Réka nem ébredt fel éjjel. Fél 6-kor jelzett először, hogy éhes, és utána vissza is aludt. Reggel szépen nyugisan keltünk. Borkát ma úgy kellett ébreszteni. Az ovis heteken hét végére teljesen kifárad, és ilyenkor nem ébred meg magától.
Felöltöztettem, és reggeli után apája elvitte oviba.
Mi meg itthon maradtunk. Réka most nyugodtan volt, úgyhogy rögtön takarításba is kezdtem. Porszívózás, aztán portörölgetés. Rékus már a porszívó hangjára elaludt; a másik nagy kedvenc a fűnyíró. Arra is csudajókat lehet aludni.
1 óra alatt végeztem, aztán kicsit leültem gépezni, hogy hadd szusszanjak. Hamarosan feléberdt Apróság. Szopizás után lementünk az alsó szintre, ott is rendbe tettem mindent, majd felkészítettem az ebédet. Utána kimentünk az udvarra, mert finom melegen sütött a nap.
11 felé megjöttek a hölgyek, akik bejelentkeztek, hogy hozzák a babanaplót. Persze, babanapló; biztósítást akartak köttetni. Már elegem van ebből. Ha akarok kötni, majd szólok. Addig ne zaklassanak. Itt voltak így is jó 1 órát, mert hallgassam meg még ezt meg azt. Én meg meghallgattam türelmesen, és viszontlátásra.
Már korgott a gyomrom rendesen, de előbb Rékát kellett megetetnem, mert éhes volt.Borkáért se tudtam elmenni, úgyhogy anyáékat kértem meg, hogy hozzák haza.
Mire befejeztem az ebédet, itthon is volt. Kicsit játszottunk még, majd alvás. Réka is aludt ez idő alatt.
3 után ismét az udvaron voltunk egész estig. Rékus tegnap megevett egy 5 cm-es banándarabot összetörve, ma pedig almás őszibarackpépet kapott. Nagyon ízlik neki, tömi bele az arcába.
Borkával ma megint bicajoztunk. Elmentem vele egy háztömb-körre. Szinte végig tekert, néha kellett csak megfognom. A végén az árokban kötött ki, de nem lett sérülés. A szomszéd kislány megint átjött hozzánk. Aranyosan eljátszottak a lányok.
6 körül csináltunk egy nagybevásárlást, aztán vacsi és fürdés. Réka 9-kor beájult, Borcsi meg fél 10-kor aludt el.