Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    04.28.

    Program:
    - visegrádi vár megtekintése
    - esztergomi kirándulás

    Jól aludtunk. Réka felébredt éjjel, de mivel ott aludt közöttünk, így pár perc szopizás után vissza is aludt. Gyanítom, most már csak megszokásból ébred fel éjjel, igazából nem éhes, mert nagyon rövid ideig szopizik. Szóval 7 körül felébredtünk, majd 8 után lementünk megreggelizni. Mi kis naívak... Rendeltünk 2 kontinentális reggelit és 1 sonkás tojást, plusz persze innivalót. Amikor kihozták egymásra néztünk, és azon gondolkoztunk Párommal, hogy fogjuk mi ezt megenni. Szerencsére Borka is kivette részét a pusztításból, de még így sem birkóztunk meg vele. Mindenesetre bizton állíthatom, hogy leettem a Kedvesemet az asztal alá, mert 2x annyit ettem, mint Ő. A bőséges falatozás után pedig indulás kirándulni.

    A várba szinte elsőként értünk oda. Ez azért volt jó, mert kényelmesen, zavartalanul sétálhattunk fel mindenhová, és néztük meg a kiállítótermeket. A babakocsit is könnyebb volt cipelgetni, hogy nem kellett kerülgetni az embereket.

    Dél után indultunk el Esztergomba. Először a várat és a bazilikát néztük meg. Borkának tetszett nagyon a domb, a sok lépcső. Az eső is elkapott minket, úgyhogy igyekeztünk gyorsan fedélt keresni.

    Egy kis pihenés következett. Leültünk egy közeli parkba, ahol kicsit kifújhattuk magunkat. Hogy Kedvesemet idézzem: '' Nagyon fárasztó dolog ez a nyaralás.'' Aztán a Dunapartot kerestük meg. Találtunk egy szép sétányt. Borka rollerezhetett nyugodtan, mert nem volt autóforgalom, mi pedig leülhettünk egy kávéra és sütire. Mire visszaértünk kis ''csomag'' várt minket. Igen, igen, nem vettünk parkolójegyet, és meg is kaptuk érte a bűntetésünket. Rögtön be is fizettük a postán, majd indultunk vissza Visegrádra.

    Kifáradva, elpilledten megvacsoráztunk, és ismételten én vittem el a pálmát evésben. :D Aztán a lányok és férjecském pillanatok alatt elaludtak, és végre én is nyugovóra térhettem.

    [kép]

    [kép] [kép]

Aktív témák