Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • cskadar

    csendes tag

    válasz schawo #71 üzenetére

    Kavarsz! :-)))

    Az, hogy milyen sebességgel üti meg a dobos a cint, természetesen érdekes, mert ettől függ a megszólaló hang jellege. De ebből még nem következik a keletkező részhangok mennyisége. Az ugyanis végtelen. A cinek esetében ráadásul jól mérhetők ezek, hiszen éppen amiatt, mert a cin idiofon hangszer, elsősorban nem harmonikus összetevői vannak a keletkező hangnak. Úgy is szoktuk mondani, hogy a cinek hangjának nem hangmagassága, hanem hangjellege - színes zajszerű jellege - van. Ha egy jó mérőmikrofont használunk süketszobában, jó spektrumanalizátorral, akkor a mikrofon átviteli tartományának értékelhető tetején (ez nem a -3 dB-s pont) még jelentős összetevőket tudunk mérni úgy 300 kHz körül. Félreértés ne essék, ez nem a mikrofon torzítása, hanem a cin hangja.

    Mindig tanul az ember. Mi az a téglafal szűrő?

  • cskadar

    csendes tag

    válasz schawo #63 üzenetére

    Bocsánat, most látom, kicsit nyelvtanilag zagyva lett itt valami, helyesbítek:

    Nem a vita kedvéért, csupán a pontosítás kedvéért:

    A digitális rendszerek felső határfrekvenciája definit érték: kevesebb, mint a mintavételi frekvencia fele. Ez a törvény (ami egyébként csak akkor érvényes, ha
    a) nulla időtartamú impulzusokkal veszünk mintát és
    b) a mintavételek időközei pontosan ugyanakkorák,
    egyébként még alacsonyabbnak kell lennie a felső határfrekvenciának)
    azt jelenti, hogy van egy szigorú korlát. Ha mégsem tartjuk be a törvényt, akkor lép fel az átlapolódás jelensége, tehát nem lesz a hangképben nagyobb frekvenciájú összetevő, viszont lesz benne kisebb, oda nem illó, ronda torzítás.

    A jelenség azonos azzal, mint amikor a filmfelvevő "mintavételi frekvenciája" nem elég nagy, ezért a gyorsan forgó kerék visszafelé forogni látszik.

    Az analóg technikában nincs felső határfrekvencia, legfeljebb - mint írtam - a nagyobb frekvenciájú jelek nem az eredeti arányoknak megfelelően szerepelnek a hangképben. Lehet, hogy ez az eltérés nagyon nagy, de attól még ott van a jel.

    A minél szélesebb átviteli sáv előnye, hogy egyes torzításparaméterek nagyon kicsik lesznek. Különösen igaz ez a tranziens jelekre, pl. egy dobütés, cintányér összeütése, általában a megszólalás jelensége. Minél gyorsabb egy jelenség, annál nagyobb sávszélességet igényel. Ezt a "gyorsaságot" halljuk, függetlenül attól, hogy egyébként az emberi hallórendszer (ami nemcsak a fül, sőt) "frekvenciamenete" milyen.

  • cskadar

    csendes tag

    válasz schawo #66 üzenetére

    Alharmonikus valóban nincs, létezik viszont szubharmonikus. Nagyon is létezik. Ha egy zongorán megütöd a "normál A" hangot (440 Hz), akkor ennek az alapharmonikusa 440 Hz. Azonban a húr nem szinuszos rezgést kelt (a természetben nincs szinusz), hanem egy nagyon is összetett hangot. Ennek a hangnak vannak felharmonikus összetevői, és vannak szubharmonikusai is - 220 Hz, 110 Hz, stb. Ráadásul nemcsak harmonikus összetevői vannak, hanem mindenféle más, amelyek nem egész számú viszonyban állnak egymással. Ezért nehéz az akusztikus hangszerek hangját szintetizálni.

    Ami sokkal érdekesebb, az az, hogy a legszorgosabb szubharmonikus termelő az agyunk.

    Tegyük föl, hogy egy akusztikus orgona hangját akarjuk visszaadni hangfelvételről, hangszórós hangsugárzókkal! Tegyük föl, hogy a rendszer igen gyönge, a hangsugárzó egy basszus-reflex kis doboz, amelynek az alsó határfrekvenciája 300 Hz! tudjuk, hogy itt már 3 dB-t vágott, és tudjuk, hogy ettől kezdve oktávonként lefelé 24 dB/oktáv meredekséggel vág. Ez azt jelenti, hogy 32 Hz-en már több mint 70 dB-t csillapít, vagyis lényegében nem szól. Tegyük még föl azt is, hogy az elektroakusztikus rendszernek nincs szubharmonikus torzítása!

    Az orgona legmélyebb sípja kb. 32 Hz-en szólal meg, ez az alaphangja. (Hozzáteszem, hogy van 16 Hz-es szubharmonikusa is, de ez most nem érdekes.) Szinte kizárt, hogy normál hangerőn ezen a rendszeren hallgatva, a 32 Hz-es összetevő a hallásküszöb feletti szinten szólaljon meg. Viszont az agyunk észreveszi, hogy hiányzik a hangképből a 32, 64, stb. Hz-es összetevő. Így hát előállítja, és úgy halljuk, mintha lenne. Ez a titka annak, hogy a kis dobozok látszólag jól szólnak. Persze, ez a munka terheli az agyat, hamarabb fáradunk el az orgona hallgatásában. És persze, az élmény nem tökéletes.

    Ennek a reprodukciónak van még egy feltétele: a hallórendszerünknek emlékeznie kell arra, hogyan szól egy igazi orgona. Ugyanis az agy számára az lesz a referencia. Ez az oka annak, hogy akik gyakran hallgatnak komolyzenei koncertet, azok egyrészt jobban tudják értékelni a gépi visszaadás minőségét, másrészt - érdekes látszólagos ellentmondás - kevésbé zavarják őket a gépi hangvisszaadás tökéletlenségei.

  • cskadar

    csendes tag

    válasz schawo #63 üzenetére

    Nem a vita kedvéért, csupán a pontosítás kedvéért:

    A digitális rendszerek felső határfrekvenciája definit érték: kevesebb, mint a mintavételi frekvencia fele. Ha ezt a törvényt (ami egyébként csak akkor érvényes, ha
    a) nulla időtartamú impulzusokkal veszünk mintát és
    b) a mintavételek időközei pontosan ugyanakkorák,
    egyébként még alacsonyabbnak kell lennie a felső határfrekvenciának)
    azt jelenti, hogy a mintavételi frekvencia meghatározta frekvenciánál nagyobb frekvenciájú jel nem lehet a rendszerben. Ez egy szigorú korlát. Ha mégsem tartjuk be a törvényt, akkor lép fel az átlapolódás jelensége, tehát nem lesz a hangképben nagyobb frekvenciájú összetevő, viszont lesz benne kisebb, oda nem illó, ronda torzítás.

    A jelenség azonos azzal, mint amikor a filmfelvevő "mintavételi frekvenciája" nem elég nagy, ezért a gyorsan forgó kerék visszafelé forogni látszik.

    Az analóg technikában nincs felső határfrekvencia, legfeljebb - mint írtam - a nagyobb frekvenciájú jelek nem az eredeti arányoknak megfelelően szerepelnek a hangképben. Lehet, hogy ez az eltérés nagyon nagy, de attól még ott van a jel.

    A minél szélesebb átviteli sáv előnye, hogy egyes torzításparaméterek nagyon kicsik lesznek. Különösen igaz ez a tranziens jelekre, pl. egy dobütés, cintányér összeütése, általában a megszólalás jelensége. Minél gyorsabb egy jelenség, annál nagyobb sávszélességet igényel. Ezt a "gyorsaságot" halljuk, függetlenül attól, hogy egyébként az emberi hallórendszer (ami nemcsak a fül, sőt) "frekvenciamenete" milyen.

  • cskadar

    csendes tag

    válasz dabadab #59 üzenetére

    Kiegészítés:

    Van egy mérhető jellemző is, amit össze szoktak keverni a dinamikával. Ez a jel-zaj viszony. Ebből is többféle van. Az egyik definíció szerint a jel-zaj viszony valamilyen névleges szintű - 0 dBu, +4dBu, +6dBu - szinten mér jel és a zaj aránya, decibelben. A másik definíció szerint valamilyen THD értéken - 0,1%, 0,5%, 1% - mért jelnagyság és a zaj aránya decibelben.

    E két definíciót bonyolítja egyrészt, hogy a zajt milyen sávszélességen (20 - 20 kHz vagy nagyobb) és milyen szűrővel - súlyozatlanul, "A" szűrővel, DIN 635 szűrővel, stb. - mérjük.

  • cskadar

    csendes tag

    válasz dabadab #59 üzenetére

    A dinamikának több definíciója van. A természet dinamikája - mint említettem - végtelen, mert nincs "alja". Az általánosságban elfogadott dinamika a leghangosabb és leghalkabb hangok aránya decibelben. Azonban gondot jelent, hogy a hangosság definíciója nem azonos a hangerő definíciójával - lásd még: egyenlő hangosságú görbék. Tehát hiába mérünk akár - elvileg - nulla felfutású idejű csúcsmérővel valamit, abból szinte semmi nem állapítható meg. Ezért van egy másik fogalom, a szubjektív dinamika, vagyis, hogy egy adott mű hallgatása során mit érzünk a leghangosabbnak és a leghalkabbnak. Ma már erre is vannak - korlátozott - mérési módszerek, de ez nagyon ingatag. Aztán minden műnek van belső dinamikája, ami a mű szerzőjének és az előadói apparátusnak elképzelése és produktuma arról, hogy a mű egésze és azon belül egyes részeinek hangossága milyen viszonyban van egymással. Példaképpen javaslom, hogy hallgasd meg Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziáját! Megfigyelheted majd, milyen izgalmasan változik a dinamika szinte kottasorról kottasorra! Ha teheted, partitúrával a kezedben hallgassad, akkor a szerző intuícióit is nyomon követheted, ui. már régen ppppp-től ffffff-ig utalnak a muzsikusok az elképzeléseikre. Csöndben hozzáteszem, hogy a dinamika a hangtechnikus/hangmester képzésen belül kb. egy hónapon keresztül tartó képzési rész, én csak egy apró összefoglalót adtam itt.

    Az a tény, hogy jóval az emberi hallástartomány fölött is vannak - a hallható hangokat is befolyásoló - összetevők, azt bizonyítják, amit írtam, vagyis hogy az analóg világ sokkal tágabb, mint a digitális. Hozzáteszem, hogy az SACD specifikáció is 50 kHz-ig tart, tehát a jobb digitális rendszerek is terjeszkednek- Ez azt jelenti, hogy szélesebb ugyan az ablak, de akkor is ablak.

    Ha SACD-t készítenék, bizonyára figyelnék, hogy 50 kHz fölé ne menjek. Ellenkező esetben sérteném a mintavételi törvényt, ami csúnyán hallható átlapolódásokhoz vezetne. Analóg felvétel esetén nem kell ilyesmivel törődni. Rögzül, amennyi rögzül.

  • cskadar

    csendes tag

    válasz Tulku #55 üzenetére

    Ne hidd. Ha be tudom mutatni a jelenséget, felülírható a szocializáció.

  • cskadar

    csendes tag

    válasz dabadab #56 üzenetére

    Szeretem a kedveskedő megnyilvánulásokat. Mondjuk, életem során több ezer hangfelvételt készítettem, főként komolyzeneieket, de ez ne zavarjon. Viszont örömmel látlak egy mikroszkóppal a kezedben, és akkor megnézünk egy direktvágott hanglemezt, oksi? :-) Meg egy CD-4-es kvadrót is.

  • cskadar

    csendes tag

    válasz tecsu #51 üzenetére

    Egy apróság. Ha pl. verslemezt hallgatsz, akkor is hangszer? :-)

  • cskadar

    csendes tag

    Kedves fórumozók!

    Több megjegyzésem is van:

    1. A cikkben szereplő lemezjátszó semmilyen érdemi értékelésre nem alkalmas.

    2. Az 1. pontban szereplő állításom nem igaz. Ugyanis még a legócskább analóg láncon is észrevehető az analóg hangrögzítés előnye a digitálissal szemben: nevezetesen az, hogy az analóg hangrögzítésnek nincsenek határai. Két ilyen műszaki jellemzőt említek csupán:
    a) a dinamikája végtelen. A dinamika ugyanis nem azonos a jel-zaj viszonnyal. Nincs "leghalkabb" hang, a hangrezgés nem szűnik meg azonnal, hanem lassabban-gyorsabban csillapodik, és végül a zaj alá kerül, de a zaj spektrumától függően hallható még jó sokáig. (Lásd még: a fül kritikus sávjai, elfedési jelenségek - pszichoakusztika). Ezzel szemben a digitális technika legalsó kvantálási szintje alatt valóban nincs jeltartalom. Ha a digitális rendszer felbontása végtelen lenne, akkor kapnánk vissza az analógot. Ezért aztán minden valóban analóg (a láncban csak analóg jelátalakítás volt) felvétel vagy rádióadás bármilyen rossz rendszeren megkülönböztethető attól, hogy beleteszünk-e egy AD-DA átalakítót vagy sem. Persze, ehhez tudnunk kell, mire figyeljünk. Méréseink alapján egyébként egy közvetlenvágott (tehát a keverőasztalból egyből a vágógépre ment) és gondosan sokszorosított hanglemez zajszintje csupán 6 dB-vel kisebb, mint a termikus zaj. Digitális cuccal sem lehet ez alá menni. A maximális jelszint pedig csak döntés kérdése: milyen játékidőt kell elérni és milyen minőségű lemezjátszóra számítok. Jó esetben akár 120 dB(A) jel-zaj viszony is elérhető,

    3. Egyetlen dologra kell tudnunk figyelni: Arra, hogy melyik rendszer hallgatása fárasztóbb. Egy valóban jó analóg rendszert tovább tudunk hallgatni, mint bármely digitálisat. Hozzáteszem, hogy nem az analóg lemez a legjobb jelforrás, de azért nagyon jó. Azt is hozzáteszem, hogy például én azonnal felismerem, hogy egy rendszer digitális-e, mert a hang nem folyamatosan, hanem ugrásszerűen szűnik meg, és ez különösen a terem zengetettségénél tűnik föl. Jó rendszeren az is különbség, hogy az analóg felvételnél van mélységérzet, ahogy digitalizáljuk, rögtön a pofánkba szól minden - éppen az említett kvantálás miatt.

    4. Egy direktvágott analóg lemezen akár 60 kHz-es jelmaradékok is felfedezhetők - egyébként ezen alapult a CD-4-es kvadrofon lemez, amelyen üzemszerűen 45 kHz-es jeleket is rögzítettek úgy, hogy a felvételt félsebességgel vágták. (A magnó is fél sebességgel ment és a vágógép is). Ez ismét azt jelenti, hogy - szemben a digitális felvételekkel - nincs "felső határfrekvencia", csak a szintje nagyon kicsi.

    Összegezve azt mondhatom - és tanítom is -, hogy a digitális hangtechnika olyan, mint egy ablak. Ami az ablakon belül van, az tetszőlegesen pontos, de az ablakon kihajolni tilos. Csak azt láthatom a világból, ami az ablakon belül van. Az analóg technikában nincs ablak, az egész világot látom, csak többé-kevésbé életlenül.

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés