Új hozzászólás Aktív témák
-
nji
aktív tag
Én most erre gyúrok. Felettébb érdekes, hogy a bevizsgálás előtt meredeken esett az akku állapotának százaléka, majd bevzsgálás után egy helyben maradt tavaly október óta. Ez alapján simán szoftveres manipuláció, mint korábban a telefonoknál, amikor a régebbieket szándékosan lassították. Addig használom, amíg 80% alá megy, aztán újra beküldöm egy hivatalos szervizbe.
-
Azt sejtettem, hogy csak fődarabcsere szintű javítás van. És onnan meg mondjuk valamennyire jogos, hogy tényleg nagyon gatyának kell lennie az akkunak, de ez a fenti 81%-os szitu is elég szar.
Tehát itt egy árlista egy authorized service provider-től, és ezek (a watch része) is csak akkor érvényes, ha az akku 80% alá ment már? -
Nem világgaranciáról beszéltem.
Magyarországra vonatkozóan az Apple adja a 3 év garanciát, ezt konkrétan kiemeli, bár különbséget tesz az "Apple egyéves korlátozott jótállás" és a "fogyasztóvédelmi jogszabálok által biztosított jótállás" között, az nagyon ködös, hogy mi a kttő között a gyakorlati különbség", HAZAI viszonylatban. A legutolsó mondatot pedig ember legyen a talpán, aki értelmezni tudja, HAZAI viszonylatban (az idézet z Apple hivatalos szövege, "Apple garancia":
"A magyarországi fogyasztók általi vásárlások esetében a fogyasztóvédelmi törvények szerinti jótállás a kiszállítás napjával lép érvénybe, és a termék vételárától függően egytől (1) három (3) évig terjed. Az ilyen igényekre a helyi jogszabályok által meghatározott feltételek és követelmények vonatkoznak.
A fogyasztóknak jogukban áll választani, hogy az Apple Egyéves Korlátozott Jótállás vagy a rájuk vonatkozó fogyasztóvédelmi jogszabályok által biztosított jogok alapján szeretnének-e igénybe venni szervizelést.
Fontos: Az Apple egyéves korlátozott jótállásának feltételei nem alkalmazhatók a fogyasztóvédelmi jogszabályok alapján támasztott igények esetén." -
Ja, esim nálam sincs, viszont a zaj mérés be van kapcsolva, csak egy külsös app van telepítve. A sportolásod tökéletesen indokolja, hogy egy nappal kevesebbet tud mint az enyém, sőt, korrekt, hogy csak egy napot mínuszól.
Igen, több 100 lóerős autót se csak az vesz aki mindig mindenkit legyorsul és 200-al megy. -
-
Jól érted. De nem elég, hogy aktív legyen a kijelző, a zenelejátszás kell rajta legyen. Amit edzés közben a legkönnyebben úgy érsz el, hogy balra legyintesz a kijelzőn. Aztán - ha komplikálni akarod a dolgokat, vagy nagyon menő akarsz lenni
- jöhet a duplatapi. Majd egy kis idő múlva szépen magától visszaáll az edzésképernyőre.
Ami így fos, mert értelmetlen, ha már úgyis mindig hozzá kell nyúlnod a jobb kezeddel, hogy megjelenítsd a zenelejátszót, hogy aztán duplatappints - de ha már ott a jobbkezed, akkor mibe kerül rátappintani a leállításra.
Mondom. Csináltak valamit, ami egyelőre szar, értelmetlen, legalábbis szerintem. Ez így olyan Apple-ös: jól néz ki a marketingen, de a valós életben kb semmi haszna.
Ez van, sajnos.
Legalábbis egyelőre.(Az még egy nonpluszultra, hogy az AirPods Pro 2-m, amiz órával és a telefonnal is párosítva van, ha óráról hallgatom, és leállítom a zenét, szépen átálla telefonra kérés nélkül.... amikor meg újraindítaná a zenét a telefonon, akkor kiírja, hogy párosítsam.... az Airpods prómmal - emiatt is oda kell nyúlni. Bravó Apple. Komolyan, kezdem megbánni, hogy megvettem ezt a vackot. De nem,majd valahogy megszokom, hogy egy halom értelmetlenség az egész, geek-eknek, akik az iPhone-juk kicsinyitett mását akarnják hordani a csuklójukon.... na jó, megszeretem.... mondom megszeretem
)
A másik hasznos funkciója a "távoli" fényképezés lenne. Már előre élvezem az ezzel való bohóckodást.... de ki fogom próbálni, hátha nem jó a sejtésem.... (már ha megy már)
A telefon felvétele pl. edzés közben - egészen hasznos lehet, de nekem ma, amikor próbáltam, mert épp jött egy hívás, sajnos nem jött össze. Pedig a csöngetés felébrszti az órát, tehát nem az volt a gond....
-
Na, a kedvedért kipróbáltam MOST.
Az eredmény:
CSAK Apple Music-kal megy, és csak felébresztett órával
- vagyis ha arra számítsz, hogy leengedett kézzel vagy mondjuk futás közben kettőt tappintasz az ujjaiddal, és leáll / elindul (vagy ugrik a következőre, beállítástól függően), akkor csalódni fogsz: emelned kell a csuklódat, mintha ránéznél az órára, akkor felébred az óra, na és ekkor megy csak a kettős tappintás. Ez a megkötés úgy tűnik általános, és nem igazán reklámozták.Tidal-lal is próbáltam, NEM megy (egyelőre). Egyéb zenelejátszónál (Deezer, Spotify) ugyanez várható. Egyelőre CSAK Apple Music-kal.
Én ezért tuti nem váltanék Ultra2-re Ultrától, de döntsd el magad.
-
Igen, megy. Bár nem egyelőre nálam nem sokat csinál azon kívül, hogy mutatja, hogy duplatapp volt
Ma egy bejövő hívást próbáltam felvenni duplatappal, nem sikerült.
Elvileg van egy lista, hogy mit kellene tudjon csinálni, ezek közül egyelőre csak a widgetek megjelenítését és végiggörgetését tudtam kipróbálni, az megy, de így elég értelmetlen, hogy utána nem lehet "félkézzel" visszatérni az óra nézetre... Ráadásul azt sem csinálja AOD-ben, csak ha fel van ébrsesztve az óra. Amihez nálam sokszor egy határozott csuklómozdulat sem elég -
"Plusz nem kevés akkuidőt is spórolsz eSIM nélkül"
pár napja van eSIM az Ultra2-mben, egyelőre nem változott érezhetően az akkuidő (értsd: én nem érzékelem a "jelentős" változást, de még nem jelentőset sem)
Szóval kíváncsi lennék, hogy ezt tapsztalatból írtad-e, vagy csak úgy, hallomásból.
(én is féltem emiatt az eSIM-től., de úgy tűnik, fölöslegesen. csak akkor fogja használni, ha tényleg nincs más - de ma pl. telefon kimentem telefon nélkül is kb 1 órára, GPS trackinggel együtt, és még telefonáltam is (többször) a watch-csal, 10 óra alatt 79%-ra ment le az akksi. Ez nem tűnik szignifikáns eltérésnek, kb itt szokott tartani nálam, az én használatom mellett).
Új hozzászólás Aktív témák
ma Ez az Apple első próbálkozása arra, hogy dedikált sportórát csináljon okosórájából. Apple Watchként tökéletes, sportóraként még van hova fejlődnie.
- ÚJ bontatlan S9 45mm Silver Stainless steel Cellular milanese fémszíj 199.900 azonnal átvehető Deák
- új bontatlan Apple Watch Series 10 GPS 46mm kozmoszfekete alumíniumtok fekete Apple garancia
- Apple watch series 6 stainless steel 44mm gps-cellular
- Apple watch SE 2022 40mm GPS dobozos akku 94%
- Xiaomi Watch S3 - Garanciális
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B760M i5 14600KF 32GB DDR4 512GB SSD RX 6800XT 16GB Rampage SHIVA CM 750W
- Samsung Galaxy S23 Ultra 256GB,Újszerű,Dobozával,12 honap garanciával
- Apple iPhone 16 Plus / 128 GB / 100% Akkumulátor / 1év Garanciával / Gyári Független
- Lenovo Thinkpad T14 üzleti i5-10310u 10th gen. 8-24Gb RAM 256GB-1TB SSD gar.
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 13400F 32/64GB RAM RX 7700 XT 12GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest