Aktív témák
-
Köszi a figyelmeztetést, de Omli85 tapasztalatai alapján úgy tűnik ennél a szériánál már nincs gond a hűtéssel.
Na és mégis ez a legolcsóbb 390, amihez 3 év gari jár.Szerintem én is kipróbálom ezt a kártyát.
Csak az érdekelne, hogy ezennel is merjem-e még a lassan 7 éves COOLERMASTER RC-331-KKN1-GP Elite házammal együtt használni, vagy azért már illene nyugdíjaztatni a házat.
Mert egyébként ebben is ugyanúgy tudnak szellőzni a dolgok, 2 ventivel (első, hátsó) úgymond kereszthuzatot csinálok, szóval nem reked bent meleg levegő nagyon szerintem. -
Zsohi
őstag
Megérkeztem a megígért játéktesztekkel, csak éppen nem annyival amivel szerettem volna. A gépem adatait megtaláljátok a profilomban.
Far Cry 3
Minden létező beállítást a játékon belül maximumra állítottam, az élsimítást is beleértve(8x).
Az első játék amit megnéztem futás közben, egyrészt mert egész egyszerűen az egyik leginkább kedvelt játékom, másodrészt a saját tapasztalataim alapján(7950 és R9 270X) ez az a játék ahol leghamarabb előjönnek a hibák, így kiindulási pontnak tökéletes.
A játék tökéletesen futott, bár a 60 FPS nem volt meg, de teljesen mentes volt a mikrolaggoktól, szóval nálam átment a teszten. Viszont a "VRM 2" hőmérő diódája hibás lehet...GTA 5
Többnyire maximálisra állítva, kivéve: 2x élsimítás, a fű részletessége magas, a haladó grafikai beállítások opcióban a látótávolság maximálisra húzva, az árnyékok kiterjesztése nincsen feltolva, többi opció bekapcsolva.Az új GTA-t nem hagyhattam ki.
A játékot még nem sikerült a kártyához igazítanom, szóval elég tré módon futott, de még játszhatónak nevezném. A hirtelen teljesítmény csökkenéseket meg nem tudom hova tenni és nem is tudom melyik beállítás okozhatja.Dirt 3
Minden létező beállítás maximumra húzva
A játék csak azért került ide, mert éppen az egyik barátommal játszottunk, így adta magát a helyzet.Játékmentes géphasználat
Ennél a tesztnél a kártya energia hatékony működésére próbáltam meg választ találni. Végeredményében elég lehangoló az amit látók, nem értem, hogy mi szükség van egyszerű netezés és szövegszerkesztés közben ilyen sűrűn feljebb kapcsolnia a kártyának... Másik, hogy a doboz hátulján jól néz ki a ZERO fan ficsőr, csak éppen a kártya még ilyen gigantikus hűtőborda mellett se képes passzívan, 60C fok alatt tartani a maghőt még terheletlenül, pedig a Phanteks enthoo luxe egy jól szellőző ház.Végeredményben egy kissé vegyesek az érzéseim a kártyával kapcsolatban, de ezek csak apróságok és még mindig azt vallom, hogy ez az eddigi legjobban megalkotott videokártyám amit eddig birtokoltam, pedig volt már egypár: Geforce MX440, FX5200, Leadtek 7950GT, BFG 9800GT, Gigabyte GTX460, AMD Gigabyte 7950, Powercolor Devil R9 270X.
A tuninggal egyenlőre még nem próbálkozok, mert nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi fanless tápom nagyon szeretné.
-
Zsohi
őstag
Nem bírtam ellenállni és bepattintottam a kártyát a gépbe, így gyorsan le is futtattam egy 3DMark tesztet.
Az eredménye a tesztnek.Messzemenő részletekbe nem szeretnék most belemenni, de egyenlőre nagyon elégedett vagyok a látottakkal és a hallottakkal is. A papíron 2227-es maximális ventilátor fordulatszám soknak hangzik, de nem az, még ilyen fordulatszám mellett is alig-alig szűrődött ki a hangja a gépházból. A maximális 80C fokos mag hő ilyen fogyasztás mellett szerintem teljesen elfogadható. A tápellátó áramkör hőfoka meg egyszerűen hihetetlen számomra. Szóval nagyon boldog vagyok a kártyával, igazán jól összerakta ezt az MSI.
A holnapi nap még biztosan jövők néhány teszttel, de azok már játékoktól fognak származni. Hála az égnek a holnapi nap errefelé munkaszüneti nap.
Aktív témák
Hirdetés
- Milyen processzort vegyek?
- Bittorrent topik
- AliExpress tapasztalatok
- laskr99: Újrakezdem a processzor és videókártya szilícium magok fotózását
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Motorola Moto G56 - bátyja árnyékában
- Nyaralás topik
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Anime filmek és sorozatok
- További aktív témák...
- LG 55G4 - 55" OLED evo - 4K 144Hz & 0.1ms - MLA Plus - 3000 Nits - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium
- LENOVO ThinkBook 13s - 13.3" FullHD IPS - i5-10210U - 8GB - 256GB SSD - Win11 - MAGYAR
- BESZÁMÍTÁS! Apple MacBook Pro 16 M4 Pro 24GB RAM 512GB SSD - garanciával hibátlan működéssel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i3 10105F 8/16/32GB RAM RX 6500 XT 4GB GAMER PC termékbeszámítással
- Apple iPhone 13 128GB / Kártyafüggetlen 1ÉV GARANCIÁVAL
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest