Minden anyag
-
CES blog: az újévet Kaliforniában ünnepeljük, aztán irány Vegas!
Az újév első nagy kiállítása szokás szerint a kaszinók fővárosában levő CES, ahova idén is kiutazik a stáb egy része.
-
Több mint 20 millió okostelefont értékesített a Meizu
A kínai gyártó idén sokkal jobban teljesített, mint 2014-ben, hiszen még a háromszorosnál is magasabb szorzót tudtak felmutatni.
Hír Okostelefon 38
-
Zenfone blog: Magyarországra is jön a Zenfone 2 Deluxe
Hazánkban is a boltok polcaira kerül hamarosan a Zenfone 2 speciális kiadása, amely különleges hátlapjáról ismerhető fel.
Blogbejegyzés Zenfone blog 11
-
Mobilarena TV: LEgyetek jók, ha tudtok!
A LeTV a Xiaomi és a Meizu nyomdokaiba kíván lépni, és a Kínában veszettül jól árazott 1s mindent bevet ennek érdekében: mutatós fémház, 3 gigabájt RAM, ujjlenyomat-olvasó és sok extra tartalom.
MA!TV Okostelefon 42
-
Nincs a top10-ben a Sony és a Microsoft
A Digitimes harmadik negyedéves jelentése is megerősíti a Huawei dobogós helyezését, a Microsoft és a Sony ugyanakkor nem fért be a top10-be a leszállított okostelefonok tekintetében.
Hír Üzleti negyed 126
-
Márciusban érkezik a „Huawei P9”?
Alighanem Kirin 950-nel fog a Huawei P8 és nagy testvére, a P8max folytatása bemutatkozni. A háttérben állítólag saját GPU és tárolóegység tervezésén fáradozik a gyártó.
Hír Okostelefon 17
-
Jövőre az okostelefonok egynegyede nyomásérzékeny kijelzőt kaphat
AZ IHS kimutatása szerint 2016-ban jelentősen megnő azoknak a készülékeknek a száma, amiben Force Touch típusú megjelenítőt találunk.
Hír Okostelefon 62
-
Allview X2 Soul Lite - kicsit lájtos
Egyre bővül az Allview Soul-szériája, ezúttal egy belépőmodellt készítettek. A külsővel nincs is gond, de a hardverben egy picit túlzásba vitték a spórolást és ez ront az összképen.
Teszt Okostelefon 25
-
6 hüvelykes kijelzővel debütált az Axon MAX
A ZTE egy phabletet dobott piacra, ami a Full HD felbontású kijelző mellett a Qualcomm középkategóriás rendszerchipjének friss változatát kapta meg.
Hír Okostelefon 15
-
Lenovo A2010 hands-on
Lenovo A2010 menürendszerének és funkcióinak bemutatása. További tesztek és hírek a www.mobilarena.hu weboldalon...
Videó Mobilarena TV 0
-
Alkalmazásbemutató: Immune
Influenzaszezonban kellemes szórakozást nyújt a bacilusok elkülönítése és megsemmisítése a magyar fejlesztésű, ügyességi „antivírus” játékkal.
Hír Alkalmazások 10
-
Galaxy blog: 128 gigabájtos Note5 érkezik
A limitált kiadású csúcsphablet egyelőre csak Dél-Koreában lesz elérhető, ráadásul csak az ünnepek alatt.
Blogbejegyzés Samsung Galaxy blog 25
-
Megvan az idei 100 000 000. leszállított Huawei mobil
A Kínai Népköztársaság gyártói közül elsőként a Huawei tudta átlépni a fenti, bűvös számot egy naptári év alatt.
Hír Okostelefon 93
-
Májusban vagy júniusban érkezhet az „Asus Zenfone 3”
Ezúttal nem a januári CES-en, hanem egy későbbi időpontban leplezheti le az Asus a következő generációs Zenfone családot.
Hír Okostelefon 6
-
A szoftveroptimalizálás lehet a „Galaxy S7” ütőkártyája
Újabb források számolnak be arról, hogy a TouchWiz további finomítására és gyorsítására készül a Samsung.
Hír Okostelefon 134
-
Idén már nem jön Windows 10 frissítés
Akik arra vártak, hogy még az újév beköszönte előtt megkapják a legújabb ablakos operációs rendszert, azoknak sajnos csalódniuk kell.
Hír Okostelefon 138
-
Snapdragon 650 és 652 lett a 618 és 620-ból
A cél az átnevezéssel az, hogy a felső-középkategóriás Qualcomm SoC-ket könnyebben meg lehessen különböztetni a Snapdragon 615-ös és 617-es, előző generációs vonaltól.
-
Nem lép a 4K felé a két dél-koreai techóriás
A Samsung és az LG jövőre még nem szeretne a szuperfelbontású panelekre koncentrálni, helyette sok szempontból a mostani megoldásokat tökéletesítenék.
Hír Okostelefon 38
-
Érkezik a Bluboo Picasso
Mutatós küllem és zafírüveg védelem fémjelezheti a Bluboo készülékfélben lévő okostelefonját.
Hír Okostelefon 34
-
Beárazták Kínában a Zenfone Zoomot
A háromszoros optikai képstabilizátorral megtámogatott kameratelefon már Tajvanon és a Kínai Népköztársaságban is elérhető.
Hír Okostelefon 15
-
Bemutatkozott a YU Yutopia
A gyártó csúcsmodellje Qualcomm Snapdragon 810 lapkakészletet, 5,2 hüvelykes kijelzőt és Sony IMX230 szenzorral ellátott kamerát kapott.
Hír Okostelefon 41
-
Motorola Moto X Pure Edition - tiszta vizet a pohárba!
A Moto X Style néven is futó phablet remek alapokra építkezik, viszont a tavaly óta megnőtt, QHD-s kijelző csökkent a használat kényelmén.
Teszt Okostelefon 311
-
Nem árulhat HTC mobilokat a Deutsche Telekom?
Egy szabadalmi per következtében a német szolgáltatónál egy időre felfüggeszthetik a tajvani gyártó termékeinek forgalmazását.
Hír Okostelefon 23
-
6,9 hüvelykes LeTV készülék érkezik?
A GFXBench adatbázisába került fel egy újabb mobil, ami a hatalmas kijelzője mellett felső kategóriás felszereltséget kap.
Hír Okostelefon 18
-
Újabb Meizu mutatkozhat be szombaton
Szinte biztos, hogy a „metal mini" névre hallgató eszköz mutatkozik be holnapután, ami már a GFXBench-nél is kipróbálta magát.
Hír Okostelefon 4
-
Alkalmazásbemutató: Rayman Adventures
A népszerű oldalnézetes ügyességi játék újabb epizódot kapott, ami gyönyörű grafikával kecsegtet, jó a játékmenet, izgalmasak a pályák.
Bemutató Alkalmazások 26
-
A következő iPadekben még nem lesz 3D Touch
Az Apple ugyanis vár ezzel a következő iPhone megjelenéséig, addig pedig még inkább tökéletesíti a nyomásérzékeny kijelzőt.
-
Lebukott a 2016-os Moto X prototípusa?
Ismét a Kínai Népköztársaságból érkezett egy kémfotó, amelyen a forrás szerint egy korai fázisban lévő Motorola Moto X prototípus látható.
Hír Okostelefon 27
-
Mobilarena TV: Stílustanulmány
A Motorola Moto X Style, vagyis Pure Edition csúcskészülék, a csúcskészülékeknél alacsonyabb áron. Azért a QHD felbontás belefért, akárcsak a vízlepergető nano-borítás és a 21 megapixeles kamera.
MA!TV Okostelefon 32
-
Újabb fotón látható a Lumia 650
A Microsoft újabb termékkel támadhat, ami 5 hüvelykes kijelzőt és minden bizonnyal Snapdragon chipsetet kap.
Hír Okostelefon 74
-
Lenovo Vibe P1 - ej, ráérünk lemerülni még
A kínaiak újdoságának középkategóriás felszereltsége és 5,5 hüvelykes kijelzője valószínűleg nem hoz lázba senkit, az 5000 mAh-s akkumulátor viszont izgalmasnak ígérkezik.
Teszt Okostelefon 322
-
Újra lencsevégre kapták a HTC One X9-et
A tajvaniak egy újabb készülékkel indítanák a 2016-os évet, ami a hírek szerint a phablet kategóriában debütál, és középkategóriás felszereltséget kap.
Hír Okostelefon 23
-
Bekerült a Föld légkörébe a Lenovo K3 Note utódja
Készülhetünk egy új Lenovo phablet érkezésére, a gyártó ezt az információt egy Twitter bejegyzésben osztotta meg.
Hír Okostelefon 10
-
Különleges optikát használ a Zenfone Zoom
Az ASUS háromszoros optikai nagyításra képes készüléke még mindig nem kapható, a most közzétett videó viszont legalább lerántja a leplet a szokatlan lencserendszerről.
Hír Okostelefon 29
-
Már az LG oldalán is felbukkant a G3 Marshmallow-frissítése
Lassan elkészül a G3 legújabb frissítése, ami az Android 6.0 alapjaira épül, ezt már a gyártó oldala is igazolja.
Hír Okostelefon 15
-
A GFXBench-nél járt a „Meizu metal mini"
A Meizu metal kisebb kiadása nem kap Helio X10-et, de a visszafogottabb méret sokakat kárpótolhat ezért a hiányosságért.
Hír Okostelefon 22
-
Megjelent a „Xiaomi Mi5" az OppoMart oldalán
Szinte biztos, hogy Qualcomm Snapdragon 820-alapú lesz az új Xiaomi csúcstelefon, az ára viszont nem lesz visszafogott.
Hír Okostelefon 64
-
Videón látható a Galaxy A9
A Samsung phabletjéről már szinte mindent lehet tudni, most pedig egy rövid filmen is látható, méghozzá működés közben.
Hír Okostelefon 9
-
Lenovo Vibe P1 hands-on
Lenovo Vibe P1 menürendszerének, funkcióinak bemutatása. További tesztek és hírek a www.mobilarena.hu weboldalon...
Videó Mobilarena TV 0
-
Renderképeken pózol a „HTC One X9”
A One A9 után a One X9 folytathatja a dizájnkorrekción átesett, fémházas HTC készülékek sorát. Ezúttal valószínűleg nem kell a BoomSound hangszórókról lemondani.
Hír Okostelefon 27
-
Friss Androidra vált a Droid Turbo 2 is
A Motorola idén is szorgosan dolgozik készülékei frissítésein. Az Android Marshmallow a Moto X Style / Pure Edition után most a Droid Turbo 2-re is megérkezett.
Hír Okostelefon 6
-
Elhalasztották a Note5 szoftverfrissítését
Újabb ütemterv szivárgott ki a Samsung termékek operációs rendszereinek frissítésével kapcsolatban, mely szerint nagy mozgolódás lesz 2016 Q1-ben.
Hír Okostelefon 54
-
Microsoft Lumia 950 - kiment a ház az ablakon
Új oprendszer, új funkciók, új lehetőségek, új csúcsmodell. De az új ablak mellett még bemásznak a bogarak, bőven kell dolgozni a szigetelésen. Az viszont már látszik, hogy ha összeáll, akkor nem lesz rossz.
Teszt Okostelefon 7k
-
Mégiscsak jön a OnePlus Mini?
A GFXBench adatbázisában bukkant fel egy eddig ismeretlen, 4,6 hüvelykes felbontású kijelzővel szerelt variáns, ami a kínaiak kompakt modellje lehet.
Hír Okostelefon 42
-
Nem kap folytatást jövőre a G Flex 2, a V10 viszont igen?
Egy korai szaklap úgy tudja, hogy a második generációs, hajlékony LG phablet utódja kihagyja a 2016-os CES-t, és talán az egész évet, a V10 folytatása viszont már a tervezőasztalon van.
Hír Okostelefon 38


