Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Tegnap nem írtam, mert korán mentem lefeküdni. Már a lányokkal elaludtam, aztán nagynehezen kitámolyogtam tőlük, és bevonszoltam magam az ágyunkba. Aztán úgy aludtam reggelig, mint a bunda.

    Próbálom átgondolni, mit is csináltunk tegnap, de annyira összefolyik minden a hosszú hétvége miatt, hogy fogalmam sincs mi is történt velünk. Ezek szerint semmi érdekes, mert megjegyeztem volna. Akkor biztos jókat játszottunk, meg lustiztunk. :)

    A mai nap sem bővelkedett eseményekben. Igazából az ilyen hétvégéket szeretem, mert ekkor lehet a legjobban pihenni, kikapcsolódni. Már amennyire ez 2 sajtkukac gyermek mellett lehetséges.

    Hűvösebb volt a mai nap az előzőeknél. Már a reggel is. Borkát fel is öltöztettem rendesen, mert anyáékkal elbicikliztek a szomszédunk szőlőhegyére cseresznyét szedni. Aztán végülis cseresznyét alig hoztak, de hát nem is ezért mentek el. Hanem a kirándulás kedvéért. Még távcsövet is vittek, hogy a környéket meg tudják nézni. Borka nagyon jól érezte magát.

    Mi addig itthon játszottunk, és teregettük a ruhákat. Ebéd volt, azzal sem kellett bajlódnom.

    Réka ebéd előtt megint elaludt, de a nátha hamar felzavarta, és nem tudott már visszaaludni. Alig 1 órát pihent. Nem is baj, mert vendégünk érkezett, és Maya baba is visszakerült hozzánk kb 1 év után. Borka olyannyira örült neki, hogy mindenhová magával vitte - most is ott alszik vele.

    Délután anyósomat is meglátogattuk a kórházban. Szerencsére jól van, a hangulata is jó volt. Holnap vizsgálatokat végeznek vele, majd utána derülnek ki konkrétabb dolgok.

    A nagy eső után fél 6 felé elmentünk sétálni, aztán Borcsi átment a szomszéd utcai kislányhoz játszani. 7 előtt hoztam haza. Utána fürödtek, majd egy kis Animal Planet, és alvás. Remélem Réka jól alszik, mert nagyon folyt ma az orra.

Aktív témák