- Magisk
- Megjött Magyarországra a legnagyobb akkuval szerelt Redmi
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Huawei Watch GT 6 és GT 6 Pro duplateszt
- Prohardver app (nem hivatalos)
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- VoLTE/VoWiFi
- Szívós, szép és kitartó az új OnePlus óra
- Motorola Edge 70 - többért kevesebbet
- iPhone topik
Új hozzászólás Aktív témák
-
ρσгτσ
addikt
válasz
pescara
#20049
üzenetére
Jah hát a hibák javítása az más téma. Ahhoz önmagában a festék kevés. Meg aztán általában több réteget kell használni.
Részlegesen festeni valamit amúgy is elég kontár munka. Szóval teljesen igaz. Mert azt minimum elemenként kell.
Szerk.:
Én most egy projektet pont azért hanyagolok, mert 3x annyi idő szétszedni, mint lefesteni.
Még lehet keveset is mondtam. Nem mindig van hozzá kedvem. -
ρσгτσ
addikt
válasz
pescara
#20047
üzenetére
Obi -ban is lehet kapni pár fajta spray -t, ami jól használható. Én mondjuk alkalmanként konzolt és kontrollert is szoktam festeni. Utóbbinál ugye fontos, hogy kopásálló legyen, de persze egyik sem tart örökké. Mindegy hány réteg vagy mivel van fedve.
Erre ment pár réteg. Meg amúgy sötétebb, mattos is, csak a fény/vaku miatt tűnik magasabb fényűnek, de ez is selyemfényű.
Szerintem ezekre valamilyen selyemfényű akril jó lehet. Ami egy olcsóbb, készre kevert megoldás és a száradási idő sem sok. De igazából van pár fajta megoldás kész termékekből is. Meg aztán festékboltban színt is kikevernek neked. Az alapján is, ha viszel mintát.
Rollernél mondjuk az előkészület tovább fog tartani, mint maga a festés.
Szerelés + maszkolás. -
ρσгτσ
addikt
Közben megkerestem, Apple -nél is írtak róla. Bár itt ugye más típusú rezgés miatt a motoroknál, ami káros lehet az OIS és az AF miatt.
Pálcika rollernél azért neccesebb, mert 0 lengéscsillapításnál elég rendesen berázza a mobilban lévő szerkezetet. Nyilván olyan telefonnál, amit komolyabb kamerával szereltek.
Főleg ha olyan úton jár, ahol elég sokat rezeg a roller.
-
ρσгτσ
addikt
-
ρσгτσ
addikt
válasz
pescara
#20002
üzenetére
Kormánybővítőből olyat kell nézni, amit fel tudsz szerelni a gépre:
Arra kényelmesen rá tudod tenni. Viszont nem mindegyik telefon csípi. Csak azért írom, mert korábban említetted vannak gondok az utakkal, van macskakő és egyebek. Kamera részt rendesen ki lehet csinálni a rezgésekkel.
Már ha jól emlékszem és tényleg te írtad...
-
ρσгτσ
addikt
Egyébként ha már nagyon a sebességhatároló oldalról nézzük a témát, akkor közúton pl. kamionnál úgy tudom ez szabályozott keretek között működik. De van itt kamionos, aki ezt pontosan meg tudja mondani.
Ezért szoktak panaszkodni például a román kamionoskra, ahol azért többször úgy tűnik nincs limiter.
Lehetne amúgy rollernél is ez, de szerencsére nem korlátozzák be ennyire a használatát és lehetőség lesz egynél több kategóriából választani.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
DigitXT
#19939
üzenetére
Két olyan eszközt szeretnél összehasonlítani, ami még csak közel sem azonos feltételek között tartózkodik az utakon vagy bárhol máshol, ahol mehet. Sem az eszköz, sem a sofőr, sem alkalmasság szempontjából.
Nem arról írtam, hogy mennyire biztonságos. Hanem arról, hogy mennyire szabályozott keretek között használható vagy kerülhet forgalomba.
Az autó amúgy városon belül maximum 70 km/h -val haladhat, mert vannak ilyen utak is. De neki nem ezért nagyobb a maximális sebessége. Hanem azért, mert városon kívül autópályán és egyéb utakon is közlekedhetsz vele. Országtól, szakaszból függően akár 130 km/h felett is.
Egyébként már voltak olyan elgondolások, hogy speed limiter lenne az autóknál, de ehhez technikailag még nagyon sok feltételeknek teljesülnie kell, mert ez jelenleg nem kivitelezhető, hogy az adott területhez, körülményekhez igazodjon a limit.
Nem is nagyon látom, hogy a közeli jövőben ez megvalósulna. De amint lehetőség lesz rá, biztos vagyok benne, hogy kiveszik az autósok kezéből a döntést. Legalábbis ilyen formában.
Én a 25 km/h határt azért nem értem, mert amúgy ott, ahol kis teljesítményű rollerrel közlekedni lehet, a maximális sebesség 30 km/h városon belül. Tehát innen nézve semmi nem indokolja azt, hogy 25 km/h korlátozással közlekedjenek. Simán beleférne a 30 km/h sebességű roller is az alsó kategóriába.
Ez pedig ugye maximum, mert elnézve a közösségi tereket még mindig meglepetés az embereknek az, hogy ezt maximum az utakon vagy a szeparált bringa utakon teheti meg. Akkor is, ha nincs nevén nevezve a roller a szabálykönyvben. Cserébe elég sokan gyalogosok között, osztott kerékpárúton és egyéb korlátozott helyen sem tartják be.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19937
üzenetére
Én azt gondolom amúgy, hogy lassan egyre több ország be fog állni erre, és rövidesen belép a képbe az EU is. Persze az EU jogszabályok, szabályok, rendelkezések sokszor rugalmasan harmonizálhatók (ilyen esetekben), de valószínű mindenki ezek közül valamelyikre fog ráállni.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
DigitXT
#19934
üzenetére
Úgy jön ide, hogy gyakorlatilag bármilyen rollert használhatsz az utakon, járdán, bringa úton és egyéb helyeken. Senki nem vizsgálja a képességeit, a felépítését, az anyagminőséget, összeszerelést. Vagy egyáltalán azt, hogy alkalmas -e a használatra és nem jelent veszélyt a felhasználóra.
Valószínű elég sok roller kiesne, ha ezeket kizárólag szabályozott keretek, és előírások alapján lehetne gyártani. Plusz különböző normáknak megfelelve valószínű drágulást is hozna magával.
Ez pedig ha folyamatosan felül lenne vizsgálva, akkor a fenntartása is sokkal drágább lenne. Már akkor is, ha rendszeresen karbantartott, mert ezt akkor sem ingyen csinálnák.
Emellett nyilván biztosítást is kellene kötni minden rollerre. Ezzel együtt pedig biztonsági előírások is komolyabbak lennének. Szintén minden roller esetében.
A jogosítványnál pedig tudást szerzel, aminél vizsgálják az egészségügyi alkalmasságodat, és ezzel együtt helyezik a kezedbe a felelősséget. Amit időnket megismételnek.
Ezért mondom azt, hogy teljes más egy autó, aminél azért sokkal szabályozottabb keretek között kerülsz ki az utakra.
Bringánál én azt gondolom! azért más az elbírálás, mert emberi erővel hajtott eszközről beszélünk. Aminél hatással van a vezető fizikai képessége vagy az aktuális állapota. Egy 30 km/h maximális sebességű roller pedig akkor is 30 -cal fog menni, ha amúgy hulla fáradt vagy és a reakcióidőd is a béka segge alatt van.
Gondolom én, de erről inkább a szakértőket kellene megkérdezni, hogy miért van így. Szerintem a 30 még simán beleférne. Még úgy is, hogy én nem túl sűrűn tapasztalom azt, hogy a bringások annyival mennének, mint én. Pedig csak 25 km/h a végsebességem.
Szerk.:
Ez a 20 és 25 km/h szabályozás, ami már egyre több országban jelen van, szerintem egy kissé túlzó, és ezt valamikor a jövőben majd azért érdemes lenne újra átgondolni. -
ρσгτσ
addikt
válasz
DigitXT
#19932
üzenetére
Viszont az autót ellenőrzött, szabályozott keretek között gyártják, amit hivatalosan helyeznek forgalomba és időnként vizsgáztatni kell. Amihez jogosítványt kell szerezni, és azt időnként szükséges meghosszabbítani.
Lényegesen szabályozottabb keretek között működik, mint a roller.
Persze abba is belemehetünk, hogy csomó mindent elnéznek feketén a műszakin, hogy gyártóknál is kibukik a csalás, vagy hogy az orvos simán egy tollvonással elintézi, hogy alkalmas legyél a jogosítvány meghosszabbítására.
Ettől függetlenül össze sem lehet hasonlítani a két eszközt, ha azt nézzük milyen módon kerülnek az utakra és mi szükséges a vezetéséhez. Gondolom nem sokan örülnének neki, ha ezt kellene végigcsinálni a rollerekkel is.

-
ρσгτσ
addikt
NKH pad még eléggé teszt jellegű. Vagyis maga az ellenőrzés. Szerintem nem mostanában lesz elterjedve az ilyen típusú ellenőrzés.
Roller azért más kategória, mert stabilitásban, felépítésében is azért egy jóval gyengébb konstrukció. Nem véletlenül van terítéken több országban is a szabályozás megoldása.
Pl. motorral nem túl sűrűn haladsz gyalogosok vagy bringások között. Legalábbis normál esetben. Tehát nagyobb veszélyforrás.
Én mondjuk ott kezdeném, hogy komolyabban kellene venni a KRESZ ismeretek átadását a fiatalabb generációnak. Amiben úgy néz ki lesz előrelépés, de majd meglátjuk hogyan...
Azért mégis kicsit ijesztő, hogy jelenleg szinte bármilyen korú ember, bármilyen teljesítményű rollert vezethet minden közlekedési ismeret nélkül. Szerintem ez a szabályozás legfontosabb része, de még sok minden nem tiszta, hogy ez hogyan valósul meg.
Szerk.:
Azért írom ezt, mert önmagában a szabályozás csak elősegíti a probléma megoldását, de nem oldja meg ellenőrzés nélkül. -
ρσгτσ
addikt
válasz
PociAti
#19910
üzenetére
Osztom az ezzel kapcsolatos felvetéseidet, és ezért is írtam korábban, hogy itt részletszabályok ismerete nélkül könnyen lehet, hogy némelyik rollerrel kizárja magát az ember a közlekedésből. Mert olyan minősítés vagy bármi más hiányzik, ami a használathoz, vagy az engedélyezéshez szükséges lenne.
Bár itt elsősorban a nagyobb gépekre gondolok, de bármelyik lehet ebben érintett.
Nyilván itt senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz a végleges, viszont ezekre mindenképp érdemes felhívni a figyelmet. Mert könnyen lehet, hogy ablakon kidobott pénz lesz a roller, amit egy-egy ember ajánl teljesen jóindulatból. Hiába spórolt azon, hogy kintről vette.
Meg amúgy nekem az is eszembe jutott, hogy az eredeti cikk hiányos. Mert hát felületes, azt mindenki látja... Viszont lehet nem került bele minden fontos részlet. Pl. biztos nem lesz "W" meghatározás? Vagy csak kimaradt az eredeti cikkből és mindenki ezt átírva kreál cikket.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
PociAti
#19907
üzenetére
Azoknak, akik global régiós pálcikákat javasolnak.
Mert amúgy többségében még így is jobb ajánlat kintről venni, de azért ezzel érdemes számolni, ha valaki beruházna rollerre. Vagy inkább felhívni rá a figyelmet.
Az sem mindegy, hogy az adott típusnál megoldható -e. Vagy éppen milyen módon oldható meg. Na meg az sem mindegy, hogy a vevő számára mennyire van elérhető távolságban olyan szerviz, ahol ezt meg tudják oldani.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
DigitXT
#19904
üzenetére
Annyi a különbség, hogy most már benyújtották a módosító javaslatot elfogadásra és aláírásra. Amennyiben nem dobják vissza átdolgozásra, eléggé célegyenesbe kerül a téma.
Egyébként a 25 km/h órára gondoltam, mint az egyetlen fix. pontja a módosító javaslatnak már évek óta. Ami nem is meglepő, és szerintem ez a maximális sebesség várható volt, ha kategóriára bontjuk a rollereket.
Ezzel együtt viszont lehetnek még érdekességek, ami néhány rollert kizárhat a közlekedésből.
Viszont azt gondolom, hogy a megfelelő tájékoztatás része kell hogy legyen az, ha egy pálcika ennek a kritériumoknak nem felel meg csak azért, mert a global verzió.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19899
üzenetére
Ahogy feljebb is írtam infó gyűjtésre jó az a csoport például a fenti témában is. Több szervizes és szakértő is van a csoportban, így könnyen információhoz lehet jutni, hogy egy-egy népszerű modell moddolása, korlátozás módosítása hol tart, mit tudnak jelenleg megoldani, milyen módon kivitelezhető.
Aki mondjuk bejut egy csoportba és az alapján hoz döntést, azt nagyon tudom sajnálni. Én napokat töltöttem el azzal, hogy megfelelően válasszak. Annak ellenére, hogy itt is kérdeztem.
Nem arról szólt a téma, hogy rollert keres.
Szerk.:
Azt egyébként innentől kezdve érdemes lenne leírni az itteni ajánlások során, hogy nem EU modellek esetében a várható szabályozás miatt érdemes plusz költséggel számolni. Illetve arról érdeklődni, hogy jelenleg milyen lehetőségek vannak a módosításra.Vagyis ez a minimum, mert még nem tudjuk milyen további dolgoknak kell megfelelni a különböző kategóriákban.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19888
üzenetére
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Nordik
#19867
üzenetére
Facebook -on az Elektromos Roller Közösség topikba érdemes majd bekérdezni, ha aktuális lesz. Mert ott van pár szervizes/kereskedő.
G30 módosítás korábban elég necces téma volt, nem tudom most hogy állnak a vele. Illetve hogy milyen módon, milyen összegért módosítható a maximális sebesség 25 km/h -ra.
Jelenlegi infók alapján nincs jelentősége a "W" -nak, de miután a korábban említett cikkben egy csomó mindent nem említenek, szerintem érdemes megvárni, hogy több infó legyen a szabályozásról.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Casseius
#19870
üzenetére
Igen. Abban az esetben tök mindegy.
Ez inkább olyankor lényeges, ha például bringa sávban kapnak ki, és nem 70 -nel mész. 
Szerk.:
Amúgy te is eszembe jutottál, és ilyen esetekre megint nem térnek ki a felületes cikkek. Hogy épített rollereknél hogy fog működni az engedélyezés. -
ρσгτσ
addikt
válasz
pescara
#19866
üzenetére
Igen, hogy ellenőrizhető és büntethető legyen. Innentől kezdve szép nagy fejőstehén lesz a rolleres társadalom, ha sokan gondolják úgy, mint te.
Azon persze lehet vitázni, hogy 25 vagy 30, vagy bármilyen más, korábban említett maximális sebességhatár mennyire jó választó. Azon már szerintem kevésbé, hogy szükséges -e a szabályozás.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
pescara
#19864
üzenetére
Hogy érted, hogy mennyire életszerű? Gondolod azért hoznak szabályozást, mert soha nem fogják őket ellenőrizni?
Bármibe lefogadom, hogy razziázni fognak a rendőrök. Nyilván nem lesz állandó célpont a roller, mert erre marhára nincs kapacitás sem, de pont az a cél, hogy szűrjék a rollereket és a szabálysértéseket.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
pescara
#19857
üzenetére
A maximális sebesség ellenőrzése a legegyszerűbb dolog rollernél. Feltámasztják a meghajtott kereket és megnyomják a gázt.
Feltéve, ha nincs hack -elve némelyik roller a már korábban említett módon. Pl. kapcsolható, hogy mennyi maximális sebességet érhet el.
Nordik:
Gondolom lehet korlátozni azt is 25 km/h -ra. Kérdés az lesz, hogy milyen áron.De azért várjuk meg, hogy az irományból valódi szabály legyen.

-
ρσгτσ
addikt
válasz
Somatom
#19841
üzenetére
Ez is egy elég nyitott kérdés...
Meg egyébként az is, hogy a sok noname klónnal vajon mi lesz, aminek nagyobb a végsebessége, mint 25 km/h. Nem mintha ez ajánlott kategória lenne.
Peaceliker:
Nah király. Nem is néztem még. Majd meglesem.
Bár engem ez a része nem nagyon érint, de kíváncsi vagyok.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Peaceliker
#19836
üzenetére
+ coppola:
Ezért kérdeztem, mert ott akkor van egyedi azonosító. Viszont rollernél mi van? Gondolom ezért használnak egyes helyeken külföldön rendszám szerű azonosítót? Nem? -
ρσгτσ
addikt
válasz
dzsidzsas
#19821
üzenetére
Te állítottál valamit, ezért kérdeztem. Miért nekem kellene megkeresnem?
Az "Ez pedig nem igaz" résszel egyáltalán nem mondtam magamnak ellent. Le is írtam, hogy miért.
Egyáltalán nem képzeltem én semmit, de ha nem fogalmazol egyértelműen nehéz rájönni mit szeretnél.
A 25 km/h például pont nem jó példa, mert az a maximum sebesség, amit az alsó kategória részeként említenek. Viszont mint azt feljebb is írtam várjuk meg a részletszabályokat, mert az, hogy egy újságíró mit ír édes kevés. Ez alapján teljesen felesleges felháborodni és egymást hergelni. Ráadásul maga a cikk is elég felületes, ahogy feljebb PociAti is említette.
Az, hogy az átlag ember mondja meg mi legyen a rendszerváltás előtt tök jól hangzott, de már akkor sem működött. Pont azért, mert az átlag pont nem alkalmas erre.
Vagy mégis hogy gondoltad a társadalmi vitát? Megkérdezik a rollereseket? Mert amúgy a rolleres szabályozásban csak ők érintettek? A gyalogos, bringás, autós és egyéb más nem?
Csak mert akkora a közutálat a rolleresek felé, ha ebből társadalmi vita lenne azt egy rolleres sem tenné zsebre. Pont az a nagy mákja a rolleres közösségnek, ha ebből nem csinálnak társadalmi vitát.
-
ρσгτσ
addikt
Egyébként valószínű annyit csináltak, hogy piackutató intézeteket felkértek adatgyűjtésre kérdőív formájában. Max. ezt el tudom képzelni. Ennek viszont túl sok hatása nem lehet a szabályozásra.
Bár ha jól látom te Kirin G3 -at használsz, valószínű ebből ered a felháborodásod. Az mondjuk pont az a típusú roller, ami nem túl sanszos, hogy valahol beleférne egy szabályozás legalsó kategóriájába. Már ahol kategóriákra van osztva a roller a teljesítménye és/vagy végsebessége alapján.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
dzsidzsas
#19818
üzenetére
Hol írtak ilyet? Meg amúgy miért kellene megkérdezni? Abból lenne csak igazi káosz az utakon, ha például az autósokat is megkérdeznék mit tartanának elfogadható szabályozásnak. Pl. sebességhatár.
"nincsenek, azok akiket meg kérdeznek azok engem ne képviseljenek"
Ezek olyan szervezetek, akiknek az is köszönhető, hogy nincs már szorosan jobbra tartás bringásoknak. Szakmai szervezetek. Nem az átlag Jóska véleménye fogja meghatározni a közúti közlekedést.
"valóban, ha veszélyes a közlekedésre, de ahhoz nagyon kirívónak kell lenni, amúgy csak egy műszakira küldenek. A rendőr se mindentudó, ő is közlekedik és talán rollere is van."
Ez pedig nem igaz. Maximum olyan esetekben, amikor nem szabályosan módosítottad a fényberendezéseket. Pl. nem megengedett LED átalakítás. Viszont nagyjából a kutya nem foglalkozik ezekkel.
Szerk.:
Azért azt lássuk be, hogy a sebességet érintő módosítás egyáltalán nem átlagos vagy belefér kategória.Ide sorolható az is, amikor motorokat ellenőriztek, és nem egy járgányról kiderült, hogy egyáltalán nem abba a kategóriába tartozik, amiben használták őket.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
dzsidzsas
#19815
üzenetére
Ezeket a cikkeket egyelőre még engedjük el. Majd ha ott tartunk látjuk a részletszabályokat.
Viszont azt nem nagyon értem közlekedési szabály módosításban miért kellett volna megkérdezni a felhasználókat. Vannak erre megfelelő szervezetek és szabály-, illetve törvényalkotók.
Egyébként az autódat, motorodat is lefoglalhatja a rendőr, ha a helyzet indokolja. Pl. nem hivatalos, illetve nem szabályos átalakítás.
Szerk.:
Teljesítményről még ugyan nincs infó, de lehet e tekintetben rugalmasabbak lesznek. Mivel egyre több pálcika roller jelenik meg, aminek már nagyobb a teljesítménye, de 25 km/h korlátozással kerül a boltok polcaira Európában.Azért az eredetileg tervezett 300-350W határ nagyon lent lenne...
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Reggie0
#19728
üzenetére
Akkor, ha tényleg nagyon gyorsan villog. Olyat viszont baromi ritkán látok. Az igazság pedig az, hogy osztott figyelmet igénylő helyzetekben könnyen lehet, hogy pont akkor néz oda az autós, amikor éppen nem villan. Egy rollert/bringát meg mondjuk este sokkal nehezebb észrevenni.
Pl. ha keresztezi az utadat a bringa út. Vagy jobb oldalon melletted halad úgy, hogy van lehetőség a jobbra kanyarodásra. Ilyenkor ugye visszapillantóból nézed "kicsiben".
Meg most már van jópár olyan út is, ahol balra tudsz kanyarodni autóval, de vannak szemből egyenesen haladó autók, mellettük pedig a bringa sáv.
Szóval rendkívül fontos lenne az, hogy jól észrevehető legyen a rolleres/bringás este is. Legyen normális lámpa, és ha lehet dobjon fel egy láthatósági mellényt, ha közúton is megy.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
PociAti
#19723
üzenetére
Ez meg a másik, és a mai napig nem értem miért használnak egyes emberek bringákon olyan első lámpát, ami villog.
A fenti szituációban ezeknek csak a töredéke alkalmas arra, hogy normálisan észre lehessen venni. Vagy azért, mert nem állítják gyorsabbra, vagy mert nem is lehet.
Tök jó a villogás elől, és talán a legtöbb helyzetben hasznos is, de legyen mellette folyamatosan világító lámpa is. Mert bringás vagy rolleres kevésbé észrevehető, mint egy autó korlátozott fényviszonyok mellett.
Mondjuk én az esti órákban amúgy is fel szoktam kapni egy fényvisszaverő mellényt rolleren. Viszont az is csak akkor jó, ha rád világít a fényszóró.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Casseius
#19718
üzenetére
Az a baj amúgy, hogy már sok olyan autó van, amiben már enyhén fekszel. Hiába emeled az ülést, nem látsz ki úgy magad elé, mint például egy Caddy -ben. Normál forgalomban ez nem probléma, és sokkal kényelmesebb is így utazni.
Meg aztán Pesten a követési távolságot sem mindig tartják be az emberek...
Anno ez inkább sportosabb autókra volt jellemző, manapság már nem feltétlen, és az "átlagosabb" típusoknál is hasonló módon alakítják ki. Nekem mindkét autó ilyen.
A másik gond meg az, hogy amúgy nem is oda fog fókuszálni. Mivel nem jellemző rolleren, pont a testre néz leginkább az ember.
Egyébként nyilván a tiéd egy ezerszer jobb megoldás, ezt nem vitatom. Meg aztán tényleg más eset az is, ha az eszköz tud haladni a forgalommal. Tehát némileg normál résztvevőként gondolnak rá az autósok és nem egy olyan gondnak veszik, amit előzni szükséges, mert fele annyival (sem) megy.
Lehetne arról is beszélni, hogy körültekintő és szabályos vezetés mellett az ilyen felszerelések nagyobb jelentőséggel bírnának, de ugye ez megint nem jellemző.
Szerk.:
Néha amúgy nem az a baj, hogy egy-egy megoldás módja életképtelen. Hanem az, hogy abban a közlekedési környezetben nem igazán fogja ellátni a funkcióját. -
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19701
üzenetére
Ezek az irányjelzők amúgy tényleg nem sokat érnek. Elsősorban a méret, elhelyezés, erősség hármas miatt. Arra persze jó, ha bringa úton hasonló járművek között használod.
Plusz alapvetően nem csak azzal van baj, hogy rolleren van. Hanem azzal, hogy olyan rolleren van, ami nem képes haladni a forgalommal. Abban az esetben az autósok másképp választják meg a követési távolságot. Mivel nem vele együtt akarnak haladni, hanem előzni szeretnék. Így nagyjából az alsó részéből semmit sem fognak látni. Amihez nem is kell durván közel menni.
Ehhez nem kell magas autó sem. Elég, ha hosszú az eleje. Pl. nem Yaris -szal, hanem egy Passat -tal mennek.
Az, hogy ezt milyen helyzetben és mennyire szabályosan teszik az autósok már más kérdés. Viszont emiatt nem túl biztonságos forgalomban használni.
Nem kötekedésnek szánom. Inkább felhívnám rá a figyelmet, hogy valamennyire csökkentsük a balesetek kockázatát. Mert egyre jobban terjed a roller és sokan megörülnek az indexnek.
Én meg autósként egyre több kamikaze pilótával találkozom.
Szerk.:
Utolsó bekezdést persze indextől függetlenül írom. -
ρσгτσ
addikt
-
ρσгτσ
addikt
Az ilyen jeleneteket nem nagyon értem. Illetve nem tudom hol járt fejben a figura.
-
ρσгτσ
addikt
Van olyan, aki a Tuan kiadó boltjánál lakik vagy járt már arra rollerrel, bringával? Andrássy úton. Van ott olyan rész egészen a közelben, ahol biztonságosan ki lehet kötni a rollert? Pl. pad vagy valami jó opció?
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Peaceliker
#19520
üzenetére
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Kerék85
#19502
üzenetére
Van olyan bérlős cég, aki NIU robogót használ, ami valószínű itthon nem jellemző. Nem vagyok képben a bérlős piaccal.
Eddig nem is néztem, hogy van neki rollere. Robogókat lapozgattam át korábban.
Szerk.:
Mármint bérelni lehet itthon is, de gondolom olyan társaság még nem használja nálunk, mint például a Lime. -
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19476
üzenetére
Gondolom itt is vannak katalógusból választható konstrukciók, mint sok más területen. Néhány gyártó pedig rendelésre megoldja felmárkázást, és talán egy kis + dizájnolást is a megbeszélt módosításokkal.
Vagyis bérgyártás, kevés hozzáadott értékkel.
Már ha ez esetben is erről van szó.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Peaceliker
#19474
üzenetére
Igen, jó kérdés ez is. Mert én is várni szoktam vele. Főleg nyáron, amikor dög meleg van kint.
Bár az is lehet, hogy ez esetben már sérült volt a roller alja, így kapott az akkumulátor is. Vagy beázott. Erről nem tudok pontos részleteket.
Szerk.:
Ahol ugye spórolnak a K+F költségeken, ott előfordulhat tervezési vagy felépítési probléma. Így ha nem teljesen rendeltetésszerű a használat, akkor az komolyan vissza tud ütni a felhasználó felé.Nem vágom a Momo (dizájnos?) rollerben milyen konstrukció.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19457
üzenetére
Most láttam az egyik hír alatt kommentelt, akinél kigyulladt a roller. Abból az derült ki, hogy töltés közben történt. Bár ez sejthető volt.
Egy másik figura azt írta, hogy ez alsó akkufedeles roller. Nem tudom ennél milyen védelemmel van ellátva az alja az esetleges odaütések miatt.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19468
üzenetére
Nem nagy cucc. Nálunk még a fém fali állványt is ellopnák.

-
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19463
üzenetére
-
ρσгτσ
addikt
válasz
DigitXT
#19440
üzenetére
"Egyébként teljesen
érthető, ha egyforma díjak vannak, kb. ugyanannyira lehet vele kárt okozni,
és itt az a lényeg, nem annak a megítélése, hogy olcsóbb-e a roller, mint az
SMKP."Igen, pont ez a lényeg. Bár a roller árakat elnézve nem feltétlen mondanám, hogy ennyiért nem veszel SMKP -t. Nyilván rollernél sem a 100 ezres kategória az elsődleges kockázati tényező.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Peaceliker
#19439
üzenetére
Ez mondjuk itthon nem kötelező. Majd valószínű akkor lesz az, ha behoznak valamilyen szabályozást. Az is csak a nagyobb teljesítményű rollerekre. Gondolom én...
Bár még így sem látom át, hogy miért éri meg ilyen alacsony éves díjon a biztosítóknak, de gondolom ez a része is ki van találva. Nem igazán néztem utána, mert nem nagyon érint. Meg nem is nagyon érdekel.
Viszont kiegészítő biztosítás nem lehet rossz. Ami a saját károdat enyhíti. Némileg...ha például nem közúti baleset résztvevője vagy.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Somatom
#19436
üzenetére
Jah nem is ezért kérdeztem, mert amúgy tök frankó dolog, hogy ilyen olcsón mennek a KGFB -k. Csak azért futott végig az agyamon, mert egy autóban elég könnyű több százezres kárt csinálni. Közúton meg ennek azért van kockázata.
Szerk.:
Autónál ugye jóval magasabb költségek vannak. Mellette pedig sávos rendszer.Nyilván mondhatjuk azt, hogy más érték egy autó, de néhány roller árát elnézve simán lehet venni annyiért egy használható 4 kerekű modellt.

-
ρσгτσ
addikt
válasz
Miikee
#19362
üzenetére
Max G2 mellett jöttek még más modellek is.
F2, F2 Plus, F2 Pro, E2, E2 Plus, C2 és C2 Pro.
A cikk alatt vannak videók, de már feltöltötték a hivatalos oldalra is.
Plusz érkezett E300SE elektromos robogó, meg a Gokart Pro is.
Tehát frissítik a kínálatot.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Reggie0
#19351
üzenetére
Esésnél gyakorlat teszi a mestert.

Régen deszkáztam, koriztam és BMX -en nyomtam. Nyilván nem (főleg) normál utca használattal. Viszont ott sem egyből tanultunk meg jól esni. Sőt, még a gyakorlat sem garancia arra, hogy minden esetben jól fogsz esni.
Rolleres baleseteknél sokszor látszik a repülő tehetetlen test effektust...és nagyjából minden eszköznél más az esés. A kialakítása és a súlypont különbségek miatt.
Szóval tökre értelmetlen a korábbiakban tárgyalt különböző típusú eszközök összehasonlítása. Még azonos körülmények között is más. Illetve ha valaki azt hiszi, hogy minden esetben jól lehet esni és a feje soha nem fogja érni az aszfaltot, az nagy tévedésben van.
-
ρσгτσ
addikt
"A sisak elleni kardoskodas sokkal jobban árt a rollereseknek, mint azok az emberek, akik folyamatosan meg akarják magyarázni, hogy hülyeség használni."
=
A sisak elleni kardoskodas sokkal jobban árt a rollereseknek, mint a sisak használata.
VAGY
A sisak sokkal kevésbé árt, mint azok az emberek, akik folyamatosan meg akarják magyarázni, hogy hülyeség használni.
Csak közben siettem, és úgy néz ki utólag rosszul sikerült módosítanom a mondatot.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
PociAti
#19317
üzenetére
Azért nem lehet autónál külön említeni a két fogalmat, mert sokszor egymással összefüggő a működésük. Sőt, van olyan is, ami egyszerre vezetést segítő/támogató és biztonsági berendezés is. Nem a tolatóradar vagy kamera a legjobb példa erre. Szerencsére ennél már jóval előrébb tartunk.
Semmilyen eredményeket nem vetítettem sehova. A hozzászólásom első mondatában leírtam a lényeget.
A sisak elleni kardoskodas sokkal jobban árt a rollereseknek, mint azok az emberek, akik folyamatosan meg akarják magyarázni, hogy hülyeség használni.
Többen is vagyunk, akik simán felvesszük úgy a sisakot, hogy közben nem ringatjuk magunkat hamis tévképzetekbe. Ez marhára nem a sisakon, hanem az emberek szellemi képességen múlik.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
PociAti
#19307
üzenetére
Még szerencse, hogy az autóknál nem akarja minden második ember bebizonyítani, hogy a biztonság öv és más biztonságot, vezetést segítő rendszerek hamis biztonságérzetet nyújtanak. Így megtehetem azt, hogy jól felszerelt autót választok.
Ráadásul már alapfelszereltségben is sok olyan extra van, amiért régen külön kellett fizetni.
Így ha emiatt kevesebb ember vezet az utakon már boldog vagyok, mert kevésbé veszélyeztetik mások testi épségét azzal, hogy bizonytalanul állnak a biztonságot segítő, mára már kötelezővé tett rendszerekhez.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
BerserkGuts
#19300
üzenetére
A sisak arra való, hogy esésnél, balesetnél csökkentse a fej- és arcsérülések kockázatát. Nem véd meg mindentől. Ezt kellene megérteni hittérítés helyett.
Akinél pedig a sisak hamis biztonságérzetet nyújt, az egyáltalán nem való az utakra. Mert annak a fejében sincs rendben minden. Ez olyan, mintha azt mondanám a biztonsági öv miatt megyek 100 -zal 60 helyett.
Aki nem akar sisakot hordani ne tegye. Nekem aztán édes mindegy. Azt viszont ne akarjuk már megmagyarázni, hogy aki hordja az hülye. Mert kb. már ott tartunk.
Szerk.:
Egyébként én azt gondolom, hogy nem a rollerezők száma a legfontosabb. Hanem az, hogy akik ezeket az eszközöket használják, biztonságosan és a szabályoknak megfelelően közlekedjenek. Függetlenül attól, hogy sisakot vesz -e vagy sem.Felőlem aztán bárki összetörheti magát, de ne veszélyeztessen másokat.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
generatoros
#19264
üzenetére
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Thunderzolee
#19221
üzenetére
Plusz a feltöltési idővel is érdemes számolni, ha teljesen kitolja a hatótávot. Minden nap.
22-25 km -re én azért használok kb. 2x akkora reális hatótávot, mert nem mindig tudom (nem mindig van időm) tölteni.
Éjszakára meg nem hagyom rajta. Plusz akkor sem szeretem egyből töltőre rakni, ha nyáron jól felmelegszik.
Szerk.:
Bár ez eléggé egyéni probléma, de gondoltam megemlítem. Hátha neki is szempont lehet, csak nem gondolt rá. -
-
ρσгτσ
addikt
válasz
tothjozsi96
#19174
üzenetére
Ilyen rezsi, bérleti díjak és bizonytalan forint mellett szerintem kicsivel 400 felett...de hátha van itt egy boltos, aki már tud súgni.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
BerserkGuts
#19101
üzenetére
Valószínű amúgy, hogy ezeknek a többsége marhára nincs képben a közlekedési szabályokkal, és az sem segít, hogy nagyon elszálltak a jogosítvány árak. Maguktól meg nem fognak elmenni KRESZ vizsgára...de gyakorlati tapasztalat nélkül az sem ér sokat. Tehát nem is nagyon tudják felmérni a közlekedési szituációkat. Vagy azt, hogy egyes manőverek mennyire veszélyesek. Vagy hogy egyes helyzeteket hogy oldjanak meg.
Ehhez kell gyakorlat, amit közúton megszerezni két keréken elég veszélyes dolog Budapesten.
Persze nyilván vannak amnéziás rolleresek is B kategóriás jogosítvánnyal a zsebükben.
Látom én is, hogy miket művelnek az utakon.
Egyébként a budapesti autósokra amúgy sem kifejezetten jellemző, hogy betartanák a sebességhatárokat. Max. ott ahol mérnek. Illetve 70 -es szakaszon talán kevesebb az olyan autós, aki többre vágyik.
Belvárosban meg több olyan rész is van, ahol érdemes megkeresni a rolleren az alacsonyabb sebességet és kimenni a bringa útra. Ott pedig azért fontos a sebesség, hogy az autós időben tudjon reagálni és/vagy fel tudja mérni a roller tempóját.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
INGJOKE
#19086
üzenetére
Igen, mondjuk amikor millió falevél van a földön, amire korábban ráesett az eső, de árnyékos részen van. Na az sem éppen ideális.
Sokszor még napok múlva sem ebben az időszakban.Rendszeresen nézem az időjárást a kutya vagy a gyerek sétálgatás miatt is. Szerencsére 99% -ban bejön, amit írnak. Legalábbis akkor, ha egy nappal előtte este nézem. Vagy indulás előtt.
Samsung saját alkalmazást használom. -
-
ρσгτσ
addikt
válasz
INGJOKE
#19039
üzenetére
Bili még simán jó lehet próba nélkül, de szerintem full face az így elég necces téma. Egyrészt a sok fajta, eltérő fejszerkezet miatt. Másrészt meg van amikor méreten belül sem teljesen azonos. Szóval mindenképp ajánlott a próbálás.
Visszaküldéssel lehet játszani olyankor, ha erre nincs lehetőség, de érdemes megnézni erről a részleteket a bolt oldalán.
Egyébként ahogy Casseius is írta, kifejezetten jobb időre való sisakok a korábban említett szellős Cratoni -k.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Miikee
#18912
üzenetére
Autósként mondom, hogy ezekből közúton haladva nem sok minden látszik. Én minden ilyen föld közelébe rakott indexet halva született ötletnek tartok. Akkor is, ha amúgy erős a fénye.
A másik meg az, hogy túl közel vannak egymáshoz a jelzések. Leginkább elől.
Inkább balesetveszélyesnek érzem, mint hasznosnak.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
pescara
#18908
üzenetére
Arra befelé igen, de kifelé már nem. Sajnos. Én is arra lakom. Sibriken is végig jó minőségű bringa út van.
Mondjuk Maglódin még autóval sem szoktam végigmenni. Annyira gáz. Inkább kerülök. Szégyen, hogy úgy néz ki egy ennyire forgalmas út.
Szerk.:
Arról nem beszélve, hogy mentők is járnak arra a kórház miatt. Élvezetes lehet rajta betegként menni. -
ρσгτσ
addikt
válasz
Somatom
#18886
üzenetére

Autóval sem sokkal jobb. Pl. amikor felüljárón akar megfordítani. Meg régebben, amikor még tanultam a budapesti közlekedést, Budán akart bevinni egy olyan helyre, ahol út helyett csak meredek lépcső van. Ráadásul nem most került oda, hanem több 100 évvel ezelőtt.
Valószínű azóta már sokat javítottak rajta, de nekem semmi bizalmam nincs a Google térkép felé autóval sem. Szerencsére nem túl sűrűn kell használnom online navigációt.
Szerk.:
Egyébként szerintem a Waze sem sokkal jobb. -
ρσгτσ
addikt
válasz
Somatom
#18877
üzenetére
Jah hát én is azzal kezdtem. Aztán amikor bevitt a bringás útvonal egy erdőbe, akkor estem hanyatt. Termesztésen csak képletesen.
Félúton vissza kellett fordulnom, mert annyira szar volt az út pálcikával. Szóval először én is azt hittem az ilyen applikációkra rá tudom bízni magam. Még ha nem is teljesen, de mutat jó alternatívákat is. Rá kellett döbbennem, hogy nem. Szerencsére én is előre gondolkoztam és lejártam kb. minden opciót, mire beállt a végleges útvonalam.
Szükség is van rá, ha valaki nem csak 2-3 kilométeres egyszerű szakaszon használja.
-
ρσгτσ
addikt
Amúgy ez a korábbi hozzászólásoknak, hozzászólóknak szólt elsősorban. Mert már nem először volt téma, és még mindig meglepetés az, hogy bizony nem mindenhol ideálisak a körülmények.
Tehát igen, van ahol le kell menni az útra. Igen, van ahol nincs bringa út még a környéken sem. Egyszerűen nem lehet mindent azzal elintézni, hogy miért nem megy valaki normális úton.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
pescara
#18876
üzenetére
Az utak, járdák minősége, és a közlekedési kultúra miatt írtam. Pesten azért aktívabb forgalom van és szerintem a vidéki, normálisabb vezetési stílussal szemben, itt sokkal markánsabb stílus a jellemző.
Nyilván nem ismerek én sem minden várost, csak néhány példából kiindulva írom. Meg amikor vidéki barátaim feljönnek ők is sokat panaszkodnak erre. Eredetileg én sem pesti vagyok, "csak" a 90 -es évek óta. Viszont a családom jelentős része vidéken él. Ebben van kis- és nagyváros, illetve falu is.
Ezt termesztésen autós szemmel értem. Tehát rolleres oldalról csak azt tudom elmondani, ami itt van.
Én több kilométeres kerülővel sem tudok csak jó úton menni.
Akkor sem, ha a 17 -be, és akkor sem, ha a belvárosba megyek. Ez van. Én ezt elfogadom, és igyekszem a körülményeknek megfelelően "vezetni".BKV egy másik téma. Biztos van olyan, hogy ez opció lehet. Nálam nem annyira. Meg amúgy bérletet sem szeretnék ezért venni. Leginkább autóval mászkálok. A roller nekem inkább egy plusz. Nem tudom lehet -e azt mondani rá, hogy szórakozás? Vagy elképzelhető, hogy lenne erre jobb szó is.
Szerk.:
Amúgy az utóbbi időben sok kerületben arra is panaszkodnak, hogy a közterületeken fűnyírás után nem szedik össze a füvet, csak ha már kiszáradt. Ennek köszönhetően sok helyen kint van a járdán és a bringa úton a fű, ami például szárazon és eső után sem jó.Szomorú, de én is tapasztaltam. A faleveleket sem szedik össze egy csomó helyen. Ősszel ezt szintén tapasztaltam.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Aaron14
#18863
üzenetére
Eleve Budapest sem alkalmas arra, hogy tökéletes példája legyen a biztonságos közlekedésnek rolleren állva. Ez alapján be is tilthatnák az elektromos rollert az egész városban.
Elhiszem, hogy vidékről minden szipiszupernek látszik, de azért ne akarjunk már a saját környezetünkből országos példát felállítani.
Én nem mondom, hogy pálcikán legyen kötelező a sisak, de azt se akarjuk megmagyarázni, hogy aki sisakot akar venni az hülye. Mert már lassan tényleg ott tartunk.
Szerk.:
Most így általánosságban írom erre az egész témára. -
ρσгτσ
addikt
válasz
INGJOKE
#18852
üzenetére
Az a baj a sisaknál, ha olcsó, noname verziót veszel, akkor kb. annyit is ér. Nem azt mondom, hogy a legdrágább Abus vagy más egyéb márkát kell venni, de azért érdemes kicsit feljebb meghúzni a minimumot. Szerintem.
Főleg ilyen típusoknál. Mert lehet a sisak nagyobb sérülést fog okozni, mintha arccal találkoznál az aszfalttal.
Szerk.:
Ezek ugye kifejezetten könnyű sisakok, és az állrészt is le lehet kapcsolni. Lehet mondjuk pár kilométeres összefüggő bringa útra elégnek érzed a felső részt, de ha már szarabb út felé mész, beugrasz a belvárosba, nem éppen optimális az idő (...stb.), akkor feldobod rá az állvédőt is. -
ρσгτσ
addikt
válasz
DigitXT
#18848
üzenetére
Pl. Cratoni -nak is vannak bringás, könnyű, full face sisakjai. Rövidesen ki akarok próbálni egyet személyesen is, mert kíváncsi vagyok rá. Plusz néhány hónap és jobb idő lesz.
Nem mintha eddig annyira sok lett volna a hideg, téli időszak.

Szerintem ezek még pálcikán is frankók, és ahogy látom a látótérrel sincs gond.
Vagy ott van az Abus, de az már kicsit húzósabb tétel.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Peaceliker
#18849
üzenetére
Pinlock fólia a plexire?
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Dr Bubo
#18500
üzenetére
Szerintem elég rendesen fel kellene "díszíteni" a rollert ahhoz, hogy mind a 4 irányból, erős napsütésben is jól látszódjon az index.
Én is néztem milyen lehetőségek vannak, de egyik megoldást sem tartottam elég jónak. Vannak például indexelő sisakok is. Vagy kormányra, egyéb helyre szerelhető verziók.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
DigitXT
#18498
üzenetére
Eleve amikor megfogta a kacsázást már elindult jobbra a géppel. Szóval itt azért lett volna esély, hogy kimegy, vagyis kiesik jobbra, mert kiment a sáv szélére. Ami mákja lehetett volna, hogy jobb szélső sáv elkanyarodik.
Tehát a legtöbb autós már valószínű ezen a részen fékez vagy figyeli az utat. Vagyis ezen a részen már valószínű kevesebben nyomkodják vezetés közben a telefont.
Vagy éppen felnéznek az aktuális "ki volt a nap csaja" FB posztból.Bár hozzáteszem szerintem a legnagyobb baj még mindig az, hogy a legtöbb emberen nincs semmilyen védelem. Nála volt sisak, meg talán egy térdvédő? Nem látom rendesen...de azért aki ilyen helyen (és sebességgel) megy rollerrel egy teljes protektort beszerezhetne. Most így általánosságban írom, mert nála a videó minősége miatt egyáltalán nem látszik.
Amúgy még nem is a kátyú a legnagyobb gáz a sz@r utakon, hanem ezek a besüllyedések, egyenletlenségek az utakon. Ami még az autók kormányát is el tudja dobni valamelyik irányba, és nem annyira feltűnő, mint amikor hiányzik az aszfaltból 30 centi. Simán át tud dobni a másik sáv felé is rollerrel.
Persze ezek többsége a kamionok, buszok miatt van. Tehát elsősorban haladási irányban, nem keresztbe, de sajnos ezek is sz@rok.
Én azért itt pesten sokszor látok rolleresek az utakon sisak nélkül. Simán egy kötött sapiban, ott meg azért tényleg nagyon kellene a védelem. Múltkor is ugye tettem be egy képet, de már gondolkoztam azon, hogy a cégesbe is veszek egy fedélzeti kamerát, mert rengeteg a hülye. Természetesen nem csak a rolleresek között.
Szerk.:
Másik baj amúgy az, hogy a reakcióidő azért némileg azzal is összefüggésben van, hogy mennyire figyelemfelkeltő az előtted haladó. Pl. normális méretű és erősségű lámpák, nagyobb méretű jármű. Vagyis...másszóval egy autó sokkal figyelemfelkeltőbb.Bár nála azért az a táska nagyon jó választás volt. Tehát ezt a figurát több szempontból sem mondanám hülyének. Mert tett azért, hogy némileg védje magát és ne olvadjon bele a környezetbe.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
gergo5991
#18494
üzenetére
Nem jött még ki.
Mondjuk az sem túl jó, ha a járdán csinálják ezt a gyalogosok között.
Az a baj, hogy kénytelenek szabályozni, mert őrület, hogy miket csinálnak az utakon és sokan nincsenek képben a KRESZ -szel sem. Persze ezek között sok a külföldi is a belvárosban, nem szomjasan... Ahogy az egyik fórumtárs is írta múltkor.
Szerk.:
Amúgy ezekkel a rollerekkel nem fognak 10-20-30 km/h -val közlekedni az arra kijelölt utakon. Szóval nem kifejezetten a kerékpárútra vagy a járdára valók. -
ρσгτσ
addikt
válasz
gergo5991
#18492
üzenetére
Ezt írja elő a KRESZ, csak nem igazán így működik a való életben. Egyébként ha oldalra esik a másik sávba, akkor lehet skandálni az ide vonatkozó szabályokat, mert úgy fognak átmenni a nyakán, hogy még fékezésre sem lesz idő.
Amúgy nem írtam, hogy jól vagy rosszul csinálja a rolleren álló figura. Csak azt, hogy ez egy baromira balesetveszélyes helyzet volt egy olyan útszakaszon, ami eleve nem túl jó.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
gergo5991
#18490
üzenetére
Miért túlzás az, ha itt a 70 -es szakaszon elnyal, akkor nagy eséllyel átmennek rajta?
Van ott egy törés az aszfalton, ami egyébként az autóknak is odavág azon a részen. Keresztbe az úton.
Szerk.:
Vagy inkább szintkülönbség.Itt lesz a Hungáriából Róbert Károly körút. Jobbra az M3 kivezető van.
-
ρσгτσ
addikt
Egyre TÖBBEN, egyre KOMOLYABBAN gondolják
Talán "kicsit" túlzás a videó alatti szöveg...de ha ezt nem hozza vissza, akkor esélyes, hogy a halottaskocsi jön érte.
Budapest, Hungária körút, 70 -es szakasz. Mert ugye nem mindenhol frankó az út.
Szerk.:
Aki nem ismerné, az egyik legforgalmasabb út Budapesten. -
ρσгτσ
addikt
válasz
Reggie0
#18480
üzenetére
Az szép. Utóbbi időben több alkatrészre vagy alkatrész típusra panaszkodtak a szerelőim. Sokszor inkább az olcsóbb felújítást javasolják a csere helyett. Már aminél megoldható.
Tárcsa is például egy darabig esztergálható. Attól is függ milyen a deformáció. Nálam már szépen remegtette a kormányt meg a pedált fékezéskor...
Eddig nekem nem voltak ilyen problémáim. Pedig rendszeresen ellenőriztetem mindegyik autót.
Szerk :
Rollernél amúgy vannak ilyen fékkel kapcsolatos megbetegedések? Vagy ami ajánlott márka, ott nem nagyon fordul elő?
Új hozzászólás Aktív témák
- Hobby rádiós topik
- Méretes és széles gaming monitorral bővült az MSI kínálata
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Xbox tulajok OFF topicja
- Kábel nélkül a Sapphire VGA-val
- Balesetben elhunyt Vince Zampella
- NVIDIA GeForce RTX 3060 Ti / 3070 / 3070 Ti (GA104)
- Synology NAS
- Bestbuy játékok
- Nintendo tulajok OFF-topicja
- További aktív témák...
- LG 27GS60QC-B - 27" Ívelt - 2560x1440 - 180Hz 1ms - AMD FreeSync - Bontatlan - 2 Év Gyári Garancia
- GYÖNYÖRŰ iPhone 14 Pro 256GB Deep Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3959
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 10400F 16/32/64GB RAM RX 7600 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- billentyűzetek - kiárusítás - Logitech, Corsair, ASUS
- Apple iPhone 13 Mini 128 GB Fekete 1 év Garancia Beszámítás Házhozszállítás
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: BroadBit Hungary Kft.
Város: Budakeszi
Még lehet keveset is mondtam. Nem mindig van hozzá kedvem.



