Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Rékának hamarosan ágyat kell vennünk. Egyre kevésbé érzi jól magát a kiságyban. Nem ott alszik el, csak elalvás után teszem be, de gondolom nincs elég helye megfordulni sem éjszakánként. Ha jól emlékszem Borkának ilyenkor már nem volt kiságya, egy óriási heverőn aludt. Úgyhogy nemsokára ágyvásárlás és szobarendezés.

    Lányok jól aludtak az éjjel. Reggel vizsont már megint nagyon korán ébren voltak. Borka 6 körül jött hozzánk, de nem aludt már el. Réka pedig fél 7 előtt hívott, hogy fent van. Tetszik, nem tetszik kelni kell...

    Reggeli után elmentünk pár dolgot bevásárolni, aztán haza. Rögtön kint is maradtunk, és játszogattunk. Borka végiglátogatta a rokonságot, mi pedig néztük, ahogy Mogyoró és a szomszéd kutya henteregnek a földön. Ők is nagyot játszottak, jól ki is fáradtak.

    11 után bementünk, mert Réka teleszórta a fejét homokkal, és gyors zuhanyozásban kellett részesítenem. Aztán el is aludt, ahogy felöltöztettem. Elkészítettem az ebédet. Réka már fel is ébredt, egy órát sem aludt. Nem lesz ez így jó. És nem tudom, hogy miért nem tud aludni. Emiatt nem tud délután már játszani sem, mert olyan fáradt. Ráadásul pihenni sem tudok, mert ilyenkor nyűgös és még jobban igényli a közelségemet.

    Délután elmentünk az egyik ismerősünkhöz, és ott maradtunk 1,5 órát. A gyerekek játszottak, mi pedig beszélgettünk. Fél 6-kor értünk haza, és elég hűvös lett hirtelen, ezért bementünk a lakásba.

    Játék, fürdés és vacsi, majd alvás. Kicsit húztam még a lefektetést, így fél 9-kor aludtak el.

Aktív témák