Új hozzászólás Aktív témák
-
vicze
félisten
"Nem rendelhetnek gyári alkatrészeket"
Lassan utánagyártottat, vagy bontottat se mert beperelnek hamisítás miatt.
Egyre többeknél búrul ki a bili a hozzáállásuk miatt, és egyre feltűnőbb. Több US államban érvényes "right to repair"-t próbálják, teljesen ellehetetleníteni. Az egyik legundorítóbb dolog, a független javító cégek szisztematikus üldözése.
-
somogyib
őstag
Azért az elég gáz, hogyha ez tényleg így működik. Nem tudom, hogy más gyártó is ezt csinálja-e, de én pl. korábban kellemeset csalódtam a HP-ban, amikor egy Elitebook-ot garanciáztattam. Csak a tapipad krepált be, de emellett kicserélték a karcos felső házrészt és a CPU ventilátort is, pedig ezek nem szerepeltek a bejelentésemben.
A cikkhez:
Amit valamikor összeraktak az szétszedhető, csak az a kérdés, hogy oldható vagy oldhatatlan kötéssel van-e dolgunk. Ebből adódóan a szétszerelés egyes fázisai roncsolással, mások roncsolás mentesen történnek (ezt még a középsuliban tanultam
).A másik dolog, hogy amennyire egyre jobban halad a technológia a teljes integráltság felé, a jövőben már tényleg csak arról fog szólni a javítás, hogy cserekészüléket adnak.
-
vicze
félisten
Igen a cserekészülék refurbished, ha van. Ha nincs akkor új.
Amúgy a teljes alkatrész kicserélése nem javítás, csak csere. Egy LCD-nél is 80+%-ban csak a digitizer sérül és az LCD-nek nincs semmi baja, de mivel ragasztott, macerás javítani, azaz lecserélni az üveget rajta. És akkor egy egyszerű SMC cseréje már totál sci-fi számukra.(#27) s4tch: Én továbbra se találtam meg a címben szereplő szójátékot.

-
vicze
félisten
Apple szerviz esetében teljesen mindegy, mert csak aksit és kijelzőt cserélnek, az eszköz áráért cserébe.
Alaplap csere mint olyan nem létezik az Apple-nél, csak is kizárólag ez egyszerűen kivitelezhető javításokat végzik el, garanciális javítás nem létezik, új készülék van csak. Garancia időn kívüli javítás, pedig olyan drága, hogy max. pénzkidobásként vállalja be valaki.És akkor most liklejem a videót mikor a hivatalos Apple szerviz szétbarmolta bizonyos Youtuber iMac-jét? Ők se értettek hozzá?(Mondjuk nem is.)
Új hozzászólás Aktív témák
- iPad Mini 6 256GB wifi mint az új 2026.05.16. jótállás akku 99%
- AKCIÓ!!! RITKASÁG! Microsoft Surface Pro 11 Qualcomm Snapdragon X Elite 16GB 512GB OLED 120Hz Gar!
- Óriástablet ! LENOVO Idea Tab Pro 12.7" 3K 144Hz + Pen+ Moto Buds, Üzletből, Gari 2027.9.01-ig
- Bomba ár! Microsoft Surface Pro 7+ - i5-11GEN I 8GB I 256SSD I W11 I Cam I Garancia!
- DOBOZ+TÖLTŐ Samsung Galaxy Tab A7 Light 32GB/3GB
- Samsung Galaxy Watch 6 Classic 47mm, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! ASUS ROG Phone 9 Pro 16GB/512GB telefon garanciával hibátlan működéssel
- Új pc házak! Kèszleten!
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 256GB Midnight -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3620
- HIBÁTLAN iPhone 14 Pro Max 128GB Space Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3523
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő


).


![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)



