Réka hasa reggelre pöttyös lett. Méghozzá olyanok, mint Borkáé voltak. Úgyhogy uzsgyi neki, rögtön bekentem a kenőccsel. Szépen el is halványultak.
Délelőtt befejeztük a medencefeltöltést. Lányokkal addig játszogattunk a betonon. Ribizlit szedtem nekik, hogy a szemeket tudják kevergetni a kis műanyag edényeikben. Persze mellé is ment jópár, és ahogy jártak-keltek, el is tapostak párat. Réka aztán nekiállt rugdosni egy labdát. Mezítláb volt, és az egyik rúgás sajnos a betonba ment, és lenyúzta az egyik ujja hegyéről a bőrt. Vérzett neki, és biztos fájt is, mert napok óta ugyanezt az ujját horzsolja le. Mire Borka megszólal: Na, ez tuti, hgy nem ribizli, ami a lábán van.
Sajnos fürödni nem tudtunk még ma, mert hűvös volt a víz, de az udvaron jól eljátszogattunk. Borka cigánykerekezni tanult
![[kép] [kép]](http://img341.imageshack.us/img341/2394/dscf5710lo1.jpg)
és Réka is szerette volna ellesni a tudományt.
![[kép] [kép]](http://img503.imageshack.us/img503/9393/dscf5712gs1.jpg)
Olyannyira, hogy az esti séta alkalmával többször megállt, a feje fölé emelte a karjait, és kiabált: Anya. Aztán szépen ledobta magát négykézláb állásba a földre. Ez volt a mutatvány. Én persze igen megdícsértem, ami még jobban felvillanyozta.
Délután átjött a kislány, aki tegnap volt itt. Megint aranyosan játszogattak, semmi gond nem volt velük. A kislány épp ecsetelte, hogy holnap lesz az évzárójuk, és milyen szép jegyei vannak. Borka aztán kérdezgetni kezdte a iskoláról. Szóba kerültek a piros és fekete pontok, és hogy ezeket miért lehet kapni. A feketepont volt persze az első, amiről hosszabb előadást hallhattunk. Meg is jegyezte, hogy az egyik kislány folyton fecseg órán, ő azért szokott kapni. Az egyik kisfiú pedig azért, mert verekedős. Mire az án nagyszájú lányom megjegyzi: Abban én király vagyok.
Hah, kissé ledöbbentem. De a kislány rögtön kezdte is a kioktatást, hogy akkor az iskolában nagyon nehéz dolga lesz Borkának, mert ilyen viselkedéssel sok feketepontot fog szerezni.
![[kép] [kép]](http://img503.imageshack.us/img503/962/dscf5718lk9.jpg)
Délután joghurtos fánkocskát sütöttem. Réka lelkesen segített.