Új hozzászólás Aktív témák
-
Én még sosem próbáltam teleszkópos bringát, de mindig is az elsőt használtam fő- (illetve, amint írtam, sokáig egyetlen) fékként.
Egy ügyfelem egyébként valaha nagyon régen fejlesztett egy programot, amelynek ilyen mechanikus erőhatások számítása volt a funkciója, és játszottunk vele egy keveset. Nagyjából az jött ki, hogy a Szputnyikon azért rohadtul kell igyekeznem ahhoz, hogy átessek az első keréken -- azaz, hogy ez gyakorlatilag sosem fog megtörténni. És valóban, volt egy-két vészfékezésem, amikor teljes erőből húztam az első féket, és csak egyszer éreztem, hogy emelkedik a gép hátulja. A hátsó kereket viszont már közepes erőkifejtéssel állóra tudtam fékezni. Ez pedig azt jelenti, hogy az első keréken sokkal nagyobb mozgási energiát tudok eldobni, pedig teleszkóp akkor még a vágyainkban sem létezett.
MaCS
-
notika77
senior tag
Szerintem meg akkor lehet az első fék a fő, ha van hozzá teleszkóp, ami elnyeli a kerékpár szándékát, hogy átforduljon az első fékezett keréken (mint a motorokon és autókon
).
Én (~30 éve) estem már el az első keréken való átfordulás miatt, illetve azért mert a jobb fülemben lévő fülhallgatót jobb kézzel piszkáltam, amikor hirtelen elém nyílt egy autó ajtaja. Az első teleszkópos bringáim, nem akarnak ledobni, ha csak az első féket használom, de azért eléggé nyeklik-nyaklik a teleszkóp (alsópolcos+130kg).
-
pengwin
addikt
20"-es kerékméretig ingyen szállítható MÁV-on. BKK-nál viszont hivatalosan csak pár vonalon szállíthatsz kerékpárt, mert nem tesznek különbséget kerékméret és összecsukható váz alapján. de persze ha összecsukod, és ráhúzol egy nagy tartós szatyrot akkor nem veszik észre és gyanítom belefér a megengedett csomagméretbe.
#9 .mf
20"-es kerékméretig még fix vázas kerékpárra (de akár triciklire sem) kell kerékpárjegyet venni - de ezek nyilván csak kijelölt helyen szállíthatóak.#17 moma
Az agglomerációból nagyrészt már az alacsonypadlós vonatok járnak a városba, azokon elég sok kerékpárhely szokott lenni - 20"-es kerékméretig nem is kell jegyet venni, még klasszikus kemping bringákra sem. -
Lajmund
őstag
Micsoda új szerkezet.
Hiànyolom a képet a videóból amikor fut az a jofej kutya és Bog is mosolyog. Tudom biztos nem az igazi minőség videóból azt kivágni de akkor is adta az életérzést.
Szimpatikus a súlya és még pofàsan is néz ki.
Valaki állitsa màr be azt az ülést rendesen.
Fék tàmàhoz. Nèzzéttek meg milyen egy nagy motoron az aràny. Elöl dupla nagy tàrcsa sok dugattyús nyergekkel hàtul meg egy kicsi egy tárcsa kevés dugattyúval. Aki kicsit is sportolt bàrmivel tudja hogy az első a fő fék mert az első kerékre terhelődik akkor a legtöbb súly. Aki azt írja nem így van életében nem lassitott hirtelen semmivel.
-
hmb
aktív tag
7 évig orszagutiztam,hidd el hogy az első fék a fonfek és az hatásosabb sokkal kisebb a fektavod az első el mint a hatsoval.a hátsó igazából esőben kell,mert nagyon vizes úton az elsőt használva kifarolhat a hátsó kerék és bukhatsz.persze tudni kell használni az első féket,mert ha béna vagy akkor satufeknel szó szerint fejreallsz.gyakirolni kell hogy fékezés közben a karjaidat megfeszited mintha hátra akarnad tolni magad valaki meg szóljon a szerzőnek hogy javítsa azt a baromságot,hogy az alváz rugalmasabb mint az acél.
-
moma
őstag
Kár. Megnéztem most pl hollandiában 45 cm x 86 cm x 80 cm lehet az összecsukható bicikli a vonaton. Abba ez már beleférne gondolom? Mávnak ez amúgy jó irány lenne, ha lehetne ilyeneket vinni. Aki pl agglomerációból jár be városba és közel van a munkahely az állomáshoz tökéletes lehetne.
-
moroder
csendes tag
van igazság abban amit írsz, de félrevezető a motoros / autós hasonlítás. a motoron a két tengely közötti terheléseloszlás közel 50-50%. így nyilván a fékezésénél több súly terhelődik előre (ezért van a kocsin és a motoron is nagyobb fék elöl) ez igaz. Viszont a biciklinél nagyon nem 50-50 a kerékterhelés, hanem közel 1/3al nagyobb a hátsó tengelyen. innentől a fékezésnél sokkal arányosabb lesz a két kerék terhelése, mint pl. egy motor esetében. Arról már nem is beszélek, hogy a jármű súlya hogy aránylik a "sofőr" súlyához...
-
Krugszvele
senior tag
miért úgy kell beállítani a féket, hogy a maximális fékerő akkor legyen amikor a kisujjadhoz érne a fékkar? A gyűrűs és középső ujjadat így folyton szét fogja nyomni, nem? Ráadásul így sohasem lesz maximális a fékerő, hiszen annyira be sem tudod húzni... ??
-
hmb
aktív tag
aluminium-magnezium otvozet a vaz,és pont az a lényeg az aluvazakban, hogy MEREVEBB mint az acélvaz.egyebkent ez hogy magnézium otvozet sima PR bullshit a kerekparvazak 95%- a(AL 6005 anyagmegjelokesu csövek) ebből az otvozetbol van.
-
Korrekt, hasznos teszt, köszönet érte!
A bicaj tulajdonképpen még tetszene is. Csak nem ennyiért. 200-220e Ft környékén már nyomtam volna a BUY gombot.
De az irány jó, úgyhogy optimista vagyok!
MaCS
UI: Egyértelműen az első fék a biciklin a főfék. Lényegesen nagyobb tapadást lehet elérni az első keréken.
A máig használatban levő Szputnyikom ennek az élő példája. Volt ugyanis egy remek típushiba, mégpedig az, hogy a hátsó féket úgy hegesztették a támasztócsövekhez, hogy a hegesztés a forgással ellentétes oldalon volt, tehát fékezéskor a felfogatás nem támaszkodott a vázhoz, hanem feszítette szét a hegesztést. Amely hegesztés nem volt éppen egyenletesen kiváló minőségű -- a bringák nagyon nagy részénél szépen el is engedett, a fék pedig neme egyszerűséggel leesett és fityegett tovább a bowdenen.
Na, én kiskamaszként kb. két évig jártam így, hátsó fék nélkül. -
.mf
veterán
Akkor javaslok egy fizikai kísérletet: enyhe lejtőn adott sebességnél egy jól beazonosítható pontnál próbálj előbb csak a hátsó, majd csak az első fékkel fékezni, és mérd le és hasonlítsd össze a féktávot a két esetben...
Fékezésnél előre megy a terhelés, az első gumi jobban kilapul, nagyobb lesz a felülete, tapadása, így jobban fékez; ellenben a hátsó kikönnyül, gyengébb lesz a fékhatás, sőt, elsővel intenzív fékezésnél akár el is emelkedhet, akkor pedig nulla lesz a fékhatása.
Motoroknál az első ill. hátsó fék fékereje kb 70-30% (persze helyzettől, fékezés intenzitásától, útviszonyoktól függően változhat), bringánál is hasonló lehet. -
Napfénysüti
nagyúr
Bog, ugye nem ezzel a hátradőlő nyeregbeállítással mentél vele? Ez ránézésre is férfigyilkos.
Az acél amúgy pont egész rugalmas tud lenni, nem véletlen szeretik sokan az acél országúti vázakat az aluval szemben. -
Bog
HÁZIGAZDA
BKK-n 40x50x80 centis csomag szállítható díjmentesen. Vagy karácsonyfa, de ez nem tűnik annak
MÁV: Az általános szabályok megtartásával 2. osztályú személykocsiba bevihető még szétszedhető gumi- vagy vászoncsónak, összecsukható kerékpár összecsukva, sífelszerelés, sporteszköz, műanyaghordó. Továbbá utasonként egy darab, becsomagolt, két métert meg nem haladó fenyőfa, facsemete, kéziszerszám. -
moma
őstag
Mi a szabályozás nálunk ezeket az összecsukhatókat fel lehet rakni ingyen a buszra vagy a vonatra? Külföldön elsősorban ez a funkciójuk.
-
Degeczi
nagyúr
"fordítva rakták fel, a bal oldali rántja a hátsót, a jobb oldali pedig az első féket" - ahogy az logikusabb is, egyrészt a motorkerékpárokon is így van, másrészt a többség jobbkezes, és célszerűbb a fő kézhez tenni a fő féket
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Kompakt vízhűtés
- CPU léghűtés kibeszélő
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Házimozi haladó szinten
- Projektor topic
- Vélemény: nem úgy tűnik, de Lip-Bu Tan most menti meg az Intelt
- Milyen notebookot vegyek?
- Információbiztonság, kiberbiztonság, adatvédelem
- Fúziós energiát vásárol a Google
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...
- Dell Latitude 5450 Intel Core Ultra 5 135U 4nm 32GB DDR5 érintőképernyős laptop Dell gari 2027.09.hó
- PlayStation 4/5 kontroller analóg cseréje HALL TMR érzékelősre, 1 év garancia!!! Nincs többé drift!!
- PlayStation 5/4 kontroller analóg cseréje HALL TMR érzékelősre, 1 év garancia!!! Nincs többé drift!!
- XBOX ONE/Series kontroller analóg cseréje HALL TMR érzékelősre, 1 év garancia!!! Nincs többé drift!!
- XBOX Series S 512GB, 6 hó garanciával Bp-i üzletből eladó!
- REFURBISHED és ÚJ - Lenovo ThinkPad 40AS USB-C docking station (akár 3x4K felbontás)
- Azonnali kézbesítés az év bármely pillanatában
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S25, Samsung Galaxy S25 Plus, Samsung Galaxy S25 Ultra
- BESZÁMÍTÁS! ASRock B460M i5 10400 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2060 Super 8GB Rampage SHIVA TT 500W
- Jogtiszta Microsoft Windows / Office / Stb.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest