Új hozzászólás Aktív témák

• #52132 #71562240 törölt tag

  Új Válasz 2014-08-09 20:37:02 #52132

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  #71562240

  törölt tag

  Folytassuk a Negyedik Dimenzióval a nyári uborkaszezont felpezsdítendő.
  Nagyon érdekes epizód következik, egy kissé a hóhért akasztják benne, azazhogy egyre több szó esik a Belt-féle eszközök káros hatásairól is, akár a hifi eszközökre, akár az élőlények szervezeti állapotára (a hangminőségérzékelésünkre) nézve. Közelítünk egy afféle pálforduláshoz a damaszkuszi úton. Egyúttal (talán) előrébb haladunk egy kicsit a rovatban tárgyalt furcsa jelenségek (fél)tudományos magyarázatában, legalábbis a hipotézisállítás szintjén. Hogyan hatnak eddig a fizkusok-mérnökök által figyelembe nem erőterek a hangra, hogyan a szervezetre, és mindez hogyan interferálhat?... Újabb experimentum crucis: az analóg hanglemez széleinek, címkéinek festegetése...

  Előzmények:

  (#49702) kammerer
  (#49705) kammerer
  (#49706) kammerer
  (#49708) kammerer
  (#49814) kammerer
  (#49963) kammerer
  (#50145) kammerer
  (#50201) kammerer
  (#50203) kammerer
  (#50333) kammerer
  (#50523) kammerer
  (#50788) kammerer
  (#51011) kammerer
  (#51115) kammerer
  (#51772) kammerer

  ---------------------------------------------

  Negyedik Dimenzió

  Alább a Szerkesztő számol be a Negyedik Dimenzióban tett
  utazásairól, a High Fidelity "megmagyarázhatatlan" jelenségeiről.
  Mivel ezek részben vagy egészben kívül esnek a klasszikus
  elektroakusztika érvényességének körén, Olvasóinkban idegenkedést
  ébreszthetnek, s csökkenthetik lapunk műszaki tesztjeinek hitelét.
  Nyomatékkal leszögezzük, hogy az ehelyütt közölt írások teljes
  mértékben függetlenek a lap műszaki részétől. Mérnök munkatársaink
  csakis azzal járulnak hozzá ezekhez a cikkekhez, hogy résztvesznek a
  szeánszokon - és borzadoznak. A Szerkesztő egymagában vállalja
  munkájának minden ódiumát.

  *

  I. Antitézis

  - Nyílt levél Peter W. Belthez

  Kedves Peter,

  az utóbbi időben fölöttébb nyugtalanító megfigyeléseket tettem a
  Te módszereiddel és gyártmányaiddal kapcsolatban. Ezért azt szeretném,
  ha erre a levelemre részletekbe menően válaszolnál. Sőt, ezt
  együttműködésünk sine qua nonjának tekintem.
  Legújabb gyártmányaid hihetetlenül hatékonyak. Olyannyira, hogy
  miközben használtam őket, magam is mind érzékenyebbé váltam a
  PWB-effektusra. Odáig vittem, hogy időnként képes vagyok közvetlenül,
  tehát zenehallgatás nélkül is érzékelni a PWB-teret. És ebben a
  tekintetben most már tökéletesen magabiztos vagyok, meg merem
  védelmezni a véleményemet bárki ellenében - akár a PWB ellenében is.
  Azt állítom, hogy legutóbbi gyártmányaid nem jótékonyak, hanem
  ellenkezőleg: károsak az emberi szervezetre - kifejezetten
  veszélyesek! Itt az Elektrét Szíjat* (*Electret Tie: PWB-kezelésen
  átesett, kábeleket összefogó műanyag szíj. Bármiféle kábelen és csövön
  hatékony.) említem az első helyen. Amikor elhelyeztem a lakás számos
  pontján, riasztó idegesség lett úrrá rajtam; mi több, családom más
  tagjai is (akik mit sem tudtak kísérleteimről!) erős idegfeszültségre
  panaszkodtak, azt mondták: nem tudják miért, de el akarnak menni
  hazulról. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy önbizalmad
  megalapozatlan, és valójában Te sem vagy képes ellenőrzésed alatt
  tartani a szellemet, amelyet kiengedtél a palackból.
  Azóta számos alkalommal megismételtem a kísérleteket. Elmondhatom,
  hogy kiismertem a szóbanforgó hatást. Úgy írhatom le, mint
  szorongásérzetet a mellkasban, enerváltságot és egy kellemetlen
  feszítést a dobhártyán. Ez vonatkozik minden más olyan gyártmányodra
  is, amely az Elektrét Szíjjal van kiképezve (csipeszek, rövidrezáró
  RCA-dugók stb.), úgyszintén a Fehér Spirálcsőre és a Szivárvány Fólia
  valamennyi típusára. Az Elektrét Krémet illetően bizonytalanságban
  voltam igen sokáig. Otthoni zenehallgatáshoz általában igen előnyösnek
  éreztem a Krém hatását (körmön). Aztán kipróbáltam élő zenét hallgatva
  is, és rájöttem, hogy tévedtem: a Krém használata agresszivitást,
  mesterséges visszhangot visz a zenébe.
  Most pedig nagyon kérlek, figyelj rám. Előzőleg már mindenféle
  úton-módon megpróbáltam igazolni, hogy a PWB-effektus igenis létezik.
  Tudományosan érvényes kísérletet szerettem volna definiálni, amelyet
  bárki bárhol elvégezhet audiológiai vizsgálat formájában. Sajnos, az
  audiológia jelenlegi mérési módszerei túlságosan durvák, egy rézkarika
  hatása a csuklón pedig túlságosan csekély, semhogy ki tudtam volna
  mutatni bármit is. (Bizonyos vizsgálatokkal - amikor a fület
  hangeffektusokkal stimulálják, a válaszjeleket pedig EEG-vel veszik le
  - pozitív eredményt kaptunk ugyan, de az sem volt szignifikáns.)
  Ezúttal azonban a hatás annyira erős volt, hogy azt mondtam
  magamnak: kizárt dolog, hogy ne lehetne kimutatni műszeresen is, ha
  másképp nem, hát a vérnyomáson! És sikerült, már a legelső
  kísérletben! Igaz: legalább 70-80 PWB-eszköz összesített hatását
  vizsgáltuk, de ennek aztán meg is volt az eredménye, amennyiben nem
  kevesebb mint 15 (!) százalékos vérnyomás-növekedést produkált!
  Elmozdítva a PWB-gyártmányokat, a vérnyomásom azonnal visszatért
  eredeti értékére.
  Ezt a kísérletet természetesen meg fogjuk majd ismételni számos
  alkalommal, számos idegen helyen stb. Kérdés, hogy a mérés eredményes
  lesz-e, hiszen más helyszínen és reprodukálható módon csak a könnyen
  alkalmazható PWB-eszközöket "vethetjük be"; erre a célra inkább csak a
  csipeszek látszanak használhatónak. És még ha sikerrel járunk is, az
  eredmény nem lesz tudományosan elfogadható, amíg a reprodukálásához
  speciális (PWB) készítményekre van szükség. De legalább most már
  tudjuk, mi történik a zenével és velünk.
  Ezek után azt tettem, amit minden józan ember tenne az én
  helyemben: eltávolítottam helyéről az összes PWB-eszközt a lakásban,
  hogy újonnan szerzett képességem (?) fényében ellenőrizzem a
  hatásukat. Nos, nem állítom, hogy annyira veszélyesek volnának, de
  valamennyinek megvan a maga mellékhatása. Egyik legkellemetlenebb
  auditív hatásuk: veszteség a sávszéleken, különösen a magas
  tartományban. Igaz, a zene hihetetlen módon összeáll, egyszersmind
  azonban le is lassul, nehézkessé válik, nem eléggé könnyed. Egyes
  esetekben kellemetlen feszítés érződik a dobhártyán, nagyobb mértékű,
  mint az a (másfajta) nyomás, amelyet éppen elhárítunk.
  És a manipulációt nem lehet kézben tartani! Például: számos
  hangsugárzót kezeltem már á la PWB, általában igen jó eredménnyel. De
  amikor legutóbb egy nagy, 4-utas, nagymágnesű hangszórókkal** (**Itt
  azonban igen fontos megemlíteni, hogy e hangszóróknak különleges,
  sárga színű membránjuk van.) ellátott reflexdobozon demonstráltam a
  színek hatását, a hallgatóság úgy érezte, mintha ólomból készült
  füldugót hordana. Semmi kétség: a káros erőtér, amelyről beszélsz,
  valóban létezik. Csakhogy a Te módszered nem redukálja, csupán
  manipulálja a káros töltést, átnyomja egy másik energiatartományba,
  amelyben esetleg még károsabban hat, mint előzőleg. Semelyik
  eszközöddel nem tudom előidézni a maradéktalan megkönnyebbülésnek azt
  az érzetét, amelyet akkor tapasztalok, valahányszor (afféle
  "referenciamanipuláció" gyanánt) kihúzom a telefondugót a
  konnektorból.
  És ezzel elérkeztünk a Te elméletedhez, "a helyi gravitációs tér
  manipulálásához". Igen, Peter, én közreadtam ezt az elméletet a Hifi
  Magazinban (mert kivételesen nagy jelentőséget tulajdonítok a
  PWB-effektusnak), de nem, Peter, nem hiszem, hogy igazad volna, és a
  néhai Mr. Occam*** (***Angol filozófus a 13. századból. Az Occam-elv
  értelmében "nem szabad fölöslegesen szaporítani a létező dolgokat",
  azaz: lehetőleg nem kell új fogalmakat bevezetni.) szintén nem hinne
  neked. Mit szólnál helyette egy ilyen magyarázathoz:
  1. A PWB-effektus: eddig ismeretlen, de a kapacitással rokon
  jelenség. Ha a fizikusok nem hanyagolnák el a nagyon kicsiny
  mennyiségeket, a PWB-effektus napvilágra kerülne, és tökéletesen
  összhangban volna a mai tudománnyal. Jó 3-4 nulláról beszélünk,
  amelyet számoláskor elhanyagoltak.
  2. Az élőlények hiperszenzitívek a PWB-töltésre, sokkal
  érzékenyebbek, mintsem a biológusok gondolnák. A számításokban ismét
  3-4 nullát hagynak figyelmen kívül. Az előzőekkel együtt ez már 6-8
  elhanyagolt nagyságrend. Ha ezeket figyelembe vesszük, nem lesz
  szükségünk másik tudományra.
  3. A PWB-féle "töltés" nem egydimenziós, tehát nem csupán
  növelni/csökkenteni lehet. Más, ismeretlen paraméterekkel is bírhat.
  4. A PWB-töltés támadáspontjai elsősorban az élő szervezet
  membránjai: makroméretűek, mint a dobhártya, és mikroméretűek, mint a
  sejtmembrán. Megfeszülésük mértékét a helyi PWB-töltés mindenkori
  állapota határozná meg.
  5. A PWB-állapotot sokféleképpen lehet manipulálni (az anyagok, a
  formák, a színek megválasztásával és kombinációival, a felületek
  kiképzésével, a mozgásokkal stb., mint ezt Te megmutattad - nem is
  említve azt a módszert, hogy elektromos energiát viszünk a
  rendszerbe), de e manipulációk hatása jelenleg kiszámíthatatlan.
  Csupán a negatív jellegű manipulációk állnak minden kétségen felül:
  elmozdítjuk a káros terű tárgyakat, eltávolítjuk a nemkívánatos
  anyagokat, felbontjuk kapcsolódásukat, avagy visszafordítjuk őket a
  helyes (a kevésbé káros) irányba stb.

  

  Kedves Peter!

  Téged én egyszer Galvaninak neveztelek, és a Rólad alkotott
  véleményem azóta sem változott. De akár Röntgennek is nevezhettelek
  volna; hadd emlékeztesselek rá, hogy amikor az X-sugarakat
  felfedezték, a kísérletezők közül sokan "megégették" magukat ezekkel a
  sugarakkal, mert nem voltak tudatában a veszélynek. Némiképp hasonlóak
  e sugarakhoz azok a gyártmányok is, amelyeket Te készítesz - és
  amelyekről én tudósítok. Szerencsére Magyarországon még senki sem
  rendelkezik (rajtam kívül!) akkora mennyiségű PWB-eszközzel, amely
  igazán veszélyeztethetné az egészségét. Mentségemre szóljon, hogy én
  magam játszom a fehér egér szerepét. További mentségem legyen, hogy
  ismeretterjesztő újságíró vagyok: érthető, hogy eluralkodik rajtam egy
  őszinte és türelmetlen kommunikációs vágy, amikor igazán fantasztikus
  újdonságokról értesülök. Biztosítalak, hogy a jövőben is megőrzöm
  lelkesedésemet mindazok iránt, akik horizontunkat szélesítve,
  ismeretlen területekre vezérelnek bennünket.
  Mégis, hadd idézzem Neked a görögöket: "barátom Szókratész,
  barátom Platón, de legjobb barátom az igazság".

  Barátod: László

  

  II. Helyzetjelentés

  PULZUS ÉS IMPULZUS

  Amíg az Olvasó vérnyomása visszatér a normál értékére, még
  elmondom, hogy igazából nem is bíztam a kísérlet sikerében, inkább
  csak reménykedtem benne, hogy orvos barátom műszere hátha ki fog
  mutatni valamit - talán. Engem is meglepett, hogy ennyire drasztikus
  különbséget mértünk, és ennyire következetesen. A kísérlet menete
  egyébként ez volt: vérnyomásmérés háromszor egymás után - PWB-eszközök
  be és fel - 5 perc pihenés - vérnyomásmérés háromszor egymásután -
  PWB-eszközök le és ki - 5 perc pihenés - vérnyomásmérés háromszor
  egymás után. Számszerűen ezt kaptuk:

  1. sorozat: 115/70, 115/70, 114/72
  2. sorozat: 118/80, 120/80, 118/82
  3. sorozat: 115/72, 110/72, 110/72

  Különösen az alsó érték mutat élénk szignifikanciát (a különbség
  nem kevesebb mint 15%!), de még a felső érték eltérése is elegendően
  szignifikánsnak számítana, ha elegendően sok alkalommal reprodukálnák.
  (A kísérlet folyamán a pulzusszámot is mindig megmértük; furcsa, de az
  nem változott!) Így, egyetlen próbálkozás után természetesen jogosnak
  látszik az az ellenvetés, hogy az eredmény pszichológiai természetű,
  vagyis saját magam idéztem elő, akaratlagosan vagy öntudatlanul. Erre
  itt most csak annyit, hogy orvos barátaim szerint a világon sincs
  olyan ember, aki 15-20 perc leforgása alatt kapcsolóüzemben 15%-kal
  fel-le tudná mozgatni a vérnyomását. De ismerem a tudományos
  kísérletek kritériumait, és elfogadom, hogy a kívülállók szemében ez a
  kísérlet sem bír bizonyító erővel. A PWB-effektus létezését majd csak
  azzal bizonyíthatjuk be, ha közvetlenül is mérni tudjuk, tehát nem
  mint fiziológiai, hanem már mint fizikai hatást. Biztos vagyok benne,
  hogy előbb-utóbb sikerülni fog. Addig is, a vérnyomás-mérést
  megpróbálom megismételtetni semleges helyen (rendelőintézetekben),
  semleges személyeken, de nem bízom benne, hogy az eredmény pozitív
  lesz. Mert húsz-huszonöt PWB-csipesz drasztikusan megváltoztatja ugyan
  a hangképet, de a fiziológiai hatásuk nyilván jóval csekélyebb, mint
  amit a zeneszobában lehet előidézni a PWB-eszközök egész arzenáljával.

  

  AUDITÍV MÉRLEG

  Ebből mellesleg az is következik, hogy a PWB-eszközök vásárlói
  nincsenek különösebb veszélyben. De ha csak annyit tudunk is, amennyit
  tudunk, már akkor sem árt az óvatosság. Mindenkit arra kérek,
  okvetlenül ellenőrizze mindazt, amit eddig tett, nagyon kritikus
  füllel-és talán nem is csupán füllel.
  A PWB-effektus persze elsősorban auditíve észlelhető. Az auditív
  hatás azonban nem mindig ugyanolyan (lásd az 1989/1. szám
  PWB-tesztjét, valamint permanens kínlódásunkat az utóbbi két év
  szubjektív tesztjein), és kezdetben sehogysem tudtuk megérteni, hogy
  miért nem. Mai fejemmel, amely nem feltétlenül azonos a holnapival,
  úgy foglalnám össze a dolgot, hogy túlságosan is komplex jelenségről
  van szó. Bármiféle anyag, bármiféle felület, forma, szín, sőt
  színkombináció, irány és mozgás, az elektromos készülékek
  viselkedéséről nem is beszélve - egytől-egyig befolyásolja a helyszín
  energiaállapotát. Kiszámíthatatlan energiamintázatok képződnek, s ezek
  auditív hatása szintén kiszámíthatatlan, vagy legalábbis
  következetlen. Nagyon valószínű, hogy lényegében véve tényleg
  valamiféle káros töltés növekedéséről/csökkenéséről van szó. De ennek
  a töltésnek egyéb paraméterei is vannak. Lehet például frekvenciája.
  Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a legtöbb PWB-eszköz
  mintha növelné a káros tér rezgésszámát. Mintha megszüntetne egy
  mélyfrekvenciás, "lassú" nyomást - és kreálna helyette egy magasabb
  frekvenciájút, egy "szaporábbat".
  A PWB-manipulációk auditív hatása tehát nem következetesen
  ugyanaz. De feltétlenül van bennük valami közös. Talán az a
  legjellemzőbb vonásuk, hogy a hangképet "koncentrálják", tömörítik,
  nem engedik szétesni. A szólamok pregnánssá válnak, stabil helyük lesz
  a térben, semmi sem vész el, mindent meg lehet találni, és ez roppant
  tetszetős dolog. A torzítások megszűnnek, a magas hangok ellágyulnak
  és feltisztulnak, a basszusnak súlya támad - intenzív PWB-kezelés
  nyomán egy Heybrook HB1 elveszíti minden érdességét, és szinte
  maradéktalanul megszólalnak rajta a Wagner-operák üstdobjai! Hogy a
  PWB valóságos csodákra képes, azt különösen azok fogják felismerni,
  akik eddig reménytelenül hadakoztak a Compact Disc (eredendő?)
  tétovasága, széteső hangképe, testetlensége ellen. (Nem mintha az
  LP-hang, úgy általában véve, olyan nagyon kellemes és hallgatható
  volna.)
  A varázslatnak azonban megvan az ára. Először is, és ez az, amire
  nagyon figyelni kell: nemcsak a lemezzaj és a torzítás tűnhet el,
  hanem a legfelső oktáv is. A felharmonikusok aggasztó módon
  elszegényedhetnek, és ilyenkor a zene elveszíti az üdeségét, a
  mosolygását. A legalsó oktáv szintén problematikus: a basszus-energiák
  néha nagyobbnak tűnnek fel, mint amekkorák, de nem abban a
  tartományban szólalnak meg, amelyikben szeretnénk. Nem arról van szó,
  hogy a felső basszus feldúsulna, döngene - éppen ellenkezőleg. Minden
  ellágyul, sehol semmi döngés, sehol semmi kiemelés. Rajzoltam egy
  fantom diagramot; remélem, nem kell magyarázgatnom, hogy a rajta
  látható két görbe nem mérés, csupán szubjektív becslés eredménye. A
  fekete vonal egyfajta jellegzetes, átlagos, hétköznapi
  hifi-frekvencia-átvitelt ábrázol, amely úgy pocsék, ahogy van. Színes
  vonallal azt a hangképet próbálom érzékeltetni, amelyhez intenzív
  PWB-zéssel és különösen a legújabb PWB-eszközök használatával jut az
  emberfia.
  A sáv beszűkülése azonban még nem minden. Nagyobb baj, hogy a
  PWB-manipulációk legmegnyerőbb eredménye, az a bizonyos koncentráltság
  és rendezettség egy bizonyos pontot túlhaladva eluralkodik a
  hangképen, s úgyszólván elviselhetetlenné válik. A tér hihetetlenül
  precíz és egzakt lesz, de egyre inkább bejön a szobába, szinte a
  fejünkre esik. A zene elveszíti könnyedségét, túlzott súlya és
  jelentősége támad, mindent a szájunkba rág, az ember úgy érzi, hogy
  zenehallgatás helyett zenehallgatási munkát végez.

  

  TENNI ÉS NEM TENNI

  Ez nem feltétlenül vonatkozik a PWB-eszközök és még kevésbé a
  PWB-módszerek összességére. Például halálbiztosra vehetjük, hogy a
  káros hatás csökkenni fog, valahányszor kihúzzuk a konnektorból
  egy-egy készülék - telefon, lámpa, háztartási masina-hálózati
  csatlakozóját és teljesen nyilvánvaló, hogy ilyenkor semmiféle
  mellékhatással nem kell számolnunk. (Ezt az effektust egyébként
  érdemes kitanulni, zenehallgatás nélkül is próbálgatni. Tapasztalataim
  szerint az eredmény akkor a legjobb, ha a készüléket, amelynek
  csatlakozóját kihúzzuk a konnektorból, bekapcsolt állapotban hagyjuk -
  de erre azért már nem mernék megesküdni.)
  Számos más praktika is ismeretes, amely nem áll ugyan minden
  kétségen felül, tehát nem tudhatjuk, hogy tényleg nyílegyenesen a jó
  irányba mutat-e, és hogy nincs-e mellékhatása, de amelyet mégis
  gyakorolnunk kell, egyszerűen azért, mert nem tehetünk másként. A
  hifi-készülékek hálózati csatlakozójának például két pozíciója van, és
  a kettő közül az egyik mindig sokkal jobb, mint a másik. Lehet, hogy
  ez a jobbik is nagyon rossz, de harmadik lehetőség nincs, és a dugót
  valahogy mégiscsak be kell dugnunk a konnektorba. Hasonlóképpen, a
  kábelekről is köztudomású, hogy irányhatást mutatnak, nem úgy szólnak
  odafelé, mint visszafelé. Nyilván a jobbik irányt fogjuk választani,
  noha senki sem garantálja, hogy nem nő tőle zöld hajunk és három
  fülünk. Pedig szinte biztosra vehetjük, hogy a kábel mindkét irányban
  használva növeli a káros töltést, legfeljebb az egyik irányban kevésbé
  (vagy csupán másképp?). Ugyanez vonatkozik bármely tárgyra, amelyet a
  szobában elhelyezünk: akármelyik irányba fordítjuk, mindenképpen bajt
  csinál, de nem ugyanakkorát (és nem ugyanolyat?). A legjobb volna
  semelyik irányba se fordítani, de a jelenlegi három dimenzión belül ez
  valahogy nem megy. A Negyedik Dimenzió pedig továbbra is csupán
  matematikai absztrakció marad vagy, mint jelen rovatunk címében: játék
  a szavakkal.
  "Bombabiztosnak" tehát egyelőre csak azokat a manipulációkat
  nevezhetjük, amelyek negatív karakterűek: egyszerűen csak nem
  csinálunk valamit, ami káros volna. Alább leírok egy kísérletet,
  amelynek praktikus jelentősége, sajnos, a nullával egyenlő, viszont
  nagyszerűen illusztrálja mondandómat.

  

  FOROG A FESTÉK

  A 4. Dimenzió látogatói gyakran találkozhattak azzal a
  kifejezéssel, hogy experimentum crucis, azaz perdöntő kísérlet,
  amelyben kizárnak minden zavaró körülményt, abban a reményben, hogy az
  eredményét majd csak egyféleképpen lehet értelmezni. Ilyen perdöntő
  kísérlet például a fémkarika a csuklón: ha van auditív hatása, akkor
  azt semmiképpen nem lehet megmagyarázni a klasszikus elektroakusztika
  fogalmaival. Perdöntő kísérlet volna a hálózati csatlakozódugó
  megfordítása is, mert ennek sincs realisztikus interpretációja csak
  hát a mérnökök ebbe sehogysem törődnek bele, és mert nagyon akarnak,
  hát találnak is rá magyarázatot, olyat, amilyet. (Olyan mérnökök,
  amilyenek.)
  Százszázalékosan perdöntőnek látszott a kompaktlemezek szélének
  beszínezése is, mert józan emberi ésszel nem lehet felfogni, hogy
  ennek ugyan miért lenne auditív hatása. A neves brit szakíró Martin
  Colloms azonban a Hi-Fi News & Record Review hasábjain
  "bebizonyította", hogy a lemez szélére felvitt tinta igenis
  befolyással bír a digitális jelátvitelre, mert a lézersugár, amely
  alulról a piteket olvassa, szétterjed, meg visszaverődik, minek
  következtében izé... sajnos, nem tudom interpretálni, tekintve, hogy
  az egész magyarázatnak se füle, se farka. Bárki, aki konyít valamit a
  CD-technikához, kapásból cáfolni fogja Colloms interpretációját - de a
  tény tény marad: Martin Colloms és a HFN/RR egyelőre
  elektro-akusztikai funkciót tulajdonít a CD élére felvitt színes
  csíkoknak.
  Ha a lézersugár szétterjed a CD anyagában, akkor valóban elérheti
  a színes csíkokat (más kérdés, hogy ennek van-e elektro-akusztikai
  jelentősége vagy sincs). De a CD-korong tetejére biztosan nem jut el a
  lézersugár, mert a korong felső felületét fémréteg borítja, és ha a
  lézerfény azon keresztülmenne, akkor nem tudná megszámolni a piteket,
  és a zene meg sem szólalna. Márpedig a korong tetején mindig van
  színes festék: a "címke", amely voltaképpen közönséges nyomtatás (lásd
  képriportunkat a CD-gyártásról, HFM 1990/1.). Csakhogy Peter W. Belt
  elmélete értelmében bárminemű felirat káros teret kelt, és ha ezt a
  feliratot s vele a káros teret még forgatjuk is a szobában, akkor
  kuruc dolgok történnek. Namármost, a feliratot nem szedhetjük le a
  CD-ről, azt viszont megtehetjük, hogy fel sem visszük rá!
  Úgyis akadt dolgom a Glóriánál (lásd az újabb képriportot ebben a
  kötetben, ezúttal a mesterlemezek készítéséről), és a gyáriak
  megtették a kedvemért, hogy a gyártás utolsó fázisában egy-egy lemezt
  kihúztak a nyomtatást végző rózsaszín ci...cica alól, minek folytán
  ezeken a korongokon nincs címke, mindkét oldaluk egyformán csupasz,
  ezüstfényű. Összesen 5 ilyen lemezem van, és mindegyiknek megkaptam a
  normális, felcímkézett változatát is. Otthon aztán szabályszerű A-B
  vaktesztet csináltunk, amennyiben jómagam a kétféle CD-t váltogattam,
  a többiek pedig úgy ítélték meg a kétféle hangképet, hogy nem
  tudhatták, melyik melyik. Jobban mondva, fogalmuk sem volt róla, mi a
  teszt tulajdonképpeni tárgya (csak S.A. eszén nem tudtam túljárni, ő
  kitalálta, mire megy ki a játék).
  A következő öt felvételt hallgattuk. Trini Lopez: 25th Anniversary
  Album (nagyszerűen szól, lásd majd a saját szeánszainkon is), Benkó
  Dixieland Band: Bank Of Benkó, Budapest At Night: csárdások, keringők,
  polkák stb. (miért ne?), Great Tenor Arias: Lando Bartolini énekel
  (Budapest Philharmonic Orchestra, vezényel Pál Tamás) és végül mint
  "mai magyar" slágerzene a Lord együttes felvétele. Ime a zsűri
  véleménye:
  Címkével. S.A. Trini Lopezen visszhangosabb; először nagyon
  tetszett. A magyar popzenei felvétel kriminális. Benkó Dixieland
  kopog, üres, nincs mélye. A taps túl általános. D.E. Becsapós. Elsőre
  ez tetszett jobban. Később átmentem a másikra. Ez torzabb. Sz.M.
  Kicsit mesterségesen feldúsított visszhang. Keverőasztallal
  megmanipulált felvétel. A tere egy vonalba esik, nincs mélysége.
  Fárasztóbb, torzabb, összemosottabb.
  Címke nélkül. S.A. Elment a visszhang. Jobban kivehetők a
  hangszerek. Jobb mély. Igazibb, határozottabb hegedűk. Operán mintha
  mélyben jobb volna. A magyar popzene itt is szörnyű, de egy fokkal
  civilizáltabb lett, megvan a magasa, és a rikácsolásból visszavett. A
  dixieland-en egy leheletnyivel jobb mély. Trini Lopez másodszor: picit
  hangosabb, a mélyei puhábbak, ismét jobban kivehető hangszerek. Taps:
  sok ember tapsol, nem pedig csak "taps általában". Egy ortóval jobb.
  D.E. Először tompábbnak, kevésbé dinamikusnak, egysíkúbbnak éreztem.
  Később fokozatosan átpártoltam ide, mert jobbak a mélyei, kevésbé
  torz, sokkal tovább hallgatható, a tere is jobb, a hangszerek jobban
  elkülönülnek. A taps is jobb. Sz.M. Tisztább, definiáltabb, jobban
  szétválasztja a hangszereket, nem manipulál, nagyobb a tere, a térnek
  mélysége is van. Kellemesebb, jobban tetszik.
  Mit mondhatnék most, ennyi izgalmas élmény - és ekkora kudarcok
  után. A dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni, és ez éppúgy
  érvényes az én balfogásaimra, mint az elektro-akusztika (s benne a
  High Fidelity) minden eddigi setesutaságára.
  Megismétlem: a PWB-effektus nem egydimenziós jelenség, hanem egy
  roppant komplex jelenségkör, amely egyebeken kívül a teljes
  elektroakusztikát is átszövi. Átszőtte azt a múltban, és át fogja
  szőni a jövőben is-mindörökké, ámen. Ha Belt soha meg nem születik, a
  hifikonstruktőrök akkor is "belteznének"; akármit tesznek, "belteznek"
  (is). Mert bármiféle tervezési mozzanat: A anyag helyett B anyag az
  alkatrészekben, a vázban, a panelekben vagy egyáltalán a készülék
  bármely lehetséges pontján, Alfa helyett Béta típusú szigetelés a
  kábeleken, X szín helyett Y szín a dobozon, Lambda helyett Omegatípusú
  topológia a nyomtatott (vagy hagyományos) áramkörökben - ez mind-mind
  "beltezés". Lehet tagadni, de okosabb beletörődni, és még okosabb
  dolog számolni vele.
  Egy biztos. A hifi többé már soha nem lesz ugyanaz, mint a Peter
  Belt fellépése előtti időkben volt.

  Darvas László

  

  ------------------------------

Új hozzászólás Aktív témák