Aktív témák

  • ladybug
    őstag

    A mai nap sokkal nyugodtabban telt.

    Igaz Borka fél 7előtt felébresztett, mégis kipihentnek éreztem magam, és ő sem volt nyűgös. Kényelmesen elkészültünk, noszogatni sem kellett. Időben odaértünk az oviba is. Aztán bevásárlás után hazamentünk Rékussal. Játszottunk, meg kicsit főztünk.

    Ebéd közben megint jött az álommanó, és aztán alvás fél 2-ig. Utána pedig elmentünk Borcsiért. Néptánc volt. Jól érezte magát, nem tűnt fáradtnak.

    Hazafelé megálltunk a játszótéren, és játszottunk - csúszdáztak a lányok, és hintáztunk is. Aztán egyszer csak arra kaptam fel a fejemet, hogy a játszótér melletti emeletes ház egyik erkélyéről anyuka kiabál. -Panna, engedj be! Panna, fordíts el a kulcsot! Pannaaaaaa!!! Aztán körülnézett, hátha vki segíthetne.

    Egy ismerős anyuka volt. Szoktunk köszöngetni egymásnak, de semmi több. Nagyon megörült nekünk. Kérdem, kizárt a lányod? - Ki. :) Feljönnél légyszíves beengedni. A bejárati ajtó nyitva van. Hát persze, hogy szívesen segítettem. Kicsit vicces is volt az eset. Ahogy benyitottam, és eljutottam az erkélyajtóig. A 2 éves forma Panna ott állt fogkefével a szájában, és mosolyogva bámulta az erkélyen kintrekedt anyáját. Remélem anyuka legközelebb meggondoltabb lesz.

    Aztán hazajöttünk. Az udvaron maradtunk még, mert olyan kellemes idő volt. Elvittem Mogyorót megfuttatni, aztán hazafelé megállított a szomszéd lány, hogy áthozná a berni pásztorát játszani Mogyival. Mondom ok, jöhet. Fél órát ugráltak egymással, egymáson a kutyák, és utána elégedetten dőltek el, mint egy zsák.

    [kép]
    A kép címe: Mogyoró kutyánk mai ebédje...

    Fél 5-kor itthonhagytuk a lurkókat és elmentünk előbb Zegre. Persze, hogy vettünk kütyüt. Méghozzá igen jó áron, igen jó minőségű, igen nagy tárolóhelyű pendrive-ot. Ugye, hogy ugye? :D És mellékesen végre elhoztuk Réka születésnapjára rendelt medencefeltöltő labdákat, amivel a lányok később óriásit játszottak. Utána Keszthelyre mentünk a nőgyógyászhoz, majd haza. Mire hazaértünk a lányok már nagyon fáradtak voltak. Labdázás után fürödtünk, és lefektettük őket.

    Ps: Sokkislabdás képek holnap.

Aktív témák