Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
thotzoltan
tag
-
Zanik
addikt
Edigitálnál 1990Ft ez most!!! Annyit megér.
-
Sohasem tekintettem a mobileszközökre komoly játékkonzolként, de a GTA széria és más hasonló kaliberű programok miatt már kénytelen vagyok. Láttam én is több androidos rendszert, azonban ehhez a Powershellhez hasonló megoldásút nem. Itt tetszik, hogy a PS Vita kompaktságához hasonlóan a "kijelző" középre kerül, nem pedig a kontrollerre. Az androidosoknak valóban van választásuk, az IOS pártiaknak azonban (JB nélkül legalábbis) nincs. És ez bizony gáz.
Akármennyire is szeretem a Logitechet, ez a kontroller úgy gagyi, ahogy van. Ha tízezer forint körül adnák, még el is gondolkodnék rajta, azonban ezt így és ennyiért felesleges is volt kiadniuk. A fő gond egyértelműen a joystickok hiánya. Árkád játékokat persze lehet ezen is játszani, de a neten található videók alapján a komolyabb cuccok már csak úgy mennek, hogy egy-egy művelet (Dead Trigger esetében a fordulás) erejéig bele kell nyúlni a képernyőbe. Az ötlet tehát remek, a kialakítás első ránézésre jó, de ezt így felesleges volt piacra dobni. Csak remélni merem, hogy jönnek majd a konkurensek.
-
Ed3r_X_
nagyúr
Hmm, FPS-t ezen hogy is lehet játszani, analóg karok nélkül? Így hiába támogatja a DT2-t.
-
balazs1022
őstag
Én a Real Driftet és a San Andreas-t nagyképernyős TV-n nyomom. Vezetéknélküli PS3 kontorllerrel (ami 500 ft volt hibásan + egy 480ft-s ebayes HDMI kábellel). Magyarul a telefon csak egy konzol. Nincsenek felesleges kábelek és a hdmi-n van usb ami tölti is a telcsit. Néha igen szórakoztató így gémelni egyet. És szerencsémre olcsón megúsztam.
-
oraihunter
aktív tag
Rendben is van, de az ár nekem kicsit.....
-
Napfénysüti
nagyúr
Mikor az első oldalon olvastam hogy csak Apple termékekhez való kiegészítő már gondoltam hogy húzós ára lesz de azért 32k még így is meglepett pedig azt tudtam hogy a Logitech sem épp az olcsó árairól ismert.
Egyébként kényelmes ezt használni? Elég furának tűnik a gombok meg a D-pad elhelyezése. Nincsenek túl magasan? -
nemlehet
őstag
Miracastal, vagy mini HDMI-vel már meg lehet csinálni ezt tudtommal. Nekem volt a tabletemen HDMI és használtam is. Van 1-2 játék amiket szivesen eljátszogattam volna nagyobb képernyőn lévén pl a Asphalt 8 vagy Real Racing simán jó TV-re kötve, de pl Dead Trigger és a Modern Combat is simán megteszi egy kis casual gamelésre. Lenne rá igény, mert egyre több jó és komoly játék jön ki az okostelefonokra. Főleg, ha lenne bennük több játékos mód is szerintem elég sok 15 év alatti gyereknek elég lenne arra, hogy "átugrok a haverokhoz aztán csapatjuk délután kicsit"
-
r4z
nagyúr
Nem kicsit röhögtem, amikor megláttam ezt a képet:
Csak szerintem néz ki nagyon idiótán ezen a hosszúkás izén az az apró Pac-Man?
-
bostone
addikt
A kiadók megegyezhetnének egy közös szabványban, amely támogatja a kontrollereket. A játékok minősége lassan beérik és elképzelhető, hogy a userek nagyobb képernyőn is folytatni szeretnék az ügyködést. Persze lehet én látom rosszul, lehet egy hardcore gamer nem vetemedne mobilra. Személy szerint el tudnám képzelni, hogy a mobilt beállítom a dokkolóba, az meg automatikusan felveszi a kontaktot a tv-vel, pc-vel, miafenével... A játékot onnan folytatom, ahol a buszon félbehagytam, a böngészőben megtalálom az épp aktuálisan nyitva hagyott tartalmakat, levelekre válaszolhatok stb...
-
balazs1022
őstag
Hat az ötlet tetszik. 10 ft-nal tobbet nem er. Max akkor ha vm (i iphonénál) nagyobb beeiptett kijelzot tartalmazna. Az akkumlator jo otlet. A jatekok mennyisege keves. A bal oldali iranybillentyu rossz, az iranyokat szét kellet vna osztani es nem egybe kionteni. 10 alatt mar lehet Ps3 kontrollert kapni amin az osszes jatek jatszahato. Amivel ez többet tud az az akkumulátor, mas nem. Meg sztem mennobb egy ps3-ast elovenni mint egy ilyen muanyag lécet.
-
Mate
nagyúr
Lehet rosszul látom, meg emlékszem, de:
A logitech jó pár évig csak különböző pc-s perifériákat gyártott jó minőségben, jó pár lépéssel a többi cég előtt.
Ezután tabletek, telefonok terjedésekor elkezdtek mindenféle *art gyártani, hogy kiszolgálják azt a célközönséget is. Nem jött be a számítás és spórolás volt a többi részlegen, de továbbra is nyomatták a mobil eszközöket.Majd talán tavaly belátták, hogy kudarc és közölték, hogy visszatérnek az eredeti útra és minden beleadnak pc perifériák terén.
Ezután pár sikeres és jó termékük gyártását megszüntették és most kirukkoltak ezzel?
Aztán majd megint jön a nyavalygás, hogy nem megy.....
-
Nem tudom iOS alatt lehetséges lenne-e, amit az Archos Gamepad-nél meg lehet csinálni Androidon: ott külön kell betanítani a játékoknak a tabletre épített kezelőszerveket. Állítólag nagyon jól működik, elvileg mindennel kompatibilissé teszi a konzolos vezérlőgombokat.
-
Peterson_
addikt
A powerben igen, a többiben nem tudom.
Szerk.
Most látom, már a kolléga válaszoltnoxwill:
-Meg kell toldani egy GameKlip-pel, és máris elszállt a probléma.
Igaz, így sem lesz olyan mint pl az Xperia Playnél volt, azzal tényleg bárhol lehetett játszani, de sajnos hamar kifújt a dolog, se support és a hardver is harmatgyenge volt.
Később már nem is nagyon adtak ki játékot play gamepad támogatással. -
Tidzsimon
őstag
Moga powerben van. Kínában kicsit jobban ráállnának, nagy bizniszt csinálhatnának ebből. A jelenlegi controllerekhez nem egy agysebész feladat a megfelelő fröccsöntő szerszámot elkészíteni, hog legyen rajtuk egy ganeclip szerű valami.
Noxwill, kell egy satu, egy küllő, meg egy fogó. Kevés cellux meg egy ócsó hátlap.
Keress rá xda-n a controller phone mountra. Van pár megoldás. -
rdt89
addikt
Nem rossz ötlet, de ha az ember megtoldja ezt az árat 10 ezer forinttal, egy olyan tablethez jut ami 7" kijelzővel van ellátva, erős hardverrel, és a psp-ről ismert gombokkal, aminek a különlegessége, hogy kivétel nélkül mindegyik játékhoz kompatibilissá tehető a fizikai D-Pad a tableten.
Hátránya, hogy Kínai és a garanciáztatás, de ha ezt valaki bevállalja, sokkal nagyobb felületen és sokkal nagyobb és masszívabb gombok segítségével tolhatja a kedvenc játékait. Legyen az Android, Ps1, GBC, GBA, Snes, N64...
A készülék neve JXD S7800b (én már lassan 2 hónapja vagyok ilyennek a tulajdonosa és abszolúte más irányba viszi a játék élményt.)
Tehát ezek a gépekhez csatlakoztatható D-Padok 32-ezerért vagy a múltkor bemutatott Samsung Joy 25 ezerért elég nívós ár, például egy ilyen készülékhez képest amit felvázoltam. -
Mért van az, hogy minden ilyen jellegű kiegészítő ára a csillagos eget verdesi? (Ami használható is, nem holmi kínai valami) A Samsung kontrollerjének ára is vicc, pedig jó volna valami jóféle kontroller, ami tényleg csak kontroller, és 10k alatt van.
Mondjuk én szerencsés vagyok az Xperia SP-mel, mert használhatok Dualshock 3-at, de arra nemigen fogom beilleszteni a telefont -
batai15
félisten
Na az ilyen cumók miatt szeretnék egy szifont egyszer.
-
Paul119
addikt
Eléggé gagyi hatást kelt
-
Peterson_
addikt
válasz
Blindmouse #16 üzenetére
Akartam is mondani, hogy ennél kb minden piacon lévő megoldás jobb(Moga pl) , arról nem is beszélve, hogy általában olcsóbbak is.
-
Blindmouse
senior tag
Szóval annyi kezelőszerv már nem jutott rá hogy egy FPS-t lehessen játszani. Nem baj, jó lesz super márióhoz.
-
mandalor123
csendes tag
LoL ennyi pénztért már veszek egy használt 3ds-t
-
Arcanis
aktív tag
Az ára honnan jött? A logitech oldalán most "csak" 22eFt.
A karcolástól miért féltek? Az anyagleválasztás mechanikai feltétele, hogy a "szerszám" (esetünkben műanyag belső burkolat) keményebb legyen a "munkadarabnál" (iPhone 5 hátlap - fém és üveg). Szerintem legfeljebb akkor karcolódhat meg a telefon, ha bejut pár homokszem a tok és a hátlap közé.
-
nemlehet
őstag
Nagyon fura, hogy erre nem állnak rá a gyártók... Nem hiszem, hogy akkor was ist das lenne egy normális játékvezérlőt gyártani telefonokhoz. Csak egy megfelelő szoftver kell hozzá.
Azt hiszem az Archosnak van egy "gamertabja" ahol egy klüön archos-os progival szépen rá tudod huzigálni a fizikai gombokat a képernyőre és funkciót rendelni hozzá. Ez a része nagyon penge, a tab már nem annyira, mert picit gyenge a hardver és a ház is gagyi. Szóval ha az Archosnak megy akkor egy nagyobb cégnek miért nem?
De a PS3-as kontrolleres megoldás sem rossz, az is sokkal jobban működik mint bármelyik hivatalos megoldás, csak sajnos root kell hozzá....
Pedig igény lenne rá, mert több olyan játék is van amivel azért nem játszik mert rühellem ezt a tapicskolást.
-
Muki94
aktív tag
Egy jack aljzatot sem lett volna egyébként hülyeség elhelyezni rajta...csak kihangosítva játszani buta ötlet.
Az árról jobb nem mondani semmit... -
Csapoati
nagyúr
Krikettezők előnyben, tökéletes ütőnek ahhoz a sportághoz.
-
halkow
őstag
jobb is lehetne ennyiért
-
GALARDO
addikt
Tetszik, jó cucc!
-
vicze
félisten
válasz
Meteorhead #1 üzenetére
Elé írod a gyártót és láss csodát.
-
legiaap
félisten
Vajon mennyi játék kompatibilis vele?
Amúgy nem rossz cucc, nekem tetszik. -
Meteorhead
aktív tag
Szeretnék gratulálni a marketingeseknek a Google-immunis névválasztásért. Aki a csilliónyi Windows PowerShell találat közül kiválogatja azt a párat, ami erre a termékre vonatkozik, annak előre is kezet csókolok.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
ma Mostani tesztalanyunk egy kimondottan iOS eszközhöz tervezett kontroller, mellyel bár teljesebbé válik az élmény, sajnos kevés játékkal kompatiblils.
- Wise (ex-TransferWise)
- Nők, nőügyek (18+)
- Milyen processzort vegyek?
- Xiaomi 15 Ultra - kamera, telefon
- Hosszú bejegyzésben érvel a Nothing az UFS 2.2 mellett
- Akciókamerák
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Japános és zombis lett az új AMD Software
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- További aktív témák...
- Satechi 200W 6 portos USB C hálózati töltő /// Bontatlan // Számla+Garancia
- NOMAD ÉS EPICO iPhone 16 Pro Max Bőrtok
- Xiaomi 15 Ultra Photography Kit Legend Edition
- OnePlus 11 - Spigen Tough Armor telefontok, fekete
- Apple Airtag 4 Pack Bluetooth Nyomkövető, Bontatlan, Új, 4 Darabos Csomagolás, 1 Év Apple Garancia
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad Yoga X390 - i5-8G I 8GB I 256SSD I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RTX 3060 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- AKCIÓ! Apple Watch Series 7 45mm Cellular rozsdamentes acél óra garanciával hibátlan működéssel
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 7 9700X 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- DELL PowerEdge R730xd 12LFF+2SFF rack szerver - 2xE5-2680v3,64GB RAM,4x1GbE,H730 RAID v ZFS
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest