Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • b.

    félisten

    válasz Petykemano #192 üzenetére

    Na igen sok mindennel egyetértek amit leírtál főleg a kék óriás dologgal, de pontosan ezért kellene AMD nek is ezt látnia, mi mi ellen szól. Egyébként én úgy gondolom Nvidia és Intel sokkal nagyobb ellentétben állnak egymással mint AMD és Intel, vagy éppen AMD és Nvidia.

    Természetesen a kiforgatás részét arra írtam, hogy NV nem "kicsi nehéz helyzetben lévő cég" hanem kisebb befolyással bíró, olyan szabványoknak kiszolgáltatott cég, amit Intel és AMD birtokol.
    Természetesen anyagilag magasan AMD felett jár, nem is lehetne ez máshogy 10$ VS. 240$ részvényárfolyam különbség mellett.( de erről azért nagy mértékben tehet AMD a rossz üzleti döntéseik révén, de ez egy másik cikk lenne)
    Alapvetően amiben különbözik a meglátásunk és ezért vezetjük le máshogy a konzekvenciát az az, hogy te optimistábban látod a cégek egymáshoz viszonyulását Én pedig pesszimistábban.
    Mint látod Intel már beszabályozta volna ezt a PCI dolgot, ha nem lép közbe FTC , adott időt NV nek egy saját platform létrehozására, amit NV nem tett meg ilyen olyan okokból. ( fogalmam sincs miért egyébként).
    Nuke jól leírta , amit én gondolok,hogy szerintem itt mindenki addig nyújtózkodhat ameddig a nagy kék óriás akarná engedni.
    Igaz ez AMD re is és NV re is. Pontosan ezért löki most NV a GPP-t,( amit én sem támogatok egyébként tiszta szívvel) mert Intel most ha belép erre a piacra az egybetokozott hardvereivel nem kispályásként fogja megtenni a laptop- VGA-GPU-IGP vonalon, jó előjel erre Raja szerződtetése.

    Amit én leírtam nem 1-2 évre vonatkozik, hanem akár 5 év is. Nem igazán tudjuk AMD mit tervez a Navi-val vagy mit tervez a GCN után, de valószínűleg tartom, hogy - talán direkt- megőrzi azt a jó szokását, hogy az aktuális csúcs konzol köré lövi be a desktop VGA családját.( 2020 PS5) valahol úgy érzem , hogy ők szívesen elengednék az asztali gamer DGPU fonalat és nem lenne ellenükre az egybetokozott megoldásokkal nyomulni. Ez esetben PCIE hiány őket nem igazán érdekelné, csak NV szenvedne tőle.
    Sajnos ARM mal sem leszünk sokkal előrébb , bár lehet ahhoz is optimistán és pesszimistán hozzáállni, a támogatottságához,a 64 bites megfelelésnek és az elterjedésének sebességéhez de én sajnos nem így látom.
    Sokszor az van bennem, hogy - ez szerintem is üldözési mánia- Intel direkt enged most teret AMD nek, aztán majd 3-4 év múlva megint alájuk tesz, vagy kihoz egy CPU generációt ami mondjuk 6-7 Ghz-t fut vagy ilyesmi, amivel megint középszerűvé teszi a ryzent. Remélem nem így lesz, mer nekem baromira bejönnek az új Ryzenek főleg a 2000 -s család, csak valahol ez motoszkál bennem, hogy a kék bálna figyel és irányít és szabályoz mindent már évekre előre. Na mindegy ez az én hülyeségem lehetséges, nem tudom. Szóval a lényeg hogy egyetértek azzal amit írsz , csak az alapvető hozzáállásunk és a jövőbe vetett hitünk eltér.

  • b.

    félisten

    válasz Petykemano #149 üzenetére

    Értelmesebbnek látszol és tudom, hogy az is vagy annál, hogy kiforgasd a szavaimat.Nem a pénzügyi helyzetről van szó,mert abból mindig is szerencsétlenek voltak a vörösek és elég nagy küzdelem volt a részükről ide lejutni míg a zöldek a tőzsde arany tojást tojó tyúkjai.
    Hanem arról ,amit Abu itt[link] és itt [link]leírt. Mit jelent az hogy befolyásosabb és a piac számára nélkülözhetetlen egy cég az anyagi helyzetétől függetlenül illetve az hogy kiszolgáltatott a kiváló anyagi helyzete ellenére is, mert mindenkinek útban van és a célpiacukat dézsmálja.Ez nem 2 hónap nem fél év ,de a közel látható jövő és Intel-AMD most már lerakott egy 1050 szintű hardvert, ami megmutatja mit akarnak elérni ők és miben látják a jövőt, csak ebben aza gond, hogy visszaveti a PC gamingot úgy 5 évvel.nagyjából az aktuális konzolok szintjére.
    Ha Intel kidobja a saját életképes IGP csodáját Raja közreműködésével akkor majd megint AMD lesz számára a fő konkurens,de jelenleg nem így van és mindkét cég, AMD és Intel is erősen sarokba tudja szorítani és hátráltatni képes Nvidiát a birtokolt licenszekkel .Majd erre térjünk vissza 2 év múlva, hogy kinek lett igaza.

    Ráadásul senkit nem fog a PC gamer szegmensben kárpótolni az, ha ellehetetlenítik illetve saját szabványokhoz kötik NV VGA piaci helyzetét a z a dolog, hogy az Audiban NV hardver van, vagy hogy az IBM és Volta kombó Deep learninghoz frankó.

  • b.

    félisten

    válasz Petykemano #82 üzenetére

    Miért ne gondolnám komolyan?
    Az hogy NV úgy dobta tőzsdére a céget , hogy a világ szinte összes cége tanulhatna tőlük, nem csak IT fronton az egy dolog., AZ hogy AMD a világ legbénább sorozatos pénzügyi baklövéseit követte el meg az is egy dolog,kezdve a GLOFO nak fizetett hatalmas kötbértől a Ryzen sikere által elkönyvelt nem túl magas szintű tőzsdei erősödésének.
    Amíg olyan licenceket és szabványokat birtokolnak Intellel,amikkel akár 1 éven belül el tudják lehetetleníteni egy konkurens cég piacképes hardvereit, vagy elég ha korlátozzák, addig ez azt jelenti hogy hatalmas befolyásuk van.
    A pénz nem minden ráadásul továbbra is egy olyan piacot hozol fel példának, a laptopokkal és a VGA kal ami kb tized részét produkálja a konzol biznisznek.
    AZ hogy NV a HPC vagy az autógyártásban erősödik és piacrészt szerez az miért kárpótolna minket a gamer szektor piacon. Örülök hogy erősek más piacokon ,de pl nekem az kell hogy PC gaming szegmensben legyenek továbbra is erősek.

    AMD nek nagyon is sikerült piacot szereznie, mikor a hardvere jobb volt mint a konkurensé. Nézd csak meg 2003 tól( a szörnyű NV FX széria ) 2007 ig, a legendás 8000 GPU megérkezésééig.

    Az emberek nem hülyék szerintem, ha egy termék egyértelműen jobb, gyorsabb, hűvösebb adott pénzért , akkor azt veszik.Persze van egy mag aki bármi van nem vesz a másik féltől kártyát.
    Nézd meg hogy a jó R200 utáni bénázásokat, átnevezéseket is megbosszulták a számok, de ahogy kidobtak egy életképes új szériát, lásd Rx400 egyből el kezdtek erősödni. Rx 480 szerintem bestbuy volt a maga idejében, bár azért volt ott is kamu, a 149 dolláros MSRP árral amiből kb 1000 darab landolt a boltok polcain. Egyszerűen többet kell tenniük, hogy versenyképesek maradjanak, mert nem azért csökkennek a piacon mert NV csúnya és kivásárolja őket, hanem mert nem tudnak jobb hardverek letenni a piacra évek óta, mint a konkurens.Ha egy cég NV től tud életképes GPU-t tenni a laptopba gamer vonalon vagy egész tavalyig Inteltől tudott megfelelő sebességű CPU-t beledobni, akkor nem fogja a lassabb
    -forróbb -gyengébb hardvert előnybe részesíteni, akár hogy is fáj ez sokaknak.

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés