-
Készül az új HTC Flyer
Snapdragon S4 processzor köré épülő, mikroív oxidációval megerősített alumínium burokba csomagolt HD kijelzős táblagéppel készül a tajvani gyártó.
-
PureMotion HD és Super Sensitive Touch
Kesztyűben is használhatóak a finn gyártó Windows Phone 8 készülékei, ráadásul a Lumia 920 ClearBlack kijelzője minden korábbinál fürgébb reakcióidővel bír.
Hír Okostelefon 93
-
HTC – 47 százalékos visszaesés
A Samsung készülékeinek sikere baljós árnyakat vet a tajvani gyártó prémium mezőnybe szánt termékpalettájára.
Hír Üzleti negyed 130
-
Mobilarena TV Magazin: őszi bejelentések
Megkezdődött az éves hajrá, szeptemberre fordulva a Sony, a Samsung és a Nokia már megtette bejelentéseit.
Videó Mobilarena TV 0
-
Fotókon az iPad mini burkolata
Az új fotók tanúsága szerint már szinte biztosra vehető az olcsóbb és kompaktabb Apple táblagép érkezése.
-
Lumia 920 – PureView kamera „élőben”
A New York-i rendezvény során a Lumia 920 megmutatta, hogy igazából felesleges volt a marketingrészlegnek önlejárató hamisítási kampánya.
Hír Okostelefon 164
-
Galaxy S DuoS és Pocket DuoS – hivatalosan is
Indiában debütál a Samsung legolcsóbb és legjobban felszerelt kétkártyás okostelefonja.
Hír Okostelefon 19
-
Mobilarena TV Magazin: őszi bejelentések
Megkezdődött az éves hajrá, szeptemberre fordulva a Sony, a Samsung és a Nokia már megtette bejelentéseit.
MA!TV Mobilarena TV 72
-
MediaTek MT6577 – Száguldás az alsóházban
A kínai chipgyártó már szállítja a legújabb kétmagos processzorát, mely az iPhone 4S sebességével kecsegtet a kétszáz dolláros árszegmensben.
-
Galaxy S III – túl a húszmillión
Alig száz nap alatt újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Samsung méretes HD kijelzővel és négymagos processzorral szerelt Galaxy S csúcsmodellje.
Hír Okostelefon 95
-
Megérkezett a Kindle Fire HD sorozat
HD és Full-HD kijelzővel szerelt olcsó táblagépekkel rukkolt elő az Amazon, melyek között 4G LTE modemmel rendelkező ajánlatok is szerepelnek, ám a történetben azért van egy kis csavar.
-
Lumia 820 és 920 – október közepétől
Európában október közepén debütál a Nokia Windows Phone 8 palettájának erősebbik tagja, melyet két hétre rá a kisebbik változat is követni fog.
Hír Okostelefon 182
-
Motorola DROID M – Atom vagy Snapdragon
Qualcomm és Intel processzorral is piacra kerül az alumíniumba, kevlárba és üvegbe burkolt Motorola DROID M.
Hír Okostelefon 63
-
HTC One X – fekete és fehér színekben
Kizárólag hírességek számára lesz elérhető a tajvani gyártó félig fekete félig fehér hátlappal rendelkező csúcsmodellje.
Hír Okostelefon 82
-
Mitől PureView a Lumia 920 kamerája?
Nem 41 megapixeles és nem is túlságosan nagy a Lumia 920 szenzora, de a végeredmény mégsem átlagos a Nokia szakértője szerint.
Hír Okostelefon 159
-
Motorola RAZR MAXX HD – evolúciós lépés
Hatalmas HD kijelzővel érkezik a Motorola és a piac legnagyobb kapacitású akkumulátorral rendelkező okostelefonja.
Hír Okostelefon 172
-
Motorola RAZR HD – hivatalosan is
A nap eseményének kikiáltott Motorola sajtótájékoztató során hivatalosan is leleplezésre került a Droid RAZR HD kijelzővel szerelt változata.
Hír Okostelefon 76
-
Lumia 820 – frissítés a középmezőnyben
A Nokia középmezőnybe szánt Windows Phone 8 modellje minden téren messze túlmutat a közvetlen elődjén.
Hír Okostelefon 120
-
ZTE Blade II - már nem annyira penge
A ZTE Blade II a sikerelőd nyomdokaiba kíván lépni, s szinte minden fronton javult, igaz, talán egy kicsit későn tette mindezt.
Teszt Okostelefon 318
-
Bemutatkozott a Lumia 920
Kesztyűben is használható WXGA kijelzővel, optikai képstabilizátorral és bivalyerős kétmagos processzorral érkezik a Nokia első Windows Phone 8 mobilja.
Hír Okostelefon 199
-
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Note 10.1
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Note 10.
Videó Mobilarena TV 0
-
Angry Birds – csavar a történetben
A Rovio rövidesen érkező új játékában a madarak helyett a malacok válhatnak a történet főszereplőjévé.
Hír Mobil játékok 49
-
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Note 10.1 újra
Mai műsorunkban újra (reméljük immáron sikerrel) egy nagyágyúval foglalkozunk, ez pedig nem más, mint a Samsung Galaxy Note 10.1.
MA!TV Mobilarena TV 60
-
Élőben a Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatójáról
A Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatóján lehullt a lepel a két új Lumia készülékről.
Helyszíni riport Okostelefon 900
-
A Firefox OS online piactere
A Mozilla gőzerővel dolgozik a jövőre érkező mobil operációs rendszeréhez tartozó online alkalmazásbolton.
Hír Okostelefon 19
-
Új fülhallgatóval készül az Apple
Az amerikai elektronikai óriás egyetlen elemből kialakított, illesztési vonalak nélküli fülhallgatót tervezett az új készülékei mellé.
Hír Tartozékok 77
-
HTC bejelentések szeptember 19-én
Valószínűleg a Windows Phone 8 sorozatát mutatja be a tajvani gyártó pontosan két hét múlva New Yorkban.
Hír Okostelefon 6
-
Holnap debütál az új Kindle Fire?
Szeptember 6-án mutathatja be frissített táblagép sorozatát az Amazon.
-
Nokia Music – ingyen zene Amerikában
A finn gyártó offline móddal kiegészített ingyenes streaming szolgáltatást jelentett be az Egyesült Államokban.
Hír Okostelefon 6
-
Európába érkezett a nano-SIM
A Deutsche Telecom már felkészült a kisebb előfizető azonosító modult igénylő új iPhone támogatására.
-
WP blog: Kövesd élőben a sajtótájékoztatót!
A Microsoft és a Nokia közös rendezvénye délután négykor kezdődik.
-
LG Optimus 2X – ICS alapokon
Dél-Koreában debütált a piac első kétmagos okostelefonjának Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítése.
Hír Okostelefon 84
-
Szeptember 12-én debütál az új iPhone
A hosszas spekuláció után az Apple végül kiküldte a sajtó számára a szeptemberi iPhone és iPod bemutatóra a meghívókat.
Hír Okostelefon 185
-
Ilyen lett volna: Nokia RM-742 „Lauta”
Teljes QWERTY gombsorral felvértezett csúszkás utódot kapott volna tavaly év végén a Nokia N9.
Hír Okostelefon 70
-
Samsung Star 3, árcsökkenések a T-Mobile-nál
Mindössze egyetlen új készülékkel, de több árcsökkenéssel kezdi az őszi időszakot a T-Mobile.
Blogbejegyzés Akciófigyelő blog 37
-
Windows Phone 8 – titkos projekt
A Microsoft szigorú biztonsági előírásai miatt a gyártópartnerei sem ismerik a Windows Phone 8 valamennyi új szolgáltatását
Hír Okostelefon 98
-
Nokia City Lens – végleges változatban
A Windows Phone alapokon nyugvó Lumia sorozatra is elérhető a City Lens kiterjesztett valóság böngésző végleges kiadása.
Hír Okostelefon 44
-
Ha Kínából rendeled, akkor olcsóbb - aha, persze
Esettanulmány arról, hogy miért NEM olcsóbb a kínai tablet mégsem.
Blogbejegyzés Szerkesztőségi blog 66
-
WP8 mobilon dolgozik az Acer
Féltucat okostelefonnal készül a jövő évre az Acer, melyből egy a Microsoft új operációs rendszere köré épül.
Hír Okostelefon 8
-
Monster Purity HD – Lumia modellekhez
Az új Lumia sorozat előszeleként méregdrága prémium fejhallgatót mutatott be a Monster és a Nokia.
Hír Tartozékok 42
-
Alkalmazásrovat: Leárazások a Play Store-ban
A Google néhány leárazással készült a tanév kezdetére.
Hír Alkalmazások 16
-
Ilyen lett volna: RM-581 „Columbus”
Lencsevégre kapták a finn gyártó fotózásra kiélezett MeeGo/Harmattan készülékét, mely helyett végül a Nokia N8 került piacra.
Hír Okostelefon 21
-
Galaxy Note II – S-Cloud integrációval
A Berlinben leleplezett Galaxy Note II már S-Cloud integrációval is bír, még ha ezt egyelőre nem is jelentette be a Samsung.
Hír Okostelefon 11
-
Galaxy blog: James Franco és a Note 10.1
Az új Note egy hosszú reklámfilmen debütál, melynek főszereplője James Franco.
-
Bada blog: Iskolakezdési akció
Avagy újabb promóció a Samsung Apps alkalmazásboltban.
Blogbejegyzés Alkalmazások 10
-
Újabb videón az új iPhone?
Ismét lencsevégre kapták az Apple korábbiaknál jóval nyúlánkabb telefonját.
Hír Okostelefon 177
-
WP blog: AR az új Lumiákon?
Kiterjesztett valóság alapú szolgáltatásokat sejtet a Nokia új videója.
Blogbejegyzés Alkalmazások 16
-
Előrendelhető a Samsung Ativ S
Elsőként Olaszországban vált elérhetővé a Windows Phone 8 alapokon nyugvó Samsung Ativ S.
Hír Okostelefon 62
-
Lumia 920 – vezetékmentes töltővel?
Egyre több részletről árulkodnak a Nokia Windows Phone 8 palettájának kiszivárgó sajtófotói.
Hír Okostelefon 80
-
Ainol Novo 7 Elf II - kívül gyenge, belül erős
Egy olvasónktól érkezett ez a kínai tablet, amely árához képest meglepően erős hardvert kapott, de ezt nem túl igényesen tálalják.
-
Apple blog: Világító touchpad
Újabb Apple szabadalom látott napvilágot, amely után már a világító touchpad sem elképzelhetetlen a közeljövőben.
Blogbejegyzés Apple blog 37
-
Apple vs. Samsung – a végtelen történet
Huszonként Samsung készülék amerikai importkorlátozását szeretné elérni az Apple.
Hír Üzleti negyed 232
-
Galaxy S III kabáton dolgozik a Mophie
Rövidesen a Samsung Galaxy S csúcsmodelljéhez is elkészül a beépített akkukabáttal rendelkező Mophie burkolat.
Hír Tartozékok 27
-
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Note 10.1
Mai műsorunkban egy nagyágyúval foglalkozunk, ez pedig nem más, mint a négymagos, 2 GB RAM-mal felszerelt Samsung Galaxy Note 10.1.
Hír Mobilarena TV 131
-
HTC Accord – további részletek
Újabb sematikus vázlaton is felbukkant a tajvani gyártó első Windows Phone 8 alapokon nyugvó mobilja.
Hír Okostelefon 29
-
50 GB tárhely új Galaxy modellekhez
A Galaxy Camera és Note II vásárlói számára két évig ingyen használható 50 GB DropBox tárhely is rendelkezésre áll.
Hír Okostelefon 19
-
Univerzális tartozékok WP8 mobilokhoz?
Szabványos rendszercsatlakozó elhelyezéssel szeretné a kiegészítőgyártók számára vonzó alternatívává tenni a Microsoft az új Windows Phone modelleket.
Hír Okostelefon 22
-
Samsung Ativ S – műanyag hátlappal
A dél-koreai gyártó első Windows Phone 8 mobiljának szálcsiszolt fémet idéző hátlapja valójában műanyagból készült.
Hír Okostelefon 87
-
Titokzatos HTC csúcsmodell a láthatáron
Lencsevégre kapták a tajvani gyártó Beats Audio vörös és fekete színeibe öltözött idei csúcsmodelljét.
Hír Okostelefon 68
-
Keret nélküli kijelzőket akar a Motorola
A Bloomberg állítása szerint a Google telefonos részlegének legújabb mobiltelefonja már faltól-falig érő megjelenítővel érkezik.
Hír Okostelefon 77
-
Újabb képen az új iPhone
Az elődei mellett pózolt a rövidesen hivatalosan is leleplezésre kerülő Apple okostelefon.
Hír Okostelefon 170
-
Sony Xperia tipo - eltiporja a konkurenciát?
A Sony Xperia tipo személyében egy újabb kicsi és kellemes árfekvésű modellt ismerhetünk meg, jó akkuval, rossz kamerával.
Teszt Okostelefon 2k
-
Galaxy Pocket DuoS – kétkártyás olcsó droid
Két hálózat elérésére alkalmas, mérsékelt árfekvésű okostelefonnal rukkolt elő a Samsung.
Hír Okostelefon 30
-
Kamerák előtt a Nokia Arrow
A sajtóképek után immáron valódi fotókon is látható a Nokia Windows Phone 8 palettájának olcsóbbik tagja.
Hír Okostelefon 104
-
Ilyen lesz a HTC Accord?
A HTC egyik Windows Phone 8 modelljének feltételezett sajtófotóján különös módon még a régi kezelőfelület látható.
Hír Okostelefon 77
-
Sajtófotón a Lumia 820 és 920 PureView
Néhány nappal a premier előtt már hivatalos képeken is látható a Nokia Windows Phone 8 termékpalettája.
Hír Okostelefon 94



- Arch Linux
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Milyen TV-t vegyek?
- sziku69: Szólánc.
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Netfone
- Óra topik
- Xiaomi Pad 6 - kiapadhatatlan jóság
- Netflix
- További aktív témák...