Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Sk8erPeter
nagyúr
Először is: nyugi, tudtommal egyelőre csak a lehetőségekről és miértekről beszélgetünk, és nem én akarom így vagy úgy megoldani, mert engem nem érint, hanem visszakérdeztem, hogy támaszd alá picit jobban, amit mondtál, mert érdekelt, de a hsz.-ed végére kissé behergelted magad.
"Először is szögezzük le, hogy alapnak veszem, hogy egy játéknál nem oldal újratöltéssel oldjuk meg a kliensoldali frissítéseket, hanem ajax-al."
Őő, ja, de ez nyilvánvaló, szerintem erről nem is érdemes témázni, mivel evidens.Amit viszont én szögeznék le előre a félreértések elkerülése érdekében, mert fontos, hogy alapvetően én is jobbnak látom a cronos megoldást, valszeg én is azzal csinálnám, ha én lennék a fejlesztője, mivel ütemezett feladatra használjunk ütemezőt, végül is pont arra való. Tehát én nem a cron ellen beszélek, hanem érdekes témának láttam megvizsgálni a másik oldal lehetőségeit is, ha már felvetették a többiek, hogy meg lehetne oldani anélkül is, tehát azt is érdemes megbeszélni, hogy mi történne abban az esetben, ha NEM cronnal történne a dolog. Én pedig csak azokra a dolgokra reagálok/kérdezek rá, amik esetleg elsőre teljesen egzakt fogalmazás híján (számomra) kérdésesek lehetnek (vagy legalábbis engem érdekelnek). Oké?
Úghogy az "ezt az egész baromságot pusztán azért, mert valamilyen hülye okból kifolyólag nem vagy hajlandó arra, hogy az ütemezett feladatot a pontosan erre a célra kitalált feladatütemezővel futtasd" (kicsit behergelődött) mondatot nem vettem magamra, mert nem rám vonatkozik.Lock-okra:
Igazából direkt előre kihangsúlyoztam, hogy elsősorban magára az ellenőrzésre kérdeztem rá, nem pedig az írási műveletekkel kapcsolatos aggályaidra, mert mint említettem vala, az még érthető is, de nekem úgy tűnt, hogy a lock-ok emlegetése kapcsán Te rátapadtál kőkeményen az írás-témára. De aztán utána meg simán az ellenőrzés-téma kapcsán is azt emlegetted, hogy a többiek várni fognak az erőforrásokra. Most szűkítsük le a kört simán arra, hogy kiolvasod az értéket ÉS az utsó módosítás dátumát, majd utóbbinál még egy összehasonlítást is végzel az aktuális dátummal, megnézed, amúgy mi a pálya, kéne-e frissíteni. Akkor itt még ne vegyük azt, hogy mi van, ha igen (akkor növelni kéne) - ebben az esetben ugye Te sem arra gondoltál, hogy írási művelet híján drasztikusan csökken a szerver teljesítménye nagy felhasználószám esetén?
Egyébként az ütemezett scriptben feltételezem, nem árt ellenőrizni, hogy a júzer épp online-e, mert ha offline, akkor gondolom nem kéne növelni a mannáját, szóval akkor a böngészőből való kilépés esetén küldeni kéne egy requestet a szerver felé, hogy na cső, akkor távoztam, azt meg beírni adatbázisba, hogy most már nincs szükség buzerálásra az adott júzernél.
Mondjuk jobb lenne ismerni jobban egy ilyen játék működését, én ilyeneket nem szoktam tolni (kinek van ilyenre ideje?), úgy kicsit könnyebb lenne beszélni az elméleti lehetőségekről.
===
(#12995) Tele von Zsinór :
na ja, ez az ütemezős dolog jó példa, alapvetően ez így tök jogos. De tényleg jobban kéne ismerni egy ilyen játék működési elvét, mert konkrét implementációt nem tudok, csak sejtéseim vannak róla.
Új hozzászólás Aktív témák
- Macbook Air 2017 A1466 (2db)
- X1 Carbon 11th 14" FHD+ IPS i5-1345U 32GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Eladó Konfig I5 8400 16GB DDR4 1TB SSD 1TB HDD RTX2060 6GB!
- HP Color LaserJet Pro MFP M479fdw - multifunkciós színes lézernyomtató kiváló állapotban eladó
- Latitude 3450 14" FHD IPS Ultra 5 125U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- BESZÁMÍTÁS! ASUS ROG STRIX Z270G Gaming WiFi alaplap garanciával hibátlan működéssel
- Eladó megkímélt állapotban levő Oppo Reno 5Z 8/128GB / 12 hó jótállás
- Bomba ár! Lenovo ThinkBook 15-IIL - i5-1035G7 I 16GB I 512GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Gari!
- GYÖNYÖRŰ iPhone XR 64GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3200, 100% Akkumulátor
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 14400F / RTX 3060Ti / 32GB DDR5 / 512GB SSD!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest