Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Egész nap esett. Ez kész kínszenvedés volt a lányoknak. Főleg Rékának. Korán is kelt, és egész délelőtt toporzékolt, ütlegelt és sírt.

    Reggel elmentünk hárman az okmányirodába, hogy Borkának csináltassunk útlevelet, de olyan sokan voltak, hogy 11 felé kerültünk volna csak sorra. Kedvesemnek pedig nem volt annyi szabadideje, kellett neki visszamenni dolgozni. Így inkább holnap délután megyünk, hátha akkor kevesebben lesznek. Borka ugyan csalódott volt kicsit, mert már lelkileg felkészült a fényképezésre, de megértette.

    Amikor hazajöttünk Rékával még kint voltunk egy fél órácskát az udvaron, de aztán 9 körül elkezdett esni, és bekényszerültünk a lakásba.

    Borka elfoglalta magát midenfélével, de néha hiányolta, hogy vele nem tudok többet lenni, mert Réka ilyen nyűgös. Sajnáltam szegényt. Aztán ebéd után elaludt a kis manó, és játszottunk egy jót Borcsikámmal.

    Délután azonban Réka már szörnyen unatkozott, ki kellett menjünk. Csigákat találtunk, és nézegettük őket, de aztán Réka egyre többet nyafogott, hogy vizes a kabátja. Érdekes, tavasszal még nem zavarta. Most pedig be kellett menni, levetkőzni. Át akart ugyan öltözni, és másik kabátot venni, de más kabátja nincs, ami ne ázna át. Így aztán nagynehezen betessékeltem a kisasszonyt.

    [kép]

    Kimentünk az udvarra. Esett.


    [kép]

    Délután megtaláltuk Borka kis digitális fényképezőgépét. Rékának nagyon tetszett.

    [link] Panka imád legózni. :)

Aktív témák