Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Mai menü: 1 pohár tea, 1 tál tej gabonapehellyel, 3 pohár Kubu ital, 1 pohár almalé, 1 pohár víz, pár falat zsemle, kevés alma, császármorzsa baracklekvárral, ~20 db sós perec.

    Nagy esemény történt reggelikor. Borka 5. foga kiesett. Már napok óta épphogycsak tartotta vmi, de nem akartuk erőltetni a kihúzását. Sokszor már olyan banyás volt emiatt, jókat nevettünk is rajta. De végre kint van.

    Ékes, képes bizonyíték

    Délelőtt Borka anyáékkal uszodában volt. Rékával pedig elmentem bevásárolni pár dolgot. A gyógyszertárba is be kellett térnünk, itt pedig mindig elszörnyülködök, hogy majd' 10 ezer ft marad ott egy-egy ilyen alkalomkor. Igazán nem is gyógyszerre megy el, hanem megelőzésre. De hát belegondolva, inkább ez, mint antibiotikum.

    Hazaértünk, kipakoltam az autóból, és örültem, hogy Rékus milyen édesen játszik az udvaron a kutyákkal. Aztán mikor már bent volt minden cucc, a lépcső aljánál állt, és közölte velem: "Pisilni kell." Késő. Befolyt, és mindene olyan lett. Még a bakancsában is tocsogott. Úgyhogy teljes karbantartás után tiszta ruhában rohangálhatott a lakásban, miközben én azon filóztam, hogy soha ne bízza el egy anya magát, hogy a legutolsó csomagot is be tudja vinni, miközben a gyerek jól játszik, mert tuti, hogy ott vmi bibi van, vagy másodpercek alatt lesz.

    Félnek a mese alatt

    Réka és lufi az alagútban

Aktív témák