- Vékonyabb lett, jobb kamerát kapott, de az akku maradt a régi: itt a Fold7
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- Megjelent a Poco F7, eurós ára is van már
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Feljutott a G96 a Moto széria csúcsára
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- Augusztusban jön a Honor Magic V Flip 2
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- Android szakmai topik
- Honor Magic V3 - mágikus realizmus
Új hozzászólás Aktív témák
-
zseko
veterán
Hogy idézzelek : Na ácsii
Nincs mobilnetem, majd hülye lennék több ezer forintot feleslegesen arra költeni. Akkor lesz, ha 1000Ft-ért adnak majd 2G-át, addig felejtsenek is el.
Mint írtam is, kivettem a telefonomból a sim kártyát és azzal próbáltam próba-cseresznye alapon, ami be is jött. Nem tudom a wifis programot honnan vetted, nincs semmiféle wifis program
Ez az androidos beépített forgalommérő program.
-
zseko
veterán
Kipróbáltam, rádugtam, és lőn... sötétség. Ám, az előzőből okosodva adtam neki delejt
és visszakapcsolt a kép
Kihúztam, kivettem a telefonomból a sim kártyát, bedugdostam mindent oda ahova kell ahogy illik
és már szaladt is a net
igaz nem észveszejtően, de a szobámban nincs full térerő.
Ott látni a sarokban a lényeget.
-
zseko
veterán
hát most eléggé besz.rtam az előbb... rádugtam a billentyűzetet és az egeret egy hubbal, és elszállt a kép, meg pattant egyet a hang. Power hosszan nyomásra semmi, rövid nyomásra semmi, se kép se hang
Gondoltam is, hogy de fasza, megint vihetem vissza
, aztán rádugtam töltőre és visszajött a kép. A launcher fagyott ki mint kiderült, de azért marhára nem repestem örömömben.
-
zseko
veterán
,, Akár 7,2 Mbps-al tudsz le és 5,76 Mbps-al feltölteni. ,, ez a sebesség mindig megvan??
ööö, mond valamit az a szó, hogy "akár"? Ez egy bűvös szó, ők nem ígérték azt hogy menni is fog ennyit, de akár össze is jöhet... Ez az elméleti maximum, sose fogja elérni..
A 42Mbit az 42Mbit és nem 3. Ezt tudja is, természetesen csak ideális körülmények és bolygóegyüttállások esetén... és itt valószínűleg fel is tűnik a szövegben a másik varázsszó (nem néztem utána), mégpedig a "garantált sebbesség".
A 84Mbitet nem azért nem tudja mert 3g-s a myaudio, hanem mert 7.2-t tud a kapott 3g stick...
A többit meg ki kell próbálni, csak akkor fog kiderülni.
-
zseko
veterán
Naja, én is egy nappal a topiknyitásod előtt kaptam meg a tabot, igaz nekem nem volt hibátlan ám mivel rögtön maguktól felajánlották a cserét ezért éltem a lehetőséggel és kicseréltettem. És az új rommal kaptam vissza. Ezen enyhén hangosabb a jobb oldal, de ezen kívül (na meg a hang akadás gondon kívül, ami szoftveres) nincs hiba.
(#710) hdman nekem már frissítve küldték vissza...
-
zseko
veterán
Az azért érdekelne hogy mitől merül ennyire. A telefonom 17 óra alatt merült 10%-ot, a tab meg 10 óra alatt 20%-ot, holott itt a wifi sem volt bekapcsolva, a telefonon meg állandó 3G és wifi is megy.
-
zseko
veterán
válasz
Loituma69 #687 üzenetére
Kicsit késő volt már, nem is emlékeztem rá hogy beírtam
Általában tolerálom az offokat, ha nincs belőle rendszer, és nem trollkodás. Egy másik topikban pl. a mindennapos "sziasztok" beköszönés, és a rendszeres "
" smiley beírása külön kommentekbe, mindezt offba sem téve azért nálam is kicsapta a biztosítékot. De azért szeretem ha arról szól a topic ami a címe. Örülök hogy nem vette véresen komolyra a beírásom
-
zseko
veterán
A változatosság kedvéért most már nem a bal, hanem a jobb oldalról hallani jobban a hangot, bár már közel sem olyan féloldalasan mint előzőleg, kevésbé zavaró.
Ki milyen billentyűzetet használ rajta, én párat kipróbálgattam és a legjobban az AnySoftKeyboard jött be a magyar nyelvi kiegészítővel (nem a hungary nevű!) azzal kézben tartva is lehet írni, és viszonylag gyorsan hozzá lehet szokni.
-
zseko
veterán
A weboldalon regisztráltam még augusztus elején, pc-vel, sem akkor, sem azóta nem tudok belépni. A felhasználónév/jelszó párost nem fogadja el, a jelszóemlékeztető kérése nem működik, vagyis jön email, csak épp a linkre kattintva csupán a főoldal jön be, semmi olyan ahol megváltoztathatnám a jelszavam. Írtam nekik, hogy töröljék a regemet, hátha másodszorra működik.
Az "ülőkés teszt" jól működött
Használható a legkisebb helyiségben is
-
zseko
veterán
A kijelző jobb mint volt, jóval kisebb a bevilágítás mint az elsőnél. Az 1T-s külső vinyómat gond nélkül viszi, ez jó pont.
-
zseko
veterán
nálam az egész rendszer akad, néha nem is kicsit. A hang valami szörnyű lett, poweramp-al hallgatnák zenét de beakad, nem kicsit, másodperceket kell várni a programokra, nagyon rossz lett. Ettől sokkal jobb volt, ez így használhatatlan lett, ha legelőször is így ment volna már másnap visszakértem volna a pénzemet. Ezt javítsák ki, addig meg kérem vissza a régi romot!
-
zseko
veterán
Most hoztam el a szervízből, hazafelé tartok már, telefonon megosztottam a netet és a tabletről írok a buszon
este tudom érdemben kipróbálni, mert most mennem kell dolgozni
-
zseko
veterán
olyanról sem hallottam h nem lehet kikapcsolni, max az volt h ha kikapcsolt állapotban rádugod a töltőt akkor bekapcsol(szerintem ez nem hiba)
szerintem meg az... Eddig bármilyen eszközöm is volt, mindet fel lehetett tölteni kikapcsolt állapotban, vagy talán neked bekapcsol a telefonod is még ha ki is kapcsoltad, töltés közben? Kikapcsolt állapotban jobban fel lehet tölteni az aksit, telefonjaimon legalábbis ezt tapasztaltam.
-
zseko
veterán
válasz
tomi5244 #475 üzenetére
A 3G stick csak netes rendelés esetén jár, és nem is mindenkinek:
Ahogy illik, az augusztus elején várható starthoz akciót is indított a MyAudio: az első száz, webbolton keresztül vásárló vevő közül kisorsolnak egyet, aki visszakapja a tablet árát, továbbá a 916DCC és 1016DCC esetében az első ötven-ötven vásárló kártyafüggetlen, USB-s 3G modemet kap ajándékba, melynek értéke nagyjából 10 000 forint. És ezzel még nincs vége az extrák áradatának, mert minden webboltban megvett 916DCC és 1016DCC vásárlója tíz, a MyAudio weblapjáról ingyenesen letölthető zeneszámot kap ajándékba.
-
zseko
veterán
válasz
tomi5244 #473 üzenetére
Én azt mondom, a készülékkel alapvetően túl nagy gond nincs, engem szinte azonnal meggyőzött a kinézete és a teljesítménye mikor használtam. Persze vannak hibák, főleg hogy első széria (igaz azért persze illene ennek is hibátlannak lennie) és én annak is a legelső darabját fogtam ki, ám reméljük ezeket hamar kinövi, és akkor tuti vétel lesz. Ami nálam kicsapta a biztosítékot az előbb, semmi konkrétumot nem tudtam mikor kapom vissza. Javítás rendben van, hogy időt vesz igénybe, de egy cserének azért illene gyorsabban működnie mint 2-3 hét.
Egyre tudok még gondolni, akadozik a szállításuk, ezért csúszik minden.
Én egerbe adtam le, lehet ha miskolcra vittem volna be hamarabb hozzájutottam volna egy másikhoz. Ha most vennék, valószínűleg ugyanezt választanám, csak valahol ott ahol ki is lehet próbálni, megelőzendő az ilyet. Mert egyébként jól és gyorsan működik. -
zseko
veterán
Hát amennyiért árulják
74990.-ért augusztus 13-án, az oldalról, előre utalással.
Ok, most már lenyugodtam, sikerült beszélni velük. Kb. egy órája adták át a futárszolgálatnak, akörül mikor én egerrel beszélhettem. Holnap mehetek érte. Kicserélték a rossz fülhallgatót is, és feltették rá a legújabb szoftvert is már.
-
zseko
veterán
Mostanra kezdek qrva ideges lenni
egy hónapja fizetem ki, az eddigi 30 napból érdemben tudtam használni 3-4 napot, felajánlották a cserét, két hete vittem fel a szervizbe azóta semmi hír. Meddig tart egy másik készüléket kiadni?!?
Ha lenne normális alternatíva most visszakérném a pénzem és vennék mást, de ilyen áron ilyen készülék nincs másik. Mindenesetre most még felhívom őket, aztán holnap leutazom miskolcra és lehet hogy rájuk borítom az asztalt -
zseko
veterán
Most már azért kezdek türelmetlen lenni, múlthét kedden beadtam cserére, ma hívtam a miskolci számot aki anno többször is keresett érdeklődni, azt mondta utánanéz a dolognak és visszahív.
Ez volt kereken 6 órája, délelőtt 11:25-kor. -
zseko
veterán
-
zseko
veterán
válasz
Loituma69 #166 üzenetére
Nos Te Igazi Magyar Ember
te is értelmezhetnéd amit én írtam. Azt írtam, a fene se tudja jár-e hozzá tv progi, mindenesetre a felsorolások között nincs, mint ahogy az egyik 7-esnél sincs, ellentétben a többi tabbal.
Nem arra reagáltam hogy ide írtál, hanem hogy át akarod küldeni az itteni embereket a saját topikjukból egy másikba, mert neked "macerás" többet egyszerre követni. A sok mondatvégi "!?" jel is lehet csak engem irritál, de ha ilyen stílusban írtál a myaudionak is, nemcsodálnám ha "xarnának válaszolni". Érdekes, engem telefonon többször kerestek, hogy vagyok megelégedve, mit, milyen hibákat tapasztaltam. De lehet én csináltam valamit rosszul..
Mivel nem egy Samsung kaliberű cég, természetes hogy a gyártási kapacitás nem akkora volumenű, ráadásul elég sokáig csak előrendelhető állapotban voltak az új tabok, nem tudom miért nem lehet egyszerűen tudomásul venni hogy várni kell, és uram bocsá' elnézni hogy egyelőre az újakat csak náluk kapni. A te szavaiddal élvea magyar ember türelmetlen, minden azonnal kell és most, oldják meg mások a problémáit mert utánanézni, sőt néhány ember még a kapott választ elolvasni is lusta. (ez utóbbi nem rólad szól, de tapasztalat)
Ha konkrét véleményt akarsz akkor azt mondhatom: a 9.7 és a 10 col között nem sok különbség van méretben, ám a felbontás és a méretarány számomra egyértelműen eldönti hogy a 1016-ot válasszam. Inkább a 16:10 és az 1280, mint a 4:3 és az 1024. Szerintem több alkalmazás is jobban "örül" ennek a méretaránynak. Engem a 1016 teljesen meggyőzött, tuti tab.
Pusihusi, én csináltam egy visszaállítást, nem tűntek el a programok.
-
zseko
veterán
válasz
Loituma69 #163 üzenetére
A TV progi és kód talán azért nem volt a 908A változathoz, mert ahhoz nem jár. Legalábbis gondolom amelyiknél nem írja ahhoz nem jár, de fene se tudja.
És melyik lenne szerinted megfelelő topik a MyAudio Series10 tablet tulajok számára?? Ez nem a 7-8-9 Series tabletekhez lett nyitva, nem is az összes MyAudio tabletnek, hanem a 10-es sorozatnak. Én se irkálok be a Galaxy SII telefonommal a Galaxy S fórumjába
Ez minden Androidos tablettel foglalkozik pl...Épp hogy két hete forgalmazzák őket, gondolod ennyi idő alatt beterítették már az egész országot áruval?
-
zseko
veterán
Nem tudom...
héten már kétlem (pedig de nagyon jó lenne
), remélem jövőhéten már igen.
Én talán tudtam volna készíteni képet, de nemigen volt rá időm sem. De amint visszakapom, megpróbálom. Egyébként egy másik tabletnél úgy emlékszem azt olvastam, hogy a bevilágítási probléma orvoslása triviális volt, szétszedte és megigazította a szigetelést(?) vagy mit, és jó (jobb) lett.
-
-
zseko
veterán
Pont nem erre lettem volna kíváncsi
arra, hogy ha bekapcsolva hagyod akkor mit mutat az akku. Mert teljes ki- és visszakapcsolás után természetesen nekem is visszaállt normális értékre
Ez szerintem szoftveres gond lehet leginkább, mert nem hiszem hogy magától töltődik az aksi
Vannak tabok, másik fórumba linkelték is, készenlétben elment öt napot is. Természetesen wifi és szinkronizálás nélkül, mint az S2 repülő módban. -
zseko
veterán
válasz
XDModesty #65 üzenetére
Szerettem volna tesztet írni, de így ugye nem jött össze. Laikus szemmel nézve nem találok kivetnivalót az anyaghasználatban és az összeszerelésben, ha nem nézem a nálam előforduló hibákat akkor azt mondhatom hogy gyors, igaz egyedül csak a Galaxy Tab2-höz tudom hasonlítani, mert olyat nyomogattam eddig, azt szerettem volna venni.
Amiben más ahhoz, hogy én a TouchWiz-hez vagyok szokva így fura a felület, meg a samus dolgok hiánya, és az hogy nem lehet mappákat létrehozni az applistában. Nem szeretem mikor minden ömlesztve van, de legalább abc szerint teszi. Viszont korrektül működik, nincs az az érzésem hogy lassú gépet kaptam volna. A Youtube-os 1080p-s filmeket gond nélkül viszi. Hardveresen is visz szépen olyan durva videót amit az S2 már nem tud, linkeltem is róla youtube-os felvételt.
Ha minden igaz frissíthető lesz JB-re, készítik hozzá a szoftvert. Persze ez biztos csak akkor lesz ha már ki is adjáklásd SE, LG, HTC.
Ami az S2-n ment az ezen is megy. Más tabletnél pl. írják, hogy Gameloft-os, EA-s játékok nem mennek, amit én próbáltam az ment.
Kezelhetőségre, sebességre én személy szerint azt mondom hogy jó. Feltettem rá kb. 70 programot, nem lassult be, vagy én nem vettem észre, applistában ugyanúgy lehetett lapozni 3 teli oldallal is.
Ha rögtön hibátlant kaptam volna azt mondanám megérte az árát. Így csak akkor mondom ha csere után tényleg hibátlant kapokÁm szvsz kb. reális az ár/érték arány.
Aksiról majd akkor tudok nyilatkozni ha jó leszMost fél óra használat kb. 5%-ot vitt le, amiben teszteltem az Angry Birds Spacet, kb 6-8 percet, meg a youtube-os hd filmek tesztelése is 6-8 perc, meg menükben mászkálás, pár oldal elolvasása.
(#67) kissan4 ezüst a hátlapja, igen. És nem csavaros.
-
zseko
veterán
Holnap viszem egerbe a szervizbe. Küldenek majd egy újat. Arra gondolsz, hogy telefonon közölték-e hogy megkapták a rendelést? Úgy nem mert nem volt idejük, én hívogattam őket mikor jön már
(#63) XDModesty mire vagy kíváncsi? Eddig bármit telepíttetem a marketről minden futott ea, gameloft játékok is. Dead space, asphalt7 gond nélkül. Betekintési szöge jó, erősebb mint az S2 telefonom. Egér, billentyűzet, pendrive otg-n rendesen működött.
-
zseko
veterán
* az akku fogyasztás alatt látszik melyik program mennyit használt? volt akinek ott nem volt semmi
nem látszik, de itt már mutattam.
* root-olva érkezik-e készülék, ha nem sikerült-e már vkinek root-olni?
Nem találtam úgy, hogy rootolva lenne, de sokat nem próbálgattam.
* kamerák milyen felbontásúak? autofókusz van-e?
Megnézve úgy tűnik mindkettő 1600*1200 felbontást tud. Az autofókuszt nem tudom, hogy teszteljem?
-
zseko
veterán
Szerintem az enyém biztosan hibás, eleve a hangszóró, aztán a kijelzőn egy picike fényes folt, meg szerintem a töltés vagy az aksi is az, mert hektikusan jelzi a töltést, és leginkább az gyanús, ha ki van kapcsolva és bedugom akkor bekapcsolja a tabot. Nem lehet úgy tölteni hogy ki van kapcsolva. Van aki ki tudja kapcsolni töltés közben, vagy kikapcsolva tölteni?
-
zseko
veterán
Akkor esetleg, ha nem lett volna kikapcsolva a wifi, próbáld ki úgy, hogy mikor nem használod kilövöd a wifit is.
Telefonon én a Better Battery Stats programot használom megnézni mi fogyaszt, de az fizetős, és azt nem tudom hogy root kell-e hozzá mert a telefont eleve rootoltam. -
zseko
veterán
Kikapcsolva a telefonom is elmegy két hetet is... kikapcsolva olyan mintha kivennéd belőle az aksit, ergo nem sok értelme. Erről beszéltem én is, valami nagyon meríti, más taboknál készenléti módban elmegy akár 5 napot is. Pont ez lenne a lényege a készenléti módnak, ha kell rögtön ott van, nem kell a bootolásra várni. Telefont se kapcsolom ki ha épp nem használom, csak alvásba megy, egy tabnál meg (általában) nincs rádiós rész, az meríti nagyon a telefont is. Ha átteszem repülőgép üzemmódba az S2-t (letiltva minden adat- és hálózati forgalom) alig fogyaszt készenlétiben, egyébként meg naponta tölteni kell.
Szerintem első körben szoftveres gond lehet, mert amit linkeltem enyémet azon is látni, hogy kikapcs-bekapcs után visszaáll kb. normális értékre.
Azt gondolom még, hogy ha nincs használva akkor érdemes kikapcsolni a wifit, az se fogyasszon, ha kell a widgettel pár pillanat csak visszakapcsolni.(#36) pusihusi, nézd már meg, hogy kikapcsolva és visszakapcsolva mit mutat, pár hozzászólással feljebb láthatod nálam néhány képen, hogy az enyém milyen. Ugyan ez van, este leteszem 80%-al, reggelre 8%-on van. Viszont ha újraindítom akkor visszaugrik a töltöttség 70%-ra.
-
zseko
veterán
Mivel ez a 1016-os topic, így ilyenem van
Nem tudom hogy az aksi rossz-e, mert ha használom akkor rendesen merül, mint látni is a legutolsó görbén, ma reggel 9-től a madaras teszt videó megy szinte folyamatosan, néha nézek fel a netre vele. Ez már ugye 3 és fél óra, 52% töltöttségről.
A weboldalról rendeltem meg 13-án, előre utalással, 21-én meg is hozták.
Neked akkor látni mik használják az aksit?
Ilyenre gondoltam, ez a telefonomé. -
zseko
veterán
hello, én voltam az aki azt írta csíkozódik a kép
De, mint írtam is, töltés közben futtatva tesztprogit jött elő néhány ilyen zavar, egyébként se játék se film alatt nem, és azóta sem.
Nálad jól mutatja a töltöttséget, mert nekem azzal is vannak gondok?
Egyrészt nem látom mi használja az aksit, csak a grafikon van, másrészt nem jól mutat, vagyis ha lekapcsoltam (nem ki, hanem csak simán alvásba) akkor 3-4 óra múlva a 70%-os töltöttségről azt mutatta, hogy lemerült 8%-ra. Kikapcs-bekapcs és visszaállt 65%-ra. Aztán meginr ez játszotta, meg azóta is.
Plusz nálam a bal oldali hangszóró hangosabb, a sarkokban bevilágítás van (elviselhető, a legrosszabb a jobb felső sarok) és van egy rizsszem méretű világos folt a kijelző jobb alsó saroktól úgy kb. 2/3-ánál.Ez meg csak világos felületen, pl. böngészés közben látni.
Az üzletből egyébként felhívtak még szerdán és még csütörtökön is, hogy miket tapasztaltam, mi a véleményem a tabról. Úgy néz ki, ki is cserélik majd.
Ettől a kis mizériától eltekintve tökéletes készülék, és ha tényleg ki lesz cserélve, azt mondom, hogy megéri, mert eddig mindent vitt bármit próbáltam.
Ezeket a hibákat pedig egyelőre betudom annak, hogy az elsők között jutottam hozzá a tabhoz most kedden.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Bomba ár! HP ProBook 450 G10 - i5-1335U I 16GB I 256SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Xiaomi Redmi Note 13 Pro 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Csere-Beszámítás! RTX Gamer Számítógép PC Játékra! I5 12400F / RTX 3070 / 32GB DDR4 / 1TB SSD
- Lejárt a gyártói garancia? Mi tovább támogatjuk az IT infrádat!
- 24" Eizo FlexScan EV2146W, 1920X1200 szép, hibátlan nélkül
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest