Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    Mindenekelőtt szeretném megköszönni Sipi barátunknak a szállást, a kedvességét, a türelmét velünk szemben, és hogy mindenben részt vett. Reméljük, hogy jól érezted magad velünk - mert mi igen -, és nem fárasztottunk nagyon ki sem agyilag, sem fizikailag.

    Szerdai nap:
    A felkelés kicsit koraire sikeredett a késői elalváshoz képest, de ez több szempontból is jól jött.

    Reggeli után elmentünk az Árkádba, ahol körülnéztünk, és jól bevásároltunk. Eredmény: 5 pár cipő a Deichmannból. - Leárazás volt, és mi éltünk a lehetőséggel. Jól néznek ki a cipők, az áruk is megfelelő, ráadásul szükségünk is van rájuk. Tehát megérte.

    Jah, és hogy a MM mellett se menjünk el üres kézzel a lányok kaptak egy Logitech Zebra egeret.[link] Ladybugosat szerettünk volna, de kis hazánkban nem lehet kapni sehol. Sebaj, ennek is nagyon örültek.

    Hazafelé úton Rékus elaludt. Ez azért volt nagyon jó, mert ezalatt elkészítettem az ebédet, és korábban el tudtunk indulni az állatkertbe.

    A dugókat és legnagyobb forgalmat minden pesti utunk alkalmával megtaláltuk. Ez ugyan csak a gyerekeknek volt rém unalmas, de szerencsére jól bírták a gyűrődést.

    Az állatkertben csudajól éreztük magunkat. Mindent megnéztünk, amit lehetett, kivéve a Pálmaházat. A nagy kedvenc a Lepkeház és a tó volt, ahol annyi Odüt (teknősünk) láttunk, hogy nem győztük kapkodni a fejünket.

    Pár kép:

    [kép]
    Földikutyák - nagyon helyes kis jószágok.

    [kép]
    A kis taligát feltétlenül ki kellett próbálnunk.

    [kép]
    Teveetetés.

    [kép]
    Állatsimogató.

    [kép]
    A játszótér sem maradhatott ki.

    [kép]
    Így kifáradtak a végére.

    Az állatkert után meglátogattuk kedves barátainkat Fóton. Nekik is köszönjük a kedves fogadtatást. Gratulálunk a szép otthonukhoz, és nagyon jól éreztük magunkat velük.

    [kép]
    A gyermekek azonnal megtalálták a közös hangot.

    Fél 10 körül értünk haza, és bizony jócskán el voltunk fáradva.

Aktív témák