- De mennyi az annyi?
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Nothing Phone (2) - több, mint elsőre látszik
- Vodafone mobilszolgáltatások
- Xiaomi 12 - az izmos 12
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Samsung Galaxy A55 - új év, régi stratégia
- DIGI Mobil
- Garmin Fenix 7 és 7S - profi sport megszokásból
- Samsung Galaxy Z Flip5 - ami kint, az van bent
Új hozzászólás Aktív témák
-
inf3rno
nagyúr
válasz Baliga Tamás #21498 üzenetére
Ezeket kéne árulni aprón vagy ajándékba adni rokonoknak. :-)
Nekem is csak egy játéknál van ilyen, amiben profi voltam és mindenkit ismerek, aki régen komolyabban játszott vele. Néha szoktunk még közösen tolni pár mapot, ha olyanunk van. Egyébként másra én sem használom, van valami fóbiám ezektől a mikrofonoktól, és skype helyett is inkább telefonálni szoktam. A dac+amp topicban azt mondták, hogy vannak USB mikrofonok is, és ahogy nézem amire nekem kell, arra 2k-ért is lehet már venni valami szemetet, szóval ez se annyira fontos szempont. Szerintem én dac+amp irányba megyek el, mert nekem az jött le, hogy nagyon minimálok azok az eszközök egy hangkártyához képest, viszont amit tudnak, azt azonos áron magasabb minőségben tudják, és nekem tényleg csak egy fejhallgatóhoz kellene, nincs tervben a következő 2-3 évben, hogy én valami komoly 7.1-es hangrendszert vegyek. Köszönöm a segítséget!
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz DarthSun #21495 üzenetére
Hàt nem vagy Te sem semmi..!!
Én ezt a "fétis"-emet úgy oldom meg - hogy mivel a már megszerzett hangkártyáimtól nem szivesen szabadulok meg - így igyekszem mindíg építeni alájuk egy új gépet..! Épp most van útban egy 3.db Shuttle mini Pc - ami teljesen jó alapja egy hangkàrtyának - olcsón fejleszthető (proci csere + vga) és maga a gép sem kerülhet 20k-tól többe..!
Olyan ihaj-csuhaj kis HTPC-k születnek így nálam - hogy csak na..!A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
Baliga Tamás
senior tag
-
inf3rno
nagyúr
válasz DarthSun #21494 üzenetére
Király! :-)
Én közben nézelődtem, kérdezgettem. Kiderült, hogy a DAC+AMP-nál nincs mikrofon bemenet, az a különbség a hangkártya meg a között. Most agyalok, hogy kell e nekem, mert amúgy nem szeretek gépről mikrofonnal beszélni, de skype-hoz, online játékhoz ritkán jól jöhet. A másik topic-ban is a Creative termékeket ajánlották. Lehet, hogy adok még egy esélyt a cégnek, még elválik.
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
válasz DarthSun #21494 üzenetére
Még pár gondolat hozzá. A modern lapok 15 feletti IRQ láncolásánál viszonylag könnyebb megoldani a több hangkeltőt, a fenti procedúrával elkerülhető hogy a .dll- ek public fejléceinek rutinjai ütközzenek, erőforrás van elég. Retro gépen, a csak 15 IRQ korlátoz, de meg lehet oldani ott is, itt például 3 kártya, ha valakit érdekel [link].
Vagyis 2+1, az NX itt is szerepel, mivel van még Win98 drivere is, a screenshoton a 3 együtt, GUS+Awe+NX :
A 3 test probléma nem megoldható.
-
válasz Baliga Tamás #21491 üzenetére
Nagy levegő, ugorjunk bele.
Win7, a PCI Audigy2ZS PPro a lapban. Legtöbb lapon nyugodtan engedélyezhetjük az integráltat. Feltoljuk az oprendszert, mindegyik kártyát érzékeli, az alaplapit be is driverezi. Felteszi a komplett csomagot, ha mégsem akkor feltelepítjük a legújjabbat, vagy a laphoz mellékelt CD- n levőt. Restart > alaplapi letilt a biosban > bejelentkezés > Audigy XP- s lemezről !!! telepít driver kivételével, kapunk rossz címre hivatkozást, ne folalkozzunk vele > restartot nem engedjük > DanielK féle drivert ráhúzzuk a driverrel együtt > restart > biosban engedélyezzük az alaplapit > bejelentkezés után próba, mindkét hangkeltőnek mennie kell, ha ok > szgép kikapcs. Kivesszük a ZS- t, alaplapi letilt > majd indítás, bejelentkezés > Audigy2NX be az USB- be > gyári XP- s lemezről telepít driver nélkül, fal szegmens üzenet, megint nem foglalkozunk vele > nem restartolunk > NX utolsó drivere a Vista64- es (szépen műkszik Win7/64 alatt) , feltesszük driverrel együtt > restart > NX- nek működni kell > restart > NX kihúz az USB- ből, XFi bedug, bejelentkezés > XFi lemezéről a Win7 drivert feltesszük > shutdown > ZS vissza a lapba > biosban engedélyezzük az alaplapit, valamint visszadugjuk a 2 USB- s kártyát is. Start, bejelentkezés és örülünk a 4 hangkeltőnek :
mod : az egyes telepítesekkor a célkönyvtárak különbözzenek.
A 3 test probléma nem megoldható.
-
válasz Baliga Tamás #21491 üzenetére
Az idő mindíg kevés...Win7 alatti egyébként, 10- et nem használok.
A 3 test probléma nem megoldható.
-
válasz Baliga Tamás #21489 üzenetére
Éjjel, most melóban vagyok, sorrend+melyik driver, hogyan.Megnézem a gépen. Le van mentve egyhelyre hogy ne kelljen újból kikísérletezni.
A 3 test probléma nem megoldható.
-
válasz Baliga Tamás #21487 üzenetére
Hogy a viharba ne menne, persze hogy megy, +még a laptop alaplapija is, csak megfelelően kell setupolni. Ha rádugom őket a desktopra, akkor a desktopban a PCI Audigy2ZS platinum Pro+alaplapi+a 2 USB- s is megy együtt, tehát 1 gép, 4 hangkártya. Egy elvetemült audio-mániásnál egy ilyen setup alap...
A 3 test probléma nem megoldható.
-
válasz Baliga Tamás #21485 üzenetére
Audigy2NX és XFi Surr 5.1 Pro.
A 3 test probléma nem megoldható.
-
válasz Baliga Tamás #21477 üzenetére
Nálam a laptopba van dugva egy USB HUB, abba tovább egy másik HUB - mindegyik saját tápos. Namost ezekre van dugva egér, bill, 6 külső HDD, 3 külső optika, 2 hangkártya, semmi gond megy minden mint atom, ráadásul a 2 hangkártya a 2. HUB- on van hosszabbítóval Van még 2 hely pennek, vagy mittomén valaminek, ami éppen kell
A 3 test probléma nem megoldható.
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz inf3rno #21482 üzenetére
Ezt megcàfolnàm - sztem mindhàrom màrka bizonyított màr minőség terén - de sajnos ez a külső DAC+ Amp vonal nem a szakterületem - viszont ezek között is vannak igazi kincsek; de vannak amelyek csak külföldről elèrhetőek..!
Mindenesetre ezek is minőségiek - csak én "leragadtam" a dedikàlt kàrtyák sűrűjèben..!A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
inf3rno
nagyúr
válasz Baliga Tamás #21481 üzenetére
Lehet, hogy csak én voltam szerencsétlen vele. Vannak olyan márkák, amik valahogy nem szeretnek, pl a Samsung is ilyen. Persze van egy jó csomó, amivel meg elégedett vagyok. Egyébként ha nem lehet megúszni jó minőségben 15-ből, akkor olyan 25-30 a lélektani határ, aminél semmiképp nem fizetnék többet. Nézelődök a dac+amp termékek között is, de nem igazán jön át, hogy mi a különbség a külső hangkártya meg ezek között?
Még a Behringer, FiiO, ESI, amiket találtam. A Behringer-re úgy emlékszem valaki azt mondta, hogy gagyi. Az ESI az milyen márka?
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz inf3rno #21480 üzenetére
Igen - tényleg hallottam én is ilyesmi gondokról - de én soha sem találkoztam/szembesültem szerencsére ilyesmivel; pedig a tizenpár éves megrögzött Creatíve rajongói időszakom alatt volt és van is jónéhàny SB kártyám..!
Jelenleg is épp egy ZxR-t nyüstölök - egy Xonar Xsense-t váltott; pedig az is jó volt..!A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
inf3rno
nagyúr
válasz Baliga Tamás #21479 üzenetére
Egyelőre nekem elég a stereo, csak annyi a lényeg, hogy legyen erősítő benne a fejhallgatóhoz. Az SB-ben annyira már nem bízok, mert volt régen egy SB live kártyám, és képtelenség volt hozzá normális driver-t találni. Végül valami orosz oldalról töltöttem le iso-t, és úgy tudtam telepíteni. Elég fura volt, hogy a gyártó nem ad normális drivert. A másik kellemetlen élmény, hogy vettem egy SB play-t ajándékba, aztán az illető laptopján valami durván recsegett. Érdekes módon másik laptopon meg semmi baj nem volt vele. Utána olvastam, de már nem emlékszem pontosan mi volt, csak arra, hogy az is valami kompatibilitási probléma volt, ráadásul valamelyik Intel chip-el. Szóval én most inkább maradnék az Asus vonalon, vagy valami teljesen más gyártónál. Nézelődök még, talán pár nap múlva meggondolom magam ezzel az SB-vel kapcsolatban.
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz inf3rno #21478 üzenetére
Kerestem èn anno - de nincs az Apurinak drivere..!
Amúgy kicsit elgondolkodtam - és az jutott eszembe hogy inkább ajánlanék Neked egy Sound Blaster Usb Surround 5.1 Pro kártyát mint az U5-öt..! Nekem jelenleg is van egy ilyenem laptopra kötve a saját "cicergője" helyett - és erről viszont csak jókat tudok mondani minden téren..! Igaz; én egy alternatív Daniel_K driverrel tolom - de van hozzá gyári win akármilyen driver is; hangja abszolút rendben - szépen dinamikusan tisztán adja a hangot; sztem árban is korrekt - és fülesekkel (kissebb impedanciájúakkkal) is jól elvan..! Inkább emellett voksolnék mérlegelve a dolgokat..! De ha megelégedsz egy jó sztereoval - akkor van egy ismét csak ajánlott "testvére" : Sound Blaster X-Fi HD Usb - ez fülesekre is jól ki van hegyezve..![ Szerkesztve ]
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
inf3rno
nagyúr
válasz Baliga Tamás #21477 üzenetére
Nekem TP-Link UH400 van, azzal eddig nem volt gond, és nem is drága. Egyedül akkor dobálta el a kapcsolatot, amikor alaplap hiba volt az előző gépben. A Roccat Apuri-nál nekem az a fura, hogy a gyártó oldalán xp-t meg vista-t ír system requirements-re. Én ebből azt mondanám elsőre, hogy nincs win10 drivere, és valami eltört az átállásnál, ha előtte rendesen működött. Eszközkezelőből esetleg meg lehet próbálni frissíteni vagy újratelepíteni az USB hub driver-ét, hátha.
Olvastam mástól is Xonar U7-nél, hogy játékra meg filmre hegyezték ki inkább, és zenénél nem tökéletes a hangzása. Nekem úgy rémlik, hogy az U5 gyakorlatilag egy lebutított U7, szóval szerintem azzal is ugyanez lesz. Végülis a mostani alaplapihoz képest szerintem még ez is előrelépés lenne. A zenéim felénél berecseg, HDMI-vel TV-ről hallgatva meg nem volt semmi baj velük.
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz inf3rno #21476 üzenetére
Megmondom őszintén hogy mint volt U7 felhasználó - nagyon jó volt az a kártya mindenre; csak kivéve zenehallgatásra..! ...valamiért nem tudtam jó hangokat kicsikarni belőle zenehallgatáskor - valahogy egész egyszerűen nem tetszett a hangja..! Viszont filmre és játékra érdeked módon fenomenális volt..! Szval kicsit nézz körül sztem - mielőtt lecsapsz az U5-re - bár lehet hogy másabb lesz mint az U7..! (??)
Amúgy érdekességképpen - van a gépemre dugva egy Roccat Apuri usb hub; szép és jól néz ki a skorpióra emlékeztető feelingjével + mèg szép kéken világít is éjjel az asztalon; viszont tök mindegy mit dugsz rá - abból semmit nem lát a gép - ismeretlen eszközként titulálja..! Win10 64 bit...és gőzöm sincs miért - még jó hogy van a lapomon egy vagon usb csatlakozó..!
Na ezért óckodom többek közt a hub-októl..!
Abban viszont igazad van - lehet a kártyákon állítani az impedanciát (U7 - Xonar Xsense) ezeken legalábbis tudtam szofveresen így mindkét fülesemet ki tudtam használni..![ Szerkesztve ]
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
inf3rno
nagyúr
válasz Baliga Tamás #21475 üzenetére
Tök jó, szoktam régebben nézni, páran nagyon szép kábeleket csinálnak hang cuccokhoz. Azt hiszem ez is művészetté nőtte ki magát. :-)
Közben még olvasgattam USB témában. Az USB hub-ról azt írják, hogy három problémát okozhat. Az egyik, hogy túl sok eszközt dugsz rá, és nem kap emiatt a hangkártya elég áramot. Erről már volt szó, annyi a lényeg, hogy az USB3 hub max 900mA-t kap, a modernebb hangkártyák meg kis fogyasztóknak számítanak a maguk 100mA-ével (hogy laptopról is elmenjenek), szóval lehet betenni a hangkártya mellé is töltődni dolgokat, feltéve, hogy nem vesznek le túl sokat az áramból. Elvileg energiagazdálkodásnál lehet állítani ezen az oprendszerben, gyakorlatilag meg érdemes is, mert ahogy néztem nálam a hub-nál alapból olyan szabály van, hogy kikapcsolhatja a gép, ha alacsony a szünetmentes töltöttsége. Külön öröm az ilyen, ha még az egér meg a billentyűzet is a hubra van dugva, aztán elmegy az áram, átvált szünetmentesre, te meg kapkodsz össze-vissza, de nem tudod menteni az adatokat, mert kinyírta a Windows a hubot... A másik probléma a hubokkal, hogy a rájuk dugott eszközök osztoznak a sávszélességen. Itt érdemes észben tartani, hogy van egy prioritási sor: bill, egér > hangkártya, webkamera > pendrive, ssd, szóval a gyakorlatban egy usb2 hubon egy komolyabb webkamera, ami esetleg okozhatott régen akadást, az usb3 idejében ez a probléma már nem létezik. A harmadik a latency. Ennél azt írják, hogy USB2 hub-nál ha USB1 eszközöket használsz, akkor az okozhat latency-t, mert fordítani kell a két szabvány között. Erre transaction translatort (TT) használ az eszköz, és ha csak egy ilyen van, akkor az érezhető latency-hez vezethet. Tehát USB2 hub-nál MTT-set volt érdemes venni. Elvileg a mai USB3 huboknál nincs ilyen probléma, mert külön kezelik az USB1 eszközöket a gyorsabb eszközöktől, hogy ne akadályozzák egymást. Ha a gyakorlatban mégse így lenne, akkor majd feltűnik a játéknál, hogy késik a hang, de erre kb. nulla az esély. Szóval összességében úgy tűnik, hogy az USB hub-októl sem kell már annyira félni, mint régen.
Utánanéztem az impedanciának is. Ha jól emlékszem az váltóáramnál valami ellenállás jellegű mennyiség. Azt írják, hogy fejhallgatóknál van alacsony (16-32Ohm) és magas (100-600Ohm) impedanciájú. Az utóbbinak több áram kell, hogy hangosan szóljon (és persze komolyabb erősítő), cserébe úgy sejtem kevésbé érzékeny a zajra. Mostanában itt is az alacsony fogyasztás felé mennek el a dolgok ugyanúgy, ahogy a hangkártyáknál, mert mindenki laptopról akarja használni őket. Azt írják wikipedia-n, hogy az erősítőnek is van valamekkora impedanciája, és hogy annak kevesebb, mint 1/8-ának kell lenni, mint amennyi a fejhallgatóé, különben zajos lesz. [link] Hogy ez hangkártyákra hogyan fordítódik le arról fogalmam sincs, gondolom ha van bennük beépített erősítő, akkor arról kéne valami info, de ahogy nézem nem írják bele a specifikációba sehol a Xonar U5-nél és U7-nél, pedig a fejhallgatóhoz van bennük erősítő. Azt viszont írják, hogy kiválasztható a menüben, hogy hány Ohm-os a fejhallgatód, és ahhoz igazítja magát, szóval szerintem ezzel sem kell sokat foglalkozni.
Olvasok még pár review-ot, aztán szerintem megrendelem az U5-öt. Most nem akarok ennél többet költeni rá, és inkább általános használatra kell nekem hangkártya, mint csak zene hallgatásra. Szerintem jó lesz ez is. :-)
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz inf3rno #21474 üzenetére
...na ezt úgy làtom sikerült maximàlisan kivesézned - ettől jobban senki sem tudnà elmagyaràzni Neked..!
Viszont az tény - hogy abszolút nincs szüksèg arra hogy vagyonokat költs bàrmilyen kábelre is; sztem is van az a hatàr amit felesleges volna átlépni - véleményem szerint nincs az a minőségi többlet amit az árképzés sugallna..!
Többek között azért készítem én magam a kábeleimet (rca - sub - minijack - koax - banáncsatlakozók szerelése stb.) ...így legalább tudom hogy miből van és hogy tuti jók a kontaktok - és töredék árból persze..! Kivétel ez alól pl.a Hdmi és Usb kàbel - amikből vannak jó minőségűek türhető áron (pl. Inakustik - Monitor) - ezeket úgysem tudnàm megcsinàlni; viszont a többiből mm-re olyat gyártok amilyenre szükség van.., ugyanis nàlam alapszabàly a felesleges többlet csak esetleges minőségromlàssal jàrhat - az audio vilàgban minél egyszerűbb szerkezetű minèl kissebb utat tesz meg a jel A és B között annàl kissebb a "veszteség" lehetősége..!
Az impedanciàval kapcsolatos kérdésedre nem tudok érdemit válaszolni; ez nálam kimerül az erősítők és hangfalak terhelhetőségének értékeinél..![ Szerkesztve ]
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
inf3rno
nagyúr
válasz Baliga Tamás #21462 üzenetére
Én úgy értettem, hogy találkoztál e már ezzel a hibával USB kábellel vagy USB hubbal, és hogy milyen formában jelentkezett? Nekem elég hihetetlennek tűnik...
A kedvedért mélyebben utánanéztem a témának. USB-nél többféle transfer van [link] attól függően, hogy mit küdünk. Ahogy nézem mindegyiknél van CRC checksum, tehát a hibás csomagokat kiszórja a rendszer. A hanganyagoknál [link] általában best effort delivery van, tehát ami nem érkezik meg, vagy hibásan érkezik, azt nem küldi újra a gép a hangkártyának (kivéve a hangerő információt, aminél egyszer újra próbálkozik). Szóval ellentétben az analóggal, itt a zaj, sercegés, stb. helyett az van, hogy kimaradnak egyes hangok/részek a számból. Gondolom elég kicsik a csomagok ahhoz, hogy ne vedd észre, csak ha komoly zaj van. Viszont komoly zajnál szerintem kicsi az esély, hogy használatba tudod venni a hangkártyát, mert a handshake sem fog összejönni a számítógép és a hangkártya között, ugyanis az is ilyen csomagok küldésén alapul. Szóval ilyenkor csak simán nem ismeri fel a hangkártyát, amikor rádugod.
A gyakorlat is ugyanezt támasztja alá: [link]. Itt a srác 10m-es USB hosszabbítót vett (egyébként elviekben 5m lenne a maximum USB-nél), plusz még rádobott egy hálózati betápos hub-ot, hogy áramot is eleget kapjon a külső hangkártya, és gond nélkül ment neki. A Focusrite Scarlett 2i2-re nem találtam fogyasztási adatot, de valószínűleg elment volna a hub nélkül is. Egy Xonar U7 legalábbis csak 100mA-t eszik [link], és egy USB3 port 900mA-t tud küldeni max, szóval azt a kis mennyiségű áramot, ami a kábelen elveszik elvileg simán ki tudná pótolni a gép, ha az USB szabvány ezt engedi, hogy többet küldjön, mint amit az eszköz kér.
A HDMI azt mondják, hogy jóval gyengébb ilyen zajvédelem szempontjából, de most nincs kedvem annak is utánanézni. Egyébként abból is lehet olcsót venni jó minőségben. Nekem pl azt ajánlották itt két éve, hogy a HQ Elektronikától vegyek kábelt (10m, 3k-ért), azóta is az a kábel van, és semmi baj nem volt a képminőséggel. Gondolom 4k-ra már komolyabb kellhet, mint a full hd-re, passz. Én úgy vettem észre, hogy mostanában valamiért divat lett, hogy digitális jelet vivő kábelből is mindenki a legdrágábbat veszi, de sok értelme szerintem nincsen. Legtöbbször bőven elég az olcsó közepes is arra, amire kell. Analógnál persze más a helyzet, az nem tolerálja ennyire a zajt...
Az impedanciáról esetleg tudnál valamit mondani? Olvasom ezt az 1/8 arányt a kártya és a fejhallgató között. Ez mennyire számít?
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
Gyok2
senior tag
válasz Baliga Tamás #21471 üzenetére
Biztos, de valahogy olyan ez, mint az autóknál a hengerűrtartalom, jó, ha van
Bodz: Megnyugtattál, köszi Olyat tudsz mondani, ami ilyen 40-50000 körül már jónak mondható, vagy az még mindig felejtős, járhatóbb út a SPDIF erősítővel?
Tiszta Windows rendes ház
-
Baliga Tamás
senior tag
Pl, ezért is írtam hogy hallanod kellene - mert nincs hiànyérzetem - olyan dinamikája van...vagy lett.., hogy eszméletlen..! Bár erről az erősítő Elna for Audio kondijai is "tehetnek"..! Gyárilag olyan alkatrészekből van összerakva - amiket csak a felső kategóriás màrkàkban találni..! Ha rábukkansz egy 5090 vagy 7090-re - csapj le rà; nem fogod megbànni..!
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
Gyok2
senior tag
válasz Baliga Tamás #21469 üzenetére
Biztos nagyon jól szól Viszont nem kicsi a 13 cm, nem hiányzanak a mélyek?
Tiszta Windows rendes ház
-
Baliga Tamás
senior tag
Nàlam az ST egy Kenwood KA5090r sztereo erőlködőn(csúcsgép màr csak az alkatrészeit tekintve is) keresztül hajt 2 Yamaha Nx-e800 (kicsit tuningolt - kábel és kondik cseréje) hangfalat; háát...ezt hallanod kellene..!
[ Szerkesztve ]
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
Gyok2
senior tag
válasz Baliga Tamás #21467 üzenetére
Tényleg nagyon jól szól, a hangerő potmétere tényleg gatya (még nem jutottam oda, hogy megcsináltassam), viszont te kísértesz engem, mert gondolkodom időnként egy jó sztereón, de annak végképp nem tudom, hol lenne hely
Tiszta Windows rendes ház
-
-
Gyok2
senior tag
válasz Baliga Tamás #21465 üzenetére
Igen, egy Promedia 5.1 van rákötve, de mivel eléggé nem ideális környezetbe van téve (kicsi helyre bezsúfolva), és ritkán nézek filmeket, ezért ritkán tűnik fel, hogy onnan hallom Játék se nagyon, ez is kiesik, viszont úgy általában szeretem hallgatni.
Tiszta Windows rendes ház
-
Gyok2
senior tag
válasz Baliga Tamás #21463 üzenetére
Rendben, akkor megvárom, míg erre jár
Igazából én sem feltétlen jobbat szeretnék, csak kicsit racionalizálni a házban lévő kupit, alább semmiképp nem akarnám adni
Tiszta Windows rendes ház
-
Baliga Tamás
senior tag
Őszintén szólva a külső DAC-ok témakör inkàbb Bodz fórumtárs szakterülete - én inkàbb a dedikàlt hangkártyákat "forszírozom"..!
Van nekem is egy ST-m cserélt műveleti erősítőkkel (Op-amp) - abszolút elégedetten hallgatom; nem igazàn vàgyom jelenleg szebb hangokra..! Erősítőn és fejhallgatón keresztül is szép a hangja..!A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
Baliga Tamás
senior tag
-
inf3rno
nagyúr
válasz Baliga Tamás #21459 üzenetére
Máshol pont azt írták, hogy a digitális jel egyáltalán nem érzékeny a zajra, csak az analóg. Ha jól értem, akkor egészen a kártyáig, sőt még azon belül is egy darabon digitális jel megy, tehát nem szabadna, hogy bármi rontsa a hangminőséget, feltéve, hogy nincs érintkezési hiba. Ez tapasztalat, hogy rosszabb hubbal meg a kábellel, amit adnak hozzá?
Buliban hasznos! =]
-
Gyok2
senior tag
válasz Baliga Tamás #21458 üzenetére
Oks, és valami, ami esetleg jobb, vagy olyan, mint az ST, és nem egy vagyon?
Tiszta Windows rendes ház
-
Gyok2
senior tag
Egy olyan kérdésem lenne a szakértőktől, hogy van nekem egy Xonar ST-m egy H6-os kiegészítővel, amivel teljesen meg vagyok elégedve, de gondolkodom már egy ideje egy USB-s megoldáson. Most véletlenül ráakadtam erre:
Érdemes lecserélni, vagy igazából teljesen felesleges, van olyan jó a Xonar, hogy ne érje meg a csere?
Köszi.[ Szerkesztve ]
Tiszta Windows rendes ház
-
inf3rno
nagyúr
Közben utánajártam ennek a surround sound témának, elég komplikált. Vannak gamer 5/7 csatornás fejhallgatók, amik a több hangszóróból kifolyólag kelik a térhatás érzetét. Ezekre általában azt mondják, hogy zenehallgatásra alkalmatlanok, játéknál viszont elég jól érezni velük, hogy honnan jön a hang. Ezen kívül van a virtual surround, ami stereo fejhallgatónál nagyjából azt jelenti, hogyha szemből vagy hátulról jön a hang, akkor mindkét hangszórón szól, ha csak egyik oldalról jön a hang, akkor csak az egyik hangszóróból szól. Valószínűleg ennél azért jóval bonyolultabb a dolog. Általában ezt a hangkártya drivere számolja ki a digitális jelből. Alaplapi hangkártyánál a realtek hd audio manager-ben lehet kiválasztani ezt a funkciót, de nekem úgy tűnt olyan nagyon sok különbség nincsen. Lehet, hogy a game engine-be alapból be van építve ez a funkció, vagy passz. Ha a driver nem támogatja valamiért a virtual surround-ot, akkor a razer surround alkalmazással elméletileg szintén lehetséges megvalósítani ugyanazt. Ezen kívül vannak 5/7 csatornás dolby fejhallgatók, amelyeknél be van építve, hogy virtual surround-al hogyan fordítsa le a több csatornás bemenetet a fejhallgató 2 hangszóróra. Ezekre is azt mondják, hogy elég jók.
Szóval az én esetemben a HD681 EVO-nál csak a virtual surround jöhet szóba, és elméletileg külső hangkártyával is megoldható a térhatású hang, ha támogatja a külső hangkártya drivere, vagy legrosszabb esetben a razer surround-al. Szóval nekem külső kártya lesz, mert ha a belsőnél ugyanúgy jelentkezik az interferencia, mint a mostani alaplapinál, akkor ugyanott vagyok. Ezen kívül további előny nálam, hogy 1m kábel valószínűleg elég lesz a mostani 3m helyett, ha az USB hub-ba dugom külső hangkártyát.
Nézegettem külső közül drágábbakat is, mint pl Xonar U7 vagy FiiO E10k, de szerintem nekem elég lesz a Xonar U5. Egyébként a FiiO E10k-nál nem értem, hogy miért annyira drága. Nekem úgy tűnik jóval kevesebbet tud a Xonar U7-nél.
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
czarpika
csendes tag
Sziasztok
Külső USB hangkártyát szeretnék vásárolni kb. 25eft-ig. Arra szeretném használni, hogy jó minőségű flac hanganyagokat rögzíteni magnóra.
Köszi a segítséget.
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz SupernovaHUN #21453 üzenetére
SB 0460 kiindulópontnak abszolút jó lesz - de kell hozzá a külső panel is ( fejhallgató erősítős I/o panel )
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
SupernovaHUN
csendes tag
Sziasztok!
Van egy HyperX Cloud fejhallgatóm, de a gépemben csak az integrált hangkártya van. Gondoltam, veszek egyet, ezzel kiaknázandó a fejes képességeit. Viszont erre nincs túl sok pénzem.
Egy használtan ~5000 forintos belső hangkártya észrevehető fejlődést mutatna?
Konkrét típus, amiket találtam ennyiért: Creative SB0460; SB0240; SB0770.
Vagy inkább hagyjam a fenébe ennyi pénzzel?
Köszi!!
-
inf3rno
nagyúr
válasz Baliga Tamás #21450 üzenetére
Köszi! Látok pár Xonar DX-et aprón. Azért még utánaolvasok ennek a surround sound témának, mert ha nem olyan fontos, akkor inkább egy külső Asus fele mennék el. Volt már CB belső és külső is, és mindig volt valami hülyesége, azért most inkább Asus lesz.
Buliban hasznos! =]
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz inf3rno #21447 üzenetére
A keretedből vehetsz hasznàltan pl.:
Xonar Dx-et (belső)
SB Z oem (belső)
Xonar U5 (külső)
SB Usb Surround 5.1 Pro (külső)
kàrtyákat - amelyeknek a hangja messze lekörözi majd az alaplapid hangjàt; viszont a DGX-et messziről kerüld el/hanyagold - ez a kártya egy vicc..!A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz laci921225 #21448 üzenetére
Abszolút működik a kettős dolog az U5-nél - igaz nekem U7-em volt de ugyanaz a szitu - rádughatod mindkettőt és a szoftverében vàlthatsz bármikor kimenetet..!
Belső hangkártyába pedig ajánlott a keretedből a SB Z - persze hasznàltan..!A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
laci921225
csendes tag
válasz laci921225 #21445 üzenetére
Esetleg néztem az ASUS XONAR U5-t hangkártyát.
erre hogy tudnám csatlakoztatni a 2.1-es hangrendszerem? (Logitech Z623) plusz a HyperX Cloud fülest egyszerre hogy csak váltani kéne mikor melyik szóljon? -
inf3rno
nagyúr
Sziasztok!
Max 15k-ért szeretnék venni egy PCI-E hangkártyát a gépbe (Asus Z97-P, HD681 EVO), mert az alaplapi berecseg, ha beletekerek a zenébe, illetve játéknál ha tölt a játék, akkor is valamiért. A Xonar DGX-et ajánlották, de kíváncsi vagyok, hogy ebben az árkategóriában esetleg van e jobb. Gondolkodtam külső kártyában is, de nem csak zenére, hanem játékra is használom a gépet, és úgy tudom arra a külső kártyák nem annyira jók. Igazából fogalmam sincs, hogy észrevenném e a különbséget a sima stereo meg a surround-os változat között, esetleg tudnátok ezzel kapcsolatban valami infot adni?
Buliban hasznos! =]
-
laci921225
csendes tag
Sziasztok
Vettem egy HyperX Cloud Pro headset-et, tudnátok hozzá ajánlani egy jó hangkártyát amivel kihozhatom belőle az igazi hangzását?
Max egy 20e, de olcsóbb az sem baj.
PCIe x16 slotba raknám csak ez az 1 helyem van. -
cbmfan
őstag
nagy örömömre régi SB X-FI 0670 kártyám nem akar feléledni mozigépben, ezért kellene valami hasonló Logitech Z906-hoz. PCI vagy PCI-e csatoló mindegy, lényeg a THX támogatás.
Close the world, ʇxƎu ǝɥʇ uǝdo
-
Bodz
nagyúr
válasz kristof123 #21436 üzenetére
Elég változatos felhozatal, hangban is. Szóval csak maradjon a Logilink olcsó megoldásnak, mivel egész jól kijön mindennel. Nem kifejezetten világos, sötét, stb, stb a hangja.
Ennél csak drágábbat tudnék mondani. -
ussseal
tag
válasz Sub-ZeRo #21439 üzenetére
Hm, ezt nem is tudtam, hogy 7-re volt már official is a 4-hez.
Legutoljára a 2 ZS-t még a Kx driverrel használtam (ez is azért volt 6-7 éve), pár beállítási problémát leszámítva nem volt vele gond.Viszont egy közepesen laikus kérdés, bocs ha hülyeség lenne:
Mivel az előlap nélküli 2 ZS verzióm van, valami minőségibb jack hosszabbítót vezetnék ki a fejhallgatónak.
A kérdésem, hogy tudja-e a ZS 2 azt a K_daniel-féle driverrel, hogy ugyanazt a sztereó hangot adja ki két line-outon is (ezek közül egy időben egyet használva) -
nagyúr
válasz ussseal #21429 üzenetére
Én egy Audigy 4-et használtam 7 és 8 alatt is a Daniel féle driverrel. De amúgy 7 alá már van gyári driver is. Az utóbbi 1 évben azzal használtam.
"Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják."
-
ussseal
tag
válasz Baliga Tamás #21430 üzenetére
Köszi, nálam is egy régebbi gépről jönne át Bíztam benne, hogy hardver oldalról azért még van ennyi ebben a kártyában, még ha szoftveresen eléggé el is járt felette az idő.
Szerintetek tehát elég lehet még ilyen egy Beyerdynamic DTX 910-hoz? (Még talonban van egy Takstar pro 82 és HD 599 is, ezekhez talán már elkélne egy fejh.erősítő/DAC, de kevésbé szimpik jelenleg).
troland26 Csak nem SP-HF 1250B? Szintén fórumos ajánlásra pár éve én is ilyet hajtok, meglepően jól szól, nekem picit sok volt a mélye, de szerencsére feltalálták az EQ-t
-
troland26
őstag
válasz Baliga Tamás #21434 üzenetére
Az említett Genius a topik összefoglaló ajánlott hangszórói közt van ( sőt nagyon nincs is más 20k alatt )...ezt a DAC témát akkor átolvasom ...
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz troland26 #21433 üzenetére
Ne haragudj - de Genius-ba egyet sem igazàn ajánlanék; ill. ha 2.0 a cél akkor ne ezeket a hangkàrtyákat favorizàld - Bodz kollèga tud neked oda illő DAC-okat ajànlani inkàbb..!
Hangfalban pedig nézd meg a Thonet & Wonder-t vagy M-Audio-t vagy Mackie-t; na ezek inkàbb ajànlottak Geniusék helyett..!A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
troland26
őstag
válasz Baliga Tamás #21432 üzenetére
Igen 2.0 ba gondolkodom..nem mozgat az 5.1 ..7.1 rendeltem is egy ajánlott genius hangfal párt .. Megvárom mit ,mutat az alaplapim ezzel a hangfallal , de picit az Asus felé hajlok ( kicsit olcsóbb és 3 év garancia van rá )
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz troland26 #21427 üzenetére
Mindenképp hatàsosabb/hallgathatóbb lesz egy dedikált hangkàrtya - bár az alaplapid sem a rosszabbak közül való..!
A kinézett SB Z vagy az Asus Strix részemről is ajànlott.., az Asus inkàbb a muzikálisabb vonal; az SB pedig inkàbb film/jàték vonalon ütősebb szerintem..!
Hangfalszett gyanànt ha 2.0 szóba keveredett - aktív hangfalakban gondolkodtál esetleg..?
...bàr ezek a hangkàrtyák inkàbb a térhatásban jeleskednek mint zenében..![ Szerkesztve ]
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
Bodz
nagyúr
válasz kristof123 #21428 üzenetére
Kinek mi az a szint... A Modecomhoz szerintem felesleges is lenne túlzásba esni. Maradnak a fejesek és fülesek. Ezekből milyeneket használsz?
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz ussseal #21429 üzenetére
Szia - én még hasznàlok egy 2ZS-t; igaz Xp alatt - de valóban működik a Daniel_K driverrel win10 alatt is - ugyanis egyéb X-Fi kártyáimat is hasznàltam ezzel a drive-val - és tökéletesen működtek..!
Fülessel még nem próbàltam ugyan - de egyéb; sokkal "prémiumabb" kártyáim mellett még mindíg bírom a hangjàt; direkt építettem neki egy Shuttle Creative Slix mini Pc-t - amiben eredetileg egy Audigy2 volt - most a 2ZS, és pöpec kis zenegép..!A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
ussseal
tag
Sziasztok, használ még ma valaki Audigy 2 ZS-t vagy mást a régi Audigy vonalról modern környezetben (win 8.1/win10)? Anno nagyon szerettem a hangját és a Daniel_k-féle driverrel állítólag működésre bírható win 10 alatt is.
A közeljövőben fejhallgatócserét terveznék 25k-s keret környékén és kíváncsi vagyok, hogy szükséges-e még ennyit rászánnom egy értelmesebb DAC-ra/hangkártyára vagy az Audigy is megfelelhet-e az eléggé casual audiofelhasználói szokásaimnak (Tudom, konkrét fejhallgatótípussal kellene jönnöm, de itt egyelőre még nem döntöttem, egyelőre Beyerdynamic DTX 910-zel szimpatizálok.)
-
kristof123
őstag
Ez sajnálatos, nagyon nem nyerte el a tetszésemet a dolog. Egyelőre úgy érzem, jó lesz nekem az alaplapi is, most erre nincs keret.
Mennyi lenne azaz összeg amiért már kaphatnék értelmeset (belföld, külföd is érdekelne)? Az előzőleg linkelt LogiLink UA0211 már azt a szintet képviselné? Azzal már nem lenne semmi ilyen gondom?
[ Szerkesztve ]
-
troland26
őstag
Sziasztok
Van nekem egy ilyen alaplapom [link] ez a SupremeFX mit képvisel egy 20k környéki hanglártyához képest ? Tapasztalnék változást , ha beruháznék ? Vegyes felhasználásra kéne film , zene , kicsi játék ...Amiket néztem Creative Z ill Asus Soar... Majd néznék hozzá valami normális 2.0 vagy 2.1 es hangfal szettet is , mert a mostani az...na szóval az sz@r ....ez ügybe is jöhet valami ajánlás . Fülest nem igen használok...
-
Bodz
nagyúr
válasz kristof123 #21425 üzenetére
Xonar U7, X-Fi HD USB, Fiio E10K. Kb. ennyi is. A fülhallgatók (gondolom alacsony impedanciásak jó magas érzékenységgel párosítva) lesznek problémásak. U7 és X-Fi esetében szinte biztos, hogy üdvözlheted a zajt (ami aztán vagy zavar vagy nem), E10K-t meg csak kivételes esetekben ajánlom. Ha armatúrás fülesed van, akkor annak a hangját ráadásul az U7 10 ohmos kimeneti impedanciája nagy eséllyel szét fogja cseszni. 0 közeli lenne az ideális.
[ Szerkesztve ]
-
Bodz
nagyúr
válasz kristof123 #21423 üzenetére
Szia!
Kapcsolóval tudsz váltani a kimenetek közt. Ha belefér az a durván 25k.
-
kristof123
őstag
Sziasztok!
Szeretnék vásárolni egy Modecom MC-HF50.2-es hangfalat és hozzá egy külső hangkártyát. Ebben szeretném a segítségeteket kérni. Körülbelül 20.000 Ft-ot számmék rá. Zene hallgatására és filmezésre lenne a legtöbbet használva.
Emellett szeretném a meglévő fül- és fejhallgatóimmal is használni. Lehetséges, hogy ezt úgy tegyem meg, hogy egyszerre a hangszórók és a fejhallgató is be van dugva és mondjuk szoftveresen ki tudom választani melyiket szeretném használni, vagy ebben az ársávban ez nem kivitelezhető és marad a dugdosós módszer?
-
kateb
tag
Megjött a lavór túlfeléről a Schiit Fulla 2 kártyám. Persze már itt van nálam vagy 2 hete, csak még nem volt érkezésem írni a jöveteléről.
Természetesen 5 nap alatt Budapesten volt, aztán a vámosok ráültek vagy 10 napig. Elképzelésem sincs, hogy egy vám kiszabáson mi tart ennyi ideig, ha az összes szükséges papír náluk van. No de sebaj, lényeg, hogy itt van.
Masszív kis szerkezet, szerelhető fém házban, a hangja pedig erős és tiszta, az eddigihez képest mindenképp.
Tokkal-vonóval kijött 45 ezer jó magyar forintból, ami a mai világban talán nem mondható drágának.
Mackie cr3 hangfalak vannak rádugva, erőteljesen szólnak.
A hangkártya nem választja le a monitorokat, ha fülest dugok rá, együtt hallgatható a kettő.
Az eszközkezelőben úgy jelenik meg a kártya, hogy " I'm fulla Schiit", pedig nem. Mostanában audio rekordereket nézegetek, egy ideig arra gondoltam, hogy veszek a fulla shit mellé egy Fostex hangfelvevőt. -
noxon
őstag
válasz Baliga Tamás #21419 üzenetére
Hmm és akkor erre nincs megoldás?
We live in a simulated world...
-
noxon
őstag
Sziasztok!
Sikerült megoldanom a gondom.Viszont a sound blasteresektől kérdezném. Nektek nem búg a hangfal? Mert nekem halkan bár, de folyamatosan valamilyen magas búgó hangot ad ki. Nem tudjátok ez mitől lehet?
We live in a simulated world...
-
Fransico
tag
válasz Baliga Tamás #21411 üzenetére
Zenére fülessel milyen?
-
-
Baliga Tamás
senior tag
válasz aladarka #21409 üzenetére
Hardveresen semmi különbség a kàrtyàk között - szoftveresen az alap driver mellé nem kell egyèb..!
... az AE-ben van egy Sabre DAC ami kivàló zenehallgatàsnàl - de ugyanaz a Core processzor dolgozik rajta mint a Z-ben..!
Ja és az AE vílágítós is..!![ Szerkesztve ]
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
aladarka
tag
Sziasztok!
Köszi az eddigi segítséget, rábeszéltetek az SB Z kipróbálására. Látom van belőle standard és OEM is.
Van bármi különbség a piros borításon kívül (hardveresen)?
Driveren kívül érdemes bármit is felinstallálni?
Érdekes ez a meghibásodási arány, ami az oldalon van, bár reprezentatívnak nemigen mondható.És végül saját magamat elbizonytalanítandó... ez az AE-5 Pure ketyere miben tud többet? Úgy értem ami észrevehető vélhetően; fejhallgatós használatnál (játék).
Köszi
-
Fransico
tag
Erről a kártyáról mi a véleményetek?
Asus strix soar 7.1[ Szerkesztve ]
-
noxon
őstag
válasz Baliga Tamás #21406 üzenetére
A tesztben szól a mélynyomó. Az egyéb két sávos zenéknél nem megy a mély. Meg az SBX pro studio résznél, ha elindítom a demot ott sem szólaltatja meg a mélyt.
We live in a simulated world...
-
Baliga Tamás
senior tag
Ez az opció az èn panelemen is ugyanígy deaktív (èn sem tudom mièrt) viszont a Speakers/Headphones fület ha megnyitod ott ki tudod vàlasztani és tesztelni is tudod a hangfalakat egyesèvel a test gombbal - de külön-külön is ha rànyomsz a kurzorral..., itt viszont nekem mind aktív; és itt àllítom a rendszer összeállítást is (x.1/stereo)
A gyökerek közül csak a krumplit bírom...!
-
noxon
őstag
válasz Baliga Tamás #21404 üzenetére
A bass nem aktív, a képen látható fentebb. Azt miért nem tudom aktiválni?
Hangkárttya driver? Ott mire gondolsz?
[ Szerkesztve ]
We live in a simulated world...
-
Fransico
tag
Sziasztok!
Milyen kártyát tudtok ajánlani 20k környékén alaplapi helyett. Játékhoz és zenéhez kell és egy kingston hyperx cloud fejhallgatót használnék vele.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Futás, futópályák
- Windows 11 - HP Pavilion – 15 cc516nh (2LE41EA) laptopon Intel I3-7100U TPM2.0
- Path of Exile 2
- Apple asztali gépek
- De mennyi az annyi?
- Kémia topic
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Szólánc.
- További aktív témák...
- AKCIÓ!!! GAMER PC: RYZEN 9 5900X + RTX 3060 12GB GDDR6! GARANCIA/SZÁMLA!!!
- BONTATLAN Új Iphone 16 PRO 128Gb - 1TB Független 1év Apple GARANCIA Deák Térnél Azonnal Átvehető.
- BONTATLAN Új iPhone 16 PRO MAX 256-512GGB Független 1év Apple GARANCIA Deák Térnél Azonnal Átvehető.
- Tamron SP 70-200mm f/2.8 Di VC USD G2 objektív ( Nikon )
- Azta! Yoga Slim 7 Prémium Ultrabook 14,5" -40% AMD Ryzen 5 7640S 16/512 RADEON 760M 2GB 2,9K OLED
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest