezért valami dugulás lehet. Majd megszerelem azt is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Esik az eső. Ezt nem tudom számomra jó hír e. Majd meglátjuk. Ha kinti munkánk lesz akkor nem jó hír, de van bőven beltéri matatásunk is. Tegnap befejeztük a fatárolót és a zsindelyezést is. Ma elvileg kerítés tetejére peremet fogunk zsaluzni. Ez még nem biztos de ezt rebesgették tegnap.
    Nagyon várom már a holnapot. Elvileg itthon tudok maradni pihenni de nem biztos. Lehet dolgoznom kell és akkor egy újabb hét fog lecsúszni pihi nélkül. Elvileg megjavítottam a fűrész olajozóját. Majd meglátjuk mit produkál az életben. Éppen jókor készült el mert a másik pont bedöglött. Javíthatom azt is megint.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos hullamerevséget lassan oldja a kávé. Elég fáradt vagyok. Mindjárt itt a vasárnap és pihenhetek.
    Tegnap egy kis fatárolónak álltunk neki. Ma ha minden igaz be is fejezzük. A fűrész olajozója természetesen nem működik. No comment. (kérdés-válasz) :((( Megtartom a gépet mert van már egy ilyenem és talán meg tudom javítani azt a fránya lánckenőt. Makitának egy súlyos fekete pont ezért a műanyag vacakért amit oda terveztek! :W Motorja természetesen kifogástalan és elnyűhetetlen. Még a héten tönkre ment a nagykörfűrészben lévő lágyindító is amit nemrég vettem. Szuper!
    Dudlibogyókánk ma éjszaka aludt először a kiságyban. Egész jól sikerült az alvás. Eddig közöttünk aludt mert édesnek kellett hogy lássa minden percben a légzésleállás veszélye miatt. A veszélyes időszak elmúlt és átköltözik szép lassan cuncikához.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most vagyok csak igazán kómás mert 3-tól 4-ig fent voltam és miután megszólalt a rádió azután aludtam vissza. Majd 3/4 5-kor riadtam fel. Kukim kivan! :W
    Tegnap majdnem befejeztük a zsindelyezést de elfogyott a kúpelem. Ma hoznak pótlást. Némi bádogozást is csináltunk. Megjött a fűrész is. EMBER! :Y Hogy lehet egy gépet ennyire lealázni?! Ez már nem is retek hanem ganyé. :Y 2 órámba telt hogy valahogy kivakarjam a redvából. A motorja szépen működik (makita) de az olajozója még kétséges. Ez volt a legfontosabb elem hogy működjön. Persze amikor az eladót megkérdeztem működik e azonnal igenlő válasz jött. Ennek némileg ellentmond az hogy a lánc amit küldött hozzá az fullosan ráégett fűrészporos volt és a vezető csillagkereke be volt állva szépen. Ezek azok a jelek ami a kenés hiányára utalnak. Nem értem miért kell olyat állítani amiről nem tudjuk hogy igaz e. Ilyenek a magyar emberek. Már csak 10 nap és lesz egy újabb körfűrészem is. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit fáradt vagyok. Tegnap jól belehúztam hogy már csak 1 napra keljen lemenni cserepezni. Beléceztem és be is szegtem. A szellőzőszalagot felütöttem és a lezárófésűt is feltettem. A bádogozás több mint felét megcsináltam ezért már tutira elég lesz egy nap a befejezéshez.
    Megjött a láncfűrész csak édes nem tudta átvenni. Majd ma megy érte a postára.
    Ma már a zsindelyezést befejezni megyek és talán nekiugrunk egy kis féltetőnek. Nagyon várom a vasárnapot amikor végre nem dolgozok. Már rám fér. Édes is nagyon hiányzik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma talán picit pihentebben ébredtem bár a több heti munka már eléggé lefárasztott. Tegnap édesék elkísértek munkába így nem voltam egyedül. Sokat jelentett hogy ott sertepertéltek a csajok. Ha nem is teljesen de legalább egy picit együtt voltunk. Egész jól is haladtam a munkában. Belambériáztam és le is fóliáztam a garázst. Ma be kell léceznem és le kell szegnem a tetőt. Ha tudom akkor a bádogozást is el kell kezdenem.
    Sajnos még nem jött meg a vaterán vett láncfűrészem. Jó lett volna ha már ideér de nincs mit tenni. Majd ma felhívja édes mi a helyzet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Talán ma nem vagyok annyira fáradt pedig tegnap keményen kellett nyomni hogy befejezzük a szerkezetet. Ma lambériázok és lécezek. Egyedül lennék de édes elkísér Katicával. Ott elég nagy a terület és eljátszhatnak amíg én dolgozok. Reggel elvisszük isibe cuncit és mire vége a sulinak hazaérünk érte.
    Nagyon nem tudok mit írni csak a munkáról mert teljesen kiestem a családi életből. Már nagyon hiányzunk egymásnak. A mai nap talán jó lesz ebből a szempontból hogy ott lesznek édesék.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit hulla vagyok. Tegnap elég későn tudtunk nekiállni dolgozni mert 9 körül ért csak oda az anyag. Ma már remélem jobban fog menni a meló. Be kell fejeznünk a szerkezetet mert holnaptól egyedül fogok menni fóliázni és nem maradhat olyan munka amihez egyedül kevés vagyok. Elég szoros lesz ez a nap.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lesz mit pótolnom olvasásban mert tegnap este nem volt netem. Voltak is elvonási tünetek rendesen.
    A zsindelyezést befejeztük és fele kúpozás is kész. Ma saját munkára megyek. Muszáj ezt is megcsinálnom mert ez hozhat más munkát is. Bent nem szóltam róla mert kifejezetten rossz szemmel néznék hogy maszekolok.
    Katica kicsit megfázott. Jó volna ha megerősödne az immunrendszere mert elég sok nyavalya kapja el. Nem vészes betegségek de azért ezek se verjék le a lábáról.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most épp elvonulóban van a vihar. Remélem napközben nem fog esni az eső mert még van egy kis zsindelyezésünk hátra. Azt hittem hogy tegnap befejezzük de nem sikerült. Pár négyzetméter mára is maradt amit ma fogunk beütni. Délután már kupozhatunk ha minden jól megy. Még valahogy segítenünk kell kivezetni a turbókazán csövét a tetőn is. Jó hogy zsindelyezés után jut eszébe mindenkinek hogy ezt is meg kell oldani.
    Gyerkőcök jól vannak. Katica már stabilan mászik előrefelé is . El kell gondolkodnom a gépeim és apró mütyürkéim feljebb pakolásában. Cunci szépen tanul. Van vagy 3 szerelme az isiben. Nők.... Édes is jól van. Hiányzunk egymásnak de nincs mit tenni. Akkor kell dolgozni amikor munka van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész kipihent vagyok. Tegnap csak fél 2-ig dolgoztam és picit tudtam édesékkel is lenni. Ez sokat jelentett nekem. Már nagyon hiányoznak az én kis nunókáim. A játszóteret úgy ahogy biztonságossá tettem és ezért egy darabig nem fog háborgatni Dud. Ne is zavarogjon mert most mást kell csinálnom majd. Már beszéltem a sógorommal és hétvégén megyek garázstetőt készíteni. Addig ebben a két napban egy kis zsindelyezés és valszeg zsaluzás lesz a munka. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A munka ünnepét egy kis munkával ünnepelem meg. Remélem nem leszek olyan sokáig játszóterezni és pár órácska jut az én csajaimra is.
    Tegnap délelőtt zsindelyeztünk de délután becsúszott egy kis zsaluzás és betonozás amivel elbíbelődtünk majdnem este 6-ig. Öröm járta át a lelkemet. Hétfőtől itt is nekiállhatunk egy tetőnek. Persze még ezt be kell fejezni . Itt ráadásul még egy fafödémet is be kell nyomnunk. Majd idővel mindenre sor kerül.
    Vaterán megvettem a láncfűrészt és a nagy körfűrészért is harcban vagyok. Édes örül nekem. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos hullamerevség lassan oldódik a kávéban. Életem nagy szerelme nélkül mit sem érnék. Ő az aki hajnalok hajnalán felkel és lefőzi a kávét amitől fel tudok én is ébredni.
    Ha minden igaz akkor ma befejezzük a zsindelyezést és csak a kúpozás marad hátra. Nagyon várom ezt a pillanatot mert a kukim kivan. Belekezdtem 2 licitbe is a vaterán. Egy elektromos láncfűrész és egy giga körfűrész a tét. Édes szelíd elnézéssel konstatálja hogy ismét gépeket akarok venni. Ilyen vagyok.
    Katica napról napra ügyesebb. Mindenhez odakúszik és szájba veszi hogy ehető e.
    Holnap játszóterezek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar elszaladt ez a vasárnap is. Semmi extra nem történt. Én a játszóteret építettem 3-ig és édes bejött Fehérvárig busszal apámhoz. Ott beszálltak Katicával és ő vezetett Pestig és haza. Tulajdonképpen ez volt a vasárnapi pihenésem hogy édes vezetett én meg mellette üldögéltem. Szerdán még mennem kell ide a játszótérhez és többé kevésbé elkészül a torony de mostanában nem akarok menni oda. Hét végén garázstető készítés lesz a munka. Elvileg még 3 nap zsindelyezés van hátra ott ahol dolgozunk de ez még változhat. Már a kukim kivan vele teljesen. Még 2 meredek tetőrészt és egylaposabbat le kell fedni. Jó volna túlesni rajta...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem tudtam belépni egy ideig. Biztosan karbantartották az oldalt. Tulajdonképpen semmi különös nem változott az elmúlt napokban. Reggel fáradtan ébredek és nehezen de azért regenerálódok mire munkába kell állni. Munkahelyen zsindelyezés ezerrel és utána itthon egy kevés idő a családdal. Azért tegnap kicsit jobban haladtunk mert volt egy plusz segítségünk és az idő délig kicsit felhős volt ami sokat jelentett.
    Ma változik a helyzet. Haverhoz megyek játszóteret folytatni. Na ez nem lesz sokkal jobb mert ő meg állandóan aggódik és izgul, ezzel idegesítve engem. 3-ig nála meló és utána irány Pestre cuncikáért.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Csak a szokásos fáradtság ül rajtam. Elvileg ma 3-ig vagyunk, de ez nem biztos. Főleg azután hogy megtudja a főnök hogy holnap nem megyek dolgozni. Megyek játszóteret építeni. Kell egy kis változatosság mert már a kukim kivan a zsindelyezéssel. Talán a mai napon túl leszünk a felén de ez nem biztos.
    Reggel beugrottam apámhoz mert a tyúkoknak vittem forgácsot. Ha már ott voltam felszereltem a tetőcsomagtartót. Szuper kis csomagtartó. Erős és gyorsan lehet felszerelni.
    Cuncit elvitte az apja ezért vasárnap még munka után Pestre is el kell menni érte.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég fáradtka vagyok. Szeretném azt írni hogy éjszaka ki tudom magamat pihenni de ez nagyon messze áll a valóságtól. Inkább az édessel együtt töltött perceket keveslem. Már fél 6-ig kell dolgoznunk annyi a munka. Kukim kivan.
    Tegnap zsindelyeztünk. Ebben a melegben szinte tüzel a kezünkben az anyag. Rálépni nem lehet mert elkenődik. Egy moslék vele ilyen időben dolgozni. És még a felénél sem tartunk. Mármost ki vagyok akadva.
    Megérkezett a csomagtartó. Egész használhatónak tűnik. A csávó nem csomagolta be hanem nemes egyszerűséggel összeszigszalagozta és egy madzagon kötött rá egy táblácskát papírból amire a címet írta. Ilyet még nem láttam. :Y Az biztos hogy értékelésnél a csomagolásra max 2 csillagot adok neki.
    Reggel korábban indulok mert apámnak viszek egy kis forgácsot. A tyúkoknak jól fog jönni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szép lassan ébredezek. Tegnap eljöttem korábban haza hogy kicsit az én csajaimmal legyek de ez édeskevés. Elmentünk fagyizni és ennél több nem fért bele. Elmélyülten fagyizunk.
    Teniszen Katica. :))
    Ez a zsindelyezés nem életem nagy szerelme, főleg ilyen meredek tetőn. El fogunk vacakolni vele egy pár napig még. Ma jó ha az első oldalt meg tudjuk csinálni és még azon kívül sok van vissza. A meleg se nekünk se az anyagnak nem tesz jót. nagyon figyelnünk kell rá hogy ne olvadjunk bele.
    Szegény Katica este hányt. Nem tudom mi lehet a baj. Lehet napszúrást kapott szegényke.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most éledezek. Kezd melegedni az idő ami plusz leveszi az energiát. Zsindelyezünk ahol ráadásul figyelni kell hová lépünk mert ebben a melegben szinte folyik a zsindely.
    Ma el fogok előbb jönni haza ha úgy alakul. Kicsit édesékkel együtt akarok lenni. Már nagyon hiányoznak pedig csak alig több mint egy hét múlt el azóta mióta együtt töltöttünk el egy egész napot. Sokára lesz még amikor újra együtt tölthetünk egy egészet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma is kicsit késésben vagyunk. Pont reggel édes az álom.
    Tegnap délelőtt ajtókat állítottunk be és volt némi betonozás. Délután nekiálltunk zsindelyezni. A régi részből lebontottunk egy darabot és bealátétlemezeltük. Kiütöttem egy fél négyzetméter zsindelyt hogy a tulajdonos lássa milyen lesz. Az az aggodalma hogy a régi deszkázat át fog látszódni mert vékony az alátétlemez. Szerintem ez nincs így de neki is látnia kell mielőtt felütünk több négyzetmétert.
    Édesék esténként megvárnak a játszótéren. Együtt elmegyünk a boltba és úgy jövünk haza. Kell ez a pici közös séta.
    Vettem vaterán táltira egy tetőcsomagtartót. A régi teljesen meghalt és valamivel hurcolnom kell a létrámat és ha úgy adódik akkor némi fát is. Remélem a héten megjön.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Épp bezártam amit eddig írtam. :W
    Zanzásítva ennyi állt benne: fürjól szerkezetkész - fáradt vagyok - imádom édeseméket.
    Mi a játszón
    Nincs kedvem újra írni amit begépeltem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma is munkanapom van. Ha nem havernak mennék segíteni fürjólat építeni akkor alapot kellene betonoznom. Most pár hétre előre nem lesz szabadnapom. Majd ezen azért valahogy változtatnom kell de még ne rohanjunk előre.
    Tegnap alapot ástunk. Természetesen egy giga diófa gyökereivel is meg kellett küzdenünk. Imádtuk!
    Édesék kimentek a ligetbe délután mert egy rendezvény volt ahol a gyerekek készíthettek maguknak játékokat. Szuper dolgokat készítettek. Nagyon jól érezték magukat. Kár hogy nem tudtam velük menni.
    Egyre többen telefonálnak munka ügyben. Egy ács is hívott hogy menjek át hozzá dolgozni de nem lehet. Kenesére is mennem kell 2 hét múlva dolgozni és Akarattyán is lenne egy tető átcserepezés. Elképesztően beindultak a dolgok. Azért mértékkel kell majd ügyködnöm mert nem szeretném Katicámat és édesemet elhanyagolni. Azért a pénz nem minden.
    Sajnos ma nem látom a futamot. Remélem Alo. ezt is behúzza. Jó esélye van rá. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk 85 hónaposak! Nem semmi idő telt el azóta hogy szerelmünk realizálódott. Azóta van egy álomszép kisbabánk és akár lehet hogy még egy testvérkéje is lesz valamikor.
    Tegnap befejeztük a bádogozást. Ma valami alapot fogunk kiásni és bebetonozni. Ismét nem kell azon aggódnunk hogy korán érek haza. Hazafelé nem szabad elfelejtenem bemenni oda ahol a játszóteret csináltam mert folytatnom kell. A gyalumat is elkérték kölcsönbe vasárnapra pár pallót meggyalulni.
    Katicánk már stabilan ül és fel is tudja magát húzni ülő pozícióba. Nemsokára már mászni fog a kis drágám. Sajnos még elég beteg. Remélem már kifelé jön belőle mert nagyon szomorú azt látni ha egy gyerek beteg.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Beköszöntött a nyár! Nem számítottam rá de bekövetkezett. Tegnap bádogoztam és a visszavert napfénytől teljesen leégtem. Nyami! De legalább meleg van! Már a kukim kivolt a sok esővel és hideggel. Ha szerencsém van akkor ma befejezem a bádogozást. Ez azon is múlik hogy egyedül csinálom vagy lesz segítségem hozzá.
    Katica szépen belemászott ebbe a nyavajás torokgyulladásba. Szegénykém nagyon szenved ettől. Édes nem sokat alszik éjszaka. Én persze mint a mormota úgy durmolok. Tudom hogy a kis drágaságomat óvja az én szerelmem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kis csúszásban vagyunk ismét. Akkor alszunk a legjobban ha szól valami zene. :DDD
    Tegnap nem nagyon haladtunk mert munkatársamnak elég sokszor el kellett mennie. Egy darabig szenvedtem egyedül de meguntam és csak tébláboltam. Azért beépítettünk 2 padlásfeljárót és lambériáztunk is ragalját. Ma befejezzük a ragalját és nekilátunk a bádogozásnak. Elő kell készülnünk a zsindelyezésre mert lehet ma megjön az anyag.
    Sajnos Katica belecsúszott a betegségbe. Elvitte édes dokihoz ahol megállapították hogy torokgyulladása van. Adtak rá antibiotikumot és remélem hogy hamar rendbe hozza mert elég nyűgös.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Katicánk lebetegedett. Nem annyira veszélyes de szépen köhög. Ma elviszi édes orvoshoz hogy adjanak rá valamit.
    Tegnap elkészítettük a másik oldali fagerendázást és le is lambériáztuk. Ma szerintem még egy kis ragalját lambériázunk és beépítünk 2 padlásfeljárót. Lehet máshogy fog alakulni a munka de ezt valószínűsítem.
    Érdekes hogy idén mintha megmozdult volna az építőipar. Főnököt is sokan keresik munkával és engem is meg megtalálnak hogy ezt azt kellene csinálni. Ez jó hír mert elég siralmas volt az utóbbi pár év.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elfelejtettük beállítani az ébresztőt ezért fél 5-kor ébredtünk fel. Picit késésben vagyunk mert ma korábban indulok melóba. Viszek apámnak egy zsák forgácsot mert kell a tyúkjainak. Tegnap fafödémet készítettünk és a gerendák gyalulásából bőven került neki forgács. Ma nem tudom mit csinálunk . Lenne még egy födém darabka de ott ki kellene vakolni és egy ajtónyílást is vágni kellene mielőtt a fafödémet elkészítjük.
    Katica kicsit köhörészik ami nem jó. Pont most fázik meg amikor végre jön a tavasz? Tegnap volt idén az első nap amikor pólóban tudtam dolgozni. Végre lesz egy kis színem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar lecsusszant ez a vasárnap. Reggel lecseréltem a kerekeket és elmentünk édessel sétálni. Felgyalogoltunk a pékhez és beugrottunk a pennybe is. Siettünk haza mert kezdődött a futam. Végignéztem mert minden úgy alakult ahogy szerettem volna. Utána indultunk is Pestre. Szokásos látogatás apámnál és már indultunk is tovább. Megálltunk sétálni a randihelyünkön. Sütött a nap de nem volt igazán meleg. A szél elég erősen fújt. Katica először ült fűben. Nagyon élvezte a dolgot.kép
    Felvettük cuncikát és hazafelé bementünk a mekibe enni. Persze pár képet itt is készítettünk. Kis éhenkórász ;]
    Ma valszeg fafödémet készítünk. Sok gyalulás és lambériázás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    4 óra 2 perckor felébredtem de szerencsére vissza tudtam aludni. Pofám leszakadt volna ha egész héten nem tudok felébredni órára most pedig csak úgy kipattan a szemem abban az időben amikor kelni szoktunk.
    Tegnap lambériáztunk és zsaluztam. Ennyi. :D
    Ma zsúfolt napunk lesz. Reggel a futam előtt át akarom cserélni a nyári gumikat mert tegnap nem volt rá érkezésem és futam után irány Pest. Ott akarunk egyet sétálni a jó időben . A kongresszusi központnál randiztunk először és picit felidézzük a kezdeteket. Első csók és első khmmm...( ;] ) És tessék. Most a magunk kis Katicáját tologatjuk majd ott. Nyami! Már így ülünk.
    Tegnap kaptam ingyen egy szuper kis telefont az egyik PH!-s sráctól. Szeretem amikor ilyen összetartó egy csapat. Én is ahol tudok segítek. Talán épp naki adtam egy tápot mert szüksége volt rá. Köszönöm neki a mobilt. :R
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugalmas éjszakán vagyunk túl. Mindenki aludt és ez jó hatással van a közérzetemre. Úgy néz ki tudtam telefont szerezni a tönkrement helyett. Nem új készülék de nekem tökéletesen megteszi.
    Tegnap egész nap lambériáztunk. Volt némi eső is mert amúgy olyan régen esett hogy kellett. Ma gondolom folytatni fogjuk ezt a műveletet.
    Ha olyan idő lesz akkor amikor hazaértem kicserélem nyárira a gumikat. Nem tart sokáig és remélem már feleslegesek a téli gumik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól ébredtem. Tegnap teljesen meghalt a mobilom. Idejét nem tudom mikor volt utoljára hogy telefon nélkül megyek el itthonról. Édessel ingyen beszélünk és ki is használtuk rendesen mert reggel-délben-este beszéltünk. Kíváncsi vagyok hogy fogom bírni. Persze pótolni fogom mielőbb.
    Munkahelyen nem történt semmi érdekes. Lambériáztunk és alátétlemezelést fejeztük be. Ma szerintem fafödém gerendázást fogjuk csinálni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma időben ébredtünk de nagyon nehezen kászálódtam ki az ágyból. Most kezd hatni a kávé. Eddig csak álmosan ténferegtem. Amúgy is hat a kávé mert érzem hamarosan futhatok a wc.-re. ;]
    Tegnap lefedtük OSB.-vel amit építettünk és rádobtuk az alátétlemezt. Nekiláttunk felütni a homlokára a lambériát mert kell a bádogozáshoz. Ma szerintem ezt folytatjuk de lehet az is hogy mivel ez a tető nem ázik megyünk és belekezdünk egy másikba. majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Megint picit később ébredtünk. Érdekes hogy nem ébredünk fel amikor megszólal a rádió csak sokkal később.
    Tegnap befejeztük a szerkezetet és nekiálltunk lécezni. A régi tetőbe belecsatlakoztunk és szépen bontottuk ki a zsindelyt. Természetesen utána derült ki hogy az egész tető át lesz zsindelyezve. Nyami. Ezért kellett óvatosan bontanunk ami 2x annyi idő volt mintha vandálkodtunk volna. Rengeteg a munka. Azt se tudjuk hová kapjunk annyi mindent bevállalt a főnök. Én meg egyedül vagyok ács és egy segédem van. Majd lesz valami.
    A mostani vasárnapot még együtt töltjük édessel de utána beindul a vasárnapi munka is. Nem örülök neki de akkor kell dolgozni amikor munka van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit később ébredtünk. Elég viharverten aludtam és persze pont akkor jött meg az álom amikor már kelni kell. Tegnap majdnem teljesen összevágtuk a toldás szerkezetét. Ma befejezzük és nekiállunk a lécezésnek és bekötni a régi tetőbe. Hirtelen rengeteg munkánk lett. Két nagyobb tető, egy előtető és 150 méter kerítéslábazat zsaluzás vár ránk. És persze még ezt is be kell fejezni. Nem semmi mennyiségű munka. Közben tegnap felhívtak hogy a játszóteret is be kell fejezni. Mindemellett még kollégám fürjóljának a felépítésében is részt veszek ahol még egyéb ácsmunka is van. Ennyit a vasárnapjaimról. Azért majd nem eshetek át a ló túloldalára. Pihennem is kell és a lányokkal együtt lenni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit hulla vagyok. Úgy elröppent ez az egy nap pihi hogy szinte észre sem vetük. Vagyis inkább nem is pihenőnap volt mert sokat járkáltunk. Még délelőtt elindultunk. Voltunk az Auchanban és a plázában és egy Kínaiban is. Cuncikának cipőt kellett venni mert kilyukadt a régi. Kapott még ceruzákat és radírt is. Édes nacit és a kedvenc forrócsokiját én meg úgyis megveszem magamnak ami kell. Katica minicipőt kapott. Apámnál is voltunk ahol telepítettem a mobilnetet. Egész jó sebessége van. 4/1-ről 8/1-re nőtt a sebessége. Már csak a gépe egy lassú vacak. Neki megteszi...
    Ma újra munka. A másik oldalon állunk neki a tetőtoldásnak. Lehet az egész tető át lesz lécezve és cserép megy rá a zsindely helyett. Ki tudja. Remélem nem lesz eső mostanában mert elegem van belőle.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit késve ébredtünk ma reggel. Jól esett a kis lustálkodás. Pindurok még alszanak csak mi vagyunk fent édessel.
    Tegnap talpszelement fúrtuk fel és szinteztük ki. Még egy pici alátétlemezezés hátra volt amit befejeztünk és le is telt a munkaidő. Édes anyukájáék eljöttek hozzánk látogatóba. Itt voltak pár órácskát unokázni. Hoztak pár szép rucit a lányoknak. Persze Katica bömbölt nála ezért nem készült közös fotó róluk.
    Ma bemegyünk Fehérvárra shopingolni és táltit is kiporszívózom. A múltkori takarításnál csak a nagyját tudtam kitakarítani. Utána elmegyünk apámhoz az internetet beállítani és jövünk is haza.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éjszaka arra ébredtem hogy valami keserű epéset buktam. Ilyen se volt mostanában. Nem tudom hová tenni az esetet. Lehet csak este bezabáltam és attól volt. Nem vagyok rosszul bár van nyomás a fejemben. Lehet lebetegszem? :F
    Persze tegnap megjött az eső 10 körül. Azért mert egy kicsit esik még nem állhatunk meg. Mintha mi sem történt volna folytattuk a munkát. 1x amikor nagyon szakadt lejöttünk és bementünk a házba. Már nagyon elegem van az esőből és hóból. Úgy néz ki az egyik toldásra elkészült a tető a bádogozásra és a zsindelyezésre. Ma még lehet lambériázzuk az alját vagy nekiállunk a másik oldali toldásnak. Majd alakul.
    Édesék ha jó idő lesz akkor lehet bebuszoznak fehérvérra és megvárnak apámnál. Elvileg jó volt a net modem csak a régit uninstalálni kellett volna. Ennyit értek a mobilnethez. Mostanában amúgy is keveset foglalkozom a hardverekkel. Nem követem már hol járnak a fejlesztések. Nincs időm olvasgatni amikor itt vannak az én szerelmeim.
    Tegnap valami szuper versenyen voltak délután cunciék. Március 15.-én lett volna megtartva de mivel törölték ezért tegnapra csúszott. Állítólag nagyon szuper volt! Katica is élvezte a tömeget. Ilyen csillag születik féle versengés lehetett az iskolák között ahogy elmesélték. Volt versmondás, énekeltek és zene is volt. Kár hogy nem tudtam elmenni. Elvileg jövő hét pénteken gálaműsor lesz. Arra el fogok kéretszkedni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Épp nem esik semmi és ez remélem így is marad. Tegnap a kis tető hozzáépítésünket dolgoztuk össze a régi tetővel és még a mai nap kell arra hogy többé kevésbé vízhatlanná tudjuk tenni. Rá is kellett húznunk fél órát hogy már éjszaka ne ázzon be a régi épület. Ma a lécezést fejezzük be és az OSB-vel való burkolást.
    Tegnap fél 5 felé felhívott volt feleségem hogy hétfőtől nem ide mórra fog járni középsuliba a lányom hanem egy alapítványi iskolába és ezért szerezzek neki laptopot. Nekem erre nincs pénzem és ezt finoman közöltem is vele. Plusz havonta 43 rugó a tandíj. Ebbe sem tudok beleszállni mert nem megy. Miért nem választottak olyan sulit ami nem kerül pénzbe? Érthetetlen...
    A jelenlegi családom megélhetését is vérverítékkel tudom csak előteremteni és nem tudok/akarok még több terhet cipelni a vállamon. Van neki egy élettársa aki nem dolgozik. El kell zavarni munkába és abból lehet dőzsölni. :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Később ébredtünk és elég kómás vagyok. Szerencsére nem esik semmi és ettől máris jobban indul a napom.
    Tegnap a tetőt folytattuk. Egy pici hozzáépítés ez aminek a szerkezetét többé kevésbé befejeztük. Ez az egyik oldala a munkának de a másik feléhez is építettünk egy toldást. Ma lécezzük és OSB-vel burkoljuk.
    Már nagyon várom a vasárnapot hogy együtt legyünk édessel. Ezek az időjárások eléggé megviselik a hangulatomat. Folyton ázunk amit rühellek! Ehhez még jön egy kis szél is és végleg kiakadok. :(((
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már megint szakad az eső. :((( Tegnap nekiálltunk egy tetőnek aminél szintén áztunk és ma folytatnunk kellene de ebben az időben nem fog menni. Csak elektromos gépem van és én se nagy kedvvel áztatom magamat. Talán egy kis gipszkartonozás van még amit lehetne csinálni. Majd meglátjuk. Ez a szemét eső ne essen mostanában mert elegem van belőle.
    Munka után felhoztam az ütvefúrómat és fúrtam 2 lyukat a plafonba a konyhában. Most ott van a hinta. Így esetleg tud édes főzni és mosogatni úgy hogy Katica elvan. Már majdnem mászik a kis tündérkém. Vagy ezen a héten vagy a jövő héten elindul a mászás. Imádom nézni ahogy egyre ügyesebb és okosabb.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit bealudtunk. Egy órácskával később vagyunk. Vagyis inkább mi még téli időszámítás szerint élünk.
    Tegnap délelőtt mentünk cuncikáért Pestre. Előtte beugrottunk apámhoz egy rövid látogatásra. Kapott egy jobb modemet a mobilnethez csak nem tudta telepíteni. Én sem tudtam mert nem ismerte fel a rendszer. Szerintem hibás a modem. Mondtam neki hogy vigye be a t-mobilhoz és cseréltesse ki.
    Utána indultunk tovább. Édes vezetett most hogy ilyen ügyesen rendbe tettem a féket. Ráfért némi gyakorlás mert rég vezetett. Ennek ellenére nem ment rosszul neki. Cunci előtt elugrottunk a sport babakocsiért amit az apja vett nekünk. Nagyon szuper és végre befér belülre táltiba. Így nyugodtan mehetünk bárhová sétálni mert nem kell cipelni Katicát. Cuncival minden rendben volt. Nagy sikere volt nála is a hintának. Sokat hintáztatta dudlibogyót .csajok hinta közben.
    Csak őket locsóltam meg az iszonyat szagú kölnimmel. ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Édest már meglocsoltam. Pár csepp vízzel ébresztettem és utána a halálosan büdös kölnivel szúrtam neki. ;]
    Tegnap sokat romantikáztunk. Összebújva néztünk két nagy duettet és sétáltunk is egyet a szakadó esőben/hóban, térdig érő szélben.
    Mivel volt anyagom rá és szerettünk volna egy biztonságos bébihintát ezért egy szűk óra alatt összedobtam Katicának.Azonnal imádta a Szerelmem! :))
    Ma megyünk cuncikáért Pestre és beugrunk a babakocsiért is amit az apjától kapunk.
    Szép húsvétot mindenkinek és a lányoknak sok locsolót.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szakad az eső odakint. Olyan rég esett... :(((
    Tegnap reggel munka előtt elugrottam a körfűrészért. Elvileg kicserélte a csapágyakat. Megkaptam azt a négyet amit kiszerelt belőle és azok közül egyik sem gyári volt. Most vagy már cserélték és leszarták milyet tesznek bele vagy csak adott a srác olyanokat amilyeneket ő beszerelt. Ez már csak az én paranoid fejemben van. Mindenesetre most ezzel kicsit fel lett újítva a gép. Következik a gyalugép amihez ÉN veszem meg a csapágyakat és valszeg veszek egy lehúzót is és magam kicserélem. Ez a legbiztosabb.
    Kerítéselemeket furkáltunk egész nap. Szerencsére befejeztük. Már nagyon unalmas volt. Délben kiporszívóztam táltit. Nem lett tökéletesen tiszta de egy réteg kosz eltűnt. Majd ha szárazabb idő lesz újra nekifutok.
    Ma pihi. Édessel összebújva megnézünk 2 nagy duettet. Esetleg picit játszok a Bioshock inf.-vel. Megpróbálok kevesebbet mérgelődni a körülöttünk lévő hazug, átvágós, törtető világon.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák

Hirdetés